Magyar Nemzet, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

•4 ff8 f %:i ö |;U V ­Magyar Nemzet II. év, 2 6. sz. Szerda ELŐFIZETÉSI ARA 1 ÉVRE36.-P, FÉLÉVRE 18.-P KEGYEDÉVRE 9.-, 1 HÓNAPRA 3.- P. EGYES IZAM HÉTKÖZNAP 10 FILL, VASÁRNAP 20 FILL. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 1 9 3 9 j e b r u d r 1. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VL, ARADI 0. !• TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST .VL, VILMOS CSÁSZÁR UT 66. TELEFON: 126-726* Akinél a helyzet kulcsa van Chamberlain változatlanul optimista az olasz-angol és a spanyol kérdésben Az angol miniszterelnök Hitler beszédéről is nyilatkozott (f. a.) Chamberlain szombati és Hitler hétfői beszédéi a világ­sajtó különféle jóslatokkal és találgatással harangozta be. Ál­talában a szeptemberi háborús válság esetleges megismétlődé­séről írtak a nyugati lapok. Szeptemberben az angol kor­mány az előtt a probléma előtt állott, hogy erélyt mutasson-e Németországgal szemben, vagy engedékenységet. Maga Cham­berlain azon a véleményen volt, hogy erélyes fellépéssel csak provokálnák Németorszá­got, viszont engedékenységgel biztosíthatják a kölcsönös áldo­zatokon alapuló békét. Hitler később kijelentette, a nyugati hatalmak esetleges erélyes fel­lépésétől sem hagyta volna ma­gát megfélemlíteni, szeptember végén pedig valamennyien lát­tuk, hogy lekenyerezni sem hagyta magát Németország a nyugati engedékenység láttán s valóban egészen keresztülvitte akaratát. Most az angol sajtó eg^ része szerint Chamberlain hasonló probléma előtt állott volna. Né­melyek ugyanis Angliában azt várták, hogy Hitler hétfői be­szédében a német gyarmatok sürgős visszaadását fogja köve­telni és hogy a Franciaország ellen irányuló olasz törekvése­ket a német fegyveres erő fel­mutatásával fogja alátámasz­tani. E szerint tehát Chamber­lain azért sietett rámutatni az angol fegyverkezés méreteire és ütemére s azért hangoztatta, hogy Anglia nem hátrál meg mások fegyveres fenyegetése elől, hogy ennek hatása alatt Hitler enyhébben fogalmazza meg külpolitikai programját. Hitler mindenesetre mérsé­keltebb volt hétfőn este, mint amilyennek az angol háborús párt jósolta. Minden eddigi nyi­latkozatánál tartózkodóbban fo­galmazta meg a német gyarma­tok visszaadására irányuló né­met törekvést és az olasz aspirá­ciókkal is olyan formában vál­lalt szolidaritást, hogy nem volt agresszív Franciaország és Anglia irányában. Ennek ellenére úgy látjuk, merő képtelenség volna azt hinni, hogy a szombati Cham­­őer/oin-nyilatkozat bármikép­pen is befolyásolta Hitler hétfői beszédét, amelyről egyébként is azt jelentették, hogy annak szö­vegét a Führer már csütörtökön megfogalmazta. A mi benyomá­sunk a két beszéd tartalmának és tenorjának összehasonlításá­nál inkább az, hogy Hitler és Chamberlain természete any­­nyira eltér egymástól, hogy rá­juk is illik, amit Imrédy leg­utóbb magyar belpolitikai vo­natkozásban mondott, nevezeté­sen, hogy nem ugyanazt a nyel­vet beszélik, Á Chamberlain-b'eszednek mindenesetre két része volt. Az egyik inkább a külföld számára meghatározta a brit külpolitika vezető elveit, a másik pedig el­sősorban befelé, az angol köz­véleménynek szólt. A programatikus rész azért érdekes, mert Chamberlain szemmel láthatóan tovább fej­lesztette a brit külpolitika ed­digi elveit. Legutóbb 1936 no­vember 21-én, Leamingtonban még Edén foglalta pontokba, hogy Anglia milyen esetekben volna hajlandó fegyvert fogni. Először, úgymond, Nagybritan­­nia és a birodalom védelmében, másodszor a szövetségesek, Franciaország, Belgium, lrak és Egyiptom vétlen megtámad­­tatása esetén, harmadszor