Magyar Nemzet, 1938. december (1. évfolyam, 84-108. szám)
1938-12-01 / 84. szám
2 kételkedem abban, hogy az ígérgetők nagy része be akarja váltani a szavát. De az illetők azt nem tudják, hogy milyen hosszú út vezet az ábrándvilágtól a valóságos életig és innen még a tettig és a megvalósulásig. Magyarok! Ébrendjünk föl, amíg nem késő, szálljunk le a tétován ringó álomhajóról és lépjünk rá a valóságos élet robogó szekerére. Ne engedjük, hogy elszaladjon mellettünk az élet és mi későn ébredve bénán összecsukolva verjük a mellünket, hogy késő, késő. Mi volt annak az oka, hogy a magyar faj egy jórésze mellékvágányra, mégpedig hurokvágányra siklott és elhagyta az igazi előre vezető reális út irányát? A sorozatos bajok megindulását 1914 augusztusában, a világháború megindulásában kell keresni. A világháború előtti ember annyira jó volt és olyan emberséges világnézetben nőtt fel, hogy a világháborúnak még csak a lehetőségét sem tudta elképzelni. Az emberiség legnagyobb része ebben az időben a maga igényeihez mérten jólétben élt. Gondoljunk csak vissza arra, hogy Pesten alig volt koldus és ezeknek létfenntartása , éppen úgy biztosítva volt, mint bármely más polgári pályán élő emberé. Látszólag az emberek talán nem voltak olyan vallásosak, mint az kívánatos lett volna. De az emberi telkeknek a mélyén, sokszor öntudatlanul, többször tudatosan elterebélyesedtek a krisztusi elvek, mert a gazdasági viszonyok és az egész élet olyan volt, amelyben könynyebben sarjadzott ki a jó, mint a rossz. Az egész élet éppen úgy, mint a lelkek, kiegyensúlyozottak, megelégedettek voltak. A szószékről és fórumokról nem testőrpattogásként szólott az ige és a szó, inkább szelíd patakocskákban folydogált be a telkekbe. Senki sem beszélt szeretetről, összetartásról, önzetlenségről, kötelességről, de nem is volt rá szükség, mert az mind mélyen elrejtve be volt írva a telkekbe. Ebbe a csodálatos, ma már mesének tetsző világba dördültek bele egy napon a világháború halált osztó, emberi szeretetet és szolidaritást széttépő ágyúi. Az emberek nem akartak hinni a szemüknek, hogy ez lehetséges, mert az egészet nem tudták összeegyeztetni az előbbi életükkel és az emberi méltósággal. Az ágyúk szóltak, rohamok dübörögtek, jó angyalok és ördögi démonok szabadultak ki az emberi telkekből. Mindenkit a helyén tartott azonban a kötelesség és az a hit, hogy nemsokára visszatérhet a régi, boldog világba és ott folytathatja az életét, ahol abbahagyta. Senki sem gondolt akkor arra, hogy az a széles országút, amit a háború emberi húscafatokkal burkolt be, a reménytelenségbe vezet és az itthonhagyott, a képzeletben még szebbé kicicomázott világ helyett romhalmazt fog itthon találni a hazatérő harcos. A hosszú, nagyon hosszú háborútól elalélt lelkek hamarosan rádöbbentek a valóságra, hogy a négy évvel ezelőtt itthagyott életet nem lehet folytatni, mert a régi jó, kedves élet kicsúszott a lábuk alól. A bőség szaruja helyett a hét szűk esztendő képei rajzolódnak fel az égre és a jobb és régi világból ideszakadt és közben még négy év minden háborús borzalmát átélt telkekre nem a nyugodt étet várt, hanem az önfenntartásért, családért, otthonért, hazáért folytatott rettenetes küzdelem. Lehet-e csodálkozni, hogy ezekben a lelkekben meghasadt valami és a rettenetes fölébredés után az álmaikba menekültek és mindjobban elvonatkoztak a való élettől? Az emberek telkébe a csodavárás fészkelődött be, a szétzilált nemzet várta a megváltás bekövetkezését. A csodavárók közül mind többen kezdték hinni, hogy ők a Messiások és egyedül alkalmasak arra, hogy kivezessék ezt a nemzetet a rettenetes helyzetből az ígéret Földjére.. Természetes, akadtak a megváltó jelöltek között szép számmal olyanok is, akik reálisan, nagyon is reálisan gondolkoztak és az időt nagyon alkalmasnak találták arra, hogy megsüssék annak a bágyadt lángjánál a maguk kis pecsenyéjét. Az egymást felváltó forradalmak és az ezeket követő idők nagyon alkalmasak voltak arra, hogy az emberek hirtelen felszínre kerüljenek