Magyar Nemzet, 1939. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

5S131­­* 1­­1 i­­­m •#- I Magyar Nemzet II. év, 1. s­z. Vasárnap „ - » * 1­9­3 9 januári. 1 beszerkeszt ’ ELŐFIZETÉSI ÁRA­D­ÉVRE 36.— P,FÉLÉVRE 18.— P __ f mT ^ n SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VI., ARADI D. 10 NEGYEDÉVRE 9.­, 1 HÓNAPRA 3.- P, EGYES ECjllllJ pRÍMIJOK TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL. VASÁRNAP 20 FILL. VI., VILMOS CSÁSZÁR ÚT 65. TELEFON: 126-726* Ára 20 Salér x Recrudescunt vulnera ?... írta: Eckhardt Tibor Emlékek élednek, régmúlt események képe rajzolódik elém Pethő Sándor barátom újabb írásainak az olvasása közben. Ifjból és újból feletlenek a nyug­talanító kérdések: hogyan is történt kétszázötven évvel ez­előtt, mikor német segítséggel végre kivertük a törököt ha­zánkból? Mit hoz számunkra agai Jenő hagyományainak újjáéledése? Mibe került a f­­elvérzett nemzetünknek a kék igája alól való felszá­llás? Minő nyomás, micsoda­­szerűség hívta életre Rá­­i Ferenc szabadságharcát? Valjon árat fogunk-e fizetni­­, hogy a német birodalom te a nyakunkról a hurkot, a kisantant font köréje?­the Sándor barátom rámu­­t ismételten arra a szüksé­gre, hogy a magyar­­ füg­­gségi gondolat politikailag terv­ezkedjék. Teljesen értek vele. S ami a függetl­es gazdapártot illeti, azok a tudatos falusi tömegek, vek ennek a pártnak a­zt­­alkotják, lelkükben ezt a d­atot soha egy pillanatig engedték elhalványodni, rím akarunk jobbak lenni anál és meggyőződésem, f­zgyellen párt sem méltó , egy magyarnak neveztes­­h politikai gondolkodásá­­a engelyét nem a magyar ellnség minden irányú meg­­­a­képezi. Nem hiszem, hogy a ttelt bizonyítanom kel­­, vszont úgy érzem, hogy íj történelmi keretben és a ált­ott helyzetben, mely tanti békeparancs összeom­­ott állott elő, szükség van­­, hgy ennek a minden ma­­■ ember lelkében élő függőt­­égi gondolatnak az alkotó­­ját meghatározzam. A ma­­fögetlenségi gondolat nem spán jelszó, vagy még netreméltó hazafias és­magyar függetlenségi minden irányban hatá­­övelelésekkel kell hogy élt. gondolatvilága szer­ez legyen, hogy a ma­­ömegek lelkéből át­ütő mozgalommá nőhessen. s helyre teszem a függet­­gondolat követelményei az öncélú és független külpolitikát. E téren héz a követendő utat mert közel két év­­élyes úton jártunk s a feladat csak abból áll, hogy az igaz útról nem szabad letér­nünk. A magyar külpolitika kö­zelmúlt sikereit annak köszön­heti, hogy számolt geopolitikai helyzetünkkel, mely minket Közép-Európa legközepébe állí­tott. Három nagyhatalom él itt: az olasz, a német és a lengyel Ezzel a három nagyhatalommal kell nekünk barátilag együtt él­nünk és együttműködnünk. A magyar külpolitikának ez volt és ez marad az alaptétele. A tengelyhatalmakkal való szerve­zett együttműködés mellett azonban nem­ szabad megfeled­keznünk arról sem, hogy van egy rajnántúli Európa is, amely­­ivel szemben nekünk semmiféle ellentétes érdekünk nincs, igaz, hogy nagy távolság választ el minket Európa és a földgömb eme nyugati részétől. A gazda­sági és pénzügyi hatalom azon­ban őnáluk van s egy újabb vi­lágkonfliktus esetén országunk ezeknek a nagyhatalmaknak a megbecsülését nem nélkülöz­hetné. Magának a müncheni megállapodásnak a négy alá­írója között is kettő e nyugati naghatalmak közül való. Ápol­nunk kell velük is az őszinte barátságot, ami azt jelenti, hogy a tengelyhatalmakkal való együttműködésünknek velük szemben éle