Magyar Nemzet, 1939. április (2. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-01 / 75. szám

6 jesztette elő: „A zsidótörvény végre­hajtását kormánybiztos látja el, mel­léje ellenőrző bizottság küldetik ki, amelyet a képviselőiház tagjai közül zsűriszerű­en sorsolnak ki, a felsőház tagjait pedig a felsőház elnöke je­löli ki.“ Szilágyi Lajos aggódik, hogy a javaslat sérti a jogegyenlőségről ed­dig vallott felfogásunkat és megren­díti a jogbiztonság érzését. Beleüt­közik némely határozmánya a val­lásszabadságba is. — Az, hogy a javaslat szükséges, nem vitás. De megfontolva, előzetes pártközi megállapodás után kellett volna a törvényhozás elé hozni.­­ Országszerte beszélik, hogy a kormány nyomásra terjesztette elő a javaslatot, mégpedig illetéktelen külföldi befolyásra. Nem akar a miniszterelnök részé­ről nyilatkozatot provokálni ebben a tekintetben, még legnagyobb politi­kai ellenfeléről sem tételezi fel, hogy képes volna külföldi nyomásra, ille­gitim befolyásra javaslatot terjesz­teni a magyar törvényhozás elé. Gróf Teleki Pál miniszterelnök ekkor közbeszólt: — Megmondtam bemutatkozó­ be­szédemben a képviselőházban és itt is, hogy a magunk lábán állunk. Ameddig én itt ülök, addig a magunk lábán állunk. Nem értem, miért kell komolyan tett kijelentéseket naponta még felsőházi tagoknak is megismé­telni. (A felsőházi tagok hosszan­tartó éljenzéssel és tapssal fogadták a miniszterelnöknek ezt a kijelenté­sét.) Wekerle Sándor szerint az előző zsidótörvény megfelelő végrehajtá­sával a zsidókérdés tárgyi részét meg lehetett volna oldani és nem lett volna szabad mindaddig új ja­vaslattal jönni, amíg nemzeti éle­tünk, főleg közgazdasági életünk az első javaslatot meg nem emésztette és le nem vonhattuk a tanulságot arra nézve, hogy várjon lehet-e, szük­séges-e további lépéseket tenni ezen az úton. Határozati javaslatot nyújtott be, amelyben indítványozza, hogy az egyesített bizottság a javaslatot abban a reményben, hogy a részle­tes tárgyalás során a felmerült aggályok f­eloszlathatók lesznek, ál­talánosságban fogadja el, a részle­tekre vonatkozó javaslatok megté­telére pedig albizottságot küldjön ki, amelynek az egyesített bizottság elnökei és előadói lennének a tagjai, köztük a hercegprímás, mint az egyik bizottság elnöke, továbbá a keresztény egyházak képviseletében Glattfelder Gyula,­­ Ravasz László és Raffay Sándor.­­ Az egyesített bizottság az általános vita berekesztése után napolja el üléseit mindaddig, amíg az albizott­ság a részletekre vonatkozó javas­latait előterjeszti. Prónay György a javaslat el­lent­mondásai­ról A felsőházi egyesített bizottság délután öt órakor folytatta ülését. Báró Prónay György hangsú­lyozta, hogy bármennyire zsidó­­bérencnek minősítsék is, módosítás nélkül nem fogadja el a javasla­tot. Csatlakozik Wekerle Sándor indítványához. A leghihetetlenebb ellentmondásokat fedezi fel a ja­vaslatban, amelynek következté­ben a legsivárabbnak látja köz­gazdaságunk jövő fejlődését is. Lelkiismeretlen beszéd, hogy a zsi­dók vándoroljanak ki. Ez nemzet­közi probléma, amelyre megoldást még nem találtak. De ha találunk is megoldást, elbírja-e közgazda­sági életünk, hogy tőkék, értékek menjenek ki? Emögött a megoldás mögött a nemzeti vagyon nagy ré­sze van. Ezt akarják kiengedni? Ha nem engedik — mert nem en­gedhetik ki —, nincs más mód, mint a vagyonelkobzás, amihez nem hajlandó hozzájárulni. Ha a javaslat megmarad a mai formájá­ban és nem nyújtunk intézménye­sen biztosítékot a Felvidékről visz­­szatérő zsidóknak, akik húsz éven át magyarnak vallották magukat, a javaslat ártani fog a magyar irre­dentizmusnak. Harrer Ferenc elismeri, sőt szük­ségesnek is tartja, hogy a magyar kereszténység és a magyar zsidó­ság között az érvényesülés egyen­súlyba kerüljön. Mivel azonban a meglevő törvényes eszközeink mó­dot nyújtanak arra, hogy ez a probléma alkotmányunk alapelvei­nek, az emberiességi érzésnek és az ország anyagi érdekeinek sé­relme nélkül a gazdasági élet kö­vetelései szerint megoldható le­gyen, új törvény hozatalát fölösle­gesnek tartja. Mégis azoknak az aggodalmaknak hatása alatt, ame­lyet valamennyi felszólaló kifejtett, a törvényjavaslatot általánosságban elfogadja. Lud­ány Miklós szóvátette, hogy mivel az antiszemitizmus a falvak­ban kisebb, mint a városokban, bizonyos visszaszivárgás történik a falvakba. A javaslat nem rendel­kezik arról, hogy zsidó bérelhet-e a jövőben földet? Oda kell hatni, hogy a kisbérletek mellett minél több keresztény ifjút irányítsunk a középbérletekre. Hegedűs Lóránt keresztény szem­pontból ellenzi a javaslatot Hegedűs Lóránt általánosságban séta fogadja el a javaslatot, mert felfogása szerint ellenkezik a keresz­tény és nemzeti szemponttal. A ki­vándorlás felborul a valutáris lehe­tetlenségen. A javaslattal nem a keresztényeken segítünk, hanem tönkretesszük azt a lehetőséget, hogy keresztényeken segíthessünk. Nem oldjuk meg a zsidókérdést, ha­nem a társadalomba gépet építünk, amely folyton genyesedést fog okozni és lehetetlenné fogja tenni, hogy gazdaságilag fejlődjünk. Az ál­lamnak az a célja, hogy minél több embert boldoggá tegyen. Mi pedig olyan politikát csinálunk, amely mesterségesen szüli a tragédiákat polgárai között. Lelki és gazdasági képtelenség, hogy a javaslatot meg­szavazzuk. Kérdezi, alkalmas-e a mai idő arra, hogy feldúljuk a tár­sadalom békéjét? Mindenkinek el­ment a kedve attól, hogy üzletbe kezdjen vagy ipart űzzön. És ez megakadályozza, hogy termeljünk, pedig az volt a cél, hogy a keresz­tény társadalomnak kenyeret ad­junk. Az adminisztráció teljesen arra rendezkedett be, hogy ellen­őrizze az emberek származását és okmányokat követeljen. Végül kije­lentette, hogy ha a többség elfogadja a javaslatot, ő Wekerle Sándor in­dítványára fog szavazni. Szőke Gyula nem tarja szeren­csésnek, ha a javaslattal kapcsolat­ban úgy tüntetjük fel a zsidóságot, mintha a leendő törvénnyel szem­ben nemcsak önmagát, hanem az országot is képes volna tönkretenni. Azok a zsidók, akiknek családja év­századok óta itt van és a néppel együtt él, asszimilálódtak. Azokat, akik 1867 előtt vándoroltak be és külföldi állampolgárságot nem tar­tottak meg, állandó hosszú ittlétük alapján már rendes magyar állam­polgároknak kell tekinteni. Ugyan­csak magyar állampolgároknak te­kintendők azok, akik 1867-től 1914-ig vándoroltak be és utóbbiak magyar állampolgárságot szereztek. Keszthelyi Gyula elfogadta a ja­vaslatot. Ha nem szorítjuk arra a zsidóságot, hogy kivándoroljon, mi költözhetünk ki. Az igazságügy miniszter válaszol a felszólalásokra Mivel több felszólaló nem volt, az elnök az általános vitát bezárta és Tasnádi Nagy András igazság­ügyminiszter válaszolt a felszóla­lásokra. Beszéde elején rámutatott arra, hogy a javaslat meglehetősen nagy izgalmakat keltett országszerte. Ezek az izgalmak részben termé­szetesek, de van egy mesterségesen felszított izgalom, sőt mondhatná izgatás is a javaslat ellen, azok, akik semmiképpen nem tudnak belenyugodni abba, hogy a múlt Magyar Nemzet SZOMBAT, 1939 ÁPRILIS­­* rendszerén lényeges változás törté­nik, a hamis beállításoknak egész áradatát zúdították a kérdésre. A keresztény egyházak vezetőinek tiszteletreméltó palástjába kapasz­kodnak. A képviselőház nagy többsége megszavazta a javaslatot. Meg­­vallja, a felsőház bizottsági tár­gyalása is fájdalmas csalódást ho­zott neki, mert semmi vagy na­gyon kevés megértést talált ezzel a kérdéssel szemben s az egész vitu­ból inkább a zsidóság védelmé­nek hangját hallotta kicsendülni, mint a hatalmas keresztény rétegek iránti köteles védelemét, amire pe­dig a nemzetnek mindenekfelett épen ma nagy szüksége volna. A zsidóság a maga nagy töme­geiben nem akart s ha akart, sem tudott beleolvadni a magyar ke­resztény nemzeti életbe, a megállapításból indul ki a javas­lat. Hivatkozás történt arra, hogy lehetetlen helyzetek állanak majd elő. Egyetért ezzel, de ennek nem a törvényhozó az oka, hanem az a házasságkötő keresztény fél, aki­nek teljesen mindegy volt, várjon házastársa zsidó marad-e vagy sem. Eddig is lehetséges volt, hogy ugyanabban a családban zsidó és keresztény tagok legyenek. Idegen szellemiség Nem hiszi, hogy bárki, ha komo­lyan mérlegeli a dolgot, helyesnek és elfogadhatónak tartja a nemzeti élet követelményei szempontjából, hogy a budapesti ügyvédi kamará­nak több mint 50 százaléka legyen zsidó, hogy az orvostársadalom nagyobbik százaléka legyen zsidó , hogy a sajtóban, amikor a nagy tömegek szellemi tápláléka az új­ság, a zsidóság vezető szerepet vi­hessen, úgy mint eddig. Akik hallot­tak a magánszínházak működésé­ről, a kabarék szelleméről, szintén megállapíthatják, hogy az a szelle­miség, amely ott megnyilvánul s annyira idegen a magyar szellemi­ségtől s amelynek olyan közvetlen fertőző jellege van, nem maradhat úr ezeken a tereken. A miniszter ezután rámutatott arra, hogy mivel a javaslat a zsidó­ságot a közhivatalokból kizárja s mert a zsidóságot hajlama is leg­inkább a gazdasági pályára tereli, ezen a téren az országos szám­arányt jelentékenyen meghaladóan teszi lehetővé a zsidóságnak, hogy a gazdasági vállalatoknál működ­hessenek. Ez a kérdésnek annyira méltányos, annyira a való helyzet­nek megfelelő rendezése, hogy ez ellen sem lehet komoly kifogást emelni. A zsidóságnak a földbirtokkal való kapcsolatát is támadták. Ami­kor az országban milliók vannak, akik egész életüket a földműve­lésre fordították, de egy talpalatnyi földet nem tudtak szerezni, helyes rendelkezés, hogy a zsidóságnak birtokszerzési lehetőségét nem akar­juk biztosítani. Mivel a zsidóság nagyrészt csak vagyonelhelyezési tárgyként tekintette a földet, ter­mészetes, hogy az igénybevételnél is elsősorban ezekre a birtokokra legyünk tekintettel. Hivatkoztak arra, hogy mintaszerűen kezelt zsidó birtokok is vannak. A javas­lat nem azt mondja, hogy el kell venni, hanem azt, hogy el lehet venni mindezeket a birtokokat s joggal feltehető, hogy mintagazda­ságnál az illetékes tényezők figye­lembe fogják venni ezt a lehetősé­get, átmeneti állomásnak tekinti, ott nagy számban ismerős a földmű­velő zsidó is, ellenben nálunk a zsidóság úgyszólván egészében az értelmi foglalkozásokba emelkedett fel, ezekben okoz óriási arányta­lanságot és hozza magával a ve­szélyt, mert károsan befolyásolja a magyar szellemet. De tragikus ez a kérdés nálunk azért is, mert el­intézése és rendezése rendkívüli ké­sedelemmel történt. Zsidó szellem és vér Teljesen azonos felfogásával Glattfelder Gyulának az a nagy­szerű megállapítása is, hogy igenis van zsidó szellem. Glattfelder Gyula azt is mondotta, hogy a ke­resztény társadalomnak joga van az egyensúly-helyzetet helyreállí­tani. Hogyan állítsuk azonban helyre, ha nem hozunk törvényt vagy ha a törvényben nem az elké­sett helyzetnek megfelelő energikus intézkedéseket teszünk? A miniszter ezután rámutatott arra, hogy a javaslat a tűzharco­soktól nem tagadja meg a kivételt. Glattfelder Gyula azt is írón­dotta, hogy a javaslat annak be­ismerése, hogy a zsidóságot nem tudtuk asszimilálni. Kettőn áll a vásár. Prohászka Ottokár igen jól mondotta meg, hogy a zsidóságban nem­ is volt komoly asszimilációs szándék. Hogy a magyar szellem hódító ereje milyen, azt a magyar társadalom egész összetétele mu­tatja, amelyben sokan vannak, akik nem ősmagyar eredetűezé, de éppoly magyarokká lettek és akik­nek ősei a honfoglalókkal jöttek be. Nem ismerheti el jogosultnak azt a szemrehányást, hogy a ja­vaslat a vér misztériumát hozza be a javaslatba. A főszabály ugyan a zsidó leszármazés, de sok kivételt teszünk a verheti leszár­a­zás gon­dolatával szemben. A lelkiséget tesszük előtérbe, a magyar lelkiség érdekében történik minden. Ravasz László azt mondotta, hogy az ortodox keleti és nem az úgynevezett nyugati művelt zsidó­sággal szemben kell védekezni. Nem tud ebben egyetérteni vele. A keleti zsidóság is sok bajt csi­nál, de szellemi életünkben az oly nagy mértékben beszűrődött mű­veit zsidóság — újságíró, színész, filmrendező, ügyvéd, író — az, amely­­ szellemiségünket átszínezi. Ravasz László országos bizottság kiküldésére gondol, amely a kivé­teleket megállapítaná. A kormány­­ sokat foglalkozott ezzel a kérdés­sel, de nem lehet olyan bizottságot alkotni, amely alkalmas volna arra, hogy ezt a kérdést valóban igazságosan és helyesen intézze. Raffay Sándor szerint, ha meg­szorításokat teszünk, először az állampolgári egyenjogúsági tör­vényt kellett volna megváltoztatni. Ez az ellenvetés jogi szempontból nem áll meg, mert ha a javaslat­tal változtathatunk az állampolgári egyenjogúságon, ezzel tulajdonkép­pen megváltoztattuk az állampol­gári egyenjogúságról szóló törvényt is. Wekerle Sándor a javaslat köz­­gazdasági hatásától fél. Nagyon ki­csire becsüljük a magyarság ere­jét, ha azt mondjuk, hogy 9,5 mil­lió magyar nem tudja a magyar közgazdaságot ép állapotban fenntartani azért, mert 550 ezer zsidó egy részét a vállalatoktól esetleg elbocsátják. A kivándorlási szakasz egyedül azért került a javaslatba, mert tör­vényeink általában tiltják a kiván­dorlást, ha tehát ezzel a kérdéssel a kormány foglalkozni akar, tör­vényi felhatalmazásra van szüksége. Egészen bizonyos, hogy a kivándor­lás nem lesz nagyméretű, de európai szerte mindenütt a kivándorlás ren­dezésével akarják a dolgot meg­oldani. A javaslatnak a visszacsa­tolt területeken élő zsidókra is kü­lön rendelkezése van és lehetővé teszi, hogy azokra, akik az idegen uralom ideje alatt kifogástalanul viselkedtek, a javaslaton túlmenőleg is kedvező rendelkezések legyenek lehetők. Még egy általános nagy kifogás csendült ki. Keresztényietlennek mondják a javaslatot. Isten tett bennünket a nemzet fiává és nem­csak arra kötelezett bennünket, hogy felebarátunk iránt legyünk szeretet­tel, hanem arra is, hogy a javas­lat a nemzet jövőjét szolgálja. Az isteni és emberi törvény értékítélem a lehető legjobban, kéri tehát az együttes bizottságot, fogadja­­el . Keresztény, izraelita, zsidó Nem oszthatja érdemben azt a felfogást, hogy a javaslat a legke­­vésbbé is érintené az egyházak autonóm jogait. Keresztény az, akit megkereszteltek és ezen az elven a javaslat semmiféle változtatást nem tesz. Abból viszont, hogy va­laki megkeresztelkedett, még nem következik az, hogy megbízható, teljeslelkű magyarrá vált. A bíboros-hercegprímás mon­dotta, hogy a beözönlés ellen kel­lene védekezni. A beözönlés ellen törvényt hozni külön nem kell, mert adminisztratív intézkedések­kel meg lehet akadályozni. Teljesen osztozik Glattfelder Gyu­lának abban a megállapításában, hogy a zsidókérdés nálunk tra­­gikusabb, mint bárhol másutt. Len­gyelországtól eltekintve, Magyaror­szágon van a legnagyobb zsidóság. De a zsidóság Lengyelországot csak Teleki miniszterelnök beszéde Ezután gróf Teleki Pál miniszter­­elnök szólalt fel. Először néhány speciális kérdésre reflektált.­­ Általánosan az a megjegyzés hangzik el a törvényjavaslatra, hogy nem egyszerű és nem világos. Erre rövid válaszom az, hogy csak egy abszolút radikális törvény, amely semmi néven nevezendő ki­vételeket nem tesz, lehet egyszerű és világos; minden más, ami a leg­radikálisabb megoldás és a status quo között van, nem lehet egy­szerű és nem lehet világos, mert a kérdés túl bonyolult arra, hogy a különböző véleményeket meg­felelően össze lehessen egyeztetni.­­ Elsősorban azt kérném, hogy ne méltóztassék ezt a törvény­­javaslatot a zsidóságot diffamáló javaslatnak tekinteni. Ez magyar probléma, amely megoldásra vár azért, mert itt egy zárkózottságá­ban való élete folytán különböző és másoknál asszimilálhatatlanabb embercsoportnak asszimilálásáról van szó, azaz asszimilálódásának ilyen tömegben való lehetetlensé­géről. Itt semmi üldözés, semmi szadizmus, semmi gyűlölet és semmi más hasonló érzés nem ve­zet; legalább engem nem vezet, bár az Imrédy-kabinet tagjai közül e kérdésben én voltam a legradiká­lisabb. Ellenkezőleg, azt mondot­tam, hogy ez fájdalmas kötelesség, amelyet a nemzet saját karakteré­nek és nemzeti tartalmának meg­tartása szempontjából szükséges­nek tartok és amelyet, úgy érzem, végre is kell hajtani. Magyar gondolkozás alapján . Itt legyen szabad arra válaszol­nom, hogy egy idegen, a mi elgon­dolásunkat megérteni nem tudó mentalitásnak befészkelődéséről van szó a mi jogalkotásunkba. Én nem érzem így, engem semmiféle idegen mentalitás ebben a tekintetben nem vezetett. Tisztán a magyar gondol­kodás alapján állom ezt az állás­pontot és állom nem ma, hanem húsz esztendő óta, sokkal régebben, mint ezek a mentalitások a külföl­dön keletkeztek. Állom azért, mert a magyar esetben a kérdés sokkal nehezebb. Hiszen amint szintén ki­fejtettem és megmondottam, én ír­tam az indokolásnak azt a részét, amely kifejti, hogy mi itt egy keleti származású zsidósággal állunk szem­ben, viszont a nyugati államokhoz hasonló módszerekkel dolgoztunk, liberális módszerekkel kezeltük a kérdést. Ebben van a magyar probléma nehézsége, amely olyan intézkedéseket kíván, amilyeneket ez a törvényjavaslat tartalmaz, sőt az én érzésem szerint helyenként erő­sebbeket is kívánt volna. — Ami a vér és hús misztériumát illeti, ez nem misztérium. — Egy embercsoport van itt, amely fajilag összetartozik— habár a zsidóságnak nem minden része tartozik ugyanahhoz a fajhoz —, amely embercsoport hosszú évezre­des tradícióban él. A végeredmény mindenesetre az, hogy sajátos és zárkózott maradt a zsidó gondolat iránt. — Nyilvánvaló, hogy fajról is le­het beszélni. Mindazonáltal nem erre helyeztem most a fősúlyt, ha­nem a négyezeréves tradícióra, ami nem változik meg tökéletesen a ke­­resztség által sem. Az asszimiláció kérdése — Ezzel a kvalitatív kérdéssel függ össze az asszimiláció kérdése, továbbá a kvantitatív kérdéssel, amellyel Magyarország speciális helyzetét az előbb jellemeztem. — Hogy mint kritériumot a ke­­resztséget alkalmazni kellett, ez a meghatározásnak inkább csak a technikájához tartozott és semmi­képpen sem jelenti azt, hogy bárki kétségbe merte volna vonni a ke­­resztség hatását. — Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy mindez az asszimi­láció nehézségét növeli, meg azok­nál is, akik asszimilálódni kíván­nak, hogy sokkal kisebbszámú zsi­dóság könnyebben asszimilálódik, ha olyan környezetben él, ahol kevesen vagy alig vannak olyanok.

Next