Magyar Nemzet, 1945. május (1. évfolyam, 1-24. szám)
1945-05-19 / 15. szám
$wamfcatj 1645 május líf | ■ } [ 15. szálú. Ára J.-pengő Magyar Nemz# ________________ • w - ■. ■ ■ ■ _________________________________________________________ Egyetem és demokrácia Az egyetem sokunk számára Szívügy. Még nem felejtettük el azokat a gyönyörű délelőttöket, amikor a napfényes folyosókon körbe-körbe sétálva, szűnni nem akaró tudományos vitákba merültünk. A környezet tüzelt és ihletett, a külvilág elsüllyedt a semmiben és a tudomány, mint valamilyen látható és tapintható fluidum, körülvett bennünket. A tudományos élet szívverését itt éreztük a legerősebben. Ezenfelül mindnyájunk számára közügy az egyetem. Ez az a hatalmas műhely, ahol a magyar értelmiséget nevelik. Egy társadalmi osztály fiatalsága tölti itt legfogékonyabb éveit, nyeri legmaradandóbb benyomásait, szerzi meg életét kormányzó alapfelfogását és épp annak az osztálynak fiataljai, amelynek nevezetes szerep jut az ország vezetésében. Ezért nem lehet senki számára közömbös az egyetem sorsa. Elsőrangú érdek, hogy közoktatásunknak ez a legmagasabb építménye minél hamarabb és maradék nélkül beleilleszkedjék a haladó, demokratikus Magyarország organizmusába. Sajnos, a magyar egyetem rég nem volt a haladás zászlóvivője. Régen elmúltak azok a hősi idők, amikor tanárai a forradalmi eszmékért lelkesedtek. Amikor Barits Mihály jogtanár a francia forradalomért tüzelt és a Martinovicsösszeesküvésben vállalt részes szerepet; amikor Koppi Károly innen hirdette elsőnek Kant filozófiáját és börtönt szenvedett érte; amikor Dugonics András egyetemi óráiról egyenesen a magyar színházba vezette diákjait és a bécsi rendőrök örök gyanúját vonta fejére. Régen elmúltak ezek az idők és a XX. század elejére az egyetem a magyar konzervatívizmus jól kiépített, erősen körülbástyázott fellegvára lett. Már 1918 is maradinak tartotta és ezért kellett 1919-ben az egyetemi tanárok listáját az újonnan kinevezett oktatókkal felfrissíteni. Szellemi életünk mérhetetlen kárára alig néhány hétig működhettek! 1920 után az egyetem még szigorúbban elzárkózott a haladás eszméje elöl. A szocializmust hangoztatni sem volt szabad falai között és még a demokrácia szaváért is büntetés járt. Klebelsberg Kunó sokat alkotott, de ugyanakkor egész kultúránkat megmerevítette tiszaistváni konzervatívizmusa. Az ő tanárai lépést tartottak az európai kultúrával, s a külföld szellemi mozgalmait figyelték. De ugyanakkor nem volt szabad foglalkoznak azokkal az eszmékkel, amik egész Európát mozgásban tartják és hiba indult meg a Szovjet híród, tealán új élet, hiába mutatta meg a nyugati demokrácia törhetetlen erejét, nekik nem volt szabad tudomást venni róla; mindezt úgy kellett tekinteniük, mintha nem is létezett volna. Klebelsberg után jött Hóman Bálint évtizede, szellemi életünknek borzalmas hanyatlása. Az egyetem megszűnt szellemi középpont lenni, politikai játékszerré aljasodott. Új tanárai, a kibédi Vargák és Baráth Tiborok nem tudományos, hanem politikai érdemekért szereztek katedrát és a régiek közül sokan holmi apró karrier-koncot remélve, habozás nélkül vetették magukat a fasizmus örvénylő mélységeibe. Maradt ugyan néhány professzor, akik nem voltak hajlandók közösséget vállalni a szellemi fasizmussal. De ezek kivételes egyéniségek voltak, akik vállalták a belső emigráció minden fáradalmát és nehézségét és a hálátlan hivatalos székben őrlődtek a mindenre kapható fasiszta államhatalom malomkövei között. Az egyetem bűne felmérhetetlen! Mert hiszen nem abban vétesdített, hogy Orsós professzor hajlító volt statiszta-szerepet vállalni a katyni tömegsírok példátlanul aljas komédiájában, vagy hogy Brandenstein báró obskúrus lapokban cikkezett a hitleri rendszer kultúrfölényéről — sokkal nagyobb ennél a bűn! Az egyetemi katedrákról ugyanis évrőlévre száz meg száz hallgató hallgatta a fasiszta rendszer dicsőítését, vagy legalább is csendes jóváhagyását és azután ezek a hallgatók mint tanárok, orvosok, mérnökök, közhivatalnokok, vagy ügyvédek, mint a magyar társadalmat vezető értelmiségek minden poszton ezerszeresen visszhangoztak, napról-napra megvalósították a fasiszta eszméket. Az egyetemi katedrákról kiinduló gondolatok bejárták az egész országot, elértek a legkisebb zugig, a társadalom minden rétegéig. Itt termelték ki a fasiszta jogrendszert és itt neveltek jogfosztó ügyvédeket; itt tanították a leendő orvosokat a humánum megtagadására és az emberi könyörületesség lebecsülésére; itt oktatták a készülő tanárokat az úri rend feltétlen tiszteletére, engedelmes kiszolgálására. Az egyetemen kell tehát először is rendet teremteni, ha demokratikus" Magyarországot" akarunk felépíteni. Hogyan remélhetünk másképpen gerinces, haladó szellemű, munkára kész értelmiséget, ha a katedrákon még mindig a fasiszták, a kiegyezésre hajlamos félfasiszták, az örök óvatoskodók, a kiállni soha nem akarók, a minden hatalomhoz alkalmazkodók ülnek? Ezért keltett általános visszatetszést, hogy az egyetemi igazolások nehézkes akadozásokkal folynak, vagy még el sem indultak és fasiszta magatartásukról közismert professzorok ezidén is meghirdették előadásaikat. Úgy mondják, hogy az egyetemi igazolások elé nagy akadály tornyosul: az autonómia, amely nem engedi meg a külső szerveknek és így a Nemzeti Bizottság felügyelete alatt álló igazoló bizottságnak az egyetem belső ügyeibe való avatkozást. Az autonómia tehát fölkelne szülőanyja, a demokrata gondolat ellen és a fasisztáknak nyújtana menedéket? Aligha hihetjük! Ez az okfejtés jogi rabulisztika. Mi különös tisztelettel tekintünk az olyan nagy történelmi múltat felmutató önkormányzatra, mint amilyen az egyetemé és még nagyobb tisztelettel adózunk annak az autonómiának, amelyet szellemi életünk kiválóságai, válogatott tudósok gyakorolnak. De ugyanakkor azt valljuk, hogy sem az autonómia, sem a demokrácia semilyen formája nem nyújthat menedéket a fasiszták számár. Az autonómia nem lehet akadálya az igazolásoknak és ha más mód nincs, az igazoltatások idejére fel kell függeszteni az egyetemi autonómiát! Olyan pillanatot élünk, amikor a múlt szép hagyományainál többre kell becsülni a boldog jövő biztosítékait. Nincs mit félni az autonómia ideiglenes szüneteltetésétől. Az egyetem tekintélyben és szellemiekben csak nyerni fog, ha átmenetileg lemond önkormányzatáról és nem nyújt Az Izvesztija megbélyegezi egyes lengyel emigránsok háborús uszítását London a félhivatalos japán békeajánlatról idén: Vannak súlyos kérdések, amelyeket a Szovjetunióval együtt kell megoldanunk Háborús bűnösök címen állandó rovatot nyithatnánk. A pénteki nap főbb hírei ezzel kapcsolatban, hogy csehszlovák bizottság indul Németországba a háborús bűnösök elleni perek előzetes nyomozásának lefolytatására. A cseh hivatalos közlemény mindenekelőtt Göringet, Franckot, a csehmorva protektorátus második védnökét, Darré minisztert és Keitel vezérezredest tekinti Csehszlovákiával szemben háborús bűnösnek. A szövetséges főparancsnokság megtiltotta a sajtóinterjúkat az eddig elfogott náci vezetőkkel. Göring, Dittmar, Rundstadt és a többiek ezután már csak hivatalos kihallgatáson felelhetnek a kérdésekre, de kulisszatitkaikkal többé nem „szórakoztathatják”1 a nyilvánosságot A norvég rádió bejelentette, hogy Norvégiában hozzávetőleg ötvenezer embert vonnak felelősségre a német megszállás alatt tanúsított magatartásukért. Ez, Norvégia kisszámú lakosságát tekintve, elég magas arány. A moszkvai rádió azt közölte, hogy Bukarestben harmincnyolc román háborús bűnös ellen kezdték meg a pert. Romániában a háborús bűnösök első csoportja felett hét politikai párt képviselőiből alakított népbíróság ítélkezik. Három tábornok a fővádlott. Ellenük az a vád, hogy Odesszában és környékén tömegesen mészároltatták le a védtelen lakosságot, főleg a zsidóságot. — Figaro itt, Figaro ott— éneklik Rossini híres vígoperájában. Himmler se itt, se ott — zúgják mindenfelé Angliában. Talán ezért nyugtatta meg május 18-án a Reuter-iroda az újságokat, hogy a 2. hadsereg hatóságai ma már tudják, hol rejtőzködik Himmler és rövid időn belül őrizetbe veszik. Megszervezik az európai közlekedést Nem politikai, de igen fontos hír, hogy Londonban összeült a közlekedési tanács. A Magyar Nemzet már jó ideje hírt adott arról, hogy az európai belföldi szállítások megszervezésére külön tanácsot alakítanak a nyugati szövetségesek. Ebben a tanácsban a USA, a brit birodalom, Belgium, Franciaország és Hollandia képviselői működnek együtt. Kezdettől fogva megállapították — ehhez nem kellett különös éleslátás —, hogy Európa talpraállítása és alkalmat arra, hogy a levitezlett rendszer egynémely katonája annak sáncai mögé bújva védje parányi irháját. S a tisztogatás befejeztével visszaáll a régi rend, sőt ellátása a következő három éven belül elsősorban szállítási kérdés. Olyannyira az, hogy ezzel szemben a politikai momentumok háttérbe szorulnak. A tanács végrehajtóbizottságának elnöke Franciaország képviselője, Jean Lévy, az Ügyvezető-igazgató Hendelink tanár, akit Hollandia delegált a bizottságba. A szövetségesek nagyon sokat várnak az új szervezet munkájától. Edén San Iránciscóról Edén nyilatkozott az alsóházban a san francisikói értekezletről. Beszéde nemcsak konvencionális volt ,a konferencia sok tekintetben kedvezőbben alakult, mint várni lehetett. Az angol külügyminiszter nagyon melegen emlékezett meg baráti és igen hasznos tanácskozásairól Truman elnökkel, ismét leszögezve, hogy az Atlanti-óceán két partján élő angolszász államok hasonló módon ítélik meg a világ dolgait és a nézetek azonossága közöttük nemcsak diplomáciai frázist jelent. Ez a körülmény biztatása jövőre — mondotta Edén —, de nem szabad tagadnunk, hogy vannak nyugtalanító kérdések, amelyek közül egyesek sürgős megoldásra várnak. Edén először alkalmat akar találni a kérdéseknek a brit kormány többi tagjával történő megvitatására, aztán részletes nyilatkozatot tesz az alsóházban, amely pünkösd után elkezdi a nemzetközi kérdések aránylag szabad tárgyalását. A sürgősen megoldandó európai problémákkal kapcsolatosan, amelyekről Eden külügyminiszter az alsóházban is beszélt, az angol sajtó pénteken reggel nagyobb cikkeket közöl. Egységes akció keretében lehet csak megoldani a felmerült vitákat, elsősorban a lengyel kérdést. A liberális News Chronicle a következőket írja: — Még lengeti a győzelmi lobogókat a szél és sokan máris aggodalommal látják, hogy több európai ponton nyugtalanító jelenségek merültek fel. Triesztre, Klagenfurtra és a francia csapatok által legújabban megszállott olasz területre gondolunk. Reméljük, hogy a küszöbönálló hármas találkozó mindent kielégítően megold. Ausztria és a szláv országok A moszkvai rádió külpolitikai kommentátora érdekes felfogású előadást tartott Ausztria és Németország viszonyáról az utolsó évszázadban. A náci Németország erőszakos egyesülése Ausztriával — mondotta a hírmagyarázó — egyoldalú üzlet volt, amelyre az még szebb lesz annál: demokratikus Magyarországon — demokratikus egyetem, a tudomány eddig üldözött és félreállított munkásainak részvételével! Ez lesz az osztrákok csak ráfizethettek. A nagynémetség jelszava alatt a birodalom teljesen be akarta olvasztani Ausztriát, hogy erőit kiszívja s azután csatasorba állítsa a szláv népek ellen. Holott Ausztria sorsa szorosan a csehek és a délszlávok sorsához kapcsolódik. Ausztria alkonya abban a pillanatban kezdődött el, amikor külpolitikája a német birodalommal azonosította sorsát és a szláv, népek ellen fordult. Ez teljes vereséggel, a monarchia szükségszerű széthullásával végződött. A második kísérlet, a nácizmusé viszont teljes katasztrófára és pusztulásra vezetett. ( Az orosz hírmagyarázó fejtegetéseit azzal fejezte be, hogy a szabad és demokratikus Ausztria csak úgy lehet boldog, ha testvéri egyetértésben él a szomszédos szláv országokkal. Az Izvesztija külpolitikai munkatársa a lengyel emigráció egy részét támadja. Az Egyesült Államokban olyan lengyel csoportokra bukkanunk, amelyek Hitler politikáját folytatják Németországon kívül. Az Egyesült Államokban működő lengyel sajtó egy része, a Németország fölötti közös, szövetséges győzelem után, nyíltan a Szovjetúnió elleni háborúra biztatja Amerikát. Ezek a lengyel uszítók keltik Göringben azt a reményt, hogy Németország leverésével sincs még vége mindennek az ő számára sem. Megerősödött a francia baloldal A francia belpolitikában határozottan megerősödött a kifejezetten baloldali befolyás. A kommunista, a szocialista és a szélső radikális párt a községi választások során a szavazatok ötvenkét százalékát kapta meg. A francia belügyminisztérium az eredményről hivatalosjelentést tett közzé, amelyhez politikai konklúziót is fűz: nyilvánvaló, hogy országunk egységesen Vichy ellen és a demokratikus köztársaság mellett szavazott. A választások egyik kísérő hatása, hogy de Gaulle hamarosan átalakítja kormányát, amelynek tagjai lesznek a németországi deportációból hazatért vezető politikusok közül Herriot, Daladier, Reynaud és Leon Dlum. De Gaulle állandó tanácskozásokat folytat hazatért államférfiakkal, bár egyes lapok tiltakoznak az ellen, hogy 1940 előtti politikusok belépjenek a kormányba. Ez a tiltakozás feltehetően elsősorban Daladier személye ellen irányul, aki részt vett a müncheni konferencián, de Léon Blumra is vonatkozhat, aki mint szocialista vezető, a francia szindikalizmus nem túlságosan szerencsés mozgalmaival szemben kevés rugalmasságot mutatott: igazi autonómia, az igazi egyetem, a demokratikus ország igazi szellemi középpontja! Ennek eléréséért áldozatoktól sem szabad visszariadni! \