Magyar Nemzet, 1905. június (24. évfolyam, 132-157. szám)

1905-06-01 / 132. szám

2 MAGYAR NEMZET.________ 1905. junius 1. nyolczas párthoz, hogy annak erkölcsi támogatását és képviselőjelölt ajánlását kérje.­­ Jelölések. A Bánffy Dezső báró lemondásával megüresedett pápai kerületben a függetlenségi párt Hoitsy Pált fogja felléptetni. — A técsei ke­rületben a függetlenségi párt Hollósy Géza fővá­rosi hírlapszerkesztőt lépteti fel a párt jelöltjéül. Gabányi Miklóst és Tomka Jenőt is jelölteknek kiáltják ki ugyancsak függetlenségi programmal.­­ A darabantok. A képviselőház számvizs­gáló­ bizottsága ma délelőtt 9 órakor Meczner Béla elnöklete alatt tartott ülésében megvizsgálta a Ház számadásait és pénztárát és azt kezelés szempont­jából rendben lévőnek találta. Kifogást emelt azon­ban azon összegek ellen, melyeket Perczal volt elnök az úgynevezett darabantok félfogadására, ru­házatára és fizetésére költségvetési fedezet nélkül utalványozott. Ezekre nézve a bizottság Perczel Dezső vagyoni felelősségének kimondását javasolja a Háznak Termes Zoltán biz. tag különvéleményé­vel szemben, a­ki a bizottságnak ehhez való jogát a házszabályokban nem találja. Országgyűlés. A vámtarifális indítvány tárgyalása nem képes érdeklődést kelteni a többségben. A pad­sorok üresek, bár semmi sincs, a­mi az érdek­lődést elvonná s a Polónyi impozáns dialektikája is elég vonzó erő lehetne a képviselő urak számára. Polónyi Géza terjedelemre nézve hatalmas beszédet mondott. Közben szünetet is kért és össze-vissza három órára volt szüksége, hogy kifejtse argumentumait a közös vámterület mellett. Támadta Hieronymi Károlyt tegnapi beszédéért s alkotmányellenes ténynek minősí­tette, hogy valaki a miniszteri székből a közös vámterület politikáját hirdesse, a­mikor a par­lament többsége a külön vámterületet tartja helyesnek. Ez fogalomzavart támaszthat a külföl­dön, a­hol nem lesznek képesek megérteni, mi­képpen vallhat magáénak a képviselőház többsége egy olyan politikát, melyet ugyanazon Házban egy miniszter szerencsétlennek és veszedelmesnek ítél. Nem tartja kifogástalannak Polónyi a horvátok vi­selkedését sem, akik, miként a magyar komman­dót, azonképpen a külön vámterületet is ellen­zik, az osztozkodásnál azonban ők is jelen óhaj­tanak lenni s a vámterületi elkülönítés esetén A szomszéd szobából léptek zaja hallat­szott. Pacarrito habozás nélkül keblére ölelte babáját, s mintha fúriák üldözték volna, el­rohant. Sokáig futott még s drága terhét kar­,­jaiban tartotta. Mikor már messzire volt a­ leányrablók házatájától, fáradt tagjai megros­­kadtak. Pihent és elálmosodott. Leült az út szélére, halálos fáradtság vett erőt rajta s csak­hamar mély álomba merült. Az éjszaka sötét fátylat teregetett a szöktetési jelenetre. De csodák csodája! A sebesült nemes kis­asszony bágyadtsága elmúlt,é­s m­egmentője úgy látta, hogy ismét teljes szépségében virul. Megköszönte a fiúnak fáradozását s meghatot­­tan rebegte, hogy hűségéért olthatatlan szere­lemmel szereti. Azután felszólította a hölgy, hogy keljenek fel s mindketten beléptek az ár­nyak misztikus birodalmába, a külön horvát vámterületet követelik. A külön vámterületre a horvátoknak különben sincs jo­guk, ezt a jogot az 1868 : XXX. törvényczikk nekik meg nem adja, erre a kiegyezés ki nem terjed. Nagy apparátussal bizonyította ezután a szónok az önálló gazdasági berendezkedés elő­nyeit, s aposztrofálta a fejtegetéseit figyelmesen hallgató Vészi Józsefet, hogy neki, a ki a kü­lön vámterület hive, méltányolnia kell a szóló argumentumait. — Ne engem kapaczítáljon, hanem Ká­rolyi Sándor grófot — konstatálta találóan Vészi, mire Polónyi sietett megjegyezni, hogy egyolda­lúkig a gazdasági kérdést felfogni nem szabad, s bár gondot óhajtanak fordítani a mezőgazda­ságra is, a gazdasági politikának mégis arra kell irányulnia, hogy a nemzet a maga egészé­ben előbbre jusson és gazdagodjék. Fejtegette továbbá a szónok, hogy a közös vámterületből Magyarországnak azért nincs haszna, mivel a szabad forgalom alapján Ma­gyarországba özönlő osztrák iparczikkek értéke jelentékenyen túlhaladja az Ausztriába kikerülő magyar nyers termények értékét. Ennélfogva a szónok csak a kivitt magyar nyerstermények értékhatáráig engedne be osztrák iparczikkeket. Az ügyvezető kormány és Ausztria meg akarja akadályozni, hogy a többség a maga gazdasági politikáját érvényesítse, a Kossuth indítványa azonban ennek a tendencziának elejét fogja venni. Fél kettőre járt az idő, a­mikor Tisza Ist­ván gróf szólásra állott fel. A kormányelnök szigorúan a gazdasági téren mozgott s elsősorban is ékesszólóan illusztrálta Laehne Hugóval szem­ben, hogy ő nemcsak most pillanatnyilag mu­tatja magát a gazdák barátjának, hanem hosszú évtizedek óta az is, sőt ennél több, tetőtől­­talpig gazda maga is, a­kinek egész exiszten­­cziája összefügg a mezőgazdaság jólétével. Az agrár­programmból is sokat magáévá tett, a többi között a hitelszövetkezetek érdekében is töb­bet cselekedett, mint sokan, a­kiket a szövetkezeti ügy legnagyobb barátainak mondanak. Igaz. De az őrlési forgalom és a fedezetlen határidőüzlet eltörlésének nem volt barátja. Nem volt barátja, mert elismeri, hogy mindkét intézménynek vannak hátrányai, ezek orvoslan­­dók is, azonban ^p^'^ együtt a gyermeket kiönteni nem óhajtja. Az őrlési forgalmat eltö­rölték s ma már sokan, a­kik az eltörlést annak idején helyeselték,­­ rájöttek arra, hogy az iparnak ártottak a­nélkül, hogy a mezőgaz­daságnak használtak volna. Az idő haladása akadályozta a miniszter­­elnököt abban, hogy részletesebben foglalkozzék Polónyi beszédével, a­kinek három órára volt szüksége, hogy a kereskedelemügyi miniszter háromnegyedórányi beszédének valamennyi téte­leit kiforgassa, elferdítse s az igy elferdített tételek ellen argumentáljon, vagy durva táma­dást intézzen azok alapján a miniszter ellen. A vámterület kérdését Tisza gróf mint mezben gazdasági kérdést taglalta. A döntő szempont a kérdés elbírálásánál az, hogy úgy Ausztria, mint Magyarország olyan spec­iális előnyöket nyújthatnak egymásnak, mely előnyök majdnem létkérdése a két államnak. Az osztrák iparra joggal lehet létkérdésnek mondani a vám­területi kérdést, mert ezen ipar jövőjét külön vámterület mellett elképzelni vajmi nehéz. A magyar mezőgazdaság kiheverné a különválást. Kiheverné az, a­kié a magyar föld 30 év múlva lesz. Ez azonban a mai nemzedéknek nem volna elegendő vigasz.­­ Még utóbb ki fog tűnni, hogy a nagy többség mind hülyékből áll, s csak a bukott kormány az okos! — véleményezte Pozsgay. — Pozsgay akkor is kivétel marad! — jegyezte meg az udvarias Vészi. Frappáns világításban mutatta be Tisza István gróf a többség vámpolitikáját, a­mely végeredményben oda vezetne, hogy a közös vám­terület­­en tartassék. Ma már azt hangoztat­ják, hogy csak azt az értékkülönbözetet vámol­nák meg, a­mivel az osztrák behozatal a ma­gyar kivitelt felülmúlja. Kipéczéznének né­hány iparczikket,­­ a többire nézve maradna a mai állapot. És még jó, hogy így van, mert azt a lehetetlen munkát, hogy új autonóm vámtarifát készítsenek, három év alatt se tudnák elvégezni. Miután pedig a közgazdasági bizottság a felemás tarifa készítésével fölösleges munkát végez s ha el is készíti, vele kezdeni mit sem tud, a kormányelnök a Kossuth indít­ványát el nem fogadja. Két órán jóval túl járt az idő, a­mikor az ülés véget ért.