sohasem lehet s hogy egyébként is, nemzetünk nem tévedhet olyan útra, mely a nyugati államokban nekünk kijáró megbecsülést csorbíthat­ná vagy tönkretehetne. A har­madik alaptétele pedig a függet­len politikának az, hogy a Mün­chenben nemzetközi vezetőelv gyanánt elfogadott népi gondo­latot a közvetlen szomszédaink­kal való viszonylatunkban mi­nél hathatósabban kell érvénye­sítenünk. Ee­r­d­észetes, hogy ez az elv nem i­shet késért népes­ségű égtájakon egy irtós rend egyetlen al­eve, éppen ezért keresnünk ell minden szom­szédunk, kinél kellő megér­tésre és s­ikar­ra találunk, magyar kisebbségeink védelmén túlmenően a korrekt kapcsola­tok hely­rall­itását. Ezek j­obbik ér, ezek kell hogy marad, észszerű magyar külpol­pelvei. De vilá­gosan ,­ mondanom azt is, de ,­ az, amit nem szabad csinálnunk külpolitikánk irá­nyít­ára, vagy egyoldalú befo­lyásolásét senkinek sem adha­tunk koncessziót vagy monopó­liumot. Lojális és szótartó ba­rátok voltunk mindig, kik az áldozatokból sokszor erőnkön felül is vállaltuk a nekünk ki­járó részt. De cselédek nem vol­tunk és nem leszünk soha! Nincs „unbedingle Unterwer­­fung“! Nem vagyunk más nem­zetek országútja. Nem vállaljuk a kultúrtalaj szerepét semmiféle idegen kultúrü­ltetvények javára. Nem vagyunk peremország és nem vagyunk élettér senki más­nak, csak a politikai magyar nemzetnek. Ezek az újszerű meghatározások a rovásunkra meghiúsult terjeszkedési vágy régi emlékeit ébresztik fel a lel­künkben. Mi voltunk, vagyunk és maradunk Szent István biro­dalma s nem vagyunk hajlan­dók a magyar nemzeti hivatást, mely a közép Dunamedencében nemzetünk elsőszülöttségi jogá­nak a betöltéséből áll, sem újra fogalmazni, sem lemondani róla. Történelmi hivatásunk az, hogy egységes rendszerbe foglaljuk össze a közép Dunamedencében élő népeket. A „divide et im­­pera“ elvével ez a magyar törté­nelmi hivatás sohasem volt ösz­­szeegyeztethető. Mert a szét­bomlasztás politikája mindig idegen nagyhatalmak uralmi céljait takarta, a magyar nem­zeti hivatás pedig ezzel szem­ben az öncélú birodalmi gon­dolat s az együttműködés biz­tosítása a Dunamedencében. A szomszéd kisebb országokban is mindenütt öntudatos paraszti tömegek szervezetten képviselik a dunavölgyi autonómia és jó­zan együttműködés gondolatát. S a magyar paraszti tömegek ebben a gondolatkörben nevel­kedve fel, ugyanezt az utat fog­ják járni.­ Míg külpolitikánk jól bevált vonalver­ésén változtatnunk nem sza­bad addig közgazdasági és főle.' "t­ odelmi politi­kánkban a körülöttünk beállott változások a stu.regr. helyzet megjavítására kell h­árí­tanak. Külkeresked' egyensúlyát vesztett rülmény előbb-ute­melési politikánk’ ■'i­ hatással lehet. A fáj­ak , a szu­bli­tás ki’ re­zet még akkor is aggályos vol­na, ha nem kompenzációs rend­szerben, hanem szabad valuta ellenében eszközöltetnék a né­met birodalom felé a kivitelünk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy, akarva, nem akarva, kivitelünk felének egyetlen ország számára való lekötése politikai elhatáro­zásunkat is lényegesen befolyá­solhatja. De gazdaságilag is hát­rányos, sőt végzetes helyzetbe szorulhatunk, ha egyetlen piac túlzott kultiválása esetén, ez a piac bármi oknál fogva bezárul előttünk. Kivitelünk szempont­jából meg kell gondolnunk azt, hogy a német birodalom főleg élelmiszerekben tömegfogyasz­tási cikkek behozatalát óhajtja s e részben helyes és észszerű ha a német birodalomnak illő mértékig a rendelkezésére is ál­lunk. A magyar mezőgazdaság főleg pedig a kisparaszti gazdál­kodás azonban oly nemes áru­kat és magas minőségű termel­­vényeket is állít elő, melyeknek legjobb piacai Nyugaton van­nak. Külföldi adósságaink ka­matszolgálatának a biztosítása azt kívánja, hogy magasabb ér­tékű minőségi áruinkat az aranyban fizető országok sza­bad piacain helyezzük el s ily­­módon nemcsak gazdasági, de pénzügyi egyensúlyunkat és fi­zetőképességünket is biztosít­suk. A jelenlegi ötvenszázalékos német birodalmi kivitelünk túl­­magas részesedést juttat a né­met birodalomnak s fokozato­san, ha kell, még áldozatok árán is, arra kell törekednünk, hogy ez a kivitel huszonöt százalékot meg ne haladjon. Ez nem lehe­tetlen kívánság. Lengyelország 1925-ben kivitelének ötvenhat százalékát helyezte el a német birodalomban, a lengyel nemzeti öntudat megerősödése során azonban céltudatos munkával és jelentékeny áldozatokkal si­került új piacokat szereznie s a lengyel kivitel a múlt évben a német birodalom felé csak hu­szonhárom százalék körül moz­gott. Fuvarkérdésekben is bizto­sítanunk kell szabad mozgási és szállítási lehetőségeinket s a né­met reláció kultiválása mellett, a Jugoszlávián és Lengyelorszá­gon át való átvezetőút nyitvatar­­ását s ott olcsó tarifák nyitr­­sát mielőbb el kell érnünk. A függetlenségi politika bel-­ldi vonatkozásban a népi és nemzeti erő és öntudat foltokon­zását jelenti. Életünket a ma­gunk életformái szerint kell be­rendeznünk, ha férfiak nemzete és nem majmok gyülekezete akarunk maradni. Bármily sú­lyos kérdéseket kell is elkéset­ten megoldanunk, se ijedtség, se túlbuzgalom nem kergethet minket olyan zsákutcába, hol el leszünk vágva a világtól. Időza­varban vagyunk. Régóta esedé­kes reformokat kell súlyos belső feszültségek közepette megvaló­sítanunk. De ne feledjük el, hogy a tantárgy melyből most az egész világ előtt A'sz^r.^nF az, vájjon elhivatottak va­­gyunk-e valóbak­ a politikai ve­­zetőszerepre, melyet magunk­nak követelünk? Az élet keresz­ténységből és magyarságból adja fel a kérdéseket, még ak­kor is, ha az zsidókérdésnek ne­veztetik. S a választ nekünk úgy kell megadnunk­, hogy a zsidó­ság kétségtelen politikai és gaz­dasági túl­hatalma illő módon visszaszoríttassék, de a keresz­tény és műveit társadalmak fel­fogásával és érzésvilágával ösz­­szeütközésbe ne kerüljünk. A sorskérdés ma számunkra az, át tudjuk-e állítani liberális nagykapitalista államrendsze­rünket és szemléletünket a népi vágányra? így feltéve, így fo­galmazva meg a belpolitikai át­alakulás szükségességét, széles e világon mindenki meg fogja érteni, hogy zsidó nagytőke, mágnás nagybirtok, de minden kiváltságos rétege az országnak áldozatot kell hogy hozzon a magyar népi erők boldogulása érdekében. Alkotó lendületre van szükség, melyet magyar faj­tánk szeretete hat át, de ha fenn akarunk maradni, szadista örö­möknek nem hódolhatunk. Van még egy belpolitikai pro­blémánk, melynek jövője a­z utóbbi hetekben aggodalommal tolt el engem és ez a német ki­sebbségi kérdés. Éveken át egyedül harcoltam úgyszólván politikai barátaimmal azért, hogy derék hazai svábjaink minden kulturális, nyelvi és népi joga idejében saját elhatá­rozásunkból és ne kívülről jövő befolyások súlya alatt biztosít­tassuk. Tisztelem a magyar táj k­épiségét, de éppen ezért tiszte­lem az idegen német népiséget is, mely önálló értéket jelent az egyetemes emberi kultúra szá­mára. Minden népnek jogában

Next