Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-09 / 180. szám

SZERDA, 1939 AUGUSZTUS 9. Magyar Nemzet A­t Máthé Elek Reformok forradalom nélkül Görögországban Augusztus 4-én volt három eszten­deje, hogy Joannis Melaxas, Görög­ország miniszterelnöke, a királytól kapott megbízás alapján felfüggesz­tette a parlamenti alkotmányt, fel­­oszlatta a politikai pártokat és tekin­­télyalapon kezdett kormányozni. Metaxas kísérlete hosszú ideig na­gyon népszerűtlen volt a politikailag hagyományosan fegyelmezetlen gö­rög néptömegek előtt. Ma sem na­gyon népszerű, de három év eredmé­nyei után végre kezdik elismerni. Nem volt könnyű Metaxas hely­zete a nemzetközi közvéleménnyel szemben sem. Őszintén elismert né­metbarát érzelmei könnyen félreér­tésre adtak okot. A demokratikus nyugati országok közvéleménye és sajtója, különösen Angliában, gyor­san megalkotta véleményét és biztos volt abban, hogy ha Metaxas egyál­talán uralmon tudja magát tartani, a nemzeti szocializmusnak valami balkáni változatát fogja a görög népre ráerőszakolni. A következtetések nem váltak be, sem az egyik, sem a másik irányban. A Metaxos-kormány gyors bukása nem következett be, sőt hároméves fennállása alatt egyetlen komoly za­vargás sem akasztotta meg a kor­mány szerény külső keretek között, de annál komolyabb kitartással folyó munkáját; erre pedig igen kevés példa volt, ha egyáltalán példa volt a régebben meglehetősen nyugtalan Metaxas miniszterelnök neve elég ismeretes a nemzetközi közvéle­ményben, de egyéb alig és nem igen ismertek azok a körülmények sem, amelyek az 1936 augusztus 4-i válto­záshoz vezettek. A görög miniszterelnök most 66 éves. Katonatisztnek készült és mint katonaiskola­ növendék a Porosz Ki­rályi Katonai Akadémia tagja volt. Katonai tanulmányait Németország­ban kitüntetéssel végezte és Német­ország iránt érzett rokonszenve még ebből az időből származik. A hadse­regben tábornoki rangot ért el. Ti­zenhat évvel ezelőtt, 1923-ban kez­dett politizálni, mint a venizelista köztársaságiak által szétbomlasztott monarchista párt újjászervezője. Ve­­nizelosz ettől az időtől kezdve végig ellensége maradt. A köztársaságiak­kal való éles ellentéte miatt még 1923-ban el kellett hagynia Görög­országot és akkor két évet emigráns­ként Párizsban töltött. A parla­mentbe 1927-ben került be, mint az akkor már majdnem hatvan főnyi monarchista párt egyik vezére. Metaxas az ezután következő nyolc évben csendben és kitartással dolgo­zott és készítette elő II. György ki­rály visszatérését. A harmincas évek elejétől kezdve a királyság visszaál­lításának gondolata, nagyrészt Me­taxas kitartó szervezői munkája kö­vetkeztében, mind népszerűbbé vált Görögországban. Venizelosz régi te­kintélyét újra meg újra latba vetette, hogy meghiúsítsa a monarchisták szándékait. Több izben miniszter­­elnök is volt, de ezekben az években állandó kormányzásról szó sem le­hetett Görögországban. A kormány­­válságok állandóan követték egy­mást s a kormányok feje fölött foly­ton ott függött a polgárháború, vagy legalább is súlyos belső viszá­lyok veszedelme. A fordulatot is polgárháború hozta görög belpolitikai állapotok törté­netében. De a nemzeti szocializmus balkáni változata sem lett a görögor­szági tekintélyuralomból. Nem lett Németország kezes csatlósa sem Gö­rögországból. Német politikusokat és gazdasági embereket, utoljára a múlt év őszén, mindig szívesen lát­tak vendégül Athénben, de azért soha nem fenyegetett az a veszede­lem, hogy Görögországból a ,,keletre terjeszkedő német birodalom előre­tolt biástyája" legyen. Metaxast belpolitikai kérdésekben éles ellentét választotta el mindig, már kormányra kerülése előtt is, a venizelista belpolitikától. De kül­politikájában ő is megőrizte a nagy krétai patrióta csodálatraméltó ruganyosságát. Bizonyítják ezt a ta­vaszi események. Albániának Olasz­ország által történt megszállása, el­sősorban Korfu biztonsága