Magyar Nemzet, 1905. október (24. évfolyam, 237-262. szám)

1905-10-19 / 252. szám

8 1905. október 19. ____MAGYAR NEMZET. M1.-t AS színház kitűnő ensemble-jának segítségével ha­talmas sikert aratott »Le bonh­eur Mesdames« sámli házasságtörési vígjátékával. Hogyne, ha házasságtörés is van benne. A darabban egy okos és ügyes fiatal asszony olyan ügyesen ve­zeti vissza férjét a kalandok útjáról az erény útjára, hogy e mellett még a férj csábítóját is végleg kigyógyítja apró szenvedélyekre hajló természetéből. Ravasz párbeszédek és pokolias kényes helyzetek sora után végre is az erény győz. A párisiak talán ezt találták legjobb életnek Croisset darabjának valamennyi élete közül. * Krecsányi szubvenc­iója, Gelléri Mór fő­városi bizottsági tag megfelebbezte a közgyűlés­nek azt a határozatát, a­melylyel október 11-én hozott határozatával 6000 korona segélyt szavazott meg­ Krecsányi Tgnácz színigazgatónak, a­ki az idén a Városligeti, Színkörben tartott elő­adásokat a társulatával. A közgyűlés erre az ösz­­szegre a pénzbeli fedezetet a városi­ vám többleté­nek a terhére mutatta ki. Gelléri azt vitatja a belügyminiszterhez intézett felebbezésében, hogy a főváros hatóságának egyáltalán nem volt joga a hatezer koronát utalványoznia, de különö­sen nem volt joga ezt a városi vám­többletre utalványoznia, annál kevésbé, mert hiszen a ha­tóság folytonosan azt panaszolja, hogy kevés a vámjövedelem s ezt a kereskedelmet és ipart sú­lyosan érintő módon igyekszik szaporítani. Kre­csányi színtársasága úgyis mintegy 52.000 koroná­jába került a fővárosnak. Kéri a belügyminisztert, hogy a közgyűlésnek a 6000 korona megszava­zására vonatkozó határozatát helyezze hatályon kívül, illetőleg (mert hiszen a 6000 koronát már kifizették) h­ívná föl nyomatékosan a főváros ha­tóságát, hogy a hasonló jellegű határozatok meg­hozatalától tartózkodjék. .­! Hangversenyek. Az idei filharmóniai hang­versenyek iránt rendkívüli nagy érdeklődés mutat­kozik, a­mi különösen az érdekes vendégeknek köszönhető. Az idei hangversenyeken magyar mű­vészeink közül Dohnányi szerepel mint zongora­művész és zeneszerző, Sebald Sándor hegedűművész és Márkus Lili zongoraművésznő. Azonkívül a X-ik hangversenyen előadják a kilenczedik szim­fóniát. A többi vendég: Rosenthal Mór, Krausz Bódog dr., Ji­rnefelt, Markki, Kreisler Frigyes, Rosetti Hermina, Becker Hugó. — A Grünfeld—Bürger­­féle négyes-társaságban személyváltozás áll be, a­mennyiben a másodhegedűt Sabathiel Rezső vette át. — A Zeneakadémia hangversenye. Az Orszá­gos Magyar Kir. Zeneakadémia október hó 21-én, szombaton, este fél 8 órakor az intézet hangver­senytermében Liszt Ferencz születése évfordulójá­nak emlékére nyilvános hangversenyt rendez, a­melynek műsora a következő: Bach. Praeludium (es-dur) Schmidth­auer Lajos: Liszt D’Arc Johanna a máglya előtt (drámai jelenet) Bondy Kelly. Bach-Liszt. Ábránd és fuga (g-moll) Hacker Mária. Schubert. Vonós négyes: Arányi Adrienne, Rákos Arnold, Zsakovetz Nándor, Richter István. Liszt. Dalok, Schmotzer Irén. Liszt. Don Juan ábránd, Rosenfeld Aladár. Liszt. Dalok, Sándor Erzsébet. Liszt. Magyar rapszódia. Goldmann Bernardo: Prielle Kornélia levele. Rákosi Jenő Sz. Prielle Kornélia urhölgy­­től, a Nemzeti Színház nagy művésznőjétől a következő levelet kapta: Nyilvános közlésre.