Magyar Nemzet, 1940. március (3. évfolyam, 49-69. szám)
1940-03-13 / 59. szám
8 Az Új Szent János-kórház felvételi helyiségében 24 órai várakozás után meghalt egy öreg napszámos Március 7-én délután 3 órakor a mentőket a Váli út 1. számú ház elé hívták, ahol Benedek Mihály 58 éves napszámos összeesett. A légzési nehézségekkel küzdő embert az Új Szent János-kórház felvételi osztályára vitték. A kórház orvosa nem tartotta szükségesnek a kórházba való felvételét, de megengedte a beteg embernek, hogy az éjszakát a felvételi helyiségben töltse. Másnap délelőtt ismét megvizsgálták Benedeket, de állapotát ekkor sem tartották annyira súlyosnak, hogy a kórházba felvegyék. Délután azután Benedek Mihály a váróteremben a hordágyon meghalt. A rendőri bizottság holttestét boncolás végett a törvényszéki bonctani intézetbe szállíttatta, a nyomozás megindult annak megállapítására, hogy ki felelős a napszámos tragikus haláláért. Rádióműsor BUDAPEST I. (Szerdán.) 6.45: Ébresztő. Torna. Hírek. Közlemények. Hanglemezek.*• Utána. Étrend. — 10: Hírek. — 10.15: Gyermekek a gyermek tárlaton. Közvetítés a Műcsarnokból. (Gecső Sándorné.) — 10.45: Arany János és Lao-Cse. (Hamvas József.) — 11.10: Vízjelzőszolgálat. — 12: Harangszó. Himnusz, ilőjárásjelentés. — 12.10: Művészlemezek. — 12.40: Hírek. — 13.23: Időjelzés, időjárásjelentés. — 13.30: Weidinger Ede szalonzenekara. — 14.30: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés. — 15: Árfolyamhírek. — 16.15: Dolgozatjavítás. (Dr. Kerecsényi Dezső.) — 16.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. — 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.15: A Melles Béla-zenekar műsora. — 17.45: Mit mondanak a légoltalmi jogszabályok a latkosságnak? (Dr. Pártai Imre.) — 18.10: Fráter Lóránt. Nótás emlékezés halálának tizedik évfordulóján. Dr. Spur Endre előadása. Közreműködik Hámory Imre, az Operaház tagja, kíséri Kiss Lajos cigányzenekara. — 19.15: Hírek. — 19.25: A kulisszák mögött. Munkában az Operaház. Hangképek a ,.Bánk bánk felújításának előkészületeiről. (Gecső Sándorné.) — 20.10: A finnek hazája. (Dr. Réz Andor.) — 20.35: A Turul Szövetség szegedi kerületének Magyar Katona-estje. Közvetítés a szegedi Városi Színházból. — 21.43: Hírek, időjárásjelentés, hírek szlovák és ruszin nyelven. — 22.10: A rádió szalonzenekara. — 23: Hírek német, olasz, anggol és francia nyelven. — 23.20: Pátria- és külföldi tánclemezek. — 0.05: Hírek. BUDAPEST II. 17.50: Melles Béla-zenekar. — 18.10: Olasz nyelvoktatás. (Galierani Bonaventúra.) — 18.50: Thomán Mária de- Sporthírek A MAGYAR—OLASZ FŐISKOLAI SPORTVERSENYEK első napján a műegyetem aulájában folyt le a tőrcsapatverseny, amelyet az olasz csapat nyert meg4:2 arányban. Az olasz tőrvívók óriási fölényben voltak. Az olasz csapat legjobb versenyzői Bocchino, az idei olasz tőrvívó bajnok és Mangiárott párbajtőrbajnok voltak. A magyar csapatban Palócz Endre vívott a legjobban is Pinton és Tamberra elleni