miatt, érthető módon nagyon közvetlenül érintette a görögöket és nehéz lett volna rossznéven venni tőlük, hogy szívesen elfogadták az újkori Görög­országgal a török uralom alól való felszabadulás óta mindig szoros po­litikai barátságban álló Nagy-Britan­­nia önként felajánlott garanciáját. De azért a görög külpolitika irányí­tói tudtak vigyázni arra, hogy a ta­vaszi válság nehéz helyzetében se égessenek fel maguk mögött minden hidat — a másik tábor felé sem, meg, az 1935-i flottatámadás, Veni­zelosz utolsó kétségbeesett kísérlete a hatalom visszaszerzésére. A flot­talázadást leverték, Venizelosz előbb Rómába, majd Párizsba menekült. II. György király még ugyanabban az évben visszatért Görögországba. November 25-én foglalta el újra trónját nagy ünnepség keretében. A király, úgy látszi, szerette volna, ha visszatérése összebékítette volna az egymással viszálykodó pár­tokat és új életet önthetett volna a pártharcokban teljesen elerőtlene­­dett parlamenti kormányzatba. Sze­rencsétlenségére kormányalakításra Demerdziszt szemelte ki. Az új mi­niszterelnök már kinevezésekor sú­lyosan beteg volt és nemsokára meg is halt. A sors különös szeszélye folytán akkor néhány hónapon át a halál játszotta a legfőbb szerepet a görög politikai élet irányításában. Egymásután haltak meg a pártvezé­rek, Kondylisz, Tzaldarisz és párizsi száműzetésében az ősz Venizelosz. Az 1936-ban tartott választások ezenfelül még teljes politikai bizony­talanságot is teremtettek. Nem volt biztos többsége a parlamentben sem a demokratikus, sem a monarchista pártoknak. Annál fontosabb szerepet kezdett magának tulajdonítani a 15 főnyi kommunista párt, azt remélve, hogy ők fogják eldönteni a parla­ment erőviszonyainak kialakulását Márciustól kezdve, Demardzisz ha­lála után, Metaxas lett a miniszter­elnök. Az új miniszterelnökről köz­tudomású volt, hogy ő a király leg­bizalmasabb embere. A tavasz folya­mán a belpolitikai viszonyok csak nem akartak javulni. Sőt a demok­ratikus pártok vezére, Sophousis el­követte azt a jóvátehetetlen hibát, hogy pártszövetséget kötött a kom­munistákkal. Július második felében Thessalonikiben véres kommunista lázadások törtek ki. Ekkor a király is megelégelte a meddő pártviszály­­kodást és így kapta meg Metaxas az uralkodói felhatalmazást az augusz­tus 4-i alkotmányfelfüggesztésre. * Semmi kétség nem lehet afelől, hogy II. György király elhatározása kockázatos lépés volt, de az a fel­adat, amelyre Metaxas miniszter­­elnök vállalkozott, még nagyobb kockázatot s mindkettőjük számára a legsúlyosabb felelősséget jelentette. Külpolitikailag bizonyos mértékig talán befolyásolhatta a király és a miniszterelnök elhatározását az a helyzet, amelyet 1936 nyarán a Földközi-tenger medencéjében Olasz­ország győzelme és az akkor meg­indult spanyolországi polgárháború idézett elő. Valamit sürgősen és eré­lyesen tenni kellett, különben a belső meghasonlottság mérhetetlen káro­kat okozott volna az egész görög nemzet sorsát érintő érdekeknek. De ettől a szemponttól eltekintve is, az ország szociális viszonyai ha­laszthatatlanul szükségessé tették olyan reformpolitikának megkezdé­sét, amelyet az akkori parlamenti és pártviszonyok között lehetetlenek let­tek volna. Forradalom vagy tekinté­ly­­kormányzással végrehajtandó re­formpolitika között kellett válasz­tani. A tekintélyuralom bevezetésé­nek népszerűtlensége súlyos vesze­delmet jelentett a király és a minisz­terelnök kísérletére. Legalább egy esztendeig nem is volt bizonyos, hogy a kísérlet sikerrel jár-e és a hihetetlen szociális elmaradottság­ban élő, de demokratikus szabadság­jogait féltékenyen őrző görög kispol­gár nem buktatja-e meg az új rend­szert. Metaxas azonban, és vele együtt mindig szoros együttműködésben a király higgadt, nyugodt politikai bölcsessége, elhárította a veszedel­met. Ennek több oka volt. Először is a közvélemény látta, hogy az új irányzat