Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-24 / 292. szám
VASARNAP, 193? DECEMBER 24. Magyar Nemzet Sarkotics vezérezredes naplót írt Tisza István délszláv küldetéséről Néhány héttel ezelőtt a teljes visszavonultság csöndjében meghalt báró Lovcseni Sarkotics István vezérezredes, Bosznia és Hercegovina utolsó kormányzója, aki a monarchia összeomlása után Ausztriában keresett és talált menedéket és ott várta egyre fogyatkozó reménységgel politikai és történelmi vágyainak teljesedését. Sarkotics vezérezredesnek rendkívül fontos és kényes szerepe volt a monarchia déli tartományaiban, amelyeknek élére a világháború alatt került, még pedig akkor, amikor Potioreket, szerencsétlen vállalkozása után fölmentették. I. Ferenc József Sarkoticsot nevezte ki Bosznia és Hercegovina kormányzójává és katonai parancsnokává. A régi likai horvát családból származó katona a helyzet teljes ismeretével vette át fontos megbízatását. Az osztrák-magyar hadsereg 1916 januárjának elején az ő vezetésivel ostromolta meg és foglalta el a déli hadszíntér legfontosabb stratégiai pontját, Lovcsent. A sikeres vállalkozásért kapta meg a királytól a bárói rangot a „lovcseni" előnévvel. Mindig büszke volt arra, hogy magyar báróságot kapott és hogy, mint a hajdani bosnyák bánok utóda, a magyar zászlósurak közé tartozik. A háború után Bécsben telepedett le, teljesen visszavonult és kizárólag irodalommal foglalkozott. Legszűkebb környezetének tagjai tudtak csak arról, hogy boszniai kormányzóvá történt kinevezése óta rendkívül pontos és részletes naplót vezetett és hogy ez a napló igen sok olyan abszolút pontos és megbízható adatot tartalmaz, amely teljesen új megvilágításba helyezheti az összeomlást megelőző izgalmas hónapok számos történelmi fontosságú momentumát. Naplóját senkinek sem mutatta meg, de hosszú esztendőkön keresztül mindig keresett valakit, akinek nyugodtan átadhatná, mert elhatározott szándéka volt, hogy amíg él, följegyzéseit nem hozza nyilvánosságra. Véletlenül megtudtuk, hogy Sárkotics vezérezredes dr. Tonelli Sándort, a szegedi kereskedelmi és iparkamara főtitkárát tüntette ki bizalmával. Tomnellivel tizenöt évvel ezelőtt, 1924-ben ismerkedett meg, a máriagriini szanatóriumban. Állandó kapcsolat támadt közöttük, majd minden évben találkoztak és 1934-ben, tehát tízévi ismeretség után adta át neki megőrzés végett eredeti naplóját azzal, hogy a napló tartalmát csak halála után ismertetheti meg a nyilvánossággal, hogy utazza be homo regius-ként a délszláv tartományokat, tapasztalatairól azután tegyen jelentést. Tiszának ez az útja, amelyről Nádasdy Béla alezredesnek, a zágrábi honvédkerület egykori vezérkari főnökének nemrég megjelent könyve részletesen beszámol, szeptember 13-án kezdődött Zágrábban és már szeptember 25-én, Újvidéken véget is ért. Tisza ebből a tizenhárom napból két és fél napot Szarajevóban töltött. Útjának ez a szarajevói tartózkodás volt a legfontosabb része, mert itt találkozott a boszniai politkai élet vezetőivel és itt történt az a bizonyos „lovaglókorbács-jelenet"is, amelyről azután mindenféle tudósítások jelentek meg a sajtóban. Sarkotics naplója teljes részletességgel beszámol ezekről az izgalmas szarajevói órákról és nem csak Tiszáról ad egészen meglepő, emberi képet, hanem szétszaggatja azt a ködös legendát is, amely a szarajevói tárgyalások köré szövődött. Tisza szeptember 20-án délután öt órakor érkezett meg Szarajevóba. Kíséretben volt Nádasdy Béla alezredes, a zágrábi