Magyar Nemzet, 1946. szeptember (2. évfolyam, 194-218. szám)
1946-09-01 / 194. szám
A MiW Nemzet.. A koalíció és a kritika írta: Parragi György Abban a vitában, mely a koalíció legnagyobb pártja és legdinamikusabb pártja között keletkezett és amelyet Rákosi Mátyás kecskeméti beszéde és Kovács Béla válaszcikke indított el, megjelent Révai Józsefnek egy figyelemreméltó vezércikke, amelynek ténybeli tévedéseire azóta Kovács Béla egy második cikkben szintén megtette a kisgazdapárt észrevételeit és helyreigazításait. A R£vay-cikknek nem is ténybeli megállapításaira kívánok reflektálni, hanem bizonyos elvi kijelentéseivel akarok foglalkozni. Ezúttal ugyanis kivételesen az elvi megállapításokban teljesen egyetértek Révaival és őszintén örülök, hogy a Szabad Nép vezércikkeinek ezt a részét úgy tekinthetem, mint a magam régi és következetesen hirdetett felfogását. Révai cikkeinek ebben a részében azt fejtegeti, hogy Rákosi kecskeméti támadása a kisgazdapárt ellen és a nyomában keletkezett sajtópolémia a legkisebb mértékben sem veszélyezteti a koalíció fennállását. Szó szerint ezeket írja: „A mi véleményünk szerint a koalíciót nem sajtópolémiák, nem itt is ott is fellépő túlzások, nem személyi ellentétek és pártféltékenység, nem is a szókimondó bírálat veszélyezteti..." Ugyancsak Révai írja említett cikkében: ,,Aki szókimondó bírálattal rámutat a koalíciót fenyegető veszélyekre, használ a koalíciónak..." — „Azt hisszük nem árt, hanem használ a magyar érdekeknek, ha a demokratikus külföld látja, hogy a magyar demokratikus koalíció nyíltan bírálja önmagát, nem keni el, hanem feltárja a hibákat...". Révai és pártja ezúttal először állt ki a szabad bírálat joga mellett. Először mondták ki, hogy a kolíciót nemcsak dicsérni, de bírálni is lehet, sőt kell. Először halljuk és olvassuk a a túlsó oldalról, hogy aki bírál, nem szükségszerűen ellensége a demokráciának vagy a koalíciónak. Mi ezeket az igazságokat szinte közhelyszerűen régóta ismételjük. De eddig ez a véleményünk kevés megértésre talált a másik oldalon. Ha kisgazdapárti képviselők, közírók gyűléseken, sajtóban „szókimondó bírálatban" részesítették a koalíciós politika bizonyos kilengéseit, elhajlásait, antidemokratikus jelenségeit, úgy azonnal vádat emeltek ellenük, hogy veszélyeztetik a koalíció fennmaradását. Feketelistákat készítettek rólunk és a pártunkból való kizárásunkat követelték a szabad bírálat és a demokrácia szabadságának nagyobb dicsőségére. Ha a vidéki kisgazdapárti lapok a bírálat élesebb hangját alkalmazzák, azonnal lesújt rájuk a belügyminiszter betiltó végzése. A nagyobb vidéki városok lapjai: a soproni, győri, szombathelyi, pécsi, kaposvári, debreceni, egri, nyíregyházi, orosházi, hódmezővásárhelyi stb kisgazdapárti lapok már mind-mind be voltak tiltva hosszabb-rövidebb ideig. A szabad bírálat gyakorlatáról, amelyet Révai is helyesnek, demokratikusnak ismer el, a vidéki kisgazdapárti szerkesztők sokat tudnának mesélni. Ezért örülünk különösen Révai vezércikkében foglaltaknak, mert szeretnénk hinni, hogy Révaiék nemcsak a saját pártjukhoz tartozó politikusoknak és újságíróknak tartják fenn a szabad bírálat, a szókimondó kritika jogát, hanem minden demokratikus meggyőződésű magyar állampolgár részére. Szeretnék hinni, hogy a Révai-cikk fordulópontot jelent a belügyminiszter úr sajtópolitikájában is és a jövőben a kisgazdapárti, de más párti lapok is a betiltás veszélye nélkül gyakorolhatják a demokrácia legszebb és legfontosabb jogát: a szabad bírálatét. Ne hivatkozzanak többé arra, hogy a demokráciát mai zsenge és gyenge állapotában még nem szabad kitenni a szabad bírálat megterhelésének. Az amerikai demokrácia atyja, Jeffrisin Tamás a nehéz élőfeltételek közül a föktett, külső ét leítő eskntégek támadása által veszélyeztetett demokrácia kezdetén hirdette: .H Ha elveszik a sajtószabadságot, könnyen megfoszthatják a polgárt minden más szabadságjogától". Ezért már az első amerikai alkotmányban fundamentális jognak ismerték el a szólás- és sajtószabadságot, amelyet a kongresszus sem tudna hatálytalanítani. Nagyon örülünk, hogy Révai József is osztja azt a nézetünket, hogy az önbírálat nemcsak a magasabbrendű egyénnek, de a magasabbrendű demokráciának is egyik legtündöklőbb, de egyben leghasznosabb erénye. Mi is azt tartjuk egészséges és a demokrácia megtisztulását, fejlődését előmozdító szellemnek, ha a hibákat nem elkenjük, de szókimondással feltárjuk, hogy meggyógyíthassuk, kiküszöbölhessük őket. Ezért a demokrácia nem követheti a fasiszta diktatúrák és a reakciós féldiktatatúrák gyakorlatát, amely a sajtóra szájkosarat akasztott, amely politikai és gazdasági represzsziliákkal gúzsba kötötte a szabad sajtót és szellemi rabszolgává degradálta a sajtó munkásait. A demokráciában a szembenálló véleménykülönbségeket nem cenzúrával, koncentrációs táborok felállításával, goebbelsi kaptafára irányított bérsajtóval vezetik le, hanem a szabad emberek, szabad sajtó, szabad diszkussziójával. Nekünk nem eszményünk a régi jakobinus jelszó: „Sois mon frére on ja te tue". Légy testvérem, mert megöllek, még kevésbé a cinikus náci mondás: ,,Bist du nicht mein Brüderlein, so han ich dir dein Sebődei eht’. Ha nem vagy a testvérem, betöröm a fejedet. De nem értünk egyet azzal a propaganda-jelszóval sem, mellyel sűrűn találkozunk a magyar demokráciában: „Aki nincs velünk, az ellenünk van.“ Mint utólag értesültem, hasonló jelszavakat bömbölt minden este a nyilas rádió is. Veszélyes dolog a nyilasok szellemi örökségét akár csak egy jelszó formájában is átvenni és a demokráciába menteni. Aki nincs velem egy pártban, az még nem ellenségem, azt még igen nagyrabecsülhetem, azzal még számos közös feladatot végezhetünk a demokrácia megerősítése és tisztulása vonalán. A fennmaradó nézeteltéréseket pedig nem erőszakos eszközökkel, hanem a szabad vitával, egymás felvilágosításával, megértésével intézzük el. Ehhez kell biztosítani a szabad bírálat, az önkritika lehetőségét. És ne minősítsék azonnal reakciósnak, fasisztának, a kommunista párt halálos ellenségének azt, aki akár kommunista politikusok és funkcionáriusok ténykedéseit, megnyilatkozásait, akár a kommunista párt politikáját bírálni merészeli. A demokráciában nincsenek fétisek és bálványok. Aki a közéletben szerepel, vállalja az ellenőrzés, a megbírálás szükségességét. A bírálat nem az ellenséges indulat, a gyűlölködés, elfogultság megnyilatkozása, ellenkezőleg meggyőzni akarás és az igazi vagy vélt hibák kiküszöbölésére irányuló törekvés. Az igazságot szemtől-szembe mondó politikai ellenfél néha megbízhatóbb partner a közös munka, a közös feladatok elvégzésénél, mint az a párttag, akit csak a konjunktúra áramlása, az egyéni haszonlesés hajlott soraink közé. A demokrácia nem üvegházi nebántsvirág, amelyhez nem érhet a bírálat friss levegője. Mi viharálló, a politikai és gazdasági időjárás minden viszontagságát elviselő demokráciát akarunk felépíteni. Az edzésnek pedig a legbiztosabb módja a bírálat légáramának állandó és zavartalan szellőzése. A szabad bírálat az a berendezés a demokráciában, ami a hatalmas belső nyomásoknak kitett kazánon a biztosító szelep. Megakadályozza a kazánrobbanást. Ezért a legfontosabb önvédelmi intézkedése a demokráciának, ha gondoskodik ennek a biztosító szelepnek a felszerelésérül öt tílujdó tankó- Párisi tudósítónk szombat man telefonfelmntést a bmhmhinforanciáról . Párisi követünk szombaton délután elmondta védőbeszédét Erdélyért Az erdélyi határ kiigazítását és közvetlen tárgyalásokat kért a román kormánnyal Háromnegyed négy, amikor Auer Pál, Magyarország párisi követe, e pillanatban Erdélynek és másfélmillió magyarnak szószólója kifordult a régi Rue de Berryben lévő követi palotából, hogy elinduljon a Palais Luxembourg felé. Ez ünnepi órára, amelyhez hasonló nem sok, sőt talán egyetlenegy sem akad a magyar történelemben, a követ sötét ruhát öltött, a gomblyukban a Becsületrend vörös szalagjával. Páris augusztusnak ex utolsó napján már korai vidám őszbe hajolt. Erdély ügyvédjének arca Az elveszett léptek termében . A Luxembourg-palota legnagyobb helyiségében, a Sale des Pas Perdus, azelveszett léptek termében fogadja Magyarország követét. E pompázó, aranycirádákkal és képekkel díszes, hatalmas csarnok közepén asztal fut ovális alakban karba és ennek közepén emelkedik az elnök pulpitusa. A terem olyan nagy, hogy az emberi szót elnyeli a távolság. Ezért egy matróz fut be-oda, kezében mikrofonnal, hogy lerakja ama delegátus elé, aki éppen megszólal. Három-négy évvel ezelőtt az elveszett léptek szálára még Göring rendelkezésére állott. A hitleri birodalom 2. számú fejedelme ezt a termet rótta felalá, ha Párisban tartózkodott és itt vélte eldönteni Anglia és Franciaország sorsát. A legyűrt és megszállott Gallia ennek a teremnek perspektívájából festett német kolóniának. Auer Pál beszél Az elnöki emelvényen az ukrajnai Baranovszki foglal helyet. Auer Pál az emelvénnyel szemközt két szárnyas angyalszobor között áll és önkéntelenül is a magyar címert testesíti meg. A párisi követ tökéletesen beszél franciául, a nemzetközi fórumokon megedzett kitűnő szónok hangsúlyozásával a rétori súlyt és színt ad a temporált szövegnek. Auer először köszönetét tolmácsolja a magyar álláspont meghallgatásáért. — Az a két delegáció, amely ma megjelenik Önök előtt — mondja — nem ellenségként áll szemben egymással: e küldöttségek olyan országokat képviselnek, amelyek súlyos történelmi megrázkódtatáson estek át és egy gyökeres átalakulás útján vannak. A párisi követ ezután a Magyarországon végbement változást ismerteti. A feudális és sovén reakció végleg megbukott és demokratikus pártok vették kezükbe a hatalmat, azok a pártok, amelyek mindig harcoltak az elhanyatlott rendszer belpolitikája ellen, valamint kisebbségi és külpolitikája ellen is. Ezek a pártok nem helyeselték a múlt rezsimek meddő revizionista politikáját és mindig hirdették a megértést a szomszéd népekkel. — Tudjuk, hogy Románia élén hasonlóképpen demokrata államférfiak állanak, akik a két nép egyetértését és barátságát kívánják. E szelíd bevezetés után, amely megadja az egész szónoklat tónusát, Auer geográfiailag és néprajzilag ismerteti Erdélyt, majd rámutat a vitatott föld kulturális és történelmi szerepére is. Jelzi, hogy a trianoni szerződés az érdekelt néptömbök meghallgatása nélkül született meg és ezt a szerződést a Szovjetunió sohasem írta alá, de megtagadták ratifikálását az Egyesült Államok is. Hogy az ebben a szerződésben megállapított határok nem esnek egybe a néprajzi határokkal, azt az a tény bizonyítja legjobban, hogy most töjlik Mojpsa Jállaja , másik s zordon eatro* borulat, csupa kétely és szorongás. A szerep, amelyet e napon vállalt, vigasztalan, hősies és tragikus. Ki az a magyar államférfiú, akire hasonló feladatot kényszerstt a sors? Az emlékezet szeszélyes összevisszasággal csapong előrehátra históriánk lapjain. De egy másik nevet, amelyet a helyzet és az efféle kötelesség analógiájával az Auer Pálé mellé írhatnánk, nem találunk. A dráma, amely menten lejátszódik, önmagában való. Ezért a Salle des Pas Perdushoz romantika fűződött és ez a romantika a meghátrálás keserűségébe fulladván, aláaknázta a veszendő dicsőség termét Macari nevű műtörténész, a Luxembourg-palota őre, saját életének kockáztatásával távolította el a végpillanatban a pokolgépeket innen. Neki is köszönhető, hogy Auer Pál e helyütt beszélhet ma Erdély ügyéről. Amely így, bocsássuk előre, reménytelennek látszik. Meghallgatásunkhoz ugyan, sok visszásság után beleegyeztek a hatalmak, de már eleve kimondották, hogy a béketervezetének azt a szakaszát, amely Erdélyt teljességében Romániának ítéli, érvényesnek tekintik.Pontosan fél öt óra. Az ülés kezdődik. Nézzük, mit és hogyan próbál kiharcolni Magyarország követői után kér engedélyt arra, hogy a határok közelében élő magyar lakosságnak legalább egy részét a mi területünkre telepíthesse át. Ennél semmi sem világíthatja meg jobban az elkövetett tévedéseket- Így Romániának ítéltek másfélmillió magyar lelket, akiknek a sorsa iránt nem maradhatunk közönyösek. A továbbiakban Auer rámutat arra, hogy az 1919 december 19-én megkötött kisebbségvédelmi egyezményt a románok sosem hajtották végre. Ez kényszeríti Magyarországot arra, hogy Erdély kérdésével foglalkozzék, nem pedig mintha Magyarország területét akarnánk mindenáron növelni. A magyar kormány szándéka az, hogy enyhítse a határokon túli magyarok sorsát és ezzel megjavítva a Dunavölgye légkörét, a tartós béke ügyét szolgálja. — Jól tudjuk, hogy a határkérdéseknek nem volna szabad többé szerepet játszaniok. Ha az egész világ az emberi jogok teljességének, feltétlen politikai, gazdasági és kulturális egyenlőségnek örvendhetne, akkor a határok csak közigazgatási megjelölésül szolgálnának. Sajnálatosan mind az utóbbi huszonöt év, mind a jelen tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Duna völgyében a kisebbségi sors nem íripülésreméltó. És hogy holt betűkkel, vagy zengzetes, de üres deklarációkkal nem lehet rajta segíteni. Ezzel Auer Pál rátért beszédének lényeges részére, a javaslatokra. Szó szerint ezt mondta: — Felvetjük az erdélyi magyarság problémáját. Kénytelenek vagyunk két fontos tényt szem előtt tartani. Az első az, hogy a szövetséges hatalmak és Románia között létrejött fegyverszüneti egyezmény értelmében «Erdély, vagy annak nagyobb része* Romániát illeti meg. A második tény az a határozat amellyel a kálüigyminiziserek tanácsa semmisnek és érvénytelennek nyilvánította az 1940 augusztus 30-i bécsi döntést, amelyet nem a mi kezdeményezésünkre hoztak meg és amely Észak-Erdélynek 44.000 négyzetkilométernyi területét visszacsatolta Magyarországhoz. Tekintettel e két tényre, a magyar kormány a külügyminiszterek tanácsához intézett emlékiratában, valamint a magyar békeküldöttség elnökének a plenáris ülés előtt elmondott beszédében Erdélyből csak egy 22.000 négyzetkilométer kiterjedésű rész visszacsatolását kérte Magyarországhoz. Sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy ezt a javaslatot a külügyminiszterek tanácsa elutasította és azt az önök bizottsága sem fogadta kedvezően. Ezután Auer előterjeszti új javaslatát, amely így hangzik: " Tisztelettel az etnikai viszonyoknak megfelelő határmódosításra vonatkozóan terjesztünk elő kérelmet. Négyezer négyzetkilométer kiterjedésű területről lesz szó, amely alig négy százalékát teszi ki annak a területnek, amelyet az első világháború végén Romániának ítéltek. Ez a terület egyáltalában nem tartozik Erdély földrajzi egységéhez és a történelem folyamán nem alkotta annak integráns részét. Egyszerű határkiigazításról van szó. A szóbanforgó terület ötszázezer léleknyi lakosságának 67 százaléka magyar. A határkiigazítás magában foglalná Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Nagyszalonta és Arad városokat. Engedje meg, Elnök úr, hogy átnyújtsam a javasolt határmegvonásra vonatkozó és fontos utalásokat feltüntető térképet. — E szerény megoldás előnye, hogy olyan területet kapcsol vissza Magyarországhoz, amelyen a magyarok nagyon jelentős többséget jelentettek. Magyarország határkiigazítást kér, a helyi közigazgatási autonómia kiépítésével és kisebbségvédelmi intézkedésekkel. Különösen hangsúlyozta, hogy az autonómia legyen erőteljes ama hatszázezer magyar számára, akik Erdély keleti részében egy tizenkétezer négyzetkilométer kiterjedés területén egységes tömbben élnek . Ezek után összefoglalta beszédének és javaslatainak lényegét: Primo, a bizottság hagyja helyben a magyar-román határ ratifikálására vonatkozó javaslatunkat, hogy Magyarországhoz visszakerüljenek a magyartöbbségű határsávok. Secundo: a bizottság szólítsa fel a két küldöttséget, kezdjenek közvetlen tárgyalásokat a magyar kisebbség jogainak védelmére vonatkozó rendkívüli egyezmények megkötésére, valamint az Erdély keleti felében egységes tömbben élő magyarság széleskörű helyi önkormányzatának biztosítására, az Egyesült Nemzetek garanciája mellett. Amennyiben a két delegáció meghatározott időn belül nem egyeznék meg a közös javaslatban, a bizottság keressen igazságos megoldást — folytatja Auer. — Meg vagyunk győződve arról, hogy ez az út vezethet a két ország végleges kiengesztelődéséhez. A tegnapi Erdély elválasztott benünket, de a holnapi, amelyben a népek szabadok lesznek, egyesíthet majd. — Uraim, legyenek arról meggyőződve — mondja beszédének befejezéséül Auer — és legyen róla meggyőződve Románia is, hogy amit mi akarunk, az a béke. őszintén és szívünk mélyéből ezt óhajtjuk. Ismerjük érdekeink*, és nemHangsúlyoznom kell azt a tényt, hogy indítványunk csak az esetben jelentene megoldást, ha szervesen kiegészítődnék a román állam keretei között maradó, több mint 1.200.000 főnyi magyar kisebbség jogaira és védelmére vonatkozó, minden biztosítékot megadó szabályzattal. E szabályzat tiszteletbentartatása az Egyesült Nemzetekre hárulna. Ezután Auer Pál utalt arra, hogy Magyarország az erdélyi helyi kormányzat kiépítését főképen azért kéri, mert az erdélyi magyarság jelenlegi helyzete aggasztóvá vált. — Miután a két országot — amint megjegyeztem már — most demokratikus rendszerek, kormányozzák, kívánatosnak ítéljük, hogy az itt jelenlevő magyar és román küldöttség közvetlen tárgyalásokat kezdjen egymással, hogy azután az erdélyi magyarok jogainak biztosítására vonatkozó közös javaslatot terjesszen a bizottság elé. Auer Pál ezután fenti javaslatának indokolásaképpen elismerte azt, hogy az erdélyi magyarságnak vannak ugyan némely jogai most, de a gyakorlatban sok megkülönböztetésnek szenvedő alanya és élete nem mentes sem a félelemtől, sem az ínségtől. Beszélt a menekültek szorongató problémájáról, a háromszázezer állampolgárság nélküli magyarról, a magyar javak elkobzásáról, a fizetések és nyugdíjak felfüggesztéséről, az új román agrártörvények kedvezőtlen kihatásairól a magyar parasztokra, a kényszerkitelepítésekről, kiutasításokról és letartóztatásokról. De egyben hangsúlyozta, hogy nem a vádló szerepében mondja el ezeket, hanem csak azért, hogy a bizottságnak tiszta képe legyen. Mindez együtt az indoka annak, hogy kevésbbé Románia érdekeit is. Még fülünkben csengenek a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának, az első magyar köztársaság elnökének, Kossuth Lajosnak szavai, aki közzétévén a dunavölgyi unióra vonatkozó tervezetét, ezt mondotta: „Az egekre esedezem a magyar, román és szláv testvérekhez, hogy vessünk fátyolt a múltra, fogjunk kezet, egy emberként keljünk közös harcra a szabadságért is küzdjünk valamennyien egyért és egy valamennyiünkért." Ezután egy nagy román közírótól, Gozsdu Emánueltől citált Auer, majd beszédét így zárta le: — E szavakat szívünkbe kell írni mindannyiunknak, románoknak és magyaroknak. Kölcsönös megértéssel és az Önök segélyével, uraim, megtaláljuk a megoldást, amely véget vet a magyarokat és románokat szembeállító ellentéteknek, hozzájárulván ezzel Európa békéjének biztosításához. Auer beszédének hatása A párisi követ beszéde 28 percig tartott. Utána a zsúfolt teremből a tömeg kifordult a folyosókra, ahol mind a diplomaták, mind a francia és külföldi újságírók hevesen vitatták a javaslatokat. A magyar javaslatokat, természetesen nagyon szerényeknek ítélték. A hang, amellyel a beszédről és a szónokról megemlékeztek, erősen rokonszenvező volt. A beszéd felett a bizottság nem rendez vitát. A részletes megtárgyalását a román delegátus szónoklatának meghallgatása utánra halasztotta.