Magyar Nemzet, 1939. november (2. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-22 / 265. szám

SZERDA, 1939 NOVEMBER 22. Magyar Nemzet A román hadbíróság súlyos ítélete tizenöt erdélyi magyar ellen Kolozsvárról jelentik. A kolozs-­­vári katonai törvényszék az utóbbi­­ napokban hirdetett ítéletet több vádlott ügyében, akiket azzal vá­doltak, hogy tiltott módon átmen­tek a határon és ismét visszatértek Romániába. Tízévi kényszermun­kára ítélte a törvényszék Zsikrítyi Jánost, 2 évi börtönre Jeney Sán­dort, Balogh Lászlót, Balogh Ju­liskát, Farkas Balogh Andrást, Bogdán Jánost és Tóth Ferencet. Az elítéltek biharmegyei lakosok. I­­degen állambeli szökésért ugyan­­­csak 10 évi kényszermunkára ítél­ték Kibédy János közkatonát, Ba­logh Mártont pedig 2 évi börtön­­büntetésre. Engedély nélküli gyülekezésért 2 — 2 évi börtönre ítélte a katonai törvényszék Katona Viktor, Fülöp Karolina, Trombitás Julianna, Po­­pás Zsuzsanna, Menherdt Karolina és Dán Mária marosmegyei lako­sokat. Byrd tengernagy kétéltű óriásautója New Yorkból jelentik. Byrd tenger­nagy, az ismert Délisark-kutató, befe­jezte előkészületeit új expedíciójához. A kutató „kétéltű autó“-ján Chicagó­ból Bosztonba érkezett. Ezt a saját­ságos járművet az amerikai sajtó „hócirkáló"-nak nevezte el. A húsz méter hosszú, öt méter széles és négy méter magas óriás autó tetején repülő­gépet vihet magával. Belsejében négy személy számára van hely és egy tel­jes évre való élelmiszerkészletet vihet magával. Sebessége óránként húsz mérföld (32 kilométer) és építési költsége 150.000 dollárt tett ki. Bűnügyi zárlatot rendeltek el Dworák Norbert házbér­jövedelmére és lakására Dworák Norbert, a Holló­ utcai aranycsalási ügy egyik vádlottjá­nak házbérjövedelmére és lakásá­ban található Ingóságokra a rend­őrség bűnügyi zárlatot foganatosí­tott. A HONSZ küldöttsége Varga József iparügyi miniszter előtt A HONSZ küldöttsége kereste fel kedden délben Varga József kereskedelmi és iparügyi minisz­tert. A küldöttség vezetője, őr. vi­téz Árvátfalvi Nagy István üdvö­zölte a minisztert abból az alka­lomból, hogy a kormányzó a ke­reskedelemügyi minisztérium veze­tésével is megbízta. Árvátfalvi Nagy ezután a miniszter jóindu­latát és támogatását kérte a HONSZ ügyeiben. Kérte a keres­­­kedelem­­ képesítéshez kötéséről szóló rendelettervezetben a hadi­­­árvák és hadigyámoltak kedvez­ményben való részesítését, a hadi gondozott utcai árusoknak mente­sítését az iparengedély megszer­zése alól, a felvidéki zsidó hadi gondozottakkal szemben méltányos elbánás elrendelését és végül a Hadirokkantak Házához szükséges építési anyagoknak a zár alól való feloldását. A miniszter válaszában kijelentette, hogy a kérdéseket át­tanulmányozza és­­készségül siet a hadigondozottak segítségére. Száz magyar ruha V­eszprémben Az Egyesült Női Tábor a Turul Szövetség „Szilágyi Erzsébet” Leány­­törzs meghívására előadással egybe­kötött nagysikerű magyar ruhabemu­­tatót rendezett Veszprémben Az Egye­sült Női Tábor elnökének, vitéz Keresztes-Fischer Ferencnének képvi­seletében vitéz Ottó­ff­y Ottóné ismer­tette a magyar női társadalom idő­szerű feladatait, hangsúlyozva­ a ma­gyar háziipar felkarolásának nemzet­védelmi jelentőségét. Vörös Sárika dalművésznő énekszámai után S­zé­kelyné Isigó Anikó, a Turul Szövet­ség országos női vezére a nők nem­zetvédelmi szolgálatáról tartott értékes előadást. A műsor kiemelkedő száma volt ezután a száz szebbnél szebb magyar ruha bemutatása, amelyekbe a főispánná és alispánná vezetésével a veszprémi társadalom vezető höl­gyei öltöztek be, ezzel is jelét adva annak, hogy a magyar ruhaviselet ma nemcsak divat, hanem nemzeti ügy. — A kormányzón­é nyomorenyhítő mozgalmára november 20 án a követ­kező nagyobb adományok érkeztek: Az igazságü­gyminisztérium­ fogal­mazói számvevőségi és segédhivatali tisztviselői, valamint kezelői, díj­­nokai és altisztjei 72650 P, gróf Zeletiski Róbert 250 P, Perl Lajosné 100 P, Bolgárok Magyarországi Egye­sülete 80 P. Rendezni kell a karácsonyi és szilveszteri záróra ügyét Az idén karácsony és Szilvesz­ter ünnepe vasárnapra esik. Ez a körülmény szükségessé teszi az üzleti záróra megfelelő rendezé­sét. A Fűszerkereskedők Országos Egyesülete legutóbbi választmányi ülésén előterjesztésben kérte, hogy karácsony estéjének vasárnapján az üzleteket reggel 7 órától dél­után 6 óráig, Szilveszter napján pedig reggel 7-1ől este 7-ig lehes­sen nyílva tartani. Az előterjesztés indokolásában rámutat az egyesület arra, hogy a vásárló közönség bevásárlásait rendszerint az utolsó napon végzi, aminek következtében az üzletek nyitvatírrtásának engedélye azetül kívül fontos a kereskedőkre nézve. Két amerikai cirkáló nem képes a víz színén maradni? Washingtonból jelentik. Washing­toni tengerészeti körökben nagy iz­galmat keltett Wheeler szenátor beje­lentése, amely szerint néhány új cir­kálót állítólag olyan hibásan építet­tek, hogy alig képesek a víz színén maradni. Ezzel kapcsolatban az is élénk figyelmet keltett, hogy a hadi­tengerészeti minisztérium két új cir­káló építési munkálatait egyelőre megszüntette. Edison államtitkár új­ságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy ez az intézkedés csak azért történt, mert a mostani tengeri háború ta­pasztalatait fel akarják használni a cirkálók építésénél. — Báró Kruchina Károly New York díszpolgára. New Yorkból jelentik, hogy báró Kruchina Ká­roly ny. államtitkárt, a newyorki világkiállítás magyar csoportjának elnökét és miniszteri biztosát New York város örökös díszpolgárává választották azokért az érdemekért, amelyeket a világkiállítás magyar csoportjának megszervezése körül szerzett. — Országzászló-avatás. A felsza­badult Jászómindszent nagy ünnep­séggel avatta fel országzászlóját. Az avatás előtt Gerinczy Pál prépost plébános misét mondott, majd Aran­­izos Jusztin plébános és Toszt László ország. képviselő beszéde után az KDNK nevében Tokáts Béla p. v. ta­nácsos avatta fel a zászlót.­­ A Magyar Hírlapírók Orszá­gos Nyugdíjintézete kedden dél­után igazgatósági ülést tartott, amelyen Zimmer Ferenc ügyvezető­­alelnök kegyeletes szavakkal meg­emlékezett alelnöktársának, Gerő Ödönnek elhúnytáról. Az­ igazgató­ság Láng János titkár jelentése alapján tudomásul vette a pénztári kimutatást és az intézet működésé­ről szóló havi jelentést, azután felvettek .7­ 54 új tagot Az­ igazga­tóság egyhangúlag elfogadta a Sajtókamara felállítása következté­ben szükségessé vált alapszabály­­módosításokat, amelyeket a vasár­nap, november 