Magyar Nemzet, 1943. december (6. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-02 / 273. szám

IO Két halálos, és négy súlyos ▼lllatnosgázolás Szombaton és vasárnap éjszaka — ■ akit megírtuk — a főváros különböző pontjain történt villamosszerencsétlen­­ségek tíz halottat és tíz sebesültet kö­veteltek. Kedden este is hat villamos­baleset, köztük két halállal végződő történt. A Margit-körút budai hídfő­jénél egy 6-os villamos halálra gázolta Breiter Béla 52 éves kereskedősegédet, az Üllői­ úton pedig egy 52-es villamos alá került, miközben leugrott, ifj. Böröcz István 24 éves géplakatos segéd­­ét is holtan emelték ki a kere­kek alól. A Margit­ körút 50-es számú ház előtt Semsey Sándorné fiú éves ma­gánzónőt, a Széll Kálmán­ téren dr. Scholcz László miniszteri titkár felesé­gét, a Margit-körúton Nagy Irén 26 éves magántisztviselőnőt, a Konkoly­úti HÉV állomásnál pedig Solymosi Károlyné 30 éves gyári munkásnőt gázolta el a villamos. Mind a négyüket súlyos állapotban vitték a­ kórházba. A tömeges villamosszerencsétlenség ügyében szigorú vizsgálat indult. Színházi hírek ■ " __ * Rosita Serrano, a világhír® ero­tikus énekesnő, szerdán Budapestre érkezett, ahol első hangversenye tel­jesen új műsorral pénteken, decem­ber 3-án lesz. Rosita Serrano a Ma­gyar Vöröskereszt javára is hangver­senyt rendez. Alándolkozzon F­arfumIstUlEt — Márai Sándor székfoglalója a Tudományos Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia I. osztálya december 6-án, hétfőn délután 6 óra­kor rendezi ülését, amelynek tárgya Márai Sándor székfoglalója Ihlet is nemzedék címmel. (MOT.) — Két lakóház építésére adott en­gedélyt a polgármester. Szendy Ká­roly polgármester legutóbb a követ­kező kisebb építkezéseket engedé­lyezte: Nemes Magossy Smidelium Györgyné XI., Péterhegy-dűlő 570., lakóház egy lakással és Kovács Ele­mér XIV., Nagy Lajos király­ út 47, földszintes lakóház, két lakással. (MOT.) VIDÉKI ÉLELMISZERIPARI VÁLLA­LAT KERES ELSŐRENDŰ szárító­konzervmesteri Ajánlatokat „Simán“ jeligére kiadóba.­ ­ A Magyar Királyi Horthy Miklós Tudományegyetem Tanácsa december 6-án, délelőtt fél 12 órakor ünnepi ülést tart. Az ülés tárgya Vince Sán­dor bölcsészettudományi doktorjelölt­nek • „Sub auspiciis Gubernatoris" doktorrá avatása. A kormányzót az ünnepi avatáson dr. báró Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi állam­titkár képviseli. — Munkaszünet az OTI-nál. Az Országos Társadalombiztosító Intézet közli, hogy december 6-án, 7-én és 8-án hivatali munkaszünetet tart. Ezeken a napokon esedékes beteg­ségi biztosítási készpénzsegélyeket (táppénzt, terhességi gyermekágyi segélyt stb.) mind a budapesti fiókoknál, mind a vidéki helyi szer­veknél az ott meghirdetett időben fizetik ki. Az 1943 december 7-ére berendeltek ügyeit az intézet aznap ellátja. A rendelőintézetek 6-án ügyeletes, 7-én rendes szolgálatot tartanak, 8-án pedig a rendelés szü­netel. (MTI.) — A Magyar Iskolaszanatórium Egyesület gróf Zichy János v. b. t. t. elnöklésével tartotta meg XV. közgyű­lését. Az elnöki megnyitó után Gönczi Elemér alelnök-főtitkár tette meg je­lentését a szentgotthárdi és svábhegyi iskolaszanatóriumok működéséről és a kolozsvári iskolaszanatórium épü­léséről, mely befejezés előtt áll. Ez­után a régi tisztikart újabb öt évre megválasztották, őrizetbe vettek egy életunt tisztviselőnőt A főkapitányságon saját érdekében őrizetbe vették Noé Mária 20 éves tiszt­viselőnőt, akit az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél szerdára virradóra eszmé­letlenül találtak. Kiderült, hogy meg­mérgezte magát. A Rókus-kórházból csütörtökön reggel a főkapitányságra kísérték, ahol azonban nem adott fel­világosítást arra vonatkozólag, hogy miért akart meghalni és öngyilkossági szándékáról sem mondott le. Sfft B a_IÄ^3$Ü BZÜSTÖT a termasrtiMihh ArBAN VKSZKP SCHWJRCZ DANIÉI “ESS.',', -— Kormányzói elismerés. Mint a Magyar Távirati Iroda jelenti, a kor­mányzó a honvédelmi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy Knirsch Gusztávnak és dr. Sztehlo Ervinnek, a Magyar Nemzeti Bank főfelügyelőinek a honvédigazgatás ér­dekében kifejtett értékes és hasznos munkásságukért elismerését tudtul adják.­­ A Ráskai Lea Irodalmi Társaság december 3-án, pénteken d. u. 5 óra­kor tartja felolvasó­ ülését a Szent István Társulat dísztermében (VIII., Szentkirályi­ utca 28.). Az elnöki meg­nyitó és Nagy Méda titkár titkár be­számolója után Kállay Miklós tart előadást „Új francia líra a hadi­­fogolytáborokban“ címen. Szerepel­nek még: Medveczky Bella regény­­részlettel, Ruzitska Mária Herczeg Ferencről szóló tanulmánnyal és Bohuniczky Szefi elbeszéléssel. Lu­kács Margit, a Nemzeti Színház tagja R. Berde Mária, Barsy Irma, Molli­­n­áry Gizella, Nagykárolyi Etelka, Ölbey Irén és S. Záród­ita költemé­nyeit adják elő. Vendégeket szívesen látnak, belépődíj nincs. — Speciális szemöldök-, szemölcs- és szeplőirtás. Somló, Klotild­ utca 4. Tel.: 316-047. — Kossuth-emlékbizottság. A kö­zelmúltban megalakult a Kossuth­­emlékbizottság, azzal a céllal, hogy a magyar államférfiú halálának köze­ledő 50 éves évfordulóját méltókép­pen megünnepelje itt a fővárosban és az ország nagyobb városaiban. A bi­zottság elnökei: Raffay Sándor b. t. t., ev. püspök mellett P. Ábrahám Dezső ny. miniszterelnök és Jankovich Marcell v. orsz. képviselő, társelnök Wagner Károly ny. államtitkár, az elnökség tagjai: Bart­ha Albert, Ju­­hász-Nagy Sándor ny. miniszterek, Kajváts J. István ny. államtitkár, Kováts-Kalap Ernő, Szilágyi Károly v. orsz. képviselők, Gedeon Sándor ny. főispán, Jakab Sándor ügyvéd, Dobos Sándor ceglédi főügyész, fő­titkár, Kováts László.­­ A Magyar Individu­álpszichológiai Egyesület pénteken, december 3-án este fél 7 órakor a­ műegyetem köz­­gazdasági karán (IV., Szerb­ utca 23.) rendezi 250-ik előadóestjét, melyen B. Radó Lili „A legkisebbek meséi“ címen tart előadást. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ: BARANKOVICS ISTVÁN Hát nem tudod, fiam, milyen ke­vés eszességgel kormányozzák a világot? Csenstjerna a fiúhoz Napirend CSÜTÖRTÖK, 1943 DECEMBER 2. Róm. kat.: Rahiana vt. — Protestáns: Aurélia. — Görö­gkatolikus: Habakuk. — O­gfirüg 19.: Abdinsz. A nap kel 7 óra 1­ perckor, nyug­szik 15 óra 51 perckor, a hold kel 11 óra 25 perckor, nyugszik 21 óra 11 perckor. Az elsötétítés este 8 órakor kezdődik és hajnali 4 óráig tart. Zenei hírek Koncert rendezései : Greguss drámai estje ma Zeneak. %7. Közr.: Lán­czy Margi­t, A­kom Lajos, Csajkovszky V. ma Décsi Péter vez. Koncert Zenekar. Vigadó Mr. Végh-kvartett holnap Faragó György közr. C. Franck ötös, Haydn, Schumann. 7. %7. Zenekari Bach-matik­é 5-én vasárnap d. e. 11-kor. Ungár, Basilides, Luz­­zato, Lengyel Gabriella, Dömötör, Siki közr. A Hangv. Zenekart vez. Unger Ernö. Failoni—Károlyi kedden a Bp. Hangv. Zenekar V. Beethoven-estjéni 7. s7. Engel Iván zongoraest 13. Beethoven—Schube­rt-est Mondschein, op. 11®, Schubert: B-dur, op posth. V. 147. Heutiberg táncmatiné 8-án V412. Új Magyar Színház. (Bel Canto.) én este a tu­-kor Mosolygó Mikulás * Rosita Serranóval és 15 filmsztárral a Magy. Müv. Házában Jegyek: 1.50 P-től a színháznál. * * Rózsavölgyi rendezési Germanus Gyula előadása : Omar Khayyam és a perzsa miszticizm­us. 4-én, szombaton 7. 5. Pápay Klára, Molnár Anna, Ordassy Sári közr. Vidám Mikulás r.:1. Szeleczky, Kiss Manyi, Vaszary, Pledgyaszay, Latabár, Angyal-Nagy Ráthonyi—Lugossy, Nagygyörgyi Katalin és Enin­y, Marsovszky Lívia. Konferál dr. Keönch István. Tóth Sándor előadóest 7-én HARMÓNIA Hosito Serrano j.óadóestje, dec. 3. V. M7. Minden­ i­g.v elfogyott. II. előadóestje, dec 4. V. 3/17 III. előadóestje, dec. 6. V. M7. Székesfővárosi Zenekar VI. vez. Ferenc 8ik. Közr. Tátrai Vilmos. Dec. 5. V. 4 Múzeumi Matiné dec. 5. Kresz-kamarae­gyüt­tes. Faragó. 2 óra nevetés! AJTAY — PELSŐCZY — SZILASSY — VASZARY a legvidámabb magyar filmben: Jómadár BETHLEN CSABA DUNA ÚJBUDA DAMJANICH MOZGÓ (VII., Damjanich-u. 1. T . 425-644). Két boldog ember. (144, 146, 1*8, v. és v.: 11 és 12-kor is.) DEÁK FILMSZÍNHÁZ (Teréz-körút 28. Tel.: 121-343, 125-952). Rákóczi nótája (Abonyi, Tolnay, Sárdy, Kovács). (M2, M1, V16, M8, vas. d. e. 11-kor is.) DUNA MOZGÓ (V. Hollán-u. 7. T.: 111-994). Jómadár. (M4, M6, M8, v. és v.: 1/fc£J-kor is.­ FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos-u. 18. T.: 189-707, 189-543). 3. hétre prof.: Éjjeli zene. (V2A, M6, V28, v. és ,v.: 11-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: Lovasok és lovak világa GLÓRIA (XIV., Thököly­ út 56. Tel.: 427-521). Egyetlen éjszaka. Premier Ufa-híradó. (MA, ViG, ¥18, v. és v.: ¥i­r kor is.) HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ (VII., Erzsébet-köril 13. T.: 222-499). Ili férejt fog (Páger An­tal). Emlékezés a 100 éves Szózatra. Úti­­társak (színes film). Rajzos híradóban: Kína. Magyar és Ufa-hiradók. Folytatólagos egyórás előadások 9—21 óráig. HOMEROS MOZGÓ (XIV., Hermina-út 7. Tel.: 496-178). Egy bolond százat csinál. Világ­­híradók. (Mi, V26, V 28, v. és v.: Mo-kor is.) NÁPOLY A CSÓKOK TŐZEGÉN TINÓ ROSSI, VIVIAN ROMANCE, MICHEL SIMON Mától kizárólag SZÉKELY (volt Olympia) Egy igazi szerelem gyönyörű története: Főszerepben a legnépszerűbb olasz filmsztár: Alida Valii és Fosco Giadaetti Kizárólag KAMARA filmszínház Családi Értesítő Ebben a rovatban megjelenti közlemények díjszabása 3 sorig 18.— pengő, minden további sor 6.— pengő. Merkler-Medek Éva és Szilvássy László december 4-én, este 7 óra­kor tartják esküvőjüket a feren­cesek Margit-körúti plébánia­­templomában. Baráth Judit és Fónagy Iván november 30-án házasságot kötöt­tek. (Minden külön értesítés he­lyett.) Sárközi Anna Mária és Körner Andor december 5-én tartják es­küvőjüket a Hermina-úti MIKEFE templomában. (Minden külön ér­tesítés helyett.) Saska Hilda és Volcz István m. kir. főhadnagy, december 4-én, szombaton este hét órakor tartják esküvőjüket a belvárosi plébánia­templomban. ■HH MMIé MHMM I ■ . , ' . ' ' NYOMATOTT A GLOBUS NYOMDAI MŰINTÉZET RT. KÖRFORGÓGÉPEIN. BUDAPEST, VL. ARADI­ UTCA 2. — FELELŐS: VITÉZ MAR­GITTÁT ANTAL IGAZGATÓ Szélhámosok garázdál­kodnak a vakok nevében A Vakokat Gyámolító Országos Egyesület tudomására jutott, hogy az egyesület nevében egyesek gyűjtéssel foglalkoznak s a gyűjtés céljaként azt jelölik meg, hogy a vak katonák szá­mára gyűjtenek adományokat. Az egyesület felkéri a közönséget, hogy aki a vak katonák részére gyűjtés cél­jából nála megjelenik, azt a legköze­lebbi rendőrőrszemnek adják át. (MOT.) Halálozás Miskei és Csertői dr. Gajáry Béla nyug. kúriai bíró, életének 79. évében Budapesten elhunyt. Szerdán délután fél négy órakor szentelték be holttes­tét a kerepesi úti temető halottasházá­ban, majd Kalocsár­a szállították, ahol pénteken délelőtt 11 órakor helyezik örök nyugalomra a családi sírbolt­ban. Lugosy Józsefné szü­l. Bátori Mária, hosszas szenvedés után elhúnyt. Te­metése pénteken, december 3-án, dél­után fél 4 órakor a kerepesi úti te­mető halottasházából történik. Az el­­húnytban Lugosy József, a Lugossy Testvérek Krolupper Művei igazgatója feleségét, dr. Bátori József, a debre­ceni piarista gimnázium igazgatója és Bátori György, a Fiat-művek üzem­vezető-mérnöke nővérüket gyászolják. _ Magyar Nemzet — CSÜTÖRTÖK, PgCIMBII 1 Szünet nélkül sugároz műsort Budapest I. A magyar rádió néhány nappal ezelőtt közölte hallgatóival, hogy hétköznaponként reggel 8 óra 30 perctől 10 óráig is sugároz műsort, tehát abban az időben, amikor az adóállomás eddig szünetet tartott, ez­zel szemben délután 14 órától 14 óra 30 percig üzemszünetet tart. Kedd­től, november 30-ától kezdődőn­t a műsorrend módosult, amennyiben Budapest 1. adóállomása 14 órától 14 óra 30 percig is sugároz, az adó­állomás tehát hétköznaponként reggel 1­6 órától éjfélig megszakítás nélkül adja műsorát. Lósport A HORTHY MIKLÓS-DÍJBAN, az ügetőknek ebben a vasárnap lefutásra kerülő klasszikus versenyében a követ­kező lovak indulását jelzik: Robaj 2500 Kovács I. Ebadra 2500 Maszár F. G. H. Robin 2620 Tstók Ciroda MIR 2620 Wiltshire Ulica 2620 Marschall Csoda 2520 Raymer Gilley 25120 Kovács II. Cirkáló 2540 Kovács J. Virilis 2680 Wiltshire Az Ügetőverseny Egyesület igazgató­sága közli, hogy a fentieken kívül még Okos, Harcos és Dudás után is lefizet­ték az állvamaradás díját, így tehát esetleg utóbbiak is indulhatnak a ver­senyben. Az ÜGETŐVERSENYEK KÖNYV­­FOGADÁSI ENGEDÉLYEIT a B. Ü. V. igazgatósága az 1944. évre a következő bukmékereknek adta meg: Czinte Gyula, Duma Jenő, Fischer Elek, vitéz Karay Béla, Kovács Lajos, Terray Gyula és Zalay Béla. Egyszóval: ma­radtak a régiek. HORTHY JENŐ vezet a galoppver­senyekben legtöbbet nyert istállótulajdo­­nosok sorában, akinek a lovai 44 első, 38 második és 25 harmadik helyezés­sel összesen 514.4­60 pengőt nyertek össze. Az utána következő Zboray László lovai mindössze tíz versenyt nyertek, de közöttük a Millenniumi­­díjat, Kanca-díjat, Szent László-díjat, Budapesti-díjat, St. Légert és I­ovar­­egyleti-díjat, összes nyereményeik ösz­­szege 445.510 pengő. A sorban harma­diknak következő Erdőmajori ménes (Dreher Jenő) lovai már jóval elmarad­tak, közel 200000 pengővel és csak 247,360 pengőt nyertek össze. A to­vábbi sorrend a következő: SZERDA NYERTE AZ ELSŐ VERSENYT SZERDÁN u ngoldn. a favorit Érc** Hornt harmatit volt. A részlete* wtdmény a k*» vetkező: I. Szerda 35.1 (MarsJudl. A. 1 CetapA­­b Jobbágy. Im.: Bad­amér. Dongái, Derűre« ború, Ékes. Gyöngyös. Nimród, Mandula T. Pali. Első Foote. Bi­mbó. Érccé. Rába. Hi, Vitamin D. Tot.: 10:29, 16, 36 . 43. befutó 224, 4II. —­II. 1. Zsolna 35.9 (Dobos 1.. 214) X Igricz. 3. Hírnök. Im.: Kacsintó, Sári. Ércei II. , Pallós II. Hírmondó, Cigány. Szilveszter, Ilomád II Boróka. Botrány. Bariton I.Jes­­sica. Tot.: 10:32, 17, 48. 20. befutó 369. 110,­­ III. 1. Butterfly 30 (Wiltshire, p.10) 1 Zombor. 3. Kálnok. Im.: Mese, Eger II. Me­teor. Izsák, Kyra, Lela. Pamuki Had», Hyp­polit. Domoszló. Emlék. Tot.: 10,15. 13, 2«, 54. befutó 87, 204. — IV. 1. Zsupán T. Ilr • Dobos Gy.. 6). 2. P.ézangyal. 3. Pacific. Im.« Nestor II. Domoszlói Bajnok. Jövö. Jaj Liza, Fasiszta, Azért is, Zoli. Drága II. Dolly Tot.: 10.127. 27. 25. 16 befutó 445, 269 — V. 1. Ébre-19­28 (Székely FT 5). 2. Csaló Tinta. 3. Farsang. Im.: Zarándok, Urpéter, Kiékelő, Dancsi, Szabolcs, Bob, Pasa. Top 10.107. 21. 30. 31. befutó 470, 456.­­ VI . Ráró 20.3 (Jónás, 2). 2. Bella. A Csongor, im.: Hunyad, Kelevéz. Apród ot Pamuk. Pa­­méla. Echo fia. Magnézium. Félénk. Tot.it 10:33, 12, 12, 13 befutó 64. 90. — VII. 1» CsiFám 28.3 (Wiltshire, 2%). 1 Urfi. 3. Mangán. im.: Fürge. Dana B., Clane. Fer­­geteg W. Tot.: 10:31, 12, 15. 11. — Vili. 1» H. Palo (Kraufly). 2. Pamuki Barnalány. 8. Jupiter. lm.: Ciklon Jutka, Cserkész T., Ellák, Ángyaik,» Ferik* W., Elimár D., tó­té», Sírin*, Lesvári m. 207.140 Szabó L.-né 184.000 Issekutz Gy. 164.285 dr. Balogh R. 162.500 Kamendini m. 94.866 Pauly H.­örgy. 94.590 Dióspusztai m. 86.580 Kengyeli m. 84.216 Mozik műsora ADRIA (II., Margit-körút 5/b. Tel.: 363-707). .Szerencsés flótás. (MA, &6, &8, v. és ü.: 11 és ^42-kor is.) ALKOTÁS (I., Gömbös Gy.-u­. 11. T.: 355-374). Valakit szeretni kell. Híradó. (M1, Y*G, VéS, sz.: M2, v. és ü.: 11 és ^2-kor is.) ÁTRIUM (Ma­rgit-körút 55. T.: 153-D.H, 154-044) Rákóczi nótája. Híradók. (VA, Vik., V.8. sz., v. és v., 2-kor is.) BARLANG filmszínház (Károly-körút 3. Tel.: 4222-722). 3. hétre prof.:­­.savargók. (M2, VA, Md, 18.) Vas, d. e. 11-kor: Szélvész kisasszony. BAROSS (VII., József-köntt 63. T.: 149-510). Szerencsés flótás. (3, 5, 7, v.: Ilikor is.) BELVÁROSI HIRADÓI FILMSZÍNHÁZ (Petőfi Sándor­ u. 6. T.: 181-214). Ili férjet fog (Páger Antal). Emlékezés a 6­0 éves Szó­zatra. Kacsareklám (színes film). Rajzos híradóban: Kína. Magyar és Ufa-hiradók.­­Folytatólagos egyórás előadások 10—21 óráig. BUDAI APOLLÓ (II., Széna-tér. Tel.: 351-500). Szerencsés flótás* (M­, %6, %8, v. és v.: Mű-kor is.) Vas. d. e. 11-kor: India tigrise. CAPITOL (VIL, Baross-tér 32. Keleti pálya­udvarnál. T.: 134-337). Münch­ausen (11. 2 Mb 7.) — Az Amatőrfilm Szövetség nemzet­­közi versenye. A Magyar Amatőrfilm­ Szövetség ez évben is megrendezi nemzetközi versenyét, amelyen svéd, svájci és német filmeken kívül ma­gyar filmek is szerepelnek. A bíráló bizottásg már megkezdte a munká­ját. A díjnyertes filmeket későbbi közlendő időpontban bemutatják e közönségnek. (MOT.) — A „Jelenkor“ legújabb számában Katona Jenő „Egy naplórészlet", Al­mássy József „Miről van szó?" címen írt cikket. Boldizsár Iván, Oltványi Imre, Urbach Lajos, Fekete Béla s Arató András írásai gazdagítják a számot, melyet a Zord idők s a Könyvszemle tesz teljessé. A „Jelen­kor“ előfizetési ára egy évre 8 pengő, félévre 4 pengő. Egyes szám ára 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhiva­tal. Budapest, VI. Andrássy­ út 28. III. 23. Telefon: 114-478. JÓZSEFVÁROSI (vm., Káltérlő tér T. TEU 131-316). Félnapos boldogság. (%4, 446. 08, v. és 0., V/i-kor is.) Vas d. e. Il-tor: Új földesúr. KaMARA (VII., Dohány­ u. 42. Tel.: 423-901). Eltitkolt szerelem. Híradó. (ulj, 142, 146, %8.) KASZINÓ filmszínház (IV Eskil­dt 1 Tel.:­ 185-329, 383-102.) Két esók között. (Ingrid Bergmann.) (144, 448. sz.: 142, t. & u.: 11, VÍ4, 146, 148.) KORZO (IV., Váci­ utca 9 Telefon: 182-818). (írói Monte Christo I. rész: Az u­­ vár foglya (francia film) 044 146. IIS sz.: 07 v ég fl d. e 11 et d. u 144, 146, 148.) MESEVÁR (Szt. István­ körút 16. T.: 114­5009. Fekete hajnal. (144, 146, 148, r.: 142-kor la.) NEMZETI APOL­LÓ (VII., Erzsébet-körút 45. T.: 722002). Bajla. Magyar híradó. (144, 146, 148, sz.: 142, r. és v.: 11 és 142-kor is.) NYUGAT MOZGÓ (VI., Teréz-körút 41. Tel.: 121- 022). Szerencsés flérás. (144, 146, 145. sz.: 142, v. és v.: 11 és 142-kor is.) OMNIA (József-körút és Kölcsey-utca tarok. T.: 130-125). 4. hétre prof.: Zenéld malom. (141, 144, 148, sz.: 142, v.: 11 és 142-kor is.) PEST-PALACE (VIII., Erzsébet-körút 8. Tel.: 221-222). Makrancos hölgy. (1412, 142, is.: 148, 148.) PETŐFI MOZGÓ (VIE, RottenMl«r­u»ca Soft T.: 428-478). Szerencsés flótás. (144, 148* 148, v és v.: 142-kor is.) Vas. d. «. 11-kor. Denevér. RADIUS (VI., Nagymező­ utca 22—24. Telefoni 122- 0­8, 120-564). 2. hétre prof.: Kivirul az öreg szív (Emil Jannings, Viktor de Kowa). Híradó. (144, 146, 148, sz.: 142, V. és té. d. e. 11, d. u. 144, 146, 148.) SCALA filmszínház (Teréz-könk­. T. 114-411). Zenéld malom (Szeleczky, Szilassy Dayka, Latabár) Tavaszi ólom (Sárdy) zenés Híra­­novella. Magyar híradó (144, 148, 148. S£é­v és 0.: 142-kor is.) SZÉKELY MOZGÓ (VII., Erzsébet-körút 21 T.: 226-425). Nápoly a csókok tészében. (11, 142, 144, 146, 148.) SZITTYA-CITY MOZI (V., Vilmos es. út 36/SI. T.: 111-140). Lajta. (144, 146, 148, sz. és v.1­­*/2 kor is.) SZIVÁRVÁNY MOZGÓ (VII., István-út 8®. T.: 228-020). Szerencsés flótás. (144, 148, 148, sz. és v.: 142-kor is.) TISZTI KASZINÓ zártkörű filmszínháza. Dec. 2. és 5.: Jómadár. — 7. és 8.: A 28-an. (145, 147.) TISZA MOZGÓ (VIII., Népszinház-u 31 Tel.: 133-171). Pista tekintetes úr. (144, 148, 148 v. és v.: 142-kor is.) TOLDI-RIAETÓ TVII., Rákóczi-út. T.: 224-413.) Halálhajó. (10,­­12, 142, 144, 146, 148, T. és v.: 11. 1, 3. 5, 148.) TUR­ÁN MOZGÓ (Nagymező-u. 21. T.: 120-003). Szerencsés flótás. (11, M2, VA, Mg,­­W.) ÚJBUDA (XI., Horthy M.-út 64 T.: 268-999). Jómadár. (M1, MG, M8, sz.: M2, r. és 6., 11 és M2-kor is.) Hétfőn d. 1. U órákon Gyermek­mikulás.

Next