Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)
1939-12-24 / 292. szám
16 MAGYAR ASSZONYOK A SZEGÉNYEKÉRT Kanizsai Dorottya, Perényi nádor felesége írja tiszttartójának 1525-ben. ..Tudjuk, hogy az Isten a szegényeknek és ügyehagyottaknak könyörgését meghallgatja. Rendeljük azért, hogy akárhol tudnak szegény, ruhátlan gyermeket és árvákat, ruházzuk fel őket. Magp Nemzet VASÁRNAP, 1939 DECEMBER K . Szellemi honvédelemH flllest Gyurka tanuság a MAGYAR KARÁCSONY A VERSBEN Kirje, Kirje, Kisdédecske, Betlehemi hercegecske, Ki miértünk sok jól tettél, A pokoliul megmentettél. Karácsonynak éjszakáján Jézus születése napján örüljetek, örvendjetek, A Kisjézus ma született. Jézus ágyán nincsen paplány, Jaj de fázik az ártatlan, Hogy is lehetne dumája, Elfogyott a báránykája, A Kisjézus arany alma, Bboldogságos Szűz az anyja, Két kezével ápolgatja, Lábaival ringatgatja. (Népdal) A kocsma ajtaját kitárják S hozzák subában a telet, Az Istállóban ott a jászol, A jászolban a Szeretet. A gyémánt csillag áll fölöttük Füstös lármában szelíden, Nyájas barmok között az almán Az Ácsnak Gyermeke pihen. Kántálnak a három királyok S velük a jámbor pásztorok, A söntés mélyén egy elázott, Elbúsult zsellér tántorog. Könnyes szeme bámulja báván A betlehemi csillagot, A jó reményt, mit körülállnak Szegények, árvák, magyarok! (Juhász Gyula: Betlehem) Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk, Három király mi vagyunk. Lángos csillag áll felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem. Segíts, édes Istenem. Istenem, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztük hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király. Szul-pirul Mária, Mária, boldogságos kismama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok! (József Attila: Betlehemi királyok) Zrinyi Kata, a szigetvári hős egyik leánya, ezt rendeli udvarbíráinak: „ A jobbágyokon soha egy pénzt ne vegyenek törvény nélkül és ok nélkül bántalmazni se merjék őket. Batthyány Ferenc horvát bánnak ezt írja felesége: „Legyen szószóló a szegénység mellett, mert látja kegyelmed, hogy egy falat kenyerük sincsen szegényeknek, éhenhalnak." KÁRMÁN JÓZSEF a kevéssé és csak az iskolából ismert magyar íról közé, tartozik, pedig munkája szerint többet érdemelne. 1769-ben született Losoncon, Bécsben tanult és élt. 26 éves korában már halott. De ebbe a rövid életben, mely egy megbénult és rusztikus Magyarország háttere előtt zajlik, rengeteg jó terv és okos mondat tér el, a „magyar rétekszíni társaság alkotmányától“ — „hírlap tervezetig". Rengeteg ötletet vetett fel a két haza lakosainak értelmi nevelésére, emberségben, európaiságban és magyarságban való kiművelésére, megindította az Urániát és vajmi kevesen hallgattak rá. Szüntelen ostorozással vénünk szellemi elmaradottságát emlegeti és egy helyen kevés hittel, de sok akarattal így kiált fel: „Lesz-e Pannóniából valaha Albion? támadnak-e Newton, Soeke, Shakespeare és Miltonok itt és mi közöttünk — akik... Félre vakmerő álom, a mely ámító képeiddel csalogatsz!" A vakmerő álom álmodója ifjan, nagyon ifjan hal meg, homályos körülmények között, Losoncon, 1791-ben. Az Uránia első számában ezt írja: A magyar hagyományokról „Nem haszontalan kívánsága az a jó haza szeretőnek, ha a régi szertartásokat, a mennyire azok egyezhetek az időnek szükségeivel, örökké tartónak akarja ... Ez ád a nemzetnek tulajdonformát, ez ád álló erőt, ez óvja meg a zavarodástól.