Magyar Nemzet, 1941. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-01 / 26. szám
4 A polgárháború legfőbb oka: húszéves lélekmérgezés Codreanu, aki a halálra nevelt egy egész generációt — Jellemző vita a miszticizmusról — Éljen a halál! m. Al. Phillippie, az ismert és tehetséges román költő és műfordító, 1937 februárjában az egyik előkelő bukaresti irodaírni szemle hasábjain hosszabb tanulmányt írt ezzel a címmel: A miszticizmus — a román letektől idegen beszivárgás. Komoly, nyugodt és európai hangon foglalkozott e kérdéssel s igyekezet azt minden szempontból megvilágítani. „Néhány év óta — írja — a román lelket a miszticizmus hálójába burkolták. A cél ez esetben több, mint irodalmi játék és erkölcsi kazuisztika. A miszticizmus, mely szelídlelkűen be akar lopakodni a román lélekbe, sok esetben nem egyéb, mint átmeneti irodalmi és ideológiai öltözék, mely nagyon is jól kiszámított politikai célok felé tör. A miszticizmus, a lelkesedés ájtatoss felkorbácsolása, a látomások kultusza, mindez a román létektől idegül beszivárgás. A rmán embernő I, nincsenek mertifizikai hajlamon, beszédében mértéktelen, de cselekedeteiben meggondolt, inkább hajlamos a vallás egyszerű gyakorlására, semmint a túlzásokra, a megváltás kérdésében közönyös, de a vallás gyakorlása tekintetében hagyomány,szerető, ellensége minden szőrszálhasogatásnak, néha indulatos, de sohasem fanatikus. Végeredményben tehát a román nem misztikus lélek és Romániában el sem lehet képzelni egy vallásháborút. " Merész fejtegetéseit így zárta: „De nekünk semmi Codreanu a Az egyik legismertebb román Jobb..Mali gondolkodó szerint a román ifjúság tragédiája abból indult ki, hogy a faluról feljövő ifjak az egyetemeken nem szellemi irányítókat, csak egyszerű előadókat találak s miután egyetlen tanárukat sem tudták felmagasztosítani és követni, félelmetesen magukra maradtak. Diákok és tanárok között fagyosan hűvös volt a viszony s kapcsolatuk kizárólag a vizsgákra szorítkozott. ..!ugyanakkor, amikor a román diákság a világháború gyászát hordozta a szívében, tele volt nyugtalansággal, irracionális és mizzikus vágyakkal, a román egyetemek katedráiról a Sorbonne racionális, kétkedő s vallási szempontból közönyös szellemét sugározták feléje.“ A törés, a lelki szakadás logikus és elkerülhetetlen lett s ezt beteljesítette Codreanu megmenése és vezérpozíciójának elismertetése. Felmérhetetlen az a hombztó munka, melyet Codreanu beteges és fanatizált tanításával a román ifjúság lelkében végzett s talán csak évtizedek gondos nevelése, az egész román iskolarendszer és szellemi irányítás ,,átállítása“ irthatja ki azokat a mérgeket, melyeket évtizedeken át elhintett. Tudjuk azt, hogy a lázadó vasgárdisták elképzelhetetlen kegyetlenkedéseket és emlétttlen kínzásokat követtek el, de ugyanakkor szinte valószínűtlen hamismegvetéssel dobták magukat a harcba s életüket könnyűszerrel áldozták fel, ha kellett. Hogy divatot szól s szükségünk sincs erre a misztikus beszivárgásra. .A nép lelke nem kívánja s ez arra sem alkalmas, hogy az erkölcsi újjászületés folyamatát elősegítse. A miszticizmus egyáltalában nem acélozza meg a lelket, ellenkezőleg, elpuhítja s hiábavaló mítoszokba borítja. Lehet, hogy a miszticizmus páncélzat, de akkor olyan páncélzat, mely felhőből van.“ Az író cikke megjelent » jobboldali, pontosabban szélsőjobboldali körökben rettenetes vihart kavart. Minden valamirevaló gárdista, vagy más világnézetű újságíró és szellemi ember kötelességének tartotta, hogy nekiruglasson a boldogtalan Phillipidének s a legkevesebb az volt, hogy mondanivalóit aberrációnak, öt hazaárulónak és tökkel ütött hülyének nevezték. Csak találomra ragadjuk ki a számtalan válasz közül Teodor Jordache tanárnak a cikket, mely az egyik jobboldali hetilapban jelent meg. ..Phillipidét nyilván a teljes rosszhiszeműség irányította — írta Jordache tanár — s célja nyilván az volt, hogy aláássa a most épülő Románia új szellemi alapjait, vagy az is lehet, hogy a cikket azoknak a köröknek a fenn égetésére írta meg, melyek között élt.“ Arra egyetlen polemizáló sem gondolt, hogy az író jóhiszemű, azért ragadott tollat, mert felismerte a való helyzetet s vissza akarta rántani nemzetét a szakadékból, mely felé robinul. Indáirant használjunk, a ,,mély románsági" legkülönösebb jelenségei elött állunk s ez elszántság és a kegyetlenkedés forrásait kizárólag a cudreanista nevelés gyilkos túldásaiban kell keresnünk. Codreftim számtalan cikkben, ll'.piparanesban és titkos utasításban oktatta ki híveit és készítette elő őket az elkövetkező nagy áldozatokra. A „Pentru legionari“ című önéletrajzszerű ..műve', ott“ia ..Fészek főnök könyvecskéje* című könyvében bő utalást találunk mindezekre a dolgokra. Könyvének 312. oldalán például így ír: Üldözni fognak bennünket s majd meg akarnak ölni. Futni fogunk, elbújunk, harcolunk és végül blzomira elesünk. Mert mi kevesen leszünk s román századok és ezredek üldöznek majd bennünket. És ekkor elér bennünket a halál. Mindnyájunk vére elfolyik, leírsz az utolsó és a legnagyobb százat, melyet a román nemzethez Intézünk! Ilymódon bekövetkezett halálunk hasznosabb lesz e nemzet számára, mint égész életünk hiába való kínlódása. De azokat a politikusokat is eléri a büntetés, akik bennünk megöltek. Akadunk sorainkból, akik megbosszulnak bennünket. S 'intén rém tudtunk nyúzni az életben, vyözi i ragunk agy. fumy meghalunk t knp'l i'inuhdatával és elhatároz simul éltünk." ('.» Codreanu borongta, zavaros és extatikus lélek volt, aki tizenöt év alatt az egész román ifjúságot a halálvágy sötét szakadékába taszította. Egyéniségének varázsa és a Manciu-féle gyilkosság nimbusza lehetővé tették ezt a példátlan következményű lélekölést. „A légió azért született, hogy szenvedjen s ilymódon megváltsa a nemzetet. A légionárius szenvedése csak egy fegyver abban a harcban, melyet önön és embertársul bűne ellen vív. A Spanyolországban vagy idehaza elesett gárdisták abban a tudatban, sőt szándékkal haltak meg, hogy lelkileg megrázzák nemzetüket, mely a megtisztulást, a megújhodást hozza. Amikor Mota Spanyolországba ment, kívánta a halált." 1. Diaconescu vasgárdista író lelkesedik ily módon a gárdista eszmékért. Tőle tudjuk azt is, hogy amikor Codreanu a ramnicul-sarati táborban volt, előkészítették szökését. Codreanu azonban azt mondotta: „Csak az Isten szabadíthat ki innen, ha ő azt akarja, hogy meghaljak, legyen meg az akarata.“ A lélek fehér izzásában így hevítette, így acélozta a román diákságot Codreanu s amikor ő már rég nem élt, utódai és állítólagos szellemi örökösei tovább ápolták ezt a végzetes kultuszt, mely a román történelem legkegyetlenebb tömegmészárlásához vezetett. Néhány nappal a romániai zendülés kitörése előtt, január 9-én, C. Stoianescu vasgárdista vezető rádióbeszédet mondott ezzel a címmel: ,,Ö légionárius magatartása az élettel és a halállal szemben." Szellemtelen és nívóikus beszédéből egyetlen mondatot érdemes kiragadni: „Nem a halál a célunk, hanem a kapitányban való feltámadás. (!) S nem maga az eddoid meghozatala a fontos, hanem egy áldozat célja és szelleme." Amikor a polgárháború kirobbant s a lázadók elfoglalták a rádióállomást, egy izgalomtól rekedt hangú szpíker kiáltványt olvasott fel, melyben arra szólította fel a katonákat, hogy ne jöjjenek rájuk: „Mert tudd meg bajtárs — hörgöit a szpíker — mi nem félünk a haláltól. A te golyód bennünket az égbe küld, ahol vár bennünket a kapitány. Mohi és Marin s a több: szentek. Mi boldogan halunk meg bajtárs.