Magyar Nemzet, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
2 olyan idők jönnek, amelyekben csak a bódult vakság és az engedelmes botorkálás biztosítják a hosszú életet, hát igenis, akkor mi az ilyen hosszú életből nem kérünk! Mert akkor nekünk, akiknek életfeltételünk a szabad, egyéni, kulturális élet, életokunk európainak és magyarnak lenni, megsemmisült minden életlehetőségünk. A választások eredményének mérlegelésénél nem tudom azt látni,hogy egyik párt előtört, a másik párt pedig csaknem kínlódott, nem tudok pártszempontok latolgatásával mérleget csinálni, mert nem látok ma egyebet, mint vert hadakat és vakmerő reményeket. És nem tehetek arról, ha a vert hadak szétszórt seregében nem a kisgazdapártot látom, amely talán másként végez, hogyha kiveszi a demagógia szájából a féktelen agitáció rekvizitumait, nem tehetek arról, ha a vert hadak sápadt seregében nem a szociáldemokrata pártot látom, amelynek végzetes hibája és mulasztása volt észre nem venni, hogy az idők átkocsikáztak a feje fölött s mégis állt, merev imagépként egy csaknem nyolcvan éves, nemzetietlen, gazdaságilag régen megbukott teória mellett, forradalmi párt, amely megöregedett s nem vette észre, hogy ugrásra készen kövesedett meg a levegőben, ahelyett, hogy megfürdött volna a nemzeti és népi eszmék megfiatalító fürdőjében s hozta volna a maga megszervezett tömegeit még idejekorán a vitán felüli magyar táborba. Nem tehetek arról, ha a vert hadakban nem látok mást, mint a szétszórt, laza oldott kévét, a polgári társadalmat, a nemzet gerincét. Lesz-e elég ereje ennek az osztálynak, amely a nemzeti törekvéseké, amely a kultúráé, a polgári önérzeté, kiheverni a vereséget? Elég erős-e ahhoz, hogy minden második évtizedben döntő kudarcot szenvedjen? Bírja-e a térde, hogy amint térdre hullott a vörös forradalom tébolyult rohamában, most újból térdre kényszerüljön a tömegnek más formában jelentkező viharában? És bírja-e az önérzete, hogy akkor, amikor neki kellene úrnak lennie a vizek felett, széthullott, rozoga, mindig a szélnek fordított vitorláján vonagló bárkáját megint ne a saját akarata irányítsa? Bírja-e a lelkülete, a tanultsága, a tradíciója, a nemzeti érzülete, hogy most megint körülláncolja düledező alakját az a tömeg, amelynek vakmerő reményei talán magával ragadták, talán elkápráztatták, de amelynek első dolga lesz elfoglalni azokat a pozíciókat, amelyeket ma még ez az osztály úgyszólván az elsőszülött jogán tart kezében? És, ha magyar ez az osztály, ha magyar és nemzeti ma még, nem érzi, hogy idegen rengések rázzák lábai alatt a magyar földet s nem kérdi, hogyan fog megférni egymás mellett, egy pártban, a bonyhádi követ és a magyarságát, az alkotmánytisztelét annyira kihangsúlyozottan kamatoztató kormánypárti képviselő? Nem sápadt-e el, amikor a kormánypárt szegedi felhívását olvasta, tele szörnyű vádakkal és földregörnyesztő kérdésekkel? Nem gondolkozott-e azon, milyen felelősségteljesen kemény lépés volt, ha a kormány pártja felhívásában nyíltan mutatott rá, hogy az 1918-i gyászesemények készülnek megismétlődni s ha a kormány pártja ilyeneket mert nyílt plakátokon tudtára adni: „a zöld füzetekből, a miniszterelnök debreceni kijelentéséből tudhatjuk, hogy az országban olyan pénz gurul, amelyhez nemzethű magyar nem nyúlhat? Hogy a nyilasokat külföldről látják el propagandaeszközökkel", hogy tehát „itt külföldi célkitűzések dolgoznak“? És, ha mindezt olvasta, hol van az öntudata és a magyar önérzete, amely ma viharozva követelte, hihetetlen vádakkal állt elő a kormány pártja, megbélyegző állításokat adott nyíltan a nemzet tudtára, kérjük, követeljük irgalmatlanul a bizonyítékokat! Hiszen itt arról volt Szegeden szó, hogy hazaárulók kaptak magyar mandátumokat. De csend van, közöny van, szervezetlen szétesés van, vert hadak lógatják a fejüket és vakmerő reménykedések emelik orrukat szaglászva a hatalom pecsenyéjének illata felé. Azt hittük, egy nemzet öntudata