“ „Míg nemzeti sarkalatos törvényeink lesznek talpkövei alkotmányunknak, szertartásaink szentek, anyanyelvünk élő és az eredeti magyar vér fő része charakterünknek — addig és csak addig állunk." „Ígértük és meg is álljuk, hogy egy lesz a fő célunk közül ezt a nemzeti charaktert fentartani, erősíteni és vezetni... Magunk szíve meggyőz a felől, hogy ebben legkisebb törekedés is hasznos törekedés." A fólműveltséget ekképp szidalmazta: „Emésztetlen meg nem kérődzett gondolkodás módjának lehet sok beszélyt tulajdonítani, mely mint egy dögletes párázás beborította a hazát. Titkon, mint egy öldöklő angyal éjfélkor, csúszott a hitetlenség és erkölcstelenség. Szabad léleknek vélte magát minden oskolanyermeg, aki a vessző elől elszökött, mert minden arcátlan lábbal tapodott, ami szent és tiszteletes ...“ (Mit szólnak napjainkban?) A nem olvasó magyarról pedig így szól: „Kegyetlenség nélkül talán nem is lehet szemére vetni hazánknak az olvasás iránt való hidegségét. Hogy ez a hidegség nagy, hogy a könyv a háznál nálunk legutolsó jószág, és ennél kedvesebb egy játékkártya, vagy egy üsző, azt fájdalmasan látjuk, akik hazánkat ösmérjük." Ezeket látta Kármán József korai véget ért életében a magyar hazában, melyet Széchenyi előtt négy évtizeddel már „nagyparlagnak" látott és ezért ostorozott. Ha ma fölkelvén eljönne közénk, bizony derűvel jutna jobb állapotokat, de a hazai lakosainak nagyybb tömegében még azokat találná, akiknek előbbvaló a játékkártya és eszem-iszom, mint a jó könyv, mely ma sincs bővebben a házaknál, mint az ő idején. Halála óta, melynek a közelítő évben ősz százötvenedik esztendeje, bizonyára haladtunk. De eleget-e kérdezi a Szellemi Honvédelem. SZELLEMI HONVÉDELEM 1939 karácsonyán azt ajánlja minden híveinek figyelmébe, hogy a család ez ünnepén gondoljanak a nagy családnak, a magyarságnak és kereszténységnek a viszonyára is. A kereszténység szó alatt mi természetesen nem politikai kereszténységet értünk, nem is jelzőt valamely politika előtt s nem is, mint korunkban szokásos, minősítést valamely ember személye előtt. A kereszténység alatt a vallást gondoljuk, az eszmék és ideálok rendszerét, a gondolkodás bizonyos latin tisztaságát és az emberi magatartásnak krisztusi példán tanult humánus voltát, S ha erről szólunk, nem intelmeket akarunk mondani, csak egyre figyelmeztetni. Arra, hogy a magyar nép akkor vált nemzetté, mikor a kereszténységet fölvette. Ez a tény kötelez és jó lenne, ha gondolkodásra késztetné mindnyájunkat. A magyar állameszmének s a magyar nemzetről való gondolatnak nem járuléka, hanem alapozása a kereszténység s az, ahogyan a magunk legjobbjai a magyar nacionalistáról gondolkoztak, nagyon sok hasonlóságot mutat azzal, ahogyan a kereszténység nagyjai a kereszténységről gondolkoztak. S ezen a karácsonyon, melyen ha körképet rajzolnánk a magyar glóbusról, azt kellene látnunk, hogy bizony kevesen értik a magyarság lényegét, s kevesen érzik a kereszténység igazi lényegét. S a kereszténység e valójából való kivetkőztetése az emberi elmékben baj, nemcsak ait egyéri sfelfiporítjat töt, hanem a közösség szempontjából, a f új magyarság szempontjából is. Mert a magyar nemzet és kereszténység olyan nagyon öszszefonódott, hogy aki kereszténységünket hígítja, az magyarságunkat támadja. De ugyanennyire összefonódott a magyar nép és a kereszténység is, hiszen népünkben, mint énekek és szokások mutatják mélyen és tisztán élnek a keresztény hagyományok. S a magyar hivatástudat? Mindig keresztény hivatástudattal párosodott s a törökkor végvári vitézei Jézus!kiáltással a magyar hazáért estek el s a szigeti Zrinyi így ir halálos elzárkózása előtt: „Bezárkózom Szigetbe, de, hogy hűséggel, állhatatosan, vérem ontásával s