Magyar Nemzet, 1944. február (7. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-10 / 32. szám
CSÜTÖRTÖK, 1944 FEBRUÁR 10. Magyar Nemzet földrésznek. Amint azután a hajó befutott a kikötőbe, a király teljes fegyverzetben kiugrott a partára és vezérkara kíséretében Trója romjaihoz vonult. Ott elrendelvén a város újjáépítését, először Zeus oltárán áldozott, majd Achilles sírján tisztelettel hódolt a nagy hérosz emlékének. Azután üdvözlő küldöttségeket fogadott s végül megindította a hadjáratot, amelynek az volt a rendeltetése, hogy a görög műveltséget Indiáig terjessze, de amelyből ő maga nem térhetett vissza, mert a végzet úgy rendelkezett, hogy neki éppoly dicsőséges, de egyszersmind éppoly rövid élet jusson osztályrészül, mint hősi eszményképének, Mrchillesnek. Másfélezer évvel később A könyvkiadók háborús farsangján , csak a költők áruinak petrezselymet. Rózsaibokorban született kiadóvállalatok ismeretlen nevű s felismerhetetlen tehetségű regényírói olyan sikereket érnek el, amilyenről Ambrus Zoltán sohasem álmodott, méltán s méltatlanul feledett íróink süppedő sírját szerződésekkel ostromolják, az európai irodalom valódi és ál-klasszikusai hihetetlen példányszámban fogynak. Csak a költőkkel van baj. E versenyfutásban közülük csak annak van esélye, kinek nevét s a nevéhez fűződő közhelyeket mindenki ismeri; — nekik is csak akkor, ha kötetük legalább is ezeroldalas. Mintha a könyvvásárló gondosan mérlegelné, hogy nem csapódik-e be, ha a szokott behemós regény helyett verseskönyvet vásárol. Elámulva hallottam a minap, hogy egyik neves fiatal költőnk reprezentatív köteteiből száz példány sem fogyott el karácsony óta. „Ilyen vékony és fűzött kötet csak akkor kél el, ha detektívregény, pornográfia vagy pamflet“ — oktatott tárgyilagosan a könyvárus. „Sehol sem írnak olyan szép verseket, mint nálunk, de sehol sem becsülik oly kevésre a költőt" — vigasztalt valaki. Adyék „Holnapijából, mely a legnagyobb irodalmi vihart kavarta fel hazánkban, alig hetven példány kelt el megjelenése idején. Az egész országban ! Nem újdonság, hogy így van. Mégsem tudok belenyugodni, különösen olyankor nem, mikor a recenziós példányok kásahegyéből egy-egy gyémántszem fordul ki" Örömöm sohasem békéit öröm, ha új verseskönyvet forgatok. Gyengéden, aggódva veszem kezembe a finom, karcsú köteteket. Sorsukat látom. Egy-két napig kint szégyenkeznek a kirakatban, aztán néhány hónapig bent porosodnak valahol a pult alatt a többi eladhatatlan bizományi áru közt a könyvkereskedésben, majd fakultam érvallodnak a kiadó raktárában az örökkévalóságig, vagy eddig, míg kilószámra el nem herdálják őket. Csak kritikusok könyvtárában, barátok, rokonok könyvespolcán, szerelmes lányok, asszonyok emlékkacatja közt van helye a magyar lírának. Egy-egy snob az irodalmi pártfogók öntudatával, donátori gőggel veszi meg a fiatal költők könyvét. Verseskönyvnek talán csak társadalmi sikere lehet hazánkban, legfeljebb illemből, gyűlölségből, vagy dacból fanyalodnak a verseskönyv-vásárlásra az olvasók. Miért? * Talán egy hanyatló, epigon lírától zárkózik el igényes közönségünk? Felidézem a legifjabb költőnemzedék jobbjait: Szemlér Ferenc, Zelk Zoltán, Jankovich Ferenc, Horváth Béla, Képes Géza, Radnóti Miklós, Takáts Gyula, Jékely Zoltán, Rónay György, Karinthy Gábor, Hegedűs Zoltán, Csorba Győző, Somlyó György, Devecseri Gábor.... Ezektől fanyalognának Mécs László vásárlói? Ez lenne kevés azoknak, kik Paul Géraldy magyar halhatatlanságát kovácsolják? Művelt franciáknak aligha tudnám megmagyarázni Carco, Giono, Simenon példátlan magyar sikerét, önmagamnak szégyenlem magyarázgatni, hogy miért kell valósággal „felfedezni“ olyan magyar költőket, mint Képes Géza. Igaz lenne, hogy mégmindig csak a társadalmi szerep, a gyanús politikai hírnév, vagy a halál a magyar költő népszerűségének ára? Költők, van egy alkalmatos sínpár Balatonszárszón, azon fut menetrendszerű pontossággal a költői halhatatlanság vonala ... Sokallod, hatalmas Olvasó, e hoszszúra nyúlt invokációt? Hidd el, sokalllom én is és szégyenkezve rovom soraimat. De azt is elhiheted, hogy bukfencet i* vetnék kedvedért, ha azzal rá tudnálak venni, hogy elfogadd a költészetnek azt az ajándékát, amivel Weöres Sándor kínál új kötetében. Ért nevetséges lennék, de te szégyelhetnéd magad, hatalmas Olvasó... Mert e sok hiú szót közönyöd provokálja, nem Weöres Sándornak van szüksége rá." Nevét a „magyar nézők" régen ismerik. Szombathelyen született 1913-ban s talán tizenöt esztendős sem volt, mikor Karácsony Sándor közölni kezdte verseit Az Erő-ben, az Ifjú Magyarország színe elé tárva meghökkentően tökéletes műveit. Hamarosan egy pesti napilap felfigyelt rá (ha jól emlékszem Bónyi Adorján nagybácsiskodott körűlé) s valami távoli rokonságbarátság révén Babits megvesztegethetetlen ízlésének ítélőszéke elé is elkerültek zsengéi. Három verses kötete (Hideg van, 1934; A kő és az ember, 1935; A teremtés dicsérete, 1938), egy, drámai költeménye (Theomachia, 1941) és egy nagy tanulmánya (A vers születése, 1939) jelent meg eddig. Pályakezdését ámulat és aggodalom figyelte, csak a zene múzsája szereti agyermekeket. Rimbaud csak egy volt s ő is korán elhallgatott. Babits meglepődve, de szigorú kétellyel nézte a dunántúli tündérkert legifjabb hatását, félt ettől a küzdelem nélkül nyert királyságtól, aggasztotta ez az előző kénytelen tökély s csak lassan, az elmélyülés, a fejlődés biztató jelei láttán engedett fel. Medúza Weöres Sándor új versei Nem kellett féltenie. Az érvényesülés korai lehetősége s tehetségének pompázatos, ingyen ajándéka nem rontották meg. Semmi sem volt e fiatal költőben a csodagyerekek meddő narcizmusából: nemcsak tehetsége, jelleme is korán fejlődött. Isten ajándékát elfogadta, de felelősséggel forgatta, lehetőséget, feladatot látott, benne. Nem telt el önmagával, korán meglelte csillagait: ,,Szememnek Ady nyitott új mezőt. Babits tanított ízére a dalnak és Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak ezt azt kívánó kordinat előtt" — írja új kötete első versében. Ezek a vezérlő tűzjelek megóvták attól, hogy eltévedjen, e magasságok fölfelé vonzották. Ady a teljesség igényét keltette benne. Babits a soha meg nem elégedés himnuszára tanította meg, Kosztolányi arra, a hogyan érteheti meg szellemi tisztaságát. Nem kötői mintát keresett s lett náluk, hanem felszabadító élményt. Önmagára ébredt általuk. Az a költő, ki felszabadult benne ifjúsága elhatározó élményei nyomán, irodalmunknak egyik legizgalmasabb jelensége. Minden hangulatra felértő, minden zenére érzékeny, minden formán elringó, minden mélység örvényébe beleszédülő, minden magassághoz vonzódó ihletett látnok, ki öntudatlan biztonsággal jár az ösztönök setétjében, ott is, ahol megszűnnek az egyéniség korlátai, hol Kallós Ede. Alig négyszáz éve, hogy a dallamos Dardanella név a térképen megjelent. Nem mintha az Égei- és a Márványtenger csak akkor nyújtott volna e szoroson et egymásnak kezet. Nem maga a tengerszoros egyidős vén Európánkkal, csak neve új. A XVI. századig Helleszpontusz szerepelt helyette. Ez ókori név volt, görög formája úgy hangzott, hogy: Hellespontos. A görögök a Márvány-tenger vidékének ókori lakóitól, a trákoktól tanulták el. A trákok í nyelvén persze nem Hellespontos-nak hangzott, de a görögök addig gyúrták, faragták,, míg csak úgy, át nem alakult, hogy akár görög szónak is beillett volna. Ha eredeti görög szó lenne, annyit jelentene, hogy: „Hellé tengere“. A trák név görögössé formálása volt az első alkalom arra, hogy a tengerszoros körül a roondaalakító képzelet munkához láthasson. Az az ősrégi görög népmese kapott általa folytatást, amely Hellé királykisasszonyról szólt, Nephelé királyné kieső árvájáról. Hellé — így szólt a mese — öccsével, Phrixosszal együtt sokat szenvedett mostohaanyja gonoszságától. Ezért Nephele (a „Felhőasszony“) lejött az égről, egy aranygyapjas kos hátára ültette két gyermekét és a jégen át elvitette őket a messze keletre. Ezt a regét, mely a gonosz mostoha és a gyermekeire a síron túl is vigyázó édsanya nemzetközi mesetárgyát dolgozta fel, a görög népies szófejtés kapcsolatba hozta a trák eredetű földrajzi névvel s ebből aztán az a monda alakult, hogy a tengerszoros azért kapta a „Hellé tengere“ nevet, mert a kis Hellé a levegőben nem tudott elég erősen belekapaszkodni az aranygyapjúba, a tengerszoros fölé érve lezuhant a kosról és a tenger hullámaiban életét vesztette. A tengerszoros az egész középkoron keresztül „Hellé tengereinek neveztette magát. Csak akkor szakadt el a kis Hellé emlékétől, amikor a törökök a XV. században a tengerszoros mentén hatalmas erődítményeket és védőműveket kezdtek építeni. Jól tudták a törökök, miért tanácsos e hely megerősítése. Emlékeztek rá, hogy az ő európai terjeszkedésük a tengerszorosnál kezdődött. A szoros északnyugati partján fekvő Gallipoli városa volt az első európai pont, amelyen megvetették lábukat. Ez 1357-ben történt és száz évvel utóbb kezükben volt Isztanbul. Így tehát a törökök tisztán láthatták, mit jelent a tengerszoros biztonsága. Az erődítmények egyik csoportja az ázsiai partnak azon a pontján kapott helyet, ahol a hajdani Dardanos nevű görög helységnek, a dardánok, vagyis trójaiak egyik alapításának a romjai állottak. A Dardanos közelében húzódó védelmi vonal a XVI. századtól kezdve Dardanelo vagy Dardanellion néven kezdett azokon a térképeken megjelennni, amelyeket olasz hajósok az Égei-tenger vidékéről készítettek. E nevet utóbb a szembenfekvő európai partvonal építményeire is átvitték s ezáltal a tengerszoros azt a megjelölést kapta, hogy: ..a Dardanellák közötti út". ..a Dardanellák útja", leegyszerűsítve „a Dardanellák“. Mire ez a név kialakult, a tengeri sellektív emlékezet történelmi korlátja belemosódnak a mythologikus, prelogikus ősképzetek időtlenségébe, hol nemcsak az egyén oldódik fel, hanem az emberség bizonytalan korlátai, a szellem és anyag mesterkélt határai is elmosódnak. Ha csak ennyi volna költői arcára írva, akkor is érdemes lenne meghallgatni szavát: hol van megette a múlt század pedáns pantheizmusa! Hol vannak ettől a mélységtől azok a kis expressz-mythosok, miket a tudatlanság gyártogat mai De ez az ihletett látnok ördögien okos és tudatos. Néha a legnagyobb mélységek sötét tárnáiban villan fel értelme s hová ihlete ragadta, ott teljes tudatossággal tájékozódik, tagol, rendszerez, olykor értelme, olthatatlan kíváncsisága a vezetője is s eleve kimért úton jut el a léleknek olyan tájaira, hová eddig csak a vak véletlen sodorta az embert. Biztonsága nemcsak ösztönös. Néha nem tudjuk, hogy merészségét vagytudását becsüljük, mert e költő éberen is ott jár, ahol álmaiban imbolyog. Ez a kettősség jellemzi formáit is. Kik emlékszünk gyerekverseinek olykor meglepő formai tökélyére, most ámulva látjuk, hogy amit akkor ösztönös biztonsággal tudott, azt most milyen tudatos biztonsággal használja, elemzi, fejleszti. Valósággal experimentál a verssel. De ez az experimentum is zavarbaejtő: versvázlatai, álompróbái oly szépek, hogy tudatosságukban néha kétkedünk, költőiségükben soha. Kodályiban s Bartókiban küzd így a tudós) Dardanellák szoros hullámai körül a képzelet már számtalanszor játszotta a maga játékait, az érdekek már számtalanszor harcolták a maguk harcait. Krónikájukban a legelső hely annak az őserőnek a működését illeti, amely képzelet is, érdek is ,, játék is, harc is, szerelem. Arra a helyre, ahol a két Dardanella-part legközelebb ér egymáshoz (körülbelül másfél kilométernyire), a görög képzelet egy édes-bús szerelmi történetet álmodott. Héró és Leánder történetét. " Héró voll "• a leány, Leander a legény. Héró az ázsiai parton lakott. Abüdosz városban, Leander az európain, Sestosban De nemcsak a tenger Hullámai választották el egymástól a két szerelmest, hajthatatlan szülői tilalmak is útját, állották találkozásaiknak. Mégis találkoztak. Estéről estére együtt voltak. Ez úgy történt, hogy amint sötétség borult a tengerszorosra. Héró egy toronyból fáklyát lobogtatott az túlsó part felé s Learner a fáklyafény irányítása mellett átúszott kedveséhez. De egy viharos estén a szél eloltotta a fáklyát, a fiú célt tévesztett és másnap regges holttestét sodorták a hullámok a leány felé. A Dardanellák történetében a szerelem világából az a háború vezet át bennünket a fegyverek világába, amelyet a szerelem és a fegyver közösen vívott. A trójai háború hadicélja a világ legszebb asszonyának, Helénának keze volt. Föld, ég és pokol összes hatalmai belesodródtak e küzdelembe, melynek a Dardanellák partja volt a színhelye. A tengerszoros ázsiai partjának közelében terül el Hisszárlik helység, itt találta meg Schliemann Tróját, melynek falai körül 10 éven át folyt a harc, Homeros csodahőseinek harca. A mai Mandere folyócska,amely Hisszarlik közelében ömlik Dardanellák vizébe, hajdan Skamandros nevet viseli. Homeros feljegyzi, hogy ha az olümposi istenek beszéltek e folyóról Xaulhos-nak mondták, vagyis: „szőke víz"-nek. Félistenek csatái folytak a partjain, mint ahogy általában se szeri, se száma e vidéken az epikus mondarészletek, misztikus epizódok emlékeinek. A Kriszus előtti 5. század szeretetreméltó mesélője, Hérodotos, aki egyszemélyben őse a történetíróknak is, a riportereknek is, hátat fordít az epika álomvilágának és színes rajzban tudtunkra adja, hogyan vonult át Krisztus előtt 480-ban Xerxes hadserege a Dardanellákon. A Xerxes hidjai Hérodotos munkájának központi tárja az a háború, amelyet a perzsa királyok őrült hatalmi vágya Európa ellen intézett, hogy világhatalmukat a mi földrészünkre is kiterjesszék. E háború egyik legfontosabb mozzanata az óriási perzsa hadseregnek a Dardanellákon át Európába való szállítása volt. Hérodotos elmondta, hogy Xerxes, a perzsa király először függő híddal próz alkotó zsenivel. Weöres Bartókhoz hasonlóbb:mindig, a művész győz e viadalban. Ez a költő nem rekedt meg a másodlagos költők üres artisztikumánál, s nem fél a kísérlettől, nem hunyorog az erős fényben s nem riad vissza a sötétségtől. Mindig önmagát mondja. De énjét bátran elmeríti a tudattalan énelőtti, emberelőtti mélyeibe, vagy felemeli, kitágítja a csak sejtelemben, látomásban megragadható jövendő felé. Formai kalandjai, kísérletei közben nem ügyel tógája redőire. Nem fél az erős hangtól, nem fél a hangzavartól sem. Mindig önmagát mutatja, delírikus Shakespeare módjára ezer szerepben, ezer hangon, mindig más muzsikára. Tudatosabb s egyszersmind zeneibb, gyengédebb s ugyanakkor groteszkebb lira nincs ma az övénél. Nyugatnak, keletnek, északnak s délnek tanítványa, mesterei és mintái Babits és észt népdalok, Katona József és perzsa költők, ritmusait antik közáblákról, városvégi cégtáblákból, játszótéri gyerekmondókákból gyűjti. E merész látnok, ez az öntudatos művész néha feledteti kettős fényben villogó izgalmas arcát. Ilyenkor egyszerű édességgel ömlik ajkáról a dal: gyengéd és gyermeteg, lágy,és közvetlen, amilyen sohasem volt csodagyerek koráiban. Ilyenkor látjuk, hogy gazdagsága már egészen övé: le tud mondani róla. Csak hallgatjuk az oldott szavak zenéjét: („Betegágyból írok, loncágacska. Hanna...“; „Szállnak az alkonyi felhők ...“; „Valaha ültem Verával zöld lugasban ,.stb.) s kimondjuk azt, amit kortárs oly ritkán mondhat ki kortársáról. Nagy költő, Róka László bálkozott, de kudarcot vallott. Hallgassuk meg magát a kedves öreg mesélő: „A függőhíd egyik kötele föníciai fehér lenből készült, a másik egyiptomi sásból. Mire azonban az átjáró elkészült, hatalmas vihar kerekedett s ez szétrombolta és elpusztította az egész szerkezetet. Amikor Xerxes ezt megtudta, haragra gerjedt s kiadta a parancsot, hogy a tengerszorosba háromszáz korbácsütést kell mérni, a szoros bejáratához tartozó nyílt tengerbe pedig kettős bilincset kell lebocsátani. Még affélét is hallottam, hogye két büntetés végrehajtóival együtt olyan megbízottakat is küldött a király, akiknek azt parancsolta, hogy tüzes vassal süssenek bélyeget a tengerszorosra. Annyi bizonyos, hogy azoknak, akiknek a tengerszoros korbácsolása volt a tisztük, a király barbárul esztelen parancsára így kellett a tengerszoroshoz szülniük: „Te keserű ízű tengervíz, urad és parancsolód azért méri rád ezt a büntetést, mert meg merted őt bántani, holott az ő részéről semmi bántódásod nem esett. És akár tetszik neked, akár nem, Xerxes király mégis átvonul majd rajtad...“ Ilyen büntetéseket szabott Xerxes a tengerre, azoknak pedig, akikre a hídszerkezet felügyelete bízva volt, fejüket vétette“. Ezután elmondja Hérodotos, hogy a függőhíd pusztulása után Xerxes két nagyszerű szerkezetű hajóhidat készíttetett. Az antik technika minden képessége és minden eszköze közreműködött e csodálatos tengeri híd létrehozásában. Nekünk nagyobb tiszteletet kelltanúsítanunk a szellem alkotása iránt, mint amilyet a jó öreg Hérodotos tanúsított — tehát jegyezzük ide a két híd tervezőmérnökének a nevét is, melyet Hérodotos nem tartott érdemesnek feljegyezni. Kisázsiai görög mérnök volt, Harpalos volt a neve. Hét napon és hét éjszakán át vonult a ■.dardanella hídon az ázsiai haderő Görögország felé, hogy ott ura hatalmi tébolyának áldozatként úgyszólván teljesen megsemmisüljön. Nem telt bele másfél évszázad és a Dardanellák csendjét újból hadseregelvonulása törte meg. Csakhogy most ellenkező irányból vonult fel a sereg. Nagy Sándor hadai 334 tavaszán a Dardanellák európai partján, Sestosban gyülekeztek, hogy onnan Abydosba, Ázsiába keljenek át. Nagy Sándor életének és hadjáratnak történetírói részletesen leírják enek a dardanellai átkelésnek a ren elérését. A lélektani rejtélyekbe burkolt csodálatos fiatal lángész a nála megszokott módon olvasztott itt egybe "szinte áhítatot és kiszámított pózt, hősi ,múlt iránti tiszteletet és nagyravágyó hiúságot Azt olvassuk, hogy mialatt 160 személyszállító gálya a görög katonaságot Abydosból Lestos felé vitte, az ifjú király a tengerszoros dléli bejáratánál díszhajóját ragyogó tavaszi napfényben maga kormányozta a túlsó partra. Az út középére érte, áldozatot mutatott beViseidón tógeristennek s közvetlenül az ázsiai part előtt, azzal a ponttal szemben, ahol a hagyomány szerint egykor azíliai hősei táboroztak, dárdáját nekihajította a meghódítandó Rőtszakállú Frigyes császár hajóját vitték a Dardanellák hullámai az ázsiai partra. A császár, ki nagyszerű képességeit hosszú évtizedeken át hol pápákkal, hol ellenpápákkal, holnémet, jol olasz országnagyokkalValó viaskodásra volt kénytelen fecsérelni. 1189-ben — 67 éves korában — végre olyan minőségben léphetett a világ elé, amelyben méltó módon érvényesíthette a maga lovagi mivoltát. Amikor híre érkezett, hogy Szaladta szultán elfoglalta Jeruzsálemet, Frigyes fogadalmat tett a szent város visszafoglalására. Keresztes seregét — hazánkon is áthaladva — a Dárdák deltákhoz vezette, hogy átkeljen rajta Ázsiába. A mostani díszhajó ugyanoly tavaszi tündöklésben, ugyanoly fényes külsőségek pompájában siklott az ázsiai part felé, akárcsak az, amelynek a kormányát annak idején Nagy Sándor tartotta kezében. A Dardanellák keresztes utasára is világraszóló dicsőség várt Ázsiában, de másodszor már ő sem kelhetett át a tegerszoroson: az öreg császár éppoly kevéssé láthatta viszont hazáját, ahogy, hajdan nem térhetett vissza Ázsiából a makedónok fiatal királya. Ezzel véget ér a Dardanellák történetének első korszaka, a romantikus korszak, a fantasztikus célokért misztikus akarások hevületében, hősi rajongások pátoszával véghezvitt dardanellai utak korszaka. Az is fokozza az eddig tárgyalt átkelések romantikus jellegét, hogy a nekilendülés, reményteljes tündöklését mindegyikükben hamar elnyeli a tragikus vég komorsága. Sőt valahogy abban is romantikát érez az ember, abban is a romantikának tilalmakat repesztő, korlátokat ledöntő attitűdjére tapint, hogy a tengerszoros Leander úszásétól Barbarossza Frigyes diíszhajójáig mindig úgy jelent meg, mint valami természeti akadály, amely Európa és Ázsia közé ékelődik és amelyet Jai embernek egy-egy villogva, csábító cél szolgálatában le kell küzdenie. A romantikus korszakban arról sosem esett szó, hogy a Dardanellák útja nemcsak tengerszoros, mely Európát Ázsiától elválasztja, hanem természetadta vízi út is, amely az Égei-tengert — a Földközi-tenger ez alkotórészét — a Márvány-tengerrel, illetve a Fekete-tengerrel összeköti. Ez idők változása akkor következett be, amikor a Dardanelláknak kérésztben, szélességben való átszelése mellé odakerült a rajta hosszában való tovahaladás kérdése is. Az eseményt, amely ennek az új korszaknak a kezdetét jelzi, már érintettük. Hiszen azoknak a török erődöknek a felépítése, amelyek — mint mondtuk — a tengerszorosnak mai nevét szerezték, már a Földköntengert a Fekete-tengerrel egybefűző vízi útnak a kérdésével voltak kapcsolatban. Az erődök e kérdésre válaszolva azt kiáltották világgá, hogy a Földközitenger felől is, a Fekete-tenger felől is csak a török kormány engedélyével lehet a Dardanellákba Behatóra. S e kiáltás érvényt istudott magának szerezni. Hogy ezt megtehette, abbandöntő része volt egy nagyszerű magyar tehetségnek. A Dardanelláknak még ebből az általános eszme történetéből sem szabad kimaradnia báró Tóth Ferencnek, aki III. Musztafa szultán megbízásából az 1770-es években oly remekül megoldotta a Dardanellák erődjeinek és ütegeinek átépítését, hogy munkájával a tengerszorost jóidőre a bevehetetlenség hírére emelte. Nem tartozik e cikk illetékességébe annak a részletezése, hogy hogyan, alakult ki a Dardanellákat ismételten ostromlóágyúk tüzében és nemzetközi konferenciák tanácskozásain a spái helyzet, mely a romantikus célkitűzések hősi pátoszának egykori küzdőterét tisztára közgazdasági útvonallá változtatva, csupán a kereskedelmi hajók előtt tartja nyitva a Dardanellákat, idegen hadihajók elől pedig a tengerszoros mindkét bejáratát elzárja. Csak azt szögezzük le, hogy a Dardanellákhoz kapcsolódó érdeket és igények harcát az új rendezés sem küszöbölte ki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az az égető aktualitás, amely a cikk megírására alkalmat adott. " 9