Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)

1939-12-24 / 292. szám

VASARNAP, 193? DECEMBER 24. Magyar Nemzet Sarkotics vezérezredes naplót írt Tisza István délszláv küldetéséről Néhány héttel ezelőtt a teljes visszavonul­tság csöndjében meghalt báró Lovcseni Sarkotics István ve­zérezredes, Bosznia és Hercegovina utolsó kormányzója, aki a mon­archia összeomlása után Ausztriá­ban keresett és talált menedéket és ott várta egyre fogyatkozó remény­séggel politikai és történelmi vágyai­nak teljesedését. Sarkotics vezér­­ezredesnek rendkívül fontos és ké­nyes szerepe volt a monarchia déli tartományaiban, amelyeknek élére a világháború alatt került, még pe­dig akkor, amikor Potioreket, sze­rencsétlen vállalkozása után föl­mentették. I. Ferenc József Sarko­­ticsot nevezte ki Bosznia és Herce­govina kormányzójává és katonai parancsnokává. A régi likai horvát családból származó katona a hely­zet teljes ismeretével vette át fon­tos megbízatását. Az osztrák-ma­gyar hadsereg 1916 januárjának ele­jén az ő vezetésivel ostromolta meg és foglalta el a déli hadszíntér leg­fontosabb stratégiai pontját, Lov­­csent. A sikeres vállalkozásért kapta meg a királytól a bárói rangot a „lovcseni" előnévvel. Mindig büszke volt arra, hogy magyar báróságot kapott és hogy, mint a hajdani bosnyák bánok utóda, a magyar zászlósurak közé tartozik. A háború után Bécsben telepedett le, teljesen visszavonult és kizárólag irodalom­mal foglalkozott. Legszűkebb kör­nyezetének tagjai tudtak csak arról, hogy boszniai kormányzóvá történt kinevezése óta rendkívül pontos és részletes naplót vezetett és hogy ez a napló igen sok olyan abszolút pontos és megbízható adatot tartal­maz, amely teljesen új megvilágí­tásba helyezheti az összeomlást megelőző izgalmas hónapok számos történelmi fontosságú momentumát. Naplóját senkinek sem mutatta meg, de hosszú esztendőkön keresz­tül mindig keresett valakit, akinek nyugodtan átadhatná, mert elhatá­rozott szándéka volt, hogy amíg él, följegyzéseit nem hozza nyilvános­ságra. Véletlenül megtudtuk, hogy Sárko­­tics vezérezredes dr. Tonelli Sán­dort, a szegedi kereskedelmi és iparkamara főtitkárát tüntette ki bizalmával. Tomnellivel tizenöt év­vel ezelőtt, 1924-ben ismerkedett meg, a máriagr­iini szanatóriumban. Állandó kapcsolat támadt közöttük, majd minden évben találkoztak és 1934-ben, tehát tízévi ismeretség után a­dta át neki megőrzés végett eredeti naplóját azzal, hogy a napló tartalmát csak halála után ismer­tetheti meg a nyilvánossággal, hogy utazza be homo regius-ként a délszláv tartományokat, tapaszta­latairól azután tegyen jelentést. Tiszának ez az útja, amelyről Nádasdy Béla alezredesnek, a zág­rábi honvédkerület egykori vezér­kari főnökének nem­rég megjelent könyve részletesen beszámol, szep­tember 13-án kezdődött Zágrábban és már szeptember 25-én, Újvidé­ken véget is ért. Tisza ebből a tizenhárom napból két és fél napot Szarajevóban töltött. Útjának ez a szarajevói tartózkodás volt a leg­fontosabb része, mert itt találkozott a boszniai politkai élet vezetőivel és itt történt az a bizonyos „lovagló­korbács-jelenet"­is, amelyről azután mindenféle tudósítások jelentek meg a sajtóban. Sarkotics naplója teljes részletességgel beszámol ezek­ről az izgalmas szarajevói órákról és nem csak Tiszáról ad egészen meglepő, emberi képet, hanem szét­szaggatja azt a ködös legendát is, amely a szarajevói tárgyalások köré szövődött. Tisza szeptember 20-án délután öt órakor érkezett meg Szarajevóba. Kíséretben volt Nádasdy Béla