“ S meg is haltak, de előzőleg lemészároltak ártatlan embereket raboltak, fosztogattak, felgyújtották a petróleummal leöntött katonákat s aztán e hazafias cselekedetek után a kapitány nevével az ajkukon a golyózáporba rohantak. S ami a legtragikusabb: biztosak faltak abban, hogy fái cselekedtek ...A viharos köztársasági időkben, amikor amummot a saleimaneai egyetem rektori székébe ültették, a felavató beszéd emlékezetesen óriási botrányba fulladt, l'namuno ellenőrei harsogó skandalinot rendeztek s ekkor történt, Kiev egy később híressé vált katona-politikus doni flotta magát. Vine la mort Azaz: éljen a halál Nos, a román ifjúságnak husz éven át ordították, harsogták és bömbölték a fülébe: illjen a halért ! A komolyan vette ezt a jelszót Most az ország romokban hever, s nemcsak egy rendszer, egy rezsim omlott össze, hanem a román nyicionalizmus egész kártyivára. És a megpróbáltatások meg most sem értek véget, Románia súlyos, nagyon súlyos megrázkódtatáson előtt állth] !"s eszmémhez, ti „Kitűnőek Iskolája*'-hoz szól hozzá Baranyay Er •"'•I. míg a Kossuth Lajos-utcai fuirtással kapcsolatban Kotsis ívein „Fák és házak“ elinti cikkében az építész és kertész együttműködését sürgeti. „A regény bomlása'* cím alatt Kósa témos Harsány) egyik regényén mutatja be a regény formáinak változását. Seller Mátyás meleg rokonszevvel méltatja Franco tábornokot, míg Juliet Ferenc, az olasz háború katonai tanulságait vonja le. A „Mi a magyar?" problémakörhöz nyújt becses adalékokat Németh Lajos. A számot Biogolák Lajos külpolitikai szemléje és könyvismertető rovat egészíti ki. „Legszebb menyegző a halál“ Alexandru Phillipide nagyon helyes ösztönnel a román nemzet, pontosabban a román ifjúság legviszetesebb problémáját, a miszticizmust és fiazzal szorosan összefüggő halálproblémát akarta európai formában felszínre dobni. A román írók és gondolkozók egyik ezen vesző része ugyanis érezte, hogy milyen végzetes az az út, melyre a Tomin Ifjúság Cmireanu vezetése alatt ápolt s milyen elkerülhetetlen katasztrófába fogja rántani a nemzetet ez a fellengzős, patetikus, minden valóságot eltaszító, beteg és szövedélyes légkör. A román egyetemi diákságot húsz éven át arra nevelték illetéktelen és ma már patologikusnak ki kiállott vezetői, hogy külötségük életüket habozás nélkül foldezni. Az egyik legnépszerűbb légionárius himnusz kezdő sora így szól: ,,Minden menyegző között legszebb menyegző a halál."" Fiatal, erőtől és életkedvtől duzzadó gyermekifjak énekelték ezt a kísérteties dalt; ettől zengtek az olténiai havasok és a munténiai lankák . Erdélyben az ősi magyar városok falai is kénytelenek voltak egy ideig befogadni ezt az olyannyira idegen melódiát Százszámra lehet idézni könyvekből és cikkekből a vonatkozó példákat s úgy érezzük, hogy a román ifjúság e végzetes tévedésének taglalása nélkül hiányos lenne beszámolónk. Előző két cikkünkben ii polgárháború politikai vonalait próbáltuk felvázolni s nem fejezhetjük be az ismertetést a román ifjúság halálvágyának különös és hátborzongatóan idegen fejezete nélkül. A „Magyar Szemle“ új száma a Magyar Szemle februári száma, mint mn eddigiek, változatos tartalmmal és aktuális érdekességével tűnik ki. Kiemeljük Kárnyci István cikkét, aki a magyar orvostudomány haladáséit egy kii, önálló klimtaüzem felállításaitól várja Hi'sz Rezső a némi lekiFuguzdaséi’i 'orveit ismertek. rüiA Sándor „Mnevar taráról , tanti' ok Rímániá’-nn' rímmel ti félékért’i ■•kólába járó magyar latin lók és a magyar tanerők kálváriáját festi megrázó képekben. Zilahy La- SZOMBAT, 1941 FEBRUÁR 1. . Mostoha anyanyelvűnk Jenéit a legnagyobb magyar stilisz» Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Legyen szabad nyilatkoznom és reflektálnom néhány szóval a Mostoha anyanyelvűnk címmel •MagyarNemzet jan. 10. megjelent cikkem visszhangjára. 1. Örömmel láttam Postás Tibor szép gyűjteményét, amely Berzsenyitől napjainkig mutat be költőinkből úgynevezett idegen és a puristáktól üldözött, de valójában ízes magyar, költői, hangulatos szavakat. Remekíróinkból nagyszerű purimus-ellenes szótárt lehetne összeállítani! Quod eret demonstrandum. 2. Ami a komplexum szót illeti, ez valóban ál-latin, vagy ha úgy íátszik, barbár képzésű latin szó. Dz így honosult meg és nem ok nélkül. A német komplex-ből, minthogy absztrakt dologról van szó, természetszerűleg alakult ki a semleges forma. Nem olyan nagy tragédia ez! Sok semleges latin szóból nőnemű lett a franciában ■— fólia többes semlegesből feuille nőnemű egyes — és sok olyan francia szó közkeletű Európában, amiről a franciák nem is tudnak. Például a gardedám vagy a határ, hintó értelemben. A középkori és újkori latinság szótára sem egyezik meg a klasszikus latinságéval. 3. Sinister cikkében, bár a latin álnév nem illik puristához, kitűnő is a Goethe-idézet, amely szerint könnyű a szellemtelen embernek kevés szóval, körültekintgetvebeszélni, egyszóval purizálni . .. 4. Nem azt mondtam, hogy asszimilált író nem létezik, csak azt, hogy az asszimiláltak közül kerülnek ki a nyelvcsőszök. A lengyelből angollá lett Conrad példája egyébként nem hiszem, hogy nagyon azt bizonyítaná, hogy könnyen lehet anyanyelvit cserélni. Sinister az Encyclopaedia Britannica-ra hivatkozik, amelynek tekintélyét nem akarom kétségbevonni, hiszen magam is munkatársa voltam valaha . . . De vegyük élét az oxfordi egyetemi nyomda angol irodalmi szótárát, kbben már kevesebb lelkesedést találunk Conrad stílusa iránt, sőt egyenesen azt, hogy Conrad-nak nagy nehézségei voltak az angolul írás terén: „struggling with the difficu I ties of a language and a I technique unfamiliar to him.“ Nagy és kivételes dolog, idegen nyelven íróvá lesmni. Azt hiszem, ősi, ösztönös nyelvteremtő sohasem lesz idegennyelvtiből. Rákosi fák közé sorolja Sinister. Azt hiszem, túloz és ezzel árt Rákosi igazi érdemeinek, amely a lelkiségben, magyar intranzigenciában, buzgóságban, szervezésben, propaganda-energiában nyilvánult. De tőle tanulni magyar stílust . .. Diszciplínát talán igen, de belső termékenyülés! ihletet inkább Gyulai Przhédl-Johászkától, Ravasz Lászlótól, Milotaytól, Petőfitől, Glattfelder Gyulától, Tóth Tihamértól ... 5. Arról a témáról, hogy az asszimilációnak — ha nem csap föl persze bútornak és nem látja föladatát az egyedüli konzerválásban és terméketlen „tisztogatásban“ — hasznos szerepe is lehet a nyelv és irodalom fejlődése körül: érdemes volna eszmecserét folytatni. Csak találomra ragadok ki két példát. Az egyik a mi kétnyelvű Zrínyink. Mint ösztönösen magyar ember, ő is ellenezte a purizmust, sőt tudatosan és készakarva vegyít „idegen" szavakat poémájába. De jó horvát is volt Zrínyi: a két lélek akkor — és máskor is — bölcs harmóniában élt egymással. Zrínyi stílusának kiklopszi ereje, merészsége, egyéni formátlansága, mely súlyos művészi hatású, talán éppen ennek a szerencsés kettősségnek szülötte. Sík Sándor írja róla: „ezt a nyelvet Kazinczy óta nem tudja elviselni az átlagos magyar ízlés. Pedig milyen kárt“ Zrínyi bizony nem kiszolgálója akart lenni a magyar nyelvnek — mint sok sápkóros, plajbászos mai magyarosankodó —, hanem merész föllendítése veszélyes, de diadalmas magaslatokra. A másik példa lehetne a francia líra megújhodása a múlt század végén a belga írók beözönlése révén. Persze ezek a francia nyelvű írók csak a nevükben voltak már flamandok (Verhaeren, Maeterlinck stb.), bár a francia kritika (Brunellde) epen a nevük miatt fogadta kissé idegenkedve őket. És ebben volt is igazság. Mert az ő franciaságuk germán milieuben élt és más — romantikus-msztikus természetszemlélő — hagyományok talajában gyökerezett. Ezért tudták fölrázni a francia stílust. Ha beálltak volna purifikátornak, talán ma is Francois Coppée stílusában zenog a francia költők lantja... Kolozsvár, 1911 január 17. 7.'hml Pl. Pecs vármegye kisgyűlése felmentené Semsey Aladárt tízezer pengő megfizetése alól Évekkel ezelőtt a belügyminiszter Fjpest polgármesterének a város által alkotott szabályrendelet alapján azl a jogát, hogy tisztiszolgái magánháztartásába bevehessen egyszer és mindenkorra beszüntette. Dr Nádas János MKP-titkár feljerötésére a MEP többségből állós újpesti képviselőtestület a város által tíz éven keresztül kifizetett 10.700 pengő szolgai illetmény visszafizetésére kötelezte dr. Semsey Aladárt, az időközben nyugalomba vonult polgármestert Semsey a közgyűlés határozatát megfellebbezte és azt húszoldalas füzetben kinyomulva megküldte a törvényhatósági bizottság üsss tagjainak. Ebben a füzetben a volt polgármester éles támadást intézett dr Nádas ellen. A többi körön rámutatott arra, hogy a MIP- skör vele szemben évek óta évaiül illő, bosszailló ellenségeskedést ! Átütött és nem a közért,"kit szól ,"álta. Ki fog él s remelt fellebbezésében a képviselőit sírdet hatásköre ellen is, mert a város közgyűlésének mindennemű joghatósága, mint nyugdíja zott polgármester felett, megszűnt. Nyugdíjas tisztviselő ellen még fegyelmi eljárás sem indítható, eszik az esetben, ha a fegyelmi vétség hivatalvesztést von maga után. Ennek alapján kérte az elsőfokú határozat megsemmisítését. A vármegye kisgimillése most foglalkozott a fellebbezéssel és tépcsi képviselőtestületének a 1010t) pengő visszafizetésére vonatkozó határozatát megsemmisítette. Beslics jugoszláv közlekedésügyi miniszter elutazott Budapestről Bestia Miklós jugoszláv közlekedésügyi miniszter, aki gróf Csáky István külügyminiszter temetésén mint a jugoszláv királyi kormány különmegbízottja vett részt, pénteken délután különvonaton kíséretével együtt visszautazott Belgrádba. Vele együtt utazott Gyuricsics Vojin volt miniszter, a Jugoszláv—Magyar Társaság elnöke, aki szintén résztvel a magyar külügyminiszter temetésén. Búcsúztatásukra megjelent a pályaudvaron Ghyczy Jenő rendkívüli követ és meg hatalmiízott miniszter, «dr. Algonyi’át keresi,p.leümügyi államtitkár, dr. Végh Miklós külügyi protokollfőnök, valamint a külügyminisztérium és a kerekede’.nmügyi minis'.té ..um sok tisztviselője. Ott volt tos álbá Rasies budapesti i.i to.sz.’ követ, Z. saturnestes eztaid's. budapesti jugoszláv katonai attasé és a jugoszláv követség valamennyi tagja.