Magyar Nemzet, 1905. július (24. évfolyam, 158-183. szám)

1905-07-01 / 158. szám

e­ tésére hivj­a. Már ma valamivel nyugodtabb a hangulat, a fenyegetett vidékeken mégis csak kezdjenek munkába állni s lehet, hogy Péter-Pál napjának szomorú eseményei nem nyernek ezentúl folytatást. De a tűzláng, mely felcsapott, rávilágított a veszedelemre. Ha a veszedelem e pillanatra múlóban is van, ne feledjük, hogy a zsarátnok mindig ég s hogy a szenvedélyek és izgatások szele minden pillanatban újra lángra lob­­banthat­ja. * Budapest, június 30. , Fejérváry­­Géza báró miniszterelnök, mint értesülünk, ma reggel Bécsbe utazott, a­honnan valószínűleg még ma, pénteken este visszatér Budapestre.­­ Két választás. A ráczkevei választókerü­letben, a­mely Hegedűs Károly halálával megüre­sedett, tegnap volt az új képviselőválasztás. Hat jelölt volt: Barta Ferencz, Varságh­ Zoltán Mi­­soga Sándor, Gerő Ernő és Horvát Jenő függet­lenség­­ek és Bauer szoczialista. A választás reggel kilenc­ órakor kezdődött és mindvégig rendben folyt. Horvát Jenő a déli órákban visszalépett. Délután negyed öt órakor Barta Ferencznek 941, Misoga Sándornak 580, és Varságh­ Zoltánnak 432 szavazata volt. A választást este hét órakor fejezték be. Barta Ferencz kapott 1031, Misoga Sándor 739, Varságh Zoltán 459, Horvát Jenő 67 és Bauer szoczialista 6 szavazatot. Barta és Misoga között pótválasztás lesz. Törökszentmik­lóson a függetlenségi párti So­mogyi Aladárnak csak egy ellenjelöltje volt, a siloczialista Keller Antal, a­ki 75 szavazatot ka­pott Somogyi 934 szavazatával szemben. A dunántúli arató-sztrájk. — Saját tudósítóinktól. — A dunántúli arató-sztrájk szű­nőfélben van. Ez köszönhető­ első­sorban a belügyi és a föld­­mevelésügyi kormány erélyes és czélszerű intéz­­kedésének, a munkásnép józanabb felfogásának is a birtokosok méltányosabb eljárásának az írató munkásokkal szemben. Mint a legilletékesebb oldalról vett értesü­­lésünk nyomán írhatjuk, a földművelésügyi kor­mány által jóeleve, még május első napjaiban felfogadott pótmunkások nagy részére már nincs szükség. Még azok a birtokosok is visszarendel­ték a pótmunkásokat, a­kik a múlt héten erő­sen szorítva voltak arra, hogy pótmunkásokkal dolgoztassanak. Újabban pedig pótminkásokat sehonnan sem kértek. Ugyancsak a csendőrség jelentése szerint rendkívüli intézkedésekre sehol szükség nincs- A katonai karhatalmat, melyet készenlétbe állí­tottak, sehol nem kérték, igénybe nem vették- Általában az arató-sztrájk mozgalom a Dunán­túlon ebben a pillanatban kialvóban van. A mezei munkát mindenütt csendben és rendben foly­tatják. Érdekes adatokat mondanak a dunántúli sztrájkmozgalom keletkezésének okairól. A ta­valyi vasúti sztrájk nyitotta fel szemeit ezek­nek a békés, jámbor természetű mezei munká­soknak, kik azelőtt talán híréből sem ismerték a sztrájkot. Ehhez járult a téli választási moz­galom, melyet a kormány és a hatóságok ellen a legféktelenebb izgatásra, engedetlenség ter­jesztésére használtak fel. A főszolgabíró, az elöljáróságok parancsait, intézkedéseit semmibe se veszi a nép, mely politizál, gyűlölködik, fő­ként az állami és közhatalom kezelőivel szem­ben, mert teljes a politikai és társadalmi anarchia. Ezenkívül a dunántúli nagy latifundiumok­ban kezdett a kapzsiság felülkerekedni és a munkások eddigi bérét leszorítani próbálták. Ezen kapva-kaptak az élelmes bérlők, a­kik a latifundiumok tulajdonosainak eljárásából vér­szemet kaptak, így keletkezett a végső elkese­redés, a sztrájkmozgalom legfőbb mozgatója. A földmivelésügyi kormány idejekorán és pontosan értesült a mozgalomról, úgy hogy már április végén ,48 május elsején kellő számú pót­munkásokat szerződtethetett és czélirányosan szervezhette a védelmet az általános sztrájkkal szemben, melyet ekként megfékezni sikerült. Keményebb rendszabályokra többé szükség nem lesz. A sztrájk gé­zpontját a Tolna, Somogy és Veszprém megye egymással érintkező határ­vonalai képezik. Hogy hányan vannak azok, a­kik a szokatlan méretű, alapjában eddig kellő tisztázáshoz, megvilágításhoz nem jutott bér­­háborúban részesek, pontosan megállapítva nincs, de a méretekről hozzávetőlegesen tájékozást nyújthat a közrend biztosítására kivezényelt kar­hatalom ereje. Tolna megyében huszonegy gyalog-, három lovasszázad volt eddig s ma még két huszárszázaddal növelték a szükségből igénybe vett katonai erőt az esetleges excresszusok kéz­nél tartható megfékezésére. Somogy megye terüle­tének azon részében, a­hol a sztrájk tart, két gyalogszázad és egy lovasszázad van készenlétben. Ezenkívül még háromszáz csendőr tart a sztrájk területén szolgálatot. A karhatalom fegyveres beavatkozására azonban eddig csak egyszer volt szükség, a­mikor a csendőrök kénytelenek voltak puskát, szuronyt használni s egy ember megsérült, egy pedig meghalt. A be­érkezett jelentések szerint a bérmozgalom sokkal mélyebben fekvő okokra vezethető vissza, mint pusztán a munkások mostani jövedelmi pretenzióira, annál is inkább, m­ert a termés hivatalos és nem hivatalos jelentések szerint, legalább itt, egyaránt kedvezőnek mondható. A belügyminiszter és földmivelésügyi miniszter, a­kik a sztrájk minden fázisáról azonnal értesülést szereznek és a mozgalom állandó figyelem­mel kísérése kapcsán minden rendelkezésre álló módot készséggel ragadtak meg a baj szanálá­sára, elhatározták, hogy mihelyt a sztrájkban levő vidék hangulata lecsillapodott, szakembere­ket küldenek le a három vármegye bérháborúba került területére, a mozgalom okainak tanulmányo­zása végett, hogy ezeknek tapasztalatai alapján azután a hasonló munkás szoc­iális mozgalmak eleve elkerülhetők legyenek. Erre a kérdésre apám is elfelejtett nyögni, és nevetett: — Ennek az útnak a végén, ott a dom­bon fehérült a kápolnai vendéglő — mondá. — Hát Pest? — kérdem, gyorsvonati se­bességet involváló merészséggel. — Pest ? — kiáltá apám. — Hol van még Pest! . . . Ez még csak tizedrésznyi utja Pestnek! . . . — Oh jé! . . . gondolom, és az eszem meg­állt. Ilyen nagynak még­sem hittem volna a világot. És valóbam hogy mily kicsivé zsugorodott azóta a világ! És ki tudja, mennyivel kisebbre fog zsugorodni egy másik hatvan év alatt, mint a­­milyen most ? Mikor oly lassú volt még a ha­ladás, mint azé a fuvaros szekéré, Bihar vár­megye volt olyan, mint Európa most, de mióta villany hálózza össze, és meghallom a beszédet Amerikából, az érintkezésre nézve elveszett a távolság. Hát az ember látköre, tudása, mennyire tágult, gyarapodott! Hatvan év múlva, ha csak ebben az arányban haladunk is, tudásunk és látkörünk ezen a földön már nem férhet el. Ugyan­ugyan ki volt az a bölcs, az a látnok, ki a tudás és látkör dióhéjának ezt a szétrob­banását meg tudta volna sejteni hatvan évvel ezelőtt ? De mégis! .. . Mintha valami Swedeborg, avagy hogy hívták, a nevű embernek hallottam volna hírét, a­ki távhallásról, távlátásról, táv­­beszélgetésről okoskodott volna valamikor, de sőt azt is állította, hogy a csillagokba lát. Nagy bolondnak tartották és tartják, ha jól tudom most is, pedig a távírás és távbeszélés azóta be­következett már. Nem úgy mint ő állította, de hát hogy is állította ő? Emlékezetemből, hallomás