Magyar Nemzet, 1940. október (3. évfolyam, 207-233. szám)

1940-10-23 / 226. szám

Régi nagy mesterek a Tamás Galériában Művészképzésünknek szüksége van rá, hogy felnövekedő képzőművészeink ellátogathassanak, elzarándokolhas­sanak a régi nagy mesterek alkotá­sainak színről színre való látásához De szüksége van erre a képzőművé­szeti közízlés fejlődése végett a mű­velt nagyközönségnek is A háborús idők óta azonban a külföldi nagy múzeumokhoz vezető utak el vannak zárva mielőlünk is. Ezért dicséretes feladatot vállalt el a Tamás Galéria, amikor az elérhetetlenné vált külföldi múzeumok pótlására a legnagyobb régi mesterek műveit idehozza bemu­tatni. Majdnem mintha a felbecsülhe­tetlen mű- és pénzértékű eredetieket magukat hozták volna el: a német sokszorosító iparnak egy új, páratla­nul tökéletes művészi eljárásával ké­szült műlapokban hozták el a nagy mesterek alkotásait. Az eredetinek minden ecsetmozdulását, kopását, századok óta való kémiai színválto­zását tökéletesen másolja ez az új el­járás, úgyhogy a legtökéletesebb szem sem tudva egy gondolatnyi eltérést se megállapítani az eredeti és a műnyo­­mat között, az illúziót semmi sem zavarja. Az aranykort megteremtő nagyok­nak legjellemzőbb alkotásai kápráz­­nak el szemünk előtt sorra: a Brueghelek, Cranach, Dürerek, Gior­­gionek, Goya, Grünewald, Hah, Hol­bein, Filippo Lippi, négy Rembrandt (persze a két önarcképe s az Emmausi Tanítványok is köztéri Tiziano Júdáspénze, Vendeiano, két tökéletes orosz ikon és ilyenek tovább harminchatan Csak a procc nyárs­­polgárt zavarhatná legfeljebb a ké­pek árának olcsósága: 30 ás 115 pengő között. Nem tudjuk, hogy művészképző iskoláink hányan szerezték meg eddigelé ezeket a teljes hatásosságú másolat-műlapokat; azt hisszük, hogy jóformán minden középiskolánk költ­ségvetése is megbírná a legfontosabb műalkotások műlapjának beszerzését. Magánemberek otthonában is sokkal szívesebben látnánk belőlük, mint borzas kis titánok, vagy régi émely­gős giccsgyáros-festők úgynevezett eredeti műalkotásait, B­p. ­i Lósport * I. I. .4 KEDDI ÜGETŐ VERSEST hatal­m­as meglepetéssel kezdődött. Hét ló­nál Dry nyert és 10.454-et fizetett. A két favorit közül az egyik, Uz Bence — folyton ugrálva — harmadik, a másik, Bigunda kimaradt. A kettes­ben a bukik favoritja, a Cailler— Ú­jdonság-fogat, második lett, de a közönség okosabban játszott és a ringben hosszabb Little Tich—Wil- Rím-kettőst játszotta sokkal erőseb­ben a gépeknél és ez így duplát sem fizetett. A nap legértékesebb díját, a nem­­zetközi versenyt nagyon könnyen nyerte a favorit Jósnő, a második isély Demetta ellen. Az utolsó előtti versenyben Bankrablót és Valódit fogadták. Bankrabló oly óriási hibát követett el, hogy utolsónak esett vissza. Valódi szintén helyezetten lett és Zsémbes győzött. A negyedik verseny után Hévizgi, Marschallt és­ Szemerédit 50- 50 pen­gőre büntették startszalagszakítás miatt. ♦ A részletes eredmény a következő: 1. 1. Drj S2.9 mp (Marek. 6), 2. ('dúló (Zwillinger. fi), 3. Uz Bence (Marschall, pan). I m.: Bell Hal!, Gyöngyös, Mesés, Bigir­da. Tot.: 10,4.vi. hcHre 22. 2-1, 14. befutó 2259. — II. 1. Little Tich—Villám­fogat 4-1.2 mp­­Sal.6, 2.. . (siller—t'jdc-rsság iKassuth L.. parti. S. Eszter Lekér (Baranyai, 3). lm.. Eilmir D — Eszter D.. Darling—Táncos, Miz* —Villa, Eny —Vakarcs. Tot.: 10.17. helyre II. 11, II. befutó :1. — III. 1. Valuta 29.7 mp «Kallinka, 2’.im 2. Epilog fBaik, 6). 3. Dusán (Marek, 1i). lm • Almos. Paprika. G. H Ro­bins­'n Magnézium, Dajka. Carthago, Edö­mér Móric S. Birikás, Jónás. Tot.: 10.62. helyre 26.­­29. 13, bér-te 202, 26­. _ IV. 1 Fekete Barát 29.fi mp (Hern­y. pari), 2. FIA lelő (Nerhaft. 4) 3. Galiba (Marschall, 2H' lm Füzér, Pasi. Tisza Unire II.­ Tot.: 10.23. helyre 12. 12. 13, befutó 70. — V.­­ Hofand­anin 30.S­mp (Felser. 3), 2. Rollo .Noihaft, fi), 3. Pique Dame (Síró, fi). Im.: Maya Andalzó. Ohio. Urpricr. Elöljáró: Mido­fii, Nansugár, Csatafia, JAk. Miss Magyaror­szág. Marczi, Drégely. Elsőm. ürilény. Imréd Árvaberény. Totr 10:33, helyre 25, 31, 33,­­ befutó 239, 211. — VT. 1. Jósnő 25.5 rep­­ (Ko­vács II 7/10 rep). 2. Demetra (Marschall, 1 PA), lm.: Agyafúrt Ursus, Margit S., Baka­­j Jántos. Tot : 10:17, helyre 12, 11, befutó 26 — VII. 1. Mancini 27.4 mp (Feiser, 2), 2. Kelevéz (Maszár I., 4), 3. Rozmaring (Bay­mer, 3). lm.­ Lasla, Csákány, Csipkerózsa, András Tanoda. Balu Khan, Zivatar D, Simba, Bob, Junak, Csalafinta, Layock Wil­liams. Tot : 10:36, helyre 17. 16, 19, befutó 7S. 123. — Vili. 1 Gazsi 29 mp (Feiser, 1,lo­rea), 2. Ebadta (Maszar Fi­llér), 3. Apród of Pacink (Hauser, 6). lm.: Szépi, Elszánt Éles, Tily 11. , Aladár. Tót.:­ 10.16, helyre 10. 10. 10, befutó 19. 24. - IX. 1. Zsémbes 3s.ti­mp (Kovács J. 4), 2. Liselotte D. (Ko­vács 1., 11), 3. Dália (Marék. 8). lm.: Bank­rabló. Leander, Ella. Valódi, Willy, Zala. Engedelmes. Alom Sterling. Nikla, Czik­a, Icza, Zarándok. Tot.: 10:120, helyre 29. 71, 64­. befutó 2977. 1009 _ X. 1. Hifire 34.6 mp­­Székely, sz. 2. Légióst­­ (Varga, 6). 3. Anni lett (Kovács F. 8). Im: Sonja, Garáb, Angela. Fátyol. Sunyi. Keringő, Dáma II. Jutka. Acél. Tot.: 10:67, helyre 25. 34, 65. 8 Sporthí­re­k TÁMADÁS A 2­000 MÉTERES FUT­ÓVILÁGREKORD ELLEN. Szabó Miklós csütörtökön újabb rekord­­kísérletet tesz,­­San Rem­ani 2000 méteren futott 5 perc 16.8 mp-es világrekordjának a megjavítására. A rekordkísérlet a MAC által a WMTK csepeli pályáján rendezendő 2000 méteres előnyversenyben fog meg­történni és Szabó erősen bízik magá­ban, hogy szélcsendes enyhe időben és kellő beosztással sikerülnie is fog a világrekordot megdöntenie. Ebből az alkalomból érdekesnek tartjuk összehasonlítani Szabó Miklós leg­utóbbi magyar rekord javító futásá­nak részidőit San­­ Romani világ­rekord-futásának részidőivel. .4 FŐISKOLAI CSAPATBAJNOK­SÁGOK pontversenyét a Pécsi EAC nyerte. Az egyes bajnokságok győz­tesei a következők: 4X1500 m: 1. MAFC 18 p 26.8 mp, 2. Pécsi EAC, 3. BEAC. Magasugrás ötös csapatversenyben: 1. MAFC, 2. BEAC, 3. TFSC. 4X100 m: 1. PEAC, 2. BEAC, 3. MAFC. Súlylökés ötös csapatversenyben: 1. DEAC, 2. TFSC, 3. PEAC. Diszkoszvetés ötös csapatverseny­ben: 1. PEAC, 2. TFC, 3. DEAC. Távolugrás ötös csapatversenyben: 1. BEAC, 2. PEAC, 3. DEAC. 4X400 m: 1. MAFC, 2. PEAC, 3. BEAC. Gerelyetés ötös csapatversenyben: 1. TFSC, 2. PEAC, 3. DEAC. 5000 m ötös csapatversenyben: 1. MAFC, 2. PEAC, 3. BEAC. A József főherceg vándordíjért való küzdelemben: 1. PEAC 26 pont­tal, 2. MAFC 21 ponttal, 3. TFSC 12 ponttal, 4. és 5. DEAC és BEAC Ji­ll ponttal A NEMZETI SPORTUSZODÁBAN kedden este szövetségi vízipólómér­­kőzés keretében a BSE 6:2 (3-1) arányban győzött az FTC ellen. San Romani Szabó 400 m 1.04 1.00.2 800 m 2.08.5 2.04.5 1200 m 3.13 3.00.5 1500 m 4.03 3.58.4 1600 m 4.19 4.14 8 2000 m 5.16.8 5.20 világmárkák kénen ajánlatot Királyi udvari hangszergyár Rákóczi­ út 61 .­ Ácsmesterek küldöttsége a pol­gármesternél. Kedden fővárosi ács­iparosok küldöttsége arra kérte a polgármestert, hogy vegyék igénybe munkájukat a városi kislakások épí­tésénél, mert 116 ácsmester közül csak 6-nak van munkája. Szendy Károly polgármester megnyugtató vá­laszt adott a küldöttségnek: —­ Adomány az árvízkárosultak­nak. Kedden a következő adomá­nyok érkeztek szerkesztőségünkbe a 64 100-as postatakarékpénztári be­fizetőlapon: Hangya Szövetkezet, Vác­­hartyán 16.40, orv. Zsilinszky Mi­­hályné 10.6, Bella Dávid, Marcali 9.74, összesen 35.98 pengő. Kam­­iont ugor BUDAPEST I. (Szerdán.) Mi- Ébresztő. Torna _ 7- Hírek Közlemények. Étrend. Hanglemezek — 10: Hírek - 10.20: Erzsé­bet királyné a költészet tükrében. (Dr. Borssa Julia.) — 1 M5 Az erdélyi hegyek dicsérete (Holló Ernő.­ — 11.10: Vizjelzőszolgálat. — I? Hanne­kó. Himnusz Időjárásjelentés. — 12 18: Kagyné Varju Im­r.3 zongorázik. — 12.48: Hírek. - 12.54: A budapesti Hanoidei intézet r. k. tanítóképző énekkara és a gya­korló elemi iskola növendékei. — 13.20 Idő­télre?. időjárásjelentés. - 13-38: A Mária Terézia 1. honvéd cvalngezred zenekara. - 14.38 Hírek. — 14.44: Műsorismertetés. — 15: Árfolyamhirek — 15.20: Lendvai Jóska cigányzenekara. — 18.18: Asszonyok tanács­adója. (Arányi Mária 1 - 18­4): Időjelzés, idő líra Mrlontól­ hírek. — 17: Hírek szlovák és ruszin r.ielven. — 17-15 Strauss kerinnek hanglemezről. — 17.40: Látogatás a Székely Múzeumban. Helyszíni közvetítés Sepsiszent­­györgyr­öl. (Budinszky Sándor.) - II.10: Honvédnóta- és magyar dalest Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 19 Hírek magyar, német és román nyelven. — 19.28: Ismerkedési est Hangjáték egy felvo­násban írta Ságody József. — 20: A rádió­­r­ű­nzenekara. — 28.40: Hírek és időjárás­­jelentés. BUDAPEST u. 18: Hírek. - 18.18: Ame­rika elnököt választ (Dr Acer György.) — 18 30 : nelemezek. — 19­ 16: Olasz nyelvok­tatás. (G­allerani Bonaver­tura.) _ 19.46: A Filharmon 5*! Társaság hangversenye (az ok­tóber 18-iki hangverseny II. része.) Hangle­mez - 38 Hírek német, olasz, angol és fran­cia nyelven. Magyar Nemzet Napirend 1940 OKTÓBER 23. SZERDA Róm. kat., Ignác pátr. — Protestáns-Gyöngyike, A nap ke­ 6 óra 14 perckor, nyug­szik 16 óra 42 perckor, a hold ke! 22 óra 12 perckor, nyugszik 12 óra 18 perckor. . * Meted­ A 5* 1 I. ■ Pe<ámsniezkv-utca 27. I József-kőrú! 44 — Húszév!" Iskolás gyermeket ét­keztet a főváros Szendy Károly pol­gármester intézkedésére a szegény­­családok óvódás és iskolás gyerme­kei a jövőben nemcsak ebédet, ha­nem reggelit és uzsonnát is kapnak iskoláikban. A múlt évben a főváros naponta átlag 16.500 gyermeknek adott ebédet, ez a szám most meg fogja haladni a 20.000-et, mert azok a gyermekek is kapnak reggelit, ebédet és uzsonnát, ahol a családfő katonai szolgálatra vonult be. Mozik műsora (Sz . szombat, v. =. vasárnap, A ünnep ) ADMIRAL: Hí eljön a holnap. (Véé, Vá6. WS­Ulf). v és 6. Vá2-kor is. ) Vas d. e. Siló és Válikor: Bercsényi huszárok. ALKOTÁS. Gy! Baba. (’-V44. tó6, V48. V110, v. és v.: V42-kor is.) Vas. é. e-­U-kor: Hyppolit, a lakáj. ANDRÁSSY: Egy só zm­ait. (*14, %6, %8, %10. V. és fi.: 2, t, 6. 8 10.) ÁTRIUM Kelet felé (AS8. VfiS. tfdlO. és v. és v.: 464 kor is) BELVÁROSI. Végzet. (4, 6, 8, 10, v. és v.: jobb t.: 2 4, 6, 8, 10, ba­ t.: 3, 5, 7 9 ) F' \ )R((S| HÍRADÓ UV Petáh Sándor utca ) Tel : 181 244 ) Magyar Fox Luce Ufa és rajzos híradók — Kizárólagosan: Dél-Dobrudzsa ú­jra bolgár — Egérbál. — Folytatólagos előadások 9—21 óráig — Páholyok elővételben is. HÍRADÓ HIM­­/iNHU, 'VII Fr/sebes­­kftra' 13 Tel: 222 490 • Magva- Fon Luce­. Ufa- és rajzos híradók Kizárólago­san: Dél-Dobrudzsa újra bolgár. — F­gér­­bál — Folytatólagos előadások 9—24 óráig - Páholyok elővételben is BODOGRAF Egy esős délután. (%4, V^6, MK VblO, v. és ü.: Vz2-kor is.) BRDADVVA) Sarokfl­.e- (Mii­­46 M(8, Mii'. sz v és ö ■ 1^2 kor is ) BUDAI APOLLO. S.­­ S. Sahara. (V85, ?47, 9. v. és ü.: Mi 2, Vii Vh6, VáK. MslO.) Vas. d­e. Vkll-kor: Éneklő banditák (.ARITÓL. Sarajevó Vi6. Vi8. V410. v és ü : Iú2 kor is.) VASHVD. Stanley, a riporterek királya. V 48. Sító sz., v és ü: Vá4 kor is.) CITY. Hollywoodi varázs. (845. V 8­­41.0. sz., v és ü : V44 kor is.) C O R S O. Sok hűhó Emmiért. 0és 6. V48. V410. SZ. V és V : 104-kor is.) (.ORVIN Nick Varler nem téved. (Vi4. Vi6, V28. Vél. v. és ü.:­­2-kor is.) DAMJANICH. Egy nő miatt. (144, V26. V28, v és ü . i 4. fi « 19 D É C S I. 4. hétre prol. Igen vagy nem. (6, ö Ki. sz. v és ü a k­r­­s . KI.DORADO. Broadway szerenád. (4, 6, 8, 10, v. és ü.: 2-kor is.) El.FF. Vágyak asszonya. (4, 8, 8, 10, v. és fi : 2 kor is ) FÜRI­ M. 2-ik hétre prol. Bel ami. (V6,­­éS, sz , v és v : V44 kor is) GLÓRIA. S. O. S. Sahara. (Vic. 9. sz.: lM. bj6. 168 .A 10, v. és v.: V/2 kor is « HOI­LYWOOI». H. N és Társa .^4. ^6, ^48, Vály, V. és v.: %2-kor is.) HOMEROS. Az alvilág vendége. (?45. 1, ^410, v. és v : V72- tól folyt) JVN! JÓ N­Í J­QN! mtulitiusáiuom OÉÍSI­U. JóZSEF v . PDSZ. Ha előr a holnap (Vj4. 106. H8. %10, v. és v.: Vi2-kor is.) KAMARA. Válaszúton (11. 2, 4. 6. 8, 10.) KORONA Vészét. (*64 lófi, ts8. Milo, v. és v.: t12-kor is.) I.LOYD Napoleon házassága. (’A4. ^6. H8. Mzlo) v és a ' *42 kor s ' NYUGAT. (121 022'' Ha eljön a holnap. (V.5­7. M­ 10 sz . 4. 6, 8. 10. v és ü : 2-kor is ' ODEON Ha eljön a holnap (‘4V *“47. U10. sz.: ‚^4. '­411. ’148 t 410. V és ü: H2-kor is ) OLYMPIA Ha eljön a holnap (11, 2. 4, 6, 8. 10.) OMMA Sok hűhó Emmiért (5 448. *410. sz.. v. és ü.: 4. 6, 8. 10 ) ORIENT. Gül Baba (41A *17. t410. v. és ü : ‰42 ‚44 ‚46. *48. ‰410 } OTTHON Zavaros éjszaka (V44. ViN *410. v. és fi.: 442-kor is.) PALACE 2-ik hélre pro! í ,.Z" s fekete lo­vas (11. 2. 4. 6 8, 10.) PATRIA Királyi ékszer. (4. 6. 8. 10. v. és ü . 2-kor is.) RADIUS. A notredarae-i toronyőr. (Miß, H8. ^410 sz v és ü .4- kor is ) R I A L T­ó­ ki alvilág vendége (11. i. 3, 6 148 H10. v (1 ti 10 12 2 I 6. 1. «' R­O­YA L APOLLO. Alcazar. (’^6. W, 4410. sz . v és fi.: 4­6. 8, 10.) SAVOY. Kirí ívj ékszer. (V42. V 43 V4S ,410. v és fi­: V42-kor is.) SCALA Sok hűhó Emmiért (416 Há Hifi. sz­v ét ü : S-kor is ) Vas d­e 11 órakor: Villon-matíné. SIMPLON. Éjszaka kezdődött. (444. 446. 446, *410 v és fi : *42 kor is.) STÚDIÓ, Tamás urfi kalandjai. (11 2. 4. 6. 8. 10.) TIVOLI. Ha eljön a holnap (445. 7, 4410. sz.: 444 446, *48. **410, v és fi : ^2-kor is ) TURA.N. Zavaros éjszaka (4. 6. 3­10. v. és fi : 2-kor is.) Vas. d. e 11-kor: Bercsényi huszárok. U R A N T A 2-:k hétre prol: Kelet felé (3. 5. 448. 4410.) Vas. d. e. 11-kor: Dr. Tor­­ditfalv: Boros László előadása: Erdély 20 éve. Rendkívüli drágaság Romániában Bukarestből jelentik: A bukaresti drágaság egyre fokozódik. A hétfői piaci árak a következők voltak: Zöld­bab kilogrammonként 20—40 lei (80 fillér), burgonya 10—12 lei (45 fillér), liszt (egyáltalában nem kapható, de ha mégis fellelhető) 2­4—34 lei (1 pengő), szárazbab (alig kapható) 22—27 lei (1 pengő), káposzta fejen­ként 8—10 lei (40 fillér), 1 kilo­gramm harmadosztályú marhahús csonttal 55 lei (1.90 pengő), 1 kilo­gramm juhhús 50 lei (1.75 pengő), 1 kilogramm sertéshús 140 lei (5 pengő), 1 kilogramm rizs 68 lei (2.30 pengő), 1 kilogramm tészta­nemű nem kapható) 37 lei (1.20 pengő), 1 kg. étolaj (majdnem tel­jesen kifogyott) 110 lei (4 pengő), 1 darab tojás 3.80—4 lei (15 fillér), 1 kg. vaj (csak reggel 8 óráig kap­ható 240— 260 lei (9.50 pengő), 1 kg. szappan 75—80 lei (2.80 pengő), a süllő ára kg.-ként 60—90 lei (3 pengő). Drágult az élő baromfi árs. is: kis csirke párja 98 -105 lei, (1.50 pengő), nagyobbak 150—160 lei 5.50—6 pengő), kacsa 80 lei (2.80? pengő)­. Magas ára van a friss gyü­mölcsnek: alma 60—65 lei (2.40 pengő , szőlő 45—50 lei (1.50 pengő). A devizapiac az effektív valuták­ban gyenge. Effektív dollárt 530 leijei, angol fontot 1240 leijei, palesztinai fontot 2110 leijei és 1 Napoleon-ara­­nyat 3350 leijel jegyeztek. Az osztálysorsjáték húzása Az osztálysorsjáték keddi húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 30.000 pengőt nyert: 53677 10.000 pengőt nyertek: 18821 19036 87221 5000 pengőt nyert: 7­731 5000 pengőt nyert: 52003 2000 pengőt nyert: 42028 1000 pengőt nyertek: 16766 45084 500 pengőt nyertek: 21921 23145 40173 49581 51117 53747 56002 60428 300 pengőt nyertek: 7048 12373 13533 30354 30867 12429 35073 40310 51165 57872 60606 61176 61443 66312 75967 78941 150 pengőt nyertek: 2522 7124 7856 8660 8960 9502 11616 14741 17425 19083 19396 20724 21967 22882 23982 30060 31408 39822 43575 49495 52424 50393 60626 60708 61827 62876 67SS1 68916 71481 75126 77853 79322 79578? 81580 Ezenkívül számos kisebb nyere­ményt is kisorsoltak.­­ A számok helyességéért felelősséget nem vállalunk. Színházi hírek Ünnepi itLohengrin­­ előadás A Magyar Operabarátok Egyesülete első ezévadi díszelőadását rendezte az Operaházban. A „Lohengrin“ ke­rült színre ez alkalomból, telt ház előtt. Két közkedvelt, ismert nevű külföldi vendégművésszel, Müller Máriával és Suanholm Set-tel, vala­mint a Losonczy, Némethy Ella, Vitéz és Hámory alkotta kitűnő ha­zai együttessel. A szokott színvonalas előadást egy sajátos véletlen majd­nem megzavarta, de szerencsére a pillanatnyi zökkenőn kívül semmi sem történt. Az első felvonás párbaj­jelenetében Lohengrin hátrálás köz­ben megbotlott és­­ leült. Egy pil­lanatra végigfutotta a nézőteret a döbbenet, jaj mi lenne, ha most Telramund maradna győztes a po­rondon, de Telramund lovagiasan megvárta míg égküldötte ellenfele újra harcrakész állásba helyezkedett s a párbaj a végakkordra mégiscsak Lohengrin győzelmével végződött. De győzött az egész együttes a kö­zönség szívében, amely az előadókat melegen ünnepelte. Dr. Németh Antal Frankfurtba utazott Dr. Németh Antal, a Nemzeti Szín­ház igazgatója, kedden, a déli gyors­vonattal elutazott Frankfurtba, a hogy az ottani Városi Színházban novem­ber 16-án színrekerülő Madách­­dráma, az „Ember tragédiája“ beállí­tása és rendezése körül a nyáron megkezdett munkáját folytassa és befejezze. Az igazgató közel hathetes távolléte tartamára Táray Ferencet jelölte ki művészi helyetteséül. A Nemzeti Színház művészi programjá­nak, köztük Pünkösdi Andor, majd Herczeg Ferenc, Tamási Áron, Né­meth László színdarabjainak előké­születei az igazgató távollétében sem szünetelnek. A „Tragédia“ bemutatójával egy­idejűen, november közepén Magyar hét lesz Frankfurtban s ennek kere­tében a frankfurti városi színházak kiállítást rendeznek a Nemzeti Szín­ház érdekes díszletterveiből, Németh Antal igazgató pedig vetítettképes előadást tart a magyar színházi kul­túra 150 éves fejlődéséről. * Kacagó Expressz 25. A Kamara Varieté revüműsora, a „Kacagó Ex­pressz“ pénteken érkezik el az első jubileumi állomáshoz. Estéről estére zsúfolt ház tapsolja és kacagja végig a tréfákat, vidám bluetteket és egyfel­­vonásosakat, valamint a kitűnő artista számok sorát. Szombathelyi Blanka, Dolly Hopkins, Raffay Blanka, Hámos Emmy a sztárjai a műsornak, míg a férfiak közül Balassa János, Baross Géza, Sárosy, Radó és két új tag a tehet­ségverseny győztesei, Fehér György és Lugossy Tibor részesei a ki­magasló sikernek. * A Zeneművészeti Főiskola szoká­sos I.iszt hangversenyének legfőbb száma Anda Géza és Dániel Ernő be­fejező Concert pit­hétique előadása volt. Bár Anda a pregnánsab­b egyéni­ség, a kitűnő összjáték mindkettőjük­nek dicséretére válik. Mellettük tetszett a Bolygó tüzek­kel brillírozó Váczi Károly és a kissé józan, de muzikális Borsay Pál. Az énekesek közül kitűnt Kobonyi Ilonka kulturált, finom elő­adása és mestere stílusát (dr. Málnás Imrét kiválóan átvevő Csongor István befelé néző, puha hangvételű éneke Szép sikert aratott Milinkovich Gemma muzikális mezzója is. * Félszázas jubileum lesz pénteken, október 25-én a Magyar Színházban, ahol ötvenedszer kerül színre Vaszary Gábor utolérdet­tlenül mulatságos komédiája, az „Ördög nem alszik”, a bemutató parádés szereposztásában. SZERDA, 1940 OKTÓBER 2.. A „ Fiatalság bolondság 4” előkészületei A Fővárosi Operettszínház délelőtti és esti próbákkal készül a soron kö­vetkező újdonságának, K. Halász Gyula és Eisemann Mihály „Fiatalság bolondság“ című vidám operettjének pénteki bemutatójára. Az igen nagy személyzetet foglalkoztató új operett 10 filmszerűen pergő képben meséli el egy világot járó híres operaénekes és a rajongói között kitört vidám hábo­rúságot. Az ádáz harc végül is parázs operaházi botrányban robban ki. A „Fiatalság bolondságában, amely egyébként Eisemann Mihály huszadik operettje, Kiss Manyi, Latabár Kál­mán, Gombaszögi Ella, Petites Ferenc és Pártos Gusztáv a főszereplők. A szép asszony szerepében először mu­tatkozik be a budapesti színpadon, eddig csak filmjeiről ismert, Szeged­ről felkerült Déri Sári és a tenorista­ szerepében Angyal Nagy Gyula fiatal operaénekes. Marlene Dietrich új filmjei Marlene új szerződést kötött az Universal filmgyárral. Két filmet ké­szítenek vele, Joe Pasternak a pro­ducere. Az egyik film címe: A hét bűnös és hat férfi szerelmes Mar­­lenebe, Sanghai Express szerű e eti­kus környezetben. A másik címe: ..Lun ,Orleans grófnője és abban a korban játszik, amikor az amerikai New Orleans városáért franciák és angolok vívtak élet­halálharcot . A Művészek, Írók és Kutatók Szövetkezete szerdán este tartja évad­nyitó estjét a Zeneakadémia nagy­termében, „Mit adott Erdély a ma­gyarságnak?“ címmel. Műsoron Erdei Ferenc és Szentimrei Jenő előadásai: Bartók — Kodály -dalok, tiépballadák, régi zsoltárok, Bartók hegedű-duók, román táncok. Közreműködnek: Tö­rök Erzsébet, Majláth Mária, Kadosa­ Pál, Végh Sándor, Veres Endre, Zöldi Sándor, a Cecília kórus Bárdos Lajos vezetésével. Cgánylakod­alom Vasárnap, 27 én. 7. 8. Tolnay Klári magyar nótás zenekarával. Rózsa­hegyi mulatójelenete, Pethes Sándor, Fekete Pali, Czinka Panna, Takács Rózsi, Boross, Heltai, Komlós, Ostra­le rádiók, Pertis Jenő és zene­kara teszik változatossá a 3 órás magyar műsort. Jegy 1—4 pengőig Rózsavölgyinél, Zeneakadémián.

Next