Magyar Nemzet, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)

1939-07-25 / 167. szám

2 1923 után nem folytatták a lausannei revizós politikát, amikor Genfben megalakították a győztesek érdekszövetségét, mely konokul betömte a gyűlölet fülledt atmoszférájával telített intézménynek egyetlen biztosítószerepét: a népszövetségi alapokmány 19. paragrafusát, mely a revízió lehetőségét fenntartotta. Ha Anglia és Franciaország betartja a lausanne-i utat, mely az első szerződés revízióhoz vezetett, úgy bizonyára Soha nem kényszerült volna a müncheni Canossa-járásra, akkor nem lenne kitéve a négy hónap óta sikertelen moszkvai és a németek által szellemesen „Strang nach Osten“-akció kellemetlenségeinek, melyek tagadhatatlanul Anglia súlyos presztízsveszteségével járnak. Ha a genfi végzetmozdonyon, melyről vezetői se tudták, hová rohan velük, időközönként működésbe hozzák a revízió biztosítószelepét, ha a genfi zöldasztalnál nem engedik illetlenül hangoskodni a Benes-eket, Titulescukat, ha Németország szavát legalább annyira figyelembe vették volna itt, mint Benes megalomániás közbeszólásait, akkor e kis revíziókkal a nyugati demokráciák megkímélhették volna magukat az azóta bekövetkezett nagy revízióktól, akkor ma nem kellene nagy rizikóval járó garanciákat vállalniok, aranyakkal megfizetni egyes országok nem egészen érdektelen szerelmét. A békekötések óta bekövetkezett események megtaníttatták Párizzsal és Londonnal azt a leckét, melyet annak idején nem akartak megtanulni. Ma már látják, mennyire végzetes volt a hazug propaganda kedvéért kiütni az európai balance of power-t, az egyensúlyt biztosító mérlegnek egyik legfontosabb súlyát: az osztrák-magyar monarchiát. Azt hitték, középeurópai Maginot-vonalat biztosítanak ezáltal maguk számára Németország ellen, pedig csak gyenge kerítést faragtak a párizskörnyéki fűrésztelepen a monarchia kidöntött évszázados törzséből, elég volt az első vihar a teutoborgi erdő felől és a vékonyacska kerítés kidőlt. Az angol—francia politika szinte lehetetlen feladatra vállalkozott, amikor rövid hetek és hónapok alatt akarja most jóvátenni azokat a bűnöket és hibákat, melyeket a békeszerződésekben felhalmoztak és beérni azokat az elmulasztott revíziós alkalmakat, melyekről húsz éven át állandóan lekéstek. Ezeknek a hibáknak egy része máris jóvátehetetlen, az elszalasztott alkalmak egy része máris behozhatatlan. Amit el lehetett volna érni 1934-ben egy római, bécsi vagy budapesti úttal, azt ma már semmiféle moszkvai utazással nem lehet visszaszerezni. Az egészségesebb, igazságosabb európai rend tíz évvel ezelőtt még elképzelhető lett volna igazságos revízió és általános leszerelés útján, ma már nincs más út a béke megmentésére, mint a legszédítőbb arányú fegyverkezés. Tíz évvel ezelőtt a győztes hatalmak a maguk győzelmének erkölcsi nimbuszát és morális status quóját meg tudták volna még menteni azzal, hogy az európai területi status quo egyre nyomasztóbb, egyre több és hatalmasabb ellenerőt kiprovokáló merevségén lazítanak, a feszültség-mezőt megritkítják, ma már az azóta súlyosan megszabdalt status quót csak úgy tudják fenntartani, hogy amíg egyrészről a védelmére koalíciókat szerveznek, másrészt a saját jószántukból áldozzák fel bizonyos pontokon ezt a status quót. Lásd az 1936. évi montreux-i egyezményt a Dardanellákról, a legújabb francia—török egyezményt az alexandrettei szandzsák visszaadásáról. A nyugati hatalmaknak ez a paradox játéka a világ minden gyulladási pontján megnyilatkozik. Távol-Keleten pénzzel és diplomáciai jegyzékek pergőtüzével igyekszenek megvédeni a „nyitott kapu“ elvét és meggátolni, hogy Japán valóban megvalósíthassa Itomárki Monroe-doktrináját: „A Távol-Kelet a távolkeletieké** (értsd: a japánoké.) Ugyanakkor