Magyar Nemzet, 1945. július (1. évfolyam, 49-74. szám)
1945-07-27 / 71. szám
Döntő győzelmet aratott a munkáspárt az angol választásokon A Labour Party abszolút többséget kapott . A Chunchill-kormány 14 minisztere vesztette el mandátumát Néhány hete már annak, hogy az angliai általános választások lezajlottak, de a szavazatokat tartalmazó lepecsételt urnák felbontása csak csütörtökön reggel kezdődött el. A néhány hetes „várakozási időre" azért volt szükség, hogy megérkezhessenek a távolkeleti fronton harcoló katonák szavazatait összegyűjtő urnák is. Az egész világ feszült figyelemmel várta a szavazatok összeszámlásának megkezdését és leste a rádiókészülékek mellett a részeredmények óránkénti közlését. Az angliai választások ugyanis az európai választás-sorozat kezdetét jelentik, rövidesen következnek a franciaországi, bulgáriai, görögországi, lengyelországi és más országokbeli választásuk is. A Reuter-iroda becslése szerint a választásokon 25 millió szavazó vett részt, akiknek voksait az urnák csütörtöki felbontásáig ,18.000 helyen őrizték. A szavazatok összeszámlálásának első pdiadalától kezdve a munkáspárt óriási arányú előretörését jelentette a londoni rádió... Churchillt ugyan nagy többséggel választották meg saját választókerületében, de legnevesebb miniszterei és a konzervatív párt kimagasló politikusai sorra megbuktak. Anglia kormányzását a munkáspárt fogja átvenni, amelynek vezérét — mint esetleges utódját — Churchill már Potsdamba is magával vitte. Az angol miniszterelnök, úgy látszik, számolt bukásának lehetőségével. E pillanatban még nincs eldöntve, hogy most, vagy csak Potsdamból való hazatérése után következik-e be Churchill hivatalos lemondása. Az eddigi előjelek szerint Churchill — Adleevel és Edennel együtt — visszatér Potsdamba, hogy részt vegyen a háromhatalmi konferencia befejezésén. Angol parlamentáris szokások szerint Churchill tovább vezetheti a folyó ügyeket az új alsóház összeüléséig és esetleg csak akkor mond le, amikor a hagyományos felirati vita során atöbbségi pártból alakuló kormánynak kell helyet adnia. Kétségtelen, hogy a mostani angol választások — úgy Anglia, mint a világ szempontjából — sokkal jelentőségteljesebbekminden eddigi hasonló választásnál. Anglia új útra lépett és új irányba indult el... még vezérének, Archibald Sinclair-nek a mandátumát is elvesztette. Tizennégy egyetemi választókerület eredménye csak augusztus 19-én válik ismeretessé. Beveridge kibukott Sir William Beveridge, a liberális párt tagja, a híres szociális biztosítási javaslat megalkotója, egy konzervatívpárti képA londoni rádió berlini értesülése szerint — mint az MTI közli — Sztálin és Truman Potsdamban folytatja a tanácsviselővel szemben bukott el a választásokon. Herbert Morrisson, a munkáspárt egyik vezére, fölényesen győzött a lokshami választókerületben a konzervatív jelölttel szemben. Sir Ernest Bevin munkáspárti képviselő, a koalíciós kormány munkaügyi minisztere, akinek választókerületében különösen heves küzdelem zajlott le, megtartotta mandátumát o hozásokat Churchill távollétében is. Az angol miniszterelnököt egyébként péntekre viszszavárják Potsdamba. Truman ésSztálin tárgyal Churchill távollétéroesa is al Azamerikai sajttó a ssssssikáspárt „miladisii elsöprá» győzelméről” Az amerikai lap- és rádiókommentárok elsősorban azt hangsúlyozzák, hogy az angol választások leghatalmasabb lapnúbizonyságát adták a cselekvő demokráciának. Anglia az első ország, amely az európai há-rú győzelmes befejezése után,bad, titkos és általános választásokat tartott. A munkáspárt győzelme abszolútnak és mindert elsöprőnek nevezhető. A Stew York Times, mint egyik legtekintélyesebb amerikai külpolitikai orgánum vezércikkben foglaal állást az angol választásokhoz. Ennek a cikknek főmotívuma, hogy nem fog megváltozni a brit külügyi politika kontinuitása. A választások eredménye nem zavarhat meg semmit a nemzetközi viszonylatok tekintetén , mert a brit külpolitikát részben állandó szakemberek irányítják, részben pedig a munkáspárt és a konzervetívpárt a külpolitikai legfőbb kérdésekben ugyanazért a célért harcol. Ennek csak külső jele, hogy szerdán Churchill és Attlee együtt tértek haza Potsdamból és még e hét végén együtt fognak a hármastalálkozóra ismét visszautazni. Eden megtartotta mandátumát Néhány konzervatív miniszter, közöttük Eden, megtartotta mandátumát. Az újra megválasztott miniszterek a következők: Richard Hudson, Richard Roller és Sir Andrea Dunsan. A konzervatív párt elvesztette főfészkeinek és legbiztosabbnak hitt mandátumainak egyikét, Wimbledont Itt a munkáspárt átütőerejű győzelmet aratott. A cambridgei egyetemi városi mandátum. " ugyancsak a munkáspárté lett. Oxfordban a konzervatívok megtartották a mandátumukat. Sinclair elvesztette mandátumát Délután 6 órakor — a londoni rádió jelentése szerint — a szavazatok, addigi összeszámlálása alapján: a munkáspárt 359, a konzervatívok pedig 181 mandátumot szereztek. A többi párt mandátumai egészen lényegtelenek. A liberális párt A francia rádió közlése szerint — mint azMTI jelenti — mint — mint az MTI jelenti — Bétain tábornagy bűnügyében tanúként hallgatták ki Lebrun volt köztársasági elnököt is, aki kijelentette, hogy Pétain két nagy hibát követett el: hitt Nérmetország győzelmében és hitt abban, hogy az ő tábornagyi tekintélye a német megszállás alatt megvédi majd Franciaországot. A külpolitika egy napja A lengyel nemzeti bizottság megalakításának első évfordulója alkalmából a négy nagy politikai párt közös manifesztummal fordult a közvéleményhez, amelyben rámutatott arra, hogy a Szovjetunióval való barátság politikájának köszönhető a demokratikus Lengyelország eddigi felemelkedése. A londoni reakciós emigráns csoport szégyenteljes kudarcot vallott. Lehmann, az UNRRA vezérigazgatója, akit Tito tábornagy Belgrádban kihallgatáson fogadatt, vérhasban megbetegedett és így félbeszakította európai körútját. A tokiói rádió bejelentette, hogy brit csapatok szálltak partra a Maláji-félszigeten levő Paket város környékén. Pakét körülbelül félúton van Rangcon és Szingapúr között. A Szovjetunió eddigi svédországi nagykövetét, Kolontay asszonyt — mint hivatalos közlemény tudtul adta — felmentették állásától. Kolontay aszszony január óta súlyos betegen fekszik egy moszkvai kórházban. Az amerikai rádió közlése szerint a Csendes-óceánon szolgálatot teljesítő amerikai repülőerők parancsnoka kijelentette, hogy rövidesen tízezer repüőgép támadja Japánt. S hírek Csehszlovákiából A prágai lapok jelentése szerint Benes köztársasági elnök július 20-án aláírta a magyaroktól, németektől, az állam ellenségeitől bevont ingatlanok benépesítéséről szóló okmányt. Rövidesen közlemény jelenik meg arról, hogy kik azok, akik igényt tarthatnak ilyen ingatlanokra és az igénylés milyen feltételek mellett történhetik. A Csehországban az okmányban lefektetett határozat az aláírás napjával érvénybe lépett. a * A brunni néptörvényszék ítéletet hozott, a’ 40 éves cseh nemzetiségű Matousek Jaroszlavot halálra és a 45 éves német nemzetiségű Franck Ilonát pedig életfogytglaniegyházra ítélték. Az volt a vád ellenük, hogy egy kolostor tizenkét papját a német Gestapo embereivel elhurcoltattak és közülük kettőt meggyilkoltak. Az ítéletet Matousikon végre is hajtották. Paris jelenti: A Voix de Paris szerint: A francia közvélemény mélyen elítéli Bétain makacs hallgatását. A tábornagy, aki a legsúlyosabb váddal áll a nép bírósága előtt, neon bjilhat a némaság leple mögé, mert ilyen taktikával csak önmagát vádolja. Érthető felháborodást váltott ki az a magatartása, amellyel egyszerű hallgatással vélte megválaszolni azt a kérdést: segíz-e, hogy szívélyes hangú leveleket küldözgetett Hitlernek? * A Combot ismerteti a németországi és ausztriai francia megszállási övezetek egységes alapelveinek megvalósítására kiadott kormányintézkedéseket. A katonai hatóságok támogatására a civil tisztviselők egész sora utazott Németországba és Ausztriába. Szófia jelenti: Bulgáriában a választásokat augusztus 26-ra írták ki. A választások előtt a négy kormányzópárt: a Zvenárok, amely radikális polgári jellegű és radikális érzésű katonaságot csoportosítja Kimon Georgiev miniszterelnök és Velcsev hadügyminiszter és társai mögé, a szociáldemokrata párt, a kommunista párt és a mártírhalált halt Sztambolinszki agrárpártja a reakció elleni küzdelmet határozták el. A nemzetgyűlési választások előkészületei befejeződtek, a választók, névsorát összeállították. Az ország minden helységében megalakultak a választó bizottságok... Súlyosan terhelő tanúvallomások Psiain tábornagy hmnperében Lantaffia egyik kerülete kamsiainéla képviselőt választott Az angol hírszolgálati iroda közli, hogy a király délben megtétezett a Buckinghami Palace- ra, ahol tájékoztatták a választások addigi eredményéről. London egyik választókerületében a kommunista jelölt győzött a munkáspárt jelöltjével szemben. Birminghamben, ahol az előző választáson a munkáspárt teljes vereséget szenvedett, most hét munkáspárti képviselő aratott győzelmet. A moszkvai rádió kommentárja a fasizmus maradványainak eltávolításáról Moszkvából jelenti az MTI, megfelelően a felszabadított orhogy a moszkvai rádió rámaszágokban erélyesen megindultatott arra: a krími értekezlet a reakció felszámolása. Bizohatározatai értelmében el kell nyos események azonban azt távolítani a felszabadított or- mutatják, hogy a fasiszta szél- Szágokban a fasizmus összes sem képviselői még nem tették maradványait. A krimi értekez le a fegyvert. Az utóbbi időben létén a három nagyhatalom ve- észrevehető többfelé a reakciós zetői leszögezték, hogy meg kell elemek mozgolódása. Tito mársemmisíteni a náci törvényeket, sáli is azt mondotta, hogy jóintézményeket és a német néposzláviában is akadnak még életéből el kell tüntetni a mili- sötét elemek. Siettetni kell a turista szellem befolyását, tisztogatás további folyamatát. Ugyanakkor a többi felszabadt- A felszabadított népek egyik tast országra vonatkozóan is, így legfontosabb feladata, hogy ezt határozzák. A krimi értekeztet a folyamatot gyorsítsák, ten elfogadott nyilatkozatnak Bulgáriában a háború ellenére is megmaradt az állat- és baromfiállomány. Általában élelmiszerfelesleg mutatkozik. A tojás ára 20 fillér, magyar pénzre átszámítva. Csak a közlekedési nehézségek akadályozzák a bulgár élelmiszerfölösleg kellő értékesítését. Ezidőszerint Romániába és Görögországba exportálnak, a La Deraise Heure szerint ki éles támadást a Hitlerrel rokonszenvező és nácikkal barátkozó belga király ellen. * A Le Peupte beszámol arról, hogy a norvég szociáldemokrata párt és kommunista párt elhatáorozták egyesülésüket. A két munkáspárt közösen vesz részt a közeljövőben megtartandó választásokon. Szovjet tengeszünnep a Dunán Moszkvából jelenti az MTI, hogy a szovjet dunai hajóhad díszfelvonulást tartott a haditengerészet napja alkalmából. Az ünnepségen résztvett Vorosilov tábornagy és Puskin követ is. Brüsszel jelenti: A belgakirályválság terén nem teremtődik nyugalmi helyzet a parlamenti döntés után sem, amely , felfüggesztette a lemondani vonakodó király uralkodói jogait. Tekintélytes politikusok egész sora intézett — Moszkva jelenti. Az Izvesztijában P. Beljavszkij nagy cikket ír az Ukrajnához csatlakozott kárpátaljai ruszin köztársaságról. Leírja Ungvár életét, színesen beszámol az 1944 november 26-án felszabadult Munkács mai állapotáról és megírja, hogy a kárpátaljai ruszinok háromszáz éves vágya teljesült, amikor Szovjet-Oroszországhoz csatlakozhattak. Beljavszkij cikkében arra is utal, hogy az Ungvárott, Munkácson és a többi városban, valamint falvakban lakó magyarok élete békés és nyugodt keretek közt folyik, mint általában a Szovjetunió egész területén a nemzetiségi kisebbségek élete. * A Pravda fotoriporternője, Kisztova, érdekes fényképet közöl lapjában. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor Montgomery tábornok a berlini Brandenburger Tor-nál felsorakozott díszszázadok előtt Zsukov marsallnak átnyújtja az angol Vitézségi Rend Nagykeresztjét. A képen látható még Rokoszovszki marsall, aki a rendjel parancsnoki keresztjét,továbbá Szokolszki hadseregtábornoknak és Malinin vezérezredes, akik a brit birodalom vitézségi rendjel keresztjét kapták. * A Komszomolszkaja Pravda Szimferopolból jelenti, hogy a jugoszláv ifjúsági küldöttség Sztálingrádból Krimbe érkezett. A Konszomolszkaja Pravda egyébként a nagy, nemzeti háború alatt tanúsított magatartásáért és hasznos munkájáért megkapta a „Nemzeti háború rendjei“ I. osztályát, amelyet Kalinin elnök személyesen nyújtott át a lap szerkesztőjének. London jelenti. A Daily Telegraph csütörtök reggeli száma megemlékezik G. B. Shaw mai elfeetésnapjáról. .Shaw — írja a cikkíró — olyan öreg lett, mint, Szofoklesz. De Szofoklesz mégis többre vitte, mert Periklész tábornokká nevezte ki az Antigonéban megnyilatkozó politikai bölcsesség miatt. Shaw az egészen nagyírók közé tartozik, de a politikai bölcsességnek ezzel a formájával nem rendelkezett.» Berlin jelenti: Zsukov tábornagy elrendelte, hogy az orosz zóna területén bárki tulajdonában lévő aranyat, platinát és ezüstöt az orosz katonai hatóság bankjánál letétbe kell helyezni. * Truman elnök a potsdami konferencia szünetében Frankfurtba utazik, ahol csapatszemlén vesz részt és amerikai kitüntetéseket ad át hat angol tisztnek.* Napi 1000 tonna élelmiszert hoznak berlini zónájukba huszonöt napon keresztül az angol megszálló csapatok, akik most átvették kormányzási területük élelmiszerellátását. A szövetségesek közös ellenőrző bizottsága tilalmat rendelt el mindennemű uniformisok hordására és fegyverek készítésére a németek számára . Darmstadtban hadbíróság elé került 11 olyan német, aki annak idején példátlan kegyetlenséggel, kövekkel és dorongokkal agyonvert 6 amerikai repülőt, akik kényszerleszállást végeztek. A repülőket, akik közül több még félig élt, egy gödörbe dobták.. Hírek Jugoszláviából Az amerikai hatóságok több jugoszláv háborús bűnöst kiszolgáltattak a Jugoszláviának. Ezek a háborús bűnösök már meg is érkeztek Belgrádba, kihallgatásukat azonnal megkezdték. Így rövid néhány napon belül sor kerül Jovnovics Dragomir, volt belgrádi rendőrfőkapitány, Janics Velisjor, a Ljotics-párt vezetőjének, Sztojadinovics Dragomir, a volt miniszterelnök fivérének, a Vreme című lap felelős szerkesztőjének és Krakov Sztaniszlav hírlapíró ügyének tárgyalására.* Az Amerikai Vöröskereszt 350.000 jugoszláv gyerek részére küld ruházati cikkeket. Ezenkívül 3000 gyerekpólyát és 189 mázsa tejport szállít Jugoszláviának.* A belgrádi Politika a görög és a török reakció mesterkedése cím alatt vezércikket közöl. Ez a következőket írja: «A Balkán népeit az elmúlt 100—200 év alatt ért szerencsétlenségek a hírhedt felek kérdés nyomán, felmerült úgynevezett politikai egyensúlyból származtak. Ez számos egymás közti leszámolást idézett elő és óriási áldozatokkal járt. Most, amikor a Balkán népei a történelem folyamán először jutottak abba a helyzetbe, hogy megszabaduljanak ettől a végzetes politikai egyensúlytól és mindannyian arra törekszenek, hogy urak legyenek a saját portájukon, a görög reakciósoknak eszükbe jutott, hogy megint ehhez a veszedelmes fegyverhez nyúljanak. A görög reakció elfelejti, hogy a hatalmi egyensúly politikája már divatjátmúlt, a nagyhatalmak politikája a Teheránban, Yaltában és San Franciskóban kötött egyezményeken alapul. * A celjei hadbíróság most vont felelősségre hét szlovákiai ille* tőségű férfit, akiket hazaárulással és ajugoszláv nép ellen elkövetett tömeggyilkossággal vádoltak. Ötöt kötél általi halálra, egyet kényszermunkára, egyet pedig N évi rabságra ítélek. ,v ArbureS'Éli*k imnái!v lábiskort tagjai Az eddig beérkezett jelentések szerint a Churchil-k kormány tagjainak egész sora bukott ki az új angol parlamentből. Churchill számára talán a legfájdalmasabb Brendan Brakksn-nak, a tengernagyi hivatal első lordjának választási bukása, mivel Dracken a leszűkebb haláli köréhez tartóról. Az angol admiralitás első lordjával szemben Sir Frank Noel Mason altábornagy, munkáspárti jelölt győzött, aki 1941- ben a moszkvai brit katonai Winston Churchill miniszterel,.öket nagy ■fölénnyel választottak meg régi kerületében, Churchill 1/000 szótöbbséget kapot. A miniszterelnök veje, Dun-Can Sardgs közmunkaügyi kiküldöttség vezetője volt, korábban pedig a gibraltári angol kormányzóságot vezette. A kormány tagjai, közül kibukott Ijmg Hoate-Betisha, Lloyd Sommers, Amety, Chris Richard Lem, Lord Symmsand, Wormsley és Macauilan. Iloare Belishat Mike Ford plymouthi újságíró buktatta ki a parlamentből. Sir James Grigg brit hadügyminiszter cardiffi veresége is nagy feltűnést keltett. niszter megbukott a norwoodi választókerületben. Nagy feltűnést keltett a konzervatív Astor asszony bukása. Ellenjelöltje Middleton asszony,aki a munkáspárthoz tartozik, kapta a kerület mandátumát. Chisrell't megválasztották, veje negbujkott