Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
Híjjvar rSmizor II. 4 v f. 17 3. s z. Kedd ELŐFIZETÉSI ÁRA I ÉVRE 36 P. FÉLÉVRE 18 P. NEGYEDÉVRE 9 P. I HÓNAPRA 3 P. EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 19 3 9 augusztus 1 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI U. 10. TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. VILMOS CSASZÁR ÚT 65. TELEFON: 126-726* A középosztály és a munkásság és a írta: Pethő Sándor Az „aggódó szociáldemokratának “ és Szidor barátunknak a lap hasábjain folytatott vitájához való hozzászólás elől — úgy érzem — nem térhetek ki magam sem. Nemcsak azért, mert igénytelen személyemet mindkét részről bevonták ebbe a tanulságos és remélhetőleg termékeny vitába, amelyben a két vívó összemérte pengéjét a régi magyar lovagiasság íratlan kódexe szerint, bizonyságául annak, hogy a legkényesebb kérdések és a legellentétesebb szempontok is tisztázhatók, vagiy legalább is tárgyilagosan átvilágíthatók a kölcsönös jóhiszeműség porondján. Ha ez a vita nem is tudta teljesen feloldani és kiegyenlíteni az ellentétes álláspontokat, az eredmény azért mégis kielégítőnek mondható. Különösen ha meggondoljuk, hogy eddig szinte csillagászati űr végpontjairól kiabált egymásra a magyar középosztály és a szervezett magyar munkásság. Ha már elérhető távolságra csökkent a két felet egymástól elválasztó világnézeti és politikai szakadék — gondoljuk meg, hogy ennek a szakadéknak mélységét és szélességét évtizedeknek súlyos félreértései vájták ki! —s ha már odáig értünk, hogy a meredély két pontjáról megértjük egymás szavát, akkor is nagy és hasznos szolgálatot tett mindkét fél a magyar ügynek. A közös veszélyérzetnek szimultán megnyilatkozó inspirációja késztette az „aggódó szociáldemokratát“ és a középosztály sisakrostélya mögül hadakozó kitűnő Szidor barátunkat is arra, hogy új csapást törjenek a megértés felé s hogy mindegyik megtegye a fele utat a másik felé. A veszedelem ugyanis sokkal nagyobb és közvetlenebb, hogysem akár a középosztály, akár a szervezett munkásság megengedhetné magának azt a tébolyodott fényűzést, amely a közös védekezés idegreflexeinek felmozdítása helyett még mindig a múlt hamvadó parazsainak piszkálgatásában éli ki magát és abban, hogy a közelmúltban elszenvedett sebek kölcsönös felhánytorgatásával konstatálják a régi felelősség és a mostani tétlenség egymásra való áthárításának szubjektív igazságát. Azonkívül azonban, hogy személyemben is aposztrofáltak, úgy érzem, hogy csekély erőmmel nekem is igyekeznem kell a meglevő s inkább a közelmúltból ittragadt és megszikkadt ellentétek áthidalására. Ezek mögött az ellentétek mögött inkább állanak már hervadt előítéletek és balga tradíciók, semmint konkrét és pozitív érdekek és világnézeti szemléletek. Azt tartom, hogy a régi sérelmi politikával a mai világban már semmire sem megyünk és hogy az országnak többé már mit se használunk vele. Ha a jobboldali forradalom elég nagylelkű és élelmes volt ahhoz, hogy megamnesztiázzon a soraiba tódult kiérdemesült bolsevistákat is, azzal a jelszóval, hogy a nyilas bélyeg mindenkit, még a legmegátalkodottabb és legelvetemültebb kommunistát is feloldatja a maga politikai priusza alól, akkor nekünk sincs jogunk és okunk arra, hogy a régi szociáldemokrata hibák dzsungeléből faragjunk sorompókat a szervezett munkásság és az ország függetlenségén és alkotmányos szabadságán csüggő középosztályunk közé. Ha ugyanis a szociáldemokraták, illetve a szakszervezetek súlyos bűnt is követtek el 1918-ban, amikor Kunfi alatt elhárították a történelmi magyar ellenzéki pártokkal való együttműködés gondolatát („Nem megyünk a háborús uszítókkal!"), és amikor aláírták a gyűjtőfogházban az ázsiai szocialistákkal az „Egység Okmányait": a vezérekért nem szabad örökké a bűnrészesség dárdáját szegezni a szervezett magyar munkásság mellének. Olyan kisszámú nép, mint a magyar, amelyet szakadatlan életveszélyek környékeznek, nem engedheti meg magának a konstituált polgárháború állapotát, sem azt, hogy egy társadalmi osztályt hosszabb időre kirekesszen vagy kiutáljon a nemzeti építő munkából. Ha 1867-ben Ferenc József és Deák Ferenc kölcsönös egyetértés alapján fátyolt dobtak a múltra, hogy véget vessenek az újabb és újabb méreganyagot magukkal hurcoló és újabb és újabb konfliktusokat okozó feleseléseknek és perlekedéseknek: ma, amikor a magyarság ezeréves történetének legnehezebb napjait éli, nem lehet méltatlanabb a 67-es nemzedéknél. Csak egy csontja velejét rothadt s egy nemzeti öntudatában megrokkant társadalom szórakozhatik sokáig a stupid és őrjöngő önmarcangolás sivár örömeivel, hogy egymás testéről cafatokban marja le a húst, hogy a kettészakadás káini gyűlölségével, vagy egy szenvtelen szemlélő csöndes elégtételével várja be, mint egykor Zápolya Szegeden, a mohácsiak halálrohamának finisét. Igaz, senki se tagadhatja, a magyar szociáldemokrata párt és benne a szervezett magyar