­­ Budapest, 1905. okt. 17. Mélyen tisztelt jó barátom, Rákosi Jenő uram! Ha ezelőtt egy-egy jó barátomnak intim sz­tára, gyakran megesett, hogy levelem a lapok ha­sábjain látott napvilágot. Ezt a levelet azonban direkt azért írom, hogy kinyomassa, még ma. Hónapok óta foglalkoznak a lapok velem, egy teljesen privát ügyemmel. Gúnyból meghur­­czoltak, és az a sok intervjú, se a családi tanács­kozások hite nem volt igaz. Én szó nélkül hagytam mégis. Az ön lapja volt az egyetlen, a­mely hall­gatott, —é­s épp ezért kérem, a­mikor az először szól, mondja el az igazat. A többi újságokat pe­dig, a­kik a sok koholmányt, rágalmat hozták, kérem, vegyék át teljességében ezt a levelemet. Mert most nyilatkoznom kell. Pár nap múlva, úgy lehet, győz a gonoszság — és nekem kötve lesz a kezem és szám. Prielle Péter öcsém­ — alkalmasint csak mint strohmann — gyöngeelméjűség miatt gondnokság alá helyeztetésem kéri, azzal a megokolással, hogy »vagyonomat elprédáltam és tékozló« vagyok. Erre ugyan már megfelelt valaki a »Hét­ utolsó szá­mában. Harapós rokonok czikkében csupa igazat mond. Hogy éveken át mi volt a fizetésem, azt min­denki tudja. A­mi pár garast elvontam magam­tól, az családom segélyezésére kellett. Soha sem említettem volna fel ezt, ha most nem volna szükségem arra, hogy számok dokumentálják tékoz­lásaimat. — Kezdetben édesapám tartottam 1857— 1867-ig s férjem anyját 1871 — 1878-ig, mind­kettőt el is temettem. Szerencsétlen nővérem, Lillát ápoltam, gondoskodtam részben szükségle­teiről, elhelyeztem a Schwartzerben, később el­temettem, leányát a férjhezmenéséig gondoztam, fiát jó ideig segítettem, előbb mint debreczeni gazdásznövendéket, később mint gavallér önkéntest, sőt a bekövetkezendő családot is. Lángh Boldizsár sógoromat évekig segítettem, nejét, mikor özvegy lett, szintén, betegsége idején lakást, orvost, majd temetését fizettem. Leányai nálam nőttek fel s a legutóbbi időkig állandó hónapi segélyt kaptak, fiai, unokái meg akkor, ha megszorultak. Prielle Pétert, míg munkabíró volt, állásba protegáltam s mióta nyugdíjas, némi kis pótlékra, mig él, min­dig számíthatott reám, mig ellenem nem fordult. Egy szinésztársam, Takács Ádám kis leánykáját születése perczeiben magamhoz vettem szülőanyja teteme mellől, előkelő nevelésben részesült, jól férj­hez adtam és mint az én leányom, az előkelő tár­saság egyik kedves alakja. Ez az én »vagyonon« és »tékozlásom«. Ezért vagyok én most »elmegyöngeséggel« vádolva. Hogy ki a bűnös ebben, nem keresem, csak azt tudom, hogy a piszkos herczehurczában egy sem emelt mellettem szót. Vagyonom nincs, hacsak a két szobám rozoga bútorát fel nem számítom. A­mi értékes emléke volt a pályámnak, azt elosztogat­tam, ékszerem és ezüstöm mind a fogadott leányomé lett, egyéb holmim Szabó Auréléké Mára­­marosszigeten. Havi gázsim 964 korona, most, mert már nincsenek levonásaim, de csak rövid pár hónapja. Kiváncsiak kedvéért íme ebben a hónapban a készkiadásaim listája: Házbér novemberre 350 korona, szobaleányom 48 korona, szakácsnő 20 korona, margitszigeti fürdőzések 56 korona, fürdő 30 korona, mosás 36 