26-án délben 12­ órakor a budai Vigadóban tartandó rendkívüli közgyűlés elé terjeszte­nek. Kevés ember volt oly népszerű és egyben gyűlölt is 1848—49-ben, mint Madarász László. A túlzó forradal­márok rajongtak e fékezhetetlen szenvedélyű népvezérért, aki a fran­cia forradalom rémuralmát akarta meghonosítani. A mérsékeltek pedig halálosan gyűlölték éppen ezért. Ki tudja, mivé nőtte volna ki magát, ha 1849-ben azt a vádat nem emelik el­lene, hogy ő lopta el a hazaárulás miatt kivégzett gróf Zichy Ödön le­foglalt holmiéi közül a gyémántokat, ékszereket. A Zichy-holmik ugyanis reá voltak bízva, mint a honvédelmi bizottmány rendőri osztályának fő­nökére. Nyíltan gyémántlopással vá­dolták és olyan fenyegető lett vele szemben a hangulat, hogy még a Kossuth-uralom idején álruhában hamis útlevéllel szöknie kellett. Amerikába ment s ott csatlakozott Iowa államban azokhoz a magyar telepesekhez, akik ott Új-Buda néven magyar farmokat alapítottak. Lehetetlen leírni, hogy ez a szeren­csétlen ember mennyit szenvedett. Hol itt próbálkozott, hol ott, de se­hol sem sikerült neki semmi. Egész életén át a legnyomorultabb sorban élő földműves volt Ha gyémántot fo­pott volna, bizonyára nem kellett volna ilyen alantas sorban tengetni életét. Leveleiben folyton azt sürgette, hogy tisztázzák végre a gyémántok ügyét, ad­janak neki elégtételt, mert nem bírja tovább Amerikában a nyo­­morgást és nagyon kínozza a hon­vágy. Azonban sohasem lehetett tisz­tázni. Kilencvenkilenc éves koráig, tehát ötvenkilenc éven keresztül kínlódott Amerikában Nyolcvankilenc éves ko­rában még így írt becsének: —­ Negyvenkilenc évekig köz­dolgokból megéltem, vak fiammal együtt, most azonban, mint nyolcvan­kilenc éves, még mindig dolgozom, de pénzt szerezhetni a nagy kiadásokra alig tudok. Leányom tanít, néhány közeli jómódúaknál, úgy négy öt gyer­meket, kap havonta 8 dollárt. Louis fiam rendőrkáplár kap ruházatot az államtól. Józsi fiam, ki vakon szüle­tett, mosásban a kereket hajtja pár centért; én nyolcvankilenc évvel a vállamon már 7 órakor dolgozom, fát is vágok, de ruházatom már pusztuló, hároméves bakancsban díszlek, ötéves ruházattal. Tíz év múlva, kilencvenkilenc éves korában még azt írja, hogy „kilenc­venkilenc esztendők súlya nyomja a vállamat, védjetek már meg a vádak ellen, hadd menjek haza legalább meghalni. Minden vágyam, hogy haza mehessek Magyarországba, nem rette­gek vissza a nagy és fájdalmas úttól, talán az Isten ad hozzá erőt". De sohasem érhette el a vágyva­ vágyott elégtételt, sohasem jöhetett haza és kilencvenkilenc éves elmúlt már, ami­kor 1910 november 22-én meghalt Floridában. Az idő Közép Európát északkeletről hideg, szárazföldi eredetű légtömegek kezdik elárasztani. Romániában és Jugo­szláviában mindenfelé havazik. Ha­zánk nyugati részein egész nap rend­kívül heves szél tombolt. Hegyeinken szintén havazott és az esti órákban a Kékestetőn és Bánkúton 40, a Dobogókőn 16 és a Misinatetőn 4 centiméteres porhó fekszik. Budapesten kedden délben 5 fok, este kilenc órakor a hőmérséklet 4 Celsius-fok volt, a tengerszintre át­számított légnyomás 770 milliméter, erősen emelkedő irányzatú. Várható időjárás a következő hu­szonnégy órára. Erős, helyenként vi­haros északi, északkeleti szél. Változó felhőzet Már csak néhány helyen lesz futóeső havaseső, havazás. Erős éjszakai lehűlés. A nappali h­őmérsék­let keleten csökken, nyugaton már alig változik.