Magyar Nemzet, 1905. június (24. évfolyam, 132-157. szám)
1905-06-01 / 132. szám
2 MAGYAR NEMZET.________ 1905. junius 1. nyolczas párthoz, hogy annak erkölcsi támogatását és képviselőjelölt ajánlását kérje. Jelölések. A Bánffy Dezső báró lemondásával megüresedett pápai kerületben a függetlenségi párt Hoitsy Pált fogja felléptetni. — A técsei kerületben a függetlenségi párt Hollósy Géza fővárosi hírlapszerkesztőt lépteti fel a párt jelöltjéül. Gabányi Miklóst és Tomka Jenőt is jelölteknek kiáltják ki ugyancsak függetlenségi programmal. A darabantok. A képviselőház számvizsgáló bizottsága ma délelőtt 9 órakor Meczner Béla elnöklete alatt tartott ülésében megvizsgálta a Ház számadásait és pénztárát és azt kezelés szempontjából rendben lévőnek találta. Kifogást emelt azonban azon összegek ellen, melyeket Perczal volt elnök az úgynevezett darabantok félfogadására, ruházatára és fizetésére költségvetési fedezet nélkül utalványozott. Ezekre nézve a bizottság Perczel Dezső vagyoni felelősségének kimondását javasolja a Háznak Termes Zoltán biz. tag különvéleményével szemben, aki a bizottságnak ehhez való jogát a házszabályokban nem találja. Országgyűlés. A vámtarifális indítvány tárgyalása nem képes érdeklődést kelteni a többségben. A padsorok üresek, bár semmi sincs, ami az érdeklődést elvonná s a Polónyi impozáns dialektikája is elég vonzó erő lehetne a képviselő urak számára. Polónyi Géza terjedelemre nézve hatalmas beszédet mondott. Közben szünetet is kért és össze-vissza három órára volt szüksége, hogy kifejtse argumentumait a közös vámterület mellett. Támadta Hieronymi Károlyt tegnapi beszédéért s alkotmányellenes ténynek minősítette, hogy valaki a miniszteri székből a közös vámterület politikáját hirdesse, amikor a parlament többsége a külön vámterületet tartja helyesnek. Ez fogalomzavart támaszthat a külföldön, ahol nem lesznek képesek megérteni, miképpen vallhat magáénak a képviselőház többsége egy olyan politikát, melyet ugyanazon Házban egy miniszter szerencsétlennek és veszedelmesnek ítél. Nem tartja kifogástalannak Polónyi a horvátok viselkedését sem, akik, miként a magyar kommandót, azonképpen a külön vámterületet is ellenzik, az osztozkodásnál azonban ők is jelen óhajtanak lenni s a vámterületi elkülönítés esetén A szomszéd szobából léptek zaja hallatszott. Pacarrito habozás nélkül keblére ölelte babáját, s mintha fúriák üldözték volna, elrohant. Sokáig futott még s drága terhét kar,jaiban tartotta. Mikor már messzire volt a leányrablók házatájától, fáradt tagjai megroskadtak. Pihent és elálmosodott. Leült az út szélére, halálos fáradtság vett erőt rajta s csakhamar mély álomba merült. Az éjszaka sötét fátylat teregetett a szöktetési jelenetre. De csodák csodája! A sebesült nemes kisasszony bágyadtsága elmúlt,és megmentője úgy látta, hogy ismét teljes szépségében virul. Megköszönte a fiúnak fáradozását s meghatottan rebegte, hogy hűségéért olthatatlan szerelemmel szereti. Azután felszólította a hölgy, hogy keljenek fel s mindketten beléptek az árnyak misztikus birodalmába, a külön horvát vámterületet követelik. A külön vámterületre a horvátoknak különben sincs joguk, ezt a jogot az 1868 : XXX. törvényczikk nekik meg nem adja, erre a kiegyezés ki nem terjed. Nagy apparátussal bizonyította ezután a szónok az önálló gazdasági berendezkedés előnyeit, s aposztrofálta a fejtegetéseit figyelmesen hallgató Vészi Józsefet, hogy neki, a ki a külön vámterület hive, méltányolnia kell a szóló argumentumait. — Ne engem kapaczítáljon, hanem Károlyi Sándor grófot — konstatálta találóan Vészi, mire Polónyi sietett megjegyezni, hogy egyoldalúkig a gazdasági kérdést felfogni nem szabad, s bár gondot óhajtanak fordítani a mezőgazdaságra is, a gazdasági politikának mégis arra kell irányulnia, hogy a nemzet a maga egészében előbbre