korona, fűszeres 100 korona. Ez 794 korona. Most hol van a gyógyszer, könyv, szabó, divatárus, villany, fűtés és egyéb költség. Ugyancsak a fogamhoz kell verni minden garast, hogy kijöjjek. Az összes kiadásaimról évtizedek óta pontos listát viszek s az ügyvédemnél, Polo­­nyinál van. És most félek, hogy sok gazság révén lecsuknak. Mert akadt doktor, a ki kiadta a bi­zonyítványt, a dementia senilisről s talán akad bíró, a ki azt elismeri. Nekem, látom, nincs egy barátom sem, a ki a tekintélyét súlyba vetné értem. A Nemzeti Színházi testvéreim között nem akadt egy férfi, a ki azt mondja, eddig és ne tovább, se egy nő, a­ki fölkeresett volna, hogy gyöngédséggel lett volna mellettem a nehéz órákban. Épp ma csodálom Angliát, a­ki egy meghalt művészért, Irvingért gyászba borul, míg nálunk, engem 64 éves pálya­futás után agyongyötörnek. Hála a jó istennek és derék ápolóm, Ruszkánénak, szellemem teljes ép­ségben van és testi erőm is gyarapszik, a héten jelentettem Somló igazgatómnak, hogy november első felében játszani akarok, tűzze ki a föld­et. Levelem válaszra sem érdemesíti. Sőt megvonták tőlem igazgatói parancsra a két szabadjegyem, a­mely még a múlt héten is kijárt. Ezt a nagy el­­hagyatottságot éreztem én úgy, azért akartam férjhez menni ahhoz a derék és szellemes ember­hez, a­ki máig nagy gyöngédséggel volt mellettem. Ezek az okaim. Ezt kellett elmondanom, hogy lássák, kik bántanak és ezt újságban kell közzétennem, mert alig beszélhetek valakivel, a cselédségem más zsold­­jában álló Bpion, a levelezésemet pedig, hogy mily jogon, fogalmam sincs, elfogja. Magam­ vagyok, de talán nem lesz e pár so­rom pusztában elhangzott szó. Szegény személye­met az ön baráti jóindulatába ajánlva, vagyok, kész szolgája és híve Prielle Kornélia, Szerdahelyiné. A Nemzeti Színház igazgatóságát illető vá­dakra vonatkozólag Somló Sándor igazgató a kö­vetkező nyilatkozattal felelt: »Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy Prielle Kornélia levelét tegnapelőtt kaptam meg, tehát fizikailag sem lehetett időm a válaszra. A levél egészen rövid, az áll benne, hogy novem­ber havában tűzzem ki a Föld czimü darabot, játszani szeretne benne. Ezt pedig én nem teljesíthet­­tem, mert Prielle Kornéliát orvosai betegnek tart­ják s mig nincs hivatalosan megállapítva, hogy egészséges, nem tehetem ki sem őt, sem a kö­zönséget valami malőrnek. A­mi a jegykérdést illeti, arra nézve Prielle szerződése intézkedik. A szerződésben az áll, ha a művésznő beteg vagy nincs Pesten, nem járnak ki számára a jegyek. Éveken keresztül nem von­tam meg tőle a jegyeket, bár jogom lett volna hozzá ; a színház azonban oly kicsiny, hogy szükség van minden talpalatnyi helyre s igy nem csodálható, ha végrehajtottam azt, a­mihez szerződésileg jo­gom van. Hiszen ha Prielle Kornélia személyesen jönne el egy előadásra, rendelkezésére bocsátanám az egész nézőteret, de mindig mások, idegenek használták a helyeket. " Prielle Kornélia azt írja levelében, hogy a Nemzeti Színház rosszul viselkedik irányában. Ez merész állítás. A­mint igazgató lettem márvány­­szobrot állíttattam tiszteletére a színház royerjá­­ban. Ilyen nagy megtiszteltetésben élő művésznek még alig volt része. Azonkívül minden alkalmat felhasználtunk, én is, a színház tagjai is, hogy meglátogassuk a művésznőt és tisztelegjünk előtte. Még ez év június havában is kimentünk hozzá a Margitszigetre és" virágokkal, szeretetünk ezer jelével halmoztuk el. Ebbe az ügyébe, a­melyet most tárgyal a nyilvánosság, nem avatkozunk — Ízlésből . . .