Magyar Nemzet, 1942. augusztus (5. évfolyam, 173-197. szám)

1942-08-07 / 178. szám

PÉNTEK, 1942 AUGUSZTUS 1. A belügyminiszter rendelete a névváltoztatás korlátozásáról A belügyminisztérium 40.200/193­1. Számú rendelete most jelent meg a Belügyi Közlöny­ben, amely a névvál­toztatás szabályairól intézkedik. A rendelet szerint elvi okokból a kö­vetkező tilalmakat léptetik életbe a név­változta­tásokkal kapcsolatban. (10) Elvi okokból nem engedélyez­tetnek: a) idegen hangzású nevek, b) magyartalanul képzett családi nevek, c) kettős családi nevek,­­i) történelmi (irodalom, művészet­történeti­ nevek, továbbá ismertebb nemesi (főnemesi) családok nevei, e) régies írásmóddal (pl. th, gh, ec, ss-el) írott, vagy „y“-nal végződő nevek, f) olyan családi nevek, melyeket máris nagyon sok család visel (pl. Nagy, Kovács, Tóth.) (11) Az a közalkalmazott, aki leg­alább középiskolai képzettségéhez kötött állást tölt be, ha 15 évi köz­­szolgálata és a harctéren szerzett kardos kitüntetése, vagy vitézségi érme, vagy sávos sebesülési érme van, idegen hangzású családi nevé­nek az első bekezdése e) pontjában megjelölt írásmóddal írott névre megváltoztatását is kérheti. Kettősen régies írásmóddal (pl. thy, ssy, stb.) írott nevet azonban ilyen folyamodó sem kaphat. Az ügyész fegyházbüntetést javasolt­­ az újvidéki „Eda“-szövetkezet igazgatósági tagjai ellen (A „Magyar Nemzet" újvidéki tudó­sításától.) Az „EDA" (Első­ Dél­­magyarorszá­gi Árubeszerzési) szövet­­kezet igazgatósági és felügyelőbizott­­sági tagjai ellen árdrágítás bűntette ügyében folyó tárgyalást fokozott ér­deklődés mellett tartják a bírósági nagy tárgyalóteremben. Szerdán a védelem szakértőjét hall­gatta meg a bíróság, majd a késő esti órákban a vád- és védbeszédekre ke­rült a sor. Dr. Lutz József ügyészségi alelnök­ádbeszédében ismertette az 1942 ja­nuárjában megalakult EDA szövetke­zet alakulási körülményeit. A vádlot­­tak szerint az a cél vezette őket, hogy Újvidéken megteremtsék a ke­resztény magyar kereskedelmet. ,,D"ísz­­lelettel kalapot emelek az eszme előtt és én lennék ennek a szövetkezetnek !Az első párttago­n, ha valában a keresztény magyar kereskedelem múltjához méltó alapokra helyezkedve kezdte volna meg működését'' — m­ondta az ügyész. A szövetkezet azonban nem úgy alakult, ahogy kel­lett volna. Kezdő leltára nincs, könyveket nem vezettek, ami egy­magában véve és merész dolog, de még merészebb volt — mint a vád­lottak maguk állították —, hogy meg­felelő szakképzettség nélkül kezdtek ilyen vállalatot. Hangoztatta az ügyész, hogy a vádlottak védekezését, miszerint a Schick és Spitzer cég, amelynek üzletét átvették, ugyanolyan áron adott el, mint ők, nem mentség, mert ha a Spitzer cég árdrágítótt, nekik, mint keresztény magyar cég­nek, ezt nem lett volna szabad foly­­tatniuk. Dr. Lutz ügyészségi alelnök teljes egészétjen fenntartotta a vádat és kérte a bíróságot, hogy a bűnösség kimondása után az igazgatóság bűn­tettel vádolt tagjait fegyházra, a fel­­ügyelőbizottság vétséggel vádolt tag­jait pedig fogházbüntetésre ítélje. Kérte az ügyész az EK­A iparengedé­lyének megvonását, a cég törlését és az üzlet beszüntetését, hogy ne fer­tőzze tovább a magyar kereskedelmet. Dr. Vukovics Gerő orsz. képviselő, védő szerint a vádlottakat nem bűnös szándék, hanem a keresztény magyar kereskedelem megalapításának idealiz­musa vezérelte. Ha egyes esetekben történt is ártúllépés, ezt jóhiszeműen tettek, m­ert ha a Spitzer cégnek joga volt felszámítani ezeket az árakat, akkor annak utódjától, az EDÁ-tól sem vonható meg ez a jog. Dr. Nagy Iván képviselő, a vádlot­tak másik csoportjának védője azt hangoztatta, hogy időt kellett volna engedni az EDA-nak-­ és nem kellett volna Újvidék legnagyobb magyar értékeit a vádlottak padjára ültetni. Felmentő ítéletet­ kért. A védők ama kijelentésére, hogy miért nem vádolta az ügyészség a Schick és Spitzer cég tulajdonosait, dr. Lutz ügyészségi alelnök kijelen­tette, hogy halottakat nem ültethet a vádlottak padjára, de kiterjeszti a vá­dat olyan irányban, hogy a jogtala­nul szerzett vagyon miatt az örökö­sök vagyon elégtételre köteleztesse­­nek. Miután a vádlottak éltek az utolsó szó jogán, a bíróság úgy határozott, hogy könyvszakértőkkel felülvizsgál­tatja az EDA könyveit és ezért a tárgyalást bizonytalan időre elnapolta. Szín­h­ázi hírek * Szereplőváltozás a Nemzeti Szín­ház műsorában. Tímár József isme­retes ügyében a Nemzeti Színház a kivizsgálás időtartamára Tímár Jó­­zsefet felmentette szerepeinek játszása alól. A Szent István-beli ciklusban, a Bánk bán­ban Biberach­ szerepét I ray Tivadar, a Honnnak kincsében Tii­ano Suki szerepét Ungváry László és Kós Károly Országépítő cím­ű tör­ténelmi korrajzában a fiatal István szerepét Apáthy Imre vette át. (MTI.) * A Madách Színház augusztus 12 én, a jövő hét szerdáján nyit­ja kapuit, amikor legsikeresebb mult­­ivadboli darabjait, a­­V­. Henriket, Serót és a Dominót játsza a Vásár tartama alatt, majd augusztus 21-én ismét bezár s csak szeptember köze­pén kezdi új évadját Darvas József ,Szakadékok" című darabjának be­­mutatójával. * A színházi világ két sebesültjé­­nek, Makay Margitnak és Kasáry Emminek állapota az örvendetes ja­vulás útján van. Makay Margit tá­járól két hét múlva leveszik a gipsz­kötést s akkor már járkálnia is sza­bad, Kosér­y Emmi arcsérü­lése pedig előreláthatóan nyolc, napon belül gyógyul. * Rádióközve­tés lesz pénteken, augusztus 7 én este a f­­ényes­ cirkusz­­ból, ahol Budinszky Tibor közvetíti az oroszlánrevüt, Recho varázslószá­­mát és a Frencse-csoport mókáit. * A „Híd“, Hertzog Ferenc híres történeti drámája augusztus 23-án, Szent István­ hetében felújításra ke­rül a Nemzeti Színházban Kossuth szerepét Abonyi Géza. Széchenyiét K­rag­ysivadar alakítja, míg Széche­nyi hitvese, Crescentin, Olthy Magda lesz, a nádor pedig Lehotay Árpád. * A Vígszínház lekötötte Hubay Miklós, a nyárelőn feltűnt fiatal színpadi író ,,Milleneum" című sza­tirikus vígjátékot, amelynek fősze­repét Somlay Artúrnak szánták. * Színházi titkárképző tanfolyamot nyit a Színművészeti Kamara augusz­tus 17-től 31-ig. Zenei hírek * Mingelberg a fiatal magyar te­hetségekért. Mingelberg Willem, a nagy holland karmester, akinek a koncertjei minden évben a zenei sze­zon eseményei, az idén két hangver­senyt vezényel. A Székesfővárosi Zenekart dirigálja és mindegyik hangversenyén egy-egy kiemelkedő tehetségű fiatal magyar művésznek is alkalmat ad, hogy a legelőkelőbb keretben szerpelh­essen, a hazai kö­zönség előtt. Eddig is nagy pártfo­gója a magyar muzsikának, tudva­levő, hogy Kodály, Bartók zenéjé­nek külföldön is egyik leglelkesebb propagálója. Emlékezetes még, ho­gyan indította ez­­­iski János zene­szerző pályáját és milyen nagy sze­retettel karolja fel az­ ifjú Anda Giéza zongoraművészt. Rajtuk kívül még sokan köszönhetik neki érvé­nyesülésüket. Az idén kiválasztott két fiatal művésznő eddigi szereplé­seivel méltónak mutatkozott a ki­tüntető szereplésre. Blaha Márta zongoraművésznő Schumann zongo­raversenyét játssza, Martzy Johanna hegedű­mű­vésznő a Csajkovszky he­gedűversenyt adja elő a világhírű mester egy-egy hangversenyén. (MTI.) — Meg­jelent a „Jelenkor“ leg­újabb, augusztus elsejei száma Ka-1 Inna Jenő szerkesztésében. A­­Jelen­kor“ vezető cikke „A háború és béke ” problémáidról szól. Tóth László­­ egyetemi tanár Bajza József portré­ját rajzolja meg. Szabó Zoltán: „A­­ költők és a halál“ címmel Cs. Szabói László könyvét ismerteti. Horváth­­ Béla Szent Domonkosról ír. A Jelen­kor tartalmából kiemel­jük még I Francois Maurice levelezőlapját: „A­ francia föld népé“-ről, Gertrud Le­s Fort himnuszait és Árgus: „Színházi­­ szemlé"-jét. A számot gazdag „Zord­ idők" és „Könyvek" rovata egészíti­ ki. A „Jelenkor“ előfizetési ára egy 1 évre 4 pengő, félévre 2 pengő. Egyesi szám — mely Budapesten és vidéken minden újságárusnál kapható —ára 1­20 fillér. Szerkesztőség és kiadóhi­vatal: Budapest, VI., Andrássy­ út 28, III. 23. Telefon: 11-44-78. Postataka­rékpénztári csekkszámla: 11.870. Magyar Nemzet Augusztus Péntek Mikszáth korát jellemzi, hogy bár Mikszáth kormánypárti képviselő veit, mégis gyakran minisztereket, kormánypárti képviselőket, kormány visszasagokat pécézett ki politikai karcolataiban, kormánypárti lapban s azt nem merték tőle rossz néven venni azok sem, akiknek fájt, any­­nyira tisztelték az írói függetlensé­get és szabadságot. Beksics Gusztáv BRILIÁNST , aranyat, ezüstöt a legmagasabb árban Testek. SCHWARCZ DÁNIEL PÉNTEK, 1942 AUGUSZTUS 7. Rom. kat.: Kajetán hv. — Görög katolikus: Pulcheria. — Protestáns Ibolya. — Ó­görög 25. Anna. A nap kel 5 óra 29 perckor, nyug­szik 20 óra 10 perckor, a hold kel 1 óra 30 perckor, nyugszik 16 óra 13 perckor. VOttEL-tőr IV. Károly­ körút 38 (Városházi*). Vitt. Mária Terézia tér 1 — Orvosi hír. Dr. Kenessey (Rauch) Iván, a Bethesda-kórház főorvosa rendelését újból megkezdte (XI.,­­ Szent Gellért-tér 3.). — Megmérgezte magát egy földbir­tokos felesége. Csütörtökön délután a Hegyalja­ út 14. számú házban levő lakásán eszméletlenül találták Mau­rer Ignác földbirtokos 45 éves felesé­gét. Kiderült, hogy nagy adag altató­val megmérgezte magát. Eszméletlen állapotban vitték az egyik szanató­riumba. Még nem tudják, miért akart meghalni. HALÁLOZÁS Vitéz Farkas Endre m. kir. posta takarékpénztári tisztviselő, e. e. szá­zados, folyó hó 4-én, életének 47-ik évében, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése f. hó 7-én d. u. * */15 órakor lesz a X. ker. új köztemető halottasházából a róni kai­ anya­szentegyház szertartása szerint. Hunfalui Rózsi hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése, e hó 7-én, pénteken d. u. 3 órakor lesz a Kere­­pesi úti temetőben. Báró Ambrózy Teréz földbirtokos­­nő hetvenkétéves koréban Tanakaj­­don meghalt. A nemes humanizmu­sáról ismert és nagy kultúrájú bárónő évtizedeken keresztül majd­nem naponta felkereste a Szombat­hely külvárosaiban lakó szegény csa­ládokat és mindenütt enyhítette az ínséget. Vas megye szegényei való­ban szívből meg fogják gyászolni. 7 A közélelmezési ügyosztály felhívása a hadba vonultak hozzátartozóihoz A főváros közélelmezési ügyosz­tálya felhívja a hadbavonult katonák hozzátartozóit, valamint a hadirok­kantakat, hadiárvákat és hadiözve­gyeket, hogy a közellátási miniszter utasítására rendszeresített és a jegy­hez nem kötött élelmiszereknek (je­lenleg a hús, vaj, sajt, tojás és bur­gonyának) soronkívül való kiszol­gáltatására jogosító és a jövőben az arcképes igazolvány mellékletét ké­pező betétívekért jelentkezzenek an­nál az élelmiszerjegyfióknál, amely részükre a soronkívüliséget biztosító arcképes igazolványt legutóbb kitllí­totta. Felhívja a közélelmezési ügyosztály a kereskedők figyelmét, hogy augusz­tus 10-től, hétfőtől kezdve, a jegyhez nem kötött élelmiszereket soronkívül kiszolgáltatni csakis az arcképes iga­zolványnak és a betétívnek együttes felmutatása ellenében szabad, olyan­képpen, hogy a bevásárláskor a ke­reskedő a betétívnek a vásárolt áru­nak megfelelő és a vásárlás napjával azonos számú kockáját köteles át­­lyukasztani. (MOT.) Szállás A Duna Esztergomig árad, lejjebb apad, alacsony vízállású. A csütörtöki dunai vízállások: Schärding 406, Aschach 308, Struden 510, Krems 4, Bécs 375, Pozsony 183, Komárom 27 Budapest 217, ma 220, Paks 113, Baján 208, Mohács 247, Bezdán 290, Gombos 334, Palánka 305, Újvidék 298.­­ A Rába Szentgotthárdnál mínusz 21. — A Dráva Varasdnál 206, Barcsnál mí­nusz 37, Drávaszabolcsnál 76, Eszék­nél 128. — A Tisza Máramarossziget­­nél árad, lejjebb apad, alacsony víz­állású. A csütörtöki tiszai vízállások: Máramarossziget 24, Visk mínusz 26, Tekeháza mínusz 58, Tiszaújlak mí­nusz 106, Vásárosnamény mínusz 110, Tokaj mínusz 25, Tiszafüred mínusz 25, Szolnok mínusz 46, Csongrád mí­nusz 121, Szeged mínusz 5, ma mínusz 9, Zenta 54, Titel 234. — A Szamos Désnél mínusz 60, Szatmárnémetinél mínusz 98. — A Bodrog Bodrogszerda­­helynél 95. — A Sajó Bánrévénél 24. — A Hernád Hidasnémetinél mínusz 2. — A Berettyó Margitjánál 0. — A Körösök Csúcsánál 19, Nagyváradnál mínusz 146, Békésnél mínusz 102, Gyoménál mínusz 104. — A Maros Marosvásárhelynél mínusz 78, Makó­nál mínusz 3. — A Balaton Siófoknál 76. — A Velencei-tó Agárdnál 116. Rendőrkézre került Jókai Mór aranyórájának tolvaja Szerdán, négyhónapi nyomozás után elfogták Jókai Mór aranyórájá­nak tolvaját. A muzeális értékű aranyórát és aranyláncot, amelyet Hegedűs Lóránt ajándékozott a Bajza­­utca 39. számú Petőfi-háznak, ápri­lis 6-én, húsvét vasárnapján loptak el a Petőfi-ház Jókai-terméből. A tolvaj felfeszítette az órát őrző üveg­­szekrényt. Özv. Licskó Györgyné házfelügyelőnő a lopás időpontjában egy pepitanadrágos férfit látott a Jó­­kai-teremben. Szerdán délután özv. Licskó Györgyné a Podmaniczky­­utcában felismerte ezt a férfit, ki­derült, hogy az illető Verida Ferenc 65 éves órás. A főkapitányságon ha­marosan bevallotta, hogy ő lopta el Jókai Mór aranyóráját és láncát, amelyet két aranyművesnek adott el 1020 pengőért. Az óra szerkezetét a Teleki-téren adta tovább 8 pengő­ért. Még az éjszaka előállították a két orgazdát, akik elmondották, hogy a ritka becsű ereklyét beolvasztották. Azzal védekeztek, hogy nem tudták, hogy az Jókai aranyórája és lánca. Mindkettőjüket őrizetbe vették, a tolvaj órást pedig letartóztatták. Csütörtökhöz egy hétre nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár üzemében már alig fokozható mun­kával folynak az augusztus 14-én meg­nyíló Budapesti Nemzetközi Vásár előkészületei. A vásár területén a há­borús anyaggazdálkodás jegyében kö­rültekintő takarékossággal, mégis rend­kívül tetszetős kivitelben készülő szel­­lős épületek sora javarészt már a be­fejezés előtt áll. Különösen a külföldi államok részéről mutatkozott még a szokottnál is serényebb munka, úgy­hogy a kilenc állam minden megszo­kott sablontól teljesen eltérő, túl­nyomóan jellegzetes nemzeti stílusban tervezett pavillonjai talán az elsők lesznek, amelyekben már az árut is rövidesen el lehet helyezni. A polgári és hadirepüdés kiállításánál érdekes állványok és a hosszúra nyúló épület már fogalmat kezdenek adni arról, milyen lesz ennek a külön attrakció­nak belső elrendezése, hova kerül a látszatra a közönség feje fölött lebegő bombázógép, hol szárnyal majd a harci és a vadászgép, merre helyezik el a polgári és általában a sportrepülés látványosságait. A szovjet hadizsákmány-kiállításon felsorakoztak már a tankok. Ezeket részben harcszerű álcázásban, sűrű fák alá, bokrok közé helyezték, mintha épp most törnének elő a fede­zékből új támadásra. Felkészültek már a motorizált üteg és a vele kapcsolatos kiállítási tárgyak­nak a vásár tágas főterén való elhe­lyezésére. Építészek, iparművészek, munkások hadserege dolgozik a kü­lönböző állami és fővárosi intézmények ez évben különösen áttekinthető, a hatóságok munkáját szemléltetően be­mutató, két főcsoportba osztott épület­tömbjének befejezésén és gyors me­netben folyik a m­unka természetesen a magyar ipar közel 1000 céget fel­vonultató különböző csoportjaiban is, amelyeknek különösen a nehéz gépe­ket felsorakoztató szakmai részeiben sok helyen már az áru is látható. Egy hét múlva, augusztus 11-én dél­ben nyílik meg a Budapesti Nemzet­közi Vásár. A vidéki közönség részére augusztus 12-én lép érvénybe a vásár féláru utazási kedvezménye. A vásár gondoskodott a vidéki közönség buda­pesti élelmiszer­jegy-ellátásának előze­tes rendezéséről, de figyelmezteti az érkezőket, tanulmányozzák az elindu­lás előtt pontosan a vásárigazolvány­nak ezt a kérdést tárgyaló tájékoztató­ját. Eltemették Fehértáji Tibort Csütörtökön nagy részvét kísérte utolsó útjára lovag Fehrenteil-Grup­­penberg Tibor tartalékos főhad­nagyot, aki Fehértáji Tibor néven a magyar sajtó egyik jeles munkása volt. A 44 éves korában, harctéri­­ szolgálata közben baleset áldozatává tett újságírót az Országos Magyar Sajtókamara és a hírlapírói intéz­mények nevében Darvas János és Lövik Károly búcsúztatta el. A KSV és az Új Nemzedék képviseletében Saly Dezső főszerkesztő mondott búcsúztatót, melyben megilletődött szavakkal méltatta Fehérláji Tibor újságírói munkásságát és emberi ér­tékeit. n­égy év elsüli gyilkosságot leplezet­ le a kerékpárpumpa Zomborból jelentik. Még 1938 no­vemberében történt, hogy Kiskeszig közelében, a darázsi Dunaágban be­zúzott koponyával, holtan találták Vállár Sándor 38 éves vízlevezető tár­sulati főgépészt. Mellette a vízbe­n he­vert kerékpárja és az akkori szerb csendőrség véletlen balesetnek köny­vezte el az ügyet. Vollár ittasan a vízbe zuhant kerékpárjával és megful­ladt. A környéken azonban megindult a suttogás, hogy a főgépészt Savákon Ádám gépész ölte meg bosszúból, mert Vollár váltotta őt fel állásában. A ma­gyar felszabadító csapatok bevonulása után a kiskőszegi csendőrök új nyo­mozást kezdtek a négy év előtti rejté­­lyes haláleset ügyében , amikor a gyanú szálai megerősödtek, házkuta­tást tartottak Sovákov lakásán. A fészer egyik rejtek­helyeiből Vollár több apró zsebtárgya és értékes kerékpár pumpája került elő és az áruló bűnjelek hatása alatt, a csendőrök keresztkérdéseire Sovákov megtört és bevallotta, hogy ő ölte meg Vollár Sándort. A gyilkost a zombori ügyészségnek adták át. Halálos szerencsétlenség a VIII. kerületi elöljáróság javítási munkálatainál Tragikus szerencsétlenség történt csütörtökön délután a Baross­ utcában. A VIII. kerületi elöljáróság épületén tatarozási munkálatok folynak, új cincselet húznak fel. Délután 5 óra tájban egyik 11. emeleti magasságban levő állványról leesett ifj. Szűcs Ká­roly 14 éves napszámos fiú. A sze­rencsétlen fiú szörnyethalt. Az ügy­ben vizsgálat indult. Elítélték a kispesti merénylő gyárigazgatót Emlékezetes az a titokzatos dráma, ami ez év május 10-én történt Kis­pesten, ahol Hajdú Antal 68 éves gyár­­igazgató borotvával támad­ fiatal nő­­ismerősére, Staudinger Ilonára, elvágta a leány nyakát, úgyhogy az súlyosan megsebesült. A merénylő gyárigazgatót csütörtökön vonta felelősségre a pest­vidéki törvényszék vitéz Somody­­tanácsa és a zárt tárgyalás után Hajdú Antalt erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettének kí­sérletéért, jogerősen nyolchónapi bör­tönbüntetésre ítélte. — A bolgár követség közleménye. A budapesti bolgár királyi követség közli, hogy minden bolgár nemzeti­ségű jugoszláv vagy görög állam­polgár, aki 1941. évben Bulgáriához visszacsatolt területen született és Bulgária jelenlegi határain kívül tartózkodik, elnyerheti a bolgár állampolgárságot, ha 1942 június hó 10-étől számított egy éven belül azt kérvényezi a bolgár igazságügy­­minisztériumtól az illetékes bolgár külképviselet útján. Magyarországon tartózkodó érdekelteknek a buda­pesti bolgár királyi követséghez kell fordulniok bővebb felvilágosítás vé­gett. (MTI.)

Next