horvát honvédkerület vezérkari főnöke, aki tökéletesen beszélte a szerb—horvát nyelvet és a hadseregparancsnokság rendelte ki a homo regius mellé. Tiszát az állomáson Sarkotics várta a bosnyák főváros összes előkelőségeivel. A kocsiban, amely a konakba vitte a nevezetes vendéget, Sarkoticsnak feltűnt, hogy Tiszának milyen rossz kedve van. Szűkszavúan elmondotta, hogy igen leverő dolgokat tapasztalt az úton. — Amilyen kopott volt az uniformisa — írja Sarkotics naplójában — olyan nyomott volt a hangulata." Tiszán legénységi uniformisból átalakított ezredesi egyenruha volt, ugyanaz a kopott ruha, amelyben a király parancsa érte az Isonzón. Ez a külső — állapítja meg Sarkotics — egyáltalában nem felelt meg a délszláv viszonyoknak, mert Bosznia, Hercegovina és Dalmácia primitív népe így nem igen láthatta benne, a kopott katonában a király, a császár képviselőjét. Az állomástól a konakig vezető elég hosszú úton Sarkotics nem titkolta el azt a véleményét, hogy Tisza útja elkésett. — Hogyan történhetett mindez — ismételgette komor hangulatban Tisza. Reménytelennek látta a helyzetet, de azért elhatározta, hogy még aznap fogadja az egyes pártok vezetőit. Sarkotics szerette volna, ha Tisza meglátogatja Stadler érseket, aki azonban betegen feküdt vidéki nyaralójában. Sarkotics megjegyzi naplójában, hogy nagyon sajnálja, hogy nem sikerült egy-két nagyembert megismertetni egymással, mert azt hiszi, hogy Stadler érseknek sikerült volna meggyőznie Tiszát sok olyan dologról, amelyhez az ő fogyatékos ékesszólása nem volt elegendő. Azokban az időkben a politikai pártok az egyházak szerint tagozódtak a déli tartományokban és ezért Tisza elsősorban az egyes felekezetek, a katolikusok görögkeletiek és mohamedánok vezető embereit kérette magához. A legelső meghívottak között volt Sola Vojislav, a föloszlatott bosnyák szábor elnöke és a boszniai szerb párt vezetője. Solának ez a látogatása nagyon rövid ideig tartott. Sola egy terjedelmes emlékiratot nyújtott át Tiszának akit arra kért, hogy tanulmányozza át, másnap majd társaival együtt fog tisztelegni a király megbízottja előtt. Tisza gyanútlanul vette át a horvát nyelven írt emlékiratot és este átadta lefordítás végett Nádasdy alezredesnek. Azt hitte, hogy az emlékirat információkat tartalmaz az egyes pártok kívánságairól. Amikor aztán még az éjszakai órákban megkapta a fordítást, megdöbbenve látta, hogy az tulajdonképpen nem is memorandum, hanem „deklaráció", mégpedig a „délszláv nemzeti tanács" deklarációja. Ebben az iratban szerepelt először hivatalosan a „délszláv nemzeti tanács". Sarkotics meghívja Tiszát Boszniába Fölkerestük dr. Tonelli Sándort és megkértük, hogy mutassa meg ezt a történelmi fontosságú dokumentumot. Készségesen teljesítette kívánságunkat, sőt elmondott több olyan érdekes dolgot is Sarkotics vezérezredessel kapcsolatban, ami nem szerepel a napló följegyzései között: — Igen sokszor voltam együtt Sarkotics vezérezredessel, aki évekig tartó állandó érintkezés és levelezés után legteljesebb bizalmával tisztelt meg, nem csak féltve őrzött naplóját adta át mgőrzés végett, hanem leveleiben és beszélgetéseinek során olyan eseményekről is beszámolt, amelyek nem vele történtek ugyan, de közvetett tudomása volt róluk. A magyar közönséget azt hiszem elsősorban Sarkotics ezredesnek gróf Tisza Istvánnal való kapcsolata érdekelheti. Ez a kapcsolat tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor Bosznia kormányzójává nevezte ki a király, 1915 januárjának elején. Kinevezése után azonnal kihallgatáson fogadta a király, aki főképpen az iránt érdeklődött, hogy mi a helyzet a délszláv kérdés körül. Tonelli Sándor hatalmas iratcsomót vesz elő, ebben van a nevezetes napló is, de Sarkoticsnak rendkívül sok levele is. — Azt hiszem — mondotta Tonelli Sándor, miután kikeresett néhány lapot a paksamétából —, ma már nyugodtan beszélhetünk a legnagyobb nyilvánosság előtt ezekről a dolgokról, mert hiszen az elmúlt húsz esztendő régen lekoptatta róluk a politikát és így azok a dolgok, amelyekről ezek a fakult írások beszélnek, már kizárólag a történelem anyagát jelentik. Sarkotics vezérezredes rendkívül nagyra becsülte Tiszát, ami írásaiból is, de beszélgetéseiből is minduntalan kiderült Személyesen csak 1915 januárjában, közvetlenül a királyi audiencia után találkozott vele. A király kérdésére ugyanis ezt mondotta: — Úgy látom, hogy a jugoszlávizmus igen erősen terjed. Ennek, véleményem szerint, úgy lehetne a legbiztosabban útját állni, ha a horvátok közjogi kívánságait kielégítenék, a horvátlakta területeket Szent István koronája alatt egyesítenék, és a horvát népet önállósítanák a monarchia déli részében. — Ezt csak alkotmányjogi változásokkal lehetne megcsinálni — mondotta a király, majd hozzátette. Ezt önnek először Tiszávalkell megbeszélni. — Szabad ezt parancsnak tekintenem — kérdezte Sarkotics. — Igen — mondta a király. Sarkotics az audiencia után a kabinetirodából azonnal fölhívta a Budapesten tartózkodó Tisza István miniszterelnököt, majd vonatra ült és Tisza előtt hosszabb előadásban ismertette a délszláv kérdés megoldására vonatkozó elgondolásait. Hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a tűszúrások politikájának, meg kell teremteni az őszinte horvát— magyar barátságot. Egyúttal meghívta Tiszát, hogy látogassa meg a déli tartományokat, elsősorban Boszniát, Hercegovinát és Dalmáciát és közvetlenül ismerje meg az ottani helyzetet. Tisza kijelentette, hogy a háborút nem tartja alkalmas időnek az alkotmányjogi változások keresztülvitelére, de ő maga is szükségesnek tartja, hogy a háború befejezése után valamennyi nemzetiség jogos igényeit kielégítsék. Kijelentette, hogy nagyon szeretné személyesen meglátogatni ezeket a déli területeket, de nagyon lekötik a teendői, különben a horvát bán és a horvát miniszter állandóan informálják az ottani viszonyokról. Sarkotics ezután Tiszával csak IV. Károly koronázási ünnepélyén találkozott, de csak néhány percig beszélgethettek. Tisza Szarajevóban Károly király hamarosan fölmentette Tiszát, aki ezredesi rangban kiment előbb a bukovinai, majd az isonzói frontra. Ettől kezdve a döntő események szinte hajszolták egymást és egyre jobban látszott, hogy a válság, amely kirobbantotta a háborút, lassan kint visszatér kiindulási pontjára, a Balkánra, ahol a monarchia szempontjából napról napra nőtt a veszedelem. Megtörtént Laibachban a nevezetes délszláv—cseh testvériségi tüntetés, majd elkövetkezett a korfui megegyezés és egyre több olyan tünet jelentkezett, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a jugoszlávkérdés a monarchia keretei között alig lesz megoldható. Gróf Tisza Istvánt 1918 szeptember első hetében érte az isonzói fronton IV. Károly királynak az a felhívása. maoha I NAGY. EICHHEB „Már késő44 Sarkotics másnap reggel, mint a déli haderők főparancsnoka, egy menetbrigádot inspiriált és csak féltizenegy órakor tért vissza a konakba. Hirtelen fölpattant