Magyar Nemzet, 1947. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-23 / 45. szám

2 A huszonkilenc éves Vörös Hadsereg A Vörös Hadsereg megalaku­lásának 29. évfordulóját ünnep­ük a Szovjetunió népei és velük együtt ünnepel egész Európa, amelynek felszabadításáért, e fasiszta terrortól való megmen­téséért annyi vért áldozott a Vörös Hadsereg. Az első világ, háború végét jelző kavarodás­ban született meg a Vörös Had­sereg. A sokmilliós cári had­sereg hit-energia nélkül, a cár által megjelölt hadicélokkal való egyetértés hiányában felbomlott és szétzüllött. Lenin rendkívüli lelkiereje meg tudta állítani ezt a felbomlást, meg tudta szer­vezni a cári hadsereg maradvá­nyait és amellé Csatasorba állt- tóttá az orosz proletariátus él­gárdáját. A munkához olyan férfiakat tudott kiválasztani, mint Sztálin, jelenleg a Szovjet- Anió generalisszimusza és mint •Vorosilov tábornagy, akinek rendkívüli szervezőképességét mi magyarok közelről is meg­ismerhettük. A Szovjetunió megteremtésé­ért megvívott harcokban edző­dött meg és fejlődött naggyá • Vörös Hadsereg, hogv később a világtörténelem egyik legna­gyobb és legütöképesebb fegy­veres erejévé növekedjék. Tel­jes kifejlődését akkor érte el, amikor nemcsak a szovjet nép­nek, hanem egész Európának a legnagyobb szüksége volt rá. Amikor a fasizmus Európa minden népének létét veszé­lyeztette, a fehér ember egész kultúráját fenyegette: a Vörös Hadsereg vállalta a harc orosz­lánrészét a véres terror és a zsarnokság ellen. Annyi más or­szággal együtt Magyarországot Is a Vörös Hadsereg szabadí­totta fel az elnyomatás alól. ez­zel lehetővé tette, hogy újból dolgozhassunk nemzeti jővön- kérl, azért a szebb korszakért, melyben valamennyien hiszünk. A Vörös Hadsereg ezzel egész Európa és az egész világ hálá­ját érdemelte ki; megalakulásá­nak 29. évfordulóján a szeretet és a méltánylás jelel szállnak felé minden világtáj felöli HIRDETŐINKHEZ! A közlekedési zavarok és a pupírellátés egyéb nehézségei miatt kénytelenek voltunk va­sárnapi számunk terjedelmét 8 oldalra korlátozni. Ennek kö­vetkeztében szöveghirdcléseink kivétel nélkül, apróhirdetéseink­nek pedig nagy része kimaradt. Kérjük hirdetőink elnézését és Intézkedésüket a hirdetések pót­lására. Mit kapni jegyre? A buda­pesti 1—3 éves gyermekek februári B tejjegyénék B 9 jelű különszel vényére és oz övezeti 1—3 éves gyermekek közellá­tási jegyének B 9 különszelvé- nyére 10 dkg cukrot adnak tel­jesen ingyen március 8-ig a Községi és az Általános fiókjai. — A nagy budapesti felnőttek és 12 éven alúliak jegyének februári D szelvényére 50 dkg sót adnak március 8-ig a Köz­ségi fiókjai, 1.84 forintos áron­— A budapesti 1—3 éves gyer­mekek februári B tejjegvének B13 különszelvényére és a 9—8 éves gyermekek februári C tejjegyének C Í3 UiUönszel- vényére és az övezeti 1—3 éves gyerekek közellátási jegyének B 13, 3—6 éves gyerekek C 13 különszelvényére egy darab 20 dekás fiúspástétomot 'szol­gáltatnak ki teljesen ingyen március 6-ig a Községi és az Általános fiókjai. 6530 tonna amerikai gabona érkezik Triesztbe Magyarország részére. Hmarad Sós Endre vasár­napra hirdetett előadása Vasra- ry festészetéről, az előadó hir­telen megbetegedése miatt Szabadegyetemi naptár. 24 Hétié; A második világháború irodalma. 25. Kedd: A magyar művészet forradal­márai. 26. Szerda: Az orosz irodalom klasszikusai. 27. Csütörtök! A gondo­lat hősei. 28. Péntek: A gyógyító le- Irklan. 29. Szómba:: Orvostudományi E robémák. Az előadások 6 órakor ezdőnek a Bölcsészeti Karon. Hegyeshalom—Rées között szünetel a vasúti forgalom. Címadományozás. Simányi Rikárd számv. igazgatónak a minisztert tanácsosi elmet adó. mányozták. A „B"-listások átképzésére rendezett tanfolyamokra az építési és közmunkaügyi mi­nisztériumban (V, József nádor, tér 2'4, IL cm. 44. ajtó) lehet jelentkezni. Ugyanitt részletes felvilágosítást adnak. Mentesítsék az fit Imiden kiüli törpebirtokosokat a tér­' hénjrbeszoigáltetá* Időjárás jelenten Hazánkban Fémeken egy-kéi helyen még volt lényegtelen. Mennyiségű csa- paüékhullás. Az ország legnagyobb részén a hőmérséklet napközben az ol­vadáspont (ölé emelkedett Sopron és Magyaróvár vidékén azonban tgéaz nap mínusz 3—I (ok alati maradt. Aa éjszaka folyamán általiban csak gyenge (agy aiakuli ki a reggel or­szágszerte erősebb olvadás indult meg Budapesten szombaton délben a hő­mérséklet 3 (ok C, a tengerszintre átszámított légnyoméi 753 mm. gyen­gén süllyedő irányzatú. Vérhűtő idő­járás vasárnap eslig: Élénkebb déli délnyugaii szél. Változó felhőzet He- lycnkmt reggelt kőd. Tőbbfelé kisebb eső, htvasesŐ. Az éjszakai hőmérsék- • let a fagypont körül, nappal erős ol­vadás. A javadalmi őrséit többsége ts kisgazdapárti A fővárosi javadalmi Őrség­nél szintén megtartották a VÁOSz által előírt bizalmi vá­lasztásokat. Tizenkét bizalmit választottak. Ebből hot kis­gazda, 4 szociáldemokrata és 2 kommunista. A kisgazdapártiak, miivel a választásban részt vett pártok közül a legtöbb szava­zatot kapták, a bizalmi elnök­ségre igényt tartottak, ehhez azonban a munkáspártok nem járultak hozzá. Emiatt új vá- löszt ást irtak ki, amit n jövő héten fognak megtartani. Városházi hírek Kővágó József polgármester­nél a fővárosi lakótelepek kül­döttsége jelent meg szombaton. Kérték a fővárosi lakóházak helyreállítását és a tokátok bc- üvegezétét. A polgármester megígérte, hogy azonnal intéz­kedik, hogy megállapítsák a pontos károkat és a lakásokat beüvegezzék. Kijelentette még a polgármester, hogy a fővárosi házak lakói részére új háziren­det fog kiadni és kéri a lakó­kat, annak betartására. Kővágó József polgármester szombaton aláfrta az újubb fő­városi kinevezéseket. Mntegy négyszás alkalmazott részesül előléptetésben. Kinevezték fcz ideiglenes alkalmazottak egy részét is. A po'gérznester a ki­nevezéseknél általában a szol­gálati érdemeket, a munkatel­jesítményt vette figyelembe. Sporthírek A bitYnofenág dönt^mérkö­vaiártiap délelőtt 11 órai kér­dettél kerül lejátstásra MTK s az FTC csapata, között. Budapest birkáié bajnok ágainak második részében tiétfy görAg-római éi régy szabadfogású súlycsoport mérkőzése! kerü’ftek leboiyolitásra a Nemzeti Sportcsarnokban. A döntő- mérkőzések délután 5 órakor jönnek sorra. Ugyancsak a Spor:csarnokban rendezik nieg este fél 7 órai kezdet­tel a magyar—öoztrák ökölvívómét- kórét; t. Hímzett ágynemű, kelengye, Lord fehérneműiparnál, Haris­köz 2. Vidékre árajánlat. Orvos! hir. Vajda Nándor, a newyorki Columbia fogászati láb. v. vezetője Bajcsy-ZsHinszky-űt 62, II. emelet. Házasság. Dinét Ági, néhai dr Dénes László ügyvéd és neje, néhai Szabó Beila leánya és Ifarry E. Morton, az amerikai katonai misszió tagja, február 22-én házasságot kötöttek. B. Vhr Éva és dr Marton Ti­bor orvos házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) .Aa Országod Konzervipari Tanács tagjait kinevezték. El­nök: Takács Ferenc államtitkár; alelnöki dr Sipeki Géza min. tanácsos. Megállapították a külföldi napidíjakat A rendeletiben részletesen felsorolják a fel­számítható napidíjakat és bér- kocsidijakat. Így például el I—V. fizetési osztályban Ang. fiában 3 font, Olaszországban 15 USA-dofiár, Svédországban 50 sv. kor., Törökországban és Oroszországban 20 USÁ-dollár, az Északamenrikai Egyesült Ál­lamokban pedig 35 dollár nápi- dtj számítható. t'riü'és. hétvég, klrándu'ést pesthidegkúti Ermitagel Wagons- Lits/Cook-nál. A március hóban esedékes közszolgálati illetményeket már­cius 1-én és 14-én keil ki­fizetni. A nyugdíjasok (özve­gyek, árvák, sjb.) a március havi ellátási dijat egy összeg­ben, március 1-én kapják kéz- hez. A tényleges szolgálatot teljesítő közalkalmazottak to­vábbi rendelkezésig illetményei­ket két egyenlő részletben, 1-én és 16-án kapják kézhez, míg a nyugdíjasok ellátási díját minden hónap 1-én egy összeg­ben kel] folyósítani. Dr Katries Kőimén téesői közjegyző, a roáramarosszigeü Jogakadém á ta­néra, életinek 70 évében, Putnokoo eihünyt. NagymüveHfégű jogász ki­tűnő publícis a, a rési Méramaroi közbe csfilésbm állott közéleti férfia szili: vele sírba » egy nemes értelem, ben veti áriember dőlt ki a sörből, A felejthetetlen édesapa emlékét ke­gyelettel őrá fia, Kábáé*, Gazdagig! hírek A tőzsde Szombaton mindössze 13 pa­pírban jött létre kötés. A for- ga ont teljesen ös*>ezsugorodott, az árfo.yamok érzékenyen visz- szaeslek. Feltűnő volt a 14-es fővárosi kötvény árzuhanása. Árfolyamok: Nemzeti Bank 210—200, Kereskedelmi Bank 63 50, Pesti Hazai 21, Szén 158—156, Sa’gó 12.25—12, Rima 25—24.75, Truszt 35, Magyar Cukor 260—245, Geor­gia 31, Dreher 205, Gschwindt 1150, Gumi 95, 14-es fővárosi 157.60. A többi részvényben szinte kivétel nélkül áru volt, anélkül, hogy kötés jött volna létre. A Bauxitot 242-vel, a Ganzot 9-el, az Izzót 220-al, a Goidbergert 8l-cl, a Népszövet­ségi fontkötvényl 800-al, és a 27-es fővárosi kötvényt 2250-el kínálták. A Szikrára 550, a Zagyvapálfalvaira 50 pénz volt. A Magyar Hitel, amely egyébként is lanyhán fekszik, 27—28 volt. Az ingatlanpiac E hét ingatlanforgalma nem volt nagyon élénk; öröklakások és családi házak kisebb számban keltek el Volt azonban néhány igen nagyösszegü eladás: az Egyesült Államok vásároltak meg a magyar kincstártól több középületet és szabadsághegyi nagykiterjedésű ingatlant össze­sen 2,434.300 Ft vételárért. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vásárolt egy négyemeletes bér­házat a Petőfi Sándor.utca— Haris-közben, részben életjára. dókért. A legnagyobb értékű ingatlant 4,200.000 forintnál ma­gasabb összegért pedig a Szikra kiadóvállalat szerezte mag az Elhagyott Javaktól. Telkekért az Isfenhegyi-út kő. zepén négyszögölenként 20 fo­rintot, a Sasadon 25 forintot és a Széher.óton 30 forintot ad­tak. Öröklakások és házrészek: 1., Gellérthegy-utca 19. ingat­lan Ví része 3.500 frt„ II., Ostrom-utca 9—11. ingatlanrész 8.000 frt., V., Kresx Géza-utca 37/a. ingatlan M/ieo» része 10.000 frt., VI., Csengeri-ntca 62. in­gatlanrész 16.000 frt., XII., Bő- szörményi-út 19/a. ingatlanrés* 10.000 frt., XII., Szilágyi Erzsé- bet-fasor 23. ingatlanrész 12.400 frt. Családi bázakt 1., Lisznyai-utca 13. családi ház 22.500 frt., II., Branvíszkó- utca 6. családi ház 25.ÓŐ0 frt, ül., Ek-utca 11. földszintes, adóköteles ház 5.500 frt., IX-, Ranolder-utca 18. földszintes, adóköteles ház 25.000 frt., XI., Szüret-utca 21. családi ház 45.000 frt., XIV., Rövid-utca 14 emeletes családi ház 302 n. ölön 60.000 frt., XIV., Erzsébet ki- rályné-út 93/é. földszintes, adó­mentes ház 35.000 frt. Bérházak és nagyobb ingatlanok: I., Disz-tér 1.—Hunyadi JS- nós-út 63. négyemeletes palota 460 n. ölön 290.000 frt., V-, Szabadság-tér 12.—Percei Mór- utca 1. négyemeletes palota 266.20 n. ölön 1,336.300 írt., XII., Óra utca 20—Tilndér-utcft 5., Diana-út 27—31. és Kaknk- utca 1. emeletes palota 1 hold 1059 n. ölön 225.500 frt., XII., Mátyás kir-út 32.—Norma* fa-út 33. emeletes palota 2 hold és 270 n. ölön 349.500 frt., XII., Mátyás kir.-út 34.—Normafa-űt 35. emeletes ház 3115 n. ölön 233.000 frt., ez utóbbi Öt ifigatlant a Magyar Kincs­tár alta el az Egyesült Ál­lamok kincstárának. IV., Petőfi Sándor-utca 2/á. négyemeletes, adóköteles bérház 120.000 írt., havi 5100 frt. életjáradék. Ez utóbbi ingatlant a Pesti Magyar kereskedelmi Bank vásárolta meg. VL, Izabella-utca 88.— Rózsa-utca 111. bérbáz és nyom­daüzem az összes tartozékait ké­pező Ingóságokkal, felszerelés* sel stb. az Elhagyott javak kor- mányhiztossága adta el s Szikra Irodalmi és Lapkiadó Vállalat­nak 4,297.220 frt--ért Telkeks XII., Csermely-út 10529/15. hm 2.400 irt. XI, Előpat3k-u. 64.240 n. öl 6.000 frt., Istenhegyi-út 81.—Zsibói-út 2. 493-30 n. öl 10.000 frt, XII- Széher-üt 88/ft. 300 n. öl 9.000 frt. Korszerű Két új, magyar darab az ame­rikai kapitalizmus kinövéseit gúnyolja, a harmadik arról szól, hogyan került bele Pilátus a Credoba; egy vaskos regény egy svájci luxusszanatórium életét tárgyalja... Kezdetben az volt a feltűnő, hogy hallgat­nak az Írók; most pedig úgy létezik: másról beszélne ki o Egy színész nyilatkozott: „A színészek politikai öntudata ma még alacsonyabb, mint