Magyar Nemzet, 1939. május (2. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-10 / 106. szám

14 Durdob­oszova grófnő emlékiratai írta: Trócsányi Zoltán 1. — Nézze kérem — válaszolta Dmitrievics Pável —, ha napon­ként egy millióból egy eltűnik, a könyvtár még háromezer év múlva is milliós könyvtár lesz, mert fel­tételezhető, nemde? — hogy köz­ben naponként legalább eggyel szaporodik. Figyel rám, kedves Pavlovna Nasztaszja? Ha napon­ként egyet­­ellopnak és a könyvtár naponta egyet vásárol, háromezer év múlva még mindig egymilliós a könyvállomány, ami nézetem sze­rint teljesen elegendő. Nem is fér el több ebbe a zárt egységű, klasz­­szikus épületbe, kedves. Azt kí­vánja netalán, hogy lábbal tiporva minden műízlést, megbontassák az épület pompás egysége, szárnyakig építsenek hozzá és e szárnyakkal a szabályos négyzet téglánnyá ala­kíttassák át? Nem, kedves Pav­lovna Nasztaszja, ezt ön sem kí­vánhatja. A cári könyvtárnak egyenesen jótevői azok, akik na­ponként egy könyvet ellopnak. Ha nem volnának ilyenek, felbérelés útján kellene gondoskodnunk ró­luk. — Persze, ezt önök jól értik — mondta gúnyosan Pavlovna Nasz­taszja. — Mit tagadtam — felelte baju­szát megpödörintve Dmitrievics Pável. . — Kedves Dmitrievics Pável — folytatta rövid gondolkodás után Pavlovna Nasztaszja —, ön egészen közönséges gazember — de nyája­san elmosolyodott e szavak köz­ben. — A cár atyuska, a szent Oroszország vagyonát gyalázatos közprédára bocsátani, pártolni, a bűnt, kedves Dmitrievics Pável! Ön ... ön ... no, ha nem gazem­ber is, ez költői túlzás, de min­denesetre cinikus ... Az! Dmitrievics Pável nem felelt azonnal. Figyelmét lekötötte egy szőrszálnak kabátjából kiálló vége, amely minden alkalommal meg­karcolta a kezét, valahányszor a felső zsebébe nyúlt. Már többször megpróbálta, hogy ezt a szőrszálat kirántsa, de nem sikerült. Most úgy érezte, hogy végre sikerül. Jobbkeze mutató- és hüvelykujjá­nak végével elkapta a végét és dia­dalmasan húzta ki a szalonvászon­­bélés egyik elszabadult lószőr­szálát. — Nos? — kérdezte türelmetle­nül Pavlovna Nasztaszja. Dmitrievics Pável udvariasan meghajolt Pavlovna Nasztaszja előtt, megfogta a kezét, ajkához emelte és megcsókolta, miközben ajkai megfeszített izommunkát fej­tettek ki, hogy összezáródhassa­nak, mert Dmitrievics Pávelnek ki­álló kapafogai voltak. Pavlovna Nasztaszja, mint a nők általában, megszelídült kezefeje pórusainak a lágy ajkaktól származó bársonyos érintésétől és szemhéjára bukott borús szemöldökét néhány milli­méterrel feljebb húzta, amivel arckifejezése szelídebbé és nyája­sabbá vált. De hogy ne lássék meg­­alázkodónak, némi módosítással megismételte az előbbi mondatot, de már sokkal lágyabb, kissé bá­gyadt hangon: — Ön, kedves Dmitrievics Pá­vel... mondjuk, kissé cinikus... Dmitrievics Pável elmosolyodott, mire Pavlovna Nasztaszja most már bátrabban folytatta: — Ön cinikus... Nézze, kedves Dmitrievics Pável, mi esküt tet­tünk rá, hogy a cár atyuska könyv­tárának hűséges őrei leszünk. Te­hát kötelességünk üldözni minden bűncselekményt,­­amely az ő va­gyonát megrövidíti. A cár atyuska vagyona: a szent Oroszország vagyona. S ha ezt megcsonkítják, szót kell emelnünk, feljelentést kell tennünk, üldöznünk kell... — Kedves Pavlovna Nasztaszja, ön túloz. Vagy talán nem is érti a félezeréves papírkorszak célját és fenségét. Az a korommal, szabályos vonalakkal bepiszkolt papiros, amit kétrét hajtva újságnak és nyolcadrét hajtva könyvnek ne­veznek, kedves Pavlovna Nasztaszja, ma hatalmasabb propaganda­­eszköz minden szónoklatnál. Nézze, ha valaki ellop egy olyan