Magyar Nemzet évkönyve, 1939
Petőfi Sándor: A világtól (Vers)
A világtól elvonulva élni Egy csöndes kis házfedél alatt, Elvonulva, lányka, véled élni... Óh, mily szép, mily édes gondolat! Itt szeretném hagyni a világot, Mely úgysem más, mint egy csatatér, Harcolunk... s mi harcaink jutalma? Legföljebb is tán egy kis babér. És ezért küszködjem én örökké? S megvadulni hagyjam lelkemet... A babér csak elfödi sebünket. Elfödi, de nem gyógyítja meg. Tedd kezembe kezedet, leányka, S ahová vezetsz, megyek veled. Óh, de messze menjünk,, hogy ne lássam Távolról se a csatahelyét Messze menjünk és sebes léptekkel, Hogy minket ne érjen majd utol Múlt időm emléke, e madár, Mely harcaimról oly búsan dalol. ■ Iziász Gyinyképe ■ PETŐFI SÁNDOR VERS]