­­ Háziipari kiállítás nyílt meg Veszprémben. Vitéz Keresztes- Fischer kéretlené, a belügym­inisz­ter felesége, kedden megnyitotta Veszprémben a Magyar Háziipari Központ és a Bakony-Balaton háziipari kiállítását. r­ g Magyar— angol filmexpedíció indul a Himalájára Érdekes és vakmerő kutatóútra indul a legközelebbi napokban Young kapitány, a Magyarországon is ismert nevű, világhírű angol va­dász vezetésével egy magyar—an­gol expedíció, amelynek célja, hogy biológiai, légköri, idegtani és foto­technikai szempontból tanulmá­nyozza a Himalája eddig még ki nem kutatott, felhők feletti hegy­csúcsainak világát. Angol részről a vezetőn kívül Ernest Menczer film­rendező és I. T. Heavay, hírneves fiziológus, a kaliforniai egyetem kiküldöttje és két orvos, magyar részről három orvos, Ágay István filmrendezők és hírlapíró vesznek részt a kutatóúton. Az expedíció különböző állatfajtákat visz magá­val, hogy ezeken tanulmányozza a magaslati levegő hatását. Az egész kutatóútról részletes, kétnyelvű hangos filmfelvétel készül. Másfélévi­örtön után Jogerős felmentés a Táblán Németh Istvánná, egy asztalos­segéd felesége és dr. Ungár Lajos budapesti orvos ellen tiltott műtét miatt indult eljárás. A törvényszék mindkettőjüket bűnösnek mondta ki és dr. Ungárt másfélévi bör­tönre, az asszonyt pedig héthavi fogházra ítélte- Fellebbezés foly­tán kedden a Tábla foglalkozott az üggyel és mindkét vádlottat fel­mentette Megállapítja a táblai íté­let indokolása, hogy mindkét vád­lottal szemben felmerülnek ugyan bizonyítékok, de nem olyan meg­győző erejűek, amelyekre a ma­rasztaló ítéletet alapítani lehetett volna. A felmentő ítélet jogerős. A Bélrenyheség és az ennek kö­vetkeztében fellépő emésztési ne­hézségek, gyomorfájás, májduzzadt­ság, ingerlékenység és álmatlanság esetén az emésztőcsatornát reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz alapo­san kitisztítja és így a gyomrot és a beteket fertőtleníti, továbbá a vérkeringést helyes útra tereli és az egész szervezetet felfrissíti. Kér­dezze meg orvosé I! Változások a Budapesti Ügyvédi Kan­ara névjegyzékében A Budapesti Ügyvédi Kamara az ügyvédek névjegyzékébe felvette: Váradi és Micskei Baranyi Ödönt, Bárczy Pált, Pamizsy Bébit, Jarábek Istvánt és Királdi Laj­ost. Az ügyvéd­jelöltek névjegyzékébe felvették: Ba­rkonyi Lászlót, Bartal Ferencet, ■ Jénő Andrást, Borza Lászlót, Gönczi Istvánt, Kovács Ferenc Gézát, Meizler Lászlót, Mncsányi Jánost, Bérei Nagy Eleket, Havasz Illést, Scherhoffer Ká­rolyt és Szabó Gyulát. Törölték az ügyvédek névjegyzékéből munkakép leleltségük címén: Benke Imre, Gál Dezső, Gyöngyösi József, Lichtenstein Jenő, Hózsa Miklós, Surgoth­ Gyula, Székács Sámuel Péter és Szikszai Sándor ügyvédeket, más kamara te­­illettre történt átköltözés miatt: Finl­'der Jenőt, Pethő Emilt, Süveg Imrét és Tóth Árpádot. Vészleg rendezik a fővárosi szellemi szükség­­munkások helyzetét A belügyminiszter leiratban kö­zölte a fővárossal, hogy hozzá­járul a szellemi szükségmunkások helyzetének végleges rendezéséhez A szü­kségmunkások számát ter­mészetes apasztás útján a