Magyar Nemzet, 1906. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1906-03-01 / 51. szám
Budapest, 1906. XXV. évfolyam, 51. szám. Csütörtök, márczius 1. Szerkesztőség: VII., Miksa utcza 8. szám II. em. Telefon : 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi út 54. szám. Telefonszáma: 64—01—02—03. A manifesztum. Budapest, február 28. A koalíciónak most közrebocsátott manifesztumja ellen súlyos kifogásunk van. El akarja hárítani a többségtől azt a vádat, amely őt isten és ember előtt jogosan illeti, azt a vádat tudniillik, hogy vonakodott eleget tenni annak az alkotmányos kötelességének, hogy kormányt alakítson, mihelyt a nemzet neki adott többséget. Tízezer manifesztum sem képes a koalícziót ez alól a vád alól felmenteni. A király két ízben is nyíltan megkínálta a koalíciót a kormányalakítással, tette ezt szeptember 23-án és most legutóbb, Andrássy audiencziájánál. Hogy a szeptember 23-iki felszólításnak a formája nem volt éppenséggel behízelgő, az nem változtat a dolog lényegén. A szövetkezett ellenzék a szeptember 23-iki programmot ultimátumnak minősítette, holott az valójában semmi egyéb nem volt, mint a királynak kívánsága, hogy a koalíczió ennek a programainak az alapján vállaljon kormányt. Hogy a koalícziónak e programm nem tetszett, ez más kérdés, de ne tessék mondani, hogy a koalíczió mindenképpen ártatlan benne, hogy kormányra nem jutott, mert aki ezt mondja, az valótlanságot mond. A másik valótlanság a manifesztumban az, hogy el akarja hárítani a többségtől azt a vádat, hogy nem akart kormányt vállalni egy olyan programm alapján, amely tiszteletben tartja a király felségjogait. A manifesztum szerint a többség igenis vállalkozni akart kormányra is, meg a felségjogokat is tiszteletben tartotta. Ez pedig nem áll. A manifesztum hangsúlyozza ugyan, hogy a képviselőház többsége a legteljesebben tiszteletben tartotta mindig a felségjogokat, de elismeri, hogy a magyar vezényszó, a zászló és jelvény kérdésében a király a felségjogokra nézve nem értett egyet a koalíczióval. A koalíczió így tehát csak úgy tartotta tiszteletben a felségjogokat, ahogy maga diktálta rá a királyra korlátlan, abszolút hatalommal. De mindenki könnyen belátja, hogy más dolog valamely jogot tiszteletben tartani és más dolog valamely jogot ráerőszakolni akarni valakire akkor is, ha ez azt a maga törvényesnek vélt szempontjából sérelmesnek tartja. A király a felségjogoknak azt a magyarázatát, amelyet a koalíczió adott, magára nézve a törvénynek sem betűjével, sem szellemével nem tartotta megegyeztethetőnek. Ki ítélkezik végérvényesen a felett, hogy kinek van igaza a felségjogok magyarázásában: a királynak-e, vagy a koalícziónak ? Ezt legalább is nyílt kérdésnek kell tartanunk. De addig is, míg alaptörvényeinkbe fel nem veszünk valami olyan intézményt, amely hivatva lesz bírói tisztet viselni olyan esetekben, ha a király és a többség közt a törvénymagyarázás kérdésében véleményeltérés merül fel, a királynak mindig módjában lesz a többségtől a nemzethez fordulni. Ellenben a többségnek nem lesz módjában a királytól elfordulni és valami más törvényes tényezőhöz folyamodni. A koalíciónak tehát csak arra van joga, hogy fentartsa a maga törvénymagyarázatát a felségjogokra nézve, de igazsággal nem mondhatja azt, hogy tiszteletben tartja a felségjogokat akkor, ha olyan értelmet ad nekik, amelyet a király nem fogadhat el másképpen, hanem csak úgy, hogy ha a koalíczió a maga törvénymagyarázatát önkényű diktatúrával kényszeríti rá a királyra. Mindaddig tehát, míg a koalíczió a magyar vezényszó követelésétől el nem áll lojálisan, minden kibúvó és hátsó gondolat nélkül, és mindaddig, míg a király ezt a követelést a maga felségjogaiba beleütközőnek tartja és nincsen illetékes fórum annak eligazítására, hogy a királynak van-e igaza felségjogainak értelmezésében vagy a koalíciónak, a koalíció nem mondhatja objektív igazsággal sem azt, hogy tiszteletben tartotta a felségjogokat, sem azt, hogy a felségjogok tiszteletben tartása mellett akart kormányra vállalkozni. Azzal pedig, hogy kesereg a parlament nélküli állapot miatt, csak nyitott