pedig olyan megtámadott államok vé­delmében, amelyekre nézve, Anglia véleménye szerint, ráille­­nek az együttes biztonsággal összefüggő népszövetségi szaka­szok. Edcnnek e pontjait utódja, lord Halifax is meg­ismételte 1938 tavaszán, szep­tember 27-én pedig Chamber­lain ezeken a pontokon is túl­ment, amikor nevezetes rádió­beszédében kijelentette, „ha az volna a meggyőződésem, hogy egy nemzet az erejével keltett félelem révén dominálni akarja a világot, akkor az volna az ér­zésem, hogy azzal szemben el­lenállást kell kifejteni, ilyen uralom alatt nem volna érde­mes élni olyanoknak, akik hisz­nek a szabadságban". Ezzel Chamberlain az Anglia számára érvényes háborús okok közé újabb, hegemóniás pontot is besorozott, mostani, szombati rádiónyilatkozatában azonban ezt a pontot kiterjesztette, ami­kor ezt mondotta: — Angliának készen kell ál­lania a védekezésre minden tá­madással szemben, amely akár az ország s a nép, akár pedig a szabadság elvei ellen irányul, amely szabadságelvvel a demo­krácia léte függ össze. Ismerjük el, az angol minisz­terelnöknek ezzel a mondatával valóban győzött a világnézeti külpolitika. Chamberlain ugyan­is nemcsak általánbsságban a szabadságelvet sorolta az Anglia által megvédendő ügyek közé, hanem emellett az elvont és ép­pen ezért sokféleképpen értel­mezhető elv mellett azt is ki­mondotta, hogy a demokratikus nagyhatalmak közös háborújára gondol. Különben, hogy a vi­lágnézeti külpolitikához az an­gol kormány is csatlakozott, azt (Folytatása a második oldalon) Hitler hétfő esti rádióbeszéde után a nemzetközi politika leg­közelebbi stációjára már huszon­négy óra múlva sor került. Kedd este ugyanis Chamberlain nyi­latkozott a külpolitikai helyzet­ről az angol alsóházban. Szavai­nak lényegét abban lehet össze­foglalni, hogy Hitler beszédére igen udvariasan reflektált s kije­lentette: Hitler beszéde nem kel­tette azt a benyomást, mintha a Kedden az angol parlamentben ifjabb Henderson Artúrnak Hitler kancellár hétfői beszédére vonat­kozó kérdésére felelve, Chamberlain miniszterelnök a következőket mon­dotta: — Üdvözlöm Hitler kancellár tegnapi beszédének azokat a kitéte­leit, amelyekben hangsúlyozta, hogy az angol és német nép közötti köl­csönös bizalmat és együttműködést kívánja. Örömmel ragadom meg ezt az alkalmat, hogy újból kifejezzem azokat az érzelmeket, amelyekben az angol kormány és nép teljes mér­tékben osztozik. Jelenleg az angol és német kormány között nincsen szó tárgyalásokról. Örömmel álla­píthatom meg, hogy nemrég az an­gol és német ipar képviselői között megbeszélések folytak kereskedelmi ügyekről. Sir John Nall képviselő megkér-Az interpellációk befejeztével Chamberlain miniszterelnök tájé­koztatta a házat római látogatásá­ról. — őszinte örömmel üdvözöltem — mondta — a Mussolini meghí­vása által nyújtott alkalmat, hogy megújítsam a vele való személyes érintkezést. amely Münchenben létrejött. Útközben Párizsban talál­koztunk a francia miniszterelnök­kel és külügyminiszterrel és a két országot közösen érdeklő ügyekről folytatott beszélgetésünk megerősí­tette a két kormány közt már ré­gebben létesült általános felfogás­beli azonosságot. Legyen szabad itt megismételnem — folytatta Cham­berlain — Mussolini úrnak távira­tilag már egyszer kifejezett legme­legebb személyes köszönetemet és mélységes hálámat azért a fogadta­tásért, amelyben nemcsak Rómá­ban, hanem egész úlunk során ré­német kancellár újabb válságba készülne dönteni Európát. Ugyanakkor igen melegen be­szélt az angol-olasz viszony ki­látásairól s mint a Daily Tele­­graph hírszolgálatának alább olvasható híre mondja, Cham­berlain optimista nyilatkozatá­nak szövegét Mussolini előzőleg ismerte. Ha ez az értesülés he­lyes, meglepően nagy intimitásra vall az angol és az olasz kor­dezi, folytatnak-e tárgyalásokat a közeljövőben az angol és német kormány között. Chamberlain: Nem. T. Smith felvilágosítást kér a miniszterelnöktől a cseh-szlovákiai helyzetről. Chamberlain miniszterelnök: A kincstári kancellár már nyilatko­zott a Cseh-Szlovákiával folytatott kölcsöntárgyalások befejezéséről. Ezenkívül az egyetlen újabb figye­lemreméltó fejlemény az a békés elintézés volt, amely a csehszlovák és magyar kormány között bizo­nyos január 6-i és 10-i határinci­densek ügyében létrejött. Mander ellenzéki szabadelvű: Meg van-e elégedve a miniszter­­elnök azzal a boldog új élettel, amelyet most a csehszlovák nép élhet? Chamberlain nem felél. szesültünk. — A külügyminiszter és én — így folytatta Chamberlain — két hosszú megbeszélést folytattunk Mussolinival és gróf Cianóval ja­nuár 11-én és 12-én a Palazzo Veneziában. Ezek a megbeszélések a teljes őszinteség légkörében foly­tak le. Senki sem várta, hogy bár­melyik oldal el fogja fogadni a másik oldal összes érvét és nézetét, de jóllehet, nem jelenthetjük, hogy minden pontban egyetértettünk, mégis elértük célunkat, mert a 'be­szélgetések után mindegyik oldal világosabban belelátott a másiknak álláspontjába, mint azelőtt. — Programszerű tárgyalásokat nem folytattunk; megbeszéléseink tájékozódó és nem formaszerü jel­legűek voltak. — Habozás nélkül közölhetem a Házzal, hogy a beszélgetésekből a következő benyomásokat szerez­mányelnök között. Londonban egyébként Chamberlain beszédé­ből azt a következtetést vonták le, hogy Mussolini biztosította az angol miniszterelnököt, hogy a spanyol háború után kiegyezik Franciaországgal. Ez a hír mindenesetre alkal­mas arra, hogy az európai béke huzamosabb fenntartásába ve« tett reményt megerősítse. tűk: Mussolini elsősorban és min­denekelőtt világosan kijelentette, hogy Olaszország politikája béke­­politika és hogy a béke érdekében bármikor örömmel használná fel befolyását, ha annak szüksége fel­merül. Hangoztatták továbbá ven­déglátó gazdáink, hogy a Berlin— Róma-tengely az olasz külpolitika lényeges pontja Részünkről ha­sonlóan világosan kijelentettük, hogy az Anglia és Franciaország közötti szoros együttműködés az angol politika alapja. — A Földközi-tengert illetőleg Mussolini megelégedését fejezte ki az angol—olasz egyezmény feltéte­leivel és ismételte, hogy Olasz­­ország híven be akarja tartani az ebből az egyezményből származó kötelezettségeit. — Egyetértettünk abban, hogy ha­ladéktalanul megkezdjük egyrészt Olasz-Kelet-Afrika, másrészt Szudán és a szomszédos brit területek kö­zötti • határ módosításáról szóló megbeszélést. A Szudánra vonat­kozó tárgyalásokban természetesen az egyiptomi kormány is részt fog venni. — Nem titkoltuk el sajnálkozá­sunkat azon, hogy Olaszország Franciaországhoz való viszonya újabban megrosszabbodott. A ké­sőbbi megbeszélésekből megértet­tük, hogy a spanyol kérdés a nagy gát Franciaország és Olaszország között és a spanyol háború befeje­zése előtt alig járna eredménnyel a két ország közötti tárgyalás. Ugyan­akkor hangsúlyozta Mussolini, hogy a spanyol viszály befejezésével Olaszországnak nem lesz semmt kérnivalója Spanyolországtól és gróf Ciano lord Halifaz-szel foly­tatott további beszélgetése során önként újra megerősítette az. angol kormánynak már előzőleg adott biztosítékot, amely szerint Olaszor­szágnak nincsenek területi törek-Ara 10 fillér Az alsóház külpolitikai vitája Chamberlain római látogatása m A

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék