Magyar Nemzet, 1906. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1906-01-02 / 1. szám
Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 8. szám II. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Égés: ívre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal: VII. ker., Kerepesi út 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. A politikai újév. Budapest, január 1. Hoz-e jótékony fordulatot az országra ez az új esztendő? Ez a politika kérdése az idő fordulóján, olyan kérdés, amelyre választ nem adtak még a politikusok szokásos újévi beszédei. Akiket illet, a parlament szövetkezeti többsége és ellenzéki pártjai részéről semmi biztató, megnyugtató kijelentést nem hozott a mai ünnepnap. Márpedig a többségen kívül álló semmiféle tényezőnek sincs módjában a súlyos válság megoldását biztosítani. Épp ezért a politikai helyzet minden káros alakulásáért súlyos felelősség háramlik a többségre, amely ahelyett, hogy levonta volna választási sikerének konzekvencziáit, gravaminális okokra hivatkozva félreállott. Valamennyi újévi politikai nyilatkozat közül — az ellenzékiekre legközelebb fogunk visszatérni — magasan kiemelkedik Fejérváry Géza báró miniszterelnök beszéde, éppen azért, mert ezt a tényt minden támadó él nélkül, szomorú objektivitással állítja mindenek elé. A miniszterelnök a parlamentarizmusnak egy szépen megfogalmazott alapelvére építi fel a helyzetről való bírálatát. A többségnek — úgymond — nem joga, hanem kötelessége a kormányzás elvállalása. Valóban, az erőt nem azért adja az ország népe valamely pártnak, hogy ne éljen vele. A politikában a siker nemcsak dicsőséget hoz, hanem kötelességet is ró arra, akinek osztályrészül jutott. Mert a politikai siker tőke, amelyet a nemzet adott s amelynek kamatait a nemzetnek vissza kell adni. De hogy lássa a nemzet a maga kölcsönadott tőkéjének gyümölcsét, ha az, akinek kölcsön adta, nem él a tőkével, nem gyümölcsözteti ? És e ponton jut a miniszterelnök következtetése második nevezetes tételére. Nem vádolja a koalícziót semmivel, nem vet szemére semmit mindazok közül, amiket szemére vethetne joggal. Csak konstatálja, hogy a koalíczió hibát követett el, mikor többségre jutván, nem vállalta el a kormányzást, mint ahogy kötelessége lett volna. Tudjuk, hogy a koalíczió a januári választások után tárgyalt a koronával a kormányzat átvétele iránt s megszabta kormányvállalásának feltételeit. Innen indult ki a válság, ezekből az előzetes tárgyalásokból. Ha ugyanis a koalíczió a választási győzelemből ráháramló kötelessége szerint elvállalja a kormányzást s azután infra dominium tárgyal a koronával, akkor legalább is biztosítva lett volna a kormányzat folytonossága addig is, amig a korona és a többség között sikerül a közös programaiban való megegyezést létrehozni. Akkor nem fenyegeti az országot a legszükségesebb kormányzati teendők fennakadásának veszedelme s a korona, hogy ettől kötelessége szerint megóvja az országot, nem kénytelen a parlamenten kívül álló minisztériumot megbízni az ügyek vezetésével. És mindenesetre más irányba terelődött volna a válság, az eltérések nem éleződtek volna ki ellentétekké, s elmaradt volna sok minden izgalom, amely most az országot zaklatja. Szóval a koalíczió azt a hibát követte el, hogy többségbe jutván, tovább is ellenzéki pártpolitikát és nem országos politikát csinált. Milyen megkapó ez az objektivitás annak részéről, aki a koalícziónak a parlamentáris elvekből folyó kötelességmulasztásával szemben, éppen az odaadó kötelességteljesítés példájaképpen vállalkozott a kormányzat folytonosságának fentartására s a korona és a többség megegyezésének közvetítésére. Eddigelé ez nem sikerült. De talán meghozza az új év azt, amit az elmúlt esztendő megtagadott. A miniszterelnök legalább mindent elkövet e végből, s ez az újévi beszéde ismét felhívás a koalíczióhoz: oldja meg a válságot azzal, hogy kormányt vállal s úgy keresi a megegyezést a koronával. Adja Isten, hogy a miniszterelnök újólagos felhívása visszhangra is találjon. A kormányelnök üdvözlése. Ma délután fél egy órakor a kabinet tagjai és a kormány számos politikai barátja Fejváry Géza báró miniszterelnök lakásán tisztelegtek az új év alkalmából. A megjelentek nevében Lányi Bertalan igazságügyminiszter e szavakkal üdvözölte a miniszterelnököt: Kegyelmes urunk és mélyen tisztelt barátunk ! Mai megjelenésünket ne méltóztassál konvenczionális újévi tisztelgésnek tekinteni. Sokkal több az, ami a te legközvetlenebb munkatársaidat, a te legközelebbi híveidet és tisztelőidet ma idehozta. Mi úgyszólván a te családod vagyunk. Te azt a viszonyt, amely bennünket az állami ügyek ellátásának közös feladata révén hozzád fűs, olyan bensővé tetted, hogy mi a mai napon te benned nem annyira a politikai vezért, mint inkább a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében atyai jóbarátunkat üdvözöljük. (Élénk éljenzés.) Te a nagy, a nehéz munka közepette feltártad előttünk nemes érzelmeidnek, fenkölt gondolkozásodnak egész világát és mi megtanultuk tőled azt, hogyan kell nehéz viszonyok közt a kötelességet szigorúan teljesíteni, hogyan kell válságos helyzetekben a hazát szeretni, a hazát szolgálni.Úgy van! Te a mi viszonyunkba belehoztad a szeretet melegét és ez kárpótol minket mindennemű megtámadtatásért, mindennemű bajért, amely minket nehéz feladataink teljesítése közben ért. Nagy tehát a mi hálánk, nagy a mi szeretetünk irántad. Ennek a hálának, esőnek a szeretetnek akartunk ma kifejezést adni. .Az új esztendő alkalmából pedig fogadd mindnyájunk részéről legőszintébb szerencsekivánatainkat. A legfőbb, amit neked kivánunk, az az állandó jó egészség. Ezt kivánjuk nemcsak neked, nemcsak családodnak, gyermekeidnek és unokáidnak, de kivánjuk magunknak és kivánjuk hazánknak; mert ha téged az úristen jó erőben és egészségben éltet, akkor te, meg vagyunk győződve, meg fogod találni az utat a súlyos helyzetből való kibontakozásra, Isten éltessen! (Élénk éljenzés.) Fejárváry Géza báró miniszterelnök erre a következőképpen válaszolt: T. barátaim! Szivem mélyéből köszönöm szavaitokat s azt a bizalmas és őszinte baráti jóindulatot, mely azokat sugalja. És ámbár egészségi állapotom nem engedi, hogy az eddig szokásban volt külső ünnepélyességgel s a szintén megszokott bővebb politikai nyilatkozatokkal kezdjük meg az újévet, mégis megragadom az alkalmat, hogy helyzetünkről a magam őszinte modorában, röviden bár, megemlékezzem. A nemzet szabad akarata a múlt évi választások alkalmával a szövetkezett ellenzéketjuttatta többségre. Amiből a velünk szemben olyan sokszor hangoztatott parlamentarizmusnak szelleme szerint mélhatlanul annak kellett következnie, hogy az akkori kormány hagyja el helyét, de egyúttal és egyidejűleg azt a helyet az új többség sorjai foglalják el. Azonban nem így történt. Az akkori kormány ugyan elhagyta helyét, de az új többség nem lépett helyére. Hogy a helyzet így alakult, annak külső oka az volt, hogy a törvényhozás két fő tényezője közt, a király és az országgyűlés közt fontos kérdésekben nem jöhetett létre egyetértés. A valódi és belső oka azonban egészen más. A szövetkezett ellenzék a maga pártpolitikai nézeteit és törekvéseit helyezte előtérbe. Bármily tiszteletreméltók e nézetek és törekvések: az ország mindennapi és szakadatlan kormányzásáról való, hazafias gondoskodás mind e nézeteknél és törekvéseknél fontosabb. Már csak azért is fontosabb, mert az ország kormányzásában sem szünet be nem állhat, sem halasztás nem engedhető. A pártpolitikai nézetek fölött lehet tárgyalni, lehet tanácskozni; azoknak egészben vagy részben való megvalósítása fölött, amikor és miként leendő foganatosítása fölött a törvényhozás két főtényezőjének lehet erős meggondolásba bocsátkozni, de hogy az ország kormányzatában szünet ne álljon be, az minden tűnődést, minden tárgyalást tökéletesen kizár. A szövetkezés által megalakult többség azonban politikai és törvényhozási működésének legelső feladatául nem az ország kormányának átvételét tűzte, ki, hanem pártpolitikai nézeteinek megvalósítását. Ezzel kitért a reá háramló felelősség elől s megszegett egy alkotmányos kötelességet. Mert, ha a parlamenti kormányrendszer szabálya az, hogy a korona a többségből alakítson kormányt, akkor e szabály foganatját nem szabad a többségnek azzal meghiúsítania, hogy a hatalom átvételétől vonakodik. A kormányalakítás a többségnek nem.