« MŰVÉSZET. ** A művészet népszerűsítése. Mint jelentet­tük, Lukács György kultuszminiszter ankétet tartott meghívott szakemberek előtt a minisztérium­ban. Molnár Viktor államtitkár javaslatot ter­jesztett elő, a­melyben ajánlja, hogy létesít­senek oly áruházakat, melyekben a közönség a műtárgyakhoz jutányosan hozz juthatna. Feszty Árpád helyesli a mozgalmat és javasolja, hogy a felállítandó áruházát az állam is támo­gassa. Strobl Alajos kifejtette, hogy a temetői művészetet reformá­ni kell. Teles Ede az egyházi művészetre hívja fel az értekezlet figyelmét. Magyar-Mannheimer Gusztáv szerint az utc­ának művészeti átalakítását egy Gyakorlati Művésziskolai Akadémia segítségével kellene megoldani. Ennek három osztálya lenne. Első a festészeti osztály, a maradandó czégtáblák festése és az üzletek külső díszítése czéljára. Ez az iskola alig kerülne költ­ségbe. A második czélja volna a plasztika fej­lesztése. Sétatereink rendszeres plasztikai kifejlesz­tését kellene feladatul kitűzni és pedig akként, hogy a kivitelnél tisztán hazai anyag jöhetne te­kintetbe. Ilyen szervezetnek tudható be, hogy egyes olasz városok közterei oly pazar gazdag­ságra tettek szert az ily dekoratív plasztika te­kintetében. Az ifjúság abban találná legszebb sikerét, ha egy-egy művét nyilvános téren fölállí­tanák. A harmadik osztály tervébe az architektúra megfelelő részét illesztenék bele. Igen sok eszme merült még föl az ankéten, mely három óra hosz­­száig tartott. Lukács György záróbeszédében kö­szönetet mondott a megjelenteknek és megígérte, hogy az elősorolt adatokból kiválogatja a szük­ségeset, s ha a művészek tanácsára lesz szüksége, ismét hozzájuk fordul. TÖRVÉNYSZÉK. § A bíróság köréből. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Bök János kassai ítélőtáblás bírónak, saját kérelmére történt nyug­díjaztatása alkalmából, sok évi hv és buzgó szol­gálatai elismeréséül, a kúriai bírói czímet adomá­nyozta , továbbá Vass Lajos dr. pestvidéki ügyész­ségi alügyészt a budapesti büntetőtörvényszékhez. Szent-Györgyi Imre dr. budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéki albírót a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszékhez és Lászlófffy Béla temesvári ügyészségi alügyészt a lugosi törvényszékhez bi­rókká, Világhy Alfréd szolnoki törvényszéki jegy­zőt pedig a szolnoki törvényszékhez bíróvá ki­nevezte. § A gothai válóper. Gothából jelentik, hogy Visontai Soma ügyvédhez teg­nap délben a her­­czegnőtől sürgönyválasz érkezett, melyben a her­­czegnő kijelenti, hogy nem hajlandó tárgyalási alapul elfogadni azokat a feltételeket, melyeket Bachrach, Kunreuth­er, Müller és Visontai meg­állapítottak. Bachrach fele nevében 72.000 frank évi járadékot ajánlott s a h­erczeg egyszer a mindenkorra 120.000 koronát volt hajlandó fizetni A névre nézve pedig Bachrach azt indít­ványozta, hogy a h­erczegnő a jövőben Lujza

Next