* A képviselőház üléséről szóló részletes tudó­sítást, illetőleg az ülésen elhangzott összes beszé­dek szószerinti szövegét holnap reggeli kiadásunk­ban találja az olvasó. ♦ * * Pacarritónak káprázott a szeme, a­mikor a ragyogó terembe lépett, melyben tarka­barka miniatürnepség gyülekezett. Hősünk vala­mennyit jól ismerte a kirakatból. Előkelő társ­nője megsúgta neki, hogy ő a marionett-társa­ság uralkodónője. Ezután a herczegnő így szólt az illusztris társasághoz: — Bemutatom önöknek, uraim és hölgyeim, Don Pacarrito de las Migajest, a­ki részt akar venni éjszakai ünnepélyünkön. Valamennyien Pacarritóra néztek, de mert hősünk restelkedett rongyos ruhája, meztelen lábai s szánalmat keltő ábrázata miatt, mélyen elpirult. A jószivü hölgyike sejtette pirulásának okát s intett a lakájruhába bujtatott majmocs­káknak, a­kik nagyköveti uniformisba öltöztet­ték s érdemrendeket tűzdeltek mellére. Ebédnél nagyon zajos volt a társalgás. Pacarrito azzal leplezte tudatlanságát, hogy csupán a kitűnő ételek fogyasztása czéljából nyitotta ki száját. Igen csodálkozott, hogy a néma emberek most élénken diskurálgattak egy­mással. Az egyik különösen sokat csacsogott s közben gúnyosan nézett a szegény fiúcskára. — Ha Paccaritó úr néhány sorsjegyet adna nekünk, — mondá hirtelen — nagy örömünk telne benne. Ha erre nem hajlandó, azt aján­lom, hogy foszszuk meg fényes uj ruhájától s érdemjeleitől s adjuk vissza neki régi rongyait. E szavak harsogó derültséget keltettek. — Igen, igen! — zúgott a vendégek kó­rusa — ide a sorsjegyekkel. Szegény hősünket annyira bántotta e sé­relem, hogy majd elájult haragjában és szé­­gyenletében. Éppen indulatos válaszra készült, a­mikor kenyérgolyó l is röpült az orra hegyére. Dühösen felugrott és öklözni, gyomrozni kezdte a díszes vendégsereget. Nagy pánik keletkezett. A hölgyek sikoltoztak és ideges ájulásba estek, s az alaposan megöklözött uracskák jajveszé­­kelve menekültek. A teremben néma csönd ho­nolt. Pacarrito most már megbékülve helyet foglalt, a gúnyolódó urfi, a botrányos jelenet okozója az asztal alatt kereste meg kezét-lábát, társa pedig selyemparókáját vette fel az asz­talról. E botrányos inczidens után csakhamar véget ért a lakoma. A vendégek felkeltek, a herczegnő pedig Pacarrito karján lakosztályába távozott. * * * — Édes Magasesem! — szólt, mikor egye­dül voltak. — Férfias, bátor viselkedésed fo­kozta szerelmemet. Könnyűszerrel legyőzted a játékemberkéket és a mókaurfiakat. Ezért ünne­pélyesen felajánlom neked kezemet és sze­relmemet­ — (), kegyelmes herczegnőm! — sóhajtott Pacarrito. — Boldog vagyok, hogy a tied leh­e­tek, olyan nagyon boldog, hogy meg sem tu­­dom mondani . .. — Örvendek barátom. De egyre figyelmez­tetlek. Ha feleségül akarsz venni, le kell mon­danod emberi mivoltodról. Pacarrito Migases! Akarsz-e baba lenni? A szerelmes fiú váltig csodálkozott a furcsa ajánlaton. — Az emberek azt hiszik, — folytatta a herczegnő — hogy mi babák, holt, érzéketlen és merev lények vagyunk. Te tudod, hogy ez nem igaz. Való, hogy emberfiókák játékszerei vagyunk, de viszont örök élet az osztályrészünk. Elnyomorítanak, eltörnek, pusztítanak bennün­ket .. . s feltámadunk, új életre ébredünk, örö­kös körforgást végzünk. A játékkereskedésből a gyermekszobába jutunk s a gyárból a játék­kereskedésbe ... Nos, meggondoltad-e már ? Akarsz-e baba lenni? — Akarok! — szólt Pacarrito k­omolyan. — Nos hát akkor, kedves herczegem, ásó­kapa válaszszon el bennünket egymástól. Alighogy a herczegné ezt elmondotta, Migases ő herczegsége furcsa változást érzett testén. Szava elakadt, éhséget nem érzett többé; mozdulatait nem akarata, hanem valami belső szerkezet irányította. Teste csodálatosan meg­merevedett, s ha valamihez hozzá­ért, sajátsá­gosan kongott. Kubái, mintha szétfolytak volna testén, hozzátapadtak tagjaihoz, mintha megkö­­vesedtek volna. S mikor kicsi feleségét keblére szok­ta, nem érezte azt a nagy boldogságot, a­­mit sejtett, s a­mit lángoló szerelme ígért. Pe­dig szive szabályosan s erősen dobogott, mintha zsebóra ketyegett volna díszes ruhája alatt. — Mi bajod van, barátom? — kérdé a herczegnő csodálkozva. — Imádlak, aranyos asszonykám! — sut­togta az újdonsült babaherczeg, visszanyerve nyugalmát, gáláns bókolással.

Next