után, megkísér­lem leírni, hogy mit állított Swedeborg. Nem érdektelen ez ma már, mikor állításaiból nem azon a mechanikai úton ugyan, de mégis meg­valósulva látunk többeket. , Swedeborg, avagy Schwedsbourg azt állí­totta, hogy a mindenséget villanydelejes áram köti össze és ez által van érintkezésben egy­mással minden parány. Hogy ezek közt a pará­­nyok közt találkoznak gyű- avagy gyűjtő­pon­tok, fókuszok, melyek egymás közt az áram közvetítése által érzéki összeköttetésben állnak, a­mi az állatoknál, kivált a vándormadaraknál nyilatkozik meg. A vándormadarak megérzik nemcsak az ősz avagy tavasz közeledését, hanem a csoportok indulásának idejét is, és vannak ál­talános gyülhelyeik, a­melyről érzékileg vesznek tudomást s a hol egy ugyanazon időben talál­koznak. Hogy efféle fókuszok az emberek közt is léteznek s bizonyos fontosabb, életbevágóbb oly eseményeket, melyek áramtelepeiket működésbe hozzák, ezen áram vonzerejének következtében megéreznek. Olvastam is már ilyenekről, de a sodronynélküli, pusztán az áram közvetítése által érintkező fókuszok létezésének lehetősége, csak azóta foglalt téri gondolkozásomban, mióta a Marconi-féle sodronynélkü­li távírás, mint va­lóság működik. És azóta a Swedeborg állításait olyan nagyon bolond dolognak nem tartom. Hogy ő ezen távérintkezés útján miket látott, tapasztalt? Azok már nagyon fantasz­tikus állításoknak tűnnek föl, ezekre nézve tehát tartózkodó álláspontot foglalok, de a tények előtt szemet, hunyni ugyancsak nem tartozik a logikus dolgok közé. Ténynek pedig tény, hogy Swedeborg volt az első hiteles oly látó médium, vagy micsoda, kinek állításait az immár létező távérintkezési, — habár apparátusok, de iga­zolják. A látás apparátusának fölfedezése ugyan még nem következett be, de bekövetkezett az Írásé, a beszólásé, a rajzolásé, sőt az erő tovább­­viteléé is, a­mi a testek fönállásának erőműtani összeköttetését látszik igazolni. Már­pedig, ha ezek az összeköttetések, a­mint a Marconi-féle távírás kétségbevonhatatlanul bizonyítja, létez­nek, csak egy sugárvillanás, csak egy pillanat­nyi idő kell hozzá, hogy az égitestek érintke­zésének áramára is ráakadjunk. Az érintkezés ama lassúsága tehát, mely még csak hatvan évvel ez­előtt oly végtelennek és bejárhatatlan nagynak tüntette föl előttünk a földet,s a mai érintkezés és közlekedés által oly kicsivé tette azt, hogy körülutazása már­­már érdekességét veszti s hogy ez a föld egy újabb hatvan évi még gyorsabb haladásnak ki­zárólagos terrénuma már nem lehet, majdnem bizonyosra vehető. Az az árami érintkezés, mely az égitestek súlyegyének pontos forgását és haladását köz­vetíti egymás körül, hogy elkülönítve nem le­het, hanem hogy a mindenség egész ízében szerepel, ezt kétségbe vonni a tudomány sem igyekszik már, ha pedig ez az áram csak­ugyan közös áram, akkor nincs, valamint hogy nem is lehet kizárva használatba vételének kö­zössége sem. A­mi engem illet? Én meg vagyok győ­ződve erről, még­pedig az érintkezés haladásá­nak az a csodás hihetetlensége győzött meg, a­miről 60 év előtt beszélni annyi lett volna, mint őrültnek deklaráltatni. Ámde annyi bizo­nyíték hatvan év alatt, a­mely fokozatosan a szemem előtt folyt le, nem minősíti lehetetlen­séggé ama hitemet sem, hogy újabb hatvan év alatt az érintkezésnek ez a haladása a föld köréből kilép, s habár testestől lelkestől nem fogunk is áthatolhatni az égitestek egymásközi távolságán, de hogy az áramok segélyével össze­köttetéseket hozhatunk létre, — ki meri vitatni, hogy ez lehetetlen? MAGYAR NEMZET, 1905. július .1.

Next