azonban kénytelen volt elismerni a múlt hét végén Japán előjogait Kínában, azelőtt pedig heteken át kénytelen volt eltűrni, hogy a tiencini angol negyedet blokád alá vegyék, hogy délkínai kikötők elhagyására szólítsák fel az angolokat, franciákat, hogy a fehér embert nevetségesen gyámoltalannak állítsák be a „coloured man“ előtt. „Danzigért is készek vagyunk háborút kezdeni** — erről biztosítanak a nyugateurópai államférfiak megnyilatkozásai. Közben arról tárgyalnak a kulisszák mögött, mikép lehetne felosztani Danzigot Németország és Lengyelország között úgy, hogy a nagyobbik falat Németországnak jusson. „Magán** terveket készítenek, mikép lehetne lekenyerezni 1 milliárdos kölcsönnel Németországot. A status quo meglazításán fáradozik különösen Anglia a Balkánon is, ahol amíg egyrészről szavatolja Románia és Görögország határait, diplomáciai nyomást fejt ki mindkét állam kormányainál, hogy vegyék komolyan figyelembe a bolgár revíziós törekvéseket. A Downingstreet szócsöve, a Times arról ír vezércikket, hogy mennyire indokoltak Bulgária revíziós kívánságai úgy népi, mint történelmi okokból a Dél-Dobrudzsára vonatkozóan. Mindezek a jelenségek, különösen a hétvégi szenzáció. Hudson államtitkár tárgyalása dr. Wohltat-tal, azt bizonyítják, hogy minden látszat és a mai status quo fenntartására irányuló diplomáciai tevékenység ellenére, a nyugateurópai fővárosokban is mélységesen megrendült a hit a mai status quóval szemben, hogy rájöttek nyugaton is arra, hogy minden baj, háborús veszély, végeredményében a békeszerződésekben és az általuk teremtett európai helyzetben gyökerezik. Bármily szívóssággal, energiával, az anyagi és erkölcsi eszközök fantasztikus arányú mozgósításával igyekszik is Anglia és Franciaország a világ jórészét csatasorba állítani a régi világ mellett, a hallatlan erőfeszítés egyikmásik jelensége, mint az angol lapok egyik-másik kísérleti ballonja a danzigi kérdésben, a Hudson-ügy, Horace Wilson danzigi útja, stb. világosan elárulja, hogy a mai status quo, a békeszerződések által teremtett helyzet egyre kényelmetlenebbé és egyre veszedelmesebbé válik a nyugati hatalmakra nézve is. Ha pedig a fennálló helyzet az egész világot vagy legalább is a világ nagyobb részét fojtogatja és mérgezi meg, akkor nem a józan ész és emberi belátás diktálja-e annak szükségességét, amit a legpregnánsabban és az egész világba elhangzó figyelmeztetéssel Magyarország kormányzója fejezett ki a parlament megnyitásakor, hogy a régi status quo hibáitól megcsömörlött, veszedelmeiről meggyőződött Európa üljön végre össze és egy nagy európai „kerekasztali” konferencián igyekezzék igazságosabb és a háborús veszélyektől alá nem aknázott alapokra fektetni Európát. Ez a módszer hamarább vezetne célhoz, mint az ellenséges koalíciók kiépítése. Koalícióknak ugyanis az a belső törvénye, hogy háborúban robbanjanak ki. A háború kockázat, melyben lehet totálisan veszíteni ugyan, de sohasem lehet — mint az antant győzelme is mutatja — totálisan nyerni. Jó lenne, ha mindenütt megszívlelnék az angol könyvpiac mostani nagy szenzációjának. Liddell Mart „The defence of Britain** c. könyvének megállapítását, amelyben a világnak ez az egyik legnagyobb tekintélyű katonai szakértője megállapítja, hogy a mai időkben, a mostani katonai felkészültség mellett, már nem Útinak, a mag. kait móh. amíg Vikopáll-szipkát fia, én tígy millitkót lehet háborút megnyerni, leg-följebb csak a békét. De kérdeztüük ezek után, miért nem lehetne ezt az új egészségesbékét már a béke napjaiban megnyerni és miért csak egy véres katasztrófa után? Ezért van szükség kerekasztal-konferenciára és ezért nincs szükség ellenséges koalíciókra. 10 m NYÍRI UKSÁR Finom áruk olcsó kiárusítása a közismert Biach al. Marcell fehérnemű és divatáru szaküzletében ír.. Múzeum-Korai 3 Magyar Nemzet KEDD, 1959 JÚLIUS 25, sakkhúzásba fogott, hogy Angliát engedékenyebb magatartásra bírja a balti államok kérdésében. Ezért kezdett meglehetősen nagy sajtólármával a német—orosz gazdasági tárgyalásokba, hogy felcsillogtassa a Downing Street előtt azt a lehetőséget, hogy Moszkvából nemcsak Párizsba és Londonba vezet út, hanem a Harmadik Birodalom sincs drótakadályokkal elzárva a szovjet számára. Ez a kölcsönös színjáték úgy látszik máris éreztette hatását a vasárnap újra megkezdődött moszkvai tárgyalásokra. Az Evening Standard szerint Leeds nagykövet Londonba küldött jelentése szerint vasárnap Moszkvában leküzdötték a nehézségek legnagyobb részét. Francia nyomásra Anglia megtette az ismert és szokásos híres angol „half-way“-t, felutat az orosz álláspont felé, viszont Molotovék is lazítottak a balti államokat érhető „közvetett támadások esetére kért garanciaköveteléseiken. Ez természetesen még mindig nem jelenti azt, hogy e félutakat megtéve, az angol és orosz álláspont most már végleg találkozott volna. A tárgyalásokat a napokban folytatják, azonban még mindig elhúzódhatnak, ami kiderül Chamberlain alsóházi nyilatkozatából is, amely szerint nem tudja megígérni, hogy augusztus 4-e, az angol parlament elnapolásának ideje előtt befejezik-e a tárgyalásokat. A danzigi viharsarokban ismét eldördült néhány puskalövés egy újabb lengyel—német határincidens során. Ennél sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak azonban annak a feltűnő cikknek, amelyet Forster danzigi kerületi vezető írt a Völkischer Beobachterben és amely a német sajtó véleménye szerint visszavonhatatlanul lerögzíti a német álláspontot az danzigi kérdésben. Forster szerint a mai zsákutcából nincs más kiút, mint a négyszázezer elcsatolt dánzigi német hazavezetése az anyaországba Hitler vezér által. A Times ugyanakkor olyan éles cikket írt a német állásponttal polemizálva, amilyen csak ritkán jelenik meg az angol félhivatalosban. Heves támadás Chamberlain ellen a német-angol tárgyalás miatt Londonból jelentik. Az angol parlament két házában hétfőn délután kormánynyilatkozatot terjesztettek elő a Németországnak nyújtandó egymilliárdos kölcsönnel kapcsolatos híresztelések ügyében. A felsőházban lord Halifax külügyminiszter, az alspházban Chamberlain miniszterelnök olvasta fel a kormánynyilatkozatot. Anyilatkozat megállapítja, hogy nincs semmi rendkívüli Hudson külkereskedelmi államtitkár és Wohltat német gazdasági megbízott találkozásában, annál kevésbbé, minthogy a gazdasági és kereskedelempolitikai kérdések megvitatása hozzátartozik a két említett államférfi normális feladatköréhez. Hudson államtitkár a német megbízottal folytatott beszélgetés után jelentést tett lord Halifax külügyminiszternek és közölte vele, hogy a megbeszélésen az a kérdés is szóba került, milyen lépésekkel lehetne megjavítani a legfontosabb termelőállamok külkereskedelmi forgalmát. Hudson ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott kifejezést, hogy a legszükségesebb előfeltétel a politikai kérdések megoldása. Hudson államtitkár, aki nyomatékkal hangsúlyozta, hogy csak a maga nevében beszél és abból indul ki, hogy a legelső követelmény a nemzetközi bizalom helyreállítása, a továbbiakban azt hangoztatta, hogy a legfőbb érdekelt államok részéről meg kellene lenni a készségnek, hogy együttműködjenek ezen a téren egymással. Mindebből kiviláglik — fejeződik be a kormánynyilatkozat —, hogy semmi sem igazolja azt az állítást vagy feltevést, hogy ezek a megjegyzések, amelyek nemhivatalos megbeszélés során hangzottak el, újabb javaslatot jelentenének Anglia részéről Németország számára. Greenwood pótkérdéseire kijelentette Chamberlain miniszterelnök, hogy nem