ha kell, életem áldozásával is, szolgáljak a nagy Istennek s végső romlásra jutott hazámnak Rákóczi, mikor a magyar szabadságért harcol, Mária országának szabadságáért harcol. S ez az ország mindig egyszerre volt temploma és végvára a kereszténységnek. Azért, aki magyar, annak kötelessége ma is, mint mindig, a kereszténység ieghamisítulnak és ellenfeleinek csakúgy ellentállni, mint azoknak, akik a magyarságát hamisítják meg és támadják meg. Aki a magyarságot akarja védeni, annak a kereszténységet is védenie kell, s aki nem azt mondja, lehet, hogy szava szerint magyarul beszél, de értelme szerint bizonyos, hogy nem egészen magyarul gondolkodik. A magyar hivatás mindig az volt: minél tökéletesebb foglalatot építeni e nép sajátságaiból s minél erősebb végvárat építeni neki e nép erőivel a kereszténység eszméinek. Ma is ez. Ezen gondolkozzanak ezen a karácsonyon, melyen a békehozó angyal olyan kevéssé találja a jóakaratú embereket. (Válasz sokaknak) Gyermekkorunkra szép Dunántúlon borult az ürüktitkú égbolt. Egyformán szőke volt a hajzatunk, gy emlékszemünk egyforma kék volt. Én úrfi voltam, ő parasztim, mert apja a más földjét túrta — de lélekben egy testvér volt velem a kékgatyás Hollós Gyurka. Együtt csatangoltunk erdőn-mezőn, kalandoztunk nádon és éren, együtt kerültük el az iskolát, bűnözve szándékban fehéren, s mint Szent Herezdes apró hívei hevertünk szemredőlt kalappal, s meséknek tündéréjszakája lett körülöttünk az arany Nappal. Együtt borzongtunk népi babonát véres kincsről, mit nem találnak, és holt juhászról, aki éjidén fuvoláz holt királyleánynak, együtt büszkélkedtünk sok szent ütesét egy népről, melyet ki se bánthat, s Árpád vezért avagy Kossuth Lajost csak úgy idéztük, mint „apánk‘*-at. Majd jött az Élet, vaksi óriás, s elvette tőlünk kis falunkat: a Város engem diáknak fogott s betűvel ölt, mely lelket untat. Hollósi Gyurka bognárkereket guritgatott az utcán végig, — de tartottuk a testvéri kötést, a gyermekfővel szerzett régit. Aztán bolondját járta a világ, cudar bolondját ágyúszónál. Hollósi György is védte a hazát egy messze idegen folyónál, — nem is jött meg, csak első levele, írása bizony girbe-gurba, de arról szólt esetlen ritmusa, hogy hozzám ő „a régi Gyurka". Azóta én szegény halott helyett minden Gyurkákért szólok, írok, szavamban jordulnak magyar mezők, magyar bölcsők és magyar sírok. — Igaz voltomról némi tanuság az életem, e gazdag-kurta, ? - !,■*!-:* i? !• ax Isten trónjánál érettem áll a kékgatyás Hollós! Gyurka. 1 LENDVAI ISTVÁN A csillageg? Oly könnyű lettem, mint a bab, amely a parttól elszakad. Oly könnyű, mint a falevél, mit szárnyra vesz az esti szél. Oly könnyű, mint a holdsugár, alvó mezők felett, ha jár. Oly könnyű lettem, mint a füst, felfelé szálló, kék, ezüst. * Oly könnyű lettem! Testtelen! S mint virágszirom estesen, nézem: a messze végtelen, hogy tárul... Szépség! Értelem! És könnyű szívvel, meztelen, úgy hajolok rá nesztelen, az életemre, mint ami drága ajándék, isteni titkot őriző, szent csoda: kegyelem, fény, harmónia! ♦ Mert benne — látom Istenem! — kigyúl a lélek — intelem! —, mint ama csillag messze, fenn, mely feléd mutat. Betlehem. A jel kígyói! S a végtelen, ha messze is, nem fénytelen! Látod? Érted és értem is lobog a láng és benned is egy csillag ég! s ha kereted, a Legfőbb Jóhoz elvezet. * S oly környű leszel, mint a hab, amely a parttól elszakad. Oly könnyű, mint a falevél, mit szárnyra vesz az esti szél. Oly könnyű, mint a holdsugár, alvó mezők felett, ha jár. Oly könnyű leszel, mint a füst, mennyei kék és halk ezüst. HOLLA MARGIT