ajtót zúz be. Ebben a kesergésben megelőzték a koalíciót a múlt kormányok. Ezek eléggé jajveszékeltek amiatt, hogy az ellenzék az obstrukció által tönkre teszi a parlamentarizmust. A fiaszandra-kiáltásra nem hajlott az ellenzék, vessen most magára, ha a király előbb-utóbb kénytelen lesz újból a nemzetre appellálni a végett, hogy válaszszon olyan többséget, amely alkotmányosan akar kormányozni a királyival egyetértve, nem pedig diktatúrával a király ellen és a király fölött. Ha a koalíció manifesztumáról szólunk, nem mellőzhetjük Andrássy Gyula gróf nyílt levelét sem, amely organikusan beleilleszkedik a manifesztum észjárásába és épp olyan ellenmondásokban szenved, mint akárcsak a manifesztum maga. Andrássy gróf folyton összetéveszti a parlament jogát a király jogával és a király ragaszkodását a maga felségjogainak azon értelmezéséhez, amelyet a parlamenti többségek a kiegyezés létrejötte óta nekik mindig adtak, úgy tünteti föl, mintha a parlamentnek minden joga tönkre volna téve azzal, hogy nem szólhat bele a hadsereg ügyébe. Ez nem áll. A parlamentnek joga van a hadseregnek százféle ügyeibe is beleszólni és a király teljes tiszteletben tartja a parlamentnek e beleszólási jogát. A király csak azt állítja, hogy egyetlenegy dologban, a belső szervezet és a vezénylet kérdésébe nem szólhat bele a parlament. De nem lehet igazsággal mondani, hogy ez az egy vitás kérdés a király és a parlament között végesvégig tönkreteszi a parlamentnek minden beleszólási jogát katonai ügyekbe. Hozzá még Andrássy gróf is kénytelen elismerni, hogy a király egyben és másban igenis engedett, csakhogy a nemzet nem elégelte meg az engedményeket. Andrássy gróf folyvást hivatkozik a nemzetre, pedig a nemzet sohasem ítélt sem a vezényszó kérdésében, sem a hadsereg belszervezete kérdésében. Legfölebb azt lehet mondani, hogy a koaliczió követelései népszerűek voltak és hogy Andrássy Gyula gróf engedte magát tolatni a népszerűség szélesmedrű áradatától. De ez az áradat sohasem vált volna olyan hatalmassá, olyan tulkövetelővé, ha Ándrássy gróf kellő időssen ellene szegült volna a népszerű áradat túlterjeszkedésének. Andrássy Gyula gróf tehát ne hivatkozzék a nemzetre, hanem ismerje be, hogy nagyrészben ő volt az, aki a nemzeti áradatot rászabadította a felségjogokra, a belső rendre és a nemzet és király közti hagyományos jó viszonyra. Budapest, február 28. , Miniszterek Bécsben. A M. T. Z.-nak jelentik Bécsből: Fejérváry Géza báró miniszterelnök a mai délelőttöt a magyar minisztérium palotájában töltötte, ahol többek között Vörös László kereskedelemügyi és Feilitzsch Artur báró földművelésügyi miniszterekkel értekezett. Úgy a miniszterelnök, mint a Bécsben időző szakminiszterek a mai nap folyamán visszatérnek Budapestre. Az egységes jogosítású középiskola, Lukács György vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöklésével a múlt év novemberében a közoktatásügyi minisztériumban nagy ankét volt az egységes jogosítású középiskola tárgyában. Az ankéten felszólaltak: Alexander Bernát, Beöthy Zsolt, Bokor József, Boncz Ödön, Bozóky Endre, Cherven Flóris, Dóczi Imre, Eötvös Lóránt báró, Erődi Béla, Fehér Ipoly, Fináczy Ernő, Grósz Emil, Heinrich Gusztáv, Jánosi Béla, König Gyula, Liebermann Leó, Lukács György elnök, Mayrvald József, Négyessy László, Bauer Imre, Rombauer Emil és Spitkó Lajos. Az értekezlet jegyzőkönyvét, amely a tanulságos beszédeket szó szerint közli, Lukács miniszter most közzétételre. A politikai helyzet. Amit régebben egy heténél hirdetnek, de ami mégis nap-nap után késett: a hosszas vajúdás eredményeként végre ma megjelent a jobblétre szenderült koalíció manifesztuma. Véleményünket erről az iratról megtalálja az olvasó lapunk vezető helyén. Itt csak egy kijelentésre szorítkozunk. Arra, hogy kiadjuk a manifesztumot egész terjedelmében, mert ennél az iratnál frappánsabb bizonyítékát a koalíció szerencsétlen taktikázásának és őszintesége teljes hiányának magunk a legmesszebbmenő erőfeszítéssel sem produkálhattuk volna. A politikai ellenfelekkel szemben mindig tanúsított objektivitásunk mellett ugyanez a szempont vezet, a