Magyar Nemzet, 1939. november (2. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-03 / 249. szám
8 Az elsötétült Város — Korkép 1939-ből — Villanyfény és neon nélkül jött az est, s milyen kedves lett előttem Budapest! Faggyúgyertya, olaj, jégszesz idején lehetett csak kedvesebb, úgy véltem én: körutakon elméláznom adatott, bátran voltam mélyen érző, meghatolt, két szememet nem gyilkolta bősz sugár, nem zaklatott lélektelen ember-ár, a Duna sem volt szikrázni kénytelen, sárga Hold és esti csillag jött velem, s elfogott,, mint kisvárosban vagy falun az andalgás, mit a lélek meg nem ún, nem volt, ami hangulatom elveri, — dúdoltam is: mily szép így, mily emberi. Mindezeken hálálkodva ballagok, s jaj, a tudat szívembe tört, mint vas-ék: bezzeg minden fény és lárma volna ma, ha a világ nagy bajtól nem tartana! Most tanuljuk, mi az a „lég-oltalom“, mikor az Éj ősvilági borzalom, s gépmadarak üzenete bomba, gáz, — ezért sötét itt ma minden utca, ház. S mert a költő kissé mindig bölcselő, lelkemből egy bús tanulság tört elő: addig hajszolja az Ember azt, mi új, míg az ősi sötétségbe visszabúj, gőgösködik, míg gőgje meg nem veri, — és ez, jaj, már túlontúl is „emberi". LENDVAI ISTVÁN Sporthírek A vasárnapi lábtöréses forduló után kartöréses mindszenti forduló következett Az első „sima" fordulót játszották Szerdán a Nemzeti Liga csapatai. Elmaradtak a szokásos meglepetések és a favoritok biztosan győztek. A Ferencváros gyenge játékkal, de nagy gólaránnyal győzött a Kassai AC ellen. A zöld-fehérek nagyon gyatra formában vannak, a csapaton sürgősen javítani kellene. A nap legérdekesebb mérkőzése a szolnoki volt, a Hungária Müller kartörése után 77 percig tíz emberrel játszott és biztosan győzött a kitűnő szolnoki csapat ellen. A kék-fehérek a győzelmet kizárólag lelkesedésüknek köszönhették, mert a Hungária gólgyártói nincsenek formában. A Gamma méltó ellenfele volt az Újpestnek, a lilák csak nagy harc után győztek. A Kispest szerencsével szerzett két pontot Szombathelyen. A Szeged az első félidőben lerohanta az Elektromost, amelynek gyenge védelme négy gólt kapott. Hiába támadt szünet után az Elektromos, csatársora nem bírt a kitűnő szegedi védőkkel. A Bocskai folytatja diadalsorozatát, ezúttal a Nemzetit győzte le a Hungária úton. A forduló legszürkébb mérkőzését a Törekvés vívta a Taxival és csak a szerencse hozta a vasutascsapat győzelmét. A tabella élén a Ferencváros áll, második a Szeged, harmadik a Kispest. Részletes eredmények: Ferencváros—Kassa 8:1 (3:0), góllövők Kiszely (4), dr. Sárosi (3), Pósa, illetve Nepko. Bocskai—Nemzeti 4:2 (3:1), góllövők Túras II. (2), Berecz, Kristóf, illetve Kisalagi és Szeder. Újpest—Gamma 4:1 (2:1), góllövők Ádám (2), Ilidassy (2), Sütő. Törekvés—Taxi 2:1 (1:1), góllövők Keszeg II., Zörgő, Takács II. Hungária—Szolnok 2:1 (0:0), góllövők Cseh, Bíró, Sárkány. Kispest—Haladás 2:0 (1:0), góllövők Déry és Kalocsai. Szeged—Elektromos 4:1 (4:1), Nagy (2), Harangozó (2), G. Tóth. BUDAPEST AMATŐR BAJNOKI címéért: WMTK—B. Vasutas 8:2 (4:0). NBB EREDMÉNYEK: Érsekújvár— MTK 1:0, DIMÁVAG—Salgótarjáni