Magyar Nemzet, 1944. február (7. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-08 / 30. szám
KTOD, 1944 FEBRUÁR 8. , Magyar Nemzet Mozik műsora ASJAU (II., Margit-körút 5/b Tel.: 353-707. Ilyen a feleségem. (144, 146, 38, v., v. és hétfőn: 11, 1, 144, 146, 148.) ALKOTÁS (I. Gömbös Gyu 11 T.: 355-374) Csii város. (141, 146, 148, hétfőn: 142, v és v.: 11 és 12-kor is.) ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 153 134, 154-034) Tengerparti randevú (Pulsócz I., Pataki J., Dorila Boneva) Híradók. (144. 146 148. «»■. v és v.: 142-kor is.) BARLANG filmszinház (Károly-körút 3. Tel.: 422-722). 3. hétig prof. Botrány. (142.144. 146. 148.) BAROSS (Vili.. József-körút 63 T.: 149-510) Dilemma. (3, 5, 7, v.: 11-kor is) BELVÁROSI HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ (Petői S. -U. 6. Tel.: 181-241). Szomorú keringi) (Jávor P.) Téli hadjárat (kultúrfilm) Bajsós híradó Benczúr Gyuláról. Magyar, Ufa és Európa-híradók. Folytatólagos egyórás előadások 10—21 óráig. BUDAI APOLLO (II., Széna-tér. Tel.: 351-500) Dühmn.a. (144, 146, 148, v. és v.: 12-kor is.) CAPITOL (VII., Haross.tér 32 Kelet) pályaudvarnál. T.: 134-337). Carmela. (142, 144, 146, 148, v. és v.: 11-kor is.) DAMJANICH MOZGÓ (VÍG. Damjanich u. T. : 425-644' Párizsi románc. (144, 146, 148, v. és v.: 11 és 142-kor is.) Dr.Al FILMSZÍNHÁZ (Zeréz-kénti 28 Tel 121-343 125 952) Agrólszakadt úrilány (Tolnay Hajmássy, Mihály:) -142, 144,6 141 v és 0 d e.: 11-kor is.) DUNA MOZGÓ (V . Hollán u 7. T.: 111-994) Kettesben. -144, 146, 148, v. és v.: 142-kor is.) FÓRUM FILMSZÍNHÁZ (Kossuth Lajos u. 18 189-717, 189 543). 2. hétre prof.: Valamit visz a víz. (144, 146, 148, v és v.: 142-kor is . Vas. d. e. 11-kor: Lovasok és lovak világa. GLÓRIA (XIV., Thököly út 56 Tel.: 427 521) Rózsafából. (144, 146, 148, v. és v.: 142 órakor is.) HIRADÓ FILMSZÍNHÁZ (VII., Erzsébet körút 13 T.: 222-199). Szomorú keringi) (Jávor P.). Bajtársunk a kutyakultúrfilm). Raj. SQs híradó Benczúr Gyuláról. Magyar, Ufa és Európa híradók. Folytatólagos egyórás előadások 10—21 órá.g HOVEROS MOZGÓ (XIV. Hermina-út 7. Tel 496,178). A miniszter barátja. Világhíradók. 044, 146, %S. v. és v.: 142-kor is.) JöjfSzlFV AKOSZ (Vill.: Kálvána-tér 7. Tel : 121-316). Dilemma. (144, 146, 148, V. és v.: %2-kor is.) KAMARA (ViL. Dohány-u. 42 Tel.: 423-901). 3. hétre prof.: Arany-páva. Magyar híradó (1412, 142, 141, %6, 148.) KASZINÓ filmszínház (IV. Eskül-út 1 Tel.: 185-329, 383-102), Boldog idők (Karády Ajtay) (144, 146, 148 sz.: 142, v. és n . e.: 11. d. n .4 146 148.) KORZÓ (IV., Váci utca 9. Telefon: 182-818). Első csók (Danielle Darrieux). (144, 146, 148, sz.: 142, v. és v. d. e. 11, d. e.: 141, 146, 148.) VESEVAR (Szt. István-körút 16- T.: 114-502) 2- hétre prof.: Sziámi macska. (144, 146, 148, v.: 142-kor is.) NEMZETI APULIA) (VII., Erzsébet-körút 45 T: 222-002). Kalotaszegi Madonna. (144, 146, 148, sz.: 12. v és v.: 11 és 142-kor is.) NYUGAT MOZGÓ (VI., Teréz-körút 41. Tel.: 121-022). Kölcsönadott élet. (144, 146, 148, sz.: 142, v. és v.: 11 és 142-kor is.) OMNIA ( József-körút és Kölcsey-utca sarok T.: 130-125). 