Magyar Nemzet, 1942. május (5. évfolyam, 98-114. szám)

1942-05-02 / 99. szám

SZOÍ 5AT, 1942 MÁJUS í. 7 ■mmmamm Magyar Nemzet Művészeti hírek Ivác yi-Grünwald Béla-emlékkiállitás készül Iványi ;rünwald Béla, a nagy festő­művész agyatékát most rendezik öz­vegye é barátai. Közülük különösen Petrovic: Elek, Réti István és Falus Elek vis ik gondját az elhunyt mes­ter mim vek. Erre a szabatos és pon­tos váló itásra különösen nagy szük­ség van nűvészi életünk és műkeres- Vedelmür c mostani viszonyai között. Szakértő és ihletett szemek kellenek, hogy a agyar művészet történetében megfeleli helyre állítsák Iványí- Grünwalt Béla emlékét, hiszen nem egyszer mester alkotásaiként buk­kannak : I képek más művészek al­kotásaivá egyetemben, melyeket bi­zony a illető művészek aligha ismemén : cl magnkénak. Emellett minden i űvész életében vannak kor­szakok, I kor a kenyérgond közvetlen fontosság uralkodik a művészi alko­tás fölöt ez a gyakran kihasznált szempont s szükségessé teszi az ilyen hagyaték' . rendezését. Iványi- rünwald Béla képei most állanak i en szakértői rendezés alatt. A mestei árván maradt Andrássy-úti műtermét n, ahol együtt vannak Iványi-Gr íwald Béla legjava művei, dolgozna! hagyatékának őrzői a ki­választásé . Az özvegy törekvéseinek középpont íban a hagyaték megrostá­lása és t 'gfelelő helyre való állítása áll. Itt sí akoznak megejtő színeikkel a képek, melyeket annyiszor meg­csodált Budapest közönsége s melyek Európa fővárosaiban akkora sikert szereztek társaikkal a magyar művé szét hírnevének. Még a régi Nagybánya úttörő, csodálatos atmoszférája és festőisége, művészi önzetlensége és hite lobog a képiek friss és bátor szí­neiben, melyek csak nyernek, miné'. jobban történelemmé, a magyar mű­vészettörténet egyik legszebb korsza kának tanúságává nemesednek. Petrovics Elek már régóta foglalko­zik a terűvel, hogy minden mellékes szemponttól függetlenül emlékkiállí­tásban mutatja be Iványi-Grünwald Róla műveit. A mester özvegye a lelke ennek a munkának. A rendezés műve, az özvegy és barátainak munkája be­fejezéshez közeledik. Iványi-Grünwalc! Béla barátait annál különösebben érintik mindazok a fel-felbukkanc kísérletek, melyek úgy jelentkeznek, hiteltelenül, mintha a mester művészi hagyatékának hordozói lennének. ffiz már annál kevésbbé lehetséges, mivel a mester képeinek java itt van mű­termében, vagy pedig kiváló gyűjtök birtokában. Az ilyen kísérletek nem ronthatják a mester örökségének hite­lét, ám nem egyszer annál jobban ki hívják a maguk kissé profán és mű­vészieden jellegével a művészi kritika bírálatát. i Tamás Gallérja csoportkiállítása Kézdivá irhelyi Molnár Róza festő- művész : képét és Rubletzy Géza ugyanann; szobrát, plasztikai művét csoportost a a Tamás Galéria vasár­nap megi Í16 133. kiállítása. A két művészt < ik erdélyi származásuk és élményeik kötik össze. Kézdivá rhelyi Molnár Róza olaj-, kréta-, vi 'esimény és tusrajz-művei nemcsak v ltozatosak, de gyakran any- nyira eliit t egymástól, hogy nem is hinnők 61 t egyazon szerző művének. Mig némel tájképei s csendéletei szél­sőségesen rai expressziók, viszont né­hány alai épe, kivált önarcképei a realizmus gondos részletezésével ki­munkáltak ami különben ajánlatos is arcképekül . Legközvetlenebbek kis­méretű, gy -s ecsettel megkapott akva- rcll-tájképi (pl. Domboldal), a friss impressziói 1 kelt Köröspart, Alkony. Ügylátszik, íz utóbbi Párizsban töltött évek ború.1 lyomott idegességet keltet­tek világában, egei komorak, rajzzal és színnel zsúfoltak. Ugyanilyen pesz- szinnzmus és nyomott kedély érzik Akt képén. Derűsebb és nyugalmasabb Kisfiam és Olvasó nő képe, Kislány krétája. Finoman megfigyelt modellje, szellemes kifejezőképessége tűnik ki önarckép kalappal, önarckép gyöngy- gyel és leginkább Önarckép virággal c. müvein. Néha a vásári körhinta viharzó vonal- és színforgataga vonzza, e szeszélyes óráiban azonban nem a vidám játék, inkább csak a realitástól való oldottság és pesszimizmus lesz úrrá kedélyén. Molnár Róza minden munkája rendkívüli tehetségre vall, éppen ezért kiállításának igen nagy a sikere. Rubletzky Géza rendkívül változatos munkásságnak nagyszámú termékével vonul fel a kiállításra. Kisebb-nagyobb bronz-, terrakotta-, gipsz- és plasztilin- müvei, kisebb-nagyobb plakettjei min­dig érdekesek, őszintén vonzódik a realizmushoz, ilyen ízekkel legérdeke­sebbek gyors impresszióra formált pa­raszti tárgyú művei, a Magvető, Kéve­kötő, Arató nő. Arató férfi s mégin- kább Székely atyafi gyorsfénykép íris- scségével ellesett, de iidc szellemi és kedélyi tartalmú mozdulatai. Ezeket akár életnagyságúvá felnagyítva is igen erős és komoly hatásúaknak véljük. Tiszta szoborszerűség, vonalak és sí­kok hatásos harmóniája érzik Anya gyermekemel és Kenyeret szelő anya gyermekeivel c. művein. Műfaji tiszta­ságot mutatnak bronz plakettjei, ezek közül különösen kiválik Feleségem című. Két Első lépés című bronza, kivált a kisebbik, bájos tárgyával és üde előadásával igen nagy közönség- sikert ér el s másolatokat fog igé­nyelni. Átvettem egy Igen rosszul menő vasúttársaságot. Nyomban láttam, hogy túl van adminisztrálva. Igen sok az igazgató, főigazgató, vezér- igazgató, helyettes igazgató, al­igazgató, felügyelő, fő- és al- felügyelő, ellenőr, fő- és alellcnőr. Ezek, hogy igazolják nélkülözhe­tetlenségüket, folyton kiagyalgat- tak, amivel összebonyolítottak, komplikáltak mindent. Erre kidob­tam mind és egy pár kipróbált, vá­logatott embert ültettem helyükre. Elesaptam az óriási jogi osztályt .és egy ügyes ügyvédjelöltre bíztam az egészet. Pár év múlva ez lett legjobb s legjövedelmezőbb válla­latom. (Ford.) Anyák napjára $sfHCL+t levendulát szív-dobozban Beszakadt egy spanyol folyó hídja a gyorsvonat alatt Madridból jelenük: Az elmúlt napok hatalmas esőzései következtében a San Daudilio Delobregat folyó egyik híd­jának tartóoszlopa abban a pillanatban omlott össze, amikor a hídon átrobo­gott a Barcelonából jövő utasokkal zsúfolt gyorsvonat. Két vasúti kocsi a mélységbe zuhant, de csodálatos mó­don nem szakad! el a vasúti szerelvény többi részétől, hanem a levegőben függve maradt. Nagy nehézségek árán sikerült az utasokat megmenteni; kö­zülük tizen megsebesültek. A vizsgálat megállapította, hogy a tartó oszlop összeomlását nagyméretű víz-alámosás okozta. A hatóságok a hídon a forgal­mat felfüggesztették a híd teljes rendbe­hozataláig. (MTI) Családi Értesítő Khhen a rovatban megjelenő kfiileménjrh díjszabása S torta 7.SŐ pengd, míndco további tor 1-fO pengd. Vermes Jolán és Krausz György május 5-én déli fél 1 órakor a Csáky-utcai templomban tartja esküvőjét (lombos Zsuzsanna cs Kiss Béla május 2-án délután 0 órakor tart­ják esküvőjüket a Rózsák-terén lévő görögkatolikus plébánia­templomban. lesiármozósi okmányok (nemcsak nemesség!) beszerzése ügyében forduljon HERALDIKA NEMESSÉGI 'S? IV.. Grőt KáralTl-atca 1«. T. HMM, IM-M4 — Felemelte a fuvardíjakat a fő­város. A közellátási miniszter ren­delkezése alapján a főváros is mó­dosítja a Köztisztasági Hivatal fuvar­telepe állal szolgáltatott fuvarok egységárát. Május 1-éköl az egységár a következőképpen alakul; A két- lovas fogatnál az egésznupi fuvar­díj 34 pengő, a félnapi 20 pengő, az egylovas fogatnál pedig az egésznapi fuvardíj 25 pengő, a félnapi 15 pengő. Az egésznapi fuvardíjért tel­jesített fuvarozás időtartama 10 óra. a félnapi fuvardíj pedig 5 óra. A szemétfuvar 22 pengő. Az ipari sze­mét fuvarozási díja mázsánként 90 fillér. Rádióműsor BUDAPEST I. (Szombat.) 6.40: Ébresztő Torna. — 7: Hírek. Reggeli zene. — II: Hírek. — 10.15: A Rádiózenekaj* műsorából. (Hangfelvétel.) 11.18: Vízjelzőszolgálat. — 11.28; Dalok. — 11.48: Az őskori ember mű­vészeti emlékeinek gipszmintáit a Nemzeti Múzeumban ismerteti dr. Nemeskéri János. — 12: Haiangszó. Fohász Himnusz. — 12.10: RSZKRT-zcOiekar. —1 12.40: Hírek. — 13.20: Időjelzés, vízállásjelentés. — 13.30: Ilonvé- deink üzennek. — 14: Honálh Elemér ci­gányzenekara muzsikál. — 14.36: Hírek. — 14.45: Műsorismertetés. — 15: Arfolyamhirek. piaci árak. élelmiszerárak. — 15.20: Szóra­koztató zene. — 16.11: Ifjúsági rádió. 18.45: Időjelzés, hírek. — 17: Hírek. — 17.15: Tánczene. — 17.40: 1. Tavaszi szellő. 2. Itt vannak. Bársotív István elbeszélései. — 18.10 Lányok. Kádár Erzsébet elbeszélése. — 18.35: Illüszkiy Béla tangóharmouikaszámni. — 18.51: Rádió a rádióról. — II: Hírek. - 18.20: Magvar ének — magyar lélek. (Adóm Jenő.) 19..Mh Hangké|>ek innen-onnan. — 28.15: A Székesfővárosi Zenekar. — 21.48: Hírek, lóveisenyeredmények. — 22.15: A di­csőséges Szent Jobb Szent LászJó városába indul. Közvetítés a Nyugati pályaudvarról. — 22.25: Zengő olasz tájak. — 22.45: Tánc- zene — 23: Hírek. — 23.25: Gáspár Lajos cigányzenekara muzsikál a Flórián-kávéház- ból. — 24: Hírek. — 6.15: Üzen zz otthon. BUDAPESET II. 17.40; A lóid mii velésügyi minisztérium mezőgazdasági íélrája. — 18 65: Az Eg\elenies Unitárius Lelkészkor műsoros estjének közvetítése a Zeneművé­szeti Főiskola nagyterméből. 19.35: Adv istenes verseiből előad Tímár Jóózsef. r 20: Hírek — 20.10: Szetdgyórgyi-vonósnégyes. - 21: Hatszáz évig szemtanú voltam a Várban. (Dr. Bai« László.) Május 4-én lépett életbe az új nyári menetrend A Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága szerint május 4-én, hét­főn 0 órakor az- egész vasúthálózaton az új nyári menetrend lép életbe. Ebbe a menetrendbe felvett vonatok közül azonban álmenetileg csak a fali menetrendhirdelményeken és a Hivatalos Menetrendkönyvekben közölt .Közlekedő vonalok jegyzékéiben felsorolt vonat ik fognak közlekedni. Csak születés vagy halál­esetben lehet táviratozni a tábori postákhoz A postavezérigazgatóság érlesíti a közönséget, hogy tábori postákhoz címzett magántáviratok tartalma csak születésre vagy halálesetre vonatkozó közJcmépy lehet. (MTI) í— Autóbusz helveff hajnali kofa­vonatot járat a BSZKRT. A BSZKRT közli, hogy a Bosnyák-téri, a Gnrav- téri és a Teleki-téri piaci árusoknak a Nagyvásártcleprc szállítására