az ipari munkásoké". — Szóval a színé szék nem értenek a politikához; a politikusok bezzeg annál in­kább értenek: a szinészkedéf* hez. + Külföldről származó híradást olvastunk arról, hogy ma már lehetséges a szív átültetés* egyik testből a másikba. Szó­val most már nem is olyan lehetetlen követni a költő taná­csát: „Szivet cseréljen az, ki hazát cserél1*. A Vasas-bálon együk neve* művésznő magas láza ellenére is részt vett a műsorban. A bál­bizottság hálából aranyból ké­szült „vasas jelvény‘‘-nyel tün­tette ki. A Vasasok is tudnak — aranyosak lenni. Az angol rádió Pesten tartóz­kodó munkatársa megállapí­totta a magyarokról, hogy „ra­gyogóan tudnak úgy csinálni, mint hogyha semmit sem ten­nének és amellett egészen jól produkálnak'*. — Ügy látszik idők folyamán megtanultuk a Mikszáth-axióma ellenkezőjét Is: úgy gruppirozzuk a lázas tevé­kenységet, hogy semmittevésnek látszik. Hh A köztársaság és a felszaba­dulás évfordulói alkalmából több kiválóság megkapta a Sza­badság-rendet. Többé-kevésbbé erre a kitüntetésre vágyik az egész nemzet. Szabadságra és rendre, Kunszery Gyula Kendőrségi hírek Az államvédelmi osztály nép- íigyészségi kirendeltsége őrizet­be vette és internálási javaslat­tal a toloncbázba küldte át Miklós Berta 35 éves ápolónőt, aki az I. számú bőrklinikán a Dálnoki-féle összeesküvést fel- dicsérte és a demokráciát gya- lázta. Ugyancsak őrizetbe vet­ték Tas nádi Zsigmond 46 éves tödrászsegédet, mert ócsárolta a demokráciát és gya'ázta a rendőrséget, valamint a közin­tézményeket. Mihala Ferenc 47 éves kerékpárkereskedő a 6-os villamoson szidta az Egyesült Nemzeteket és a demokráciát. Internálták. Seyermann Rób rt 48 éves villamoskocsivezetőt át­adták a nápügyészségnek, mert szolgálati helyén álandóan gyalázta a demokráciát. A Lukács és Társa gyógyáru- nagykereskedés Gödöllőről Bu­dapestre indu’ö teherautóját az Országúton két fegyveres férfi megállásra kényszeríle'le. Hor­váth István gépkocsivezetőt"! e'raboltzk 10.000 forint inkasz- szÓpérzu A rendőrség megindí­totta a nyomozást, Pénteken este Károg László 93 éves egyetemi hallgatót * Buicsú-utca 63. számú házban lévő lakásán a vízzej tel (fürdő­kádban holtan találták. Kide­rült, hogy a vízme.egitőböl ki­áramló gáz ölte meg. Pénteken éjszaka a Váci-út elején dolgozó hómunkások összevesztek, majd tömegvere­kedés támadt, úgy, hogy a rendőri őparancsnoksági ól tíz rendőrt kellett k.vezényelni, akik azután helyreállították a rendet. Ételmérgezéssel szállították kórházba Zagyva Jánost, felesé­gét és két és féléves kisfiát. A kisgyermek rövid idő múlva meghalt. A vegyvizsgálatí inté­zet a megvizsgált ételekben nj>m talált mérget. Kovács László foglalkozásnél­küli Lakatos István lipótmezei ápolttal megbeszélte, hogy gyűj­tést indítanak hamis nyomtat­ványokkal a Magyar Állami Gyermekmenhelyek Országos Segílőbizottsága részére. Ková­csé elfogták és őrizetbe vették. Az államvédelmi osztály nép- ügyészségi kirendeltsége Őrizet­be vette Kovács József artistát, aki 1935-ben kémkedett a nó- » meí eknek. Kassák Lajos tO öves írónak is, embernek is leg­harcosabb egyén, ség érte meg hatvanadik születésnapját. A fiatal lakatossegéd letette szer­számját az esztcrgepadia és ve­szedelmesebb szerszámot, tégy vert: tollat vett kezébe, hogy hadakozzék a társada mi igaz­ságtalanság, az emberi elnyo­matás és ostobaság ellen. Örök­kön harcban önmagával és a világgal, az acélnál is kemé­nyebb anyaggal, a társadalmi természeti valósággal, az é élt* i viaskodva, gyönyörű művekkel ajándékozott meg bennünket. Harcos embernek kevés szeretet és sok gyűlölet jutott osztály­részül. De semmi »e«t törte meg, A hízelkedés éppúgy lepergett róla, mint a becsmérlés és leg­ádázabb ellenfelei is kénytelenek elismerni, hogy ama kevesek közé tartozik, akik ebben a csa­lódásokkal és árulásokkal teli korban hűek maradták eszméik­hez és önmagukhoz. Szabónők Párts teió Azok a hírek, amelyek az Európaszerte fellépő súlyos köz­lekedési nehézségekről érkeznek, nem rettentették vissza « pesti divatszalonok tulajdonosait ál­tól, hogy a párisi divatházak tavaszi bemutatóit felkeressék. Szombaton mntegy 25 buda­pesti szabónő vágott neki a ka­landos útnak Legnagyobbrészt a* Arlberg.expresszel utaztak, bár a párisi úl oda-vissza kb. 1700 forintba kerül A budapesti divat.szalontulajdonosok kb. 10 napot töltenek Párisban. Népbírósági hírek A népbíróság Vágsellyei Ká­roly volt nyilast hu&zonhétszeres gyilkosság miatt halálra Ítélte. Az ítéletet a KOT helybenhagyta és ugyancsak elutasította Vág- Sellyéi újrafelvételi kérelmét. —- Kis László volt hadnagyot, aki inunkaszolgálatosokkal kegyet- lenkedett, egyévi börtönbüntetés- sel sújtották. — Nyolchavi bör­tönbüntetést kapott Weisz Adolf, a Maggar-Olasz Bánk tisztviselője, aki a MOVE rákos­palotai szervezetének főtitkári tisztségét töltötte be. — Nép. ellenes bűncselekmények miatt a következőket ítélték el: dr Ma­jor (Maróti) Ákos tisztviselőt (egyévi börtön), Holzmann Ágostönnó szül. Bállá Etel ceg­lédi piaci árust (nyolchavi bör­tön és vagyona felerészének el­kobzása), Szelencéi Ferenc éjjeli őrt' (hathavi börtön), Falbizoner András jáuosházi hentest (kétévi börtön és vagyonelkobzás). Hegyi Ilona budapesti főzőnöt (hathavi börtön), — Demokrá- ciaeüencs magatartás miatt bűn­vádi eljárás indult meg fíévay Miklós B-listás illetményhivataíi tisztviselő, Seucrmcnn Róbert 48 éves vilhnnoskocsivezetŐ, Mihala Ferenc 47 éves kerék­párkereskedő, Miklós Berta 35 éves ápolónő ís Tusnádi Zsig­mond 46 éves fodrászsegéd ellen. A fekete bank Igen tisztelt Főszerkesztő Ürl Engedje meg, hogy Éber An­tal „Fekete bank** című cikké­hez hozzászóljak. Arra a kérdésre, hogy miért tartják az emberek fölösleges pénzüket * ládafiában, azt hi­szem, mindenki gondol magában egy választ és ez egyetlen szó­val kifejezhető: „Adópengö­betét** Amikor a pénzügy- miniszter azt mondja, hogy aa adópengöbetéttel senki sem lesz „becsapva" és a végén senki sem kapja vissza a pénzét, ak­kor nem csodálható, hogy az emberek húzódoznak a pénzüket a bankba vinni, ezáltal ezer­szeresen nagyobb kárt okozva a közgazdaságnak, mint amennyi­be az adópengőbetéteknek visz- szafizetése kerülne. A kis betevőket, akiknek Be­tétjei mégis csak a zömét alkot­ják a betétállománynak, mégis csak ez tartja távol a bankoktól. Nem mondom, hogy a forint előtti napokban nagy gyorsan elhelyezett adópengőbilliókat forintban kellene kifizetni most a betevőknek, de a február- márciusban elhelyezett összege­ket, amiket a kis betevők eset­leg a szájuktól vontak meg, mégis csak vissza kellene fizetni. Ha az a bizonyos Louis abbé helyesnek találta ezt akkor, úgy áll ez ma is. Akit egyszer a kígyó megharapott, az a gyíktól is fél Gergely Rezső Halálozás. Székéig Judit Bu­dapesten (Lövölde-tér 5, IL 9) fo yó hó 22-én elhúnvt. Kornis Ferencné február hó 22-én bosszú szenvedés után etiúnyt. Dr Hárult He'era kn'meti kus-orvos brüsszeli és pár si útjáról hazaérkezett éj újból | rendel. IV. Petőfi Sándor.u. 18. I Tí’efon: 3S0—m. Színházi hírek Steínbeck aa „Egerek és emberek" világ­hírű szerzője mondta el egy in- tervjújában: Másfél évvel ezelőtt felkeresett Hollywoodban egy Banks nevű fiatal Író, aki el­keseredve panaszolta, hogy h.ába vollak már kisebb-na- gyobb sikerei mint novellistának, a hollywoodi „soenário depart- mentek" vasfüggönyét nem tudja keresztültörni. Megmutatta különböző Írásait is, amelyek határozott tehetségről tanúskod­tak. Volt többek között egy hal­lá tianu) érdekes témája — me­rész, újszerű, ötletes — és a elme az volt: A nagy hazugság. Banks azt állította, hogy nyolc gyár küldte vissza. Gondoltam egy merészet Fogtam a kézira­tot, lelkendezve beállítottam M Warnerékhet azzal, hogy meg­írtam életem legsikerültebb film­jét. Mit meséljek tovább... másnap már Bclte Davisnét volt a kézirat & két hét múlva már forgatták. A filmnek óriási si­kere volt és Banks ma a legfel­kapottabb filmírók egyike ... A Magyar Színházban igazgató* válság van, Sárosi Ferenc, aa eddigi engedélyes visszaadta koncesszióját a fővárosnak. A színházat további intézkedés (J egyelőre az üzemi bizottság ve­zeti. A férjhezadú lánynak, a dől. gozó nőnek mindig Hormocith- k rémet! HOLLYWOOD 1947. AMERIKAI F1LMCALOK ÉS TÁNCOK Lantos, Fényes Holéczy, Pethef Zeneakadémia nagyterme. Február 23-án délután Víö-kor. Mozik műsora CITY (liK-129): Bocsánat Oogy élünk <5*»4. SS6 V2ív sí v ü UiU-kor is> COKSO (írni*): Vigyázz, ha jön a nö (Va, Ií-6. VsS. sí Üz v., u. 11 isi CORVIN (339-933): Aloiru (amerikai) (4, ti, 8. vasár- és ünrepcap 11. - is) PÉCSI (121-343): Vigyázz, ha iéc a nő (4, 6, 8. azomb., vas, ünn. i is) FÓRUM (189-Í07): Mrs Mirt vei (am.| (3, HS. 8, azomb.,-'V., ü Hl2-kor is) KAMARA (423-901): Encsii cl hogy élünk (4, 6, H, azomb., vas., ünn. 2-kor isi KÖRÚTI HIRAfiÚ (222 439): Malirt Krónika, Orosz, (randi, híradók, Mopez hir.. Rajz és ismereKerj. film Egyórás előadások: 9-töl z2 éráig. ULOVD: Aloma (anter.) D Lamour (V.4. fs6. Hs, sz 0 (92-kor irt OMNIA (139-693): Az élet újra szép < mi) (4. 6, 8. szumb «at> és üun t is) ROYAL APOLLO (Telefon. r_>2-292): Riói éjszakák (4. 6. 8, sz *■ ü. 2 is) SCALA (120-100): Az édet újra szép (ami (4. 6. 8, sromb., vas. finb 2-kor is) URA NI A <T.: 136-888): Ifjúság ün­nepe. Népek (télöszéke ,4. 6. 8) (A ma este 8 órai elóac as elmarad) VÁROSI (136-456): Rio Rita (amer.) (3. 5. 7) UTÁNJÁTSZÓ MOZIK: ADY: Csillogok parádéja (3, 5, 7) BELVÁROSI: Várlak (am.) (4, 6. 7. v. 3. 3, 6, 7) BETHLEN: Társbérlet (ara) (1)4, (£6, VéS, vas., ünc. 2, 4, 6 8) BODOGRAF: Esküvő hármasban (ara) (ÓM. H6. Ii3, v. ü. tó21 BUDAI VIGADÓ: Madách 044. tóB, tóí. v Yil) CAI'ITOL: Csillagok parádéja (am.) (2, 4. 6. 8. vas., ünn. tóik) EIJTj Gólom (íraocíp) (jel, tó3, tóA sz-. v. tó2) HOMERüS: Jég hálán is meg­élünk (am.) (S, 7, v.. ü. 3) HUNNIA: Vádmacska (-.mer.) Vodou fia (m.) (H4, tóö. H8, vas., ünn 11, tóh is) IPOLY: Szerelem nem tréfa (amcr.l (tó4, tó#, tó8, v., ü tó2> 1. ATTILA: Légy jó mindhalálig (4. 8. 8, v., ü. 2) KRISZTINA: Csattas) a csók (amer.í (3. 5. 7, vas., Onn. tó2, tói tó6. tóS) KOSSUTH: Kard és szerelem (amer.) (tó4, tóö Hs. vas. ünn 2. 4 6. 8) OLYMP1A: Szováti Éva Oí2. tó4, tó«. tós, V.. a. tól2) OTTHON: B&t és szerelem <K4, tó6, tó8) PALACEs Kard és szerelem (11, 1.8 5. 7. 9) PÁTRIA: Kétágyas hálószoba (smer.) (4, 6, 8, szomb., vas., útin. l is) PETŐFI:. Rákóczi nótája (magyar) 044, Hí tó8. V.. 0. 2, %4 tó«. tó8) PHONIX: Szováii Éva (11 1, 3. 5. 7) ÍSOXI: Ralfles, a (rakkos belórő (am) (2. 4 6 8, v ü. tól2tó2tóttó6tó8> SAVOY: Szép kis csalid (francia) (tó4. tófi tó8. vasár és ünnep tó2 is) STÚDIÓ: Tavasz a Broadwavoo (am.) 042, H4. tóB. tó8 vas ünn. H12 Is) SZABADSÁG: Szép kis család (fr.) (tó4, Ví6, tó8) TÁTRA: UJ hóid (am.) (tó4. !<6, tó8, V.. ü. tó2) TINÓDI: Játék a halállal 044. tóé HS. v. tó?,) TUR.4N: O.ség a Rajnán (am.r.l (2, 4, 6, 8, v. ü. tó 12) VESTA: Varieté (ír.) Corodini és Christoph személyes felléptével (10, 12. 2, 4. 6, 8) Lósporf Vasárnap ügeti: ersenj. Legérdeke­sebb futama a 2100 mé er s Gab Pé- ter-díj. bár mindössze csak ég: lo­vat nesezlek, de kózülük Totya (26!0 m.). Indokolt (2660) és Tátra (2680), csaknem egyforma eséllyel in ul ak. Tckin eltel a távolságra, meg a min­den bizonnyal még sáros nehéz pá­lyára is, a magunk részéről mindig hűen futó és mindcnekíelétt szívós Tolya győzelmében bízunk. A nap lóversenye a Háromévei k februárt nagy hendikepje 1800 méteren, ame­lyet a formában levő Fruska (1840) nyerhet meg. — JelőTjeiuk s követ­kezők: I. Vénusz—Pászlö. II Fisu- ráns—Napóleon, DL Totya—Tálra, IV. Fruska—Clarisse—.tanika. V. Édes—Béla, VI. Aranyvirág—Féktelen, VII. Marschall-hajtás—E'yzia. VITT Merész IX.—Cudar. A verseny dél­után fél 3 órakor kezdődik A szlovákiai magyarok IL 'elent'se tovább folv'k. A 1rit'’ieOf léseket ieeutóbb Veze. fcőnv, Nádsree K'rá'vTÍv A’só. szeli, Fmrrifom. Nen>esó-sa, Hóviirfi ás Naevroegyer község­ben hajlolték végre. Meteor csi.lártól ragyog az eaáss oUhooa. Podmauic»kv-i'.27 1 NSIHICT . ■ n ___ ■ - — Vasárnap, 1947 febrair 23

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék