Magyar Nemzet, 1939. szeptember (2. évfolyam, 199-223. szám)

1939-09-01 / 199. szám

Magyar Nemzet. II. év f. 199. sz. Péntek ELŐFIZETÉSI ARA 1 ÉVRE 36 P, FÉLÉVRE 18 P, NEGYEDÉVRE 9 P, 1 HÓNAPRA 3 P. EGYES »zam hétköznap to fill, vasárnap 20 fill. Főszerkesztő PETHŐ SÁNDOR 1939 szeptember 1 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI-U. 10. TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., VILMOS CSASZAR-ŰT 65. TELEFON: 126-726* A német kormány nyilvánosságra v hozta Lengyelországnak tett javaslatát Danzig átadása mellett a korridorban egy év múlva népszavazást ajánl, egyéb területre nem tart igényt — A német javaslat szerint olasz, szovjetorosz, francia, angol katona­ság ellenőrizné a népszavazást — Berlin fel panaszolja, hogy Varsó nem hajlandó tár­gyalni — Érvényes-e még a német ajánlat? — Varsó álláspontjáról még nincs hír — Az angol mozgósítást teljessé tették — A szovjet ratifikálta a német—orosz paktumot Lipszki lengyel nagykövet felkereste Ribbentropot Annyiszor hittük már, hogy a válság elérkezett a elöntő for­dulóból, hogy vonakodva írjuk le ismét ezt a mondatot. Most azonban inkább, mint eddig bármikor, valóban ügy látszik, hogy elérkeztünk a háború és béke keresztüljára. Logikailag még most sem tudunk eligazodni a helyzetben felbukkant legújabb elemek igazi jelentésén, nem tudjuk megítélni, még találgatni sem merjük, hogy a csütörtö­kön este kiadott német deklará­ció minek a beharangozása: an­­nak-e, hogy a szavak helyett most már a cselekedetek feltar­tóztathatatlan áradata követke­zik, vagy pedig ellenkezőleg, ép­pen most fog kiderülni, hogy mind a két oldalon hozhatnak engedményeket. A helyzet ugyanis e pillanat­ban a következő: csütörtökre virradó éjszaka éjfél után jutott el Hitler kezéhez a legutóbbi an­gol jegyzék. Csütörtökön este pedig a német kormány ahe­lyett, hogy az eddigi bizalmas diplomáciai tárgyalást folytatva, újabb jegyzékben válaszolt volna Londonnak, úgy döntött, hogy az eddigi tárgyalás anya­gának lényegét nyilvánosságra hozza és a világ közvéleménye elé tárja a német álláspontot. Ebből a hivatalos berlini kom­münikéből pedig elsősorban az derül ki, hogy a Berlin és Lon­don közt lefolyt eszmecsere so­rán a német kormány hajlandó­ságot mutatott arra, hogy a béke érdekében enyhébben fogal­mazza meg álláspontját. Amíg ugyanis Daladierhez intézett le­velében Hitler még azt követelte, hogy minden további tárgyalást megelőzően Lengyelország adja át Németországnak Danzigot és a folyosót, addig a csütörtök esti kommüniké szerint Berlin olyan javaslatot tett a hét elején Lon­donnak. hogy hajlandó tárgyalni a lengyel kormány teljhatalmú megbízottjával. Ezenkívül pedig az is megállapítható a német hi­vatalos jelentésből, hogy Német­ország a Londonnak küldött ja­vaslat keretében kész lett volna elfogadni, hogy csak Danzigot csatolják Németországhoz azon­nal, a folyosóra vonatkozóan megelégedett volna azzal is, hogy egy év múlva megtartandó népszavazás döntsön a korridor egyes részeinek hovatartozásá­ról. További engedékenység ígér­kezett német oldalon abból a szempontból is, hogy amíg a né­met sajtó Danzigon és a folyo­són kívül más területek átadá­sáról is beszélt, így Kelet-Felső- Sziléziáról és Teschenről, addig a csütörtök este nyilvánosságra hozott német javaslatban szó sincs ezekről a délnyugati terü­letekről. Figyelemreméltó kü­lönbség volt az is, hogy amíg Daladierhez intézett levelében Hitler arról beszélt, hogy a len­gyel állam úgyis megsemmisül, eszerint a német javaslat szerint a birodalom elismerte volna a népszavazás után fennmaradó lengyel területeket. Erre a javaslatra — amely­nek részletes szövegét alább szóról-szóra közöljük — a né­met kormány a szerdai nap végéig várta a lengyel választ. Minthogy pedig a lengyel kor­mány eddig nem válaszolt, a német kormány ezt a javaslatot elutasítottnak tekinti. Ha azon­ban helyesen olvassuk a berlini nyilatkozatot, akkor^ a német kormány ezt a javaslatát még mindig érvényben lévőnek te­kintheti. Sőt a kommüniké egyik passzusából arra követ­keztetünk, hogy a német kor­­mánv még egy „utólag", tehát most is kiküldhető lengyel meg­bízott esetleges Berlinbe való utazását várja. Ez azonban csak következtetés, az is lehet­séges, hogy Berlinben ezt az ajánlatot már lejártnak tekin­tik. Mindenesetre a legközelebbi idő fogja megmutatni, hogy Berlin még fenntartja-e a bé­kés megoldásra tett ajánlatát. Ha igen, akkor nagy felléleg­zéssel állapíthatjuk meg, hogy Hitler elismerésre méltó önmér­sékletről ad bizonyságot, ami­kor némely túlzó sajtóhangok­hoz és a párt tüzesebb részének felfogásához viszonyítva any­­nyira mérsékelt tárgyalási ala­pot ajánlott fel. Ez a javaslat ugyanis kétségkívül annak a bi­zonyítéka, hogy a Führer kö­rültekintő reálpolitikus, aki so­hasem veszti szem elől a béké­nek sem eszményét, sem lehe­tőségeit s ha tavaly a szudéta­­válság idején nem látott hábo­rús veszélyt abban, hogy állás­pontját mereven keresztülhajtsa, most őszinte békevágytól vezé­relve még engedményt is tett a sima megoldás" érdekében. * A kérdés természetesen az, hogyan reagál erre a német magatartásra Lengyelország? Késő éjjelig nem jöttek meg­bízható hírek arról, hogy a len­gyel kormány megmarad-e a teljes elutasítás álláspontján a német javaslattal szemben, vagy pedig hajlandó-e a Berlinnel való tárgyalásra? Az angol kor­mány néhány jel szerint nem­csak saját maga volna hajlandó a Varsó és Berlin közti közve­títésre, hanem állítólag igyekez­nék rábírni a lengyel kormányt a közvetlen lengyel—német tár­gyalás felvételére. Megbízható híreink azonban nincsenek e tekintetben az angol politiká­ról. Éjfélkor azonban az egyik Havas-jelentés hangsúlyozta, hogy a francia kormány szilár­dan kitart Franciaország köte­lezettségei mellett, így határo­zott egyhangúan a csütörtök délután Lebrun elnöklésével megtartott minisztertanács. Az angol kormánv is kiszélesítette, I sőt egyes hírek szerint teljessé tette a mozgósítást, ez azonban még nem zárja ki azt a lehető­séget, hogy Chamberlain a ha­dikészültség növelésével egyide­jűén fokozza erőfeszítését a kiegyezés érdekében. Kétségtelennek csak egy lát­szik. Az, hogy ha a lengyelek fegyvert fognak, akkor a fran­cia kormány, a francia közvéle­mény és az angol közvélemény automatikusan a segítségére ro­han Lengyelországnak. Ezzel szemben bármennyire szilárd­nak tartjuk is azt a lengyel el­határozást, hogy a lengyel nem­zet és állam becsületét és biz­tonságát feláldozó engedménybe nem megy bele Varsó, azt sehogy sem tudjuk megítélni: eíhatá­rozza-e magát a lengyel kor­mány a szerdán elrendelt moz­gósítás után arra, hogy tárgyal­jon Németországgal? A tár­gyalás ugyanis még távolról sem jelent gátszakadást. ♦ Mindenesetre a német diplo­mácia mindent elkövet a len­gyel álláspont fellazítására. Való­színűleg nem véletlen ugyanis, hogy a szovjet legfelsőbb ta­nácsa a német—orosz paktum ratifikálását a bejelentett pén­teki vagy szombati időpontnál előbb, már csütörtökön este ki­mondotta. Ugyancsak most ke­rült sor Moszkvában annak a bejelentésére is, hogy a szovjet hadseregét továbbfejlesztik. Lon­donban ugyan az a vélemény uralkodik, hogy a szovjet ka­tonai hetvenkedésének nem kell túlságos jelentőséget tulajdoní­tani, mégis kétségtelen, hogy az ilyen tüntetésnek van legalább is lélektani hatása s az ilyen bejelentések semmiesetre sem' könnyítik meg Lengyelország helyzetét. A német diplomácia figye­lemreméltó lépése, hogy a nem­zeti szocialista sajtó igyekszik megnyugtatni Angliát afelől, hog^r a német és angol külpoli­tika végcéljai összeegyeztethe­tők. Mindezt azzal a céllal te­szik Berlinben, hogy- Anglia úgy érezze, nem érdemes a len­gyeleket támogatnia, hiszen a németek úgyis csak kelet felé terjeszkednek, de Anglia érde­keit tiszteletben tartják. Kétség­telen, hogy ha az angolokban sikerül felkelteni ezt a meggyő­ződést, akkor a német pozíció megjavul Lengyelország felé. Ha azonban az angol közvéle­mény továbbra is azt hinné, hogy az európai egyensúly meg­változása után az angol biroda­lom kérdésének felvetésére ke­rülne sor, akkor Anglia nem­csak az adott szónál fogva tar­tana ki Lengyelország mellett, hanem azért is, mert úgy vélne, hogy az angol birodalom érde­kei is ezt tanácsolják. Változatlanul tartják magu­kat azok a hírek is, amelyek szerint Mussolini továbbra is minden tekintélyét latba veti a békés kibontakozás érdekében. S nyilvánvalónak tarthatjuk, hogy ha Hitler a béke érdekében nem kezeli mereven a lengyel kér­dést, akkor ennek részben az is az oka, hogy a tengely értel­mében közös német—olasz aka­rattal kialakított politikával Hit­ler a nagy szövetségesnek kijáró messzemenő tekintettel veszi számba Mussolini tanácsait. * Végül rá lehet mutatni, hogy bár változatlanul bízunk a béke fenntartásának lehetőségében, ha mégis más irányt vennének az események, most már nem ke­rülhet sor az oly sokat emlege­tett villámháborúra. Közben ugyanis mindenütt felfejlődtek ,& katonai erők, kialakultak i védelmi rendszerek a polgárság körében is. Villáriíháborű tehát nem le­hetséges többé. Reméljük azon­ban, hogy háborúra sem ke­rülhet sor. Ára 10 fillér

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék