Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

Híjjvar rSmi­zor II. 4 v f. 17 3. s z. Kedd ELŐFIZETÉSI ÁRA I ÉVRE 36 P. FÉLÉVRE 18 P. NEGYEDÉVRE 9 P. I HÓNAPRA 3 P. EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 1­9 3 9 augusztus 1 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI­ U. 10. TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI. VILMOS CSASZÁR­ ÚT 65. TELEFON: 126-726* A középosztály és a munkásság és a írta: Pethő Sándor Az „aggódó szociáldemokra­tának “ és Szidor barátunknak a lap hasábjain folytatott vitájá­hoz való hozzászólás elől — úgy érzem — nem térhetek ki magam sem. Nemcsak azért, mert igény­telen személyemet mindkét rész­ről bevonták ebbe a tanulságos és remélhetőleg termékeny vi­tába, amelyben a két vívó össze­mérte pengéjét a régi magyar lovagiasság íratlan kódexe sze­rint, bizonyságául annak, hogy a legkényesebb kérdések és a legellentétesebb szempontok is tisztázhatók, vagiy legalább is tárgyilagosan átvilágít­hatók a kölcsönös jóhiszeműség porond­­ján. Ha ez a vita nem is tudta tel­jesen feloldani és kiegyenlíteni az ellentétes álláspontokat, az eredmény azért mégis kielégítő­nek mondható. Különösen ha meggondoljuk, hogy eddig szinte csillagászati űr végpontjairól kiabált egymásra a magyar kö­zéposztály és a szervezett ma­gyar munkásság. Ha már elér­hető távolságra csökkent a két felet egymástól elválasztó világ­nézeti és politikai szakadék — gondoljuk meg, hogy ennek a szakadéknak mélységét és szé­lességét évtizedeknek súlyos félreértései vájták ki! —­s ha már odáig értünk, hogy a me­redély két pontjáról megértjük egymás szavát, akkor is nagy és hasznos szolgálatot tett mindkét fél a magyar ügynek. A közös veszélyérzetnek szi­multán megnyilatkozó inspirá­ciója késztette az „aggódó szo­­ciáldemokratát“ és a középosz­tály sisakrostélya mögül hada­kozó kitűnő Szidor barátunkat is arra, hogy új csapást törjenek a megértés felé s hogy mind­egyik megtegye a fele utat a másik felé. A veszedelem ugyanis sokkal nagyobb és közvetlenebb, hogysem akár a középosztály, akár a szervezett munkásság megengedhetné magának azt a tébolyodott fényűzést, amely a közös védekezés idegreflexeinek felmozdítása helyett még mindig a múlt hamvadó parazsainak piszkálgatásában éli ki magát és abban, hogy a közelmúltban elszenvedett sebek kölcsönös fel­­hánytorgatásával konstatálják a régi felelősség és a mostani tét­lenség egymásra való áthárítá­sának szubjektív igazságát. Azonkívül azonban, hogy sze­mélyemben is aposztrofáltak, úgy érzem, hogy csekély erőm­mel nekem is igyekeznem kell a meglevő s inkább a közelmúlt­ból ittragadt és megszikkadt el­lentétek áthidalására. Ezek mö­gött az ellentétek mögött inkább állanak már hervadt előítéletek és balga tradíciók, semmint konkrét és pozitív érdekek­ és vi­lágnézeti szemléletek. Azt tar­tom, hogy a régi sérelmi politi­kával a mai világban már sem­mire sem megyünk és hogy az országnak többé már mit se hasz­nálunk vele. Ha a jobboldali forradalom elég nagylelkű és élelmes volt ahhoz, hogy meg­­amnesztiázzon a soraiba tódult kiérdemesült bolsevistákat is, azzal a jelszóval, hogy a nyilas bélyeg mindenkit, még a legmeg­­átalkodottabb és legelvetemül­tebb kommunistát is feloldatja a maga politikai priusza alól, ak­kor nekünk sincs jogunk és okunk arra, hogy a régi szociál­demokrata hibák dzsungeléből faragjunk sorompókat a szerve­zett munkásság és az ország függetlenségén és alkotmányos szabadságán csüggő középosztá­lyunk közé. Ha ugyanis a szociáldemokra­ták, illetve a szakszervezetek súlyos bűnt is követtek el 1918-ban, amikor Kunfi alatt elhárították a történelmi magyar ellenzéki pártokkal való együtt­működés gondolatát („Nem me­gyünk a háborús uszítókkal!"), és amikor aláírták a gyűjtőfog­házban az ázsiai szocialistákkal az „Egység Okmányait": a ve­zérekért nem szabad örökké a bűnrészesség dárdáját szegezni a szervezett magyar munkásság mellének. Olyan kisszámú nép, mint a magyar, amelyet szaka­datlan életveszélyek környékez­nek, nem engedheti meg magá­nak a konstituált polgárháború állapotát, sem azt, hogy egy tár­sadalmi osztályt hosszabb időre kirekesszen vagy kiutáljon a nemzeti építő munkából. Ha 1867-ben Ferenc József és Deák Ferenc kölcsönös egyetértés alap­ján fátyolt dobtak a múltra, hogy véget vessenek az újabb és újabb méreganyagot magukkal hurcoló és újabb és újabb kon­fliktusokat okozó feleseléseknek és perlekedéseknek: ma, amikor a magyarság ezeréves történeté­nek legnehezebb napjait éli, nem lehet méltatlanabb a 67-es nem­zedéknél. Csak egy csontja vele­jét rothadt s egy nemzeti öntu­datában megrokkant társadalom szórakozhatik sokáig a stupid és őrjöngő önmarcangolás sivár örömeivel, hogy egymás testéről cafatokban marja le a húst, hogy a kettészakadás káini gyű­­lölségével, vagy egy szenvtelen szemlélő csöndes elégtételével várja be, mint egykor Zápolya Szegeden, a mohácsiak halálro­­hamának finisét. Igaz, senki se tagadhatja, a magyar szociáldemokrata párt és benne a szervezett magyar mun­( Folytatása a 2. oldalon.) Anglia és Franciaország nem akarja elfogadni a közvetett támadás orosz meghatározását Csak abban van egyetértés, hogy a közvetett táma­dást megakadályozzák . Chamberlain súlyosnak látja az európai és távolkeleti helyzetet Megint farkasszemet néz Anglia és Japán Azelőtt mindig nagy esemény volt, ha a nagyhatalmak vezetői nyilatkoztak. Fél esztendő óta azon­ban, amióta a nemzetközi feszült­ség megnőtt, sokkal kisebb szen­záció, hogy az államférfiak mit beszélnek. Ez az érzésünk Cham­berlain hétfő délutáni nyilatkoza­tának az olvasása közben is. Más­kor egy-két, órával a nyilatkozat elhangzása már, már a szerkesztő­ségek íróasztalán feküdtek a jelen­tések arról, hogy a beszédnek patikamérlegre tett kifejezéseit mi­lyen súlyúnak tartják és hogyan értelmezik Európa fővárosaiban. Most ez a gyors visszhang elma­radt, talán mert már fásultak az emberek vagy talán mert senki sem a szavaktól várja a helyzet enyhülését.* Chamberlain, ha eddig részlete­sen nyilatkozott a moszkvai tár­gyalásról, még egyszer sem beszélt róla olyan optimistán, mint hétfőn. Hangoztatta, hogy a közvetett tá­madás megakadályozásának kérdé­sében a három tárgyaló egyetért egymással, de Anglia és Francia­ország nem akarja elfogadni az oroszoktól javasolt formulát. A nyugati kormányok ugyanis súlyt vetnek arra, hogy a kisállamok ne lássanak az angol koalíció részé­ről beavatkozási szándékot az ő belügyeikbe. Fontos még a Cham­­bertain-nyilatkozatnak az a pasz­­szusa, amely cáfolja a közte és Halifax között állítólag fennálló felfogásbeli küönbséget. Erre a cá­folatra kétségkívül szükség volt, mert Londonban eléggé általános az