Magyar Nemzet, 1947. március (3. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-05 / 53. szám

n •WVUHP a védekezésre. A b­elrin­i világ­­háború élénken bizonyította ezt és gondoljunk csak Franciaor­szág példájára, vagy ne mond­­jak mást, Svájcra. A honvédség alapja egy ország védelmének és errő ms nem mondhat le. Ez a honvédség igazán a semmiből kezdett felépülni. Az újjáépítés­ben már eddig is hatalmas mun­kát is végzett. Felolvashatnám itt azokat az ívekre terjedő adato­ hat, hány munkaóra alatt hány hidat, mennyi vasutat, hány táv­íróvonalat, létesített­ünk, hány , kaszárnyát adtunk ide, oda, de ez igen sokáig tartana. Ezeket a teljesítményeket nm ütöttük nagydobra. Pedig nagydobunk van nekünk. Csendben dolgoz­­tu­­nk és csak azt tudom meg­­ígérni, hogy ugyan igen Csend­ben, becsületesen dolgozó hon­védséget akarunk felépíteni. Ké­­rem a Nemzetgyűlést, hogy párt­­különbség nélkül, ugyanazzal a szeretettel foglalkozzanak a kér­­­ déssel, most a l’.öldígvetéstiél is, ami'ydtve! a bizottsági tár­­­ gya tó sokon talált:­ozífun. (Taps . kisgazda, a szociáldemokratft, is e .«2abads.lgj)Szt sora bán.) Nétrcíhy Jenő (szt! helytele­­n­íti, hogy katonák politikai pár­­tok tagjai legyenek. Az vá­l­ottetedség ezőfeszítései l’estis László (kg) vitába száll Szent-Györgyi professzor nyilat­­kozatával és levelével. — A professzor úr szembe­­állította a katonai és kulturális, tudományos célok fontosságát, Mondván, hogy nem adna pénzt honvédsági célokra. Én és pár­tom nem helyeseljük ezt a fel­­fogást és minden tiszteletem , mellett, elhamarkodottnak tar­tom. A magyar demokráciának igenis szüksége van a béke­szerződés keretei között n­épből származó, néppel érző, magas fokon klképzett, demokratiku­san és öntudatosan gondolkodó, fegyelmezett, jól ellátott, a füg­getlen magyar köztársasághoz h.'i I'.onvédségre. Ennek e hont­­s­­ágnak az 1343-as honvédek, a szabadságért harcoló hősök utódainak kellene lenniük. Ilyen­­honvédség szervezéséért és fenn­­tartásáért ne sajnáljak­­ pénzt. elegemítette, hogy az aktív katonák rendkívül alacsonyan v­annak díjazva. Ezek az ember 3­­­k áldozatot hoznak, hogy híva* fásuknak élhessenek és szolgál­­i­k a magyar közfárusságót. Egyes túlzók még mindig ft­­i­kciósnek tartják a honvédséget, ezek megfeledkeznek arról, hogy egy része ennek a honvéd* s­égnek :a Tiszántúlon, majd a h­lszabadulá­s során harcolt A­­ .telek ellen. Mis túlzók 1. Mumuaifiai párthadseregnek * irtják, ezeknek meg kell mord énnea, hogy a honvédelmi mi* niszter úr rendezete Szerint po* i­tikai meggyőződése mindenki­nek, így a honvédnek is, magán­ügye lévért. Csak azt kívánják i­ni, hogy szolgálata ideje alatt ne politizáljon. Feltoroza az új honvédség erőfeszítéseit a újjá­építés terén, megemlítette, hogy az aknaszedés dicső gárdájának, akik lehetővé tették, hogy "Ma­gyarországon a m­ezőgazdasági termelés meginduljon a volt hadszíntereken, 71 halottja és 63 sebesült­je volt. Meg kell em­lékeznem, hogy a miniszter úr elrendelte, hogy a tavaszi szán­tás során a honvédség szántsa fel a még mindig veszélyes szántóföldeket, hogy ne marad­jon a föld megműveletten. Kovács István (mKp) kifej­­tette, hogy a kommunista párt igenis szükségesnek tartja a honvédség intézményét. Majd felszólította a minisztert, hogy nyilatkozzon az összeesküvők tárgya­ásán ellene elhangzott vádról. Kovács beszéde után az elnök 16 perc szünetet rendelt el. Szünet után Bam­ba Albert h­onvédelmi miniszter a kis­­gazdapárt és szabadságpárt tapsai közt emelkedik szólásra. A leghatározottabban visszauta­sítja Kovács kommunista kép­viselőnek a valóságnak meg nem felelő tttségközleményeken alapuló felelőtlen vádaskodását. A képviselő elmulasztotta, hogy a hivatalos tárgyalási jegyző­könyvet, avagy a MOT-kiadást vizsgálja át, mert abból kétség­telenül megállapítható, hogy a honvédelmi miniszter semmiféle összeköttetésben és összeeskü­véssel n­em volt; csak ennyi tör­tént, hogy a véderőbizottság egyik ülésén egy szárnysegédet ajánlottak neki, de — fejezi be nyilatkozatát Slartha Albert — ezt a szárnysegédet­­­em vettem igénybe, mert ennek az állásnak betöltéséről máskép döntöttem. Milnsits Géza (szocdem) a magyar honvédelem múltjáról beszélt, szerinte triflis szükség hosszú kiképzésre. A­ikis Ist­ván (pp) képviselő hosszas tör­­tén­elmi tájtogatásokllé Ix-asz!-'­kozot. Czírvese Jenő (kg) általános politikai kérdésekkel foglalkoz­­va a koalíciót méltatja. Szent- Györgyi Albert felfogásával po­­lelitizál, továbbá azt mondja, hony jó millió forint nem sok a hadügyi költségvetésre, mert rokkan­tjainknak, Stádiözve* gyeinknek és hazaférfi nadifog* lyainknak e hátát'a csiga való­sággal nemzeti szégyenünk. ."■loznogyi Miklós (komm­.) a honvédelmi minisztérium anyagi főcsoportjának működését ki­fogásolta. Somogyi beszéde után az el­­nök a vitát félbeszakította, ja­vasolta, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését szerdán dél­előtt 10­ órakor tatása sí költség­­vetés felyintólagos tárgyaló-óvni. Felolvasták az interpe­lációs könyv­et, majd a miniszterel­nök,­­ a földművelésü­gyi minisz­ter, az iparü­gyi miniszter és a pénzügyminiszter korábbi In­­terpellác­iókra beadott szás­béli válaszait olvasták fel, ezzel az ülés végit ért. Az összeférhető men­tségi bizotsság Veér ü­gyét tárgyalta Az összeférh­etetlenségi bizott­­ség kedden déleü­n­t ülést tar­tott, amelyen Bencze Imre el­­nöklésével Faragó László előadó ismertette Dinnyés Lajosnak Veér Imre képviselő ellen be­­jelentett összeférhetetlenségi in­­állványát. Miután megállapították azt, hogy Veér Imre képviselő több mint fél év óta a nemzetgyűlés ülésein nem­ felsíst mag és hosz­­szabb idő óta külföldön tartós­­kodik, javasolták k képvi­selői mandátumától való megfosztá­sát. Isten megmúsztfintatlah 8 'g akaratába beletörődve, ■ fájdalomtól megtörtén je- B K .