al­ezredes, a zágrábi horvát honvéd­­kerület vezérkari főnöke, aki töké­letesen beszélte a szerb—horvát nyelvet és a hadseregparancsnokság rendelte ki a homo regius mellé. Tiszát az állomáson Sarkotics várta a bosnyák főváros összes előkelő­ségeivel. A kocsiban, amely a ko­­nakba vitte a nevezetes vendéget, Sarkoticsnak feltűnt, hogy Tiszának milyen rossz kedve van. Szűk­szavúan elmondotta, hogy igen le­verő dolgokat tapasztalt az úton. — Amilyen kopott volt az uni­formisa — írja Sarkotics naplójá­ban — olyan nyomott volt a han­gulata." Tiszán legénységi uniformisból átalakított ezredesi egyenruha volt, ugyanaz a kopott ruha, amelyben a király parancsa érte az Isonzón. Ez a külső — állapítja meg Sarko­tics — egyáltalában nem felelt meg a délszláv viszonyoknak, mert Bosznia, Hercegovina és Dalmácia primitív népe így nem igen láthatta benne, a kopott katonában a ki­rály, a császár képviselőjét. Az állomástól a konakig vezető elég hosszú úton Sarkotics nem tit­kolta el azt a véleményét, hogy Tisza útja elkésett. — Hogyan történhetett mindez — ismételgette komor hangulatban Tisza. Reménytelennek látta a helyzetet, de azért elhatározta, hogy még az­nap fogadja az egyes pártok veze­tőit. Sarkotics szerette volna, ha Tisza meglátogatja Stadler érseket, aki azonban betegen feküdt vidéki nyaralójában. Sarkotics megjegyzi naplójában, hogy nagyon sajnálja, hogy nem sikerült egy-két nagy­embert megismertetni egymással, mert azt hiszi, hogy Stadler érsek­nek sikerült volna meggyőznie Tiszát sok olyan dologról, amely­hez az ő fogyatékos ékesszólása nem volt elegendő. Azokban az időkben a politikai pártok az egyházak szerint tago­zódtak a déli tartományokban és ezért Tisza elsősorban az egyes fe­lekezetek, a katolikusok görögkele­tiek és mohamedánok vezető embe­reit kérette magához. A legelső meg­hívottak között volt Sola Vojislav, a föloszlatott bosnyák szábor el­nöke és a boszniai szerb párt veze­tője. Solának ez a látogatása nagyon rövid ideig tartott. Sola egy terjedel­mes emlékiratot nyújtott át Tiszának akit arra kért, hogy tanulmányozza át, másnap majd társaival együtt fog tisztelegni a király megbízottja előtt. Tisza gyanútlanul vette át a horvát nyelven írt emlékiratot és este átadta lefordítás végett Nádasdy alezredesnek. Azt hitte, hogy az emlékirat információkat tartalmaz az egyes pártok kívánságairól. Ami­kor aztán még az éjszakai órákban megkapta a fordítást, megdöbbenve látta, hogy az tulajdonképpen nem is memorandum, hanem „deklará­ció", még­pedig a „délszláv nemzeti tanács" deklarációja. Ebben az irat­ban szerepelt először hivatalosan a „délszláv nemzeti tanács". Sarkotics meghívja Tiszát Boszniába Fölkerestük dr. Tonelli Sándort és megkértük, hogy mutassa meg ezt a történelmi fontosságú doku­mentumot. Készségesen teljesítette kívánságunkat, sőt elmondott több olyan érdekes dolgot is Sarkotics vezérezredessel kapcsolatban, ami nem szerepel a napló följegyzései között: — Igen sokszor voltam együtt Sarkotics vezérezredessel, aki évekig tartó állandó érintkezés és levelezés után legteljesebb bizalmával tisztelt meg, nem csak féltve őrzött napló­­ját adta át mgőrzés végett, hanem leveleiben és­ beszélgetéseinek során olyan eseményekről is beszámolt, amelyek nem vele történtek ugyan, de közvetett tudomása volt róluk. A magyar közönséget azt hiszem elsősorban Sarkotics ezredesnek gróf Tisza Istvánnal való kapcso­lata érdekelheti. Ez a kapcsolat tu­lajdonképpen akkor kezdődött, ami­kor Bosznia kormányzójává nevezte ki a király, 1915 