dolgozószobájának ajtaja és Tisza valósággal berobbant rajta. Minden izében remegve, rettenetesen felindulva adta át a memorandumot. — Életemben már sok politikai tapintatlansággal találkoztam — mondotta —, de ilyen arcátlan kihívást, a politikai belátásnak és az államhűségnek ilyen nagymértékű hiányát még nem értem meg. Sarkotics átfutotta az írást, amelyben a délszláv nemzeti tanács a valódi és vélt sérelmek felsorolása után a nemzeti önrendelkezési jog alapján követeli a délszláv kérdés megoldását. Nyilvánvaló volt, hogy ez a monarchiából való kiválást jelentette. Drámai beszélgetés folyt le most Tisza és Sarkotics között. A kormányzó azt tanácsolta, hogy ezeket a politikusokat, akik egy törvénytelen alakulás, a „délszláv nemzeti tanács" kiküldötteinek nevezték magukat vagy egyáltalán ne fogadja vagy legfeljebb rövid néhány szóval bocsássa el őket, de Tisza kijelentette, hogy Solának már ígéretet tett, az adott szó alapján fogadnia kell a küldöttséget. Hozzátette azonban, hogy ezeket az embereket ki fogja oktatni a monarchia iránti hűség és kötelesség fogalmára. Arra kérte Sarkoticsot, hogy a küldöttség fogadásához rendeljen ki teljesen megbízható gyorsírót, aki tökéletesen ért úgy szerbül, mint németül, mert meg akarja akadályozni, hogy később akár egy szavát is elferdítsék.. Sarkotics a kormányzóság dr. Starch nevű tisztviselőjét bocsájtotta Tisza rendelkezésére. A hírhedté vált „lovagló-korbácsos jelenetet Sarkotics Starch közvetlen előadásából és följegyzéseiből ismeri és ismerteti naplójában, amelynek ez a része néhány órával a nevezetes jelenet után íródott, tehát megbízhatósága és hűsége kétségtelen. Tisza eszerint egy hoszszú, keskeny szobában fogadta a küldöttséget. Kezében nem lovaglóostort tartott — ez a lovaglópálca, amely végigkísérte a frontokon, a mögötte lévő asztalon hevert és így nem is csapkodhatott vele —, kezében az előző nap átvett memorandum fordítása volt. A hattagú küldöttség élén Lola állott, a mögötte lévő sorban négyen, a sor jobb szélén egy Ilics nevű franciskánus barát és a küldöttség hatodik tagja hátul. Az sem igaz, hogy Tisza erős hangon, ingerülten beszélt volna Először nyugodt, de határozott hangon kezdte magyarázni, hogy nagyon csalódott abban a várakozásában, amelyben átvette a memorandumot, mert azt hitte, hogy abban komoly politkai elgondolások lesznek és ehelyett a mememorandumból Laibach és Prága szelleme cseng ki. Ezután azt kezdte fejtegetni, hogy arait az antant a népek önrendelkezési joga nevén hirdet, az tulajdonképpen csalétek. A küldöttség tagjai egyre türelmetlenebbül viselkedtek, közbeközbeszóltak, ami szemmel láthatólag idegesítette Tiszát. Amikor aztán az a közbeszólás hangzott el, hogy „már késő", Tisza emelt hangon jelentette ki, hogy Magyarország és Horvátország egymásrautaltsága nem csak földrajzi véletlenség és úgy Magyarországnak, mint a Monarchiának lesz elég ereje lesújtani azokra, akik szétrobbantására törekszenek. Ebben a pillanatban szólt közbe a szélen álló franciskánus barát: — Hajdemol Ez volt talán az egyetlen horvát szó, amit Tisza ismert, hiszen az elmúlt napokban számtalanszor hallhatta: „Gyerünk." így indították a vonatot, a kocsit, az autót ebben az egész horvát világban. A küldöttség tagjai megmozdultak az ajtó felé, mire Tisza felindultan kiáltotta feléjük: — Jobb is lesz, ha mennek! A küldöttség el is távozott. A szörnyű jelenet után Tisza mélyen felindulva ment át Sarkotics dolgozószobájába, szó nélkül ült