és ideig-óráig hírességekké váljanak. Ezek a példák még jobban felkorbácsolták a fantáziákat és az egyéni ambíciókat. Nagyon kevesen akadtak csak olyanok, akik arra gondoltak, hogy a könnyebb testek könnyebben úsznak az ár felszínén. Azt sem figyelte senki, hogy ezek a hirtelen felvetett karrierek milyen hirtelen süllyedtek el az örök feledés tengerébe és csak igen kevesek, a tényleg értékesek, a tényleg rátermettek tudták magukat a felszínen tartani. Minden felfelé lendülő és féligmeddig beteljesült karrier csak fokozta a vezérkedni akarók táborát. Akik a történelemben valamennyire jártasak, tudják, hogy a történelemben gyakoriak a megismétlődések. A francia forradalom alatti és utáni idők nagyon hasonlóak voltak a mai állapotokhoz. Mennyi volt akkor a vezérek száma! Napóleon üstökösként fölemelkedő zsenije pedig hány évtizeden keresztül foglalkoztatta a beteg, nagyra vágyó fantáziákat. Hány ember képzelte magáról, hogy a zsebében a marsallhoz! Mennyi embert tartott vissza a reális munkától, hogy álmaiban már a fején érezte a korona érintését. Nincs új a nap alatt és ez a kor is megszülte a maga Napóleonját, sőt Napóleonjait. Két kivételes ember, Mussolini és Hitler írta be a nevét örökre nemcsak a saját nemzete, de az egész világ történelmébe. Mindkettő az ismeretlenségből vetődött föl igen rövid idő alatt a legmagasabb csúcsra. Itt van ismét a példa, a megdöbbentően nagy karrier, ami a vezérkedési eszmékkel megszállottakat új erőre serkenti. Miért ne tehetnék én a harmadik, nekem is tehet olyan szerencsém! Szerencse? Igen, ez minden sikeres élethez kell. De Napóleon, Mussolini, Hitler tüneményes fölemelkedéséhez a szerencsén kívül még néhány csekélységre volt szükség, így a társadalmi és állami kereteket szétrepesztő emberi nagyságra. Mint annyiszor a magyar történetemben most ismétvalami baj van, és a baj nem újkeletű. Lapozzuk csak egy kissé a magyar történetem lapjait és meg fogunk ott találni két ősi hibát. A pártoskodást és az idegen fajták majmolását. Hányszor bénította meg ezt a nemzetet az, hogy nagy feladatok elvégzése előtt pártokra szakadt és a közös ellenség lebírása helyett egymásnak rontott és a saját véreit tépte, szaggatta. Hol volna a mai Magyarország minden szerencsétlen végzete dacára is, ha a döntő pillanatban össze tudott volna fogni. Ma is döntő perceket élünk, tehet, hogy a közeljövőben dől el, hogy kisüt-e a magyar égen a nap. Én azonban nem vagyok csodaváró és így tudom, hogy a napsütéshez csak annak van joga, aki dolgozik. Legyen vége a haszontalan politizálásnak és pártoskodásnak. Gyűjtsük össze azokat az energiákat a jövőben, amelyeket az elmúlt években álmodozásra és torzsalkodásra pazaroltunk el. A mindenáron vezérkedni akarók pedig némuljanak el végre és ne zavarják munkájukban a dolgozni akaró nagy magyar tömegeket, hanem ők is lássanak végre munkához. Van példaképünk: a Kormányzó Úr. Figyeljünk föl és lássuk, hogy ő magas kora dacára éjtnapot eggyé téve hogy munkálkodik az ország jobb jövőjéért. Csak egyre vagyok büszke, hogy magyarnak születtem és hiszem és remélem, hogy ez a büszkeség áthat minden magyar embert. Ismerem minden bűnünket, de ezek mellett a súlyos hibák mellett erénye is annyi van ennek a fajnak, hogy egy más nemzetnek sem a nap alatt. Ha ez így van, pedig így van, akkor miért szaladunk mi más fajok ábrándképei után és miért majmoljuk te más, nagyobbszámú, de nem különb fajok kultúráját és intézményeit? Mi a honfoglaláskor legalább akkora kultúrát hoztunk magunkkal Ázsiából, mint amekkorát itt Európában találtunk, ha az intézményeiben és megnyilvánulásaiban másforma volt is. Miért vetjük le a saját ingünket és miért cseréljük fel nem jobb és tisztább idegen inggel? Most magunk intézzük hosszú idők után először a sorsunkat, itt az ideje, hogy levessük az idegen lelkiségű, ránk aggatott cifra ruhát, amely sohasem volt igazán a miénk. Vegyük föl végre az egyszerűbb, de a mi lelkiségünkre szabott ruhát. Meg vagyok győződve arról, hogy ennek a nemzetnek egy ezredéven — A mozgósítási intézkedések után— folytatta Ciano — a Duce szükségesnek tartotta, hogy a legnagyobb szabatossággal fektesse le a Berlinnel való politikai barátság alapjait és katonai összekötő szerveket létesítsen. A nagy nyugati demokráciák ezt már megtették, vagy legalább is azon vannak, keresztül az bénította meg a nagyobb érvényesülési lehetőségét, hogy sohasem élhette ki a maga lelkét teljesen. Találjuk meg végre a magyar faj géniuszát, induljunk meg egyszer a magyar eszünk szerint, a magyar telkek által diktált úton. Sokkal különb faj vagyunk annál, hogy majmoljunk más intézményeket és más fajiságot. Én remélem, hogy visszacsatolt testvéreink húszéves szenvedései és a még idegen uralom alatt lévő magyarok halk sóhajtásai észretérítenek bennünket. Megtaláljuk magyar telkünket, megszületik a nagy magyar szolidaritás határokon innen és határokon túl. Büszkeséggel, akarattal, áldozatos szeretettel megindulunk és utat vágunk magunknak a magyarságért, a magyar jövőért, így tegyen! hogy megtegyék. — A következőkben szeptember 29-ének délelőttjére müncheni találkozóban történt megállapodás. Ezen — folytatta Ciano gróf —■ Ribbentrop és én vettünk részt, Keitel tábornok német vezérkari főnök, illetve Parlani tábornok és Valié tábornok kíséretében. Az olasz hadiintézkedés A hadsereg a következő intézkedéseket tette: 1. A nyugati határőrség hadilábra helyezése; 2. védekező mozgósítás légi támadások ellen a piemonti, liguriai katonai körzetekben és a türrheni lejtők vidékén; 3. alpesi csapatok behívása a cuneói és torinói hadosztályok körzetének megerősítésére; 4. csapatok behívása a torinói és alexandriai hadtestek tényleges létszámának növelésére; 5. behívások a Po-hadsereg csapatainak olyatén megerősítésére, hogy az a hadilétszám háromnegyed részének feleljen meg; 6. Pantelleria, az Égei szigetek és Elba helyőrségeinek megerősítése; 7. behívások és haladéktalan csapatküldések Líbiába a 20. és 21. hadtest létszámának hadilábra való kiegészítésére; 8. behívások a szicíliai és szardíniai hadtestek megerősítése végett. Ezeknek az intézkedéseknek nyomán, amelyek 300.000 ember behívását jelentették, a fegyveres erő néhány órán belül 250.000 emberről 550.000 emberre emelkedett. A haditengerészet vezetősége kiegészítette a hadihajók, torpedóegységek, tengeralattjárók fegyveres erejét, készenlétbe helyezte a tartalékokat, megtette a szükséges intézkedéseket, hogy a legtávolabbi bázisok is fel legyenek szerelve, a cselekvési övezetekben pedig elrendelte a fokozott figyelés és ellenőrzés rendszerét. Szeptember 28-ának hajnalán 22 sorhajóegység és cirkáló, Ili torpedózuzó és torpedónaszád, 81 tengeralattjáró, 337 „Mas" elnevezésű halálnaszád, majd egyéb kisebb jelentőségű egységek, így aknavetők álltak készen cselekvésre, hogy a tengeren juttassák kifejezésre hazafiságukat. Az említett egységek fedélzetén 5123 tiszt és 84.731 altiszt és matróz állott harcra készen. — Mindezek a számok— folytatta Ciano külügyminiszter —, elég ékesszólóan beszélnek, úgyhogy aligha kell ehhez valamit is hozzáfűzni. A mozgósítás egyébként teljes rendben és tökéletes nyugalomban ment végbe,, olymódon, hogy igazi arányait még a legerősebben figyelő sem tudta felmérni. Az olasz katonai gépezet, amelyet a Duce tizenhat esztendei szüntelen munkával fokról-fokra kiépített, a legfelsőbb kötelesség órájában bizonyságot tett hatályosságának legmagasabb fokáról, nem csupán fegyverzetével és eszközeivel, hanem legelsősorban szellemével. Az egész olasz nép ezen a napon a háborús politikai érettség olyan fokáról tett tanúságot, hogy erre egyetlen országban és a történelem egyetlen pillanatában sincs példa. Az olasz nép a legelső embertől az utolsóig minden különbség és minden ingadozás nélkül szeptember havában éppúgy viselkedett, mint ahogy a jövőben is viselkedni fog: készen menetelni abban az irányban, amelyet számára vezére kijelöl. CSÜTÖRTÖK, 1938 DECEMBER 1. 