Magyar Nemzet, 1905. október (24. évfolyam, 237-262. szám)
1905-10-19 / 252. szám
8 1905. október 19. ____MAGYAR NEMZET. M1.-t AS színház kitűnő ensemble-jának segítségével hatalmas sikert aratott »Le bonheur Mesdames« sámli házasságtörési vígjátékával. Hogyne, ha házasságtörés is van benne. A darabban egy okos és ügyes fiatal asszony olyan ügyesen vezeti vissza férjét a kalandok útjáról az erény útjára, hogy e mellett még a férj csábítóját is végleg kigyógyítja apró szenvedélyekre hajló természetéből. Ravasz párbeszédek és pokolias kényes helyzetek sora után végre is az erény győz. A párisiak talán ezt találták legjobb életnek Croisset darabjának valamennyi élete közül. * Krecsányi szubvenciója, Gelléri Mór fővárosi bizottsági tag megfelebbezte a közgyűlésnek azt a határozatát, amelylyel október 11-én hozott határozatával 6000 korona segélyt szavazott meg Krecsányi Tgnácz színigazgatónak, aki az idén a Városligeti, Színkörben tartott előadásokat a társulatával. A közgyűlés erre az öszszegre a pénzbeli fedezetet a városi vám többletének a terhére mutatta ki. Gelléri azt vitatja a belügyminiszterhez intézett felebbezésében, hogy a főváros hatóságának egyáltalán nem volt joga a hatezer koronát utalványoznia, de különösen nem volt joga ezt a városi vámtöbbletre utalványoznia, annál kevésbé, mert hiszen a hatóság folytonosan azt panaszolja, hogy kevés a vámjövedelem s ezt a kereskedelmet és ipart súlyosan érintő módon igyekszik szaporítani. Krecsányi színtársasága úgyis mintegy 52.000 koronájába került a fővárosnak. Kéri a belügyminisztert, hogy a közgyűlésnek a 6000 korona megszavazására vonatkozó határozatát helyezze hatályon kívül, illetőleg (mert hiszen a 6000 koronát már kifizették) hívná föl nyomatékosan a főváros hatóságát, hogy a hasonló jellegű határozatok meghozatalától tartózkodjék. .! Hangversenyek. Az idei filharmóniai hangversenyek iránt rendkívüli nagy érdeklődés mutatkozik, ami különösen az érdekes vendégeknek köszönhető. Az idei hangversenyeken magyar művészeink közül Dohnányi szerepel mint zongoraművész és zeneszerző, Sebald Sándor hegedűművész és Márkus Lili zongoraművésznő. Azonkívül a X-ik hangversenyen előadják a kilenczedik szimfóniát. A többi vendég: Rosenthal Mór, Krausz Bódog dr., Jirnefelt, Markki, Kreisler Frigyes, Rosetti Hermina, Becker Hugó. — A Grünfeld—Bürgerféle négyes-társaságban személyváltozás áll be, amennyiben a másodhegedűt Sabathiel Rezső vette át. — A Zeneakadémia hangversenye. Az Országos Magyar Kir. Zeneakadémia október hó 21-én, szombaton, este fél 8 órakor az intézet hangversenytermében Liszt Ferencz születése évfordulójának emlékére nyilvános hangversenyt rendez, amelynek műsora a következő: Bach. Praeludium (es-dur) Schmidthauer Lajos: Liszt D’Arc Johanna a máglya előtt (drámai jelenet) Bondy Kelly. Bach-Liszt. Ábránd és fuga (g-moll) Hacker Mária. Schubert. Vonós négyes: Arányi Adrienne, Rákos Arnold, Zsakovetz Nándor, Richter István. Liszt. Dalok, Schmotzer Irén. Liszt. Don Juan ábránd, Rosenfeld Aladár. Liszt. Dalok, Sándor Erzsébet. Liszt. Magyar rapszódia. Goldmann Bernardo: Prielle Kornélia levele. Rákosi Jenő Sz. Prielle Kornélia urhölgytől, a Nemzeti Színház nagy művésznőjétől a következő levelet kapta: Nyilvános közlésre. Budapest, 1905. okt. 17. Mélyen tisztelt jó barátom, Rákosi Jenő uram! Ha ezelőtt egy-egy jó barátomnak intim sztára, gyakran megesett, hogy levelem a lapok hasábjain látott napvilágot. Ezt a levelet azonban direkt azért írom, hogy kinyomassa, még ma. Hónapok óta foglalkoznak a lapok velem, egy teljesen privát ügyemmel. Gúnyból meghurczoltak, és az a sok intervjú, se a családi tanácskozások hite nem volt igaz. Én szó nélkül hagytam mégis. Az ön lapja volt az egyetlen, amely hallgatott, —és épp ezért kérem, amikor az először szól, mondja el az igazat. A többi újságokat pedig, akik a sok koholmányt, rágalmat hozták, kérem, vegyék át teljességében ezt a levelemet. Mert most nyilatkoznom kell. Pár nap múlva, úgy lehet, győz a gonoszság — és nekem kötve lesz a kezem és szám. Prielle Péter öcsém — alkalmasint csak mint strohmann — gyöngeelméjűség miatt gondnokság alá helyeztetésem kéri, azzal a megokolással, hogy »vagyonomat elprédáltam és