a feltevés, hogy Halifax egy idő óta nem ért egyet Chamberlain külpolitikai módszerével. Kevésbbé ilyen egyértelmű a be­szédnek az a része, amely a danzigi kérdéssel foglalkozik. Előrelátha­tóan vitára fog alkalmat adni az a mód, ahogyan Lengyelországról nyilatkozott. Chamberlain ugyanis az előttünk fekvő szöveg szerint ki­zárólag Lengyelország bölcseségétől várja a bonyodalom elkerülését. Az ilyenfajta kijelentést pedig kétféle­képpen lehet értelmezni. S mind a két közvetlenül érdekelt fél aszerint találhatja hízelgőnek vagy érdekei­vel ellenkezőnek, hogy milyen han­gulatban olvassa a ködös kifejezé­seket kedvelő angol miniszterelnök nyilatkozatát.* A közvetett támadás kérdéséről a svéd külügyminiszter is nyilatkozott s figyelmeztette Londont és Párizst, hogy ne fogadják el az orosz for­mulát, mert ezzel azt a benyomást ébreszthetnék a kis államokban, hogy nem tartják tiszteletben füg­getlenségüket. Egyébként az angol—japán vi­szony tovább romlott, hétfőről keddre halasztották el a tárgyalás folytatását s a helyzet megint az, hogy az angol és a japán kormány farkasszemet néz egymással. A sokféle válsághír közepette azonban akad olyan is, amelyből némi optimizmust lehet meríteni. A Daily Express értesülése szerint ugyanis az angol kormány úgy döntött volna, hogy novemberben megtartja az alsóházi választásokat. Ha ez a hír igaznak bizonyulna, arra vallana, hogy Londonban egyelőre nem számítanak az európai helyzet további romlására. Chamberlain bejelenti az angol-francia-orosz katonai tárgyalás megindítását Londonból jelentik. Az angol alsóház hétfői ülésén Chamberlain miniszterelnök Dalton, Adams, Rathbone és Thurtle képviselők kérdéseire a következőket jelen­tené be: " A szovjetorosz kormány azt javasolta, hogy a tárgyalások jelen­legi stádiumában előnyös volna haladéktalanul katonai megbeszé­léseket indítani. Az angol és a fran­cia kormány ehhez hozzájárult. Ennélfogva intézkedések történtek, hogy angol és francia katonai kép­viselők küldessenek ki Moszkvába olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Az a szándékunk, hogy a katonai megbeszélésekkel párhuzamosan folytatjuk a politikai megbeszélése­ket, hogy végleges megállapodásra jussunk a politikai egyezmény fel­tételeit illetően. — Az angol küldöttség vezetője Sir Reginald Plunkett-Ernie-Erle- Drax tengernagy, továbbá Sir Charles Burnett légi tábornagy és John Heywood vezérőrnagy lesz. Rathbone képviselő: Megmond­hatja-e a miniszterelnök megköze­lítőleg, hogy mikor indulnak meg azok a tárgyalások, amelyek sze­rinte oly gyorsan kezdődnek, ahogy csak lehetséges? Chamberlain miniszterelnök: Azt még nehéz megmondani. Adams képviselő: Természetesen feltehetjük a küldöttség személyi összetételéből, hogy a megbeszélé­sek haditengerészeti és légi dol­gokra fognak kiterjedni. Chamberlain miniszterelnök: Ez világos. Ifjabb Henderson Artúr kérdé­sére kijelentette Chamberlain mi­niszterelnök, hogy a jelen pillanat­ban nincs újabb mondanivalója a Lengyelországgal folyó pénzügyi megbeszélésekről, amelyek még folyamatban vannak. A felmerült nehézségek — mondotta — tech­nikai jellegűek. Reméljük, hogy kiküszöbölhetők, de attól tartunk, hogy nem lehet idejekorán áthidalni azokat, hogy még a nyári szünet előtt az alsóház elé terjeszthetnők a szükséges törvényjavaslatokat.­ ­ Ára 10 fillér !

Next