Magyar Nemzet, 1940. április (3. évfolyam, 70-94. szám)

1940-04-24 / 89. szám

SZERDA, 1940 ÁPRILIS 24. Dr. Réthly Antal: A kőszegi„Szőlő lövésnek Könyve 44 ma 200 éves Nincsen még egy városa a föld kerekségének, amelyik olyan, mű­­velődéstörténetileg, gazdaságilag és természettudományi szempontból is annyira értékes képeskönyvvel di­csekedhetik, mint a hős Jurisich Miklós városa, Kőszeg. Itt a városi levéltárban őrzik immár két év­század óta a „Szőlő Jövésnek Könyvé"-t. Már 1740 előtt is réges­­régi szokás volt Kőszegen, hogy a bíróválasztás napján, azaz Szent Györgykor, tehát április 24-én a hegymesterek behoztak a külső szőlőkertekből a szőlő hajtásaiból — ezeket nevezi a könyv „jövés­­nek“ — egypár mutatványt, hogy ezzel némi tanúságot tegyenek arról, miként múlt el a tél a szőlő felett és régi tapasztalok alapján szeret­tek a hajtásokból már következ­tetni a várható bortermésre. 1740-ben azonban, nem tudni ki­nek tanácsára, elhatározta a nemes város, hogy ezentúl a behozott haj­tásokat egy könyvben rajzban meg­­örökítik. Ez a könyv tehát ma éppen 200 éves és talán é­pp most rajzolják be az idei szőlőhajtásokat, amelyekből majd mindenki láthatja, hogy az utóbbi évtizedek egyik legtartósab­­ban szigorú tele után miként telelt át a szőlő és milyen hajtást — „jövést" — adott Szent György napján. A több ujjnyi vastag könyvben kétszáz esztendőn ke­resztül nagyszerű rajzokban, sőt egyes években már pompás víz­­festm­ényekben örökítették meg a szőlő hajtásait, még pedig termé­szetes nagyságban. Épp ez az, ami különös értéket ad a könyvnek Dr. Visnya Aladár ny. gimnáziumi igazgató barátom érdeme, hogy a hazai tudományos világ figyelmét erre a könyvre felhívta és kéré­semre egy alkalommal azt fel is hozta Budapestre — a podista en­gedelmével­­— és itt több szak­embernek módjában állott abba betekinteni. Kétszáz évig — csak magyar bejegyzés A nagyszerű könyvben elős „Laudetur Jesus Christus" üdvöz­lés után, mint útmutatás a követ­kező magyar nyelvű bejegyzés ol­vasható: „Eleitűt ezen (Nemes)' Városban bévett szokás szerint Szent György napján úgymint szokot Bírói Vá­­l­aszt­ás napján az Hegy Mesterek az Tanátsházba szoktak szőlő jövisek­et (­ hajtásokat) hozni, mellyek által az Városi Lakossák is Borbéli terméshez reménseghek volt, és ezen jövisek ekkoráig a könyvben nem ragszoltattak, követ­­kezendöképpen Emberekk Elméjé­ből is kihűltek, hogy azért az Posteritás (­ utókor) is megtud­hassa minémő boldogh és boldogít­­talán Sors jutóit ezen Városnak állapotiya, ezen belől irt mód sze­rint következik az esztendők száma, mellyben continuis tempo­­ribus de Anno ad Annu­m minémő tövisek lettének, azokon minémő bor is termett." Ez az érdekes, 200 év előtti magyarsággal és helyesírással írott elöljáró beszéd megmagyaráz min­dent, mind a könyv keletkezéséről, mind annak céljáról. Tervbe vet­ték, hogy megszakítás nélkül évről­­évre április 24-én lerajzoltassanak a szőlő hajtásai és az azóta meg is történt. Egyúttal beírták a neve­zetesebb időjárási eseményeket is, májusi fagyokat, jégveréseket, a terméseredményt, ha máskép nem, a bor árának nagyságának feltün­tetésével, így például 1827-ben a rajz alá ősszel ezt írták: „Ezen esztendőben Középszerű Termés és édes Bor termett" Vagy 1879 rendkívül szigorú hideg tele után, április 24-én alig pár milliméternyi hosszú hajtásai voltak a szőlőnek és az eredmény: „Ezen évben igen kevés bor termett, minősége azon­ban jobb volt, szüretkor hekto­litere volt 7—8 frt. Hatalmas nagy hajtásai voltak a szőlőnek 1745 enyhe tele után és bár jó termés volt, mégsem hasonlított az 1744-ihez. Igen helyes volt az­­elhatározás a város részéről, hogy ezentúl minden évben feljegyzik az ese­ményeket, m­ert amit nem örökíte­nek meg írásban, esetleg rajzban vagy más módon, az az utókor ré­szére elveszett. Amit a „legöregebb emberek" emlékezetére bízunk, az a legrosszabb bizonyíték, mert m­ár a 2—3 év távlatában volt idő­járási események is elhalványul­nak és könnyen téves állításokat kockáztatnak meg, hacsak nem sorsdöntő elemi csapásról van szó. A kőszegi szőlőhajtások évkönyve valóban páratlanul nagy kincs, mely immár 200 esztendőről meg­örökíti a szőlőhajtások tényleges nagyságát és képet nyújt arról, hogy a tél elmúlta után miképpen hajtott ki a szőlő. Volt alkalmam ebbe a pompás könyvbe többször betekinteni és ha a szőlőhajtás nagyságából nem is lehet a vár­ható termésre szigorúan megbíz­ható következtetéseket levonni, az kétségtelen, hogy a legszigorúbb teleket követő szőlőhajtások nagy­ságát egymás mellé állítva, tudunk műszeres megfigyelések nélkül is a telek szigorúságára és egyúttal a kitavaszosodás mértékére követ­keztetést vonni. Jellemző Kőszeg város minden­kori jegyzőire, a­hogy a könyvben, mint azt dr. Visnya Aladár egyik értekezésében kiemeli, végesvégig csak magyar nyelvű bejegyzéseket találunk, pedig voltak hazánkban olyan korszakok az elmúlt 200 év alatt, amikor erősen németesítő törekvések, különösen az osztrák határszélen, ugyancsak éreztették hatásukat. Elég rámutatnunk a Bach-korszakra és a kalapos ki­rály uralkodásának idejére. Magyar Nemzet Meteorológiai kutatások a könyv alapján A könyvben azonban nemcsak ezek az érdekes rajzok vannak megörökítve, hanem mint említet­tem, minden, ami a szőlő fejlődé­sével és termésével, sőt értékesíté­sével is összefügg. Így például a XVIII. században több beírás augusztus 10-éről szól, vájjon ak­kor tudtak-e már a hegymesterek ehető puha szőlőszemeket bemu­tatni. U. i., ha már kezdettek a szemek érni, a hegypásztorok fel­adata volt a szőlőre felügyelni, nehogy azt tolvajok megdézsmál­ják. Mindez arra mutat, hogy Kőszegen a szőlőtermesztésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak és ennek a munkának éppen ezért nagy gazdaságtörténelmmi jelentő­sége is van. Igen érdekes, amint arra dr. Visnya tanulmányában rámutat, kezdetben a könyvben csak egy­­egy rajz volt, majd később már négy rajzot találunk a „Szőlő lövések Könyvé"-hez­, még pedig kettőt a „magyar" és kettőt a „német" hegységből hozott hajtá­sokból. Újabban még jobban ha­ladtak a tudománnyal is és szo­kássá vált egy-egy furmint és egy­­egy burgundi, tehát fehér és kék szőlő hajtásait behozni és ezek festettek le a könyvbe. A rajzok, illetve festmények mindig szakava­tott, sőt néha mesteri kéz művei voltak, amikor pedig jól festeni tudó művész élt a városban, az örökítette meg már a XVIII. szá­zadban. Ilyen volt az 1749-i­ szép vízfestmény is, amelyen boldogult Régen Árpád, a világhírű magyar botanikus éles szemével még egy érdekes fejlődési rendellenességet is felfedezett. 1868 óta már csak színes képeket találunk, nem egy­szer dicsérve a művész munkáját. Már megkíséreltük a szőlőhajtá­sok nagysága és az időjárás kö­zötti összefüggést kutatni. Termé­szetesen eleve tisztában voltunk azzal, hogy a terméseredmények és a szőlőhajtások között nem mutatható ki szoros kapcsolat, mint azt régen gondolták, legfel­jebb véletlenség lehet, hogy szép hajtások esetén nagy termés is volt. Hiszen oly sok mindentől függ az év folyamán a szőlő fej­lődése és maga a termés. De egyre biztosan fel lehet használni ezeket a maguk nemében talán az egész föld kerekségén páratlanul álló képeket, hogy keressük az elmúlt tél és az előtavasz, valamint a rügyezés közötti kapcsolatot. To­vábbi lépés ezek alapján a termés­­eredménnyel való esetleges össze­függést is kutatni. Tervbe vettük, hogy a szőlőkönyv 200 éves ünne­pére ezt a tudományos értekezést elkészítjük, de kissé kitolódott a munka határideje, most azonban egyik asszisztensem már a leg­komolyabban foglalkozik a „Szőlő­­könyv" meteorológiai szempontból való tudományos feltárásával és kiértékelésével. Ez annál inkább lehetséges, mert Kőszegről magáról közel 70 éve vannak pontos idő­járási feljegyzéseink, míg a régi idők megfigyeléseit 1780-ig Budá­val és Béccsel tudjuk egybevetni. A növényfejlődés (fenológia) szem­pontjából is nagyjelentőségű a könyv. Persze csak közvetett feno­­lógiai feljegyzések ezek, mert a fenológust az érdekli, hogy bizo­nyos növényfejlődési fokozatok mikor állottak be, viszont ebben a könyvben egy bizonyos naptári napon látjuk a szőlőhajtás nagy­ságát megörökítve. Kétségtelen azonban, hogy az elmúlt téllel a hajtás nagysága kapcsolatban áll és így az ezt megelőző időjárást kell kutatnunk. Üdvözlet Kőszegnek!­ ­ Kőszeg a­­ legkiesebb fekvésű nyugati határszéli városaink egyike. A Dunántúl nyaralóinak ezt a kedves várost éppúgy, mint Sop­ront, fel kellene keresniük, mert mindkét helyen olyan történeti emlékekkel és évszázados művelt­séget feltüntető várossal ismerked­nek meg, amilyen kevés van ha­zánkban. Kőszeg városi múzeumá­ban pedig ott őrzik ezt az érdekes régi könyvet, mely azonban még ma is élő valóság, mintegy az anyakönyve az évente újból meg­születő kiválasztott szőlőhajtások­­nak. Amikor 1937-ben a Nemzet­közi Agrármeteorológiai Bizottság ülésén Salzburgban, több külföldi tudós figyelmét felhívtam erre a könyvre, nagyon csodálkoztak, hogy nálunk, magyaroknál ilyen nagyjelentőségű művelődéstörténe­­tileg értékes könyv van. Az egyik német kartársam azt mondotta, dolgozzuk fel és az összes képek­kel együtt megjelenteti a munkát. Ezt az ajánlatot nem felejte­ttem el, erre gondolok, hogy valamikép a szakemberek közös kincsévé kell tenni ezt a pompás munkát, de persze meg kell várnunk a jobb és nyugodalmas időket, amikor megint a tudományos kutatás kora kel életre. Üdvözletünk nemes Kőszeg vá­rosa felé száll a mai kétszázéves ünnepi fordulón, biztosak vagyunk abban, hogy a város ezt a szép régi hagyományt tovább ápolja. Reméljük, hogy a város levéltárá­nak és múzeumának ezt a mi szempontunkból legnagyobb kin­csét, a jövőben hazánkból sokan fogják — üveg alatt — dr. Visnya Aladár szakavatott magyarázatá­val megnézni. Gondolatban egy nefelejcs-csokrot helyezek el an­nak az érdemes kőszegi polgárnak ki tudja hol hányódó csontjaira, akinek agyában a „Szökő lövések Könyvé"-nek a gondolata megfo­­gamzott és dicséret illeti nemes Kőszeg városa mindenkori magyar érzésű főjegyzőit, akik ezt a ha­gyományt­ oly nagy szeretettel ápolták. 9 Nyilt-tér Ebben a­z...útban kötött hirdetések díjszabása milliméterenként 40 fillér. A legkisebb hirdetés (10 mm) díja 4,5 pengő. Vidékről küldött hirdetések értékét postabélyegekben kérjük mellékelni. „ami GYERMEKKOCSIK megbízhatók, olcsók. ANDRÁSSY-DJ 38 Párisival szemben. 142 Nemzetközi Vásáron: Iparcsarnok­ 200—201 _______fülke. Kérjük előjegyezni________37 Bejelentésre nem kötelezett kereske­delmi ügynökség, egész Dunántúlon jól bevezetve, 211 komoly képviseletet keres bármely szakmában. Válaszokat „Ko­moly munka VV“ jeligére kiadóba kér. Házmesternek ajánlkozik május 1-ére lakásért FIATAL HÁZASPÁR. KERTÉSZ ÉS HŰTŐ. Szives megkereséseket. Sallay. II., Pasarék­-u­t 52/a. Telefon: 151-904. Holznik­láT vagy más amerikai, esetleg svéd gyártmányú HORDOZHATÓ írógépet megvételre keresek. Az ajánlatokat az ár megjelölésével a „Magyar Nem­zet" kiadóhivatalába kérem. „Lehető­leg hangtalan" jeligére. »FIXUM* a legbiztosabb rovarirtó-szar, csó­tány, hangya, ruszin, pincebogár stb. terjedése ellen. „FIXUM" Vegyipari Művek, 209 XIII., Reiter Ferenc­ u. 56. 1.: 291-816. 1 fontharcosok! Tisztességes megélhetést biztosító akvizíciós műtikdba keresztény urakat kere­sünk. A munka jól előké­szített és állandó jellegű. Ajánlatokat „Frontharcos" jel­igére a kiadóhivatalba kérjük. Angolt,franciát, németet tanít külföldön élt fiatal újságírón®. Korre­­petíció. Keresk. levelezés. Különórák egy pen­­gótól. T.: kettőszázkilencven—százhatvannyolc. Magasabbrendű masszázst soványító masszázst, vízgyógykezelést és iszap­­pakkolást vállal úriházaknál vagy lakáság B. dr. Deutsch Ilona, IV., Dalim­ily Győző* utca 7. IV. emelet. Lift díjtalan. Tel.: 18158?. Szent István-krt. 19 III. 0. (Lift) előkelően bútorozott, külön­­bejáratú 2 utcai szobás lakrész (fürdőszoba-, telefon- és esetleg konyhah­asználattal is) esed­ett azonnalra is KIADÓ. Tel.: 123-903. 360 HASZNÁLT HÁLÓ 100-tól, kombinált beren­dezések félhálók, konyhaberendezések, na­gyon olcsón. Részletfizetési kedvezmény: Po­hány­ u. 71. Bejárat Szövetség­ utcából. 4.1 Bérház Thököly­ úton nagyadómentességgé. 6.5% lászló hozammá! 135.000. Kedvező fizetési feltételek! Iroda: Jókai­ utca 18. Telefon: 127-040. Kb. 300 m2 földszintes helyiség kiadó XIII., Reiter Ferenc­ utca 66. Páros ezüst ró­ka valódi, majdnem új, egyenként is. PERZSA­BUNDA, gyönyörű (valódi), nagyon olcsón ELADÓ. Vörösmarty­ u. 61. II. 1. Domokos kereskedő. 396 Antikstílő szótok, biedermeier és barokk garnitúrák, márkás használt bútorok olcsón. PULAY. lakberen­dezőnél, Kecske­mék­-u lea -7*. - •­­­J . ( VÁLÁS ÉS NŐTARTÁSI Irta: l)r. GERO - Ara:­l P 59 HU. I Kapható: KÖNYVKERESKEDŐKNÉL I SaHHMBMaBBmHMMHHBBmaMRBeStP Vörös salak kerti kavics, murva, fekete salak legjobb minőségben, vidékre is. SALAKKERESKE­­DELMI VÁLLALAT. Budapest, VII., Dohány­utca 59. Telefon: 142-864. 1—2—3 szobás hallos, déli fekvésű örös$BaBe^@@Bc épölnek a Horthy-körtér mellett. Felvilágosítás: Horthy Miklós­ út 79. Telefon: 250-956. Délután 3—6-ig. Vzs^zm­k fiáját, e&édiát, úriszobát, egyes bútorokat legmagasabban Polutiás. Rákóczi-út 86. Tel.: 137-602, 167 Gyermekkocsi, gyerm­ekágy, esőbútor legolcsóbban Pro­­hászfia-Gyí­rból. Gróf Zichy Jenő-utca 46. Fióküzlet: üllői-út 7. 55 iKezető szőnyeget (hibásat is), zálogjegyet magas árban VESZEK. _________________Telefon: 142-845. OIDllAKáSOK IX­. Mátyás u. 3 alatt épülő MÁTYÁS KIRÁLY TÁRSASHÁZ 1. 2. 3 szoba-hallos öröklakásai legelsőrendü kivitelben, közp. fűtés és állandó meleg vízzel. Dunára és parkra néző kilátás­sal, 25 éves adómentesség, külön telekköny­­vezés. f. évi nov. 1-i beköltözéssel leköthetők: IV. Molnár­ utca 53 N­ Telefon: 185-172 Diáklakásos társasház épül­­Budán, a Margit-körút mellett, BAJVIVÓ-U. 8. SZ. ALATT, a Bajvívó-tér sarkán legmodernebb kivitelű, központi fűtés és melegvízszolgálta­­tással ellátot­t déli és keleti fekvése adó­mentes egy. kettő és háromszoba hallos, össz­komfortos, valamint garzon öröklakásokkal. Leköthető Miksé Károly építészmérnöknél IV., Veres Pálné-u 3i T­: 188-260. 24. jdmdaénet biztosító. pestkörnyéki szerve­zésre előfizet­é­s­­gyűjtésben járatos keresztény urakat alkalmaz előkelő lapvállalat Ajánlatok „Nagy jövedelem" jel igére a kiadóba küldendők. VASÁRNAP INDULOK Dél-Amerikába (Brazíliába). Megbízások­at, szabadalmak ér­tékesítését teljes garanciával vállalom. Meg­kereséseket „Teljes garancia 3525" jeligére Bloekner J. hirdetőjébe. Városház-utca 10. FRANCIA PERFEKT. NÉMETBEN JÁRTAS JOGI DOKTOR. KERESKEDELMI GYAKOR­LATTAL EI­HEL­YEZKDÉST KERES. ..6$­­KEN­ESZTÉNY 27118" jeligére,­­fokiadóba. Eladó Dobsinai-utca 10. ( Német völgy­i­ u­t­ná I) 3/2 négyszögöles kert, 2 szobás családi házzal, minden közművel, 17 évig teljesen adómentes. Szenes, Jókai­­tér 1. Telefon: 116-971._________________" KERESÜNK azonnali belépésre őskeresztény­ gyakorlattal bíró, perfekt magyar-német gyors- és gépírónőt Ajánlatok személyi adatokkal és fizetési igény megjelölésével ..Gyárvállalat* jeligére a fő­­kiadóba küldendők. ________ _____ . FŐTISZTVISELŐ, 38 éves, nem árja, 11 éve iparvállalatnál alkalmazva megy, illetve benősülne kölcsönös szimpátia esetén. Hozzátartozók le­velét kérem „Bemutatkozás­* jeligére kiadó­­hivatalba. YZVE W 1 Horthy-körtérnél, 320-as park.­­ I | I M masszív. 2X2. 1X3 szoba. V i | jM | fi komf. hámlak. 38.000-ért el­­______________adó, Dr. Hegyi, 1-386-83. Volt nagyvállalati, őskeresztény, érettségi­zőn, jó összeköttetésekkel bíró fiatalember tisztviselői, titkári * esetleg házgondnoki állást keres. ..30 é­v éV jeligére Tenzer hirdetőjébe. Szervita-tér ff. XI., BOCSKAY-ÚTON (volt Lenke-út) f.P()fA 2 drb társasházunkban különböző nagyságú k­iMUrtti* JEGYEZHETŐK. Déli fekvés, modern kivitel. Felvilágosítást ad és terveket bemutat. Épí­tési iroda, XL. Lenke-tér 8._____________ _ Telekbérletet keresünk jól planírozva, lehetőleg bekerítve, lehetőleg a Váci­ út környékén, legalább 600 négyszögöl területtel. Ajánlatokat kérünk „Azonnal" jel­igére Balogh hirdetőbe, Szent István­ krt. 9. Osztosági vezetője szálloda-penzió nagyüzem 20.000-rel, lehetőleg szakmabelit. Biztos egzisz­tencia! Tőke ingatlanokkal többszö­rösen biztosítva! Ajánlatokat továb­bít: „Jó referencia" jeligével Leopold Gyula hirdetővállalata, Erzsébet­­körút 89.­IRÁm Előkelő villaragonban. prína, pazar kislakások, adómentes, MM BÉBI :»­:» bér. fXl.Otto ért 7n nel Al­­■ ■awiaa vehető. Dr. Hegyi. 1­396.83. vend ek zongorát, pianinót, harmoniumot, legmagasabb készpénz árban. Uhlik, Rákóczi­ ut 45. Telefon: T34-873. Kétszobás bútorozott lak­rész külön elő- és fürdőszobával, reggeli­ ebéddel KIADÓ. VT. kerüld. 127 447. _______ Biedermeier vitrin, modern könyvállvány, álló-, függőlámpa, por­cellán étkészlet, stb. eladó. Bulcsú­ u. 23/b IV. 7

Next