le az íróasztal elé, homlokát a tenyerébe hajtotta és hosszú percekig ült így, mozdulatlanul. Este a kormányzó vacsorát adott a homo regius tiszteletére. Kölcsönösen üdvözölték egymást. Tisza már nyugodt hangon beszélt. Szép, Tisza Magyarokkal találkozik Részletesen beszámolt Sarkotics naplója arról a kirándulásról, amelyet másnap rendezett Tisza fölvidítása céljából a keleti vasút mentén Baléra, Bosznia egyik legszebb vidékére. Meglepődve tapasztalta, hogy Tiszát a táj egyáltalában nem érdekli, lehet, hogy nyomott hangulata miatt, de az is lehet, hogy nem volt érzéke a tájszépségek iránt. Annál nagyobb érdeklődéssel figyelte az emberi dolgokat. Állandóan érdeklődött, hogyan és miből élnek az emberek. Palában akkor egy katonai osztag invalidus házat épített. A katonamunkások között volt néhány magyar is. Amikor ezt meghallotta Tisza, megállíttatta az autót, kiszállt belőle, megkereste a magyar bakákat, fölragyogó arccal beszélgetett, parolázott velük, mint elfelejtette volna az előző órák sok keserűségét. Sarkotics ismét közös kocsiban ült Tiszával, sokat beszélgettek a délszláv kérdésről és megütközve tapasztalta, hogy Wekerle miniszterelnök és Budán külügyminiszter, akiket ő a kérdés minden momentumáról részletesen tájékoztatott, Tiszát nem informálta. .Tisza nagyot sóhajtott, majd később kijelentette, hogy most hivatalosan ők intézik a dolgokat, ő maga pedig a fronton teljesít katonai szolgálatot. Sarkotics Tisza előtt kifejtette részletesen a maga elgondolását, amelynek lényege az volt, hogy a kiélesedett kérdést egy horvát szubdualizmus megalkotásával lehetne elintézni, ebbe belekapcsolhatnák Dalmáciát és Boszniát is. Másnap délután utazott el Szarajevóból a homo regius. ..Kikísérlük az állomásra — írja Sarkotics — és az utolsó pillanatban azt mondtam, hogy hitem szerint fogunk még együtt munkálkodni mi horvátok és magyarok a monarchia megmentésén. — God gebees — mondta Tisza és úgy megszorította a kezemet hogy a szorítás erejét most is érzem. Szeptember 24-én ezt írta Sarkotics vezérezredes a naplójába: — Nagyon nyugtalan éjszakám volt. Álmomban láttam Tiszát, amint száguld Budapest és Bécs felé. Láttam, amint az államhű elemek körülötte csoportosulnak. Hallottam, amint lelkes szavakkal hív fel mindenkit a trón és a haza védelmére. Ez a szép álom nem vált valóra. Tisza Bécsbe utazott, jelentést tett a királynak, néhány nappal később pedig elhangzott ajkáról a magyar parlamentben a tragikus bejelentés: elvesztettük a háborút... Sarkotics vezérezredes naplójából a közeledő október végi összeomlás szörnyű dübörgése hangzik. Magyar László 17 Újból kapható . Gördíthető, víztöltésel, petróleumtü cleti adiátor Kémény, csővezeték nélkül, bárhol felállítható Fogyasztása óránként 3 fillér. Orcsó, hittem, italtalani Vilmos császáról 81 Telefon: 11-94-12. komoly beszédet mondott. Ismertette a monarchia új feladatait és a célt, hogy mindenki megkapja népi és egyéni jogait. Állandóan hangsúlyozta az osztrák császári korona és Szent István koronájának közjogi különállását. A vacsora hangulata azért nagyon komor volt és komorságát még inkább fokozta az a távirat, amelyet közben kézbesítettek Sarkoticsnak. A silzírozott távirat a bolgár front áttöréséről számolt be. Sarkotics azonnal közölte a tragikus távirat hírét Tiszával. Karácsonyra CSILLÁRT METEOR SSSLUtáGYáRBHR lísára'i: Arjegynéh 3-f 1 lAngú *'ombinfthrs1ll*r !«Ingyen ! Újdonság!ÁllóolvasblAmpa 4.20 Podmaniczky-utca 27 Józsa: Korút ««