Magyar Nemzet, 1938. december (1. évfolyam, 84-108. szám)
1938-12-01 / 84. szám
Magyar Nemzet I. év, 84. sz. Csütörtök 1938 decemberi „ Főszerkesztő előfizetési ára 1 évre 36.-p, félévre is.-p szerkesztőség: Budapest vi., aradi u. 10 NEGYEDÉVRE 9.—, 1 HÓNAPRA 3.— P, EGYES UITT'HCi fi Á Hi H H D TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL. VASÁRNAP 20 FILL. iLlilU 3/lllUUtt VI. VILMOS CSÁSZÁR ÚT 65. TELEFON: 126-726* Valami bajban írta: Inárcsi Farkas Ferenc Talán egész Európában nincs még egy faj, amelynek olyan kifejlett fantáziája lenne, mint a magyarnak. A képzelőtehetség nagy isteni adomány, mert ahhoz, hogy egy nemzet fejlődni és előrehaladni tudjon, szükséges az is, hogy meg tudja álmodni a jövőjét. Nagy erő rejlik abban, ha egy nemzet együtt tud álmodni, egy cél érdekében fog össze és ezt a célt fölfokozza kiki a maga módja szerint a fantáziájában. Ha azonban a célok nagyon individualizálódnak, akkor átkot jelent a nemzetre a színes fantázia, mert a nemzet erőinek szétforgácsolódására vezet. Én nem akarok politizálni, még csak arról sem akarok írni, hogy mi az én politikai hitvallásom, politikai és pártállásra való tekintet nélkül akarom leírni a magam mondanivalóját. „Valami baj van.“ Ezt mindenkinek érezni kell. A nemzet lelke darabokra hasadt, a magyarság atomjai, az egyes emberek aszteroidokként bolyonganak a magyar űrben, mondhatnám úgy is: magyar káoszban. Ezek az atomok a maguk sokszor önző, sokszor az idealizmustól és fantáziától fűtött világában mozognak. Mindenki egyszerre szeretne meggazdagodni, máról-holnapra világraszóló nagyot alkotni, embereket megdöbbentő zsenivé válni, a semmiből, mint a rakéta fölröppenni és a legrövidebb idő alatt áthasonulni az ország egyedüli vezérévé. Hogy ezekhez a nagy teljesítményekhez és az általuk biztosra vett teljesedéshez megvan-e a lelki, szellemi képességük és tudásuk, azon kevesen gondolkoznak, legkevésbbé maguk az illetők. Mi a baj? Elsősorban az, hogy sok, töméntelen sok a vezér, olyan sok, hogy lassan kint párthivő és olyan egyén, akit meggyőzni lehessen, nem is minden vezérkedő egyénnek jut. A mai Magyarország csak úgy maradhat fenn, ha itt lehetőleg mindenki dolgozik, hogy megmentse a jelent és lerakhassa a jövő alapjait, hogy így eljuthassunk az Ígéret Földjére és megvalósulhasson az erős, szellemiekben és anyagiakban gazdag nagy Magyarország. A mai helyzet azonban nem a feltámadást, hanem a még meglévő organizmus fölbomlását jelenti. A józan ész azt követelné, hogy most feszüljenek az izmok, pattanásig fokozódjon az idegek munkája és mindenki a legtöbbet, a legjobbat nyújtsa abban a körben, amit a Gondviselés részére kiszabott. De nem ez történik. Ernyedten hullanak vissza a karok, bénák a lelkek, mert az energiák nagy részét megemésztik azok a keleti, színes fantázia által kirajzolt képek, amelyeknek a legtöbb esetben semmi közük sincs a való élethez és a megvalósítható jövőhöz. Gondoljon a vezérkedők légiója arra, hogy az ország szempontjából többet ér egy jó munkás csizmadia, mint egy rossz államférfi. Az első hasznot csinál a maga kis körében, a másik egy ország jelenét teszi tönkre és a jövő lehetőségét fűrészeli el. Most, amikor a Gondviselés megdöbbentően érintett meg minden magyart, alkalmasak az idők arra, hogy magunkba szálljunk. Mindenki vizsgálja meg magát szigorúan és mérlegelje, hogy abban a nagy felfelé törő vágyban, amely arra késztette, hogy elhagyja az eddigi munkakörét és mindenáron vezetni akarjon kisebb vagy nagyobb rétegeket, mennyi az önzés, mennyi a hiúság, mennyi az önszeretet, mennyi az öncsodálat, mennyi az egyéni érvényesülési vágy, mennyi a hazaszeretet, mennyi az önzetlenség, mennyi a szellemi és lelki rátermettség, mennyi a fajtája iránti szeretet? Ha ez a belső gyónás őszintén bekövetkezik, én tudom, hogy nagyon meg fog fogyatkozni a vezérlő egyéniségek száma. Adja a jó Isten, hogy így legyen, az álomképek után szaladók visszatérjenek a munkakörükbe és egy életen át folytatott 100%-os reális munkával vezekeljék le azokat a bűnöket, amelyeket önmaguk, családjuk és az ország ellen vétettek azáltal, hogy improduktív ábrándok után szaladtak. Ugyanezt a belső gyónást azonban el kell végezni azoknak is, akik ezideig kitartottak a reális munka mellett. Rá kell ébredniük, hogy az eddigi munka nem volt 100%-os, mert megzavarták azt az álomképek után szaladó, a piacokon károgó és folytonosan fülekbe súgdosó egyének. Dolgozni kell, mert az élet a munka, a magyarság pedig élni akar. A dolgozni akaró magyaroknak meg kell vizsgálniok azt is, akiben bíznak. Itt ma már nemcsak ártatlan álmodozásról, hanem arról van szó, hogy az effajta szólamok fölzaklatták az egész ország lelki világát és mindenkinek a munkájára fékezőleg hatnak. Az élet nem álom, hanem nagyon is prózai valóság. Egyén és nemzet csak úgy prosperálhat, ha teljes szívét és erejét fekteti abba a munkába, amit végez. Igen könnyű az elhangzott ígéretre rálicitálni, de az ígéretet teljesíteni már sokkal nehezebb dolog. Én nem (Folytatása a második oldalon) Ciano külügyminiszter feltárta Olaszország félelmetes haderejének egész nagyságát Ciano expozéjában rávilágított a német—cseh válság hátterére — Olaszország szeptember végén óriási mozgósítással készült fel minden eshetőségre Rómában a tömeg Tuniszt követeli Gróf Ciano olasz külügyminiszter szerdán Mussolini jelenlétében nagyjelentőségű külpolitikai expozét tartott, amelyben feltárta a szeptemberi német—cseh válság diplomáciai hátterét s főleg arra mutatott rá, hogy Olaszország milyen céltudatos módon vezette az európai nemzetközi politika serpenyőjébe a maga haderejét. Annak idején ugyanis általában azt hitték, hogy Olaszország lábhoz tett fegyverrel nézte a diplomáciai drámát, most azonban Ciano elérkezettnek látta az időt, hogy rávilágítson: Olaszország teljes mértékben felkészült az erőpróbára is, mégpedig olyan erővel, amely valóban félelmetes módon állítja a világ szeme elé az új Olaszország szárazföldi, légi és tengeri haderejének egész jelentőségét. Mi annál nagyobb örömmel üdvözölhetjük az olasz diplomáciai súly ilyen hatékony katonai alátámasztását, mert barátaink erejének növekedése a mi számunkra is súlygyarapodást hoz. Ciano beszéde Rómából jelentik. Különlegesen ünnepélyes hangulatban ült újra össze a fasiszta kamara. Jelen voltak a Duce, a kormány tagjai, akik épúgy, mint a képviselők, a fasiszta párt téli egyenruháját viselték, a karzatokon pedig rendkívül nagyszámú közönség. Mussolinit, amikor a terembe lépett, szűnni nem akaró lelkes tapssal és üdvkiáltással fogadták, majd ünnepelték gróf Ciano külügyminisztert is. Gróf Ciano külügyminiszter hatalmas beszédet mondott, amelyben ismertette a csehszlovák válságot előidéző okokat és körülményeket és olyan részleteket is elmondott, amelyek eddig ismeretlenek voltak és nagyérdekű történelmi adalékai annak az állásfoglalásnak és tevékenységnek, amely Olaszország, tehát a Duce szerepével volt kapcsolatos. Gróf Ciano külügyminiszter azzal kezdte beszédét, hogy 1937 december 18-a óta Chvalkovszky római cseh követnek akkor első ízben feltett, majd később megismételt kérdéseire, mi lenne Olaszország magatartása cseh—német válság esetén, mindenkor azt tanácsolta Csehszlovákiának, hogy kössön sürgősen és teljes Szabadságban egyezményt Berlinnel, Budapesttel és Varsóval, mert ezt írja elő az események alakulásának kérlelhetetlen kényszere. — Az 1935. év tavaszán megkötött cseh—szovjetorosz egyezmény — folytatta gróf Ciano — Csehszlovákiát Duna-Európa bolsevista hídfőjévé tette meg és ezzel kiinduló pontja lett a döntő válságnak. A külügyminiszter ezután jelle-mezte, milyen minősíthetetlenül erőszakos elbánásban részesítette Prága a szudétanémeteket, majd Prága érzéketlenségét és ártó rosszakaratát Hornein követeléseivel szemben, holott egy időben a kanton-rendszerre való áttérés kielégítette volna a szudétanémeteket. Ára 10 fillér Mussolini közbelép A külügyminiszter ezután felemlíti a Popolo d'Italiában szeptember 15-én „Levél Runcimanhoz“ címmel megjelent cikket, amely az egyetlen építő jellegű okmány az addig megjelentek között. Prága azonban — folytatta gróf Ciano — továbbra sem tanúsított megértést, hanem mind merevebb magatartáshoz folyamodott, ami azután tovább súlyosbította a helyzetet. Chamberlain szeptember 22-i berchtesgadeni utazására került sor és ebben az időpontban foglalt a Duce Olaszország nevében véglegesen állást, utasítva a szónokot, hogy erről Berlint tájékoztassa. Olaszország elhatározásait a Duce trieszti beszédében szögezte le. A külállamok képviselőinek, akik ebben az időben a Chigi-palotában érdeklődtek, a szónok megerősítette, hogy Olaszország mily értelemben foglalt állást. A legsűrűbbé vált az érintkezés azokkal az országokkal, amelyekkel Olaszországnak külön szerződései és barátságai vannak, jelesül Japánnal, Jugoszláviával, Lengyelországgal, Spanyolországgal, Albániával. Vasárnap, szeptember 25-én Hitler vezér és kancellár külön megbízottja légi úton Rómába érkezett, a Dúcénak részletekbe menő bizalmas tájékoztatásokat adott és megújította a német kormány és a német nép hálájának kifejezését Olaszország magatartásáért. Hétfőn, szeptember 26-án Hitler vezér és kancellár annak hatása alatt, hogy, Csehszlovákia nem hajlandó teljesíteni a német követeléseket, elhatározta, hogy Prágához új ultimátumot intéz, amely 14 óra múlva, szerdán, 28-án járt le. Ez titkos elhatározás volt, de gróf Cianot még az este Olaszország nagykövete tájékoztatta. A szónok nyomban jelentést tett Mussolininak, aki az értesítést a római pályaudvaron vette át, ahová éppen akkor érkezett meg Veronából. A Duce az igen súlyos tartalmú értesítést megzavarhatatlan nyugalommal fogadta és elhatározta a másnapi mozgósítást. — Mozgósításunk — folytatta gróf Ciano — a Duce személyes irányításával szeptember 27-én kezdődött. Minthogy sokat beszéltek és vitatkoztak arról, hogy Olaszország állítólag nem tett katonai intézkedéseket és minthogy ebből olyan következtetéseket és megállapításokat vontak le, amelyeknél érdemes volna tovább időzni, célszerűnek látszik nyilvánosan tudatni a tett intézkedések jellegét és horderejét.