SE 3:0. AZ ATLÉTÁK két versenyt rendeznek még az idén. Mind a kettő 10.000 m-es lesz. Vasárnap a MAC- pályán Szabó Miklós, 12-én pedig a népligeti nagykörben Németh igyekszik Csaplár rekordját megjavítani. NYOLC HÓNAPRA TILTOTTÁK EL a játéktól Tóth Jenőt, a KAC játékosát. Lepenszky Endrét, a kassaiak másik játékosát két hónapra tiltotta el a fegyelmi egyesbíró az Újpest botrányával kapcsolatban. Takácsot, aki Zsengellér láblövésével kapcsolatban került fegyelmi elé, felmentették A vasárnapi Komáromi JC—Tokod NBB-mérkőzéssel kapcsolatban Lengyel, KFG és Gerendássy, Tokod játékjogát négy-négy évre felfüggesztették. Az Újpest— KASSA-mérkőzés újrajátszását is elrendelték. NÉMETH ANDOR: A CSászáridiktátori Propaganda-kiadás E könyv hőse az új kor legérdekesebb történeti jelenségeinek egyike. Ez a szívós, furfangos és hangos sikerei ellenére a mélységesen szerencsétlen, önmagával meghasonlott figura áll e hatalmas képsorozat középpontjában, oldalán Montijo Eugéniával, a szépséges spanyol gróf kisasszonnyal. Fűzve: 1.10 P, kötve: 1.70 P. Kapható: A MAGYAR NEMZET könyvosztályában, VI., Vilmos császár út 63. Turf hírek Favoritgyőzelmek Megyeren A Pestvidéki Versenyegylet évadzáró meetingjének első napján kisszámú közönség előtt bonyolódtak le az egyes futamok. A fogadott lovak híven teljesítették kötelességüket, mert kettő kivételével mind elsőnek haladt át a célvonalon. Nagy mezőnyök, érdekes versenyek az ügetőn Az utolsó ügetőnapon nagyon jó volt a sport. A favoritok közül négy győzött, öt lemaradt, ezek között a 4:10 reával startolt Wilt Mária csak ötödik volt, a 6:10-es Nicoletta pedig végig sem ment a pályán. Dávid újabb győzelmét kell még megemlíteni. A részletes eredmény a következő: I. 1. Nina (Zwillinger, pari), 2. Fajankó (Bedekovics, 8), 3. Ljubica (Feiser, 2%). Tót.: 10:20, 13, 16, 13, befutó: 89, 40. II. 1. Emőd (Maszár I., 1%), 2. Turul (Zwillinger, 4), 3. Baronesz (Feiser, pari). Tót.: 10:21, 13, 14, 14, befutó: 38, 59. III. 1. Újdonság—Zinkum-fogat (Kossuth Pál, pari), 2. Cirill F.— Etes (3), 3. Bitola—Volga (Grundt, 4). Tót.: 10,15, 11, 12, 13, befutó: 21, 45. IV. 1. Bicskás (Tomann, 10), 2. Danié (Whillinger, 5), 3. Mimóza (Maszár I., 2). Tót.: 10:635, 51, 21, 16, befutó: 2228, 2288. V. 1. Dávid (Raymer, 7/10 reá), 2. Deba (Kreiter, 4), 3. Oha (Zwillinger, 5). Tót.: 10:15, 11, 16, 15, befutó: 26, 35. VI. 1. Tóni (Marschall, 3), 2. Elsem (Toplichar, 5), 3. Zivatar (Treso, 4). Tót.: 10:51, 35, 32, 28, befutó: 226, 171. VII. 1. Sirocco (Kovács 11., 5.) 2. Loge (Kovács J., 2%), 3. Agyafúrt (Zwillinger, 10). Tót.: 10:78, 27, 23, 36, befutó: 273, 635. Vili: 1. Tarantella (Fityó, 2), 2. Búzakalász (Jónás, 5), 3. Urilány (Bajk, 3). Tót.: 10:28, 15, 13, 14, befutó: 84, 55. IX. 1. Pillangó (Jónás, 4), 2. Filkó (Zwillinger ,( 2%), 3. Icza Horvát, 20). Tót.: 10,82, 27, 27, 89. Magyar Nemzet PÉNTEK, 193? NOVEMBER 1. Napirend 1939 NOVEMBER 3. PÉNTEK P.em. kat.: Hubert pk. — Protestáns: Győző. A nap kel 6 óra 30 perckor, nyugszik 16 óra 24 perckor, a hold kel 22 órakor, nyugszik 11 óra 54 perckor. Színházak