Magyar Nemzet, 1944. március (7. évfolyam, 49-66. szám)

1944-03-11 / 58. szám

SZOMBAT, 1944 MÁRCIUS 11. , Magyar Nemzet Göbbels Anglia háborús kilátásairól Anglia hadbalépése végzetes és tra­i­gikus tévedésen alapul — állapítja meg dr. Göbbels birodalmi miniszter a Reich legújabb szám­ában, Anglia há­borús eshetőségeit mérlegelve. Anglia azért lépett hadba 1939-ben, hogy meg­akadályozza a keleti német határok csekély korrigálását, amely tárgyilago­san is teljesen jogos volt, mert ebben az európai egyensúly eltolódását látta. E háború folyamán azonban az összes európai határok meginogtak és Lon­donban ma már nyilván senki sem akad, aki azt hinné, hogy az 1939 előtti Európa a háború után ismét valósággá válhatik. Egyszóval Anglia hadbalépése végzetes és tragikus téve­désen alapult. „Egyedül az angolok nem vették ezt még észre“ —­ írja dr. Göbbels. — „Ők még az illúziók vilá­gában élnek és téves, csalóka háborús elképzeléseik labirintusából nem talál­nak kivezető utat. Mindez még félig­­meddig elviselhető volna, ha nem indult volna meg magában Nagy-Bri­­tanniában is forradalmi mozgalom, amelynek kezdetét ugyan ismerik, de végét senki sem tudja még megközelí­tően sem megjósolni. A plutokrata klikk számára félelmetes dolog, hogy a szociális kérdés saját országukban üti most fel fejét, holott a nemzeti szocialista Németországnak éppen azért üzentek hadat, hogy e kérdés nyilvá­nos megvitatását örökre lehetetlenné tegyék. Az öreg reakciós Anglia meg akarta tisztítani a világot a szocializ­mustól és meg kellett érnie, hogy most maga az angol nép is ilyen útra lé­pett.“ Melyik angol tud ma még válaszolni arra a kérdésre’ — írja a miniszter —, hogy mit akar Nagy-Britannia ezzel a háborúval elérni? Vájjon az európai egyensúlyt akarja-e újra helyreállí­tani? És ha igen, ki ellen? Mert ha azt német részről fenyegetik, akkor remélhetnék, hogy a Birodalom legyő­zésével ezt a veszélyt kiküszöbölik, akkor azonban a szovjetúnió ugyan­abban a pillanatban vájjon nem még nagyobb fenyegetést jelentene az európai egyensúlyra nézve és ezzel Anglia biztonságára nézve is? Ha Anglia kívánsága teljesülne és a Biro­dalom összeomlana, a londoni győzelmi ünnepség valószínűleg csak néhány napig tartana, hogy azután kommu­nista tömegtüntetések váltsák fel. A ma vezető Anglia akkor olyan külső és belső helyzet előtt állana, amelyet a USA segítségével sem tudna ellen­őrzése alá venni, sőt még csak befolyá­solni sem. Ebben áll Anglia tulajdon­képpeni háborús problémája. Ha e borzalmas alternatíva felismerése csak lassan is hatja át az angol népet, maga az alternatíva mégis adva van.“ Németország magatartásáról ezzel , az angol problémával kapcsolatban, amelynek kifejlődését az esetleges in­vázió csak meggyorsítja, a miniszter a következőket írja: díz, ÍUnnep ája&& S­zámáró­d FELKAY FERENC novellája PASSUTH LÁSZLÓ Monte Cassinóról Érdekes adatok a Vöröskereszt munkájáról Riport, ami kimaradt a lapból Történelmi pillanatok Látható lett a láthatatlan STRINDBERG-novella PARRAGI GYÖRGY: Egy nő, akitől Napoleon félt GREER GARSON, Hollywood első asszonya GRÓF BETHLEN MARGIT lelki tanácsai Európai ecset — amerikai műterem BÓKAY JÁNOS őszinte nyilatkozata az írókról Voltam a MARI-ban (Kroki) GAÁL ENDRE zenekritikája Jellemek színháza CSORTOS jubilál Intimitások a pesti életből Könyvek a mérlegen OLIVECRONA nyilatkozik az „Ünnep“-nek háromezredik műtéte alkalmából Divat — Szita mester beszámolója Miki egér újabb színes kalandja óta­­ penga Amerika megszakítja Finnországgal kapcso­latait, ha a finnek nem lépnek ki a lm­born­ból Stockholmból jelenti a Német Táv­irati Iroda. A Morgentidningen londoni tudósí­tója megbízható forrásból azt az értesü­lést szerezte, hogy az Egyesült Államok kormánya a múlt héten tájékoztatta Helsinkit. . E szerint Washington meg­szakítaná a diplomáciai kapcsolatait Finnországgal, ha a finnek nem egyez­nek meg Moszkvával és nem akarná­nak kilépni a háborúból. A hír szerint ezt a döntést Gullion, Washington helsinki diplomáciai képviselője nyúj­totta át a finn kormánynak. (MTI.)­zíva lényegében kudarcot vallott. Eb­ben az összefüggésben a cikk írója rámutat Törökországra és Spanyol­­országra, amelyek nem reagáltak a szövetségesek követeléseire. Minden körülmény amellett szól, h­ogy a szö­vetségesek diplomáciája nem tudta megteremteni az invázió politikai kiinduló pontját. Macedóniában választások lesznek Szófiából jelenti az NST. Spartod bolgár igazságügyminiszter, aki ezidőszerint körúton van Mace­dóniában, Szvele Nikole városkában szabad ég alatt népgyűlést hívott össze és­ bejelentette: a kormány el­határozta, hogy az első adandó alkalommal kiírja Macedóniában a Amerikai javaslat a finnek alaszkai elhelyezésére Washingtonból jelenti a Bud. Tud.: A United Press jelentése szerint Alexander Wiley köztársasági szená­tor a sajtó útján javasolja, hogy ha az oroszok finn területeket annektál­­nának, akkor az Egyesült Államok kínálnának fel menedéket Alaszká­ban. Ha az Alaszkába kivándorolni szándékozó­­finn népességcsoportot új jóléthez segítenék — mondotta a sze­nátor —, akkor félreismerhetetlen módon bizonyítanák Finnország iránti barátságukat. Angol képviselők az Atlantic Chartának Németországra való kiterjesztését követelik Londonból jelenti a Bud.­­ Tud.: Hatvanhárom képviselő­csoportja, legnagyobbrészt munkáspártiak, pár­­tonkívüliek és a Commonwealth tagjai, határozati javaslatot fogadtak el, amelyben követelik, hogy az At­lantic Charta elveit Németországra és a Németországgal szövetséges álla­mokra is terjesszék ki. A határozati javaslat szembefordul a kormány nyilatkozataival, amelyek azt a be­nyomást keltik, hogy az Atlantic Charta határozatai Németországra nem vonatkoznak. A határozat sze­rint az ilyen politika teljesen elhibá­zott volna és kedvezőtlenül befolyá­solná a világ tartós békéjének kilá­tásait. Azonkívül kétségtelenül hozzá­járulna a háború elhúzódásához. Lisszabonból jelentik:­ ­ A brit hírszolgálat jelenti: Hatvanhárom parlamenti tag — a munkás-, nemzeti munkás-, sza­­badelvű-, független munkás- és a commonwealth-párt tagjai — csü­törtökön indítványt terjesztettek be, amelyben bírálják a brit kormány­nak az atlanti okmány kérdésében tett nyilatkozatait. Ez a Ház — mondja az indítvány —, amely az atlanti alkotmányban foglalt külön­leges ígéreteket fejében tartja, saj­nálja azokat a nemrégiben tett nyi­latkozatokat, amelyek őfelsége kor­mánya részéről hangzottak el és amelyek azt a benyomást erősítik, hogy az atlanti bullában lefektetett elvek jog szerint nem vonatkoznak Németországra, sem más ellenséges országra. Ezek a megnyilatkozások hitelét rontották az atlanti chartának a szövetséges népek számottevő réte­gében, ugyanakkor az ellenséges or­szágok népeiben megerősítik a tá­mogató szándékot vezetőik iránt s éppen ezért arra alkalmasak, hogy meghosszabbítsák a háborút és a tartós béke kilátásait rontsák, avagy esetleg teljesen lehetetlenné tegyék. Éppen ezért az indítvány előterjesz­tői sürgősen arra kérik a brit kor­mányt, nyilvánítsa ki világosan, hogy a chartában lefektetett elvek az egész világra vonatkoznak. (MTI.) Alexander tábornok a partraszállásos hadműveletek nehézségeiről Bernből jelenti a Német Távirati Iroda. Mint az­ Exchange hírszolgálati iroda Áttolóból jelenti, Alexander tábornok egyik sajtónyilatkozatában egyebek között ezeket jelentette ki: — Bajos megmondani, miikor törünk ki a gyűrűből. Otthon az emberek kissé különösen gondolják el a partra szállítás kétlaki hadműveleteit. Nyil­vánvalóan úgy gondolják: „az ember kiszáll a hajóból és partra teszi a hadianyagot“, úgy, amint béke idején partra teszik az útipoggyászt. Csak­hogy a valóságban mindez sokkal bonyolultabb. (MTI.) Knox: „Válságos offenzívák küszöbén állnak” Lisszabonból jelentik. Washingtoni jelentés szerint Knox haditengerészeti miniszter csütörtökön a képviselőház külügyi bizottságában elismerő szavakkal szólt arról a közreműködésről, amelyben az Egye­sült Államok Brazília részéről része­sülnek. A többi amerikai köztársaság közül a legnagyobb tengerészeti és légi haderővel Brazília működik közre kielégítően az Egyesült Álla­mok haderejével — mondotta. — Ezek a brazil haderők tevékenyen vesznek részt a kereskedelmi hajókaravánok­nak az ellenséges tengeralattjáróktól való oltalmazásában. Knox kijelentette, hogy a szövetsé­gesek válságos offenzívák küszöbén állnak, amelyek mellett el fog tör­­pülni minden eddigi vállalkozás. Kö­zös munka — folytatta beszédét — tette lehetővé az egyesült nemzetek hadai számára az eddigi vízi, földi hadműveletek sikerét. Megígérhetem önöknek — mondotta — anélkül, hogy bármely katonai titkot is fel­tárnék, hogy ezek az összetett had­műveletek kicsinyeknek fognak lát­szani, ha a most tervezés alatt álló támadó vállalkozások valósággá vál­nak. (MTI.) Elhalasztják-e az inváziót? Stockholmból jelenti a TP. Georg Holmin kapitány, a Nya Dagligt Allehanda katonai munka­társa, a küszöbön álló invázióról írt kommentárjában arra a következte­tésre jut, hogy nem kell majd cso­dálkozni rajta, ha a szövetségesek az invázió időpontját még nem tart­ják elérkezettnek. Ámbár az invázió időpontját 1944 tavaszára várták, a mostani körülmények között későbbi időpontra tolódhatik ki, minthogy­­ a szövetségesek körében talán még mindig azon a nézeten vannak, hogy az állandó légi támadások a szovjet rohamával együtt előidézhetik Né­metország összeomlását. Ebben a megfontolásban azonban még mindig számolni kell a német légi fegyver­nemmel, mint hatalmi tényezővel. Az olaszországi hadihelyzet is jelentősen eltér a szövetségesek várakozásától és Olaszországot most aligha hasz­nálhatják fel ugródeszkának a Bal­kán felé. Egy nyugati irányú invá­zióra sem ad ma­­Olaszország kellő sztratégiai alapot és a nettunói és talentói tapasztalatok a szövetséges hadvezetőségnek elegendő okot adnak a megfontolásra. A várakozások elle­nére a 8. brit és az 5. amerikai hadsereg továbbra is le van kötve Itáliában és a közeljövőben aligha válthatók fel, hogy egy inváziós hadsereg rohamokét alkoshassa. Amint a Németországra irányuló szovjet nyomás csak valamivel is enyhül, egy inváziós hadsereg partraszállása után Németország haderejének nagy részét az inváziós csoportok ellen dobhatja és ekkor a szövetségesek a legnagyobb valószínűség szerint katasztrofális helyzetbe kerülnének, amely a győzelem minden reményé­től megfosztaná őket. A nagyszabá­­súan kezdeményezett politikai offen­ fü tud róla? Vince­ György munka­jo­gai.Uos 1943 január végén, február elején Bjelgorod Szum­i (Orosz­­ország) eltűnt. Állítólag kórházba került. Aki közelebbit tud róla, értesítse szüleit, minden költséget visszatéritek. Vince Lajos, Buda­pest, Kossuth Lajos-Wr 16/17. fél *m. 3. „Számunkra az a feladat marad, hogy felkészüljünk anyagilag és erköl­csileg a háborúnak a fejleményekből szükségképpen bekövetkező nagy vál­ságára. Senki sem tudja megmondani, mennyi időt vesz majd igénybe ez a folyamat. Sokáig is tarthat, de for­dítva is lehet. Bizonyos csak annyi, hogy a háborúnak ebben a szakaszá­ban megtörténik a nagy döntés.“ Hogy iparvállók­at keres lehetőleg gyakorlattal, kereske­delmi szaktanfolyammal rendel­kező MAGYAR Kereskedelmi érettségivel bírók előnyben, őskeresztény, magyar állampol­gárságú pályázók kérvényeit kérjük „Leíró“ jeligére vitéz Nagyselyki hirdetővállalathoz, VII., Erzsébet­ körút 23. képviselőválasztásokat. Az új nemzetre­­politikai mozgalom, amely mint­­ is­­­meretes „a közösség ereje“ jelszavá­val folyik, Macedóniára is ki fogja terjeszteni tevékenységét.­­ Szófiai politikai körökben utaltak arra, hogy az igazságügy m­­ini­­s­zt­er által lett bejelentés újabb bizonyí­téka a kormány eltökélt akaratártak, amely arra irányul,­­ hogy minden körülmények között megtartsa Mace­dóniát. - A Wilhelmstrasse a bolgár cáfolatról Berlinből jelenti a TP. A Wilhelmstrasse csütörtöki sajtó­értekezletén felvetették a kérdést, vajjon Délkelet-Európában nem mu­tatkoznak-e új politikai fejlemények. Ennek a kérdésnek megválaszolásá­ban a Wilhelmstrasse szóvivője figyel­meztetett arra a bolgár cáfolatra, amelyben a bolgár kormány hivata­losan szembeszáll azokkal a jelenté­sekkel, mintha bolgár közvetítők állí­­­­tólag megkísérelték volna kapcsolatba lépni a háromhatalmi egyezmény ál­­­lamainak ellenségeivel. A háromha­la­nd egyezmény államainak sorskö­zössége megrendíthetetlenül fennáll —­­jegyezte meg ebben az összefüggés­ben d­r. Schmidt követ. Berlini állásfoglalás Bulgáriának a három­­hatalmi egyezményhez való hűségéről Berlinből jelentik. Német illetékes helyről tájékozásul közlik. A bolgár kormány cáfolatot adott ki az ellenséges részről jelentett állí­tólagos kísérletekről, amelyek szerint bolgár közvetítők érintkezést kerestek a háromhatalmi egyezmény ellenfelei­vel. Berlinben ezt a bolgár cáfolatot úgy tekintik, mint az ellenséges oldal­ról folytatott idegháborúval való nyílt szembehelyezkedést és mint félre­érthetetlen hitvallást a háromhatalmi egyezményben egymás mellé zárkózott nemzetek sorsközössége mellett és ezt elégtétellel állapítják meg. Uve Schmidt követ, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője, a bolgár cáfolatot alkalmid használta fel rövid nyilatkozattételre. Eszerint a délkelet-­­európai politikai fejlődésnek semmi­­esetre sincs olyan irányzata, amilyet az angol—amerikai és a szovjet pro­paganda a maga különleges céljai számára kihasználni igyekszik. (MTI.) Péter jugoszláv exkirály Londonban Londonból jelenti az NST. Péter jugoszláv király csütörtökön Kairóból jövet Lond­onba érkezett Látogatása azokkal a kísérletekkel áll összefüggésben, amelyek arra irá­nyulnak, hogy Tito híveinek bevoná­sával kibővítsék a jugoszláv emigrá­­ciós kormányt. Összeül a londoni Tito-bizottség Londonból jelenti az NST. A Londonban működő úgynevezett T­ito-bizottság, amely Titóékat támo­gatja, Péter volt jugoszláv király megérkezésének hírére szombat estére sürgős ülést hívott össze. Az ex­király kíséretében Londonba érkezett a kairói jugoszláv emigrációs kor­mány miniszterelnöke, Purics és bel­ügyminisztere, Milicsevics is. Küszöbön áll a Spanyolországba irányuló olajszállítás tilalmának felfüggesztése New Yorkból jelenti a Bud. Tud.: A New York Herald Tribune je­lenti, hogy küszöbön áll a Spanyol­­országba irányuló olajszállítmányok tilalmának felfüggesztése a szövetsé­gesek és Spanyolország között rövi­desen várható megállapodás alapján. A lap megjegyzi, hogy Spanyolország hajlandó a szövetségesek legfonto­sabb feltételeit teljesíteni. A török álláspont változatlan Ankarából jelenti az NST. A török sajtó a külügyminiszter nyilatkozata után is foglalkozik a török—angol viszonnyal­. Az első he­ves sajtóvita után, amelyben az angol sajtó támadó cikkeire válaszoltak, a török lapok most már a mértékadó ankarai körök tartózkodó magatartá­sát tükrözik, így féak­sin a Tanin hasábjain rámutat arra, hogy a sajtó­vitával kapcsolatban sem török, sem angol részről nem foglaltak hivatalo­san állást, ez pedig arra vall, hogy ez csupán a sajtó ügye volt és abban egyáltalán nem nyilvánult meg az igazi angol—török viszony. Másrészt a török sajtó egy része még mindig hangsúlyozza, hogy török , részről visszautasítják a hadbalépésre irá­nyuló angol kívánságokat. Török­országot sem meg nem támadták, sem nincsenek terjeszkedési szándé­kai, írja Yalman a Vatan hasábjain és egyetlen nép sem hajlandó hadba­­lépni, ha nem támadták meg. Az Angliával fennálló szerződés ellenére a török külpolitikát továbbra is a török érdekek határozzák meg. E hét végén várják Sir Knatchbull- Hughessen angol nagykövet vissza­térését Ankarába. A török sajtó egyébként a katonai helyzettel is foglalkozik s azt ki­egyenlítettnek tartja- A félhivatalos Ulus úgy véli, hogy a második arcvo­nal kérdése napról napra sürgetőbbé válik az angolszászok számára, mivel a légi háborúval Németországot nem tudják legyőzni s az oroszok már nem sokáig maradnak olyan türelme­sek, mint eddig. A Tasviri Elkjár hangsúlyozza a németek európai hely­zetének erősségét s rámutat arra, hogy a légi támadások nem lehetnek döntő hatással, sőt a mérleg azt mu­tatja, hogy ezeket a légi támadáso­kat az angolszászoknak drágán kell­ megfizetniük. Nagy figyelmet keltett végül a török sajtóban a TASS kairói jelentése, amely szerint szovjet kato­nai küldöttség megy Tito táborába. A Tasviri Efkim­ ebben újabb bizo­nyítékát látja annak, hogy a szovjet végleg meg akarja vetni lábát a Bal­kánon. üzemét, gyárát, lakását, házát SZÁNTÓ F. műszaki fényképész, Teréz­ körút 54. Telefon: 120-516.. . Bombabiztos fotókópia kisfilmre. ”

Next