Magyar Nemzet, 1906. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1906-02-01 / 27. szám
Budapest, 1906. XXV. évfolyam, 27. szám. Csütörtök, február 1. Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 8. szám II. em. Telefon: 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Égiszint 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 11 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi ut 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. Reménységek. Budapest, január 31. A szövetkezeti pártok vezérlő-bizottsága határozott. Megszövegezte válaszát a király üzenetére. Andrássy Gyula gróf legközelebb ismét a felség elé járul, hogy a koaliczió vezérkarának álláspontját a koronának előterjeszsze. Meghozza-e a békét a legközelebbi jövendő ? Íme, a döntő kérdés, amely jelentőségben minden egyebet megelőz. A békefáradozások materiáléját e pillanatban még teljes homály fedi, úgy a korona üzenete, mint a vezérlőbizottság válasza féltékenyen őrzött titok. Helyén is van így. Mert aki őszintén óhajtja a király és a nemzet megegyezésén alapuló békés és alkotmányos kibontakozást, annak helyeselnie kell, ha elvágják az idő előtti közlésekben rejlő zavaró momentumok lehetőségét. A békefáradozások anyagának ismerete kííjában viszont a vélemény nyilvánítása vajmi nehéz. Bizonyossággal csak annyi állapítható meg, hogy a miképpen szombaton Bécsben az Andrássy Gyula gróf második audiencziájával a koalíczió és a korona között a tárgyalás fonala el nem szakadt, úgy a koalíczió sem helyezkedik ez alkalommal a teljességgel intraszigens álláspontra. Azt azonban, várjon a koalíczió válaszában a felség törvényes álláspontjának olyan határozott honorálása rejlik-e, amely bizonyossággal a békére vezet, a tények ismerete nélkül konstatálni nincs módunkban. A helyzet megbírálására ilyenképpen a kizárólagos alap egyedül azoknak felfogása, akik a békefáradozások anyagát, úgy a koronának, mint a koalíció vezérlőbizottságának álláspontját ismerik. És ha ezek a higgadt férfiak egyértelemmel azt vallják, hogy a béke ügye kedvezően áll, hogy a megegyezés lehetősége ma már nem ábrándozás, akkor mi szíves-örömest adunk hitelt a szavaknak. A nemzet tehát most már vérmes reménységgel tekint a legközelebbi politikai jövendő elé. Mindenekelőtt is várja azt, hogy a tények legelsősorban igazolják azok felfogását, akik a korona és a parlamenti többség eltérő felfogásának áthidalását biztosítva látják. Az ország várja azt, hogy ha a vezérek a béke valószínűségét hirdetik, úgy annak természetes, a korona törvényes álláspontjának honorálását magában foglaló előfeltételeit meg is teremtették. De az ország azt is joggal elvárhatja, hogy maguk a pártok vezéreiknek állásfoglalását szankcionálják. Hogyan is volna az elképzelhető, hogy Kossuthot, Apponyit és a többi vezető politikust végezetül cserbenhagyják azok, akiknek bizodalmából egy esztendő óta a többség politikáját intézik. Ezeknek a férfiaknak presztízsével a harczot legkevésbé fogják felvehetni az ország azon rétegei előtt, amely rétegek az elvek közössége alapján éppen az illető politikai párthoz tartoznak. Mert ezek a tömegek a kipróbált vezérek után fognak indulni ezután is, amint eddig sem a vezérek megszabta politika mellett nyilvánuló mellékáramlatok irányították. Konkludálunk. Mi nem tudhatjuk azt, várjon a koaliczió vezérlő-bizottsága honorálja-e a korona álláspontját s igy megteremtette-e a béke és a kibontakozás természetes előfeltételeit ? Ha igen, akkor a szövetkezeti pártok plénuma a békének ezt a bázisát fel nem döntheti. Ez reá nézve erkölcsi lehetetlenség. Szemben fogná találni magát a saját vezéreivel, akiknek értelmi és jellembeli kiválóságát ők maguk hirdették. De szemben fogná találni magát az egész országgal, amelyben az elkeseredés akkor nyilvánulna meg igazában, ha reménységét, a törvényes rend helyreállításába, a produktív munka lehetőségébe vetett reménységét most már a vezérekkel szemben is meghiúsítanák. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Január 31. — Baccarat. — Bemutató a Vígszínházban. —■ A baccarat tudvalevőleg kártyajáték, mégpedig veszedelmes és hazárd kártyajáték, és mint ilyen, nagyon is alkalmasarra, hogy kellemetlen, sőt tragikus helyzetbe sodorja híveit. Az évezredek óta megírt drámák főszereplőit nagyon sokféle szenvedélyük szokta bajba és romlásba vinni. Szerelem, féltékenység, szülői szeretet. Henry Bernstein drámájában egy új rugó működik, a kártyaszenvedély. A drámai szokások azt írják elő, hogy a dráma főhősének nemes, rokonszenves szeretetreméltó embernek kell lennie. Ha a hős nem szimpatikus a közönség szemében, vergődése, szenvedése senkit sem érdekel és sorsa nem fog szánakozást kelteni. A hősnek kell tehát valami szenvedélyének lennie, amelyiknek vakon engedelmeskedik és amelyik letéríti arról az útról, amelyet a hős helyesnek tart. Egyszóval a hős vétkezik, de vétkét meg tudjuk érteni, és — a megértés magában hordván a bocsánatot — meg is bocsátani. Éppen ezért a hős szenvedélyének is rokonszenvesnek kell lennie, vagy legalább is olyan körülmények között kell letérítenie a hőst a helyes útról, hogy ez a letérés ne tegye őt ellenszenvessé. Ha valakinek a kártya a szenvedélye, úgy nem állíthatjuk éppen, hogy a passzióival tudna rokonszenvet kelteni. Azonkívül pedig kártya közben rendesen anyagi kérdések szoktak előtérbe nyomulni, az anyagi téren való vétkezés pedig rendesen ha nem is súlyosabb, de megbecstelenítőbb a többi véteknél. Ez a társadalom felfogása, mégpedig teljesen megokolható felfogása, mert hiszen a kapzsiság és nyereségvágy sokkal csúnyább tulajdonság, mint mindamaz egyéb rugók, melyek egy embert a vétek útjára tudnak vinni. Henry Bernsteinnek tehát igen nehéz feladatot kell megoldania. A hőse kártyás és eme szenvedélyéből kifolyólag olyan bűnt kell elkövetnie, melyet meg tudunk bocsátani, de amely elég nagy bűn arra, hogy megértsük és elfogadhassuk a hős bünhödését, a bukást. Bernstein nagyon szépen oldotta meg feladatát. Hőse egy pillanatra sem lesz ellenszenvessé, holott bűnös, még pedig nagy bűnös, mert sikkasztott, elkártyázta a más pénzét, amit a kezére bíztak. Röbért Chaceroy, mert így hívják a hőst, mégse lesz ellenszenvessé. Ő maga adja elő a színpadon ama végzetes kártyaparti történetét és látjuk, hogy nem gonoszság, kapzsiság, pénzvágy vakította el, hanem egy szenvedély, mely ott a kártyateremben, a rajongó társaságban elkábította idegeit, hatalmába kerítette akaratát és bűnössé tette, pedig a lelke tiszta és a gondolkodása nemes. — Miután sokat vesztettem, •*— de még mindig a magam pénzét, — mondja Róbert —egy pillanatban valami érthetetlen elkeseredés vett rajtam erőt. Felkaptam a kezemben lévő kártyacsomagot és darabokra téptem, én, akit még eddig senki sem látott idegesen, azt a kártyacsomagot, amelyről azt beszélték, hogy eszköz, kezelhető eszköz lett a kezemben. — Kimentem a szabadba és elszívtam egy czigarettát, — szégyellem magam. Valami legyőzhetetlen vágy fogott el, hogy ismét visszatérjek a játékterembe és ott játszszam, nyugodtan, szenvedélytelenuül, hidegen, hogy senki se higyje el, hogy az előbb elvesztettem az önuralmamat. Visszamentem, de a tárczám már üres volt. Hozzányúltam ahhoz a pénzhez, amely nem volt az enyém . . . Ugyebár, így Róbert mégsem látszik teljesen gonosztevőnek, ilyenformán meg tudjuk érteni. Annál is inkább, mert Róbert mindenképpen nemes és büszke gondolkozású ember. A pénzt, amelyet elsikkasztott, még vissza is tudná téríteni. A kedvese előkelő, gazdag, úri asszony, felajánlja neki a kérdéses összeget. Róbert nem fogadja el. Kedvesének az apja, ki csak az imént tudta meg, hogy leányának kedvese van, szintén rendelkezésére bocsátaná az összeget. Mindössze egy feltételt köt ki, hogy Róbert szakít az asszonynyal. Róbert ezt is visszautasítja. Hiszen a feltételt úgy sem bírnák megtartani. Előbb-utóbb megint csak újra kezdenék a régi viszonyt. Egyszóval a kártyás a végletekig becsületes. Mikor az utolsó felvonás végén eldördül a pisztolylövés, amely a halálát jelenti, szánakozunk fölötte, pedig vétkezett és megérdemelte a büntetést. Henry Bernstein tehát igen szép drámát irt. A cselekmény érdekesen, izgatóan van fölépítve, az egyes jelenetek művészi leleményességgel megalkotva. Legföljebb a párbeszédekben találhatunk itt-ott némi kifogásolni valót, amennyiben néha hosszadalmasak és nem mindenütt elég foglalkoztatók. "* Robert Chaceroy egy igen szép asszonynak a kedvese. Helene a legelőkelőbb arisztokrata társaságban él. Férje gróf, atyja pedig báró, dúsgazdag, milliomos báró. A hiba mindössze az, hogy a Helene atyja nem a régi bárók közül való. Valami börzespekuláczión nyert ötven-hatvan milliónyi vagyont és eme vagyon útján jutott a hétágú korona tulajdonába. Lebourg báró azonban — így hívják Heléne Budapest, január 31. – A miniszterelnök Bécsben. Fejérváry Géza báró miniszterelnök, mint értesülünk, holnap, csütörtökön délután Bécsbe utazik, hogy jelen legyen pénteken a külügyminiszter elnöklete alatt tartandó közös miniszteri értekezleten.