könyvet, amely II. Miklós cár nagyságát di­csőíti és azt kocsmában, kávéház­ban, éjszakai összeesküvésen fel­olvassa, meg kell jutalmazni, be kell választani az Akadémiába; de ha valaki ellop egy nihilista propaganda-könyvet, ártalmatlanná kell tenni, száműzni Kamcsatkára és lehetetlenné kell tenni egész életére. • II. Imigyen vitatkozott Dmitrievics Pável rendőrtiszt és Pavlovna Nasz­taszja, a cári udvari könyvtár osz­tályvezető tisztviselője a könyvtár legújabb bizalmas botrányáról, egy könyv újabb, rejtélyes eltűnéséről. Amikor az igazgatónak jelentették az ügyet, az előbb kezeit dörzsölte örömében, hogy íme, már ennyire előreszökött a kultúra szent Orosz­országban is — amikor azonban közölték vele, hogy az ellopott könyv közönséges erotikus könyv, amely Durdob­oszova grófnő sze­­relm­i kalandjairól szól, elkomoro­­dott. — Elrendelem a legszigorúbb házi vizsgálatot — szólt nyersen. — Háromszor huszonnégy órák­ belül jelentést kérek a vizsgálat eredményéről. Ez nem a kulturális színvonal emelkedését jelenti. Ez közönséges bűncselekmény. Hallat­lan. Erotikus könyvet... Durdo­b­oszova grófnő szerelmi kaland­jairól. Skandalum! III. A házi vizsgálat — egyelőre de­tektívek bevonása nélkül — megin­dult. Minden tisztviselővel közöl­ték, négyszemközt, hogy figyelje kollégáit, ki beszél Durdol­oszova grófnő szerelmi kalandjairól. Egy­általában: ki beszél szerelmi bot­rányokról. Durdol­oszova grófnő szerelmi kalandjait a kiadó nyolc rubeles áron bocsátotta forga­lomba. Ezt az árat könyvtári tiszt­viselő nem tudja megfizetni. Ha tehát könyvtári tisztviselő Durdo­b­oszova grófnő szerelmi kaland­jairól vagy­ egyáltalában szerelmi botrányokról beszél — joggal gyanúsítható. A könyvtári alkalmazottak azon­ban hiába figyelték egymást. Sem a férfi, sem a női alkalmazottak nem beszéltek szerelmi ügyekről, sem a magukéiról, sem a másokéi­ról. Hiába tettek föl beugrató vagy keresztkérdéseket. Mintha csak összebeszéltek volna, mind úgy beszéltek, nyilatkoztak a sze­relemről, mint hozzájuk méltatlan, alantas, elhanyagolható valamiről. A nyomozás megakadt. Az osztály­igazgatók minden reggel nemleges jelentést adtak a főigazgatónak, aki minden reggel egyre komorab­­ban ráncolta homlokát. T­ haájfi Nemzet SZERDA, 1939 MÁJUS 10. EGY ABLAK BEZÁRUL... REGÉNY-­- IRTA: GYOMLAY LÁSZLÓ 50 Lenn mozgolódás támad. A falusi doktor, meg a jegyző, a bíró s a csendbiztos érkezik. Ádi hangtalanul lesi minden szavu­kat. S tompán hallatszik a dok­tor hangja, amint a jegyzőköny­vet tollba mondja: — Hátulról, a tarkó fölött érte a halálos csapás. Három mély vágás. Egy is­­halálos lett volna, mert mindenik az agyve­lőig hatolt. És hangzanak a száraz ada­tok : — A gazdasági udvaron lel­ték meg, a kút mellett feküdt a holttest. Nyilván onnan ugrott elő a gyilkos s hátulról érte a szerencsétlent a csapás .. . — És hol a tettes? A csendbiztos lép elő s be­mondja Péter béreslegény, Mak­kos Juli mátkája nevét. Ádi megrendülve nézi édes bátyja sápadt, halálában is szép, hetyke arcát. Már nem kutatja, már nem kérdi. ,,Miért tette? ... Miért tette?" Pedig azt is hallja, hogy a legény minden felvilágo­sítást megtagad ... Ül, ül a községházán vasraverve, de a száján mintha a vasnál vasabb lakat volna. Csak néz maga elé meredten, csak a szeme sötét, el­szánt még most is, amikor az ál­dozat itt hever letaglózva, mint a nyomorult állat a vágóhídon. A hatóság kutatja, keresi a gyilkosság okát, Adi azonban már mindent tud s kegyetlen ítélet verdesi a lelkét... Elűzné magától a­­ lázas szavakat, de úgy zendü­l fel benne, mint az örök bíró kérlelhetetlen végzése. Feri