gondosan megőrzi az előző külpolitikának jól bevált ruganyos­ságát és mindenféle merev tétel visz­­szautasításával csak a görög nemzeti érdekek szolgálatára törekszik. De, ami minden másnál fontosabb, az új rendszerben megvolt az a józan mérséklet, hogy sohasem törekedett totalizmusra. Azt megkövetelte, hogy kitűzött feladatainak végrehaj­tásában ne háborgassák, hogy az adókat, amelyeket elviselhetetlen mértékben nem emeltek, mindenki pontosan fizesse és általában, hogy a kormány szándékainak jóhiszemű­sége iránt mindenki legalább hallga­tólagos bizalmat előlegezzen. De nem nyúlt bele a totális politikai rend­szerek kizárólagossági jogával az egyének életébe sem. Görögországban mai napig sincsenek színes ingeket viselő légiók. Az ifjúság megszerve­zésére sokat tett és tesz a Metaxas­­kormány, mert hiszen Görögország­ban évről-évre fejlődik ma is a cserkészmozgalom, ami totális poli­tikai berendezkedés mellett elkép­zelhetetlen volna. Az a pozitív szociális munka pe­dig, amelyet a Metaxas-kormány út­törőként végez Görögországban, nemcsak letagadhatatlan érdeme az új irányzatnak, hanem valósággal történelmi küldetése is. Ha valaki csak közönséges turista­ként ismeri is a Balkán és általában a Földközi-tenger keleti medencéjé­ben élő népek szociális elmaradott­ságát, az jól tudja, hogy ez a hiány mennyire kiáltó. Görögországban megvan az a különös szokás, hogy önmagukkal ellentétben Európáról, Európába való utazásról, Európában történt eseményekről stb. beszélnek. Nem mintha ezzel önmagukat Ázsiá­nak neveznék, de azért ebben a be­szédmodorban vo­n valami tragikus megkülönböztetés. A történelmi ok, amely ezt a sza­kadást a Balkán és Európa többi ré­sze közt előidézte, természetesen a majdnem 400 éven át tartó török uralom volt. Görögország felszaba­dulása csak a múlt század 30-as éveiben következett be. De Thessá­­liától északra a felszabadulás csak évtizedekkel később következett be. Nyugat-Trákia és Macedónia, a mai Görögország legtermékenyebb része s maga Thessaloniki, hasonlóképpen Kréta szigete, a balkáni háborúk után, sőt részben a lausannei béke­kötés után 1923-ban szabadult csak fel a törökök uralma alól. Van valami végzetszerű abban, hogy a Keletnek és Ázsiának szociá­lis közönyétől először a kemáli Tö­rökország akart és kezdett is meg­szabadulni. De a venizélista, köztár­sasági Görögország még túlságosan el volt foglalva bonyolult politikai és kisázsiai menekültek tömeget kiáltó szükségei révén még bonyolul­tabb és nehezebb gazdasági kérdé­sekkel, mint hogy a szociális tör­vényhozás nagy feladataira gondol­hatott volna. Metaxas — és a kockázat, amit vállalt ? A görög reform­korszak jelentősége A Metaxas-kormány alapvető és mint már az imént is hangsúlyoztuk, történelmi hivatásszerű munkája a szociális törvényhozás reformkor­szakának megkezdése volt. Nem sza­bad és nem lehet csodálkozni azon, hogy a társadalmi átalakulásnak erre a munkájára Görögország nem választotta a parlamentáris kor­mányzat és törvényhozás tetszető­sebb útját. Görögországnak éppen úgy, mint a múlt század későbbi sza­kaszaiban kialakult, Görögországtól északra fekvő balkáni országoknak nem a demokráciával van nehézsé­gük. A demokráciának francia vál­tozatát, ha bizonyos elkerülhetetlen defektusokkal is, ezek az országok meglepő alkalmazkodással át tudták venni. De már a parlamenti módsze­rek bevezetésével mindenütt baj volt, végkép nem sikerült sehol sem. Ezen nem is szabad csodálkozni, mert a parlamenti formák életképes­ségéhez az alkotmányos jogfolyto­nosságnak olyan százados hagyomá­nyaira van szükség, amilyenekkel Svájc és Hollandia határaitól ke­letre egész Közép- és Kelet-Európá­ban csak a magyarság rendelkezik. A görög miniszterelnök személyé­ben nincs annyi egyéni varázs, mint akár Némáléban volt, vagy van Mus­soliniéban. De az a munka, amelyet eddig elvégzett, azt bizonyítja, hogy vezetésre és, ami éppen olyan