Magyar Nemzet, 1944. március (7. évfolyam, 49-66. szám)
1944-03-01 / 49. szám
,'HERPff,'TM4 MÁRCIUS 1. Maior Nemzet Gogolák Lajos: 1790-nel, 11. József halálával kezdődik Magyarország reformkora. A nagy európai eszmék ihletésére összeáll két-három nemzedékből pár magános ember s a nyugati polgáriasodás mintájára európai polgári országot akar csinálni Magyarországból, ki akarja ragadni elmaradott naturálgazdasági viszonyaiból, meg akarja változtatni a társadalom szerkezetét, meg akarja honosítani az emberi méltóság nemes önérzetét a haza összes lakosai között. A folyamat lassú és küzdelmes: a kitűnő újítóknak, e magánosan ragyogó elméknek harcra kell szállniok az öreg intézmények ellen, melyek bénítják a nemzeti és emberi fejlődést s melyekről azt hirdetik, hogy azok megmásíthatatlan nemzeti jellemvonásaink legfontosabb elemét teszik; aztán meg le kell küzdeniök az uralkodó nemesi társadalom túlnyomó többségének ellenszenvét, mely a humanitást és a szabadságot, az 1789-es francia változás nagy eredményeit — ha már éppen engednie kell — csupán egyetlen rétegre, a királyi központosítással örökké hadban álló nemességre korlátozná; e nemzedék érzi, hogy le kellene szállnia a mélységes süllyedtségben élő néphez, hogy azt valóban emberré és polgárrá tegye. Mily hatalmas végletek! Egyfelől a történeti folyamatnál több nagyszerű tanulság ötlik elénk. Az egyik: a magyar, felvilágosodás, majd a társadalmi reform emberei 1790 és 1848 között tulajdonképpen igen magános emberek voltak s nem is annyira a hazai viszonyok támogatása adott nekik erőt, hanem az általános európai emberiség eszményeiben való hitük. Tele voltak mérhetetlen becsvággyal, becsvágyuk azonban már nemzeti volt, tudták, hogy nem várhatják másként a politikailag és társadalmi rendszerében elszigetelt Magyarország felemelkedését, csak ha fenntartás nélkül Európához csatlakoznak. Munkásságuknak ez a lényege: ritka önzetlenséggel, hittel és önfeláldozással meg akarták győzni ezt a társadalmat az európai emberiesség erkölcsi értékeiről, gyakorlati hasznairól. Önmagukban már régen elintézték „magyarság és Európa“ állítólagos dilemmáját s most fel akarták oldani ezt az ellentétet az egész ország társadalmában; számukra az európaiság a magyarok felemelkedésének egyetlen módszere volt. Egy másik szempont: a felvilágosodás és reforkor emberei nem voltak relativisták, avagy historisták. Vagyis nem hirdették a történelem, a múlt önértékű mivoltát, nem vallották a múlt uralmát a jelen életen, nem mondták, hogy a múltat csakis önmagában lehet megérteni, de „meghamisítjuk igaz képét", ha általános ideákkal közeledünk feléje. Nem, ők hittek a szabadság, a fejlődés, a haladás lényegében s büszkén vallották, hogy az emberi lét értelme a folytonos értelmi tökéletesedés, az emberi létben való megtisztulás. Szerintük a szabadság — az emberi és a nemzeti — önérték, óriási vágyakozás és az egész emberi létet betöltő remény. Nem relativizálták a szabadságot, nem alkudoztak fölötte kicsinyesen: igenis vallották, hogy a szabadság és az értelem végigkíséri az emberi sors messzi századait; a szabadság és értelem örökké benne él az emberi természetben, csak itt van a régi nemesi rend a maga minden történeti önérzetével és csillogásával, másfelől meg ott meredezik lábai előtt a nép sorsának felmérhetetlen mélysége. Aztán itt van az elzárkózás, az „extra Hungáriam non est tura“ konok ösztöne, mely azt hiszi, minden jó az ország határain belül, másfelől meg ott követelődznek kapuink előtt az általános európai és emberi eszmék, melyeknek láttán a kor legjobbjainak a modern magyar történelemben először be kell ismerniök. Magyarország egyáltalában nem sziget, nem biztos vár a fejlődni, haladni akaró Európa közepén. Ha meg akar állni, ha élni akar önmagának, meg kell újulnia az egyetemes európai emberiség nagy tavaszában. A magyar történetben először beigazolódik, hogy nem vagyunk elég erősek, önmagunkban: belső gyengeségünket, hibáinkat, mulasztásainkat csak úgy gyógyíthatjuk, ha segítségül hívjuk az európai ideákat, ha megtöltjük a nemzeti önérzetet az általános emberiesség értékeivel, ha európai és emberifokra emeljük az elmaradt Magyarországot. Mert az európaiságot mostantól a fejlődés és haladás jelenti s Magyarország nem lehet másként polgáriasodott ország, csak úgy, ha ön lényegébe olvasztja az általános haladás tanulságait, várja a kibontakozást s a történetnek az a legszebb célja és tartalma, midőn a szabadság és értelem önmaga tetőpontjára emelkedik. Tehát nem voltak irracionalisták és romantikusok. Ez a nemzedék már azért is finom is lehetett ez másként; érzik, hogy az itteni régi társadalmi rend nemcsak hogy elavult, hanem belülről, önmagából megújulásra képtelen. És e kiváló emberekben nemzeti ösztön, a nemzeti vágyakozás, hogy méltónak és szépnek lássák hazájukat és népüket. Meg-még habozva állanak a hajdani társadalom tiszteletreméltó, de omladozó, szűk és kényelmetlen épülete előtt, de már tudják, új otthont kell alapítaniok, arányosat, lakályosat, mely mindenkit befogad és mely megfelel az európai emberi ízlés követelményeinek. A kor tehát határozottan európai, ha néha a dekoráció él is az ősi viselet díszeivel. Nem belülről merít ösztönt, indítékokat e nemzedék, hanem Európához fordul; ahogy nem relativizálja a szabadság gyönyörű ösztönét, úgy nem kételkedik egy pillanatra se általános emberi reményeiben. Nem ismer külön magyar és külön európai megoldást: azt vallja, hogy — mivel a magyar ember is ember, egyenrangú európai ember — az európai emberiesség kell, hogy változtatás és kételkedés nélkül megfelelő kerete legyen ennek a népnek, melyet kibontakozásában már nem a régi társadalom, hanem a jog és igazság osztatlan és értelmes vágya vihet előre. A magyar felvilágosodás és reformkor legszebb erénye ez az általános és oszthatatlan emberiesség és európaiság, mely most tölti színültig az ébredő magyar szellemi életet a reform és a fejlődés vágyaival. Íróink és nagy szellemeink mostantól kezdve Utasodnak meg gyógyíthatatlanul a haladás mámorával. Mily paradoxon! — állítsuk csak egymás mellé az 1790-es évek példaadó francia szellemiségét és a tőle tanuló magyar vágyakozást. Thibaudet, a nagyszerű francia irodalomtörténész azt állítja, a XVIII. század végének, a XIX. század elejének francia irodalma az emigránsok irodalma, mely iszonyodva fordul el a betelt forradalom merészségétől, újításaitól, hiszen a francia szellemet és felvilágosodást végeredményben a finom és választékos magas rétegek képviselték, melyeket most megdöbbentett ideáik szótáradó hatása. Nálunk ellenben a mi reménytelenségünkből Európa felé való vágya- skozásunk sohsem engedett felemelgyelemreméltó, mert nem ismert különbséget nemzeti elv és egyetemes emberiesség között. A magyar felvilágosodás későre érkezik; szerte Európában már felzendülnek az emberi jogokat deklaráló francia forradalom viharai; szerte már ledőlnek a régi társadalmi válaszfalak. De nálunk a felvilágosodás csak 1790-re érik meg, még soká nemesi köntösben járnak az európai ideák, az általános emberi szabadságot még soká azonosítják a nemesség jogaival az abszolutista király ellenében, miközben, persze, „szelíd“ és „megértő“ érzelmekkel közelednek a mélységesen alvó nép felé. Azonban csakhamar megváltozik ez az éghajlat; a kor merész és újító szellemei rájönnek, hogy a két fogalom nem választható szét egymástól: a magyar szabadság értelme nem lehet más, mint az európai szabadság, vagyis itt nem lehet külön nemesi szabadság és külön, bár „megszelídített“ állapotok közé helyezett jobbágyi rend; a szabadság érzése kell, hogy egy és oszthatatlan legyen. A magyar szabadságküzdelmek — a nemesség vívta azokat s a nemesség tartotta fenn az ország különállását, sajátos jogi helyzetét — most mindinkább emberi színt kapnak, beleolvadnak az egyetemes emberi szabadság érzetébe. A kor frazeológiájában még fel-feltűnnek a hajdani nemesi érdemekre és jogokra intő utalások, de a követelmények lényege már messziről érkezik, a tartalom és valóság egyetemesen európai, nyugati polgári szabályok és módszerek nyomán akarják megváltani és emberi sorsba helyezni a magyar népet a kor legjobbjai. kedni ily érzéseket, melyek végeredményben bizonyos konzervatív tartózkodással telítették a francia szellemet a politika és a társadalmi változás orgiái ellenében. Hogyne ott véghezmentek a nagy társadalmi változások, az író — a XVIII. század írója! — elvégezte úttörő hivatását. Míg nálunk oly hosszú küzdelmek vártak az írókra, a felvilágosoda eszméinek meghonosítóira, magános és előkelő szellemekre. Érdemük ezért oly végtelen. Nem hiába állapítja meg egy másik francia tudós, az összehasonlító irodalomtörténeti mestere. Van Thiegem, hogy a magyar irodalom az XIX. század végén, a XIX. század elején volt a legeurópaibb, legegyetemesebb, boldog és önzetlen odaadással ölelték magukhoz az eszméket, melyeket többé nem lehetett fenntartani a határokon. Kazinczy, Csokonai, Berzsenyi, Bessenyei szegényes otthonban laknak, nem egyszer nyomorult viszonyok között, a nemesi életforma még csupa „summa rusticitas“, de az európai ideák szárnyain vágyakoztak egy jobb és emberibb jövő felé. Ezt a kort, ezeket az eszméket eleveníti fel Koroda Miklós, a kitűnő újságíró, midőn az általa kiadott „Magyar felvilágosodás feroviáriumá" -ban megszólaltatja a nagy, váltó időszak összes embereit, megeleveníti az ország, a nép, a nemzet, az emberiség előrevitelére vonatkozó általános és hazafiús ideáikat. Vannak mostanában történészek, akik szívesen devalválnák a szabadság és emberiesség nagy erőfeszítéseit régi századainkban. Feléjük hiteles erővel üzennek a kor emberei, akik az oszthatatlan emberiességet és szabadságot akarták Magyarországon meghonosítani. Koroda Miklós nem a szkeptikus szakember, nem a kételkedő fanyarságával nyúl a nemes tárgyhoz, mely kell, hogy ma is lelkesítsen mindannyiunkat; ihlette és szeretettel elevenítette fel a költői beleélés és átérzés adományával teljesen, e nagy időszakot. Ez a némileg belletrista szemlélet lehet talán némelyek szemében hibás, de itt elvégre arról volt szó, hogy maguk a kor emberei beszéljenek hiteles szavakkal, versekkel, idézetekkel. Berzeviczy Gergely, Bacsányi, Kazinczy, Csokonai, a magyar jakobinusok világa ez; e breviárium szerkesztője ezt a drága örökséget kínálja emlékeztetőnek és tanulságnak a mai olvasónak, akinek meg kell, Íme, értenie, micsoda szép és szent kezdetekre tekinthetnek viszsza mai törekvéseink. E nagy emberi, nemzeti és társadalmi tanulságért ajánljuk mindenki — a legtágabb olvasótábor — figyelmébe a ,,Magyar felvilágosodás breviáriuma“-t: ez a könyv — cselekedet .,, Magyar felvilágosodás USEtimtatlan európaiság Magyar feladat: a változatlan európai érzelem Alkalmi példányok kaphatók: 100 k. Centennáriumi Jókai, mint az új 1360. 21 k. Révai lexikon ..... . 1200.12 k. Der gr Brockhaus. 1928—1935 . 2000. 12 k. Meyeri lexikon feld . 1924-1930. 1200- 5 k. Malonyay: Magyar nép művészete ötödik kelet. fűzve . . ... 480.— 5 k. Domanovszky: Magyar művelődéstörténet. félbőrben . 400.— 60 k. Klasszikus regénytár . 730. 60 k. Magyar klasszikusok 380.— 40 k. Külföldi klasszikusok . . 320.— 4 k. Hóman—Kerényi: Egy. tort felb. 320.— 5 k. Hóman—Szekfü: Magv. tört féld 175 — 0 k. Szilágyi: Magv. nemzét tört félb 180.— és még számos sorozat, egyes jó könyvek kifogástalan állapotban. Kérje alkalmi árú ..Expressz“ jegyzékemet, díjtalanul küldöm EHRENREICH LÁSZLÓ „Vígszínház“ könyvesbolt .., Szent István-kert 12. Telefon illóte.. Minden eddigit felülmúl az Unsterlpénteken megjelenő száma. Írtak: Tempe főt Parragi György Paul Bourget Török Andor Királyhegyi Pál Izsáky Margit Gróf Bethlen Margit Passuth László Kolozsvári Grandpierre Emil Egri István Papp Antal Cikk, novella, riport, színházi, film és könyvkritika, humor, derű, szatíra, kép és rajz gazdag tárlata, kép napjai Csatlakozzunk amelynek célkitűzéseit Éri-Halász Imre: „Ki Ne Mondja" c. könyvében Ismerteti STÍLUS KIADÁI Légi támadás idején fegyelmezettséggel az életünket menthetjük meg A sajtóból, a rádióból, a filmből és külföldön járt személyek leírásából élénken él mindenkiben a második világháború egyik legjellemzőbb megnyilvánulási formája, a városok és örségek elleni légi hadjárat. Azt már tudja mindenki, hogy egygy kisebb vagy nagyobb légi támadás mennyi kárt, mennyi bajt, bánatot okoz egy-egy megtámadott városnak. De azt csak kevesen tudják, hogy a megszervezett légoltalom, a fegyelmezett viselkedés mennyi emberéletet ésmennyi értéket mentett meg. Pedig nyugodtan elmondhatjuk, hogy vannak városok, melyek sorozatosan nagyerejű légi támadásokat kaptak, de mégis, a lakosság túlnyomó többsége sértetlen maradt, veszteség elenyésző, a lakások jelentős része lakható maradt, a nemzeti vagyon igen számottevő része megmaradt. Ma már megállapíthatjuk azt, hogy ezideig több millió ember köszönheti életét, testi épségét, lakását, vagyonát a légoltalmi szabályok fegyelmezett betartásának. Ha pedig a pusztulás statisztikáját lapozzuk, elmondhatjuk, hogy sok emberéletet és sok épületet és vagyont lehetett, volna megmenteni ha a légoltalmi rendszabályokat fegyelmezetten betartották volna. Nem óhajtunk adatokat felsorolni, csak megemlítjük, hogy volt egy nagy külföldi tengerparti város, ahol egy esztendő alatt légi támadások következtében kereken 800 ember vesztette életét. Ebből, a 800 főnyi veszteségből, mindössze körülbelül 46 személy volt olyan, aki a légoltalmi szabályok betartása mellett sem volt megmenthető. (Egyrészt a kötelességét teljesítette óvóhelyen kívül, másrészt az óvóhelye telitalálatot kapott.) A többségnek azért kellett meghalnia, mert vagy nem tudtak légoltalmi tennivalókat vagy könnyelműségből, esetleg oktalan önfejűségből nem tartotta be a rendszabályokat De a halottak és sérültek legnagyobb részét azok tettek ki, akik a tömegrémület rabjai lettek és fejetlenül a legnagyobb meggondolatlanságokat cselekedtek. Az említett tengerparti város 809 halottjából mintegy 300 halott egy pályaudvar közelében lévő óvóhely bejárata előtt támadt tumultusban vesztette életét, anélkül, hogy az óvóhelyet vagy környékét repülőbomba érte volna. Ugyanabban a városban egy másik alkalommal a riadó elhangzása után egy éppen kikötött hajón is kitört a pánik a kiigyekvők között. Az egyenlőtlen megterhelés következtében a hajó féloldalra dőlt. A kikötőhíd leszakadt. A tömeg egyik része a vízbe esett. Másik része a földre vagy a vízbe ugrott és így majdnem 200-an pusztultak el szintén közvetlen ellenséges behatás nélkül. A közelmúltban előfordult, hogy egy erősen bombázott város lakói, a támadás elmúlta után, nem a törmelékkel eltorlaszott óvóhelyeken szorultak mentéséhez és a tűzoltáshoz fogtak hozzá, hanem életük, ingóságaik észszerűtlen és tervszerűtlen mentéséhez. Az óvóhelyen lévők közöl emiatt sokan ottvesztek. Ehhez járult még a zavarosban halászó csőcselék is, mely a kihordott ingóságokat vagy az őrizetlenül hagyott lakások holmiját megdézsmálta. E szomorú példákkal szembenáll azonban például egy sportcsarnok több mint 16.000 főnyi tömegének mintaszerű viselkedése. E tömeg légi riadókor példás fegyelmezettséggel, rövid idő alatt a csarnokot idejében rendben kiürítette és bár a helyiség csaknem földig elpusztult, senki sem sérült meg. Már ezek a kiragadott példák is mutatják, hogy az előrelátó szervezés és a fegyelmezettség még a legnagyobb bajban is csodákat művel. Az előrelátás hiánya és a fejvesztettség pedig, ami rendszerint együttjár, még közvetlen veszély nélkül is a legnagyobb szerencsétlenségeket okozhatja. A tapasztalatok mutatják, hogy a fegyelmetlen tömeg ek tömegeit is azért ritkítták előre és kiürítéssel A kiáltó csúcsforgalmat is el lehet kerülni a munkaidő kezdetének és végének az egyes munkaterületeken egymáshoz viszonyított eltolásával. Mindenkiben meg kell rögződnie a tanácsnak: légi veszély, légi riadó esetén el a tömegtől. Irány a néptelen mellékutca. Időnk van erre, hisz A—6 perc alatt szapora léptekkel a tömegtől 300—400 méterre is eltávolodhatunk .Itt sokkal hamarább találunk óvóhelyre, mindig hálás talaja a szerencsétlenségeknek. Részint azért, mert a bajt hozó okok a kis helyen összezsúfolt tömegben is mindig nagyobb kárt tesznek, mint a nagyobb térben szétszórt ugyanannyi emberben. Le Bonn a tömeglélektan nagy tudósa szerint is, „a tömeg lelki alkatánál fogva a rémületre és ezért az észszerűtlen cselekedetekre hajlamos.“ A vakrémület és ennek vészes következményeinek elkerülésére az első teendő már kellő időben a tömegnek térben és időben való megosztása, helyre jutni, mint amennyi belefér. Csak a rendfenntartó személyzet léekjelenlétének és a szerencsés véletelnek volt köszönhető, hogy baj nemörtént. De az ottani mozgóképszínházk máris levonták a tanulságot. Két lőadás közben megfelelő szünetet ikattak közbe és így elkerülték a tömeg torlódását. Igen célszerű ilyen időkben aömegforgalom közterületeket is, például a pályaudvarok környékét, a nagyforgalmú tereket, körutakat, utakat elkerülni és inkább a mellékMeg kell akadályozni, hogy a veszélye,es erőimes perceiben szűk helyen nagy tömeg tör . Falakon közlekedni A nagy városódjék össze, különösen ott, ahol kellő számú óvóhely nem áll rendelkezésre. Ezért kell háború alatt a tömegmegmozdulásokat a lehető legkisebbre korlátozni, időben és térben megosztani, sőt a veszély fokozódásával ezeket esetleg be is szüntetni. Ezért szükséges a tömegforgalmú helyek forgalmát korlátozni a rendelkezésre álló óvóhelyekhez képest. Előfordult például egy alkalommal, hogy egy külföldi városban pont a mozielőadás végén szólaltak meg a szirénák. Vagyis akkor, amikor a kifelé jövő tömeg a befelé menővel találkozott. Kétszer annyi tömeg akart .»J óvóDe a tömegrémület elleni védekezésnek ez csak egyik módja. Másik igen fontos módja a szervezettségi