tékozló« vagyok. Erre ugyan már megfelelt valaki a »Hét utolsó számában. Harapós rokonok czikkében csupa igazat mond. Hogy éveken át mi volt a fizetésem, azt mindenki tudja. Ami pár garast elvontam magamtól, az családom segélyezésére kellett. Soha sem említettem volna fel ezt, ha most nem volna szükségem arra, hogy számok dokumentálják tékozlásaimat. — Kezdetben édesapám tartottam 1857— 1867-ig s férjem anyját 1871 — 1878-ig, mindkettőt el is temettem. Szerencsétlen nővérem, Lillát ápoltam, gondoskodtam részben szükségleteiről, elhelyeztem a Schwartzerben, később eltemettem, leányát a férjhezmenéséig gondoztam, fiát jó ideig segítettem, előbb mint debreczeni gazdásznövendéket, később mint gavallér önkéntest, sőt a bekövetkezendő családot is. Lángh Boldizsár sógoromat évekig segítettem, nejét, mikor özvegy lett, szintén, betegsége idején lakást, orvost, majd temetését fizettem. Leányai nálam nőttek fel s a legutóbbi időkig állandó hónapi segélyt kaptak, fiai, unokái meg akkor, ha megszorultak. Prielle Pétert, míg munkabíró volt, állásba protegáltam s mióta nyugdíjas, némi kis pótlékra, mig él, mindig számíthatott reám, mig ellenem nem fordult. Egy szinésztársam, Takács Ádám kis leánykáját születése perczeiben magamhoz vettem szülőanyja teteme mellől, előkelő nevelésben részesült, jól férjhez adtam és mint az én leányom, az előkelő társaság egyik kedves alakja. Ez az én »vagyonon« és »tékozlásom«. Ezért vagyok én most »elmegyöngeséggel« vádolva. Hogy ki a bűnös ebben, nem keresem, csak azt tudom, hogy a piszkos herczehurczában egy sem emelt mellettem szót. Vagyonom nincs, hacsak a két szobám rozoga bútorát fel nem számítom. Ami értékes emléke volt a pályámnak, azt elosztogattam, ékszerem és ezüstöm mind a fogadott leányomé lett, egyéb holmim Szabó Auréléké Máramarosszigeten. Havi gázsim 964 korona, most, mert már nincsenek levonásaim, de csak rövid pár hónapja. Kiváncsiak kedvéért íme ebben a hónapban a készkiadásaim listája: Házbér novemberre 350 korona, szobaleányom 48 korona, szakácsnő 20 korona, margitszigeti fürdőzések 56 korona, fürdő 30 korona, mosás 36 korona, fűszeres 100 korona. Ez 794 korona. Most hol van a gyógyszer, könyv, szabó, divatárus, villany, fűtés és egyéb költség. Ugyancsak a fogamhoz kell verni minden garast, hogy kijöjjek. Az összes kiadásaimról évtizedek óta pontos listát viszek s az ügyvédemnél, Polonyinál van. És most félek, hogy sok gazság révén lecsuknak. Mert akadt doktor, a ki kiadta a bizonyítványt, a dementia senilisről s talán akad bíró, a ki azt elismeri. Nekem, látom, nincs egy barátom sem, a ki a tekintélyét súlyba vetné értem. A Nemzeti Színházi testvéreim között nem akadt egy férfi, a ki azt mondja, eddig és ne tovább, se egy nő, aki fölkeresett volna, hogy gyöngédséggel lett volna mellettem a nehéz órákban. Épp ma csodálom Angliát, aki egy meghalt művészért, Irvingért gyászba borul, míg nálunk, engem 64 éves pályafutás után agyongyötörnek. Hála a jó istennek és derék ápolóm, Ruszkánénak, szellemem teljes épségben van és testi erőm is gyarapszik, a héten jelentettem Somló igazgatómnak, hogy november első felében játszani akarok, tűzze ki a földet. Levelem válaszra sem érdemesíti. Sőt megvonták tőlem igazgatói parancsra a két szabadjegyem, amely még a múlt héten is kijárt. Ezt a nagy elhagyatottságot éreztem én úgy, azért akartam férjhez menni ahhoz a derék és szellemes emberhez, aki máig nagy gyöngédséggel volt mellettem. Ezek az okaim. Ezt kellett elmondanom, hogy lássák, kik bántanak és ezt újságban kell közzétennem, mert alig beszélhetek valakivel, a cselédségem más zsoldjában álló Bpion, a levelezésemet pedig, hogy mily jogon, fogalmam sincs, elfogja. Magam vagyok, de talán nem lesz e pár sorom pusztában elhangzott szó. Szegény személyemet az ön baráti jóindulatába ajánlva, vagyok, kész szolgája és híve Prielle Kornélia, Szerdahelyiné. A Nemzeti Színház igazgatóságát illető vádakra vonatkozólag Somló Sándor igazgató a következő nyilatkozattal felelt: »Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy Prielle Kornélia levelét tegnapelőtt kaptam meg, tehát fizikailag sem lehetett időm a válaszra. A levél egészen rövid, az áll benne, hogy november havában tűzzem ki a Föld