Szalay József - Baróti Lajos: A magyar nemzet története III. A Habsburg-házból való választott királyok kora (Budapest, 1896-1897)
1. János és I. Ferdinánd ellenkirályok (1526-1540)
30 A Habsburg-házból való királyok kora, vetelme, ha nem is mindnyáját, legalább egy részeket. Ha e kérdésben ellenkezésre talál, egygyel is beérheti, sőt ha máskép nem megy, e kivánságtól is elállhat. Ibrahimnak külön is ajánlhat évi tiszteletdíjul 5—6000 magyar arany forintot, vagy, ha jobb szeretné, egyszer mindenkorra 20—40,000-et. Hogy János király ügye se zavarja a dolgot, Ferdinánd késznek nyilatkozott, hogy a lengyyel király közvetítése mellett fegyverszünetre lép vele. De ez még nem volt elég: a lehető legalázatosabb hangú levelet küldé a szultánhoz s hasonlót Ibrahim basához. A szultánhoz intézett levélben annak békülékenységre való hajlamára is hivatkozik, így akarták magyarázni a Hobordanszkyhoz intézett fenyegetéseket. De már késő volt. Jurisics úgy látszik nem is jutott el török földre s az általa augusztus 27-ike előtt a szultánhoz és Ibrahimhoz elküldött leveleknek nem volt már hatásuk, amin különben nem csodálkozhatni, mert a szultán már ekkor serege miatt vissza nem fordulhatott, egész Mohácsig érvén. Augusztus 18-ikán történt a magyar nemzet második meggyalázása e helyen. A szultán udvara teljes fényét kifejtve fogadta a Lippáról háromszáz lovas kíséretében idejött János királyt, a kinek üdvözletére fényes kísérettel eléje küldte Ibrahim nagyvezért. János elérvén a szultán sátrához, leszálloit lováról s tizenegyyed magával belépett. A szultán felállott, három lépésre eléje ment s megölelte. Vájjon kezet csókolt-e János a szultánnak ? egész határozottan nem tudhatni, mert az egykorúak előadásai eltérnek e tekintetben. De a hódolat minden esetre megtörtént s az a körülmény, hog r épen a mohácsi mezőn történt, különösen érezhetővé tette a megalázást. Ezután Jánost leültette a szultán s hosszabb ideig tanácskozott vele, mialatt a jelen levő török államférfiak állva maradtak. A tanácskozás befejeztével nyájas szavakkal bocsátá el vendégét, a kinek három arany-kantáros lovat s négy arany hímzésű kaftánt ajándékozott. Ugyanez alkalommal került kezébe a János király hívei által elfogott Perényi is. Mohácstól ellentállásra nem találva, Szulejmán Buda felé nyomult, amely város alatt augusztus 28-ikán ütött tábort. A várost jobbára német őrség tartotta megszállva, amelynek parancsnoka Nádasdy Tamás volt. Feladásról Nádasdyt nem akarván tudni, szeptember 3-dikán megkezdődött az ostrom. A vár soká tarthatta volna magát, ha az őrség helyt áll, de ez semmi készséget nem mutatott arra. Besserer Kristóf, meg Taubinger János hadnagyok a szándékuknak ellenálló Nádasdyt elzárták s a várat szeptember 8-án szabad elvonulás föltétele mellett föladták. De nem sok hasznuk volt belőle: a janicsárok dühökben, hogy a szultán megtiltá a prédálást, az őrség legnagyobb részét felkonczolák. Nádasdyt János királynak adták át, aki Gritti meg Brodarics közbenjárására szabadon bocsátotta. Előbb azonban hitére kellett fogadnia, hogy soha nem fog János ellen fegyvert viselni s nem tér Ferdinándhoz. Még könnyebben folyt a hadjárat Budán túl. A várak kardcsapás nélkül jutottak török kézre; így Visegrád, amelylyel egütt a korona is a szultán kezébe került, továbbá Esztergom, hol az érsek maga hatszáz ember kíséretében megjelent a nagyvezérnél hódolatra. Őt is, valamint Perényit arra kényszerítették, hogy a bécsi táborozásban részt vegyen. Komáromot, Tatát elhagyta őrségük, csak a pozsonyi parancsnok , Szalay János, aki néhány golyót is röpített a törökök közé, tanúsított ellentállást, kinyilatkoztatván, hogy csak akkor áll a feladás iránt szóba velők.