jusson és gazdagodjék. Fejtegette továbbá a szónok, hogy a közös vámterületből Magyarországnak azért nincs haszna, mivel a szabad forgalom alapján Magyarországba özönlő osztrák iparczikkek értéke jelentékenyen túlhaladja az Ausztriába kikerülő magyar nyers termények értékét. Ennélfogva a szónok csak a kivitt magyar nyerstermények értékhatáráig engedne be osztrák iparczikkeket. Az ügyvezető kormány és Ausztria meg akarja akadályozni, hogy a többség a maga gazdasági politikáját érvényesítse, a Kossuth indítványa azonban ennek a tendencziának elejét fogja venni. Fél kettőre járt az idő, amikor Tisza István gróf szólásra állott fel. A kormányelnök szigorúan a gazdasági téren mozgott s elsősorban is ékesszólóan illusztrálta Laehne Hugóval szemben, hogy ő nemcsak most pillanatnyilag mutatja magát a gazdák barátjának, hanem hosszú évtizedek óta az is, sőt ennél több, tetőtőltalpig gazda maga is, akinek egész exisztencziája összefügg a mezőgazdaság jólétével. Az agrárprogrammból is sokat magáévá tett, a többi között a hitelszövetkezetek érdekében is többet cselekedett, mint sokan, akiket a szövetkezeti ügy legnagyobb barátainak mondanak. Igaz. De az őrlési forgalom és a fedezetlen határidőüzlet eltörlésének nem volt barátja. Nem volt barátja, mert elismeri, hogy mindkét intézménynek vannak hátrányai, ezek orvoslandók is, azonban ^p^'^ együtt a gyermeket kiönteni nem óhajtja. Az őrlési forgalmat eltörölték s ma már sokan, akik az eltörlést annak idején helyeselték, rájöttek arra, hogy az iparnak ártottak anélkül, hogy a mezőgazdaságnak használtak volna. Az idő haladása akadályozta a miniszterelnököt abban, hogy részletesebben foglalkozzék Polónyi beszédével, akinek három órára volt szüksége, hogy a kereskedelemügyi miniszter háromnegyedórányi beszédének valamennyi tételeit kiforgassa, elferdítse s az igy elferdített tételek ellen argumentáljon, vagy durva támadást intézzen azok alapján a miniszter ellen. A vámterület kérdését Tisza gróf mint mezben gazdasági kérdést taglalta. A döntő szempont a kérdés elbírálásánál az, hogy úgy Ausztria, mint Magyarország olyan speciális előnyöket nyújthatnak egymásnak, mely előnyök majdnem létkérdése a két államnak. Az osztrák iparra joggal lehet létkérdésnek mondani a vámterületi kérdést, mert ezen ipar jövőjét külön vámterület mellett elképzelni vajmi nehéz. A magyar mezőgazdaság kiheverné a különválást. Kiheverné az, akié a magyar föld 30 év múlva lesz. Ez azonban a mai nemzedéknek nem volna elegendő vigasz. Még utóbb ki fog tűnni, hogy a nagy többség mind hülyékből áll, s csak a bukott kormány az okos! — véleményezte Pozsgay. — Pozsgay akkor is kivétel marad! — jegyezte meg az udvarias Vészi. Frappáns világításban mutatta be Tisza István gróf a többség vámpolitikáját, amely végeredményben oda vezetne, hogy a közös vámterületen tartassék. Ma már azt hangoztatják, hogy csak azt az értékkülönbözetet vámolnák meg, amivel az osztrák behozatal a magyar kivitelt felülmúlja. Kipéczéznének néhány iparczikket, a többire nézve maradna a mai állapot. És még jó, hogy így van, mert azt a lehetetlen munkát, hogy új autonóm vámtarifát készítsenek, három év alatt se tudnák elvégezni. Miután pedig a közgazdasági bizottság a felemás tarifa készítésével fölösleges munkát végez s ha el is készíti, vele kezdeni mit sem tud, a kormányelnök a Kossuth indítványát el nem fogadja. Két órán jóval túl járt az idő, amikor az ülés véget ért.* A képviselőház üléséről szóló részletes tudósítást, illetőleg az ülésen elhangzott összes beszédek szószerinti szövegét holnap reggeli kiadásunkban találja az olvasó. ♦ * * Pacarritónak káprázott a szeme, amikor a ragyogó terembe lépett, melyben tarkabarka miniatürnepség gyülekezett. Hősünk valamennyit jól ismerte a kirakatból. Előkelő társnője megsúgta neki, hogy ő a marionett-társaság uralkodónője. Ezután a herczegnő így szólt az illusztris társasághoz: — Bemutatom önöknek, uraim és hölgyeim, Don Pacarrito de las Migajest, aki részt akar venni éjszakai ünnepélyünkön. Valamennyien Pacarritóra néztek, de mert hősünk restelkedett rongyos ruhája, meztelen lábai s szánalmat keltő ábrázata miatt, mélyen elpirult. A jószivü hölgyike sejtette pirulásának okát s intett a lakájruhába bujtatott majmocskáknak, akik nagyköveti uniformisba öltöztették s érdemrendeket tűzdeltek mellére. Ebédnél nagyon zajos volt a társalgás. Pacarrito azzal leplezte tudatlanságát, hogy csupán a kitűnő ételek fogyasztása czéljából nyitotta ki száját. Igen csodálkozott, hogy a néma emberek most élénken diskurálgattak egymással. Az egyik különösen sokat csacsogott s közben gúnyosan nézett a szegény fiúcskára. — Ha Paccaritó úr néhány sorsjegyet adna nekünk, — mondá hirtelen — nagy örömünk telne benne. Ha erre nem hajlandó, azt ajánlom, hogy foszszuk meg fényes uj ruhájától s érdemjeleitől s adjuk vissza neki régi rongyait. E szavak harsogó derültséget keltettek. — Igen, igen! — zúgott a vendégek kórusa — ide a sorsjegyekkel. Szegény hősünket annyira bántotta e sérelem, hogy majd elájult haragjában és szégyenletében. Éppen indulatos válaszra készült, amikor kenyérgolyó l is röpült az orra hegyére. Dühösen felugrott és öklözni, gyomrozni kezdte a díszes vendégsereget. Nagy pánik keletkezett. A hölgyek sikoltoztak és ideges ájulásba estek, s az alaposan megöklözött uracskák jajveszékelve menekültek. A teremben néma csönd honolt. Pacarrito most már megbékülve helyet foglalt, a gúnyolódó urfi, a botrányos jelenet okozója az asztal alatt kereste meg kezét-lábát, társa pedig selyemparókáját vette fel az asztalról. E botrányos inczidens után csakhamar véget ért a lakoma. A vendégek felkeltek, a herczegnő pedig Pacarrito karján lakosztályába távozott. * * * — Édes Magasesem! — szólt, mikor egyedül voltak. — Férfias, bátor viselkedésed fokozta szerelmemet. Könnyűszerrel legyőzted a játékemberkéket és a mókaurfiakat. Ezért ünnepélyesen felajánlom neked kezemet és szerelmemet — (), kegyelmes herczegnőm! — sóhajtott Pacarrito. — Boldog vagyok, hogy a tied lehetek, olyan nagyon boldog, hogy meg sem tudom mondani . .. — Örvendek barátom. De egyre figyelmeztetlek. Ha feleségül akarsz venni, le kell mondanod emberi mivoltodról. Pacarrito Migases! Akarsz-e baba lenni? A szerelmes fiú váltig csodálkozott a furcsa ajánlaton. — Az emberek azt hiszik, — folytatta a herczegnő — hogy mi babák, holt, érzéketlen és merev lények vagyunk. Te tudod, hogy ez nem igaz. Való, hogy emberfiókák játékszerei vagyunk, de viszont örök élet az osztályrészünk. Elnyomorítanak, eltörnek, pusztítanak bennünket .. . s feltámadunk, új életre ébredünk, örökös körforgást végzünk. A játékkereskedésből a gyermekszobába jutunk s a gyárból a játékkereskedésbe ... Nos, meggondoltad-e már ? Akarsz-e baba lenni? — Akarok! — szólt Pacarrito komolyan. — Nos hát akkor, kedves herczegem, ásókapa válaszszon el bennünket egymástól. Alighogy a herczegné ezt elmondotta, Migases ő herczegsége furcsa változást érzett testén. Szava elakadt, éhséget nem érzett többé; mozdulatait nem akarata, hanem valami belső szerkezet irányította. Teste csodálatosan megmerevedett, s ha valamihez hozzáért, sajátságosan kongott. Kubái, mintha szétfolytak volna testén, hozzátapadtak tagjaihoz, mintha megkövesedtek volna. S mikor kicsi feleségét keblére szokta, nem érezte azt a nagy boldogságot, amit sejtett, s amit lángoló szerelme ígért. Pedig szive szabályosan s erősen dobogott, mintha zsebóra ketyegett volna díszes ruhája alatt. — Mi bajod van, barátom? — kérdé a herczegnő csodálkozva. — Imádlak, aranyos asszonykám! — suttogta az újdonsült babaherczeg, visszanyerve nyugalmát, gáláns bókolással.