lát semmi különösen károsat ebben a szóbanforgó beszélgetésben, amely Hudson és a megfelelő német hivatalos német személyiség között lefolyt. Ha egyáltalán baj történt, azt csak a sajtó leleplezései idézték elő. Greenwood: Kijelentheti-e a miniszterelnök, hogy semmiféle magasállású kormányhivatalnok nem folytatott ilyenféle beszélgetést Wohltat tanácsossal? Chamberlain miniszterelnök: Ez, úgy hiszem, a szokásos támadás Sir Horace Wilson ellen. Sír Horace Wilson gyakran találkozott Wohltat tanácsossal, midőn ez utóbbi Londonba látogatott. Találkozoit Wohltat tanácsossal egyik legutóbbi látogatása alkalmával, de nem tanácskozott vele azokról a tárgyakról, amelyekre nyilatkozatomban céloztam. Az ellenzék ezután pótkérdések özönével árasztotta el a miniszterelnököt Sir Horace Wilson szerepét illetően, mire Chamberlain végül indulatosan felkiáltott: Hiába vetnek a képviselő urak keresztkérdések alá előzetes bejelentés nélkül a Wohltat- tanácsossal folytatott beszélgetésekről. Még egyszer hangsúlyozom azt, amit Sir Horace Wilsonról mondottam, a kereskedelmi minisztériumot illetően nincs sem-amiről sem tudomásom Berlin szerint nem Wohltat kezdeményezte a londoni tárgyalásokat Berlinből jelenti a német távirati iroda. Az angol sajtóban Hudson kereskedelmi államtitkár állítólagos kijelentései láttak napvilágot arról a beszélgetésről, amelyet Hudson Wohltat miniszteri igazgatóval folytatott. Az angol lapok ezenkívül hírt adtak arról is, hogy Wohltatnak, aki cethalászati kérdések megbeszélésére érkezett Londonba, „tervezetet" nyújtottak át. A német távirati irodát felhatalmazták annak megállapítására, hogy semmiféle tervet sem vitattak meg. Egyébként a megbeszélésen, amelyet nem sohltat kezdeményezett, gazdasági kérdésekről folytattak kizárólag magánjellegű eszmecserét. Hudson elmondja bizalmas megbeszélésének lefolyását Wohltatra! Londonból jelentik: A világszerte nagy port felvert Hudson— Wohltat tárgyalásokat Hudson államtitkár a lapoknak leadott nyilatkozatában így beszéli el: .A találkozást dr. Wohltat kérte, aki közölte vele, hogy magasállású német személyiségek meggyőződése szerint a helyzet Németország és Anglia között sohasem volt veszedelmesebb, mint most, úgyhogy nagyon sokan kirobbanástól félnek. Megerősítette ezt a félelmet — így folytatta állítólag Wohltat — mindaz, amit ő londoni tartózkodása alatt az angol nép megmerevedett álláspontját illetőleg tapasztalt. Akár háborút okoz Danzig, akár nem — mondotta Wohltat —, ez a baj csak tünete a sokkal nagyobb alapvető dolgoknak, ami annál sajnálatosabb, mert a politikai kérdések elintézése után a világ ismét nagy jólétet élvezhetne. — Én azt feleltem Wohllatnak — mondotta Hudson —, hogy Anglia sohasem mondhat le tengerentúli birtokairól és nem járulhat hozzá olyan elrendezéshez, amely Németországnak visszaadná a mandátumos területeket. Azonban annak lehetőségéről beszéltünk, hogy miképpen lehetne ezeket a nehézségeket megkerülni. De hangoztattam, hogy csak személyes minőségben szólok. Ezután a következő pontokat dolgoztuk ki: 1. Hitlerrel közölni kell, hogy Anglia és szövetségesei ellenállnának minden erőszakos európai uralmi kísérletnek. 2. Ha a német kormány kész a békés diplomáciai tárgyalások útjára visszatérni, Anglia és szövetségesei gondoskodnának arról, hogy Németország méltányos elbánásban részesüljön, beleértve a nyersanyagok kérdését. 3. Németország támogatást kapna, hogy iparát a háborús alapról béketermelésre kapcsolja .. 4. Barátságos együttműködés létesülne a piacokon Anglia, Németország és a többi nagy ipari állam között. 5. Németország fegyverkezésének korlátozásához, ha nem éppen csökkentéséhez járulna hozzá. — A kölcsön nemzetközi lenne, az összegről nem volt szó — mondotta Hudson államtitkár.