fon­tos, alkotásra termett államférfi, és mint a külpolitikában elért határo­zott sikerei mutatják, igen jó poli­tikus is. Reformok pedig valóban vannak az elmúlt három évből, bár ez még igen rövid idő ilyen gyökeres, ha nem is forradalmi vagy totális vál­tozások létrehozásánál. Népegészség­ügy, a mezőgazdaság felkarolása, a legszükségesebb munkásjóléti tör­vényhozás, a honvédelem nagyará­nyú fejlesztése és ezek mellett az or­szág igen zilált gazdasági viszonyai­nak rendezése, ezen az öt alapvető téren ért el a Metaxas-kormány rö­vid három év alatt igen tekintélyes eredményeket. Ilyen módon a minden forradalmi megrázkódtatás nélkül végrehajtott rendszerváltozás harmadik évfordu­lóját, augusztus 4-ét, a jól végzett munka tudatában ünnepelhette meg uralkodójával és kormányával együtt a történelme új korszakát élő Görög­ország. * Klein Antal üdvözlése a hogy a Klein Antal tiszteletére rendezett paksi ünnepi gyűlés mennyire egy országos társadalmi mozgalom kiindulási pontját je­lenti, ezt nemcsak az a körül­mény bizonyítja, hogy a vasárnapi gyűlésen az ország minden részé­ből ott voltak Klein Antal tiszte­lői, hanem kiviláglik abból a szá­mos üdvözlőtáviratból és levélből is, amellyel Klein Antalt elhalmoz­ták. Eckhardt Tibor, a független kis­gazdapárt vezére a következő táv­iratot intézte Klein Antalhoz: — Kedves Barátom! Miután szándékom ellenére ma nem vehe­tek részt a paksi gyűlésen, ez úton üdvözöllek téged és rajtad keresztül Tolna vármegye derék és hazafias magyar- és németajkú polgárságát. Kívánom neked, hogy azok az önzetlen és nagyjelentő­ségű harcaid, melyeket nehéz időkben oly bátran és eredménye­sen vívsz, teremjék meg hazánk­nak és neked is a népi politika győzelmének eredményét. Szívélyes üdvözlettel igaz barátod, Eckhardt Tibor. Gróf Sigray Antal a következő táviratot küldötte: — őszintén sajnálom, hogy a téged ünneplők között nem tudok magam is jelen lenni. Remélem, áldásos munkádat még hosszú ideig fogod hazánk javára foly­tatni. Sigray Antal, Szabó Pál, az országos nevű parasztíró és Kovács Imre, a neves falukutató a következő táviratot in­tézték Klein Antalhoz: — Amidőn a független magyar nemzeti gondolat bátor, meg nem alkuvó harcosát ünnepük benned a magyar milliók, mi is elküldjük hozzád tiszteletünket és szeretetün­­ket. Biztosítunk arról, hogy ez a szeretet örök, mint az a nép, amely szívébe zárt téged a mai napon. Az Isten áldását kérjük munkádra, életedre, hazádra, föl­dedre, szeretteidre. Gróf Pál­ff­y Géza felsőházi tag a következő táviratot küldte: — A vasárnapi ünnepléseden a Két tűske­reszt-mozgalom lélekben, szívvel vesz részt. Mozgalmunk jel­szavával köszöntünk: „Ne bántsd a magyart". Dr. Kusbach Ferenc, Bleyer Ja­kab sógora ezt táviratozta: — Régi kérésemet most már a­­ közvélemény kívánságára feltétlenül teljesítened kell. Vedd át a mindig hazafias németségünk vezetését. Örömmel, meggyőződéssel követni fogunk. Perczel Dezső, a bonyhádi vá­lasztás vezérkari főnöke a követ­kezőket táviratozta: — Sajnálatomra nem tudtam felmenni, de gondolatban ott állok barátaid között és meghajtott fővel köszöntöm benned azt a mai nap oly ritka közéleti férfit, ki minden egyéni érdeket félretéve szolgálja hazáját. Jobaházy-Döry Ilona alapítványi hölgy a következő szavakkal üd­vözölte Klein Antalt: — A félrevezetett németségünk kiábrándításáért folytatott küzdel­mében fogadja méltóságod hálám és nagyrabecsülésem kifejezését. Üdvözlőtáviratot és levelet kül­dött még: Gróf Apponyi György, Sulyok Dezső,­­r­. Szabó Béla, Huszár Elemér, Czeglédy Endre volt országgyűlési képviselő, Makray Lajos országgyűlési kép- s viselő, Szidor, Csetényi József köz­író, Kun András gazdasági főtaná­csos, Gömbös Miklós tanár és Hargittay főjegyző Bonyhádról, Pöstényi Márton ítélőtáblás bíró, Kirchknopf Ernő, a Magyar Touring Club főtitkára, a Veszprémi Törzsökösök, Biczendy Pál és so­kan mások.

Next