1 lilagyar Nemzet Mussolini és Hitler szerepe Gróf Ciano ezután ismerteti, hogyan hajózott be Európa a nagy eseménybe, amelynek előzménye volt, hogy Mussolini hozzájárult Chamberlainnek lord Perth útján október 28-án délelőtt hozzáintézett felszólításához és telefonon utasította Attolico berlini olasz nagykövetet, tegyen lépést Hitlernél mire néhány órával az ultimátum lejárta előtt sikerült ennek ieránti idejét, illetve a 'el-'jis időpontját 21 órával meghosszabbítani. Gróf Ciano kijelenti, nem kételkedik benne, hogy Hitler határozottan visszautasított volna hasonló javaslatot, ha azt bárki más terjeszti elő. A külügyminiszter ezután ismerteti azokat az új utasításokat, amelyeket Musolini néhány órával később Attolico nagykövetnek adott oly értelemben, hogy Hitler fogadja el Chamberlain új javaslatát, amelyet Hitlerhez és Mussolinihoz intézett és amely úgy szól, hogy értekezlet üljön össze, amelynek a problémát legkésőbb egy hét alatt fel kell számolnia. Kevéssel később, kora délután Attolico nagykövet a távbeszélőn azt jelenti, hogy Hitler az indítványt elfogadta, de azzal az alapvető feltétellel. Csak a Duce személyes részvétele az értekezleten biztosítja a sikert; választást enged a Ducénak abban, hogy az értekezlet színhelye München vagy Frankfurt legyen. A Duce Münchent választotta. Ugyanez nap délután 18 órakor a Duce elutazott a másnap dél tizenegy órára kitűzött értekezletre A két vezér Kufsteinben találkozott és útközben a vonaton hosszas politikai és katonai tanácskozást folytatott. Ez alkalommal megállapodtak abban, hogy haladéktalanul megegyezésre kell jutni és nem szabad megengedni, hogy az értekezlet eljárási és dialektikus útvesztőbe kerüljön. Münchenben gigászi arányokban nőtt meg az olasz tekintély és befolyás Gróf Ciano ezután megállapítja a müncheni értekezlet gyors sikerét és hangsúlyozza, milyen elsőrangú szerepet játszott Mussolini az értekezlet végleges határozatainak megállapításánál. Gróf Ciano ezután hangsúlyozza, hogy a Róma—Berlin-tengely biztos és hatalmas eszköz, amely döntő módon esik latba a történelem útjának alakításánál. Kifejti azután, hogy München nem csupán körülhatárolt válság megoldását jelenti, hanem sokkal szélesebb körű politikai értéke van, amire nézve talán még korai volna megállapításokat formulázni. — Münchenben — folytatja a külügyminiszter — nem csupán Németországnak a szudéta tartományokra fennállott nemzeti jogai érvényesültek, nem csupán az olasz tekintély nőtt meg gigászi arányokban a Duce műve és az olasz nép magatartása következtében, hanem még több tény, tétel és intézmény került mélységes és kivételes befolyás hatása alá. Ciano a kárpátaljai kérdésről A szónok ezután kifejti, milyen nagy szolgálatot tett a békének a tengely a csehszlovák—magyar viszály döntőbírósági elintézésével. Csakis Olaszország és Németország vállalhatnák magukra, hogy e válságnak döntőbírósági ítélettel vetnek véget, csakis ők vállalhatták ezt a súlyos feladatot, hála a nevüket Kelet-Európában körülövező tekintélynek, tekintettel továbbá a két országnak ezeken a területeken fennálló érdekeire és tekintettel arra a közös akaratukra, hogy biztosítják az igazságos békét. A két ország ennek a feladatnak Bécsben teljes szolidaritással és teljes megértéssel tett eleget. A további — a kárpátaljai — eseményekkel kapcsolatban szintén tökéletes volt a szempont azonossága, noha egy jól ismert bizonyos sajtó az ellenkezőjét igyekezett feltüntetni. Olaszország és Németország úgy találták — és ebben találkoztak az érdekeltek hozzájárulásával is —, hogy nem kell újra vitássá tenni olyan határ kérdését, amelyet alig húsz nappal előbb ünnepélyesen kijelöltek és elfogadtak. A döntőbírósági ítélet türelmes vizsgálat eredménye, amelyet a szigorú pártatlanság mércéje sugalmazott. Nagy igazságtalanság tétetett jóvá . Nincs jelentőség nélkül az a tény sem, hogy Olaszországnak éppen abban a Bécsben kellett egy nemzeti kérdésben felmerült vitában döntőbírói ítéletet mondania, amely annyi időn át az olasz nemzeti jogok tagadását jelentette és mi, olaszok, akik hallottuk a Dúcét.