mun( Folytatása a 2. oldalon.) Anglia és Franciaország nem akarja elfogadni a közvetett támadás orosz meghatározását Csak abban van egyetértés, hogy a közvetett támadást megakadályozzák . Chamberlain súlyosnak látja az európai és távolkeleti helyzetet Megint farkasszemet néz Anglia és Japán Azelőtt mindig nagy esemény volt, ha a nagyhatalmak vezetői nyilatkoztak. Fél esztendő óta azonban, amióta a nemzetközi feszültség megnőtt, sokkal kisebb szenzáció, hogy az államférfiak mit beszélnek. Ez az érzésünk Chamberlain hétfő délutáni nyilatkozatának az olvasása közben is. Máskor egy-két, órával a nyilatkozat elhangzása már, már a szerkesztőségek íróasztalán feküdtek a jelentések arról, hogy a beszédnek patikamérlegre tett kifejezéseit milyen súlyúnak tartják és hogyan értelmezik Európa fővárosaiban. Most ez a gyors visszhang elmaradt, talán mert már fásultak az emberek vagy talán mert senki sem a szavaktól várja a helyzet enyhülését.* Chamberlain, ha eddig részletesen nyilatkozott a moszkvai tárgyalásról, még egyszer sem beszélt róla olyan optimistán, mint hétfőn. Hangoztatta, hogy a közvetett támadás megakadályozásának kérdésében a három tárgyaló egyetért egymással, de Anglia és Franciaország nem akarja elfogadni az oroszoktól javasolt formulát. A nyugati kormányok ugyanis súlyt vetnek arra, hogy a kisállamok ne lássanak az angol koalíció részéről beavatkozási szándékot az ő belügyeikbe. Fontos még a Chambertain-nyilatkozatnak az a paszszusa, amely cáfolja a közte és Halifax között állítólag fennálló felfogásbeli küönbséget. Erre a cáfolatra kétségkívül szükség volt, mert Londonban eléggé általános az a feltevés, hogy Halifax egy idő óta nem ért egyet Chamberlain külpolitikai módszerével. Kevésbbé ilyen egyértelmű a beszédnek az a része, amely a danzigi kérdéssel foglalkozik. Előreláthatóan vitára fog alkalmat adni az a mód, ahogyan Lengyelországról nyilatkozott. Chamberlain ugyanis az előttünk fekvő szöveg szerint kizárólag Lengyelország bölcseségétől várja a bonyodalom elkerülését. Az ilyenfajta kijelentést pedig kétféleképpen lehet értelmezni. S mind a két közvetlenül érdekelt fél aszerint találhatja hízelgőnek vagy érdekeivel ellenkezőnek, hogy milyen hangulatban olvassa a ködös kifejezéseket kedvelő angol miniszterelnök nyilatkozatát.* A közvetett támadás kérdéséről a svéd külügyminiszter is nyilatkozott s figyelmeztette Londont és Párizst, hogy ne fogadják el az orosz formulát, mert ezzel azt a benyomást ébreszthetnék a kis államokban, hogy nem tartják tiszteletben függetlenségüket. Egyébként az angol—japán viszony tovább romlott, hétfőről keddre halasztották el a tárgyalás folytatását s a helyzet megint az, hogy az angol és a japán kormány farkasszemet néz egymással. A sokféle válsághír közepette azonban akad olyan is, amelyből némi optimizmust lehet meríteni. A Daily Express értesülése szerint ugyanis az angol kormány úgy döntött volna, hogy novemberben megtartja az alsóházi választásokat. Ha ez a hír igaznak bizonyulna, arra vallana, hogy Londonban egyelőre nem számítanak az európai helyzet további romlására. Chamberlain bejelenti az angol-francia-orosz katonai tárgyalás megindítását Londonból jelentik. Az angol alsóház hétfői ülésén Chamberlain miniszterelnök Dalton, Adams, Rathbone és Thurtle képviselők kérdéseire a következőket jelentené be: " A szovjetorosz kormány azt javasolta, hogy a tárgyalások jelenlegi stádiumában előnyös volna haladéktalanul katonai megbeszéléseket indítani. Az angol és a francia kormány ehhez hozzájárult. Ennélfogva intézkedések történtek, hogy angol és francia katonai képviselők küldessenek ki Moszkvába olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Az a szándékunk, hogy a katonai megbeszélésekkel párhuzamosan folytatjuk a politikai megbeszéléseket, hogy végleges megállapodásra jussunk a politikai egyezmény feltételeit illetően. — Az angol küldöttség vezetője Sir Reginald Plunkett-Ernie-Erle- Drax tengernagy, továbbá Sir Charles Burnett légi tábornagy és John Heywood vezérőrnagy lesz. Rathbone képviselő: Megmondhatja-e a miniszterelnök megközelítőleg, hogy mikor indulnak meg azok a tárgyalások, amelyek szerinte oly gyorsan kezdődnek, ahogy csak lehetséges? Chamberlain miniszterelnök: Azt még nehéz megmondani. Adams képviselő: Természetesen feltehetjük a küldöttség személyi összetételéből, hogy a megbeszélések haditengerészeti és légi dolgokra fognak kiterjedni. Chamberlain miniszterelnök: Ez világos. Ifjabb Henderson Artúr kérdésére kijelentette Chamberlain miniszterelnök, hogy a jelen pillanatban nincs újabb mondanivalója a Lengyelországgal folyó pénzügyi megbeszélésekről, amelyek még folyamatban vannak. A felmerült nehézségek — mondotta — technikai jellegűek. Reméljük, hogy kiküszöbölhetők, de attól tartunk, hogy nem lehet idejekorán áthidalni azokat, hogy még a nyári szünet előtt az alsóház elé terjeszthetnők a szükséges törvényjavaslatokat. Ára 10 fillér !