Magyar Nemzet, 1939. augusztus (2. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-17 / 186. szám
CSÜTÖRTÖK, 1939 AUGUSZTUS 17. Magyar Nemzet „Sieg Heil!“ — A bácsalmási magyar lakosság körében nem okozott semmiféle izgalmat Baschék megjelenése. Az emberek nyugodtan ültek a ház előtti lócán és nem is nagyon néztek fel, mikor a Basch-féle híres ‘’r-kocsi átrobogott a falun. A gyűlésre egy-két nemzeti frontos magyar volt csak kiváncsi, akik közbe is szóltak Basch beszédébe. Amikor a fiatal sváb legénykék nagyon erőltették a Sieg-Heil!-t, az egyik magyar legény rájuk mordult: „Szűk hely46 — Ha szűk a hely, menjetek ki, ott tágasabb! Katymáron még siralmasabb volt a helyzet, itt a Volksbund egyenesen felsült. A kocsmában ülő emberek fel se keltek, hanem a gyűlés alatt is tovább szórakoztak csendes beszélgetés közben. Hogy teljes legyen a kontraszt, két gazda buzgón belemélyedt a Neues Sonntagsblatt, a Pintér-féle lap olvasásába. Volkshote-t azonban sem itt, sem másutt nem lehetett látni. Hatszáz holdja, húszszobás lakása van egy sváb gazdának Katymáron alig néhány ember sereglett össze a gyűlésre. A falu arról nevezetes, hogy a leggazdagabb bácskai sváb falu. 60—70 holdas kisgazdák laknak benne, sőt van egy sváb gazda, akinek 100 hold telivér bácskai földje van, azonfelül bérli az 1200 holdas Latinovits-birtokot. Ennek a sváb gazdának 20 szobás lakása van, a szobák bútorait iparművésszel terveztette és rendeztette be. Mindenfelé sugárzik itt is, Bácsalmáson is a jólét. A sváb porták belsősége kisebb kúriákéval ér fel. A lakásokban már a legtöbb helyen fürdőszobát találunk, melyek ki vannak csempézve. Igaz, hogy a fürdőkádakban sok helyen a tojásokat gyűjtik annak jeléül, hogy a fürdés mégsem mindennapi szükséglet. De nemcsak a telekkönyvek, a pompás házak, gyönyörű állatok mutatják a sváb gazdák jólétét, nem ritkaság, hogy mezítlábas, papucsos sváb gazdát ott látunk a volán mellett. ... autó persze a saját tulajdona. * s Parragi György: Baschék nyomán a Bácskában Mint már annyi vasárnap, Nagy- Boldogasszony napján is elindultunk a Basch-See Volksbund nyomába. Nem azért, mintha kíváncsiak lennénk a szónokok beszédeire, hisz sokszor hallottuk őket, újat úgysem mondanak. De hallottuk, hogy vasárnap Miihl képviselő is fel fog szólalni a bácskai gyűléseken, hogy válaszoljon a Klein Antal paksi beszédében elhangzott vádakra. Miihl azonban nem jött el, a válasz így elmaradt, illetve arra a néhány mondatra zsugoros Jánoshalmai állomás előtt panaszos bánattal zörögnek a topolyaiak levelei. Ebben a szomorú zizegő hangban van valami a vándorútra készülő fecskék riadt zsinatozásából. Bár még hegyiben tűz az augusztusi napsugár, érezzük ebből a nádihegedű hangjára emlékeztető levélmuzsikából, hogy ez már az itt lappangó ősz hangja és szelíd borongása. Talán azért is markolt belénk anyuéba ez az őszi hangulat, mert eszünkbe jutott, hogy ismét a magyar nyelvterületnek egyik határán járunk. Ezen a paradicsomi világon túl, melyből gyümölcsökkel agyonagyatott szilvafák, almafák ezrei, dúsfürtü venyigék mosolyognak ránk, ismét német Volksbaden kezdődik, a bácskai svábok világa. Először járnak a megalakulás óta a Bácskában a Volksbund emberei. Bácsalmáson, ebben a hatalmas jómódú magyar, német, bunyevác faluban rendezik az első gyűlést. A kocsmaudvar megtelik ugyan emberekkel, de nyoma sincs annak a lázongó, nyugtalan, heves lelkesedésnek, mellyel a Volksbund gyűlésein Tolnában, Baranyában, Nyugat-Magyarországon találkoztunk. Sőt a hangulat egyenesen fagyos és nem enged fel Basch és Goldschmidt beszédei alatt sem, a Sieg-Heil! is lankadtam fanyarul hangzik néhány előre betanított fehéringír Jungkamerad a jukáról. Nők egyáltalában nincsenek jelen, legfeljebb néhány kíváncsi iskolásdott össze, amelyet az idegen pénzek elfogadásával megvádolt képviselő a Deutscher Volksbol legutóbbi számában tett közzé, amikor is a MEP-párti képviselő sajátságos okfejtéssel kijelentette, hogy nem megy a bíróság elé, mert a bírói ítéletek sokszor politikailag elfogult tanúvallomásokon épülnek fel, az ő számára nem ilyen bírói ítélet, hanem a bonyhádi választókerület sváb szavazóinak ítélete a mérvadó . .. leány. A Himnuszt valamennyien együtt éneklik, de a Seid gegrüsst ihr deutsche Brüder - dal sehogy se akar menni. Í Cikón éppen fordítva volt.) Kedvtelenül, közömbösen nézik, amikor Baseli, a Führer átnyújtja a Volksbund jelvényét: a napkorongot a helyi csoport elnökének és a bácsalmási Jungkameradschaft vezetőjének. Egyesek el is nevetik magukat e jelenet alatt. Bácsalmáson a sváboknak nincs semmi érzéke a hatásos, beákális jelenetek iránt. A napkorong azután is idegen marad számukra, miután Baseli elmagyarázta nekik, hogy ez ősi germán szent jelvény. A germán ősök ezzel akarták szimbolizálni, hogy a nap nemcsak egyszer kel fel és hogy minden vihar- és felhőjárás után ismét fel fog ragyogni. (Azt nem mondja el Basch, hogy a szvasztikát a germánoknál jóval előbb használták már Indiában a hinduk, sőt — amint a társaságunkban volt két lengyel újságíró elmondja — a szlávok is.) Delet harangoznak, mikor ,az ülés ugyanolyan kedélytelen hangulatban, ahogy kezdődött, tomboló Sieg-Heil!-ek nélkül szétfoszlott. Jellemző erre a mérsékelt lelkesedésre az, amit egy idősebb sváb gazda mondott: „Jetzt is és runna, kema ham..“ (Vége van, gyerünk haza.“) Szólt és sarkonfordult, otthagyva Baschékat. Katymár különösen vezet a jómódban. A falu élén agilis jegyző, Berecz Gyula áll. A község most rendelt nagy öntözőautót. (Szegény porbafulladt magyar falvak, rekkenő nyári hőségben is zárva tartott ablakok, a porból ki sem látszó magyar gyerekek — rátok gondolok, mikor ezt hallom.) A katymáriak nemcsak bizalmatlansággal, de egyenesen ellenségeskedéssel nézik a Volksbund tevékenységét, különösen amióta Klein Antal lerántotta Miidről a leplet. ..Tóni Velter“-nek itt jóval több híve van, mint a bonyhádi orvosnak. Úgy látszik, Mühl erről pontosan lehet értesülve, ezért vette tanácsosabbnak nem átjönni a Dunán a Bácskába. A lakosság igazi hangulatát az is kifejezi, hogy a kisbírókat zsinóros magyar ruhában járatják. Az imént beszéltünk a sváb falvak sugárzó jólétéről, melyben csak egy árnykép van: minden sváb falu egykés. Viszont vigasztaló, hogy egyetlen magyar falu sem egykés. A magyar falvak születési arányszáma mindenütt felül van a 20 ezreléken. Amíg azonban a magyar falu gyermekekben gyarapodik, addig birtokban állandóan fogy. A svábok viszont lélekszámban visszaesnek, de birtokban egyre gyarapodnak. Csak nemrég írta meg a Magyar Nemzetben Ságodi kollégám azt a megdöbbentő tényt, hogy az utolsó tíz év alatt a bácskai svábok tízezer hold bácskai fekete televényt hódítottak el a magyar gazdáktól. Ennek következménye az, hogy a 20 szobás, fürdőszobás sváb falvakkal szemben ott látjuk a magyar falvakat, ahol a szociális feszültség nő, ahol egyre több a földnélküli vagy törpebirtokából megélni nem tudó ember és egyre kevesebb a magyar kézen lévő föld, ahol nyomorúságos viskókban öszszezsúfoltan élnek az emberek, ahol két rozoga ágynak kilenc-tíz embertestet kell befogadnia. A bácskai táj fekete árnyékai mindenütt a magyar falvak felett lebegnek, ahol a szociális feszültség nőttön nő, ahol a különben lelkiismeretesen és szociális felkészültséggel dolgozó közigazgatási hatóságok számára is egyre nagyobb gondot jelent ennek a szociális feszültségnek levezetése.