szörnyű bűnt követhetett el, vétkezett, de a büntetést ő kereste. Szeretné elnémítani a vádat, közelebb lép a halotthoz s éles tőrként járja át a szívét a fájda­lom, amikor megsímogatja mú­landóságba hullt testvére ki­hűlő kezét. — Feri, szegény, szegény Fe­rikém ! A belső hang pedig csak to­vábbra is keményen ítél: bűnös volt, bűnhődött. S Ádi a gyilkosra gondolt. Hányszor látta a legényt boldog büszkeségében hűséges mátkájá­val: Makkos Julival. Eszébe ju­tott az aratás, amikor a nehéz munka után dévas kedveske­déssel ették egymás kezéből a kenyeret s együtt itták a hűs vizet a kulacsból... A legény húzta fel a vedret, a leány me­rített a vízből és egymásra mo­solyogtak egy életre szóló sze­retettel. S jött Feri... a fiatal nagyságos úr, fölénnyel, gőg­gel... És kicsavarta, valóság­gal kiragadta a szegény béres­legény karjaiból egyetlen kin­csét ... Istenem, pedig ennek a parasztfiúnak mindene volt az a leány, Ferinek meg csak múló játékszer annyi asszony, leány közt, míg Makkos Juli lehetet­len, hogy csak úgy szédülten odavetette volna magát más férfi karjába, még ha a nagy­ságos úr volt is ... Más fából volt az a leány faragva, akár­csak a legény ... És Ádi nehéz sóhajjal mor­molta Feri néma teteme felé: — Szegény, szegény szeren­csétlen bátyám! — S ugyanak­kor növekvő részvéttel ismétel­gette: — Szegény Péter, sze­gény, szerencsétlen Makkos Juli! A hivatalos vizsgálat megtör­tént... Az előcsarnok kiürült. Bóry Árpádné intézkedett, hogy a holttestet vigyék be a föld­szinti nagyterembe. Ott feküdt utoljára kiterítve tizennyolc ne­héz esztendő előtt díszmagyar ruhában, kardosait Bóry Ár­pád is... Éva nem tért vissza szobá­jába, mint Ádi akarta. Erős volt, szilárd asszony s Ádit eb­ben a szörnyű összeomlásban nem hagyta volna magára. És megkezdődött a halott elő­készítése a felravatalozásra. És Ádiban nőttön-nőtt a vágy, hogy szembe nézzen a gyilkossal. .. S amíg a cselédek suttogva dolgoztak a nagyteremben, neki­indult a parknak, hogy azon át eljusson a községházára. — Engedje meg, csendbiztos úr, hogy négyszemközt beszél­jek a gyilkossal! Felnézett a legény a belépő kisebbik uraságra ... Egybekap­csolódott a két szempár h­osz­­szan s akkor összegörnyedt a legény. Kérges tenyerébe ta­karta megkínzott arcát s felzo­kogott ... S akkor hozzálépett Bátky Ádám s jobbját ráhe­lyezte a gyilkos vállára s a sze­meiből néki is patakzottak a könnyek ... Fenn a kastélyban halott bátyja mellett nem fa­kadt szeméből könny, most azonban folyt, folyt végig az arcán forró bánattal. — Julit bántotta!? Ádi kérdezett először, amikor csillapult zokogásuk. A legény intett és színtelen hangon megszólalt: — Julit... Rátámadt tegnap este a kastélyban, amikor a leány munkára ott maradt.. . Hiába védekezett szegény ... erőszak volt! Ádi szívét jeges kéz érintette meg ... Tegnap este Ildikónál volt, hogy eljegyezze, egy életre magához kösse a szőke leányt s utána mindjárt... egy ilyen, Úristen, egy ilyen tett... A legény tovább vallott: — Ma este is rá akart törni... Lejött, hogy kizörgesse szegényt a kis kamrájából... Pedig az a leány se élő, se halott most... Fekszik nyoszolyáján, mint az eszelős . .. Megláttam, mikor jött s csak úgy puszta kézzel nekimentem. A zsebéből revol­vert fogott rám ... kivertem a kezéből, mielőtt elsütötte volna, ekkor megfordult, futni kez­dett ... Már nem tudtam, mit teszek, a kútnál utolértem s rá­­sujtottam a kis baltával... Mélységes csend szakadt a szűk, áporodott levegőjű kam­rára. Mellére ejtette fejét a gyil­kos és elhallgatott. Összehara­­pott ajakkal nézte a piszkos fa­lat Bátky Ádám ... Csend volt körülöttük, olyan csend, mint amilyen kinn uralkodik örökké­­lig a Bóry-sírbolt egymás mellé sorakozó koporsói közt. r • T.bu­l A kamraajtón kopogtattak. Bátky Ádám elhúzta a legény válláról kezét: — Isten segítsen meg, Péter! — Isten áldja meg, Isten áldja meg — köszöntötte a le­gény a távozót s újra két tenye­rébe mélyesztette csapzott hajú fejét.­­ (Folytatjuk) — Ki kell terjeszteni a vizsgála­tot a segédszemélyzetre, az írno­kokra, szolgákra, a takarítónőkre, a fűtökre is — szólt zordonan. IV. A vizsgálat most már az összes könyvtári tisztviselők bevonásával folyt. Férfi- és nőtisztviselők oly kérdéseket intéztek az alantas sze­mélyzethez, amelyeknek szerelmi vonatkozásuk volt. Az altiszti és takarítónői személyzet csodálko­zással fogadta a hangnak és téma­körnek ezt a megváltozását, egé­szen különös nyilatkozatokat tet­tek, Durdob­oszova grófnőről azon­ban sem­mit sem tudtak. — Elrendelem tehát a legmellé­­kebb helyiségek személyzetének ki­hallgatását is — szólt most már egészen magánkívül, a reggeli rap­­porton a főigazgató. A nyomozás ezen az úton is­­ zsákutcába jutott. V. Volta azonban a könyvtárban egy bűbájos, angyali ártatlanságú, szőke, kékszemű, fehérbőrű, piros­­fülű, minden kétértelműségre el­piruló női tisztviselő. Soha senki az életben föl nem tételezte volna róla,­ hogy Durdob­oszova grófnő szerelmi botrányai iránt érdeklődik. S egy délelőtt, amikor átment a másik osztályba, nyitva, sőt ki­húzva felejtette a fiókját. S a kol­léganője, aki nem volt kékszemű, szőke hajú és angyali ártatlanságú, odapillantott és egyszeriben meg­fejtette a bűntényt. Diadallal rohant a főigazgatóhoz, öt perc múlva a kékszemű tiszt­viselőnő a főigazgató előtt állott. — Miért zárta ön el a fiókjába­­ Durdob­oszova grófnő szerelmi ka­landjait? A kékszemű bátran, tagra nyilt szemmel felelt: — Tábornok úr, atyuskám­­-­ válaszolta határozottan —, az er­kölcs nevében: ezt a könyvet rám osztották ki katalogizálás végett. Kinyitottam és elolvastam. És meg­állapítottam, hogy ez a könyv er­kölcstelen és botrányos, az olva­sókra végzetes erkölcsi hatással le­het. Elhatároztam, hogy legalább a mi olvasóinkat, elsősorban kollé­gáimat megmentem ettől az erkölcsi mételytől. A főigazgató-tábornok megsimo­­gatta szakállát, mellén kigombolt két gombot, átvette a könyvet és intett, hogy távozzanak, öt perc múlva ajtaját magára­­zárva, Durdob­oszova grófnő em­lékiratainak olvasásába mélyedt. ősz. idény nagy­ kártyateen­aáciája ! ÚJDONSÁG! MOST JEL­ENT MEG! Dr. Weninger Antal: A keleti jóga INDIA MISZTIKÁJA ÉS ŐS­­GYÓGYMÓDJA. AZ IFJÚSÁG MEGŐRZÉSÉNEK, A SZERVEZET KONZERVÁLÁSÁNAK ÉS A BETEG­SÉGEK KEZELÉSÉNEK ÚJ ÚTJAI Ez a könyv, amely úttörő munka a magyar irodalomban, mindenkihez szól. Fel­tárja Kelet misztikus tanának, a jógának titkait, megvilágítja a fakkrok, jógik és lámák csodás képességeit s egybehangolja Kelet színes látomásait a nyugati orvos­­tudomány realizmusával. A könyv pontos utasításai nyomán mindenki megtanulhatja a leghatásosabb jóga­gyakorlatokat és az ifjúságot konzerváló, számos betegséget gyógyító lélegzésszabályozást is. Indiai filozófia, misztika, mélyebb életszemlélet, ifjú­ság, erő, boldogság, soványítókúra, kozmetika, a betegségek természetes és teljesen új gyógymódja kaleidoszkópos változatosságban találkoznak ebben a Kelet és Nyugat gondolatvilágát és ismeretkincsét egyesitő műben. Az előszót dr. Baktay Ervin írta. Bolti ára: 3.fil­m. Kapható minden könyvkereskedésben. Megrendelhető a ..Magyar Nemzeti könyvosztályáról is Budapest. VI.­ Vilmos császár­ út 65. Telefon: 120-130

Next