Magyar Nemzet, 1940. október (3. évfolyam, 207-233. szám)

1940-10-31 / 233. szám

CSÜTÖRTÖK, 1940 OKTÓBER 51. Magyar Nemzet Spectator: Kolozsvár, október Az erdélyi templom körül régi temető szunnyadoz s ezt nevezik­­Centeremnek. Kisebbségi múltúnkat olykor elbizakodottan templomnak látjuk, ezért halottainkat körötte, nagy cinteremben képzeljük el. Értékes halottunk elég sok volt e célra e kísérteties 22 év alali. A hi­vatalos számlálások burkolt kár­örömmel közölgették, hogy a ki­sebbségi magyarság halálozási aránya mindinkább növekszik. S az orvosi jelentések meg-megem­lí­­tették, hogy főleg a szívbaj, a népi betegségek minden fajtája s az ön­gyilkosság pusztít közöttünk. Úgy látszik, mégis csak nehéz volt néha ez a kisebbségi élet... Most, halottak napja előtt, az idők fölnagyított lírájában erre az erdélyi cinteremre tengersok gon­dolat röpdös. Kopjafák megvilágo­sodnak s mi áhitatosan idézünk drága neveket. Viselőik most már nemcsak a „szülőföldben“ nyugosz­­nak, hanem a „hazában“ is. 22 évig a hatalom előtt szülőf­öldnek neveztük, amit az hazának hitt. Engedjék meg, hogy a népes ki­sebbségi cinterem néhány lakójáról megemlékezzek. Legtöbbjére ráil­lik a római költő mondása: quisque eorum dux fieri potest, valahol ve­­zérségre volt alkalmas. Voltak vértanúink, főleg a román Cin­term­ün­k megszállás első idejében. Később a börtönökben, mint csak nemrégen, néhány hónap előtt, mikor a temes­vári összeesküvés szegény kis em­berei közül hármat — hír szerint — halálra kínoztak. Vértanúink nevét nem ismerjük mind; hiány­zott a lehetőség kinyomozásukra s így a kisebbségi történelemre há­rul ez a kötelesség. De kettőnek nevét ideiktatjuk példaképpen, a kezdet és a vég idejéből. Dr. Apáthy István, a világhírű kolozsvári pro­fesszor és erdélyi főkormánybiztos emléke nem évülhet el. A román katonai hatalom 1919 első napjai­ban elfogta, aztán többször halálra ítélte s csak a külföld közbelépé­sére kegyelmezet­t meg neki; ő aztán hosszú fellebbezés után mint csere­­fogoly, tönkretett szívével igyeke­zett utolérni a Szegedre bujdosó egyetemet, de ott hamarosan meg­halt. A belvederei döntés után há­rom napra egy szépséges ünnep­­délután agyonlőtték Galiszter Gyula kolozsvári polgárt, amikor tüzes lelkesedéssel a magyar nép­őrségbe jelentkezett. A világháború a tartalékos tisztet, az orosz tábor a hadifoglyot, a kisebbségi élet az ide-oda hányódó tisztviselőt s az Ellenzék Estilapjának tréfás vers­íróját nem tudta elpusztítani, de megcselekedte a boldogító fordu­­lat, amelynek örömei közt szinte titokban kellett eltemetnünk. gyobb halottja Kurucz Aladár, akit Erdély ma is gyászol. „Fekete ko­lostorba egyetlen komoly világsi­kerünk volt. A kisebbségi nemze­dékek — egyformán — még többre becsülték szervező, irodalompoliti­kai, tehetségkutató, szerkesztői mun­kásságát, melyet előbb az Ellenzék irodalmi mellékletében, majd a He­likonban kifejtett. Ma diplomata és vezéri tehetsége hiányzik érezhe­tően; férfias bájának és szellemi előkelőségének nincs örököse. Utána bomlások és repedések mu­tatkoztak. A meghasonlonak sorá­ban az egyik nagyon rokonszenves volt az idegenből jött, de teljesen kisebbségivé és erdélyivé áthaso­­nult Szombati Szabó István lugosi pán, a Lavina-énekek művészi alle­­goristája. Miután kivált a hivatalos irodalmi szervezetekből, a szabad Irodalmi Rend egyike lett, majd végleg elnémult. Érdekes, hogy az első hősi korszakban, első fia ke­resztapjának az Erdélyi Irodalmi Társaságot hívta meg s egy írói küldöttség tartotta keresztvízre az újszülöttet. Az öregek természet szerint hulldogáltak. Már a román uralom első hónapjaiban halt meg a szép fehérhajú és édesszívű költő, Jekey Aladár, aki elsőnek ismerte el Ady lángeszét. Érthető, hogy nem bírta sokáig „az új idő­ket“. Később következett a lelkes Benedek Elek, aki nem elment, ha­nem hazajött Erdélybe s miután kaláka-könyvkiadást indítványozott, szekerezni vitte a fiatal székely írói nemzedéket és ingyen szerkesztette a Cimborát, zokszó nélkül vonult háttérbe a Szépmíves Céh és Heli­kon elől, azután hirtelen, feleségé­vel együtt, Philemon és Baucis módjára meghalt a baconi ős­rögö­kön. Magyarországra vitte nagyon rövid nyugalomba szép lelkét, az Erdélybe települt Szabolcska Mi­hály, akit kisebbségi pörbe hurcol­tak Nagyszebenije s így érthetően­­vetette latba bölcs befolyását, ami­kor a magyar kisebbségi politiká­ban belső ellentét támadt, a kölcsö­nös és szabad kibeszélés érdekében. Alig fordult be az öregkorba és alig pihent egy évig a kolozsvári református kollégium hosszú igaz­gatói székéből visszavonulva, máris egész Erdély részvétét megindítva halt meg a halk, szelíd, humoros Kovács Dezső novellista, hogy kö­vesse régi barátját és szoros iro­dalmi kortársát, Sebesi Samut. Sírja fölött színes kalotaszegi kopjafa mosolyog a házsongárdi temető tör­ténelmi hangulatába. Petres Kál­mán, a kolozsvári Mariamim vers­­író igazgatója Párizsban, a finom és nagyműveltségű Dálnoki Nagy Lajos, volt alispán Aradon, Szabó Jenő, akit bozontos öccse állítólag az Elsodort falujának egyik alak­jában örökített meg, fölhalmozott versei közt halt meg sivár vidéken. Sokat veszített a 22 év alatt az erősen lehanyatló erdélyi tudo­mány is. Nagy történészeink, dr. Márki Sándor és dr. Szádeczky Lajos, akik nagyon-nagyon igye­keztek itt maradni, az egyetem tá­vozása után távozni kényszerültek és „Magyarországon“ haltak meg. Kartársaik és tanítványaik között is sok a halott. Dr. Karácsonyi Já­nos nagyváradi kanonok, a kiváló kritikai történész, dr. Gergely Samu, a Telekiek levéltárosa, volt egye­temi tanár, dr. Dékáni Kálmán, a Marosvásárhelyt letelepült egyetemi magántanár, Király Pál volt erzsé­betvárosi igazgató, Csutak Vilmos sepsiszentgyörgyi múzeumot és kol­légiumot igazgató nagyszerű szer­vező tehetségünk és elődje, László Ferenc, aki tulajdonkép vértanú­halált halt, mert szívszélhűdés érte, amikor román bizottság elé kellett állania nosztrifikálás céljából. A halott tudósok között „él“ Mailand Oszkár dévai tanár és etnográfus, dr. Szádeczky Gyula kolozsvári geológus, egyetemi tanár, dr. Járosi Dezső temesvári kanonok és zene­­történetíró, dr. Filep Gyula egye­temi magántanár és kolozsvári kórházigazgató, Seprődi János, Pálffi Márton és Borbély István kolozsvári tanárok és irodalomtör­­ténetírók, Páter Béla, aki a gazda­sági akadémia igazgatója volt Ko­lozsvárt s a gyógynövénytermelés terén nagy érdemeket szerzett, az agg dr. Békésy Károly kolozsvári egyetemi tanár, nemzetközi jogász, volt lapszerkesztő. Közvetlenül a belvederei döntés után halt meg az egyetem visszatérésére sóvárogva váró három volt magántanár: Konrádi Dániel orvos, Orient Gyula vegyész, Sz. Nagy Gyula ma­tematikus, ez külön fájdalmú eset volt. És itt végül meg kell emlékez­nünk az erdélyi tudomány láng­eszű ígéretéről, sőt már jelentős beteljesedéséről, aki a román tudo­mányos körök bámulatát is meg­nyerte, szinte a mesébe illő tudásai­val, dr. Bitay Árpádról, a gyula­­fehérvári teológia tanáráról, aki a régi „Magyarságába sok Bisseni­­cus álnevű cikket írt. Az erdélyi művészet is többször gyászruhát öltött. A korán nagy hírre jutott Gyárfás Jenő — a Te­tem­reh­ívás megfestője — megha­­sonlott lélekkel tért vissza székely szülőföldjére, hogy a magyar há­látlanság s az erdélyi értéktékozlás miatt füstölögve s remetéskedve a képek tengersokaságába merítse gyógyíthatatlan keserűségét és ért­hető embergyűlöletét. Őt, nem hív­ták vissza, öreg korában, mint Szinyei­ Mersét, de bizonyára vissza fogják hívni a Székelyföldről képeit. Csak nemrég halt meg a nagy és nemes Thor­ma János, aki a román uralom alatt a nagybányai festőiskola vezetéséből kiszorulva, nem tudott elmozdulni a magyar Barbizon romjai mellől s úri derű­vel csak alkotott, egyre csak alko­tott. Közbe szegény Nagy István LQUIS MVET francia film­remeke Rendezte: JEAN BOYER Zenéjét összeállíto­ta: ABRAHAM PAL A film előtt a színpadon*, MISLEY ANNA tánccsoportja táncol Énekelj LENDVAY ANDOR Ma premier!­4caia szabálytalan lángeszével Magyaror­szágra szorult, hogy itt később elmeháborodottan pusztuljon el És eltemettük a legnagyobb színészt, az örök parasztot, a klasszikus Ti­­borcot, jó Szentgyörgyi Istvánt, aki kilencvenedik életévéig játszott, mert nyilván nem­ akart elmenni, amíg Erdély föl nem szabadul. Szülővárosában, Aradon temették el a rombadőlt kolozsvári színhá­zat föltámasztó édes üdvöskét, Sólymoson Magdát, ki alig 27 éves korában fejezte be ragyogó pályá­ját. A kisebbségi politika halottjai­ n viharos kisebbségi politikának érthetően számos halottja van. A sort a Magyar Szövetség, majd egyesült Magyar Párt első elnöke, báró Jósika Samu, volt miniszter és főrendiházi elnök nyitotta meg. A protestáns Erdély eleinte félt a katolikus státus erélyes elnökétől, a tömeg az aulikus főúrtól, a buka­resti udvar az öntudatos kisebbsé­gitől. De kitűnt, hogy ő inkább, mint utódai, teljesen megértené Er­dély hagyományos lelkiismereti szabadságát és a nép felé, forduló törekvést, fölfelé pedig az ős­er­délyi diplomata-erényeket bírta kockáztatni. A második nagy ha­lottunk volt, aki utána hasztalan törekedett az elnöki székre, bár Erdély legkitűnőbb agya volt s a balkáni cselszövények kivédésére a legalkalmasabb, a nagy városépítő dr. Bernády György, aki a román időkben is többször és egyedül bírta visszahódítani polgármesteri székét, anélkül, hogy képviselői megbízólevelét össze kellett volna tépnie. De érzékenykedő városa és pártja félretolta, mikor e sorok író­jától megfogalmazott népi reform­­politikához csatlakozott. A másik pártra hamar követte a kitartó ba­rát, a délceg és bűbájos Ugrón András, ki a világháború első sza­kaszában Erdély legfiatalabb főis­pánja­ volt. Legegyetemesebb gyász támadt Barabás Béláért, aki már történeti nevet hozott át a kisebb­ségi korba. A kuruc népszónok, az aradi tizenhárom istenítő­je, a de­legáció első „ellenzéki elnöke14 te­vékeny volt, öregen is: megszervezte az aradi magyar pártot és egy ideig Tordát képviselte a bukaresti tör­vényhozásban. Pótolhatatlan űr tá­tongott az aradi dr. Zima Tibor után, aki a román törvényhozás első magyar képviselői közt volt. Mert legkitűnőbb gazdasági köz­írónk és vezérünk lévén, mint volt kamarai főtitkárt, az ipari és keres­kedelmi világ vakon követte őt, de a reformpolitikához való hajlandó­sága miatt hamarosan a második vonalba szorult. Dr. Váradi Aurél, a híres függetlenségi politikus és vezércikkíró hűségesen dolgozott a Magyar Pártban azon a helyen, amelyen előbb dr. Grandpierre Emil, a két első elnök alatt az Or­szágos Magyar Párt ügyvezetője ült. Szívesen elkalandozott az iro­dalom terére is, — tőle származik a Pásztortűz neve — aztán elment Budapestre közigazgatási bírónak. írók, a szellem emberei Legjobban virágzott, így a leg­több bimbó, gyümölcs, levél az er­délyi irodalom terebélyéről hullott le. „A halottak élén“ két ifjú jár: Balogh Endre, a marosvásárhelyi novellista és a dicsőszentmártoni Sipos Domokos, ez a szertelen tűz­hányó módján elégett versíró. Ko­rán elhullott a fiatalok legtöbb­rétű és leghatásosabb nagy ígérete. Ba­lázs Ferenc, a függetlenül gondol­kozó unitárius pap, népszervező, újító, prózában és versben egy­aránt magas és mély író. Az erdélyi költészet egyik legnagyobb képvi­selője, Dsida Jenő szintén fiatalon pusztult el, miután remek műfor­dítások iskoláján át líráját kineme­­sítette: utolsó verseiben már bároni tájakra jutott el s a Psalmus Hun­­garicusban önmaga fölé szárnyalt. Szinte a pálya kezdetén halt meg Kováts József és Kis-Kovács Ist­ván. A középső nemzedék legna­ A JPG század vakmerő kalandorának izgalmas filmregénye PARIS... LONDON, RIO fényében Az ördögsziget borzalmas poklában BASIL BATH BONE VICTOR MC. TAGTEN SIGRID GURTE ROBERT CUMMINGS Rendezte: John Brahm. Forgalomb^jiozza: Modern Film­premier mal C1TY40NNIA £á$a TM$ilíá táhténá t & VAchratíá&áí (MetroGold-wyn-Mayer-fihn) Magyar papok X papság máskor elöljár, most a cinterem idején hátul marad, hogy bezárja és megszentelje e nagy szellemek menetét. Már kez­detben és gyors egymásután halt meg gróf Széchenyi Miklós nagy­váradi és dr. Boromissza Tibor szatmári püspök. Évekig tartó tár­gyalások után egyesítették a két árva és csonka püspökségüket, de úgy, hogy az ú­j magyar-sváb ellen­tétek martaléka legyen. Most is — tüneti jel — üresen várakozik. Ko­rán meghalt két erélyes férfiú, ki az erdélyi magyar luteránusokat el­tépte a szász konzisztoriális egy­háztól és egy időre „szakadár“ püs­pökséget alapított. Báró Feilitsch Artur volt miniszter és főgondnok az egyik és a Magyarországra kiü­l­­dözött Kirchknopf Gusztáv arany­­szájú kolozsvári pap a másik. Végül mégis sikerült a törvényes aradi luteránus szuperintendenciát kiverekedni és beléje ültetni Print Lajost, ezt a valóságos papi galam­bot, aki alig két hónapja halt meg 90 éves korában, mikor friss szel­lemmel hallgatott rádiót, mert már joggal várta, hogy egész Erdély föl­szabadul. Sorba eltemette az er­délyi kisebbség azt a három nagy püspököt, aki a kezdet kezdetén kezet fogott a felekezetközi mun­kára és kisebbségi küzdelemre s így a felekezetek teljes békéjét munkálta végesvégig: Ferenc Jó­zsef unitárius, Nagy Károly refor­mátus és gróf­­Mailáth Gusztáv ró­mai kat. püspök. Egyaránt nagy pa­pok voltak és egyforma törhetetlen magyarok. Az egyik halk­ és sze­rény pátriárka, a másik erőteljes protestáló, aki kedve szerint jól akkor dolgozott, ha Luther módjára tele volt jogos haraggal s a harma­dik, akit hívei már életében szentté avattak. De nem szabad hallgat­nunk Hirschler József műtörténész­ről, a nagy kolozsvári Marianum alapítójáról, akinek csillaga kolozs­vári plébániájáról a gyulafehérvári püspökség felé mutatott, csakhogy ezt a csillagot az emberek hálátla­nul kioltották. Magasztos, szép és tanulságos ez a cinterem. Egy darab fönséges tör­ténelemnek eszményítője és feled­­tetője. De most, mámoros örömök és nyomasztó feladatok idején, a halálban a tevékeny életet képvi­seli s kényszerít tanításai teljes és hamisítatlan átvételére a reális szükségletek szellemében. De túl mindenen, adjuk halottak napján, a napsütéses erdélyi őszben, szíves készséggel, pazarul az egységes ma­gyar elismerés, kegyelet és hála em­lékezéseit e nemes és ragyogó sír­­halmokra. Gondolat és érzés nem szorul közlekedési eszközökre és iránytűkre s ha akarjuk, megtalál­ják őket hamar és pontosan. A temető is boldog lehet, h­a boldo­gok az élők. Versek halottak napjára (Adelaide Clapsey 1878—1914) Hárman Nevemben és Három Figyelj — A néma dolog: Száraz beteg a hangja, A hulló hó... napkelte elött, Mint Szellemek, ha lépnek. Az óra... s annak a szája, aki most A megdermedt falevél Meghalt, Lehull. Fordította: TEMPEFŐI 9 ELIT HOLLYWOODHARRY BAURB -■siakltáse

Next