És itt különösen ki szeretném emelni Török László fiatal tanárnak, Bácsbodrog megye szociális Annál több panaszra, keserű kifakadásra ad okot a földhiány. Pedig kevés falu van, ahol úgy szeretik a földet, mint a madarasi magyarok. Fanatikusan ragaszkodnak hozzá. Egy morzsáját nem engedik elbitangolni. Madarason az öreg gazda nem adja ki a fiataloknak addig a földjusst, míg rá nem húzzák koporsójára a bálványozásig szeretett rögöket. A fiatalokat kiküldik a tanyára lakni, de utolsó leheletéig az „öreg“ intézkedik még arról is, hogy mit hol vessenek. Ez a földbecsület okozza, hogy madarasi kisgazdák birtoka nem kerül sváb kézre. De sváb kézre kerül a középbirtok és ezzel elvonják a magyarok elől azt a kis terjeszkedő lehetőséget. Baschéknak az esett a legroszszabbul, hogy a katymári rezesbanda nem vállalta a gyűlésükön való szereplést. Pedig Basch-gyűlés „Blechmusik“ nélkül olyan, mint a háztető falak nélkül. A rezesbanda gyújtja be a hangulatot, ez éleszti a sváb lelkesedés lángjait. A szónokok beszédében is érezhető volt a lehangoltság a gyenge érdeklődés miatt. Már a bácsalmásiakban is csalódtak, mert csak néhányan kísérték át a Führert Katymárra. A hangulat olyan katzenjannnerés volt, hogy az embernek eszébe jutott a régi kedves anekdota Ferenc Józsefről és a magyar falusi bíróról. A király egyszer — hadgyakorlatok során — elkerült egy magyar faluba, ahol az előtte tisztelgő falusi bírótól megkérdezte, vájjon lojálisak-e a falu lakói. A bíró nem értette az idegen szót, így felelt: „Jelentem, felséges királyom, igenis azok. Az egész faluban csak egy svaregelb van, az is az lóig kocsmáros." Baschék is csak kevés „svaregelbet“ találtak Katymáron, tanácsadójának lelkes, odaadó szociális tevékenységét, mely a maga eredményeiben leginkább bizonyítja ennek az intézménynek szükségességét.) A bácskai sváb falvak helyzetképe után beszéljünk a magyar falvak helyzetéről is. Az egyik ilyen falu, melyben jártunk, Madaras. Színmagyar falu, bár sok az idegen, német, bunyevác nevű lakos, valamennyi öntudatos magyar, aki megverné azt, aki rámondaná, hogy idegen neve miatt nem magyar. Hisz bár bent él a sváb tengerben és három kilométerre van a falu a jugoszláv határtól, a legtöbb ember nem is ért máskép, csak magyarul. Nagy boldogasszony-napi búcsúját tartja a falu. A sátrak körül apró kis magyarok álldogálnak, szemük partján sóvárogva ül ki a kívánság, de soknak bizony két fillérje sincs, hogy megigyon egy pohárka aranyszínű, mézédes marcol, melynek illata oly csábítóan lengi körül őket. Ez a vármegye kubikos községe. Sok benne a nincstelen szegény. Madarasnak tragédiája az is, hogy a békeszerződés levágott és Jugoszláviának ítélt oda VOOO holdat. A föld idegenbe veszett, a nép pedig itt maradt. Az egész vármegyének legsűrűbben lakott községe. Amíg a népsűrűség átlaga a megyében 60—70 fő, addig itt ez a szám a veszedelmes 120-ra emelkedett és állandóan nő, mert hisz gyerekáldás hiánya miatt nem panaszkodhatik a falu, melyre még mód lenne a fullasztóan szűk határban. Fájdalmas bizonyság erre a madarasi eset. A falu határában terül el a Latinovitsbirtokból 700 hold. Ezt a hétszáz holdat teljes egészében egy katymári sváb gazda bérli, akinek magának is van 600 holdja és még 500 hold bérlete. A madarasi magyarok, akiket Trianon is megrabolt 5000 hóddal, hiába kérték, instanciázták minden fórumon, hogy a volt főispán madarasi birtokát kishaszonbérletekben adják ki a madarasi magyar gazdáknak, akik bele vannak fojtva részint a trianoni határba, részint a körülöttük fekvő sváb falvak irdatlan határába. A madarasiak ma is fulladoznak a föld szűkében, a sváb bérlő pedig tovább gazdálkodik a határukban elterülő középbirtokon. A madarasinál is sötétebb az a kép, melyet Jánoshalma közelében lévő Illancs községről kapunk. Itt ezerötszáz magyar lélek küszködik, kínlódik és él szörnyűséges életet, mintha a szó szoros értelmében a Szaharában laknék. Egyenesen rémregénybe illő viszonyok vannak itt. Egy olasz főúré, Buoncompagni hercegé volt valamikor az ilancsi 6000 holdas határ. Az olasz hercegnek ma sincs oka panaszra, mert nem kevesebb, mint 18 ezer hold magyar földnek a tulajdonosa a szinmagyar Duna— Tisza-közén. A 6000 holdat parcellázták és csupa magyar család vette meg. A parcellázásnak azonban szomorú vége lett. Az eddig sivár legelőterületet feltörték, ami által ez homoksivataggá változott át. Hallatlan erőfeszítéssel, inakat szakasztó fáradsággal, emberfeletti munkával, amelybe sok földtulajdonos belepusztult vagy belerokkant, sikerült a 6000 hold homoksivatag felét, mintegy 3000 holdat megkötni. 3000 hold azonban ma is puszta sivatag, élettelen, minden életet meggyilkoló homoktenger, amilyen csak Arábiában vagy a Szaharában található. Ez az állandóan mozgó és terjeszkedni akaró homoktenger, melynek megfékezése az ilancsi magyaroktól hallatlan munkát követel meg, a legnagyobb, a leggonoszabb ellensége az itt kínlódó embereknek. Élés, ha felemlítem, hogy az egész községet szinte hermetikusan elzárja a világtól, mert nem vezetnek benne utak. Amit itt útnak neveznek, az forró, puha, ingoványszerű homokmassza, melybe tengelyagyig merül el a kocsi. Ezért két-három mázsánál nagyobb tehernél nem lehet többet rárakni a szekérre, még így is alig bírják kivonszolni a lovak. Tessék elképzelni ebben a Szaharában a betakarítást, trágyahordást, krumpliszedést, stb. Idő előtt használ f el ez a sivatag embert és állatot egyaránt. Ez a nép, ez az 1500 színmagyar lélek hősiesen állja ezt a gyilkos harcot a homokkal, a részvétlenséggel, ez úttalan utakkal, az örökké résen levő, örökké támadásra kész és a már élettel, növényekkel meghódított földekre bosszúállóan betörni akaró sunyi, gonosz sivataggal. 1500 hős magyar néma, zajtalan, mindennapi hősi harca ez. 3000 hold meghódított földjük a legszebb hősi emléke a magyar életakaratnak, szívósságnak és földszeretetnek, így élnek az ilancsi, így küzdenek a földéhséggel a madarasi magyarok. És megírtam azt is, hogy élnek tágas udvarházaikban, széles határaikban a bácskai svábok. És Basch úr mégis a svábok Carmen miserabile-it zengi, a svábok siralmait vádaskodja vasárnapi népgyűlésein. .-Ír ibancsi, madarasi magyarok szavát pedig nem kiáltja el senki. .. Felzaklatattan, valóban vérző szívvel jöttünk el a Bácskából. Sötét estében robogott velünk az autó a sejtelmesen bólogató végtelen jegenyesorban. A láthatár felett az égen nagy piros mezőket festett az alábukott nap. Lángtengerbe borult az egész határ. Először éreztem meg, mit értett a költő akkor, amidőn „kinyílt égről'' énekelt. A szemünk láttára valóban megnyílt az ég és ontotta szépségeit az éjszakába süllyedő magyar földre, hogy bíbor csodákba rejtse azokat a sötét foltokat, amelyeket a nappal mutatott meg nekünk az ■ áldott bácskai földön Nagyboldogi asszony szépséges magyar ünnepén. A Volksbaden határánál Gyerekekben gyarapodnak, birtokban fogynak a bácskai magyar falvak Sváb kézen van a magyar falu középbirtoka 7