Magyar Nemzet, 1941. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-01 / 26. szám

4 A polgárháború legfőbb oka: húszéves lélek­mérgezés Codreanu, aki a halálra nevelt egy egész generációt — Jellemző vita a miszticizmusról — Éljen a halál! m­. Al. Phillipp­ie, az ismert és tehet­séges román költő és műfordító, 1937 februárjában az egyik előkelő bukaresti ir­odaírni szemle hasáb­jain hosszabb tanulmányt írt ezzel a címmel: A miszticizmus — a ro­mán letektől idegen beszivárgás. Komoly, nyugodt és európai han­gon foglalkozott e kérdéssel s igye­ke­zet azt minden szempontból megvilágítani. „Néhány év óta — írja — a román lelket a miszticiz­mus hálójába burkolták. A cél ez esetben több, mint irodalmi játék és erkölcsi kazuisztika. A miszti­cizmus, mely szelídlelkűen be akar lopakodni a román lélekbe, sok esetben nem egyéb­, mint átmeneti irodalmi és ideológiai öltözék, mely nagyon is jól kiszámított politikai célok felé tör. A miszti­cizmus, a lelkesedés ájtatoss fel­­korbácsolása, a látomások kultu­sza, mindez a román létektől ide­gül beszivárgás. A r­­mán ember­­nő­ I, nincsenek mertifizikai hajla­mon, beszédében mértéktelen, de cselekedeteiben meggondolt, inkább hajlamos a vallás egyszerű gyakor­lására, semmint a túlzásokra, a megváltás kérdésében közönyös, de a vallás gyakorlása tekin­tetében hagyomány,szerető, ellensége min­den szőrszálhasogatásnak, néha in­dulatos, de sohasem fanatikus. Végeredményben tehát a román nem misztikus lélek és Romániá­ban el sem lehet képzelni egy val­lásháborút. " Merész fejtegetéseit így zárta: „De nekünk semmi Codreanu a Az egyik legismertebb román Jobb..Mali go­n­dolkodó szerint a román ifjúság tragédiája abból in­dult ki, hogy a faluról feljövő if­jak az egyetemeken nem szellemi irá­nyítókat, csak egyszerű előadókat talál­ak s miután egyetlen tanárukat sem­ tudták felmagasztosítani és kö­vetni, félelmetesen magukra ma­radtak. Diákok és tanárok között fagyosan hűvös volt a viszony s kapcsolatuk kizárólag a vizsgákra szorítkozott. ..!ugyanakkor, amikor a román diákság a világháború gyá­szát hordozta a szívében, tele volt nyugtalansággal, irracionális és mi­zz­ikus vágyakkal, a román egye­temek katedráiról a Sorbonne ra­cionális, kétkedő s vallási szem­­pontból­ közönyös szellemét sugá­rozták feléje.“ A törés, a lelki sza­kadás logikus és elkerülhetetlen lett s ezt beteljesítette Codreanu meg­menése és vezér­­pozíciójának elismertetése. Felmérhetetlen az a homb­­ztó munka, melyet Codreanu beteges és fanatizált tanításával a román ifjúság lelkében végzett s talán csak évtizedek gondos neve­lése, az egész román iskolarendszer és szellemi irányítás ,,átállítása“ irthatja ki azokat a mérgeket, me­lyeket évtizedeken át elhintett. Tudjuk azt, hogy a lázadó vas­­gárdisták elképzelhetetlen kegyet­lenkedéseket és emlétt­tlen kínzá­sokat követtek el, d­e ugyanakkor szinte valószínűtlen ham­ism­egvetés­sel dobták magukat a harcba s életüket könnyű­szerrel áldozták fel, ha kellett. Hogy divatot szól s szükségünk sincs erre a misztikus beszivárgásra. .A nép lelke nem kívánja s ez arra sem alkalmas, hogy az erkölcsi újjászületés folya­matát elősegítse. A miszticizmus egyáltalában nem acélozza meg a lelket, ellenkezőleg, elpuhítja s hiábavaló mítoszokba borítja. Le­het, hogy a miszticizmus páncélzat, de akkor olyan páncélzat, mely felhőből van.“ Az író cikke megjelent » jobb­oldali, pontosabban szélsőjobb­oldali körökben rettenetes vihart kavart. Minden valamirevaló gár­dista, vagy más világnézetű újság­író és szellemi em­ber kötelességé­nek tartotta, hogy nekiru­glasson a boldogtalan Phillipidének s a leg­kevesebb az volt, hogy mondani­valóit aberrációnak, öt hazaáruló­nak és tökkel ütött hülyének ne­vezték. Csak találomra ragadjuk ki a számtalan válasz közül Teodor Jordache tanárnak a cikket, mely az egyik jobboldali hetilapban je­lent meg. ..Ph­illipidét nyilván a teljes rosszhiszeműség irányította — írta Jordache tanár — s célja nyilván az volt, hogy aláássa a most épülő Románia új szellemi alapjait, vagy az is lehet, hogy a cikket azoknak a köröknek a fe­nn égetésére írta meg, melyek kö­zött élt.“ Arra egyetlen polemizáló sem gondolt, hogy az író jóhiszemű, azért ragadott tollat, mert felismerte a való helyzetet s vissza akarta rán­tani nemzetét a szakadékból, mely felé robinul. Indáira­­nt­ használjunk, a ,,mély románsági" legkülönösebb jelenségei elött ál­lunk s ez elszántság és a kegyetlen­kedés forrásait kizárólag a cudrea­­nista nevel­és gyilkos t­úl­dásaiban kell keresnünk. Codreftim számtalan cikkben, ll'.piparanesban és titkos utasítás­ban oktatta ki híveit és készítette elő őket az elkövetkező nagy áldo­zatokra. A „Pentru legionari“ című önéletrajzszerű ..mű­ve', ott“­i­­a ..Fészek főnök könyvecskéje* című könyvében bő utalást talá­lunk mind­ezekre a dolgokra. Könyvének 312. oldalán például így ír: Üldözni fognak bennün­ket s majd meg akarnak ölni. Futni fogunk, elbújunk, harco­lunk és végül blzom­­ira elesünk. Me­rt mi kevesen leszünk s román századok és ezredek üldöznek majd bennünket. És ekkor elér bennünket a halál. Mindnyájunk vére elfolyik, le­­írsz az utolsó és a legnagyobb százat, melyet a román nemzethez Intézünk! Ily­­módon bekövetkezett halálunk hasznosabb­ lesz e nemzet szá­mára, mint égész életünk hiába való kínlódása. De azokat a poli­­­tikusok­at is eléri a büntetés, akik bennünk­­ megöltek. Akadunk sorainkból, akik megbosszulnak bennünket. S 'intén rém tudtunk nyúzni az életben, vyözi i ragunk agy. fumy meghalunk t knp'l i'inuhdatával és elhatároz simul él­tünk." ('.» Codreanu borongta, zavaros és extatikus lélek volt, aki tizenöt év alatt az egész román ifjúságot a halálvágy sötét szakadékába taszította. Egyéniségének varázsa és a Manciu-féle gyilkosság nim­busza lehetővé tették ezt a példát­lan következményű lélekölést. „A légió azért született, hogy szen­vedjen s ilymódon megváltsa a nemzetet. A légionárius szenvedése csak egy fegyver abban a harcban, melyet önön és embertársul bűne ellen vív. A Spanyolországban vagy idehaza elesett gárdisták abban a tudatban, sőt szándékkal haltak meg, hogy lelkileg meg­rázzák nemzetüket, mely a meg­tisztulást, a megújhodást hozza. Amikor Mota Spanyolországba ment, kívánta a halált." 1. Diaco­­nescu vasgárdista író lelkesedik ily módon a gárdista eszmékért. Tőle tudjuk azt is, hogy amikor Codreanu a ramnicul-sarati tá­borban volt, előkészítették szöké­sét. Codreanu azonban azt mon­dotta: „Csak az Isten szabadíthat ki innen, ha ő azt akarja, hogy meghaljak, legyen meg az­ aka­rata.“ A lélek fehér izzásában így he­vítette, így acéloz­ta a román diák­ságot Codreanu s amikor ő már rég nem élt, utódai és állítólagos szellemi örökösei tovább ápolták ezt a végzetes kultuszt, mely a ro­mán történelem legkegyetlenebb tömegmészárlásához vezetett. Né­hány nappal a romániai zendülés kitörése előtt, január 9-én, C. Stoianescu vasgárdista vezető rá­dióbeszédet mondott ezzel a cím­mel: ,,Ö­ légionárius magatartása az élettel és a halállal szemben." Szellemtelen és nívóikus beszédé­ből egyetlen mondatot érdemes kiragadni: „Nem a halál a célunk, hanem a kapitányban való fel­támadás. (!) S nem maga az eddo­­­id­ meghozatala a fontos, hanem egy áldozat célja és szelleme." Ami­kor a polgárháború kirobbant s a lázadók elfoglalták a rádióállo­mást, egy izgalomtól rekedt hangú szpíker kiáltványt olvasott fel, melyben arra szólította fel a kato­nákat, hogy ne jöj­jenek rájuk: „Mert tudd meg bajtárs — hörgöit a szpíker — mi nem félünk a ha­láltól. A te golyód bennünket az égbe küld, ahol vár bennünket a kapitány. Mohi és Marin s a több: szentek. Mi boldogan halunk meg bajtárs.“ S meg is haltak, de előzőleg lemészároltak ártatlan embereket raboltak, fosztogattak, felgyújtot­ták a petróleummal leöntött kato­nákat s aztán e hazafias cselekede­tek után a kapitány nevével az aj­kukon a golyózáporba rohantak. S ami a legtragikusabb: biztosak fal­tak abban, hogy fái cselekedtek ...A viharos köztársasági idők­ben, amikor amummot a salei­­maneai egyetem rektori székébe ültették, a felavató beszéd emléke­zetesen óriási botrányba fulladt, l'n­amuno ellenőr­ei harsogó skan­dalinot rendeztek s ekkor történt, Kiev egy később híressé­ vált ka­tona-politikus doni flotta magát.­ Vine la mort Azaz: éljen a halál Nos, a román ifjúságnak husz é­v­en át ordították, harsogták és böm­bölték a fülébe: ill­jen a halért ! A komolyan vette ezt a jelszót Most az ország romokban hever, s nemcsak egy rendszer, egy rezsim omlott össze, hanem a román nyicionalizmus egész kártyivára. És a megpróbáltatások meg most sem értek véget, Románia súlyos, nagyon súlyos megrázkódtatáson előtt állth] !"s eszmémhez, ti „Kitűnőek Isko­lá­ja*'-hoz szól hozzá Baranyay Er •"'•I. míg a Kossuth Lajos-utcai fu­irtással kapcsolatban Kotsis ívein „Fák é­s házak“ elinti cikkében az építész és kertész együttműködését sürgeti. „A regény bomlása'* cím alatt Kósa témos Harsány) egyik regényén mutatja be a regény for­máinak vált­ozását. Seller Mátyás meleg rokonsz­­e­vvel méltatja Franco tábornokot, míg Juliet Ferenc, az olasz háború katonai tanulságait vonja le. A „Mi a magyar?" probléma­körhöz nyújt becses adalékokat Né­meth Lajos. A számot Biogolák La­jos kü­lpolitikai szemléje és könyv­ismertető rovat egészíti ki. „Legszebb menyegző a halál“ Alexan­dru Phillipide nagyon he­lyes ösztönnel a román nemzet, pontosabban a román ifjúság leg­­vi­szetesebb problémáját, a miszti­cizmust és fi­­azzal szorosan össze­függő halálproblémát akarta euró­pai formában felszínre dobni. A ro­mán írók és gondolkozók egyik ez­en vesző része ugyanis érezte, hogy milyen végzetes az az út, melyre a Tomin Ifjúság Cmireanu vezetése alatt ápolt s milyen elkerülhetetlen katasztrófába fogja rántani a nem­zetet ez a fellengzős, patetikus, min­den valóságot eltaszító, beteg és sz­övedélyes légkör. A román egye­temi diákságot húsz éven át arra nevelték illetéktelen és ma már patologikusnak ki kiáll­ott vezetői, hogy külö­t­ségü­k életüket habozás nélkül foldezni. Az egyik legnép­szerűbb légionárius himnusz kezdő sora így szól: ,,Minden menyegző között legszebb menyegző a halál."" Fiatal, erőtől és életkedvtől duz­zadó gyermekifjak énekelték ezt a kísérteties dalt; ettől zengtek az olténiai havasok é­s a munténiai lankák . Erdélyben az ősi magyar városok falai is kénytelenek voltak egy ideig befogadni ezt az oly­annyira idegen melódiát Száz­számra lehet idézni könyvekből és cikkekből a vonatkozó példákat s úgy érezzük, hogy a román ifjúság e végzetes tévedésének taglalása nélkül hiányos lenne beszámolónk. Előző két cikkünkben ii polgár­háború politikai vonalait próbáltuk felvázolni s nem fejezhetjük be az ismertetést a román ifjúság halál­­vágyának különös és hátborzonga­tóan idegen fejezete nélkül. A „Magy­ar Szemle“ ú­j száma a Magyar Szemle februári száma, mint mn eddigiek, változatos tartal­­m­mal és aktuális érdekességével tű­­nik ki. Kiemeljük Kárnyci István cikkét, aki a magyar orvostudomány haladáséit egy kii, önálló klim­taüzem felállításaitól várja Hi­'sz Rezső a némi lek­­iFuguzdaséi­’i 'orveit ismer­tek­. rüiA Sándor „Mnevar taráról­ , tanti' ok Rí­mániá’-nn' rímmel ti félékért’i ■•kólába járó magyar latin lók és a magyar tanerők kálváriáját festi megrázó képekben. Zilahy La- SZOMBAT, 1941 FEBRUÁR 1. . Mostoha anyanyelvűnk Jenéit a legnagyobb magyar stilisz» Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Legyen szabad nyilatkoznom és reflektálnom néhány szóval a Mostoha anyanyelvűnk címmel •Magyar­­Nemzet jan. 10. meg­jelent cikkem visszhangjára. 1. Örömmel láttam Postás Ti­bor szép gyűjteményét, amely Ber­zsenyitől napjainkig mutat b­e költőinkből úgynevezett idegen és a puristáktól üldözött, de valójá­ban ízes­ magyar, költői, hangu­latos szavakat. Remekíróinkból nagyszerű purimus-ellenes szótárt lehetne összeállítani! Quod eret demonstrandum. 2. Ami a komplexum szót illeti, ez valóban ál-latin, vagy ha úgy íá­tszik,­ barbár képzésű latin szó. Dz így honosult meg és nem ok nélkül. A német komplex-ből, minthogy absztrakt dologról van szó, természetszerűleg alakult ki a semleges forma. Nem olyan nagy tragédia ez! Sok semleges latin szóból nőnemű lett a franciá­ban ■— fólia többes semlegesből feuille nőnemű egyes — és sok olyan francia szó közkeletű Euró­pában, amiről a franciák nem is tudnak. Például a gardedám vagy a határ, hintó értelemben. A kö­zépkori és újkori latinság szótára sem egyezik meg a klasszikus latinságéval. 3. Sinister cikkében, bár a latin álnév nem­ illik puristához, kitűnő is a Goethe-idézet, amely szerint könnyű a szellemtelen embernek kevés szóval, körültekintgetve­­be­szélni, egyszóval purizálni . .. 4. Nem azt mondtam, hogy asszimilált író nem létezik, csak­­ azt, hogy az asszimiláltak közül kerülnek ki a nyelvcsőszök. A lengyelből angollá lett Conrad példája egyébként nem hiszem, hogy nagyon azt bizonyítaná, h­­o­gy könnyen lehet anyanyelvit cserélni. Sinister az­ Encyclopaedia Britannica-ra hivatkozik, amely­nek tekintélyét nem akarom két­­ségbevonni, hiszen magam is munkatársa voltam­ valaha . . . De vegyük élét az oxfordi egyetemi nyomda angol irodalmi szótárát, k­bben már kevesebb lelkesedést találunk Conrad stílusa iránt, sőt egyenesen azt, hogy Conrad-nak nagy nehézségei voltak az angolul írás terén: „struggling with the dif­ficu I ties of a language and a I technique unfamiliar to him.“ Nagy és kivételes dolog, idegen nyelven íróvá lesmni. Azt hiszem, ősi, ösztönös nyelvteremtő soha­sem lesz idegennyelvtiből. Rákosi fák közé sorolja Sinister. Azt hi­szem, túloz és ezzel árt Rákosi igazi érdemeinek, amely a lelki­ségben, magyar intranzigenciában, buzgóságban, szervezésben, propa­ganda-energiában nyilvánult. De tőle tanulni magyar stílust . .. Diszciplínát talán igen, de belső termékenyülés! ihletet inkább Gyulai Przh­éd­­l-Johászkától, Ra­vasz Lászlótól, Milotaytól, Petőfi­től, Glattfelder Gyulától, Tóth Ti­­hamértól ... 5. Arról a témáról, hogy az asszimilációnak — ha nem csap föl persze bútornak és nem látja föladatát az egyedüli konzerválás­ban és terméketlen „tisztogatás­ban“ — hasznos szerepe is lehet a nyelv és irodalom fejlődése kö­rül: érdemes volna eszmecserét folytatni. Csak találomra ragadok ki két példát. Az egyik a mi két­nyelvű Zrínyink. Mint ösztönösen magyar ember, ő is ellenezte a purizmust, sőt tudatosan és kész­akarva vegyít „idegen" szavakat poémájába. De jó horvát is volt Zrínyi: a két lélek akkor — és máskor is — bölcs harmóniában élt egymással. Zrínyi stílusának kiklopszi ereje, merészsége, egyéni formátlansága, mely súlyos mű­vészi hatású, talán éppen ennek a szerencsés kettősségnek szülötte. Sík Sándor írja róla: „ezt a nyel­vet Kazinczy óta nem tudja elvi­selni az átlagos magyar ízlés. Pe­dig milyen kárt“ Zrínyi bizony nem kiszolgálója akart lenni a magyar nyelvnek — mint sok sápkóros, plajbászos mai magya­­rosankodó —, hanem merész föl­­lendítése veszélyes, de diadalmas magaslatokra. A másik példa le­hetne a francia líra megújhodása a múlt század végén a belga írók beözönlése révén. Persze ezek a francia nyelvű írók csak a ne­vükben voltak már flamandok (Verhaeren, Maeterlinck stb.), bár a francia kritika (Brunellde) e­­pen a nevük miatt fogadta kissé idegenkedve őket. És ebben volt is igazság. Mert az ő franciaságuk germán milieuben élt és más — roman­tikus-m­­sztikus­ termés­zet­­szemlélő — hagyományok talajá­ban gyökerezett. Ezért tudták föl­rázni a francia stílust. Ha beáll­tak volna purifikátornak, talán ma is Francois Coppée stílusában zeno­g a francia költők lantja... Kolozsvár, 19­11 január 17. 7­.'hml Pl. Pecs vármegye kisgyűlése felmentené Semsey Aladárt tízezer pengő megfizetése alól Évekkel ezelőtt a belügyminiszter Fjpest polgármesterének a város által alkotott szabályrendelet alap­ján az­l a jogát, hogy tisztiszolgái magánháztartásába bevehessen egy­­szer és mindenkorra beszüntette.­­ Dr Nádas János MKP-titkár feljerö­tésére a MEP többségből állós újpesti képviselőtestület a város által tíz­ éven keresztül kifizetett 10.700 pengő szolgai illetmény visszafizetésére kö­telezte dr. Semsey Aladárt, az idő­közben nyugalomba vonult polgár­mestert Semsey a közgyűlés határo­zatát megfellebbezte és azt húsz­oldalas füzetben kinyomulva meg­küldte a törvényhatósági bizottság üss­­s tagjainak. Eb­ben a füzetben a volt polgármester éle­s támadást intézett dr Nádas ellen. A többi kö­rön rámutatott arra, hogy a MI­P- s­kö­r ve­le szemben évek óta évaiül illő­­, bossz­ailló ellenségeskedést ! Átütött és nem­ a közért,"ki­t szól ,"álta. Ki fog él s r­emelt fellebbezésében a képviselőit sírdet hatásköre ellen is, mert a város közgyűlésének minden­nemű joghatósága, mint nyugdíja­ zott polgármester felett, megszűnt. Nyugdíjas tisztviselő ellen még fe­gyelmi eljárás sem indítható, eszik az esetben, ha a fegyelmi vétség hivatalvesztést von maga után. En­nek alapján kérte az elsőfokú hatá­rozat megsemmisítését. A vármegye kisgimillése most foglalkozott a felleb­bezéssel és t­épcsi képviselőtestületé­nek a 1010t) pengő visszafizetésére vonat­kozó határozatát megsemmisí­te­tte. Beslics jugoszláv közle­­ke­dés­ügyi miniszter elutazott Budapestről Bestia Miklós jugoszláv közlekedés­ügyi miniszter, aki gróf Csáky István külügyminiszter temetésén mint a jugoszláv királyi kormány különmeg­­bízottja vett részt, pénteken délután különvonaton kíséretével együtt visszautazott Belgrádba. Vele együtt utazott Gyuricsics Vojin volt minisz­ter, a Jugoszláv—Magyar Társaság elnöke, aki szintén résztvel a magyar külügyminiszter temetésén. Búcsúzta­tásukra megjelent a pályaudvaron Ghyczy Jenő rendkívüli követ és meg h­atalm­iízott miniszter, «dr. Algony­i’át keresi,p­.leümügyi államtitkár, dr. V­égh Miklós külügyi protokollfőnök, valamint a kü­lügyminisztérium és a kerekede’.nmügyi minis'.té ..um sok tisztviselője. Ott volt tos ál­bá Rasies budapesti i.i­ to.sz.’­­ követ, Z. saturn­­estes eztaid's. budapesti jugoszláv katonai attasé és a jugoszláv követség valamennyi tagja.

Next