győzelmével szépített az eredményen. AZ ÉNEKES ISTVÁN-EMLÉKVERSENY mindenképpen méltónak ígérkezik a tragikus véget ért olimpiai bajnok emlékéhez. A már jelzett három svéd ökölvívón kívül négy bécsi versenyző részvétele is bizonyossá vált. Ezek: Geyer a légsúlyban, Kerschbaumer a bantamsúlyban, Kochmianovits a pehelysúlyban és Walter a könnyűsúlyban. A svéd— magyar mérkőzés párosítása a következő: Agren—Mándi; Morén—Jákits; Tandberg—Szolnoki. A MOSZ mindent megtesz a nagyszabású kegyeleti verseny társadalmi sikere érdekében. A vasutas egyesületek bejelentették a szövetségnek, hogy különleges formában kívánják tanújelét adni, hogy Énekes közéjük tartozott. A színpadon egyébként csak a funkcionáriusok és a meghívott olimpiai bajnokok foglalhatnak helyet. A verseny március 17-én délelőtt 11 órai kezdettel lesz a Városi Színházban. A TAVASZI FORDULÓ ELSŐ DERBIMÉRKŐZÉSE vasárnap Újpesten kerül lejátszásra. Az ellenfelek a Ferencváros és az Újpest Amelyik csapat veszít, az már végleg kiesik a bajnokságért való küzdelemből. Mindkét csapatnak gyenge a csatársora. Így vasárnap valószínűleg úgy a zöldek, mint a lilák is teljesen új csatársorral jelennek meg a pályán. MI VÁR NEMESRE? Szerdán este tárgyalja a fegyelmi egyesbíró a vasárnap kiállított kispesti játékosok ügyét. Sportkörökben elterjedt hírek szerint Nemes várható büntetése a rekordot jelentő Négyesi-ítéletet is túl fogja szárnyalni. A BSZKRT vasárnap rendezi az első tavaszi mezei futóversenyt. asboth, Gábori és szilvássy MÁRTA kedden reggel elutazott San Remóba, ahol az olasz nemzetközi versenyen vesznek részt VASÁRNAP LESZ VOLÓCON A HALASZTGATOTT SÁNCAVATÁS. A szövetség ugróversenyt rendez, ez lesz a bajnokság revánsmérkőzése. HÁROM NAP ALATT KÉT BAJNOKI MÉRKŐZÉST JÁTSZIK A HUNGÁRIA. Pénteken a Taxi, vasárnap a Kassai AC lesz az ellenfele. A kék-fehérek ezen a héten szerződtetik Gerlét, a Szeged volt kiváló csatárát. Március 15, 16 és 17-én, délután Vil órakor ig árnyeli!. Bedül. — 19.35: A legnagyobb magyar szalonszínész. (Pukánszkyné Kádár Jolán.) — 28: Hírek, ügető versenyeredmények, hírek szlovák és ruszin nyelven. — 28.25: Zenekari művek hanglemezről. — 21.35: Időjárásjelentés. „Ádám a Paradicsomból 44 elmegyógyintézetbe került Kedden reggel nagy riadalmat okozott a Conti utcában egy 30 év körüli férfi, aki ruhátlanul sétálgatott az utcán és azt kiáltozta, hogy ő Ádám és most jött ki a Paradicsomból. A mentők a tébolyodon embert a főkapitányságra, majd onnan az angyalföldi elmegyógyintézetbe szállították. Személyazonosságát ezideig nem sikerült megállapítani. — Huszonhárom menyasszony — négyévi szigorított dologház. Müller Gyula masszőr lopási, csalási és közokirathamisítási ügyét tárgyalta kedden a törvényszék. A masszőr néhány év alatt huszonhárom nőnek ígért házasságot és „menj asszonyaitól" kisebb-nagyobb pénzösszegeket csalt ki. A törvényszék négyesztendei szigorított dologházra ítélte. Lesport NÉGY JÓ HÁROMÉVES MUTATKOZIK BE A SZERDAI ÉGETŐN. A szerdai ügetőprogramon nem szerepel kimagasló esemény, mégis érdekes versenyekre van kilátás. Listrac és Zivatar D. két versenyben is találkozhatnak egymással, valószínű azonban, hogy egyik a harmadik, másik pedig az ötödik versenyben fog futni. Listrac győzelme még abban az esetijel sem volna vitás, ha Zivatar D-vel együtt futna, utóbbi viszont, ha megszabadul francia ellenfelétől, ugyancsak kimagasló esély. Sportszempontból a Háromévesek versenye a legérdekesebb futam, mert ebben a jövő vasárnapi Dessewffy-emlékverseny mezőnyéből Ali J., H. Való, Boglár és Etre indulnak. A verseny érdekességét fokozza, hogy a négy jobb klasszisba tartozó ügető ezúttal indul először ebben az évben. Közülük Etrének van a legtöbb munkája, de Ali J. is gyors ló és a 60 méter előny is mellette szól A Nemzetközi hendikepben a Tavaszi nagy hendikep favoritja,Botond is indul. Általában a Tavaszi hendikep másodikja következő startjánál győzni szokott, Botondnak azonban nehéz lesz a helyzete a gyors Oculival. Jelöltjeink a következők: I. Ali J. — Kovács I.-id. — Boglár Mill. II. Bob—Csapláros, Beki—Törzsfának III. Listrac — Zivatar D. — Körmendi ménes IV. Dajka — Bicskás — Toti V. Listrac — Zivatar D. — Jónás-id. VI. Oculi — Botond — Egyetlen VII. Dalaio J. F. — Little Winny — Pamuki Harpia VIII. Trizsi — Szirén — Rollo IX. Emke —Jónás-id. — Tily II. AZ ŐRLOVASOK SZÖVETKEZETE IGAZGATÓSÁGA ülést tartott, amelyen megbeszélték azokat az intézkedéseket, amelyek szükségessé válnának abban az esetben, ha a húsvétra kiírt megyeri versenyeket nem tudnák megtartani. Mindössze 11 nap múlva, március 24-én kerülne lefutásra a Rákosi-díj, a rákövetkező napon pedig az Infortune gátverseny, a megyeri versenypálya viszont ma még lábtörés veszélye nélkül haszfinálhatatlan, arról nem is szólva, hogy a lovak még egyáltalán nem végezhettek komoly munkát. Magyar Nemzet SZERDA, 1940 MÁRCIUS 15 Napirend 1940 MÁRCIUS 13. SZERDA Róm. kat.: Szabin. — Protestáns: Krisztián. A nap kel 6 óra 02 perckor, nyugszik 17 óra 46 perckor, a hold kel 7 óra 50 perckor, nyugszik 22 óra I11 perckor. Engedély nélkül foglalkozott korrepetálással Zsoldos Andor a Dohány utca 84. számú házban lévő lakásán középiskolai tanulók vizsgája előkészítésével foglalkozott. Miután erre nem volt engedélye, a VII. kerületi rendőrkapitányság büntetőbírája tíz napraátváltoztatható 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Zsoldos az ítéletben megnyugodott. — Elrontott gyomornál és az ezzel összefüggő bélzavarok, felfúvódás, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszorulás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz is igen gyorsan, alaposan és fölötte kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait. Kérdezze meg orvosát! Mozik műsora (Sz. = szomba!, v. = vasárnap, v. = ünnep.) ADMIRIL: Isten vele, tanár úr! (544, 546, 148, 1410. v. és v.: 542-kor is.) Péntek d. e. 1410 és 1412-kor: Gyimesi vadvirág. — Vas. d. e. 1410 és 1412-kor: Tarzan és fia. ALKOTÁS. A milliomos szobalány. (544, 146, 148, 1410. v. és v.: 142-kor is.) ANDRÁSSY. A kirchfeldi pap. (144. 946. 946. 9410, v és v. 2. 4. 6 8. 10.) ÁTRIUM. Párbaj semmiért. (146. 148. 1410, sz., v. és ü.: létkor is.) BELVÁROSI. Isten, vele, tanár úri (4. 6. 8. 10, v. és v. jobb t.: 2. 4. 6. 8. 10, bal t.: 3. 5. 7. 9.) BODGGRAF. Isten vele, tanár úri (144. 976, 148. 1410. v és ü.: 542-kor is.) BROADWAY Asszonyok szállodája (144. 548. 148, 1410. sz. v. és ü.: 142-kor is.) BUDAI APOLLO. Hófehérke és a hét törpe. (145. 947, 9. v. és ü.: 142. 144. 546. 148. 1410.) C A P I T U L. Halálos tavasz. (1411. 941. S. 546 . 548 . 940.) CASINO 2-ik béke prol.: Fűszer és csemege. (14®. 548, 1410, sz., v. és v.: 144-kor is.) CITY, Asszonylázadás. (946, 948, 9410. sz., v és v.: 944-kor is ) COCSO, Erdélyi kastély. (146, 148, 1410, sz., v. és v.: 144-kor is.) Vas. d. e. 1412-kor: Anna Sulimatine. CORVIN, Nősténytigris. (144, 146, 148, 1410. v. és v. ’42-kor is.) DAMJANICH. Operabál. (144. 546. 148. 1410. v és v.: 2. 4. 6, 8. 10.) DÉCSI. Fűszer és csemege. (6. 8. 10. sz., v. és fi.: 4-kor is.) ELIT. Garszonakás kiadó. (4. 6. 8. 10. v. és fi. 2-kor is.) EI.DORADÓ. Szeretlek. (4.6,8. 10, v. és fi.: 2-kor is ) FÓRUM. Vágyak asszonya. (5. 148. 9410. sz., v és ü.: 3. 146. 948. 10) GLÓRIA. Operabál 045. 07. 9. sz., V. és ü.: 544. 141. 148. 1410.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ. (VII., Erzsébet, körút 13. 222-499.) Magyar-, Fes-, Metró-, Ufa- és rajzos híradók. Az Alföld öntözése. Színes rajzfilm. Folytatólagos előadások 10—24 óráig. (Páholyok elővételben is.) HOLLYWOOD. Tarzan és fia. (144. 146. 148. 5410. v és fi.: 142-kor is.) Vas. d. e. 1411-kor: Az örök csavargó. HOMEROS. A holnap hősei. (145. 7. 5410. v és v . VJ-tól folyt ) JÓZSEFVÁROSI. Isten vele tanár nrl (144. 546. 148. 5410. v. és 0.: 142-kor is.) KAMARA. A négy toll. (1411, 941, 3, 146, 148, 9410.) KORONA. A kirrhfeldi pap. (144, 146, 146, 1410, v. és fi.: 142-kor is.) LLOYD. Potyautas. (4. 6. 8. 10. v. és fi.: 2-kor is.) GDEON. Francia négyes. (145, 947, 1410, sz . 1,*1 4 546, 548, 5410. v. és fi.: 142-kor is.) OLYMPIA. Isten vele, tanár úri (1411. 941. 3 546 148, 9410 ) O M NI A. Asszonylázadás. (5. 548, 1410. sz., v. és fi.: 4. 6. 8, 10.) ORIENT. Francia négyes. (145. 947 , 5410, v. és v.: 542, 544, 546 ,48, 1410.) OTTHON. Francia négyes. (544, 546, 548, 1410, v. és fi.: 142-kor is.) PALACE. 4-ik hétre pro!.: Várlak. (11. 2, 4. 6, 8. ló ) PATRIA. Pro!.: Bercsényi huszárok. (4, 6, 8. 10. v és fi.: 2-kor is.) PHÖNIX. Vihar Ázsia felett. (11, 1, 4. 5, 148. 9410 ) R A I)! U S. Párbaj semmiért. (146, 948. 9410. sz.. v. és fi.: 544-kor is.) REX. A holnap hősei. (545, 947. 9. sz.: 144, 546. 548. 5410. v. és v.: 142-kor is.) RIAI.TÓ. (VI! Rákóczi-út 10 Te.: 139-497 ) Operabál. (11. 1. 3. 5. 548. 5410. sz., v. és v.: 10. 12. 2. 4. 6. 8. 10.) R O Y A I, A P O L L O. Erdélyi kastély (546. 