czimü darabot, játszani szeretne benne. Ezt pedig én nem teljesíthettem, mert Prielle Kornéliát orvosai betegnek tartják s mig nincs hivatalosan megállapítva, hogy egészséges, nem tehetem ki sem őt, sem a közönséget valami malőrnek. Ami a jegykérdést illeti, arra nézve Prielle szerződése intézkedik. A szerződésben az áll, ha a művésznő beteg vagy nincs Pesten, nem járnak ki számára a jegyek. Éveken keresztül nem vontam meg tőle a jegyeket, bár jogom lett volna hozzá ; a színház azonban oly kicsiny, hogy szükség van minden talpalatnyi helyre s igy nem csodálható, ha végrehajtottam azt, amihez szerződésileg jogom van. Hiszen ha Prielle Kornélia személyesen jönne el egy előadásra, rendelkezésére bocsátanám az egész nézőteret, de mindig mások, idegenek használták a helyeket. " Prielle Kornélia azt írja levelében, hogy a Nemzeti Színház rosszul viselkedik irányában. Ez merész állítás. Amint igazgató lettem márványszobrot állíttattam tiszteletére a színház royerjában. Ilyen nagy megtiszteltetésben élő művésznek még alig volt része. Azonkívül minden alkalmat felhasználtunk, én is, a színház tagjai is, hogy meglátogassuk a művésznőt és tisztelegjünk előtte. Még ez év június havában is kimentünk hozzá a Margitszigetre és" virágokkal, szeretetünk ezer jelével halmoztuk el. Ebbe az ügyébe, amelyet most tárgyal a nyilvánosság, nem avatkozunk — Ízlésből . . .« MŰVÉSZET. ** A művészet népszerűsítése. Mint jelentettük, Lukács György kultuszminiszter ankétet tartott meghívott szakemberek előtt a minisztériumban. Molnár Viktor államtitkár javaslatot terjesztett elő, amelyben ajánlja, hogy létesítsenek oly áruházakat, melyekben a közönség a műtárgyakhoz jutányosan hozz juthatna. Feszty Árpád helyesli a mozgalmat és javasolja, hogy a felállítandó áruházát az állam is támogassa. Strobl Alajos kifejtette, hogy a temetői művészetet reformáni kell. Teles Ede az egyházi művészetre hívja fel az értekezlet figyelmét. Magyar-Mannheimer Gusztáv szerint az utcának művészeti átalakítását egy Gyakorlati Művésziskolai Akadémia segítségével kellene megoldani. Ennek három osztálya lenne. Első a festészeti osztály, a maradandó czégtáblák festése és az üzletek külső díszítése czéljára. Ez az iskola alig kerülne költségbe. A második czélja volna a plasztika fejlesztése. Sétatereink rendszeres plasztikai kifejlesztését kellene feladatul kitűzni és pedig akként, hogy a kivitelnél tisztán hazai anyag jöhetne tekintetbe. Ilyen szervezetnek tudható be, hogy egyes olasz városok közterei oly pazar gazdagságra tettek szert az ily dekoratív plasztika tekintetében. Az ifjúság abban találná legszebb sikerét, ha egy-egy művét nyilvános téren fölállítanák. A harmadik osztály tervébe az architektúra megfelelő részét illesztenék bele. Igen sok eszme merült még föl az ankéten, mely három óra hoszszáig tartott. Lukács György záróbeszédében köszönetet mondott a megjelenteknek és megígérte, hogy az elősorolt adatokból kiválogatja a szükségeset, s ha a művészek tanácsára lesz szüksége, ismét hozzájuk fordul. TÖRVÉNYSZÉK. § A bíróság köréből. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Bök János kassai ítélőtáblás bírónak, saját kérelmére történt nyugdíjaztatása alkalmából, sok évi hv és buzgó szolgálatai elismeréséül, a kúriai bírói czímet adományozta , továbbá Vass Lajos dr. pestvidéki ügyészségi alügyészt a budapesti büntetőtörvényszékhez. Szent-Györgyi Imre dr. budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéki albírót a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszékhez és Lászlófffy Béla temesvári ügyészségi alügyészt a lugosi törvényszékhez birókká, Világhy Alfréd szolnoki törvényszéki jegyzőt pedig a szolnoki törvényszékhez bíróvá kinevezte. § A gothai válóper. Gothából jelentik, hogy Visontai Soma ügyvédhez tegnap délben a herczegnőtől sürgönyválasz érkezett, melyben a herczegnő kijelenti, hogy nem hajlandó tárgyalási alapul elfogadni azokat a feltételeket, melyeket Bachrach, Kunreuther, Müller és Visontai megállapítottak. Bachrach fele nevében 72.000 frank évi járadékot ajánlott s a herczeg egyszer a mindenkorra 120.000 koronát volt hajlandó fizetni A névre nézve pedig Bachrach azt indítványozta, hogy a herczegnő a jövőben Lujza