3 hétre prof . Makacs Kata. (141, 146, 148, sz.: 142, v.: 11 és 142-kor is.) FEST PAIACE (VII., Erzsébet-körút 8. Tel.: 221-222). Éjjeli send. (1412, 142, 144, 146 148.) PETŐFI MOZGÓ évf., Rodtenbiller-utca 37/sz.: 428-478) Kölcsönadott élet. (144, 146, 148, v. és ü.: 12-kor is.) RADIUS (VI., Nagymező-utca 22-24 Telefon: 1224198, 120-564). 2. hétre prof.: Cseresznyevirág (Pierre Richard Viltm, Hakava). Hiradó. (144, 146, 44,3. sz.: 142, v. és v. d. e. 11, d. u.: 144. 146, %8.) SAI.A filmszínház ( Teréz köré. T.: 114-411) Boldog Idők (Karády, Ajtay, Mihályi) Híradó. (%4. 146. 148. sz., v. és v.: %2 órakor is.) SZÉKELY MOZGÓ (VII., Erzsébet-korit 26 T.: 226-452). Dilemma. (%12, %2, %4, %6, %8 órakor.) SZITTYA-CITY MOZI (V., Vilmos cs.út 36/38 T.: 111-140). Az asszonyért (Raimu). (%4 146, %8. sz., v. és v.: %2-kor is.) SZIVÁRVÁNY (VII István út fs) T: 228-0201 Férfiak, nők, kémek. (144, 146, %8. sz. és v.: %2-kor is.) TISZTI KASZINÓ zártkörű filmszínháza. Február 8.: Úti kaland. — 10. és 13.: Kerek Ferkó. (145, %7.) TISZA MOZGÓ (Vill., Népszinház-u 31. Tel.: 133-171). Szila Mara házassága. (%4, %6, %8, és 9., %2-kor is.) TOI UI RIALTÓ (VII., Rákóczi és. T : 224-413) Dilemma. (10, 9412, %2, %1, %6, %8.) TURIN MOBUO (Nagymező-u. 21 T : 120-003) Csavargók. (11, 142, %4, %6, %8.) CJBUD.A fXL. Horthy M.-úi 64 1'.: 268-999) Kerek Ferkó. (%4, %6, %8, hétfőn: 142, V. és V.: 11 és %2-kor is.) Rádióhírek ^BUDAPEST I. (Kedd.) 6: Üzen az otthon. — 6.25: Torna. — 6.45: Hanglemezek. — 7: Ilírek. — 8: Idegennyelvü hirek. — 8.35: Hanglemezek. — 10: Ikrek. — 11.15: Szolcsjev. Tüzo Hózmekar. — 11.10: Mzjezoszolgálat. — 11.15: Szalonzene. — 11.40: Dival tud felt is. — 13: Haramgszó. — 12-16: Hanglemezek. — 12.40: Hírek. — 13.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 13.30: Honvédőnk üzennek. — 14: Rádiózenekar. — 14.36: Hírek. _ 15: Rendőrzenekar. — 15.30: Gyermekdélután. — 16.20: Debussy, Ibéria. 16.45: Hírek. — 17: Tánczene. 17.43: Móra Ferenc-emlékest. — 18.25: Énekkettősök. — 18.50: Hírek. — 19: Cigányzene. — 19.43: Előadás. — 19.55: Rádióegyveleg. — 21.16: Magyar hárfa — magyar lant. — 21.40: Hírek. — 22.10: Idegennyelvű hírek. — 22.40: Hanglemezek. — 23.45: Hírek. BUDAPEST IL 17: Idegennyelvű hírek. — 18.38: Előadás. 13: Varga Tibor hegedűestje — 19.30: Előadás. — 21: BSZKRT-zenekar. — 22: Cigányzene. — 22.40: Hírek. Mi van a hivatalos lapban A hivatalos lap vasárnapi számában a következőket találjuk. Rendeletek: a miniszterelnök rendelete a cukorrépa-termelésről és gyártásról, továbbá az ügynöki arcképes igazoló könyvről — a honvédelmi miniszter rendelete a folytatólagosan kijelölt óvóhelytervezőkről — a közellátásügyi miniszter rendelete a beszolgáltatással kapcsolatos jutalom kifizetése és pénzbírság kiszabása tárgyában — a pénzügyminiszter rendelete az ipazi növények és cukorrépa és dohány terr,osztáséról. — Pályázatok: a vitéz Horthy István magyar állami vas-, acél- és gépgyárak három