Magyar Nemzet, 1946. szeptember (2. évfolyam, 194-218. szám)

1946-09-12 / 203. szám

Időjárás jelentés * Budapesten szerdán délben­­ hő­mérséklet 19 fok­­, a tengerintre átszámított légnyomás 765 mm, gyen­gén süllyedő irányzatú. Várható idő­járás csütörtök estig. Déli, délnyugati szél. Ma jobbára derült idő eső nél­kül. Holnap valamivel több felhő. Egy-két helyen — inkább csak nyu­gaton — kisebb eső lehet. Továbbra is erős éjszakai lehűlés. A nappali hőmérséklet lassan emelkedik. Kinevezés. A köztársasági el­nök Nagy Mihály közellátási tanácsost az V. fizetési osztályba miniszteri tanácsossá kinevezte. Nagygyűlés és parasztnap Gyomron. A kisgazdapárt gyom­­rős szervezete szeptember 15-én nagygyűlést és parasztnapot rendez, a gyűlés szónokai: Bulla Antal, Parragi György és Futó Dezső. A nagygyűlés után este szüreti mulatság lesz. A belügyminiszter elrendelte, hogy a Csehszlovákiába áttele­pülők részére különböző szemé­lyi okmányokat díj-illetékmen­tesen, soron kívül kell kiszol­gáltatni. Részletesen felsorolja a rendelet, hogy az áttelepülők, milyen okmányokat vihetnek magukkal. Kötöttruha az őszi divat. Gyö­nyörű színekben készít Gonda kötőműhely, Régiposta­ u. 7/9. Gyönyörű nyárutó dr Lehotay gyógyüdülőjében, Mártonhegyi­­út 53—57. Tel.: 161—161. A lengyel követség konzuli osztálya felhívja a Magyarországon lakó len­gyel állampolgárokat, hogy nyilván­tartásba vételük céljából szeptember 15 és december 31 között személyesen vagy írásban jelentkezzenek Szent Domonkos­ utca 6. szám alatt naponta délelőtt 10—1 óra között Kilós ruhamosás „Tempó" vegytisztító, V., József Attilá­tól a 10. udvar. Orvosi hir. Dr Ország Pál belgyógyász-szakorvos rendelé­sét epebetegeknek, megkezdte. Erzséb­et-krt 17, délután 4—6. Dr Szlávik Ferenc egyetemi tanársegéd, gyermekorvos, II., Szilágyi Dezső t­ér . Új telefon­­száma: 363-930. Ügyvédi hír: Dr Fényes Endre ügyvéd, V., Fálk Miksa­ utca 13, új irodai telefonszám: 125-041, lakástelefon: 425-782. Olvasóink figyelmébe. Lapunk mai számához mellékeljük Tö­rök A. és Társa Bankház Bt. felhívását. Török sorsjegyei igen keresettek, ajánlatos tehát a mellékelt levelezőlapon a sorsjegyet mielőbb megrendelni vagy Török Bankházában (IV., Szervita-tér 3.) megvenni. Leg­nagyobb nyeremény háromszáz, ezer forint. Sorsjegyárak: egész 24 Ft, fél 12 Ft, negyed 6 Ft. Széles sikkötő­gépeket ven­nék. Gonda kötőműhely, IV., Régiposta-u. 7/9. Tel.: 181—414. Budán a Magyar Nemzet és Szabad száj részére előfizetést és hirdetést felvesz Bede. Tele­fon: 161—026. Mártirok-u. 46. A Kis-Savoyban (Oktogon­tér 1.) szeptember 14-től a köz­kedvelt Kapitány Anny énekel. A zongoránál Horváth Jenő és Háber Fréd­i zeneszerzők. Négyezer pár katonai bakan­csot vásárolt Magyarország számára a Londoni Magyar Szociális Szolgálat. Rövidesen két tonna használt ruhanemű is érkezik Londonból Budapest­re az Actio Cath­olica címére. Halálozás. Özv. dr Valentin Mihályné OTI-igazgató özvegye, szeptember 8-án elhúnyt, teme­tése 13-án délelőtt 11 órakor a rákoskeresztúri temetőben. Feleld Jenő és neje felejthe­tetlen Jutkájuk síremlékét szept. 15-én délelőtt 10 órakor avatják 1A parcella 16. sor. SÍRÍILAVATÁS. Ej Felejthetetlen drága férjem. Ej Lukács Sándor 8 építési vállalkozó­­ síremlékének felavatása e hó H § 15-én d. e. 3/al2 órakor lesz Ej 2 a rákoskeresztúri izr. temető- B­­ ben (1/ parcella, 4. sor, 5. sír) , özv. Lukács Sámtorné, Ej Hegedűs Gyuláné. Q 0013070 n­olivek Hihetetlen és mégis... 130 cm női ruha gyapjúszövet méterje 34-36 FOI­INT Nagy színválasztéki EÉSIsMÍS cégnél. Budapest, V., Bécsi­ utca kilenc.­isii női divatajdonságok! Népbírósági hírek 10 évi fegyházra ítélte a Nép­­bíróság Paksi Kiss Tibor volt csendőrezredest, aki mint két erdélyi csendőrkörlet parancs­noka, az 1942—1944-es években a gettósítás és a zsidórendeletek végrehajtása során a törvényte­len rendelkezéseken túlmenően használta fel a csendőrséget. A népbíróság kötélhalálra­ ítélte a Városmajor­ utcai nyilas gyilkosokat: Fehérhegyi János, Torma József és Weber József nyilas pártszolgálatosokat. A tárgyaláson is beigazolódott, hogy 1945 január 14-én a Bíró Dániel-féle szanatóriumban, SS- katonák és nyilasokkal együtt a 150 ember legyilkolásában a vádlottak is részt vettek. Te­kintettel arra­, hogy az ítélet ellen fellebbezésinek helye nin­csen, az rögtön jogerőssé vált. Mind a három vádlott kegyel­met kért. Miért nincsen tojás? A tojáshiány élénken foglal­koztatja a közönséget és a szak­­embereket. Illetékes helyről rá­mutatnak, hogy a mostani to­jáshiány túlnyomórészben an­nak a természetes következmé­nye, hogy a kormány a tavaszi hónapokban közellátási okokból nem engedte meg a tojások tá­rolását. Akkor ez fontos köz­ellátási érdek volt és a kor­mány azért intézkedett így, mert enyhíteni kívánt a köz­ellátás nehézségein, számolva azzal, hogy a nyári hónapok­ban és kora ősszel, amikor bő­ségesen van főzelékféle s egyéb termék, a közönség könnyebben nélkülözheti a tojást. Minden­esetre érdeklődésre tarthat szá­mot ez az indokolás, amely mellett azonban nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a tojásinség elle­nére is az utóbbi időkben vál­tozatlanul folyt a tojás exportja. Nyomtalanul eltűnt egy víziló Los Angelesben, ahol egy dzsungelfilm „főszereplője" lett volna. A víziló a felvételek so­rán besétált egy tóba, elmerült a hullámokba és azóta nem mutatkozik. Munkások százai és búvárok tették tűvé a tavat, de a „sztárnak" eddig nyoma veszett. Szakosíts Árpád és Justus Pál, akik a francia szocialista párt kongresszusán vettek részt, csütörtökön délután öt órakor érkeznek meg a Keleti-pályaud­varon.­­ Ezer magyar gyermek tér vissza romániai nyaralásából a közeli időben. Az elutazási elő­készületeit alkalmából magyar­román baráti tüntetésre került sor. Lósport Újabb visszaéléseket lepleztek le az figetőversenypályán, ahol azonnali hatállyal megvonták Kornis Tibor bukméker engedélyét, mert megálla­pították róla, hogy sorozatos csalá­sokat követett el a fogadások összege után­ járó mindenfajta adók és egye­­sületi részesedés beszolgáltatásánál. Kihallgatása alkalmával a manipulá­ciókat be is ismerte. A már részben lefolytatott vizsgálat azt is kiderítette, hogy a totalizatőrnél is történtek visszaélések és az Ügetőverseny Egyesület által a futta­tók között szétosztott zab vásárlásánál is temér­dek pénzzel károsították meg az egyesületet. Megállapították, hogy a zabot bevásárló egyesületi alkalma­zott 3—4-szeresét számolta el annak az összegnek, amennyiért ugyanabban az időben a Futuránál lehetett volna a zabot megszerezni. Azt is beszélik, hogy propaganda és sajtó célokra is többet számoltak el, mint amennyit a verseny­díjakra fizettek ki. Megálla­­pították azt is, hogy a lemondott el­nök részére megrendezett „üdvözlést** megörökítő fényképsorozatok keretbe a „Magyar Nemzet" nevét is bele­csempészték, ami egyszerűen vakmerő szemérmetlenség volt annak a részé­ről, aki ezt a hamisítást elkövette. FÓRUM: isi# parte® Margaret Lockwood - Lukács Pál Premier pénteken. CÁRITÓL: llBlIÉ JAMES CAGNEY. STÚDIÓ: VIVIANE ROMÁNCÉ. VLSIA: Afrikai őrjárat amerikai filmkülönlegesség. OLYMPIA: Weekend feleség amerikai vígjáték. Isög Sar’Itetst Gazdasági hírek A pénzpiac A szerdai magánforgalomban az irányzat rendkívül lanyha volt, a részvények, komoly ár­folyamveszteséget szenvedtek. Különösen lanyhán feküdt a Kőszén, de visszaestek a vezető­­papírok és azok a bankpapírok is, melyekben egyébként élén­­kebb forgalom bonyolódik le. A kötvénypiac is lanyha volt. Ár­folyamok: Szén 90—92, Cukor 105—107, Rima 24—25, Nemz. Bank 66—67, Szer. Bank 37— 38, 14-es főv. kötv. 570, 27-es főv. kötv. 750—800, Salgó 5— 5­ 30. Zárlatkor is a legmélyebb árfolyamok voltak érvényben és egy tételben 300 Rima cserélt gazdát 24-es árfolyammal. Exportmunkák a nehéziparnak Újszerű exportrendelésekre van kilátása a magyar nehéz­iparnak. Értesülésünk szerint az iparügyi minisztérium égisze alatt tárgyalások folynak svájci ipari tényezőkkel, hogy a ma­gyar nehézipar átvállalja a kül­földi rendelésekkel túlterhelt svájci vállalatok szállításait. A magyar nehéziparnak lehetősége nyílt ezt vállalni, miután a jó­­vátételi számlásoknál időbeli könnyítések történtek. A sváj­ciak a munkák részben való finanszírozását is lehetővé te­szik. A tárgyalások tovább foly­tatására Haraszti Hugó, a Ma­gyar Külkereskedelmi Rt. ügy­vezető igazgatója a napokban Svájcba utazik. Nincs döntés a tőzsde megnyitása ügyében A tőzsde megnyitása ügyében Kemény György pénzügyi állam­titkárnál tartott szerdai megbe­szélésen döntés nem történt. Az értéktőzsde megnyitásának prob­lémáját a szakértő bizottság to­vább tanulmányozza és később fog javaslatokat tenni. Újabb értekezletet egyelőre nem hív­tak össze. Megalakult a Magyar-Palesztinai Kereske­delmi Kamara. A Magyarország és Palesztina közötti kereskedel­mi kapcsolatok régebben is je­lentős ágát képeztek a magyar­­országi exportkereskedelemnek. A romjaiból felépülő magyar gazdasági életnek fokozott érde­ke, hogy Palesztinával, amely az utóbbi évek során a Közel­­kelet gazdasági centrumává fej­lődött, ezeket a kapcsolatokat újból felvegye és kimélyítse. Mind a hazai, mind a Paleszti­nai gazdasági körök felismerték a két ország közötti gazdasági kapcsolatok jelentőségét és a mindkét oldalról megnyilvánuló érdeklődés eredményeként az el­múlt napokban az illetékes kor­mánykörök, a palesztinai gaz­dasági élet megbízottai, vala­mint az érdekelt magyarországi vállalatok közreműködésével megalakult a Magyar-Paleszti­­nai Kereskedelmi Kamara. A kamara, amely elnökévé Vajda Imre kereskedelemügyi államtit­kárt, alelnökeivé pedig Marton János iparügyi tanácsost és Bis­­seliwics Mózes gépgyárost vá­lasztotta, működésével előrelát­hatólag szolgálatokat fog tenni gazdasági életünknek részben a palesztinai gazdasági lehetősé­gekről szóló rendszeres infor­mációival, részben a két ország közötti kölcsönös gazdasági kapcsolatok kiépítésével. Folytatódtak New Yorkban a tőzsdei árzuhanások — jelenti a londoni rádió, amelynek beszámolójából meg­tudtuk, hogy a hétfői kétmil­liárd dollár értékű rendkívüli áresés után, amelyhez hasonlót 1930 óta nem láttak, kedden to­vább tartott az árfolyamok le­morzsolódása. A forgalomba ke­rült részvények elérték a folyó év legmélyebb árszintjét. Mit kapni jegyre? A 6 éven aluli gyermekek szeptemberi A, B és C jelzésű tejjegyének 20. különszelvényére 5 deka vajat adnak a tejfiókok.­­ A ven­déglátóipari üzemekben kenye­ret csak kenyérváltójegy ellené­ben szabad kiszolgáltatni. A rendelettől eltérőket szigorúan megbüntetik.­­ A közellátási miniszter intézkedésére a vidéki lakosság között az önellátói és az ellátatlan jegyekre szelvé­nyenként 15 deka sót osztanak. Minden vidéki felnőtt egy cso­mag 20 tablettás négyzázötven­­szeres édességű szacharint is kap, hatósági úton. Rendelet a honvédelmi B- listáról. A hivatalos lap szerdai száma kormányrendeletet kö­zöl arról, hogy a honvédelmi igazgatás körében szolgálatot teljesítő polgári alkalmazotta­kat továbbra is igazoló eljárás alá kell venni és a már folya­matban levő fellebbezési eljárá­sokat tovább kell folytatni. Faláda — papírból. A mo­dern kereskedőnek régi pana­sza, hogy a faládák túl nehezek és nagy helyet foglalnak el, szállításuk és raktározásuk te­hát nagyon költséges. Ameriká­ban már rég kiszorította a fa­ládát a modern kartonláda, mely pehelykönnyű, szögmentes, rugalmas, vízmentes, összehajtva raktározható és ezen jó tulaj­donságai ellenére még olcsóbb is a faládánál. Ezen különleges modern kartonládákat, melyek többször is felhasználhatók, ha­zánkban a Samum Altesse do­bozgyára készíti (XIII., Gömb­utca 32, tel.: 127—955). Tíz kalauzt elbocsátott a Deszkáit. A váltópénzszükséglet kielégítése úgy értesülünk foko­zatosan javul. A BSzIÍRT kor­látlan mennyiségben kap most már 10 filléreseket. Ennek elle­nére megtörtént, hogy egyes kalauzok a jegyváltásnál nem adtak vissza. A BSzKRT 10 al­kalmazottat bocsátott el a vál­tópénz visszaadásának megta­gadása miatt. Dérári Antal amerikai ma­gyar karmester Keresztúry De­zső vallás- és közoktatásügyi miniszterhez levelet intézett, amelyben bejelenti, hogy Jehudi Menuhin amerikai hegedűmű­vésszel együtt 5000 forintot bo­csát rendelkezésre a genfi és a párisi nemzetközi zenei verse­nyeken résztvevő ifjú magyar művészeknek. Keresztúry mi­niszter az egész magyar zene­élet nevében levélben mondott köszönetet a két művész példa­­adóan önzetlen és nemes elhatá­rozásáért. Meghalt Paul Lincke, a Ber­linben élt neves operettkompo­nista. Az egyetem­ és főiskola egyesületek Prágában járt küldöttsége 13-án, pénteken délután 4 órakor számol be tapasztalatairól a Győrffy kollégium­ban (Apponyi-tér 1). Francia filmremek! Francia filmremek! ÖRVÉNY JEANNE BOITEL — JEAN GALLAND művészi filmje! _________• . /_____Mát­ól A R Y LORETTA YOCNIc szenzációs, izgalmas vadnyugati filmje! ÍTÉLNEM A NŐK (Universal film­) Mától: SÁGVÁRI - PÁTRIA I K­ JEAN PIERRE AUMONT HOK Ilim (Egyetértés-film) Premier ma: D E G S I A legszebb amerikai sztár: ANN SHIRIDAN szenzációs filmje: TÉLI KARNEVÁL-Riloyd Színházi hírek Eltemették Góth Sándort Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára a farkasréti teme­tőben Góth Sándort, a magyar színpadok felejthetetlen és pó­tolhatatlan művészét. Nemcsak pályatársai jelentek meg a gyászszertartáson, hanem a kö­zönségnek nagy tömege, amely könnyes szemmel búcsúzott kedvencétől. A kultuszminiszté­rium nevében Romhány taná­csos, különböző színházak és szervezetek nevében Jób Dániel, Bárdos Arthur, Róth Béla, Er­délyi Kálmán, Baross Elemér, Mészáros Sándor, Cseres Miklós és Illés István mondtak meg­ható búcsúbeszédet. Góth Sán­dort a farkasréti temetőben első felesége Kertész Ella mellé te­mették. Viharos esküvő A City—Corvin új angol filmje Ez a friss és vidám angol film az angol sznobizmus jól sikerült karrikatúrája. Két fia­tal házasságkötésének semmi akadálya sincs, a szülők mind­két részről jómódúak és szíve­sen veszik a házasságot, a fia­talok pedig halálosan szeretik egymást. A címben hivatkozott vihar akkor tör ki, amikor az úgynevezett nagy esküvő előké­születeit tartják s amikor mind­két örömanya egész hadsereget mozgósít, hogy a lakodalom minél fényesebb külsőségek kö­zött menjen végbe. Rokonok ér­keznek, akik felesleges taná­csaikkal egyre jobban kuszálják a helyzetet, amely egyre zava­rosabb lesz és már-már a bur­­leszk határait súrolja. Sok vi­dám ötlet robban, a vihar egy­re zajosabb égiháborúval jár és ezek a jelenetek fulmináns kar­­rikatúrát adnak egyúttal. Brod­­szky Miklós finom muzsikát szerzett a filmhez, amely nem­csak kívülről kíséri, hanem be­lülről fűti is a cselekményt, örömmel látjuk a főszerepben a gyönyörű Margaret Lock­­woodot, az angol filmek legvon­zóbb sztárját. A kétórás szünte­len mulatságot jelentő filmet a Corvin és a City mutatja be. A Fekete Péter a Medgyaszay Színházban. A Vígszínház emlé­kezetes nagy sikere volt Somo­gyi—Zágon—Eisemann zenés víg­­játéka, a Fekete Péter. Most majdnem a vígszínházi szerep­­osztásban újítja fel a Medgya­­szay Színház és ezzel a Fekete Péter megkezdi a 176 előadás utáni sorozatát. Ajtay Andor, Bilicsi Tivadar, Bordy Bella és Kelemen Éva a főszereplők. A második felvonásban új betét­szám is lesz, amelyet Szapáry Gabi és Sallay Zoltán, az Opera­ház tagjai táncolnak. A zenés vígjátékot Lénárd Béla rendezi. Út a boldogsághoz egyetlen tubus Hermodith H.-krém. Garay Ernő egyetlen ária, és dalestje külföldi turnéja előtt 19-én. Közr.: Vigh Ilona opera­énekesnő. Lukács Pálnak, az ismert, külföldön élő magyar filmszí­nésznek érdekes, drámaian iz­galmas filmje jelenik meg a Fórum filmszínházban a közel­jövőben. Címe: Londoni ran­devú. Genfi verseny művészeinek hangversenye ma Z. Z. Zongora, hegedű, cselló, ének, oboa. (Koncert.) Amerikai filmattrakciói CSAK NÉVLEG... CAROLE LOMBARD - CARY GRANT Kizárólag: BODOGRAF ÉS 1946-os UUNIVERS­AL-FILM ■ Izgalmas bűnügyi vígjátéka: REJTÉLYES ASSZONY PHANTOM LADY Premier csütörtökön: SCALA OMNIA COIISO rbStifrtiJE, IMfliwepfwnSw W Színházi műsor Víg: Nebántsvirág (7) — Belvárosi­ Új isten Thébában (7) — Madáchi Az új módszer (7) Művész: Házasság hármasban (7) Medgyasszai: Tombol az erény (7) — Fővárosi Operett: Gyertyafény-keringő (178) — Pesti: Lovagias ügy (7) — Óbudai Színház: Szabotál a gólya (8) Béke: Taxigavallér (7) Józsefvárosi: Arany-­ sárga falevél {¥28) Kamara Varieté: Meztelen igazság (Csütörtöktől este ¥28, vas. és ami. %5) Mozik műsora ADY: örvény (francia) (3, 5, BETHLEN: Vasárnap délután (4,6,8) BODOGRAF: Csak névleg (am.) (444, 446, 448, v. ü. ti 12, 442) BELVÁROSI Notre Dames toronyőr (5, 7 v. ü.2 is) CAPITOL: Villamosszék felé (amer.) (444, 446, 448, vas (42- kor is) CITY: Viharos esküvő (angol (2, 6, 8) CORSO: A rejtélyes asszony (444, 446, 448, sz. 442, v. 11) CORVIN: Viharos esküvő (144, 146, 148, v., v. 11, 142) DECSI: Kozák kapitány (4, 6, 8) ELIT: Asszony akarok lenni (amerikai) D. Durbin 044,­ 146, 148) FÓRUM: Kétféle szerelem 044 146 148) FLORIAN: Top-Hat (amerikai film) 046, 148, vasár- és ünnepnap 144 is) HOMEROS: Egy frakk története (am.) Kísérő műsor. (5, 7, vas. ann. 3, 5, 7) HUNNIA: San Francisko (amerikai) 044, 146, 148, v. és v. 11 és 142 is) IPOLY: Öten voltak 044, 446, 148) JÓZSEF ATTILA: Tenger ördögei (Előadások: 444 , 446, 448) KAMARA: Éjszaka kezdődött 044, V-6, 448) KOSSUTH: (Telefon: 127—824). Várlak (Előadások:­­46, 448, vásár-, és finn: 4, 6, S) KÖRÚTI HÍRADÓI Mafkrt, Orosz. Angol híradó, Rabló­lovas. Walt Disney, zenés revüfilm 1 órás előadások 9—10-ig. LLOYD: Téli karnevál (amer.) (444, Ve6, 448) MARX: Mámoros Ifjúság (amerikai) (Előadások kezdete: 444, 446. 448) OMNIA: Rejtélyes asszony (4. 6. 8, v. 11. 2) OLYMPIA: Wikind feleség (442 444 , 446. 448, v. 0 4412 is) OTTHON: Hajnali őrjárat 444, 446. 448 PALACE: Guadalcanal (amerikai) (Előadások: 11. 1, 3. 5, 7. 9) PATRIA ítélnek a nők (amer.) (444 446, 448) PETŐFI: Gyanú (am.) (444, 446, 448) FHÖNIX: Cirkusz (11, 1, 3­5, 7) RÁKÓCZI­ ÚTI HÍRADÓ: Dr Franken­stein, a borzalmak filmje, Orosz hír­adó. (1 órás előadások 3—10-ig) ROYAL AVOLLO: Torpedótámadás (4, 6. 81 SAOVARI: ítélnek a nők 044 446, 448) SCALA: Rejtélyes asszony (Előadások: 4, 6, 8, vasárnap és 11. 2) STÚDIÓ: Nánciy a csókok fűzében (francia) (Előadások: 444, 446, 4£-RA­SFARADS*0: Emlékül még? (444, 4*6, 448) TATRA: Parancson a cupacoknak (ame­r Ch. Boyer (444, 456, 448, vasár- és finnepna 442) TI­NÓDI: Ahol semmi sem szánt 044 V-6­­48) TURÁN: Afrikai őrjárat fanról­ (2. 4, 6. 8, v., a 3 12 isi URANT4: Asszony útja (4. 6. 8) VESTA: Afrikai őrjárat (11. 1. 3. 5. 7) VÁROSI: Láthatatlan bilincs (olasz film) 044, 446. 448) ÚJLAKI: Két lány az utcán (446. 448, vas., finn. 444 a) F­in A Rádió műsora BUDAPEST . 0.30: Falurádió. 6.45: Reggeli torna. 7: H. 7.28: Áttelepítési közlemények. 7.31: Reggeli zene. 8: E. 8.15: Hang­­lemezek. 8: Postászenekar. 10: H. 16.18: Jazz. 18.38: Kísérleti adás. 12: H. 19.18: Jazz. 13.11: E. 13.25: Delly Rózsi énekel. 14: H. 14.10: Vöröske­reszt. 14.98: Szalonötös. 15.15: Rádió- Iskola. 15.85: Messorism. 16: H. 18-I0t Hanglemezek. 18.88: Gyermekrádió. 17: Párthiradó. 17.18: Mesterek vi­lága. Gogoly. 18: H. 18.05: E. 18.30: Fenyvessy Éva és Angyal Nagy Gyula énekel. 18: E. 18.15: Hangverseny. 98: H. sport. 21: Kosztolányi: Negy­ven Pillanatkép. 21.28: E. 21.45: Orosz­h. Utána: E. 22: H. 22.20: Műsorism. 22.28: Vöröskereszt. 22.35:­­Wagner műveiből. 28.18: Angol h. 23.28: Fran­cia h. 23.39: Hanglemez. BUDAPEST 11. 20: Tánclemezek. 28.30: Rádió Sza­badegyetem. 21: H. 21.15: Lemezek. Új autóbuszjáratok. Az 1-es autó­­busz vonalát meghosszabbították. Ezentúl az Oktogontól a Deák-tér és a Feren­ciek-tere érintésével a Sza­badság hídon keresztül közlekedik a Lenke-térig és vissza. Óbudán 7-es jelzéssel a Bécsi­ út és az izraelita temető között új járatot indítottak. Egyidejűleg leszállították a menetje­gyek árát. Az 1-es és 5-ös kocsikon a vonaljegy 2 forint, a 7-es járaton 1 forint. A 3 forintos átszállójegy, amely az 1-es és 5-ös vonalakon ér­vényes, a Duna-hidakon való utazás­ra is jogosít. Carole Lombard Frederick March Ahol semmi sem szent Prolongálva ! Kizárólag:TINÓDI Nem napsugaras út... azért mégis boldogság felé visz a göröngyös úton elért csodá­latos karrier: az aSSZONY ova Egy dolgozó szovjet asszony életregénye. PREMIER MA­­SZOVEXPORT és FILM

Next