fog bizonyítékokat követelni és ebben az ijesztő sötétségben egy nemzet fogja Bánk szavait harsogni a vádoló kormánypárt felé: Világot itt, világot! Csalódtunk és csalódásunkra a néma csend felel a robajszerű felelősségrevonás helyett. Csalódtunk és csalódásunkban leszögezett tekintettel megyünk előre, Isten tudja, milyen idők felé. Megyünk a vert hadak nyomában s úgy érezzük, hogy a nemzeti öntudat, a magyar önérzet, az alkotmánytisztelő és az ezeréves magyar életet féltő kis seregünk háta lúdbőrzik mindazok helyett, akiknek közöttünk lenne a helye s akiket ma a vállak közé húzott, óvatosan fontolgató fejek jellemeznek. És éppen most fontolgatnak a „majd meglátjuk, mi lesz" álláspontján, amikor a veszedelem már harsogva tört rá a kapukra. Nyílt kiállás kellene, elszánt szervezkedés kellene, zászló kellene és zászlótartó! Egy jegecesedési pontért kiált az egész magyar jövő és a megingott magyar öntudat, az az öntudat, amely nem tudja magyarnak elfogadni az idegen pénzek vádjával megbélyegzett tömeget és nem tud csatlakozni oda sem, ahol idegenből hazaküldött sváb szavazatok törték le az asszimiláció egyik legértékesebb és a magyar állameszme sérthetetlenségéért valamennyiünk helyett küzdő bajnokát. Ki lesz az, aki most, késedelem nélkül nyúl bele a nemzet lelkiismeretébe? Aki megindítja azt az öntudatosító folyamatot, ami nélkül új kudarcok várnak azokra, akik nem a tömeghez, hanem a nemzethez akarnak tartozni? Mert ilyenek is vannak. Olyanok is vannak, akik éreznek magukban elég erőt arra, hogy csüggedés nélkül induljanak neki a meredek, fárasztó, pillanatnyi eredményekkel nem kecsegtető útnak. Olyanok is vannak, akik, mint a welf és ghibellin háborúk wennsbergi női, amikor az ostromlott várból azzal engedték ki őket, hogy csak annyi holmit vihetnek magukkal, amennyit a hátukon elbírnak, a férjeiket vették a hátukra, olyanok is vannak, akik nem fognak habozni és önzetlenek tudnak maradni. Ki akarunk jutni ebből a fojtogató gyűrűből, ki, ki a szabad életbe, levegőre, világosságra és nem viszünk magunkkal semmi mást, csak annyit, amennyit át akarunk menteni a jövendő számára, nem viszünk magunkkal egyéni érdekeket, érvényesülési lehetőségeket, nem viszünk magunkkal egyebet, csak hitünket, bizalmunkat, reményünket a magyarság, a nemzeti élet, a magyar öntudat és a kultúra elpusztíthatatlansága iránt. Ennyit viszünk és ennyi elég ahhoz, hogy ne örökre temessenek itt el majd a romok mindent. Az elszánás megvan, de hol a vezér? Szidor met—dán megnemtámadási szerződést. * A danzigi kérdésben ismét nagyobb mozgás figyelhető meg, erről alább részletesen beszámolunk. A lengyel—német kérdéssel függ össze Sir William Strangnek, az angol külügyi hivatal középeurópai osztálya főnökének varsói látogatása. Csak most vált ismeretessé, hogy Strang a múlt hét végén a lengyel fővárosba repült, ahol hivatalos verzió szerint csupán pihenés céljából tartózkodik, mint a varsói angol nagykövet vendége. Minthogy Strang tavaly szeptemberben nagy szerepet játszott Chams bérlőin oldalán a német—cseh kérdés elintézésében, valószínűleg akadnak majd, akik feltételezik, hogy Strang talán mégsem csupán pihenés céljából utazott az európai válság egyik gyújtópontjának közvetlen közelébe. Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK, 19 JÚNIUS 1. Molotov Sztálin jelenlétében mondotta el külügyi expozéját Moszkvából jelenti a Magyar Távirati Iroda. A szovjetunió főtanácsa szerdán délután hat órakor összeült. A Kreml-palota nagy ülésterme az utolsó helyig megtelt. A kormány padjaiban a népbiztosok és pártvezetők foglaltak helyet, élükön Sztálinnál. A diplomatapáholyokban ott volt csaknem valamennyi külföldi képviselet vezetője. Molotov külügyi népbiztos bevezetőül az általános külpolitikai helyzettel foglalkozott, amelyet sötét színekben vázolt. A szovjetunió és Anglia közötti szövetség kérdésében folyó tárgyalások állásáról csak röviden emlékezett meg. Megjegyezte a többi között, hogy a nyugati hatalmak hosszabb huzavona után elhatározták ugyan, hogy elfogadják a moszkvai kormány álláspontját, mely szerint a béke biztosításának alapvető feltétele a szovjetunió, Anglia és Franciaország tényleges egymást támogató szövetsége, melynek természetesen tisztán védekező jellegűnek kellett lennie. A nyugateurópai tárgyalófelek azonban még ezen a ponton is fenntartással éltek és félő, hogy a szövetségi szerződés ezért bizonyos körülmények között csak fiktív lesz. Ami a keleteurópai államok biztosítását illeti, a szovjet kormánynak feltétlenül követelnie kell, hogy valamennyi szomszédos állama kivétel nélkül ilyen biztosítékban részesüljön a három nagyhatalom részéről, köztük mindenekelőtt a szovjetunió északnyugati határával szomszédos államok, amelyek összeütközés esetén talán nem védhetik meg egyedül semlegességüket. Molotov a továbbiakban ismertette a szovjetúnió és a legfontosabb nagyhatalmak közötti kapcsolatokat, majd kijelentette, hogy a keleteurópai, különösen a balti államok biztosításával kapcsolatban tett legutóbbi angolfrancia indítványok kitérőek és csak nagy általánosságban mozognak. A szovjet kormány azonban semmiképpen sem tekinthet el a kérdéses három (balti) államnak a kezességi rendszerbe való bevonásától. Ugyancsak előre meg kell állapítani a három szövetségestárs valamelyike ellen irányuló támadás esetében nyújtandó azonnali támogatás formáját és méreteit. — Nem kívánjuk a többiektől — mondotta Molotov —, hogy elfogadják a mi véleményünket, de mi sem engedünk egy lépést sem. A szovjetúnió és a különböző államok között fennálló kapcsolatok ismertetése során Molotov Németországgal kapcsolatban csak a német —szovjetorosz gazdasági viszony kérdését érintette néhány szóval. A két állam között az utóbbi évben már többször megkezdett gazdasági tárgyalások eddig ugyan még nem vezettek eredményre, minthogy különböző nézeteltéréseket nem sikerült áthidalni — mondotta —, a Németországgal való gazdasági tárgyalások újrafelvételének azonban a szovjetúnió részéről mi sem áll útjában. A szovjetúnió és Olaszország közötti gazdasági ellentéteket kielégítő módon rendezték, úgyhogy a két állam között az árucsere a rendes mederben fejlődött ki. A lengyelországi kapcsolatok kérdésében Molotov csak a nemrég megkötött kereskedelmi szerződés megemlítésére szorítkozott. Törökországgal hagyományos szívélyes barátság köti össze a szovjetuniót és ez Potemkin legutóbbi ankarai látogatásával még lényegesen kimélyült.* Behatóan foglalkozott Molotov az Aland-szigetek kérdésével és megismételte a legutóbbi sajtónyilatkozatokból ismeretes moszkvai álláspontot, amely szerint a Szovjet Unió mind erősebben ellenzi a szigetek megerősítésének tervét. A legutóbbi politikai események következtében — mondta Molotov — az Aland-kérdés a Szovjet Unió számára különösen nagy jelentőségre tett szert. A Szovjet-Unió és Japán viszonyáról Molotov viszonylag éles hangon nyilatkozott és megemlítette a mongol—mandzsu határon történt legutóbbi összetűzéseket is. Kijelentette, hogy a Szovjet-Unió semmiesetre sem fog a saját határán „kihívásokat" tűrni, de éppoly kevéssé tűri ezt Külső-Mongólia határain. — Kötelességünknek tartjuk — mondotta Molotov szó szerint —, hogy a Külső-Mongóliával fennálló szövetségi szerződésünk alapján megvédjük Külső-Mongólia határát. Ugyanolyan erélyesen fogjuk megvédeni, mint saját határunkat. Itt az ideje, hogy megértsék, hogy egyszer minden türelemnek vége szakad. Ami Kínát illeti, teljes mértékben érvényben van Sztálin kijelentése, amely szerint a Szovjet Unió „síkraszáll azoknak a népeknek védelme érdekében, amelyek támadásnak estek áldozatul és függetlenségükért küzdenek". Beszéde végén magasztalta a Szovjet-Unió erejét és békeszeretetét. Szerinte a Szovjet-Uniót a békeszerető államok arcvonalában a legelső helyek egyike illeti meg. Moszkva bizalmatlan Párizsban úgy látják, hogy a szovjetorosz tárgyaló fél túlzottan bizalmatlan. A félhivatalos Petit Parisien ezzel kapcsolatban meg is említi, hogy érthető ugyan a szovjetdiplomácia óvatossága, azonban ennek az óvatosságnak nem szabad bizalmatlansággá fajulnia. A lap azt is tudni véli, hogy Bonnet külügyminiszter kedden közölte a szovjetnagykövettel nézetét, amely szerint a tárgyalások elhúzódása nem kívánatos. A moszkvai kormánykörök bizalmatlansága kitűnik a kommunista Humanité szerda reggeli vezércikkéből is, amelyet Péry kommunista képviselő írt. A cikkíró megérti, hogy Moszkva bizalmatlan a francia és az angol kormánnyal szemben és hangoztatja, hogy a megegyezést csak az hozhatja létre, ha a két kormány elfogadja a szovjetkormány javaslatait. Abban az esetben, ha a párizsi és londoni kormány ezt nem teszi meg — írja Péry —, joggal vádolható ez a két kormány a legfontosabb nemzetközi békelehetőségek sűtbavetésével. Orosz gyanakvás Angliával és Franciaországgal szemben Az Exchange Telegraph moszkvai jelentése szerint Molotov nyilatkozatának lényege ez a mondat volt: " A legutóbbi angol javaslatok a viszonosság alapelveit elismerik. Nagy haladás ez, de még mindig szükség van olyan módosításokra, amelyek a viszonosság elvét hatályosabbá tehetik. Molotov hangsúlyozta, hogy a békeszerelő országokban alaposan megváltoztak a nézetek bizonyos támadók étvágya következtében. Megváltozott a brit-francia politika is, de még mindig nem lehet tudni, váljon Anglia és Franciaország csakugyan komolyan véget akarnak-e vetni az agressziónak. Lehetséges, hogy csak arra törekszenek, hogy az agressziót más csatornákba vezessék le és ezért Oroszországnak ébernek kell lennie. Eddig a demokratikus államok lekicsinyelték az Európában történt változásokat. Aszovjet kormány sohasem volt vak ezekkel az eseményekkel szemben és nem hagyhat jóvá olyan kísérleteket, amelyek a való tényeket a nyilvánosság előtt titkolni akarják. Van-e biztosíték arra — kérdezte Molotov —, hogy a demokratikus államok valódi erőfeszítésre szánták el magukat, hogy útját állják az agressziónak? Óvatosnak kell lennünk. Angliában sokat gondolkoznak arról, hogyan lehetne útját állni az agressziónak. Mi ismerjük a különbséget a szavak és a tettek között és Anglia is kell, hogy tudatában legyen e különbségnek. A német—olasz szövetség a viszonosság elvén épült fel. Az első angol javaslat nyitva hagyott bizonyos kérdéseket, így például azt, hogy mit tenne Anglia és Franciaország, ha a szovjetúnió szomszédainak meg kellene védeniök magukat. A legutóbbi angol javaslatok azonban már a viszonosság elvén nyugszanak. Molotov ezután kifejtette, hogy az angol—lengyel és az angol—török paktum lényegesen megváltoztatta a nemzetközi helyzetet. Angliának e törekvései az agresszió megelőzésére elismerést érdemelnek és ezért Szovjet-Oroszország elfogadta Angliának azt az ajánlatát, hogy tárgyalásokat kezdjen. Három olyan pont van, amelyhez a szovjetúnió ragaszkodik. Ezek a következők: 1. A paktum kizárólag defenzív jellegű legyen. 2. A paktumnak kivétel nélkül garantálnia kell Szovjet-Oroszország nyugati szomszédainak határait. A. Konkrét egyezményt kell tartalmaznia a jövő háború esetére szóló kölcsönös segélynyújtásról. Újabb tisztogatás a vöröshadseregben Moszkvából jelenti a német Európa Press híreit terjesztő Információ. A jelek szerint igazak azok a híresztelések, hogy a vöröshadsereg vezérkarában újabb tisztogatási akció indult meg. A szovjetorosz fővárosban már napok óta forgalomban vannak ezek a híresztelések, anélkül azonban, hogy az akció felől közelebbi részletet sikerült volna megtudni. Most azonban már ismeretessé vált, hogy a GPU az utóbbi napokban a vörös hadsereg vezérkarának hivatali helyiségeiben több házkutatást hajtott végre. Berija belügyi népbiztos, a GPU főnöke, személyesen ellenőrizte azt a házkutatást, amelyet a vörös hadsereg vezérkari főnökének, Saposnikov tábornoknak dolgozószobájában hajtottak végre. Azt nem sikerült megtudni, hogy