548 9410. sz., v. és fi . 4. 6. 8. 16. SAVOY. A potyautas. (144. 546. 148. 5410. V. és fi.: 142-kor is.) SCALA Rajongás (546. 148. 940. sz., v és v: 3-kor is.) SIMPLON. Garszonlakás kiadó. (144. 146. 548. 1410. V és fi.: 142-kor is.) STÚDIÓ. 3-ik hétre prof.: Pygmalion. (11. 2. 4. 6. 8. 10.) TISZTI KASZINÓ zártkörű filmszínháza. 14-én ..és 15-én: Földindulás. (545. 947 és 9.) TIVOLI. A préri kapitánya 1 545. i. 5*1 10. sz.: 1 944. 946. 948. 9410. V. és 0.: 942-k kor is.) N'RAN. Isten vele tanár ur! (4. 6. S. io. v és v.: 2-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Honolulu, IRAMA, 2-ik hétre prof.: Korh Róbert! (5. '48. mo. sz., v. és 0.: 943-kor is.)B 17-én de !1-kor: Friedrich Ernst Prinzl von Allen-Sachsenburg előadása: Expedíció* Mexikóban. Befejeződött az Egyesült Női Tábor asszony kongresszusa Az Egyesült Női Tábor hatnapos asszonykongresszusának befejező ülését kedden délelőtt tartották meg a Vigadóban. A záróülésen vitéz Keresztes-Fischer Ferencné elnök mondott befejező beszédet. — A kongresszus nagy sikere igazolja — mondotta —, hogy az asszonytársadalom megértette, teljesen magáévá tette elgondolásainkat. Köszönetet mondok Budapest székesfőváros főpolgármesterének, polgármesterének s mindazon hivatalos funkciót betöltő uraknak, akik segítségül jöttek munkánk sikere érdekében. Köszönet illeti a kereskedelemügyi minisztériumot, amiért 30%-os vasúti kedvezménnyel segítette elő a vidékiek felutazását, az Idegenforgalmi Hivatalt, a belügyminiszter urat, aki lehetővé tette, hogy a kongresszus alatt megjelenhessen az egészségügyi kiskáté. Köszönettel adózok a Népművelési Bizottságnak, a Nemzeti Munkaközpontnak, az Operának, a különböző cégeknek, de különösen a főispánoknak, polgármestereknek, akik közreműködésükkel 467 vidéki nőegyesület több mint 3800 képviselőjét küldték fel a kongresszusra. Köszönöm a sajtónak és a rádiónak jóindulatú és rendkívül hasznos támogatását. Hiába van ugyanis minden jóakarat, munka, ha a sajtó és a rádió nem áll mellénk, a siker nem következett volna be ilyen mértékig. Az elnöki záróbeszéd után Szilassy Béláné a visszacsatolt Felvidék asszonyainak nevében beszélt és ismertette az elmúlt húsz év küzdelmes munkáját. Pataky Mária a kultuszminisztérium képviseletében a kulturális munka jelentőségét méltatta. Máday Lajosné a magyar családvédelem vonatkozásairól beszélt. Felszólaltak még: vitéz Jékey Ferencné, Réthey Ferencné, dr. Tanay Mária, Marik Klára és Szalkay Balogh Erzsébet. Kedden délután az Uránia-moziban az észt nemzetvédelmi filmet mutatták be a kongresszusi tagoknak. Itt Petry Pálné bevezetője után Mánycky Vilma tartott előadást. Színházi hírek Költők a népért Ez a gyűjtőcíme Hont Erzsi, annyi ,szépsikerű operett széphangú primadonnája és Hont Ferenc, a neves esztétikus és színpadi rendező művészestjének, amely csütörtökön, március 14-én este 8-kor lesz a Zeneakadémia kamaratermében. Tinóditól Csokonain, Petőfin, Adyn, Juhász Gyulán át