Magyar Nemzet, 1906. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1906-03-01 / 51. szám

Budapest, 1906. XXV. évfolyam, 51. szám. Csütörtök, márczius 1. Szerkesztőség: VII., Miksa­ utcza 8. szám II. em. Telefon : 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi­ út 54. szám. Telefon­száma: 64—01—02—03. A manifesztum. Budapest, február 28. A koalíc­iónak most közrebocsátott m­anifesztum­ja ellen súlyos kifogásunk van. El akarja h­árítani a többségtől azt a vádat, a­mely őt isten és ember előtt jogosan illeti, azt a vádat tudniillik, hogy vonakodott eleget tenni annak az alkot­mányos kötelességének, hogy kormányt alakítson, mihelyt a nemzet neki adott többséget. Tízezer manifesztum sem képes a koalícziót ez alól a vád alól felmenteni. A király két ízben is nyíltan megkínálta a koalíc­iót a kormányalakítással, tette ezt szeptember 23-án és most legutóbb, Andrássy audiencziájánál. Hogy a szep­tember 23-iki felszólításnak a formája nem volt éppenséggel behízelgő, az nem változtat a dolog lényegén. A szövetkezett ellenzék a szeptember 23-iki programmot ultimátumnak minősítette, holott az való­jában semmi egyéb nem volt, mint a királynak kívánsága, hogy a koalíczió ennek a programainak az alapján vál­laljon kormányt. Hogy a koalícziónak e programm nem tetszett­, ez más kérdés, de ne tessék mondani, hogy a koalíczió mindenképpen ártatlan benne, hogy kor­mányra nem jutott, mert a­ki ezt mondja, az valótlanságot mond. A másik valótlanság a manifesztum­­ban az, hogy el akarja hárítani a több­ségtől azt a vádat, hogy nem akart kor­mányt vállalni egy olyan programm alap­ján, a­mely tiszteletben tartja a király felségjogait. A manifesztum szerint a több­ség igenis vállalkozni akart kormányra is, meg a felségjogokat is tiszteletben tar­totta. Ez pedig nem áll. A manifesztum hangsúlyozza ugyan, hogy a képviselőház többsége a legteljesebben tiszteletben tar­totta mindig a felségjogokat, de elismeri, hogy a magyar vezényszó, a zászló és jelvény kérdésében a király a felségjogokra nézve nem értett egyet a koalíczióval. A koalíczió így tehát csak úgy tartotta tisz­teletben a felségjogokat, ahogy maga dik­tálta rá a királyra korlátlan, abszolút ha­talommal. De mindenki könnyen belátja, hogy más dolog valamely jogot tisztelet­ben tartani és más dolog valamely jogot ráerőszakolni akarni valakire akkor is, ha ez azt a maga törvényesnek vélt szem­pontjából sérelmesnek tartja. A király a felségjogoknak azt a magyarázatát, a­me­lyet a koalíczió adott, magára nézve a törvénynek sem betűjével, sem szelle­mével nem tartotta megegyeztethetőnek. Ki ítélkezik végérvényesen a felett, hogy kinek van igaza a felségjogok magyarázá­sában: a királynak-e, vagy a koalícziónak ? Ezt legalább is nyílt kérdésnek kell tarta­nunk. De addig is, míg alaptörvényeinkbe fel nem veszünk valami olyan intézményt, a­mely hivatva lesz bírói tisztet viselni olyan esetekben, ha a király és a többség közt a törvénymagyarázás kérdésében vé­leményeltérés merül fel, a királynak min­dig módjában lesz a többségtől a nemzet­hez fordulni. Ellenben a többségnek nem lesz módjában a királytól elfordulni és valami más törvényes tényezőhöz folya­modni. A koalíc­iónak tehát csak arra van joga, hogy fentartsa a maga törvényma­gyarázatát a felségjogokra nézve, de igaz­sággal nem mondhatja azt, hogy tisztelet­ben tartja a felségjogokat akkor, ha olyan értelmet ad nekik, a­melyet a király nem fogadhat el másképpen, hanem csak úgy, hogy ha a koalíczió a maga törvénymagya­rázatát önkényű diktatúrával kényszeríti rá a királyra. Mindaddig tehát, míg a koalíczió a magyar vezényszó követelésétől el nem áll lojálisan, minden kibúvó és hátsó gondolat nélkül, és mindaddig, míg a király ezt a követelést a maga felségjogaiba beleütkö­­zőnek tartja és nincsen illetékes fórum annak eligazítására, hogy a királynak van-e igaza felségjogainak értelmezésében vagy a koalíc­iónak, a koalíc­ió nem mond­hatja objektív igazsággal sem azt, hogy tiszteletben tartotta a felségjogokat, sem azt, hogy a felségjogok tiszteletben tartása mellett akart kormányra vállalkozni. Azzal pedig, hogy kesereg a parlament nélküli állapot miatt, csak nyitott ajtót zúz be. Ebben a kesergésben megelőzték a koalí­c­iót a múlt kormányok. Ezek eléggé jaj­­veszékeltek a­miatt, hogy az ellenzék az obstrukc­ió által tönkre teszi a parlamen­tarizmust. A fiaszandra-kiáltásra nem haj­lott az ellenzék, vessen most magára, ha a király előbb-utóbb kénytelen lesz újból a nemzetre appellálni a végett, hogy vá­­laszszon olyan többséget, a­mely alkotmá­nyosan akar kormányozni a királyival egyetértve, nem pedig diktatúrával a király ellen és a király fölött. Ha a koalíc­ió manifesztumáról szó­lunk, nem mellőzhetjük Andrássy Gyula gróf nyílt levelét sem, a­mely organikusan beleilleszkedik a manifesztum észjárásába és épp olyan ellenmondásokban szenved, mint akárcsak a manifesztum­ maga. And­­rássy gróf folyton összetéveszti a parla­ment jogát a király jogával és a király ragaszkodását a maga felségjogainak azon értelmezéséhez, a­melyet a parlamenti több­ségek a kiegyezés létrejötte óta nekik min­dig adtak, úgy tünteti föl, mintha a par­lamentnek minden joga tönkre volna téve azzal, hogy nem szólhat bele a hadsereg ügyébe. Ez nem áll. A parlamentnek joga van a hadseregnek százféle ügyeibe is bele­szólni és a király teljes tiszteletben tartja a parlamentnek e beleszólási jogát. A ki­rály csak azt állítja, hogy egyetlenegy do­logban, a belső szervezet és a vezénylet kérdésébe nem szólhat bele a­ parlament. De nem lehet igazsággal mondani, hogy ez az egy vitás kérdés a király és a par­lament között végesvégig tönkreteszi a parlamentnek minden beleszólási jogát ka­­­tonai ügyekbe. Hozzá még Andrássy gróf is kénytelen elismerni, hogy a király egyben és másban igenis engedett, csakhogy a nemzet nem elégelte meg az engedményeket. Andrássy gróf folyvást hivatkozik a nemzetre, pedig a nemzet sohasem ítélt sem a vezényszó kérdésében, sem a hadsereg belszervezete kérdésében. Legfölebb azt lehet mondani, hogy a koaliczió követelései népszerűek voltak és hogy Andrássy Gyula gróf en­gedte magát tolatni a népszerűség széles­­medrű áradatától. De ez az áradat soha­sem vált volna olyan hatalmassá, olyan tulkövetelővé, ha Ándrássy gróf kellő idő­­ssen ellene szegült volna a népszerű áradat túlterjeszkedésének. Andrássy Gyula gróf tehát ne hivatkozzék a nemzetre, hanem ismerje be, hogy nagyrészben ő volt az, a­ki a nemzeti áradatot rászabadította a felségjogokra, a belső rendre és a nemzet és király közti hagyományos jó viszonyra. Budapest, február 28. , Miniszterek Bécsben. A M. T. Z.-nak jelentik Bécsből: Fejérváry Géza báró minisz­terelnök a mai délelőttöt a magyar miniszté­rium palotájában töltötte, a­hol többek kö­zött Vörös László kereskedelemügyi és Fei­­litzsch Artur báró földművelésügyi miniszte­rekkel értekezett. Úgy a miniszterelnök, mint a Bécsben időző szakminiszterek a mai nap folyamán visszatérnek Budapestre.­­ Az egységes jogosítású középiskola, Lukács György vallás- és közoktatásügyi miniszter el­nöklésével a múlt év novemberében a közokta­tásügyi minisztériumban nagy ankét volt az egységes jogosítású középiskola tárgyában. Az ankéten felszólaltak: Alexander Bernát, Beöthy Zsolt, Bokor József, Boncz Ödön, Bozóky Endre, Cherven Flóris, Dóczi Imre, Eötvös Lóránt báró, Erődi Béla, Fehér Ipoly, Fináczy Ernő, Grósz Emil, Heinrich Gusztáv, Jánosi Béla, König Gyula, Liebermann Leó, Lukács György elnök, Mayrvald József, Négyessy László, Bauer Imre, Rombauer Emil és Spitkó Lajos. Az értekezlet jegyzőkönyvét, a­mely a tanulságos beszédeket szó szerint közli, Lukács miniszter most közzé­tételre. A politikai helyzet. A­mit régebben egy heténél hirdetnek, de a­mi mégis nap-nap után késett: a hosszas vajúdás eredményeként végre ma megjelent a jobblétre szenderült koalíc­ió manifesztuma. Véleményünket erről az irat­ról megtalálja az olvasó lapunk vezető helyén. Itt csak egy kijelentésre szorítkozunk. Arra, hogy kiadjuk a manifesztumot egész terje­delmében, mert ennél az iratnál frappánsabb bizonyítékát a koalíc­ió szerencsétlen takti­kázásának és őszintesége teljes hiányának magunk a legmesszebbmenő erőfeszítéssel sem produkálhattuk volna. A politikai ellen­felekkel szemben mindig tanúsított objektivi­tásunk mellett ugyan­ez a szempont vezet, a

Next