Magyar Nemzet, 1906. augusztus (25. évfolyam, 180-205. szám)

1906-08-01 / 180. szám

1906. augusztus 1. Syií1**®*#'***- ■hWWWW■ ’*!■''■1 ” sí.— |» MAGYAR NEMZET. ^ dárd ur. Pezsgőző irodatiszt. ♦♦♦♦ Az az elegáns_ur_a Stefánia-uton. A csodaszép barátnők. Persze azt szeretik, a­kinek sok pénze van! Érdekes fogást tett a napokban a rendőrség. Az éjjeli mulató­helyek egyik közismert, elegáns alakjára tette rá kezét a berlini rendőrség meg­keresése alapján. Az eset mindennapos. A »báró úr«, a­hogy magát az előkelő idegen kiadta, sikkasztott Csábította a gondtalan, előkelő élet, a­melyet mint szegény iroda­hivatalnok csak üve­gen keresztül csodálhatott. Az első pillanat, a­mely alkalmat nyújtott a sikkasztásra, elszédí­­tette És egyenesen vonatra ült, hogy Bécsben, majd Budapesten pár hét alatt pezsgős poharak, éjeli tündérek társaságában eltékozolja a pénzt, míg otthon szegény öreg anyja és felesége a legna­gyobb nyomorban sínylődtek. Seltzer-Stahn Ernő egy vasútépítő társaság­nál volt alkalmazva mint irodatiszt. Májusban történt, hogy nagyobb összeget, négyezer márkát bíztak rá, a­melyet egy bankba kellett volna be­fizetnie. Seltzer azonban a potsdami pályaudvarra sietett a banképület helyett és egyenesen Bécsbe váltott magának egy elsőosztályú jegyet. Bécsben azután elegánsan kiöltözködött, szá­mozatlan fogatot bérelt és éjjelenként sorra járta a mulatókat. A Venedig in Wien pezsgős pavil­lonjaiban csakhamar nagy közkedveltségre tett szert a snájdig báró, a­ki két kézzel szórta a pénzt. A bécsi mámor­éjszakák után Budapestet ke­reste fel, a­melyről annyi szépet, csábítót hallott már. És Pesten folyt tovább az őrült tobzódás, fékeveszett mulatozás. A Moulin Rouge minden este vendégül látta az elegáns fiatalembert, a­ki­ben senki sem sejtette volna a hajdani szegény komptoáristát, a­mint vidám zene, csengő leány­­kaczaj mellett előkelő mozdulattal emelte ajkaihoz a gyöngyöző pezsgőt. A sikkasztott pénz, természetesen, rohamos gyorsasággal fogyott. És mikor délfelé kábult fejjel, keserű szájízzel ébredve megtapogatta egyre soványodó tárczáját, a báró úr könnyed legyin­téssel és mélabús mosolylyal mondta: — Eh mit! Úgyis előbb-utóbb hurokra ke­rülök. Legalább addig éljek jól! Ez a bus elősejtelme csakugyan nem csalt. A rendőrség figyelmes lett a feltűnően költekező gavallérra. Közben megérkezett a berlini rendőr­ségtől is az értesítés. És a napokban épp abban a pillanatban tartóztatták le a detektívek, a­mikor egy ragyogóan elegáns és szép leánynyal gummk­­rádlerezett a Stefánia után. A leány sikoltozni kezdett, a báró úr tilta­kozott és csakhamar nagy csődület támadt a fogat körül, a­mely kíváncsian leste a fejlemé­nyeket. — Kérem, nekem Utasításom van arra, hogy letartóztassam — mondta a detektív. — Majd a ka­pitányságon kiderül, ha csakugyan tévedés van a dologban. Seltzer megőrizte hidegvérét. — Valami ostoba tévedésről lehet szó — fordult vissza a bájos hölgyhöz. De a pillantásá­ban mélabús rezignáczió csillogott. Isten veled ti szép nők, vidám éjszakák, pazar pezsgők, gondta­lan élet, — én messze elmegyek. És ment is vadonatúj lakkczipőben, csodásan vasalt nadrágban, monoklival a szemén,­­ de meggörnyedő derékkal és fáradt, szomorú lép­tekkel. Most már­­ismét Berlinben van, a­honnan világlátó körútjára elindult. És a tegnapi napon odaállt bírái elé, a­kik azonban elnéző enyhe­séggel törtek pálczát az eltévedt irodatiszt felett. Négy hónapra ítélték az orvosszakértők véleménye alapján, a­kik nagyfokú idegességet és degene­­ráltságot konstatáltak a vádlotton. A tárgyalás folyamán kiderült az is, hogy Seltzer igen jó családból származik. Atyja igen magas állású hivatalnok volt, de az ivásnak adta magát és állandó rettegésben tartotta az egész családot. A vádlott egy ilyen családi jelenet után hagyta ott a szülői házat és az iskolát, hja . . . nem lehet ebből házat szerezni, gye­rekek . . . Örülök, hogy rá nem fizetek — mondogatta délelőtt, a­mikor senki se volt a kávéházban. Titkon pedig alkudozott a házi­úrral a háromemeletes házra. Egy esős délelőtt Gruber odajött a pró­bára. •— Akartok egy újságot hallani? Az ördög se volt kiváncsi rá, mert Gru­ber csak kellemetlenségeket tudott mondani, de azért lekiabáltak a színpadról: — Igen ! Gruber mosolygott. — A Nádas visszajön. A válópömek fuccs. A szinpadon összenéztek. Ez szenzáczió. A Nádas komikus volt itt ezelőtt két eszten­dővel, a felesége chansonette. Itt házasodtak össze s itt történt, hogy az asszony bele­bolondult valami vidéki fiúba, a­ki betért ide egy este s a vénülő asszonyok rettenetes szerelmi energiájával a nyakába varrta ma­gát. Egy este pedig elszökött a fiú után. A komikus két estén ordítozott, sirt, a harmadik estén megint vígan játszott, egy hétre rá pedig faképnél hagyta a társulatot s elment az asszony után. Grubernek irt egy levelet, hogy előbb megöli a feleségét, azután visszajön és megfizeti az előleget. Gruber nevetett ezen a beszéden. Egy szót se hitt belőle. Biztosra vette, hogy két nap múlva visszajön, persze a feleségével együtt. De nem jött. Elmúlt egy esztendő. Nádas egyszer együtt volt a feleségével, aztán megint otthagyta az asszony s vidéki chantant­okban bolyongtak, hol külön, hol együtt. A mikor már elmúlt egy esztendő, az asszony nagyon megutálta az urát. Egy derűs nyári este meg­verte és kidobta a lakásából. Botrány volt, de a vörös komikus egy kis időre belenyu­godott a változhatatlanba s hagyta, hogy a felesége szeretője, valami ügyvéd, beadja el­lene a válókeresetet. Elmúlt egy másik esztendő. Az asszonyt otthagyta az ügyvéd s a tárgyalásokon hol az egyik, hol a másik nem jelent meg. A válóperből nem lett semmi. A komikus elfe­lejtette a verést s visszakullogott az asszo­nyához s elszerződött Gruberhez. Már úgy is csak kevesen emlékeztek az asszonyra, a szö­késre, a verésre és a válópörre. Másnap reggel, éppen próba volt, betop­pant Nádas. A feleségét a karján hozta. Ha­talmas, feketeszemü, buja ajkú asszony volt a felesége. Nem volt már fiatal, a vidék is meg­viselte, a rizspor meg a festék pedig nyomo­kat hagyott az arczán. De úgy nagyjában még elég szép volt. A kis vörös zsidón látszott, hogy büszke a feleségére. Azt a verést is alkalmasint szí­vesen tűrte. Gruber megszorította az asszony karját, megölelte a komikust s fölkiabált a szín­padra : — Ismeritek? Egy páran szívesen kiabáltak le: — Hogyne. Szervusztok! Ezek a régiek voltak. Nádas alig köszönt nekik. Szégyelte magát. De az újakhoz egyen­ként odavezette az asszonyt s széles mosoly­lyal mondta mindeniknek: — A feleségem . . . kérem, a fele­ségem­, ... a feleségem . . . És boldogság sugárzott az arczán. A régiek a verésre gondoltak, a­mit a kis vörös komikus kapott. 3 A RODOSTÓI TANYÁN.­­ 0 ———— Afrikai utazó és hírlapíró. Egy faimi Kugler-sütemény epilógusa. Emlékezetes még az a botrány, a­mely e hó 11-én játszódott le a Kerepesi-úton levő Kaszás­féle vendéglőben. Évek óta itt szokott össze­gyűlni egy írókból, művészekből, képviselőkből álló társaság, a »Ködöstói tanya« tagjai. Az emlékezetes napon a társaság egyik tagja meg akarván tréfálni egyik barátját, kenyérgala­­csinból pompás Kugler-sütemény utánzatot csinált s azt a többi közé helyezve, várta, mikor harap bele a társaságnak erre a hecczre kipéczézett tagja. A dolog azonban nagyon kellemetlen fordu­lattal járt Az egyik pinczér ugyanis, még mi­előtt a társaság észrevette volna a dolgot, egy Ikii télen mozdulattal — mint az már szokásos — elkapta a tányért az asztalról s átvitte a helyi­ség másik részébe, Rittinberger Kálmán asztalá­hoz, a­ki Kugler-süteményt kért. A pinczér távo­zott. Rittinberger pedig a sütemény után nyúlt és a puszta véletlen folytán éppen a talmi Kuglir­­süteményre esett­ választása. Kéjjel emelte ajkaihoz s beleharapott. Elképzelhető meglepetése, mikor a sóval és papri­kával gazdagon behintett kenyérgombóczot megizlelte. Nyomban felelősségre vonta a vendéglőst, a ki tudomására adta, hogy az egész dolog egy kint érkező társaságnak tulajdonítható, a­melynek tagjai szoktak ehhez hasonló tréfákat inszczenálni. A társaság egyik tagja, Sz. Kovács Gyula hírlapíró tudomást szerezvén a sajnálatos esetről, meg akarta magyarázni Kittinbergernek a tévedést, feléje közeledett s bemutatkozott. A jelenlevő Kaszás vendéglős ekkor állító­lag igy kiáltott fel : — Ez az oka mindennek, ezzel intézze el. A feldühösödött Kittinberger erre Kovácsnak rohant és megütötte. Az ütés, a­mely Kovácsot bal szeme felett érte, oly súlyos volt, hogy két heti gyógykezelést vett igénybe. Ma tárgyalták ezt az ügyet a büntető járás­bíróságnál, hol Kaszás mint felbujtó, Kittinberger pedig súlyos testi sértés vétsége czimén állott a bíróság előtt. Elsőnek Kittinbergert hallgatták ki. — Bűnösnek érzem magam és ha elég, hát én most is kijelentem, hogy hajlandó vagyok bocsá­natot kérni. Nagyon ideges, gyorsan hevülő ember vagyok s abban a pillanatban nem tudtam magam visszatartani. Én nem ismertem a panaszost. A vendéglős sem tudta először, ki csinálta a tréfát, először még Rákosi Viktort gyanúsították. Mikor aztán Kovács önként jelentkezett, akkor tudtam meg én is, hogy ő az egész dolognak az oka. Hozzám jött, bemutatkozott. Én is megmondtam a neve­met s foglalkozásomat. Mikor kimondtam, hogy afrikai utazó vagyok, észrevettem, hogy Kovács­nak a szája gúnyos mosolyra húzódik, ez végkép­pen kihozott a béketűrésbő­l és ekkor ütöttem meg. A biró: Visszaütötte Kovács ? A vádlott: Igen, botjával sújtott felém két­szer s közbe folyton ezt kiabálta: Védjenek meg e barom ellen! Ezután Kaszást hallgatták ki. Tagadja, hogy ő izgatta volna Kittinbergert, hogy kössön bele Kovácsba, Kovács ellenben később mégis sérte­gette őt. Többek között pinczérből lett paraszt­­vendéglősnek nevezte őt s ezért ellene becsületsér­tés czimén viszonvádat emel. Ezután a tanuk ki­hallgatására került a sor, de ezek egyike sem bővítette ki semmivel sem a tényállást. Minthogy a panaszos ellen Kaszás viszonvádat emelt s az jelen nem lévén, erre vonatkozólag nem lehetett kihallgatni, az ügy folytatólagos tárgyalását a bíróság október 9-ére halasztotta.

Next