főváros a jelenlegi létszámról, 7­00-ról 350-re csökkenti. A közigazgatási szolgálatba átvett szellemi szükség­munkások a jövőben mint népjó­léti hivatalnokok dolgoznak és annyi fizetést kapnak, mint a fő­város havidíjas­ és napidíjas hiva­talnokai. Az átszervezés után a fő­város népjóléti hivatalnokai a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyeket fogják intézni. Fizetésükre a jövő költségvetésben összesen 120 744 pengőt irányzott elő a pol­gármester. — Magyar-olasz ünnepség a vitézi rendházban. Budapest szé­kesfőváros Vitézi Társadalmi Bi­zottsága november 22 én, szerdán délután fél 6-kor magyar olasz ü­n­nepélyt rendez, amelyen részt vesz a budapesti olasz királyi követség és a fasció budapesti tagozata is­ 7 Napirend 1939 NOVEMBER 22. SZERDA Róm. bal.: Cecília v. Protestáns: Cecília. A nap kel 6 óra 58 perckor, nyug­szik 16 óra 02 perckor, a hold kel 13 óra 23 perckor, nyugszik 1 órakor. A részeget utcasepréssel nevelik Berlinből jelentik. Zossen városká­ban alkalmazták először az úgyneve­zett ,,nevelő hatású büntetést" egy ré­szeges emberrel szemben. A megrög­zült alkoholista részegségében azzal fenyegető­­zött, hogy az egész város­kát felgyújtja, mire a rendőrök be­kísérték az őrszobára. Kijózanodása után azt a büntetést kapta, hogy égi naing rendőri felügyelet mellett az utcákat kellett söprögetnie. Nyilatkozat A „Hétfő” 1939.­ évi július 24-i szá­mában dr. L­ajos­ Iván „Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében” című könyvével kapcsolat­ban tudósításom jelent meg, amely­nek egyik kitételét dr. Lajos Iván úr személyére nézve sértőnek találta Mivel kétségkívül meggyőződtem ar­ról, hogy a szóban forgó kitétel valót­lanságot tartalmaz és mivel távol ál­lott tőlem az a szándék, hogy dr Lajos Iván urat személyében meg­bántsam, a cikk közzétételéért a leg­őszintébb sajnálkozásomat fejezem ki Pécs, 1939. évi november 21. Kocsis Béla hírlapíró HÁZASSÁG Fajth Edit Mária és dr. Némethy Ferenc november 25-én tartják eskü­vőjüket. — Nyugdíjazások a fővárosnál. A polgármester Bántaky Géza Budapest székesfőváros gyógyfürdői és gyógy­forrásai igazgatóját, Betsey László fuvartelepi igazgatót, Horánszky András adóhivatali főtanácsost és Sim­ka Alajos műszaki felügyelőt nyugdíjazta. Nyugdíjazta továbbá a polgármester dr Bodnár Gyula gim­náziumi tanárt, Juhász Ervin leány­­gimnáziumi tanár, címzetes igazgatót, dr. Szabó Ignácné leán­ygimnáziumi tanárt, Vértes Rezső iparra­jziskolai tanár, címzetes igazgatót, Nemeskey Gizella, Volarich Ida polgári iskolai tanárokat, László Sándor polgári is­kolai énektanárt, Janisics Antal, Kristó Mihály elemi iskolai igazgató­kat, dr. Borbély Lászlóné, Madarász Ferenc, Nagy Sarolta, Nyíri Jenő és özv. Pálmay Kálmánná elem­i iskolai tanítókat, Arthalcl Józsa főóvónőt, Rátonyi Ferencné és Foss Margit óvónőket és dr. Tor Albert és dr­­a­ Indi Géza Lajos közkórházi főorvo­sokat. HALÁLOZÁS ötv Szollár Istvánné szűk Felső­­bü­ki Cséri Csért­ Franciska novem­ber 1- én Révfülöpön elturnul Brucksteiner Rezső gyárigazgató, a Fészek Művészek Klubja három év­tizeden át volt igazgatója kedden, 68 éves korában elhús­yt. ''...’ ^ ‘- -... ~ i „ í bevált keseruvá újszerű párlata Borítékja rcsuk 10 fillér. N­MCS nem keserűi

Next