ez évben az iizemanyagkorlátozások miatt, autóbusz heiyett villamos- vonatot járat. Ez a vonat minden hétköznap reggel 3 óra 10 perckor indul a Bosnyák-térről. Az első ilyen járat május 1-én már közlekedett. Színházak műsora Operaház. Szombat: Niacs előadás. — Va­sárnap d. u.: A mosoly országa, este; Don Carlos (Rendk. vendégciklus A 4). (3. ^8.» Nemzeti Színház. Szombat (7): Ármány és szerelem (VII.) — Vasárnap d. u. (3): Há­rom mama, este (7): Ármány és szerelem (Vili.) (lát. Vá8.) Nemzeti Kamaraszínház. Minden este, va­sárnap és ünnepnap d u.: Koncert <'.á4, Majjar Művelődés Háza. Szombat (^8): Denevér (V. 1. 8.) — Vasárnap d. c. (Vall): Sfxjrtbemutató, d. u. (4): .Magyarnóta kíván- sághangverseny, este CaS); Munkásiljak estje: Cj Magyar Színház. Minden este es vasár­nap d. u.: Vén diófa. (V&4. 8.) Vígszínház. Szombat cl. u.: A tábornok (szombat d. u. bérlet L), este: A tábornok. — Vasárnap d. u.: Naplemente előtt, este: A tábornok. (J,24, 8.) Madách Színház. Szombat, vasárnap d. u. és este: Domino. (4. 8.) Pesti Színház. Szombat: A bolond Asvayné. — Vasárnap d. u. és este: Tűzvész. Andrássy Színház: Szombat és vasárnap este (A): Gazdátlan asszony. _ Vasárnap d u.: Viharos szerelem. Fővárosi Operettszinház. Minden este. va­sár- és ünnepnap d u.: Tahiti gyöngye (Va4. 8.) Vidám Színház* Minden este. vasár- és ün­nepnap d a.: Leány a talpán (4. 8.) Pódium Irodalmi Kabaré. Minden este, vasár- és ünnepnap délután: Kacagó esték (5. &9.) Rójál Rcvfiszlnház. Minden este csütörtök, szombat, vasár- és ünnepnap d. u.: Hurrá, tavaszi (Vtb. V£9.) Komédia Orfeum. Minden este. vasár- és ünnepnap d. u.: Hinta-palinta. 063. Mi9.) Kamara Varieté Minden este, csütörtök, szombat, vasár- és ünnepnap d. u.: Sztár- szanatórium (ÍL'9. csütörtök, szombat: 6. 0. vasár és ünnepnap: ($4, l47. 9.) Nemzeti Bábszínjáték. Hétfőn, szerdán pénteken: opera. Csütörtök, szombat, vasár­nap: Kacagó est. Kedd: Toldi. Minden dél­után mesejáték. (4, $.) Erzsébetvárosi Színház Minden nap: Vedd iC a kalapod a honvéd előtt. U.&6. Vs9. vas. Mí4. *46. V^9) Kisfaludy Színház. Péntekig: Nászéjszaka (H6, vas.; Vi4, 946. %9-) Józsefvárosi Színház. Péntekig: Vedd le a kalapod a honvéd elölt. (Vc6. ¥&. vas.: lii, %0, ^9.) Fcnyea Cirkusz. Péntektől májusi műsor: Haláltánc a levegőben és a 4 French zene- bőink-együtt*.*» Kállay Tibor előadása Bécsben a magyar termelés jövőjéről Becsből jelenti a Magyar Távirati Iroda: A Bécsben április 27-e óta folyó magyar-—német ipari tárgyalások al­kalmából dr. Kállay Tibor nyugalma­zott pénzügyminiszter, a magyar kül­döttség vezetője Mit vár Magyar- ország az új Európától? címmel elő­adást tartott. Előadásában különösen kiemelte, hogy elsősorban a mezőgazdasági, de egyúttal az ipari termelés zavarta­lansága és a szükséges egyensüly- helvzet bizlositásu érdekében a kon­tinens gazdasági éleiét mentesíteni kell a tengerentúli országoknak más termelési feltételek mellett kialakuló versenyétől. Ez természetesen csak nagy európai együttműködés kereté­ben érhető el, amelyben az eddiginél nagyobb jelentőséghez jut a mező- gazdaság és mindazok a társadalmi rétegek, amelyek közvetlenül vagy közvetve erre a termelési ágra támaszkodnak. Az új rendben ily- módon megerősödő mezőgazdasági rétegek igényeinek és vásárlóképessé­gének növelése lehetővé teszi azután Európa további ipari fejlődését, ame- lven belül — a legilletékesebb német politikai és gazdasági tényezők nyi- lalkozatai alapján is — megfelelő fejlődési lehetőségeknek kelt nytiniok a magyar ipari termelés számára is. Ki nehéz időben, szent komoly munkával Rendületlen hittel, nem roskadó vállal Fiaival együtt szolgálja a hazát, Köszönti a nemzet a hős magyar anyát. Gruber Lajos újabb bűnügye a Kúria előtt Gruber Lajos volt nyilas képviselő <940 szeptember 22-én megjelent a felsőgallai csendőrőrsön és ott Cinege Ferenc liszthelyettestől érdeklődött, hogy miért kobozlak el a nyilasház zászlóit és miért tartottak a nyilas­ház tagjainál házkutatást. Azt állí­totta, hogy egyes nyilas párttagokat megvertek. A tiszthelyettes megadta a felvilágosítást, de Gruber ezzel nem elégedett meg, szóváltásba keve* redetl a tiszthelyettessel, ennek során becsületsértő kifejezéseket használt és azzal távozott, hogy majd elbánik vele. Emiatt becsületsértés elmén eljárás indult ellene. A komáromi törvény­szék 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. A törvényszék ítéletét a Tábla és most a Kúria helybenhagyta. Leégett egy Szent látván* körúti bérház tetőzete Pénteken délelőtt tűz ütött ki a Szent István-körút 12. számú öteme­letes bérház tetőzetén. A tűzoltók nagy készültséggel vonultak ki a helyszínre, több mint háromnegyed óráig tartott, amíg a bérház égő tetőzetét sikerült eloltani, addigra a tűz a tetőszerkezetet teljesen el­hamvasztotta. tUkilotaaan ciánoz Telefon: 11-88-22 — Az Egyesült Női Tábor a Gyer­mekotthon vezetésére vállalkozó ma­gyar asszonyok és leányok kiképzése céljából május 4-étől 9-éig bezárólag a budapesti és a pestkörnyéki jelent­kezők részére tájékoztató értekezletet lart. Május 4-én délután ö órakor lesz a Vármegyeháza dísztermében ÍIV-,. Városház-u. 7.) az ünnepélyes megnyitás. Felkérjük a tanfolyam hallgatóit, hogy a megnyitást megelő­zőleg május 4-én délután 3 órakor az Egyesült Női Tábor hivatalos helyiségében (IV., Eskü-út 6., III.) okmányok bemutatása céljából meg­jelenni szíveskedjenek-.­— A „Die Wehrmacht“ új száma. A német véderöfőparancsnokság ki­adásában megjelenő folyóirat, a Die Wehrmacht új száma számos lebilin- csclöen érdekes cikkben, fényképben és illusztrációban számol be a külön­böző harcterek eseményeiről. Egy fényképtudósítás Malta légi ostromát mutatja be, egy másik fotoriport pe­dig arról informál, hányféle fegyver­rel tartják a keleti frontot. — Elfogták a Kőműves-étterem betörőjét. Pénteken hajnalban két detektív a Podmaniczky-utcában egy zsákot cipelő, kopottruhás férfira lelt figyelmes, aki pezsgös üvegből iszogatott, közben pedig hangosan énekeli. Az ittas endiert igazoltatták, kiderült, hogy Horváth Béla 37 éves szcninunkás. A zsákban 18 üveg pezsgő volt. A főkapitányságon be­vallotta, hogy csütörtökön éjszaka betört a Teréz-körúlon levő Kőműves- vendéglő pincéjébe, onnan lopta a pezsgőt. Letartóztatták. — Mérnökifjúsági szék házat épít a Hungária Magyar Technikusok Egyesülete. A Hungária Magyar Technikusok Lapja pénteken a mű­egyetemen sajtófogást tartott. A sajtó képviselőit Tömböty Dénes országgyűlési képviselő üdvözölte, majd dr. Stachó Tibor műegyetemi tanár ismertette a Hungária Magyar Technikusok Egyesületének pro­gramját s ennek keretében a mérnök­ifjúsági székház építkezési terveit. Az egyesület a vidékről feljövő ifjú­ság elhelyezése érdekében kétszáz személyes otthont építtet, amelyhez a főváros ad telket és az állam 50 siázalékos támogatást biztosít. A továbbiakban Neráth Vilmos, a Hun- MTE primusza az egyesület munká­ját, Cserhalmi/ Sándor a Hungária folyóiratot ismertetle, majd a sajló képviselőinek bemutatlak az egyete­men rendezett ifjúsági kiállítást. Fii Pályacsuszamlások Háta szék és Pécsvárad között Az Államvasutak igazgatósága közli, hogy az esőzések okozta pálya- csuszamlások miatt a pécs—bátaszéki vonalon Bátaszék és Pécsvárad kö­zött szünetet a forgalom. A helyre- állítási munkálatok folyamatban van­nak. (MTI.) Vigyázat f A Darmol hashajtót után«» zák. Ügyeljen, mert minden tablettán a „DARMOL" szónak ésT alakú bevágás­nak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagban kérje. Mi van a hivatalos lapban A hivatalos lap pénteki számában a kő- vetkezőket találjuk. Rendeletek: A Magyar Szentkoronához visszacsatolt délvidéki terü­letek lakosai közül a községi közigazgatási tanfolyamra felvételre jelentkezők jegyző! irodai gyakorlatának elengedéséről — at Országos Rendőrlegénységi Bctegsegéls'e.zési Alap létesítése és szolgáltatásainak szabályo­zása tárgyában — a belföldi származásé, lMlHütü. évi termésű „államilag törzs­könyvezett eredeti nemesített", „államilag elismert, eredeti. nemesített“, „engedélye­zett", valamint „ellenőrzött" gv-epvetómagvak termelői árához, felszámítható felárról — a Lábbeli Központ fenntartási költségeinek vi­seléséről — a lakások és más helyiségek részére történő tüzelőanyag-beszerzés és a fűtés korlátozása tárgyában. — Pályázatok: Dömsöd község szülésznői állásra — a zi­lahi tanfelügyelői hivatal dljnoki állásra — a székesfővárosi közkörházak négy adjunk­tusi állásra hirdetnek pályázatot. — Egy állásnélküli magántiszt­viselő betört Matoluy professzor lakásába. A főkapitányság bűnügyi osztályán letartóztatták Lovas István 20 éves állásnélküli magántisztvise­lőt, aki néhány nappal ezelőtt be­tört dr. Matolay György egyetemi segédtanár Ferenc-körút 19—21. sz. házban levő lakására. Lovas egyene­sen az éléskamrába ment, ahol előbb jóllakott, egy üveg bort ivott, majd magához vett húsz tojást. A tojásokat egyik Teleki-téri vendéglőben akarta eladni, amikor elfogták. — A „Magyar Csillag“ májusi szá­mának élén Németh László cikkét közli a „mélymagyarság“ félreértéi­ről cs félremagyarázóiről. Szabó Lő­rinc a bolgár irodalomról írt cikket. Cs. Szabó László a nagy' népek hiva­tásáról. Illyés Gyula novellisztikus írása egy parasztfiúról. Nagy Istvánná egy proietárfiúról szól. Szabó Zoltárr Veres Péter Írói arcképét rajzolja meg. Keresztúri) Dezső Illés Endréét. Halász Gábor pedig Shellevét, szüle­tése 150 éves fordulója alkalmábéil. Szabó Lőrinc Tóth Árpádról, a vers­fordítóról ír tanulmányt. Boldizsár Iván a mai magyar filmkritika visszásságait teszi szóvá. Bóka László, Farkas Zoltán, Jékely Zoltán, Keresz­téini Dezső, Nagypál István és Vös István irodalmi, színházi és képző- művészeti kritikáit, Borda József. Csorba Győző, Gulyás Pál, Takáts Gyula és Zetk Zoilán verseit kell még kiemelnünk a gazdag szám (ár­talmából. Ára 2 pengő. Negyedévi előfizetési díj: 6 pengő. Kiadóhivatal; V, .Vilmos császár-út 34.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék