Magyar Nemzet, 1943. augusztus (6. évfolyam, 172-196. szám)
1943-08-01 / 172. szám
to évfolyam, 172.zám Vasárnap, 1943 augusztus . Előfizetési ára egy hónapra 6 pengő 00 fillér. Egyes szám ára hétköznap 20 fillér, vasárnap 40 fillér. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Alapította PETHŐ SÁNDOR Szerkesztőség: Budapest, VI. kerület, Aradi utca 10. Telefonszám: 128-428. Kiadóhivatal: Budapest, VI. kerület, Vilmos császár-dt 66. Telefonszám: 126-726. Rendkívül élénk tevékenység folyik a Vatikánban összefüggésben a helyzet fejleményeivel A Stefan! jelenti: Valamennyi volt fasiszta vezetőt behívták katonának Hitler Nietzsche összegyűjtött műveit küldte ajándékba a születésnapját ünneplő Mussolininak . Ciano lemondott vatikáni nagyköveti tisztségéről De Gaulle külön kormányt alakított, Laval átalakítja kormányát A Transkontinent Press közli: A Wilhelmstrasse válaszol az angolszász tervre, amely Olaszországot mindenkép támaszpontul akarja felhasználni Németország ellen Míg az olasz belpolitika kezd megszilárdulni abban az értelemben, hogy most már tisztán látszanak a határvonalak, amelyek között a Badoglio-kormány az átalakítást a fasizmusból egy alkotmányosabb megoldás felé megkezdte, az olasz külpolitikának sok kérdésében még mindig nem lehet tisztán látni, ha nem is az óhajok, de a megoldások tekintetében. Olaszország Az első lelkesedés megszűnte után Olaszországban most már realitásokban kezdenek megnyilvánulni a Badoglio-kormány szándékai a politikai élet átszervezésére. Az első pillanatok bizonytalanságának eloszlásával világossá válnak azok a szilárd pontok, melyek köré az új kormány az átszervezést kristályosítani akarja. A Badoglio-kormány irányvonalai tisztán kirajzolódnak abban az állásfoglalásban, amelyet az új kormány a pártok, az általános választójog és a munkásság szervezkedése kérdésében követ. Emlékezetes, hogy a rezsimváltozás első napjaiban a turini Stampa című lap öt olasz párt nevében intézett felszólítást a lakossághoz. E pártok a következők voltak: akcionisták, kereszténydemokraták, liberálisok, szocialisták és kommunisták. Eleinte ugyanis úgy látszott, hogy az olasz politikai életbe visszatérnek a Mussolini előtti állapotok s ennek folytán az akkori pártok ismét megkezdik működésüket. Azóta kiderült, hogy a Badoglio-kormány nem gondol ez állapotok teljes visszaállítására, hanem számot kíván vetni a fasiszta rezsim húsz éve alatt bekövetkezett változásokkal. Az új kormány határozottan leszögezte, hogy miután Olaszország hadiállapotban van, a pártszervezkedés megindulásáról nem tehet szó, ezt a háború utáni időre kell halasztani. Minisztertanácsi határozatban közölték az olasz néppel, hogy a háború befejezése után négy hónapon belül kerül a sor az új választásokra Ezzel kapcsolatban természetesen felmerül a választójog kérdése is. Az olasz sajtó leszögezi, hogy a pártoknak, mint a politikai közvélemény kifejezőinek visszaállítására egy későbbi időpontban szükség lesz, azonban a választójog szempontjából úgy vélekedik, messzemenően figyelembe kell venni a speciális olasz viszonyokat, arra kell törekedni, hogy a társadalmi megrázkódtatások elkerülhetők legyenek. A választójogi reformmal az olasz sajtó egyöntetűen ebben a szellemben foglalkozik s a Messaggero például hangsúlyozza azokat a nehézségeket, amelyek a választójog titkosságának bevezetése nyomán támadhatnának. A minden változással együttjáró társadalmi megrázkódtatások eshetőségének távoltartására irányuló elszántság nyilatkozik meg azokban az olasz intézkedésekben is, amelyek a közrend fenntartására irányulnak s amelyek célja elébe vágni különféle agitációs lehetőségeknek. Mindenekelőtt döntés történt a munkásság politikai együttartásának kérdésében határozatot hoztak, amely szerint a fasiszta szakszervezetek továbbra is fennmaradnak a fasizmus népjóléti intézményeivel együtt, természetesen új vezetéssel. A Badoglio-kormány erélyét mutatja, hogy a háborús érdekek szempontjából fontos üzemekben intézkedéseket hozott minden esetleges rendzavarási kísérletnek elébevágni: az olasz vasutaknak, postának és rádiónak egész személyzetét mozgósítottnak jelentették ki — mint erről az MTI jelentése beszámol —, ami természetesen a katonai bíráskodás kiterjesztését jelenti ez üzemek alkalmazottaira. A Róma elővárosaiba való villamosutazást pedig előzetes engedélytől tették függővé. Az olasz sajtó egyúttal leszámol azokkal az angolszász híresztelésekkel, amelyek az olaszországi tüntetések okaival foglalkoznak. A Sfeojil-iroda közleménye szerint a szövetséges táborban tökéletesen félreértik az új olasz mozgalom értelmét. A Stefani légbőlkapottnak nevezi például azt a jelentést, amely szerint — mint erről az NST római jelentése beszámol — „Észak-Olaszországból kiindulva, általános békemozgalom kezdődött, amely lassanként Dél-Olaszországra is átterjedt“. A Stefani az olaszországi tüntetések okát, az NST jelentése szerint, a következőkben jelöli meg: — Az olasz városokban lezajlott tüntetések a lakosság hazafias lelkesedését juttatták kifejezésre. Indító okuk a királyi ház iránt érzett mély rokonszenv és hódolat, valamint a Badoglio-kormány iránt táplált bizalom volt. A szövetségesek A Badoglio-kormány elhatározottsága a társadalmi rend fenntartására, az angolszász hivatalos politika oldalán helyeslésre talált. Mind London, mind pedig Washington többízben kijelentette, hogy ellene van minden olyan állapotnak, amely anarchiához vezethetne. Churchill, mint emlékezetes, Mussolini távozása után mondott beszédében ilyen értelemben nyilatkozott s álláspontjához. Roosevelt is csatlakozott. A pénteki sajtókonferencián Roosevelt ismét hangsúlyozta, hogy kívánatosnak tartja annak megakadályozását, „hogy Olaszországban anarchia támadjon“. A forradalmak megakadályozása kérdésében az angolszász politika és a közvélemény is egységes. Ezt kívánják ugyanis azok az eszmények, amelyeket angolszász oldalon a háború utáni új rend megszervezésére vonatkozóan felállítottak, de ezt kívánják a katonai érdekek is. A katonai érdekek előtérbe helyezését Olaszországgal kapcsolatban angolszász oldalon többízben hangsúlyozták. Viszont épp e katonai érdekek előtérbe helyezése az a pont, amely a leghevesebb ellenállást váltja ki az olasz sajtóban. Az olasz lapok beszámolnak arról, hogy angolszász részről továbbira is a feltétel nélküli kapitulációt kívánják s azonkívül teljes őszinteséggel tájékoztatják az olasz publikumot az angol közvélemény és az angol sajtó hangulatáról az új olasz rezsimmel szemben. Az angol lapokban ugyanis egyre-másra jelenik meg a támadás az új Badogliokormány ellen. Az MTI római jelentése szerint a Stefani azt írja, hogy Londonban és Washingtonban „konok rosszhiszeműséggel kijelentik, hogy a fasizmus Olaszországban nem tűnt el“. Éppen ezért az angolszász sajtó továbbra is hajthatatlan. E sajtó kételkedik a Badogliorezsim demokratikus érzésében. Éppen ezért ismét pontos körvonalazását kívánja a háború utáni angolszász politikának a követendő irányelvek kérdésében. A Badoglio-kormány elen intézett angolszász támadások nyomán vita kerekedett Londonban és Washingtonban arról a kérdésről, vájjon a szövetségesek csupán fegyverszüneti megbeszéléseken ismernék-e el a Badogio-kormányt tárgyaló félnek, vagy pedig a béketárgyalásokon is. A Times a TP jelentése szerint megállapítja, hogy bár a szövetségesek „készek a kapitulációs okmányon való aláírást minden olyan kormánytól elfogadni, amelynek a hatalom ténylegesen a kezében van, de ez nem jelenti, hogy egy ilyen kormányt meghagynának a jövő Itália élén“. Ugyanebben a kérdésben a pénteki sajtókonferencián Rooseveltet is megkérdezték. Roosevelt az egyenes válaszadás elől kitért s a többi között azt mondotta: „Nem fontos, hogy kivel tárgyalunk, ha az illető nem tagja a fasiszta pártnak. Az olaszországi háború utáni rezsim kérdése, mint látható, bonyolult problémát jelent, tekintve, hogy a megoldás nem csupán elvi elhatározásoktól függ, hanem a katonai érdekek realitásával is a legszorosabb összefüggésben áll. Angolszász részről kimondották a feltétel nélküli kapituláció elvét s ennek alkalmazása mindjárt az első államnál, amely szóba került, nehézségekbe ütközik. Az angolszász közvélemény egy része kívánatosnak tartaná, ha ezen az elven lazítanának, más része azonban s ide tartozik csaknem az egész angolszász sajtó, követeli, hogy a feltétel nélküli ka- pitulációhoz szorosan ragaszkodjanak. A Bud. hu.l. londoni jelentése szerint angol politikai körökben hangoztatják ,hogy a szövetségesek nem hajlandók olyan megegyezéses békére. Ára 40 fillér