műsora Operaház. Péntek: Falslat! (C. bérlet ). •— Szombat: Hegyek alján (D. bérlet 5.) — Vasárnap dr.: Seherezade. Pesti karnevál. Játékdoboz. — Vasárnap este: Farsangi lakodalom (Népm. 1.). (3. Ms8.) Nemzeti Színház. Péntek: Donna Diána (II. bérlet 2. szám). — Szombat: Papucshős (k). — Vasárnap d. u.: Nők az alkotmányban: este: Donna Diána. (VA, 3/1s8.) Nemzeti Kamaraszínház. Péntek: Szülők lázadása. — Szombat: Rembrandt. — Vasárnap d u.: Albrego; este: Szülők lázadása (4. 8.) Városi Színház. Péntek este (7.), szombat és vasárnap d. u. (1&4); vasárnap d. e. Il: Az ember tragédiája. — Szombat és vasárnap este: A piros bugyelláris. (8.) Vígszínház. Péntek: Pygmalion (C. bérlet. — Szombat d. u.: Pygmaliion; este: Pygmalion (B. bérlet). — Vasárnap d. u.: Márkiné; este: Pygmalion (T. bérlet). (Vís 4, 8.) Pesti Színház. Egész héten: Nincs előadás Belvárosi Színház. Minden este: Végrendelet. — Vasárnap d. u.: Földindulás. (4.8.) Andrássy Színház. Minden este és vasárnap d. u.: Klotild néni. (V24. 8.) Fővárosi Operettszínház. Minden este és vasárnap d. u.: Pusztai szerenád. (V 24. 8.) • Royal Színház. Minden este és vasárnap d u.: Ki gyereke vagyok én? (4.9.) Pódium. Minden este és vasárnap d. u.: Színháznyitó műsor. (VI5, 9.) Dunaparti Színpad. Péntektől minden este: Megnyitó műsor. (9.) Komédia. Pénteken: Főpróba. — Szombattól: Benősülés (Új vakdém-ismr.) Erzsébetvárosi Színház. Minden nap: Zimberi-zombori Szépasszony. 14. ) Józsefvárosi Színház. Minden nap: Paprikáscsirke. (3.) Kisfaludy Színház. Minden nap: Fehérvár, huszárok. (8.) Mozik műsora i,Sz. = szombat, v. = vasárnap, v. = ünnep.) ADMIRÁL. 5 óra 40 perc. (3/a 4, %6, VS8, VilO, v. és ü.: Vyi-kor is.) Vas. d. c, V2I0 és 3/a12-kor: Monte Carlo. ANDRÁSSY. Fehér börtön. (%4, 7*6, %8, ;Xtl0, v. és ü.; 2, 4, 0, 8, 10.) ÁTRIUM. Várlak. (Vfcb, fcö. &10, sz., v. és v.: Va4-kor is.) BELVÁROSI. 5 óra 40. (4, 6, 8, 10, v. jobb t.: 2, 4, 6, 8, 10, bal t.: 3, 5, 7, 9.) Vas, de. Vili-kar, a earnő kegyence. GODOURaF. 6 óra 40 perc. (Vs4, J/26, %1l, v. és v.: Vs2-kor !*•) BROADWAY: Ember és gazember. (Vs4, %6, V18, %10. sz., v. és v.: JA-kor is.) Vas, d. e. ll-kor: Csintalan asszonyok. Bl'VAl APOLLO. 5 óra 40. (Vsó, V 47, 9, v. és v.: M12-kor is.) Vas. d. e. Vid-kor: A kis *hrd. kupitól. A miniszter barátja. (164, V&6, V68, ^10, v. és v.: 11 és Vá2-kor is.) C A S I N O. Szerelmi számtan. C/66, %8, H10, v. és v.: Vi4-kor is.) CITY. Földi mennyország. (TiG, %8, /410. sz., v. és v.: %4-kor is.) C n R S O. isten vele, tanai úri (Róbert Dónál.) tó, * * * * * 7 8 * 10/18, 10. sz., v. és v.: %3-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Karinthy-matiné. Corvin. Mámoros báli éj. (V64* ViO, 3/68, VtO, v. és v.: 3/62-kor is.) Vas. d. c. 1/211-kor: Nyomorultak DAMJANICH. A három kis kadét. (4. 3/a6, 1/á8, V2IO, v. és ü.: 2, 4, 6. 8, 10.) DÉCSI: Szerelmi számtan. (6, 8, 10, sz., v. és ü.: 4-kor is.) ELDORÁDK. A vén gazember. (4. 6. 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) Vas. d. e. 10 és Vígkor. Felhívás a keringőre. Elit. Mi lesz veled Andy Ileardy? (4. 6. 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) FÓRUM. A veszedelmes lány. (^46, V28, %10, sz., v. és v.: xA1-kor is.) GLÓRIA. 5 óra 40 perc. (V16, %7. 9, sz.: %4, V16, 3 28, 3 610, v. és v.: Va2-kor is.) HOLLYWOOD. Prol.: A megbélyegzett asszony. (Va4. V66. M78. V1l u. v.: 162-kor is.) Vas. t i. e. 3611-kor: A primadonna férje. HORIEROS. Riadó a Földközi-tengeren. (%5, 7, 3110, v. és v.: 3/á2-től folyt.) JÓZSEFVÁROSI, 5 óra 40. (%4, Vrf, V28. %10, v. és v.: 3/á2-kor is.) Vas. d. e. 10 és 1612-kor: Asszony a válaszúton. K A M A R A. Szerelem tolvaja. (11, 2, 4, 6, 8,* 10.) KORONA. Huckleberry Finn kalandjai. (*64, 366, 318, 3/210, v. és ü.: 3/12-kor is.) ’ LLOYD, Judith. (4, 6, 8. 10, v. és v.: 2-kor is.) Vas. d. c. 11-kor: Csak egyszer vagy fiatal ODEON. Acélkaraván. (145, 317. UI0. sz.: 324, 3/16, 3/68, 3210, v. és v.: 3/22kor is.) Vas. d. c. 3/211-kor: 13 kislány mosolyog az égre. OLYMPIA. 5 óra 40 perc. (11, 2, 4, 6, 8, 10.) O M NI A. Mr. Moto halálos titka. (4, 6, 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) OHIFNT. .Riadó a Földközi-tengeren. (V 44, 37, 3,1 10, v. és ü.: 3a2, 1/a4, V 66, V 28, 3 áll.) OTTHON. Pénz áll a házhoz. (V 44, 3/46, 3/48, 10, v. és ü.: 3/42-kor is.). Vas. d. c. 10, és 3612-kor: Zöld lény PALACE. Három testőr. (11, 2, 4, 6, 8, 10.) PÁTRIA. Éjjeli kaland. (4, 6, 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) Vas. d. e. 36l1-kor: Mr. Deeds. PHONIX. Boldogság utcája. (11, 1. 3, 5. XÁS. V210.) HÁDIUS. 3. hétre prol.: Várlak. 13/26, (8. 51410. sz., v és ü.: 364-kor is.) REX. 5 óra 40. (V15, %7. 9, sz.: V74, 3/2€, 368, V210, v.: 1/62-kor is.) RIALTO. 5 óra 4. perc. 0611, %1. %3, 5, 3/48, 3/610, v. és v.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10.) ROYAL APOLLO. Menekülő élet. (V46, 368, %10, sz., v. és v.: 4, 6, 8, 10.) SAVOY. Éjjeli kaland. (3/24, %6, 3/28, 3610, v. és v.: 362-kor is.) Vas. d. e. 3/{mll-kor: Mr. Deeds S C A L A. Rettegés (1/46. 3/1 8. 3410, sz., v. és ü.: 3-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Tip-Top Follies. SIMPLON Mámoros báli éj. (344. 0*6, %8, VilO. v. és u.: %2-kor is.) TISZTI KASZINÓ tirtkiki lilirwinkáta 5-én: Mámoros báli éj. — 7-én: Éjjeli kaland. (3/25. és 9.) TIVOLI. Acélkaraván. (3/45, 7, F2IO, sz.: (4, 10. v. és ü.: ’)42-kor is.) Vas. d. e. 1/410 és 3/412-kor: 13 kislány mosolyog az égre. TURÁN. 5 óra 40 perc. (4, 6, 8, 10. v. és v.: 2-kor is.) Vas. d. e. 9 és 11-kor: Monte Carlo. URANI A. Hotel Sacher. (.**, lis. Ul. sz., v. és v.: 943-kor is.) Színházi hírek ■—^———— „A piros bugyelláris” a Városi Színházban Fűszeres, friss sarjúillat és alföldi napsütés árad derűs színekben a Városi Színház színpadáról, ahol az új vezetés, népszínmű-ciklusa első darabjául Csepreghy Ferenc „A piros bugyelláris" című regényes, mintegy fél évszázaddal ezelőtt példátlanul népszerű zenés népi színművét mutatta be. A színház programjához híven, az eredeti koloritban, minden modernizálás nélkül újították fel a jóízű népszínművet és a kísérlet bivált, mert a népszínművek hangulatát, zamatát, naiv élelmességeit és derűjét csak zavarná a korszerűsítés és az immár patinássá vált magyar népdalok, cselekményfordulatok és jól megformált színpadi alakok a régi ruhában is frissen és elevenen hatnak ma is a színpadon. A kedd esti bemutató meleg hangulata és a minduntalan feldübörgő, tapsos siker igazolta a színházat. A magyar népszínmű e felderengő újjáéledése Czakó Pál igazgató grzteskezű, stílusos rendezésén kiál Rózsahegyi Kálmán és Nagy Izabella kipróbált, nemesveretű művészetének érdeme. A többi szerepben Cselényi József, Kaszab Anna, Sala Domokos, Bókay Ferenc, Orbán Viola és Harsányi Rezső ragyogtatták fel ízesen a régi nótás, magyar világot. A bemutatóest szépszámú közönsége az előadás végével nem indult rohamra a ruhatár ellen, hanem jó tíz percen át ünnepelt és lelkesedett — ez a ritka siker legbeszédesebb jele. (v. 1.) Pszt! Titok!! Ne fecsegj!! Ebben a filmben úgyis kiderül Mr.Moto halálos titka (C. ? Kémek a kémek ellen! A hasbeszélő spion AivltalUI* Peter Lorre legizgalmasabb nyomozása! lvi vl Színházi bemutatók rendje E héten volt a Piros bugyelláris felújítása a Városi Színházban és pénteken és szombaton még három bemutató lesz: a Nemzeti Színház szombaton mutatja be Németh László új darabját, a „Papucshős“-t. Pénteken este a Dunaparti Színház nyitja meg kapuit, a Bristol-szálló átépített színháztermében. Szombaton este új műsorát mutatja be a Komédia Orfeum, a főváros egyetlen varietészínpada. A jövő hét szerdáján a Vígszínház ad premiert: Hunyady Sándor „Kártyázó asszonyok" című vígjátékénak lesz a bemutatója. Másnap, csütörtökön a Nemzeti Kamaraszínház mutatja be Bókay János „Feleség" című vígjátékát, Bajor Gizivel a címszerepben. Két nappal később a Pesti Színház Bourdet francia író „Szabad az út“ című vígjátékát újítja fel, Heltai Jenő fordításában. * SMART levendula jobb, mint a külföldi. * A „Halhatatlan Ady" emlékesten, mely már a sorozat III. estje s amely november 4-én lesz a Zeneakadémia nagytermében, az elsőrangú fiatal művészgeneráció mutatkozik be mint Ady-interpretátor, így Szörényi Éva, Varga Lívia, Nagypál László, Tímár József, Ujlaky László, Boksa Soós László, Senyei Vera, Móricz Lili, Érsek Mária. A régi ismert Ady-gárdisták közül fellép: Medgyasszay Vilma, Orsolya Erzsébet, Péchy Blanka, Baló Elemér, Lendvay Andor. * SMART perfumery, Bécsi utca 9. Magyar énekművésznő sikere bécsben Október 30-án volt a bécsi állami operaházban Strauss Richárd ,,Die Frau ohne Schalten" című darabjának a felújítása, teljesen új betanulással és új szereplőkkel. Tutsek Piroska az Anime szerepét alakította. A bécsi sajtó nagy elismeréssel ír a művésznő kitűnő színpadi alakításáról. A közönség a többi szereplővel együtt melegen ünnepelte Tutsek Piroskát. Színháznyitás a Dunapark Színpadon ma, pénteken este 9 órakor a Bristolszállóban! A legelegánsabb és a legvidámabb színház. Jegyrendelés: T.: 189 925. * Főpróba a Komédiában. Pénteken este tartja főpróbáját a Komédia Orfeum a „Benősülés" című új revüből. A főszerepekben Sarkadi Aladár, Szűcs László, Boross Géza és R. Türk Berta lépnek fel és új artista-attrakciók is szerepelnek a revírben. * Cecilli. de Mille grandiózus filmje: „Acélkaraván" a Tivoliban (Nagymező utca 8.) és az Odeonban (Rottenbiller utca 37/1). Pénteken nyílik a Dunaparti Színpad A főváros legfiatalabb színháza, a Dunaparti Színpad, pénteken este nyitja ki kapuit a Dunakorzó mellett, a Bristol-szálló átépített színháztermében. Köpeczi-Boócz Lajos művészeti igazgató, Török Sándor író és a kis színház művészgárdája ezt megelőzően tanácskozást tartottak anapilapok színházi kritikusaival és rovatvezetőivel, akiket tájékoztattak szép és tiszteletreméltó célkitűzéseikről. RÓZSAVÖLGYI HANGVERSENYEI: Zenekari Matiné a Vígszínházban bérletben. Vez.: Failoni, Ferencsik, Komor, Polgár. Bérletek 7.20—22.80 P. I. Zenekari Beethoven-est 7-én. I. és II. szimf. Közr.: Rauchwerger (Es-dur), Zsögön, dr. Sípos (duó). Vez.: Komor. Bérletek és egyes jegyek. KOMIKUSOK PARÁDÉJA vasárnap d. u. 5-kor. 16 nagyszerű sztárt 3 órás kacagás! Jegyek Zeneakadémián is. * Művészek, írók és Kutatók Szövetkezete „Kelet-Európa zenéje" címmel zenei előadás- és hangversenysorozatot rendez a Zeneakadémián. Az első esten, nov. 9-én Bartók János a népies magyar műdal társadalmi szerepéről ad elő. Közreműködnek Fayl Erzsébet, Rácz Aladár, Szabados Zádor női énekkara és Szegedi Ernő. KIS RÁOBOK. SUPERGÉPEK JAVÍTÓMESTERE ZÁDOR ANDOR, Csáky-6.9. T. 124-093 ANTENNASZEREZÉS! Rádióműsor BUDAPEST I. (Pernek m.) — 45: Torr.n. Hírek. Közleményük. Haiukriezek. — Diána: Étrend. — 10: Hírek. — ’ 10.20 Ipari munka és kifáradás. (Pály Mailen . — 10.45: Ahol Thala úttörői plusztak. (Aksonyi Pál.) — 11.30: Vizjelzőszolualat. — 12: Ilár,ujj,szó. Himnusz, időjárásiérüés. — 12.10: Szabó Ierén hegedül, zonesorán kiséri Petri Endre — 12.40: Hírek -12.55: Herényi György énekel. — 13.20: Időjelzés, időjárásteremés. — 13.30: A Máda Terézia honvéd gyalogezred zenekara. — 14.30: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés. — 15: Árfolyam hírek. — 16.45: Árfolyamhírek. — 16.15: Diákfélóra. Bessenyei György. (Dr. Clauser Mihály) — 16.45: Időjelzés, időjárásjelintés, hírek. — 17: Hírek szlovák és magyarorosz nyelven. — 17.15: Mozart-hangverseny hanglemezről. -- 17.40: Sportközlemények. — IS: Rákóczi véleménye a magyarorosz népről. (Bucsinszky Tódor.) — 18.30: Lovászi Ferenc cigányzenekara. — 19.15: Hírek. — 13.25: A tévedés. (Márai Sándor) — 19.50: A balerina. (Operett három felvonásban.) 21.40: Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák és magyarorosz nyelven — 22: A rádió szaki zenekara. — 23: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 23.20: Farkas Jenő cigányzenekara muzsikál — 00.05: Hírek. BUDAPEST II. Gyorsírótanfolyam. (Szlaber Géza.) — 19.30: S. Sohár Vilma zongorázik — 20: Hírek magyar, szlovák és magyarorosz nyelven — 28.20: A bábjáték évszázadai (I : Haraszti Emil.) — 20.50: Debreceni zóngóra hármas. — 21.25: Tánclemezek. — 2?: Időjárásjelentés. Use Delafrare, VICTOR FRANCÉN, Sessue Hayakawa A megbélyegzett asszony A nagy sikerre való tekintettel UAI I V \A£C\fhf} fémszálon prolongálva — Budapesten egyedül ■ ■ ^ Bethlen-tér 3. Tel.: 142-453