januárjának ele­jén. Kinevezése után azonnal ki­hallgatáson fogadta a király, aki főképpen az iránt érdeklődött, hogy mi a helyzet a délszláv­ kérdés körül. Tonelli Sándor hatalmas iratcso­mót vesz elő, ebben van a nevezetes napló is, de Sarkoticsnak rend­kívül sok levele is. — Azt hiszem — mondotta To­nelli Sándor, miután kikeresett né­hány lapot a paksamétából —, ma már nyugodtan beszélhetünk a leg­nagyobb nyilvánosság előtt ezekről a dolgokról, mert hiszen az elmúlt húsz esztendő régen lekoptatta ró­luk a politikát és így azok a dol­gok, amelyekről ezek a fakult írá­sok beszélnek, már kizárólag a tör­ténelem anyagát jelentik. Sarkotics vezérezredes rendkívül nagyra be­csülte Tiszát, ami írásaiból is, de beszélgetéseiből is minduntalan ki­­derü­lt Személyesen csak 1915 ja­nuárjában, közvetlenül­­ a királyi audiencia után találkozott vele. A király kérdésére ugyanis ezt mon­dotta: — Úgy látom, hogy a jugoszlá­­vizmus igen erősen terjed. Ennek, véleményem szerint, úgy lehetne a legbiztosabban útját állni, ha a horvátok közj­ogi kívánságait kielé­gítenék, a horvátlakta területeket Szent István koronája alatt egyesí­tenék, és a horvát népet önállósí­tanák a monarchia déli részében. — Ezt csak alkotmányjogi válto­zásokkal lehetne megcsinálni — mondotta a király, majd hozzátette. Ezt önnek először Tiszával­­kell megbeszélni. —­ Szabad ezt parancsnak tekin­tenem — kérdezte Sarkotics. — Igen — mondta a király. Sarkotics az audiencia után a kabinetirodából azonnal fölhívta a Budapesten tartózkodó Tisza István miniszterelnököt, majd vonatra ült és Tisza előtt hosszabb előadásban ismertette a délszláv­ kérdés meg­oldására vonatkozó elgondolásait. Hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a tűszúrások politikájának, meg kell teremteni az őszinte horvát— magyar barátságot. Egyúttal meg­hívta Tiszát, hogy látogassa meg a déli tartományokat, elsősorban Boszniát, Hercegovinát és Dalmá­ciát és közvetlenül ismerje meg az ottani helyzetet. Tisza kijelen­tette, hogy a háborút nem tartja alkalmas időnek az alkotmányjogi változások keresztülvitelére, de ő maga is szükségesnek tartja, hogy a háború befejezése után vala­mennyi nemzetiség jogos igényeit kielégítsék. Kijelentette, hogy na­gyon szeretné személyesen megláto­gatni ezeket a déli területeket, de nagyon lekötik a teendői, különben a horvát bán és a horvát miniszter állandóan informálják az ottani vi­szonyokról. Sarkotics ezután Tiszával csak IV. Károly koronázási ünnepélyén találkozott, de csak néhány percig beszélgethettek. Tisza Szarajevóban Károly király hamarosan fölmen­tette Tiszát, aki ezredesi rangban kiment előbb a bukovinai, majd az isonzói frontra. Ettől kezdve a döntő események szinte hajszolták egymást és egyre jobban látszott, hogy a válság, amely kirobbantotta a háborút, lassan kint visszatér ki­indulási pontjára, a Balkánra, ahol a monarchia szempontjából napról napra nőtt a veszedelem. Megtör­tént Laibachban a nevezetes dél­szláv—cseh testvériségi tüntetés, majd elkövetkezett a korfui meg­egyezés és egyre több olyan tünet jelentkezett, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a jugoszláv­­k­érdés a monarchia keretei között alig lesz megoldható. Gróf Tisza Istvánt 1918 szeptember első heté­ben érte az isonzói fronton IV. Károly királynak az a felhívása. maoha I NAGY. EICHHEB „Már késő44 Sarkotics másnap reggel, mint a déli haderők főparancsnoka, egy menetbrigádot inspiriált és csak féltizenegy órakor tért vissza a ko­­nakba. Hirtelen fölpattant dolgozó­­szobájának ajtaja és Tisza valóság­gal berobbant rajta. Minden izében remegve, rettenetesen felindulva adta át a memorandumot. — Életemben már sok politikai tapintatlansággal találkoztam — mondotta —, de ilyen arcátlan ki­hívást, a politikai belátásnak és az államhűségnek ilyen nagymértékű hiányát még nem értem meg. Sarkotics átfutotta az írást, amely­ben a délszláv nemzeti tanács a valódi és vélt sérelmek felsorolása után a nemzeti önrendelkezési jog alapján követeli a délszláv­ kérdés megoldását. Nyilvánvaló volt, hogy ez a monarchiából való kiválást je­lentette. Drámai beszélgetés folyt le most Tisza és Sarkotics között. A kor­mányzó azt tanácsolta, hogy ezeket a politikusokat, akik egy törvény­telen alakulás, a „délszláv nemzeti tanács" kiküldötteinek nevezték magukat vagy egyáltalán ne fogadja vagy legfeljebb rövid néhány szóval bocsássa el őket, de Tisza kijelen­tette, hogy Solának már ígéretet tett, az adott szó alapján fogadnia kell a küldöttséget. Hozzátette azon­ban, hogy ezeket az embereket ki fogja oktatni a monarchia iránti hűség és kötelesség fogalmára. Arra kérte Sarkoticsot, hogy a küldött­ség fogadásához rendeljen ki telje­sen megbízható gyorsírót, aki töké­letesen ért úgy szerbül, mint néme­tül, mert meg akarja akadályozni, hogy később akár egy szavát is el­ferdítsék.. Sarkotics a kormányzó­ság dr. Starch nevű tisztviselőjét bocsájtotta Tisza rendelkezésére. A hírhedté vált „lovagló-korbá­­c­sos jelenetet Sarkotics Starch köz­vetlen előadásából és följegyzései­­ből ismeri és ismerteti naplójában, amelynek ez a része néhány órával a nevezetes jelenet után íródott, tehát megbízhatósága és hűsége kétségtelen. Tisza eszerint egy hosz­­szú, keskeny szobában fogadta a küldöttséget. Kezében nem lovagló­ostort tartott — ez a lovaglópálca, amely végigkísérte a frontokon, a mögötte lévő asztalon hevert és így nem is csapkodhatott vele —, kezé­ben az előző nap átvett memoran­dum fordítása volt. A hattagú kül­döttség élén Lola állott, a mögötte lévő sorban négyen, a sor jobb szé­lén egy Ilics nevű franciskánus ba­rát és a küldöttség hatodik tagja hátul. Az sem igaz, hogy Tisza erős hangon, ingerülten beszélt volna Először nyugodt, de határo­zott hangon kezdte magyarázni, hogy nagyon csalódott abban a várakozásában, amelyben átvette a memorandumot, mert azt hitte, hogy abban komoly politkai elgon­dolások lesznek és ehelyett a me­­memorandumból Laibach és Prága szelleme cseng ki. Ezután azt kezdte fejtegetni, hogy arait az an­tant a népek önrendelkezési joga nevén hirdet, az tulajdonképpen csalétek. A küldöttség tagjai egyre türelmetlenebbül viselkedtek, közbe­­közbeszóltak, ami szemmel látható­lag idegesítette Tiszát. Amikor az­tán az a közbeszólás hangzott el, hogy „már késő", Tisza emelt han­gon jelentette ki, hogy Magyar­­ország és Horvátország egymásra­utaltsága nem csak földrajzi vélet­­lenség és úgy Magyarországnak, mint a Monarchiának lesz elég ereje lesújtani azokra, akik szétrobban­­tására törekszenek. Ebben a pilla­natban szólt közbe a szélen álló franciskánus barát: — Hajdemol Ez volt talán az egyetlen horvát szó, amit Tisza ismert, hiszen az elmúlt napokban számtalanszor hallhatta: „Gyerünk." így indítot­ták a vonatot, a kocsit, az autót ebben az egész horvát világban. A küldöttség tagjai megmozdultak az ajtó felé, mire Tisza felindultan kiáltotta feléjük: — Jobb is lesz, ha mennek! A küldöttség el is távozott. A szörnyű jelenet után Tisza mélyen felindulva ment át Sarkotics dol­gozószobájába, szó nélkül ült le az íróasztal elé, homlokát a tenyerébe hajtotta és hosszú percekig ült így, mozdulatlanul. Este a kormányzó vacsorát adott a homo regius tiszteletére. Kölcsö­nösen üdvözölték egymást. Tisza már nyugodt hangon beszélt. Szép, Tisza Magyarokkal találkozik Részletesen beszámolt Sarkotics naplója arról a kirándulásról, ame­lyet másnap rendezett Tisza fölvidí­­tása céljából a keleti vasút mentén Baléra, Bosznia egyik legszebb vi­dékére. Meglepődve tapasztalta, hogy Tiszát a táj egyáltalában nem érdekli, lehet, hogy nyomott han­gulata miatt, de az is lehet, hogy nem volt érzéke a tájszépségek iránt. Annál nagyobb érdeklődéssel figyelte az emberi dolgokat. Állan­dóan érdeklődött, hogyan és miből élnek az emberek. Palában akkor egy katonai osztag invalidus­ házat épített. A katonamunkások között volt néhány magyar is. Amikor ezt meghallotta Tisza, megállíttatta az autót, kiszállt belőle, megkereste a magyar bakákat, fölragyogó arccal beszélgetett, parolázott velük, mint elfelejtette volna az előző órák sok keserűségét. Sarkotics ismét közös kocsiban ült Tiszával, sokat beszélgettek a délszláv kérdésről és megütközve tapasztalta, hogy Wekerle miniszter­elnök és Budán külügyminiszter, akiket ő a kérdés minden momen­tumáról részletesen tájékoztatott, Tiszát nem informálta. .Tisza na­gyot sóhajtott, majd később ki­jelentette, hogy most hivatalosan ők intézik a dolgokat, ő maga pe­dig a fronton teljesít katonai szol­gálatot. Sarkotics Tisza előtt kifejtette részletesen a maga elgondolását, amelynek lényege az volt, hogy a kiélesedett kérdést egy horvát szub­­dualizmus megalkotásával lehetne elintézni, ebbe belekapcsolhatnák Dalmáciát és Boszniát is. Másnap délután utazott el Szara­jevóból a homo regius. ..Kikísér­­lük az állomásra — írja Sarkotics — és az utolsó pillanatban azt mondtam, hogy hitem szerint fo­gunk még együtt munkálkodni mi horvátok és magyarok a monarchia megmentésén. — God­ gebe­es — mondta Tisza és úgy megszorította a kezemet hogy a szorítás erejét most is ér­zem. Szeptember 24-én ezt írta Sarko­tics vezérezredes a naplójába: — Nagyon nyugtalan éjszakám volt. Álmomban láttam Tiszát, amint száguld Budapest és Bécs felé. Láttam, amint az államhű elemek körülötte csoportosulnak. Hallottam, amint lelkes szavakkal hív fel mindenkit a trón és a haza védelmére. Ez a szép álom nem vált valóra. Tisza Bécsbe utazott, jelentést tett a királynak, néhány nappal később pedig elhangzott ajkáról a magyar parlamentben a tragikus bejelentés: elvesztettük a háborút... Sarkotics vezérezredes naplójából a közeledő október végi összeomlás szörnyű dübörgése hangzik. Magyar László 17 Újból kapható . Gördíthető, víztöltésel, petróleumtü­ cleti a­­diátor Kémény, csővezeték nélkül, bárhol felállítható Fogyasztása óránként 3 fillér. Orcsó, hittem, italtalani Vilmos császár­ól 81 Telefon: 11-94-12. komoly beszédet mondott. Ismer­tette a monarchia új feladatait és a célt, hogy mindenki megkapja népi és egyéni jogait. Állandóan hangsúlyozta az osztrák császári korona és Szent István koronájá­nak közjogi különállását. A va­csora hangulata azért nagyon ko­mor volt és komorságát még inkább fokozta az a távirat, amelyet köz­ben kézbesítettek Sarkoticsnak. A sil­zírozott távirat a bolgár front áttöréséről számolt be. Sarkotics azonnal közölte a tragikus távirat hírét Tiszával. Karácsonyra CSILLÁRT METEOR SSSLUtáGYáRBHR lísára'i­: Arjegynéh 3-f 1 lAngú *'ombinfth­rs1ll*r !«I­­ngyen ! Újdonság!ÁllóolvasblAmpa 4.20 Podmaniczky-u­tca 27 Józsa: Korút ««

Next