altiszti állásra, a székesfehérvári kir. leány nevelőintézet tiszti állásba * márianoszkrai büntetőintézet orvosi állásra — Baranya vármegye hét vármegyei altisztállásba és két kisegítő szolgai állásra, községi írnok),, körjegyzői óriásra — Somogy vármegye segédjegyzői állásra hirdet tálgozatot. Levelek Rabelais apátságából (Az emberi szolidaritásról és Itáliáról) Hónapok óta pihenek itt megbújva a thélémei apátságban, melyről Gargantua ötvenkettedik fejezetében megolvasható, hogy János fráter alapította a Loire partján, tíz mérföldnyire a Port Huault erődjétől és csillag távolságnyira minden inváziós kísérlettől. Az emberi lelkiismeretnek, az emberi szabadságnak s minden emberinek bombamentes várkastélya ez, a nevető bölcsek, az igénytelen okosok köztársasága, akiknek egyetlen gőgjük a függetlenségük meg humanista mveltségük. „Fay ce que vouldras“, „cselekedj tetszésed szerint“ ez áll írva a kastély kapuja fölött s hasztalan töröm a fejemet, hogy én, aki egész életében csak mások tetszése szerint cselekedtem s a humanista műveltségnek is csak morzsáit csipegettem (éppen annyit, amennyi a politikusnak találó idézetekre ad módot, sőt különbnek fémjelzi társainál), hogy én milyen miniszteri protekcióval, milyen tanúsítvánnyal kerültem ide e békés bölcseség hajlékába? Milyen csodák, hétmérföldes csizmák vagy ezeknél is gyorsabb röpülő erődök, Verne-t szégyenben marasztaló rakétás torpedók röpítettek ide egy egészen más társadalom kellős közepéből, melynek kánonját a „tudatlanok szabják meg, kik minden zsarnokság készséges szolgái és a félig tudatlanok, kik a törvénnyel biztosítják maguknak a vezető helyeket és szép jövedelmeket, a lelki nyomorultak, a hipokriták, a türelmetlenek, a megértésre képtelenek és megbocsátásra is csak annyiban, amennyiben önmagukról van szó, a máglyákat prédikálok, a farkasokkal ordítok, ‘a gyáván meghunyászkodók és hasonszőrűek“ ... Azt hittem, nincs menekvés e világból, sem hit, sem filozófia, sem bármiféle óceáni charta onnan ki nem ragadhat s most mégis itt vagyok a „lámpás szép fejek“ apátságában s mellettem Theobaldus testvér, az apátság könyvtárnoka, éppen azokat az írásokat rendezgeti, melyek a világ újjáépítéséről — new world order, neve YVestordning, oroszul nem tudom nevét —, a világ minden tájékáról százával érkeznek. „Látod — figyelmeztet Theobaldus testvér —, milyen okosan fejti ki ez a holland tudós, hogy az új világ megépítésében a kis népeknek igazán magasrangú hivatásuk van s milyen meggyőződéssel hirdeti ez a másik, angol vagy délafrikai, hogy a világ békéje csak úgy menthető meg, ha a nagyok lenyelik a kicsinyeket. Mert akkor — tette hozzá magyarázóan Theobaldus testvér — a jövő háborúban már nem negyven ország áll egymással szemben, hanem mindöszsze négy és ez a világhelyzet lényeges leegyszerűsítését jelenti. Jeligét is ír könyve élére szerző, Pope mondását: „Soha életemben nem találkoztam emberrel, ki embertársa szerencsétlenségét nem a legkeresztényibb türelemmel viselte volna el.“ Kis az első fejezet címe, sőt minden fejezeté, minden könyvben, ami mostanában megjelent: „Az emberi szolidaritásról.“. De téged nyilván jobban érdekel ez a levél, mely „valahonnan Itáliából“ érkezett címedre — mondotta Theobaldus testvér — és átnyújtott egy levelet, csorbítatlant, aznapról terjezettet, amilyet csak a thélémei apátság postája tud produkálni. É Ön nem ismeri Olimpiát, szerkesztő uram s így nem tudhatja, hogy milyen gazdagodása volt életemnek, hogy vele már első itáliai utazásom alkalmából — harmincöt esztendő előtt, de helyesebb volna, ha azt mondanám, hogy száz esztendő előtt — megismerkedhettem. Valami játékos jelentéktelenség hozott össze bennünket: én akkor Casanováról írtam egy tanulmányt, s kíváncsi kutatásaim során több jeles casanovistával folytattam levelezést, köztük Olimpióval, aki a Du Bernis kardinális — Casanova és a szép muranói apáca — háromszögnek beavatott specialistája volt. (Huncut dolgokat tudott mesélni róluk.) Megismerkedtünk és a megismerkedésből csakhamar meleg barátság fejlődött: az életnek könnyű és könnyelmű felfogása, életcélok, melyeknek követésében a szépség és humánum inkább díszítő elem volt, mint igazi élmény, összehoztak bennünket. Micsoda napok voltak ezek, ártatlanok, mert órákig el tudtunk mulatni azon, hogy Firenzéből Fiesoléba menet, az út mentén egy vak koldus állt, aki közeledőnkre kezével egy faoszlopra függesztett, Fra Angelico stílusában megfestett képre mulatott, mely egy gazdagon öltözött dámát ábrázolt, amint a vak koldusnak egy ragyogó aranypénzt nyújt át. A kép alá pedig írva vala: imitatett, utánozzátok. Mulattunk ezen s nem jutott eszünkbe, hogy milyen gonoszok is vagyunk, mert íme nem döbbentünk meg, nem szakítottuk meg utunkat, nem ültünk melléje, a vak koldus mellé, hogy megbeszéljük vele életét és testvérül hajoljunk szakadékai felé. Nem, szerkesztő uram, mi közönyösen utánoztuk a gazdag ruhájú firenzei dámát, sőt azt sem tökéletesen, mert hogy csak papír lírával adóztunk — s aztán jó kedvvel kapaszkodtunk fölfelé a fiesolei úton. Milyen viták folytak közöttünk a Corsini képtárban Giovanni Cariani jelentőségéről, milyen kamaszos kíváncsisággal kutattuk a Farnesinában az isteni Raffael freskóinak alig rejtett erotikus vonatkozásait. (Ha majd újra Rómába mehetünk, szívesen avatom be ezekbe a titkokba szerkesztő uramat.) Sok féltve rejtegetett olasz város ismeretségét köszönhetem Olimpiának, Ascoli Picenóét, Pienzáét, melyet II. Pius pápa maga dicsőségére építtetett és Viterbóét, melyet egyedül csak Olimpio ismert, meg én — azóta már a bombák is fölfedezték — és Radicofani komor sziklavárát. És városokat és tájakat és embereket, — Olimpio ajándékozott meg velük; könyvet kellene erről írnom szerkesztő uram, vastag könyvet, képekkel meg hanglemezekkel, de maradjunk csak Olimpiánál, akitől a thélémei postán levelet kaptam. Azt írja, hogy valami szigorú lelki parancsnak engedelmeskedik, amikor hosszú-hosszú hallgatás után fölkeres levelével s vallomást tesz arról, hogy élete legfontosabb fordulópontjához érkezett, mert fölismerte élete igazi értelmét. „Mert ez az — írja levelében —, ami az embert emberré nemesíti, hogy rájön rendeltetésére ebben az arasznyi létben, megtalálja élete értelmét.“ Ő — úgymond — most a háború folyamán találta meg, amit két esztendő óta, de különösen az utolsó hónapokban átélt, az reveláció erejével eszméltette az élet igazi értelmére; botorkálásai, kutató nyugtalanságai megszűntek, mert most már pontosan látja, hogy mire teremtőzött s nyílegyenesen rajzolódik ki a szemei elött az út, melyen a jövőben haladnia kell. Új ember lett belőle, akiben alig van valami a régi Olimpiából s azért ír nekem metamorfózisáról ilyen vallomásszerűen, mert valami azt súgja neki, hogy ezen a csodás változáson nekem is át kell esnem, vagy ha nem, az ő példáján talán én is eljutok az élet igazi értelmének fölismeréséhez. Számára ezt a bibliai változást a háború hozta meg. A háború, melyben minden olasz testvérével együtt kitartóan és a legvégsőkig részt vesz, tanította meg arra, hogy milyen mély értelmet ad életünknek, ha tudunk egy felsőbb parancsnak, mindegy, hogy kitől jön, vita, okoskodás és kérdezés nélkül engedelmeskedni. Ő nem vallja, amit Moltke mond Bluntschlihoz intézett levelében, hogy „az örök béke csak álom s még csak nem is szép álom, mert hogy a háború az Isten által megszabott világrend egyik elementuma“. Hegel véleményét sem osztja, aki azt mondja, hogy a háború megakadályozza a népek stagnációját, — általában ő semmit sem mond a háborúról, se jót se rosszat, hanem bölcselkedés nélkül teljesíti kötelességét, mint ahogy teljesíti jobboldali szomszédja, Cesare, aki három hónapig feküdt egy lőtt sebbel a capuai kórházban és teljesíti baloldali szomszédja, Ercole, aki átélt egy repülőszerencsétlenséget, melyben összes társai elpusztultak, sis éppen ez az — írja levelében —, ami belőle új embert csinált, hogy rájött arra, hogy érdemes kockáztatni az életét, mert a másik is kockáztatja és érdemes szenvedni, mert a másik is szenved. Ő nem hősködik, száz mérföldnyire van mindenféle herosz típustól, nem is hirdeti, hogy legszebb dolog „veszélyesen élni“, de vállal mindent — elszántan és vakon —, mert ez kötelessége — „isteni parancs“ írja Olimpo — azokkal az embertársaival szemben, akik szintén vállalják, vele egy repülőgépre szállnak, vele egy tengeralattjárón sülylyednek alá, egy árok mélyéről kapaszkodnak elő. Az emberi szolidaritásnak az az érzése szállotta őt meg s árad ki belőle hullámszerűen mind nagyobb és nagyobb körökben ölelve magához az embereket. Ezeket és ilyeneket írt Olimpia barátom s én büszkén mutattam meg levelét Theobaldus testvérnek, akit nemcsak nagylelkű embrenek, tudós elmének tanultam megismerni, de finom emberismerőnek is, ami szinte szükségszerűen következik a thélémebeliek tolerencájából és bölcseségéből. Nagy figyelemmel olvasta el Olimpio levelét s aztán a következőket mondotta: — Rokonszenves ember ez a te barátod, akit szívesen üdvözölnek itt az apátság falai között. Nem mintha tételét hajlandó volnék Théléme kapujára kifüggeszteni, nem. De ez nem is fontos; fontos, hogy becsületes meggyőződés és szeretet diktálta. Olyan két ritka, feketepiacon sem kapható érték, hogy meg kell becsülnünk Olimpiát, aki bűvöletükben le tudott mondani egyéniségéről és legfőbb parancsnak, kategorikus imperativusnak az emberi szolidaritást fogadta el, egy kissé nagyon is önkényes értelmezés szerint. Mi itt Thétemeben azonban nem egészen így látjuk a dolgot és nyilván ő is másként látná, ha azokkal a szabad szellemekkel Montaigne-al, Rabelais-vel, Voltaire-el, Goethe-vel, Renan-nal, Anatole France-val folytathatna beszélgetéseket, akiknek szelleméből alakul apátságunk légköre. Nem, mintha mi a szolidaritásról kevésbbé méltányosan vélekednénk, mint derék Olimpia barátod, vagy mintha mi cinikusan vallanók, hogy a szolidaritás egy neme a gyávaságnak. Nem. Hanem, mert a mi szolidaritás-fogalmunk sokkal messzebbre megy és olyan távolságokat próbál átölelni, mint amilyen távolságok horizontját csak az újtestamentum csillantja meg előttünk. Persze, hogy elrettentő dolog, ha az ember nap-nap után szembetalálja magát az emberi szolidaritás legijesztőbb példáival s érthető, hogy ezek láttán nem meri átadni magát nagy átölelő gondolatoknak, hanem beéri a jobb- és baloldali szomszédjával. A múltkor állapította meg itt Thélémeben valaki, hogy az emberek milyen ellágyulva hallgatják a kilencedik szimfónia megrázó felhívását. Leid umschlungen Millionen, diesen Kuss der ganzen Welt — legyetek átölelve milliók, egy csók illesse az egész világot, s néhány perccel azután, hogy a karmester letette pálcáját, megindul az egymást tipró vad küzdelem a ruhatárban. Hát persze így ismervén az embert és még igyebben, azt kell gondolnunk, hogy ez a szó: „emberi szolidaritás“, apátságunkon kívül alig jelent valamit, a politikai agitáció rekvizitumai közé tartozik, melynek kelléktára soha még olyan gazdagon fölszerelve nem volt, mint ma. — De miért életcél vagy élettartalom az egyéniségről való teljes lemondás? — morfondírozott tovább Theobaldus. Miért beérni a nem-kérdezés kényelmességével, miért beérni azzal a célponttal, melyet a kényszer helyezett el közvetlenül az orrunk előtt? Ahe-lyett, hogy igenis vitába szállnánk emberekkel és istenekkel, sorra felelősségre vonnák őket, intézményeiket, törvénykönyveiket, iskolakönyveiket. Keresztkérdések tüzébe fognák a vallások tanításait, hogy vájjon nincs-e valami hiba rendszerükben vagy tételeikben, ha a dolgok — 2000 éves ragyogó múlt után — idefejlődhetnek. És felelniök kellene a Védáknak és a Mahabaratának és felelniök Platonnak és Dantenek, Kantnak Schopenhauernek, Nietzschenek, íróknak és festőknek, muzsikusoknak és kőfaragóknak... — Theobaldus elhallgatott egy pillanatra és azután így folytatta: — Hát persze, vannak korok, amikor az ember boldog, ha megbújhat a legegyszerűbb dolgok mögött. Milyen boldogság lehetett a nagytudású M. Guéroult számára, mikor a napóleoni háborúk idején a kritika őt valóságos Quintilianusként ünnepelte, mert a vocalivust az ötödik helyről a másodikra helyezte s igazságot szolgáltatott az ablativus absolutusnak, Írjad meg barátodnak, dehogy írjad, hívjad meg vendégül apátságunkba. Még nem válaszoltam Olimpio levelére, de amióta ezt a levelet megkaptam, nem is tudok másra gondolni, mint Itáliára. Hogy is mondja Dante: Net bel paese la, dove it Si suona ... arra gondolok, hogy mi mindent köszönhetek Itáliának, ahol oly vonzón ejtik ki a Si szót! Milyen koldusszegény volnék, ha valamely lelki katasztrófa azt törölné ki belőle, amit életem során Itáliában láttam, tanultam, éltem. Tisztább örömet annál, mint fölfedezni Itáliát, alig tudok elképzelni. Átkelni a Brenneren vagy Monte Denision, vagy Tarvisónál, megérkezni újra meg újra s mindig először egy földre, melyen még senki sem járt s melyről eddig — most látja csak —, milyen színtelen képeket forgatott ujjai között. Mert nincs út, táj, város, mely úgy marasztalna szégyenben minden útleírást, városképet, embereikről , azok hétköznapjairól vagy ünnepeiről vetített filmet, mint az olasz városok képe, ha a vonatról leszállva, vagy autódról te irigylendő utas, alkonyatkor, mikor a nap ereje már lankadni kezd, szállásodra igyekszel s azt sem tudod, hova nézzél, melyik palotát bámuljad, melyik templom oroszlános bejáratát, melyik parkban állítsad meg egy percre kocsidat, hogy a virágzó magnoliafát megbámuljad, esetleg virágait meg is tapogassad, hogy igaziak-e és magadat is, hogy nem álmodod-e az egészet! A magnoliafát, a Neptunkutat a téren, a palotát, melynek homlokzati festményei évszázadok porától belepve, zivataraitól verve, napjától fakítva, egy hősi korszaknak — a mainál persze sokkal kevésbbé hősinek — dárdás lovagjait, brokátos és diadémos asszonyait sejtetik velünk. A valóság mesésebb, mint amire úti mesekönyveinkből elkészültünk ... bizonyos,, itt előttünk még senki sem járt, számunkra teremtődött ez a csodavilág, az első idegen vagyunk, ki erre a földre elvetődött. Előttünk még nem járt erre senki, legfeljebb ha néhány kóbor fantaszta, költő, képiró, kőfaragó. Goethének el lehet hinni, hogy már előttünk járt itt s olyan férfiasan csodálkozott, mint talán senki a világon. „Und Marmorbiller stehn und sehn mich an“, ez a felkiáltás már egymagában bizonyíja, hogy itt járt, egy kissé tán Winckelmann receptje szerint, de mégis egészen abban a szellemiben, mely római elégiát olyan igazán rómaivá avatja. Byron is tudta, hogy mi az Itáliában lenni — olvasd el a Ghide—Harold negyedik énekét —, Stendhal is tudja, meg Barrés is, meg Anatole France is. Anselm Feuerbach, a festő is járt ott és Böcklin ciprusainak mélabús szépségeivel és a mi Markó Károlyunk campagnai elcsodálkozásaival. És néhány tudós, mert istenments, hogy olyan kiváló szellemekről, mint Gregorovius vagy Victor Hehn vagy Jacob Burckhardt vagy Péterffy Jenő megfeledkeznek! Igen, ezek s még egynéhányan jártak előttem Itáliában, szálláscsinálóim voltak, hálás köszönet érte. És az utas, aki először kel át — mindig először — az alpesi hágók egyikén s mondjuk Unidében a Loggia de Lionello lépcsőjén ülve vagy Veronában a Scaligerhíd korlátjához támaszkodva, számba veszi kalózútjának kincseit — sehogy sem tudja megérteni, hogy járhattak előtte ezen a földön előkelő elmék, kiknek írásait ma is élvezettel és haszonnal forgatjuk, járhattak ezen a földen és nem tudták, hogy Itáliában járnak. Montaigne hónapokat tölt Itáliában, anélkül , hogy észrevenné, hogy hol van. A veneziai ghettóiban tudós vitatkozásokat folytat a zsidó vallás tételeiről, de nem tudja, hogy Bellini és Giorgione városában van. Bagni da Luccaban hosszabban időzik s egy szava sincs Lucca remek S. Martinotemplomáról. (Megvan-e még?) Igaz, hogyutazásainak egyik célja az olasz gyógyfürdők fölkeresése volt; annyit kellett szegénynek saját köveivel törődnie, hogy nem igen telt Itália köveire. És J. J. Rousseaut is felelősségre kéne vonni; huzamosabb ideig tartózkodik Veneziában s vallomásaiban csupán főnökével való civakodásairól ír. De sőt Taine-t is, aki mikor először jár Nápoly utcáin, borzadva jegyzi fel naplójában —nem sejtve a mai különb borzadásokat —, hogy milyen piszkosak az utcák, milyen kellemetlenek az emberek, milyen csúnyák, nyomorúságosak a nők. Hát hiszen lehet, nyilván így volt, ha a becsületes Tavis ezt így írtja le. De hogy van az, hogy mi ebből semmit sem látunk? hogy mi Nápolyban ugyanazokon az utcákon, melyek Taine-t rémítették, mi nem találkoztunk az Ő rút, sárga arcú, alacsony, széles megüraivel, hanem nőkkel, akiknek finom vonalú lábát bámulták meg, ringó járásukat, melyet mintha etruszk vázák erotikus hangulatú rajzairól tanultak volna el, gyönyörű szemeket, meleg nézéseket s hogy amit Taine sárgának látott, azt mi nemes elefántcsontszínnek láttunk, mely a hajuknak fénylő feketeségével ősszel hangolódva valami különösen érdekes tónust kölcsönöz nekik. Hogy van az, hogy a Posilippo Taine emlékeiben port és piszkot jelent, a mi emlékeinkben egy gyönyörű kora tavaszi sétát, gránátalmafák és narancsfák öözött egy kellemes kis kocsmát s a kocsmában rózsalugast, ahol egy kedves és csinos pincérlány finom soglioléval vendégelt meg és egy citerás dalnokot, kinek éneke gyönyörű volt, mert hogy a fehér bor, amit ittunk — orvieto secco — egészen elsőrendű volt, És szemben a pöfékelő Vesuvio, mely estére tűzijátékot ígért és lenn a tenger, kéken és gyöngyházszinekben és halkan pihegve, alig libegő pillangótnyi vitorlásaival és a távolban Capri sziklái és mi Itáliában, Nápolyban, a Posilippon. Ezeket és hasonlókat juttatott eszembe Olimpio levele , aztán a hadijelentésekre esett a pillantásom ... Genovát ágyúzták, a San Lorenzo romokban, Viterbót, Pisát, Arezzót bombázták ... ki emlékszik arra a fájdalmas fölkiáltásra, mely az egész világon végignyilalt, mikor — gondolom ! Sülben volt — a Campanile összeomlott? Az emberi szolidaritás fölkiáltása volt. Mit írjak Olimpónak? Írjam meg, hogy bőröndöm már be van csomagolva? s hogy már indulok, azonnal indulok, csak még a vízumot kell megszereznem? Panurge ! TELEFONSZAMAINK Szerkesztőségi , . , , «126-426 Kiadóhivatal * * , , «126-726 Nyílttéri hirdetésosztály »120-154 9