József Attiláig felvonulnak a magyar költők megzenésített versei, Bartók, Kodály, Kása, Reinitz és mások megzenésítésében vagy egykorú dallamokra. Jegyek Rózsavölgyinél és a Zeneakadémia portásánál. * A Bánk bán előkészületei javában folynak az Operaházban, teljesen új szereposztásban, új díszletekkel, rendezésben és beállítással. Kedden szereplőváltozás is esett, mert Biberach szerepét a gyengélkedő Maleczky Oszkár helyett Valér Tibor , vette át. A Bánk bán új előadásából az Opera betegségek, szállítási és anyagbeszerzési nehézségek miatt nem tart sajtófőpróbát. * A Lehár-díszhangverseny előkészületei. A Műegyetem közgazdaságtudományi karának Ifjúsági Egyesülete március 28-án díszhangversenyt rendez a Vigadóban, Lehár Ferenc tiszteletére, saját segítőalapja javára. A nagy érdeklődéssel várt ünnepi est legfőbb védnökségét a kormányzó vállalta s a pompás műsort Lehár Ferenc személyesen vezényli. * A Felsőbb Zeneiskola Vigadóban tartott zenekari estjén szereplő növendékek hatásosan bizonyították a főváros kitűnően vezetett felsőfokú zeneintézetének magas színvonalú pedagógiai munkásságát. Gábor Alice, Kéhler György és Moravetz Mária dicséretes előadása mellett különösen nagy sikert aratott a kiemelkedő énektehetséget mutató Páka Jolán, a széphangú Sződi Szilárdné, az alapos kézsültségű Ramor Ervin és a muzikális Takács Irma. A kísérő zenekart a tüzes és lelkes Sauerwald Géza, Farkas Ferenc és Horusitzky Zoltán tanárok vezényelték. * A Magyar írók és Zeneszerzők irodalmi és zenedélutánján nagy sikerrel szerepelt Tamás Tihamér, a feltűnést keltő „Végletek között" című verseskötet fiatal, tehetséges szerzője, legújabb verseinek előadásával. * Az UMZE (Új Magyar Zene Egyesület) március 14-én, csütörtökön este fél 9 órakor a Zeneakadémián kamarazene bemutató estét tart. A hangversenyen az északamerikai turnéra induló Bartók Béla is közreműködik a „Mikrokozmos" sorozatának még elő nem adott darabjaival. Bemutatásra kerül még Malipiero zongoratriója, Martin fuvolaballadája és Britten oboakvartettje is Ascher Oszkár I. est ma Zk. K9. Szavalókórussa!. (Koncert.) Blana Márta zongora és MR. Z. 1ó. Nagyszerű műsor. (Koncert.)* Most szombaton este 8-kor lesz Chippy és jazzbanditáinak monstre hangversenye több mint 20 közreműködő felléptével, szenzációs műsorral. Jegyek 1—4 P Rózsavölgyinél, Zeneakadémián. * * Hontest. Költők a népért, holnap. 7. 8. Fischer Annié zongoraestje Fischer Annié hangversenyének gazdag műsorából kiemelkedik a természetes kifejezés közvetlenségével ható Beethoven Esz-dúr szonáta. E remek produkció csodálatosan szép két tétele volt a scherzo és a menuetto. Az élettel teli és a pianókban remekül árnyékolt színek bősége, a leheletfinom és csillogó virtuozitás itt a legmagasabb célt szolgálja s a leglényegesebb költői tartalom kifejezője. A légiesen könnyed hangzású Mozart A-dúr szonátában számunkra a középrész fejezte ki a legtöbbet. Felejthetetlen élmény volt a Schubert B-dúr impromtu utolsó variációja és kódája. A befejező Schumann Karnevál azt mutatja, hogy bár élményt jelentenek a kivételes tehetségű művésznő előadásában a túlfeszített fokozások és erőhatások, az igazi lényeg az elmélyedő, lélekkel teli tételekben virágzott ki. (Gy. E.) Kisfilmhírek Dyanna Durbin utóda a szintén tizenhatéves Gloria Jean. Őt is Joe Pasternak fedezte fel. Első filmjének a címe: A kis csitri. Charles Boyer és Iréne Dunne ismét együtt játszanak egy filmben, ez az új,film: Ha eljön a holnap... * Mozi a színházban címen csütörtökön, március 14-én este fél 9-kor mutatja be a népszerű Kamara Varieté énekes-táncos filmrevüjét, ahol Ginger Rogers és Fred Astaire szerepét Dolly Hopkins és Halmai Imre, a lobbi hollywoodi kedvenc alakját pedig Libertiny Éva, Mednyánszky Ági, Endrédy Gréte, Barró Márta, Darvas Marika és Balázs János eleveníti színpadra. Külön, nagy érdeklődésre tart számot a „Régen és most ” című zenés paródia és mr. Vanek megfoghatatlan bűvészmutatványai. Színházak műsora Opera. Szerda: Faust (Bsz. R. h.) — Csütörtök: Romeo és Júlia. Parasztbecsület Poloveci táncok CB. 171 — Péntek: Bánk bán (Díszelőadás.) — Szombat: Lakme (D. 19.) — Vasárnap d. u.: Pillangókisasszony (Bsz O. h.) Este: Mosoly országa. (Népműv. V. sor. munkásé.) — Hétfő: Nincs előadás. (3. V28.) Nemzeti Színház. Szerda (IV.), csütörtök (V.): Új haza. — Péntek: Első diadal (VI.) — Szombat: Hamlet (VII.) — Vasárnap d. e (10): Első diadal. d. u.: Sasfészek; este: MRI. (1 4. V38.) Nemzeti Kamaraszínház. Minden este és vasárnap d. u.: Feleség. (4. 8.) Vígszínház. Szerda (S.), csütörtök (D.), péntek (M.), szombat délután (délutáni bérlet), este: Álomlovag. — Vasárnap n. u.: Fenség, fizetek! Este: Álomlovag (V.) .Afc4, 8.) Pesti Színház. Csütörtökig minden este és most vasárnap d. u.: Fenség, fizetek! — Péntek (Vz.): Főpróba. — Szombat este és jövő vasárnap este: Nem vagyunk házasok. (4. 8.) Belvárosi Színház. Szerda: Nyilv. főpróba. — Csütörtök: Espresso (Bemutató.) — Péntek d. u.: Illetlenség, este Espresso. — Szombat: Espresso. — Vasárnap d. u. és este: Espresso. (4. 8.) Magyar Színház. Szerdán: Nincs előadás. — Csütörtök: Nyilv. főpróba. — Péntek: Tokaji asszu (Bemutató). — Szombat, vasárnap d. u. és este: Tokaji asszu. 8.) Andrássy Színház. Minden este és vasárnap d. u.: Mandragora. (4. K.) Fővárosi Operettszínház. Minden este és vasárnap d. u.: Handa-banda. (^4. 8.) Royal Színház. Minden este és vasárnap d u.: Bombaüzlet (4. 1^9. ) Pódium. Minden este és vasárnap d u. Ami az élő tárlatból kimaradt. 11/^, 9) Komédia. Minden nap: Elendy Bendy. (Új revűműsor ) (1/&9. szomb és vas. ,/*»5-kor is ) Kamara Varieté. Minden nap: Orfeum a pokolban. (Cj revű.) 149.) Erzsébetvárosi Színház. Minden nap: Aszszony verve jó (M*6. *49, vas. ^*4, fi. ^9 ) Józsefvárosi Színház Minden nap: Farsang tündére. (Szűcs László ) 1966, 149, vas. !£1, 6, H9) Kisfaludy Színház. Minden nap: Pozsonyi lakodalom. (&6, %9, vas. ^4, 6, H90