‘.'■•tjük, hogy h szerető H | | férj, apa és testvér jjj N? st lÉcos * ügyvéd nincs többé. Drága halót* 8 || m unkát f- hó fkán d. n. || Ej 8 órakor « farkasréti te- H H mesöben helyezzük örök g B \nyu­galoub­a. % Fájdalomtól eltelt, ÖMzetSrt I □ írivve! ■ leiemém­, hogy sírtá- E 3 dőlt Anyukám. de­­ | iíí'ffi®r Iratlni I '] #i, ftmiteevnaann GIa IU k | f. hó 5-án követte (árjót­ás I M k­pfiyát c^y itóebb és fcóldo- I Éj K3Gyósz0ljztk:* fia György • | p) Eft»5re* vujo (ír &*,iInó$S e m Ozörgy. testvérei és rokon­sága, m S0 'IVmetése f. lv. 6-Ari ','­12 E órakor a ráko­skeresztúri te- | bj| metőben less. Emléked Örökké ától (ix. ^ fed Fájdalommal megtört izfV­ )\ N tel jeleítij’áte, hogy | I­ffanrád Károly | P| Isazgstó In « v/jcs titürkisjhetatten »k»- a K­­rttéból. rövid szenvedés útin K­ellnStiyt ö» március hó 3-in | K’ csendben eltemettük, fi. Scóa el nem múld emléke- ja­­ lésvel gyászolják testvérei, ed- V E goral. rokonai, munkatársai, g Sj jihfirital és mindenki, aki g g szerette. ja íj / &ö darab M­ásesiian­ vagy erre a célra alkalmas, vízhatlan, de nem gumizóik lehetőleg na­rancsszínű orrótetővászor szárí­tására ajánlat tehető nullával a bajai államépité­zeti hivatalnak." Laisros­siaiEsszéssisl exportra terik. KCnstít-r, Fsi­k Miksa­ uUta Keresünk fatelepnek megfelelő Odi 1260 négyszögöles lelket Duna mellett, iparvágánnyal, parthaszo­niallal, tészefekkel. „Azonnalra A‘ jel New York hirdetőbe, Erzsé­bet-körút 0 1 1 ' ./* ■ .■***•? I Hassz Rffsze!­­ .Szerda, 1947 március . Cig­rissásti liák­ek A Nemzeti Bank heti kimutatása A Magyar Nemzeti Bank bankjegyforgalma a február 28-i kimutatás s­zerint a február 23-i forgalommal szemben 57.3 millió forinttal 1093.1 millió fo­rintra emelkedett Az állami Zsírószámlák­­egyenlege 39.8 millió forinttal 64­4 millió fo­­rintra csökkent, viszont az egyéb számlák egyenlege 3.4 millió forinttal 5­.6 millió fo­­rintra emelkedett s így végered­ményben a zsírókövetelések ösz­­szege 36.4 millió forinttal 115.9 millió forintra csökkent. Az érc­­készlet 20 5 millió forinttal , 3816 millió forintra szaporo­­­­dott. A váltópénzkészlet 0.7 mil­­lió forinttal 11.8 millió forintra apadt. A leszámított váltók ösz­­­­szege 16.5 millió forinttal 480­­ millió forintra növekedett. Az 1­­Egyéb követelések® 26.7 millió forinttal 38. 5 millió forintra, az iEgyéb tartozások® 11.9 miil­lió forinttal 203.4 millió font­ra csökkentek. (MTI) Tv A tőzsde Az előző napi kedvezőbb han­gulat után szerdán is barátsá­­gosan nyitott a tőzsde. Csak­hamar beállott a már lassan megszokottá vált üzleti csend, amelynek folyamán az árfolya­­mok lemorzsolódtak. A zárlat is csendes volt. Árfolyamok: Hitel­bank 34, Nemzeti Bank 230— 235, Keresk. Bank 57.50, Pesti Hazai 20, Bauxit 235—230, Szén 159.50—155, Salgó 13.75, Uriká­­hyi 18.75,­ Ganz 9 10, Rima 2.­— 22.50, Cukor 250—245, Dreher 220, Gschwindt 1150 Pamut 30, Vasúti forgalmi 12125—12.75, Népszöv. fontkötvény 800. 1­-es fővárosi 170. 27.es fővárosi 2350—2300 kötés nélkül­ .Vép-4 szgv. dollárkölcsöb­ magyar* trans 800—900, amerikai 1825— 1850, holland ft 280—390, svájci frs 400 áru. Trieszt késrítése u­tán is angol tengerészeti bizottság marad a vitrossean A trieszti angol haditengeré­szet szóvivője közölte, hogy egy tengerészeti összekötőtélből és a földközitengeri főparancsnok­­ság képviselőiből álló angol bi­zottság marad a városban, ha a szövetségesek kivonják csapatai­kat. A bizottság az átmeneti időszakban elősegíteni kívánja a hajózási ügyek hitelét (MTI) Az a baj, hogy gyermekeink ez idén m­ár a harmadik iskola­évet kénytelenek elveszteni. A légiriadókkal kezdődött, ezen n­eki leh­eleit segíten­­, az ostrom ellen sem volt fellebbezés. Most azonban, amikor már olyan jól állunk,­­ hogy a fővárosban re­mekül tudnak fűteni száz meg Száz kávéházat, espressót, lo­kált, mozit és egyéb szórakozó, helyet, nem tud­juk megérteni, miért kell az iskolákban még mindig hónapokig szénszünetet tartani és evvel elvenni a dol­gozók gyermekeitől azt a lehe­tőséget, hogy tanuljanak. Mi nem vehetünk nevelőket, házi­­tanárokat gyermekeink mellé, de jogunk van ahhoz, hogy mégis becsületes, tanult em­berekké neveljük őket. Több dolgozó szülő. Az a baj, hogy az egyébként­­valóban fontos citrom és na­rancs behozatala a még fonto­­sabb közélelmezési cikkek, liszt, burgonya, stb. kárára történik. Vájjon megengedhetjük-e ma­gunknak, hogy vagontételben hozassuk be a luxusnak szá­­mító vén­gyümölcsöket ugyan­akkor, amikor a főváros lakos­ságának csaknem 40 százaléka rászorul a hatósági élelmezésre? Dr. L. A. A Budapesti Asztalos Ipartes­­tü­let közgyűlése Szemes­­József nemzetgyűlési képviselőt elnök­ké, Hamoky Józsefet, Kelé Mi­hályt és Rónai Kálmánt alel­­nö­kökké választotta meg. Az Országos Á­inzetés­següügyi Tanácsot a 101.000/1947. F. M. sz. rendelettel újjászervezitik. Téves a Magyar Nemzet már­­ciu­s hó 1.­ számában megjelent az a közlemény, hogy a napok­ban megnyi­t Menetrend értéke­­sítő stb. szövetkezet a mi alapí­tásunk volna. A MÁV alkalmazottak Kon­zulii Szövetkezetének a Menet­rend Szövetkezettel semmiféle kapcsolata nincsen s a vas­­utasok ellátását továbbra is* egyedül mi intézzük. Magyar Államiasut­ alkalmazátak Kouziü® Szövetkezeté Versenytárgyalási hirdetmény. A Budapest Székesfővárosi Közle­kedési Rt. nyilvános versenytársi­a­­list hirdet 300 darab IRIsABLANDA szállítá­­sért. al­apok és feltételek VII- Akácfa­­cica 15. IV. 438. sz. alatt átvehetők. Az­ ajánlatok benyújtás határideje: 1047. március 18. d. é. 9­ént. Ballépést Székesfővárosé XtstskeáM BéarzánTlír»«»át. Petsch­auer gyilkosa bíróság elült A népbíróság keszthelyi­­tanácsa most tárgyalta Angyal Lás­zló volt tanító népellenes bűnügyét. Angyal László mint egy munkaszolgálatos század hadnagya súlyosan bántalmazta és halálos beteggé tette Fel­­t­schauer Attila olimpiai bajnokot. A tanuk hosszasan ecsetelték a vádlott kegyetlenkedéseit, ítélet csütörtökre várható. Farkas István emlékkiállítás Vérbeli haladó szellemű mű­vész képeit állították ki a Nem­zeti Szalonban. Farkas István, aki mint annyi kiváló magyar talentum, a nyilas korszak ál­dozata lett, nem tartozott az expresszionista irányhoz, sem az azt túlhaladó legújabb ku­bista ás egyéb irányokhoz. El­mélyedő, a maga útját járó új­kori magyar festő volt, aki munkáival előbb tűnt fel a har­mincas évek Párnában, mint idehaza. Egyéni és eredeti stí­lusa alig árulja el mestereit, Mednyánszkyt, Ferenczyt, Fé­nyes Adolfot, de a későbbi münchenieket sem. Színei a szemhez és szívhez szólnak egy­szerre. Technikája bravúros és témáit mindig az ízlés jellemzi. A kiállítást­­ a Francia-Magyar Kamara rendezte a Nemzeti Szelén termeiben és, Francois Biachot és Keresztúrit Dezső kultuszminiszter mondottak megnyitóbeszédet. (o. zs.) Mi a helyzet­­ a VAOSz-választások­kal? Már többször írtunk róla, hogy a VAOSz bizalmi Választá­­­sokon a kisgazdapárt sok helyen győzelmet aratott és á talában többséget szerzett. Most aztán a Képszava közli az állítólagos végeredményt, amely szerint a munkáspártok listáját­ többször, annyi bizalmi jölt be­, mint a kisgazdapárti listákon. Ezt az eredményt azonban a Városi és Vármegyei A­kalmazottak Szak­szervezete úgy hozta ki, amint ez a közalkalmazottak országos elektorválasztásánál is történt, hogy ott, ahol nagyobbszámú kisgazdapárti bizall­iakat vá­lasztottak, mint példáu­l Jegy­­központban, ott a VAOSz veze­tősége a választást különböző­ ürügyek címén megsemisítette és az eredményt a munkáspártok javára írta. Érdekes, egyébként, hogy a Népszava már a vég­eredményt közli, pedig köztudo­­mású, hogy még sok helyen pót­választás lesz, de már ezeknek a választásoknak az eredményét is m­ár előre a munkáspártok javára könyvelik el. Színházi hírek A munkás zenekultúra két eseménye. Vasárnap ülte meg tízéves fennél­ását Vándor Sán­dor kórusa. A depói látásban el­pusztult alapító­­ minta énekka­rában olyan együttest óhajtott életre hívni, mely „a nép sajátos nemzeti hangjain ad Hangot a dolgozók, napi keservének és örömének" s a népi és nemzeti hagyományok, a kórusművészet és modern munkásmozgalmi célkitűzések szintézise A munka gyümölcse nehéz időkben érett azzá, ami s hogy ez m­ilyen szín­vonal, azt a Monteverdi Hajnal minden tekintetben kiváló elő­adása megmutatta. Vezényelt Székely Endre. A Ganz-gyár zenifő skolai koncertjének cen­trumában nem kisebb feladat állt, mint Kodály Ga­ánt­i tán­cai. A Mintegy 80 tagú szimfó­­liikus zenekar, •— keltő kivéte­­­­lével mind üzemi emberek s a kisegítők egyike is kebelbaji, hisz innen vette át az Opera — kitünően kidolgozott eőadása egyaránt dicséri Kenesseg Jenő lelkes tettkészségét és a gárda jó szellemét. . Hogy hivatásnak érzik a muzsikálást, annak a­­loldmark- i Liszt-művek beszé­des tanúi. A férfikar élén a mozgalmi énekkarok neves kar­nagya, Vásár h£­yi professzor alapos rész­esmunkát végzett. A lírai megnyilatkozásra kiválóan alkalmas együttes, csöcste­jesít­­ménye a Bartók Bolyongás volt. (G. E.) A MOPEX - Szépek szépen címlap-pályázata igen nagy ér­deklődéssel folyt le. A címlap pályázat­i eredményét március 8-án, szombat­on s a Szépek szépet táncestélyén a New Yorkban hirdetik ki és a dí­jakat a győztesnek, valamint a helyezetteknek Karily Katalin adja át. Banda Ede gordonkaest ma Z. Z. (Koncert.) „Francia* Saláta. Ezzel a címmel mutatta be a Kamara Varieté új és mulatságos mű­sorát, amelynek keretében­ Kántor Gyula, Bellák Mik­ós, Kökény Focis, a most előnyö­sen bemutatkozó Pilisy­­aba, Békési Magda, Brekl­vy László aratott sikert. Az artistarészen Annilfore et Fred Ronsan és Sylvirty-duo kapott sok tapsot. Kinevezések: A statisztikai vizsgabizottság elnökévé dr Elekes Dezső min. osztályrönd­­kel, helyettesévé dr Mike Gyula mint tanácsosi, a bizottság tag­jává pedig dr Bene Lajost, a székesfővárosi statisztikai hi­vatal vezetőjét kinevezték. Dr Weninger Antal szerdán dr­után Vic órai kezdettel a „Magyar Keleti Társaság" meg­hívására az Egyetem Bölcsé­szeti Karának tantermében (Múzeum-körút 6/8.) ...4 taga orvostudományi és lételttani je­lentős ge" címmel előadást tart. A tej forgalmát a tavasz fo­lyamán fel akarják szabadítani. A kannabiányon a közellátás­­ü­gyi minisztérium akként segít, hogy 19.000 darab letetk­annát gyártatott s további iOOOO da­rab tejeskannát rendelt. A tej­por gyártása is megindult. A Petőfi-Társaság tiszteletbeli tagjaivá Ilativay Lajost, Hor­váth Jánost, Illyés Gyulát, Kár­­páti Aurélt és Várnai Zsenit választották meg. Rendes tago­k: Balázs Bea, Fodor József, Gyergyai Albert, Horváth Béla, Jankovích Ferenc, Laczk­ó Géza, Rubinyi Mózes Szentmihály­né Szabó Mária, Török Sophia és Reik Zoltán. A Feröfi-Társaság nagydíját­ Dutka Ákosnak és Nadányi Zoltánnak kéltek oda. Az Anyag- és Arhivatal felhívása Az Anyag- és Arhivatal fel­hív mindenkit, akinek hulladék­papirosa van,­hogy készletét a legközelebbi vásárlási igazol­vánnyal rendelkező papírhulla­dék kereskedőnek jelentse be. A kereskedő készpénzfizetés el­lenében tartozik a tárolási he­lyen az átvételről és elszállítás­ról gondoskodni Ha a kijelen­­í­tésnek vagy átvételnek bármi akadálya lenne, a Papírgyárak­­ Munkaközösségének (Budapest, I­V., Arany János-u. 10) kell a­­ készletet vételre felajánlani. A­­ lakók által ingyen átengedett hulladékpapirost a házfelügye­­­­lők kötelesek összegyűjtve a­­ legközelebbi gyűjtőhelyre szállí­tani. A készné az ellenérték a­­ házfelügyelőt illeti. Stinhá&i­ntslsor Opefi*: Saökletcs & síprAlyliói Z 4 (TV iNeiuketii Lejty i*i iniiKInfllAJitf KT) haiutti­ iii k­uilúrazó y i~t Vi*f¡ , Piiv.us (7) Edivyrovi: Kőmiya Préda (7) aiadárbi E«ierck é? crev bertk (7) Mu^ar: Mimúzj! (7) Színház: Vidám kísértet (7) Midsiyu­­»zay: A Cb.,’á(·ban marad Cl) Oprrfíl! Crkfrs ira»ri* (7» . Perle A varatiöti Yt'fil4ég (V) * PaiHstnu I­­ester dá­­n ok­ok (7) Sara. Variéi.; j-Ff^rcia''’ Saláta (7) Koran­ Xava£2 A Körű Icai (7) $2 £!­£!! lk Sí? 82‘1 45 r a c;n’Y uat­iw: sjv«-tmek váraa (Elaadások kezdete: ' 143, 5. EiS). fjai.so Un2-713i: £,ugy hiszug&as Iutu.) 404, K'S, sr hé v.. u. lt ist Cü/iVSN 1339-333); Aiony, (amerikai) (I, C, 8, Vfi.iT- és Love'^tiap 11, . is) iiÚCSI (121-243): hány hazuSMK (am / (4, ü, '8, azomtt., vas , arin. 2 ír) FÓRUM ylSD-'inh Mrs Mituver (arn.­ (3, fitt. S, szórni)., v.. fi H12-km­ is) KA(5,1 KA (423-901): Szei­-Inek városa (Előad­ások kezdete: 3. láb, 1 órakor) KoftliTI HiliAUO (222 júli.: Jiailjt orosz és Mopes híradók Alesanorov együttes 3 szám­a, Hol­ywoodi lami­­zia, Nem­zet.ek találkozása, m­n­ori nim­ Egyórás előadások, fi-tól 1 óráig. LLÜYL): Aloma (amer.i D Lam­our I (b.4. Vili. kj». sz fi Veikor i-j OMN1A U3tMSu3): Az étet újra szép'rm) (4.. 6. » szom­b vas és úuu 2 is) ROYAL Al'OU.O (telefon: 222—292): Riói éjszakák (4. 6. S, sz *. ú 2 is) SCALA.( 120-150): Az élet újra szép iami (4­6. 8, szomb.­­vas fino 2-kor is) UR.4MI.4 (T.: 136-888), Ifjuség Be.­népe, Népek Itélőszéke 11, 6, S) VÁROSI (136-456)1 Szerelem­ Pániban ta. 5. 7) GTÁNJ4TSu­rt MOZIKI ADY: Csillagok parádéja (3. 5. 7) BELVÁROS!: Fekete hajnal (4. 5. 7, V., a. 3, 4, 5. 6. 7) BETHLE­Y: Waterloo Bridge (amer.) Híradó (bi4. (46. P.8. vas., utas 2, 4. (6­8) BODOtiRAF: 'farz-n titkes kincse (H­l. Va6. )43, v. a. Vz21 BUDAI VIGADÓ: Casablanca (ap titkai filk­.) (3. m.­­158. tt.. v.. fi. V.2 .44 %6­8) CAPITOL: Fehér vonat ( magyar) (2, 4. 6. 8, vas., finn. ‘412) ELIT: Nagy kaland (H4. He. '(48. sz. v. fi. Hl) HOMEROS: Asszonyok ■•C­hil­len­­don (fr.) (5. 7. V.. 0 3) HUNNIA: Afrikai 'Arjára! (ambr.) (H4, H6, H8, v.. fi. 11 és H2) IPOLY: A kt­r Csavargó (H4, H6, H­8, v. . H­ 7 is) JÓZS­­I* ATTIl­A: Zsákutca (amerikai) (4. 6. 8, vásár- és ünnepnap 2 is) KRISZTINA: Téti Szerenád (amer.) (3. 5 7, vas finn H7. H4 Hfi .Ú­ 8) KOSSUTH: Nének iléláslékí. Ifjúság ünnep­ (H4. %6. H8. v.. fi. 2.4 6. 8) OLYMPIA: Alkonyat (francia) Híradó (H2, H4. H8. H8. vas.. v.,n H12 is) OTTHON: Halál kocsija (HL V'as. %8) PALACK: A szere.a két árra (amer.) (11. 1. 3. 5. 7. 9) PATRIA: Kétágyas hálószoba (amer.v­­4. 6. 8. sz.. v., 0. 2 is) PETŐFI: Őrség ( A­ínár hm.) (V.4. Ha. H8. v.. fi 2. s/14. Vj. H8) PHONIY: A léd há'ín­ás mesék­Vk •(11, 1 3. 5, 7) ROXI: Kis csavargó (A tatárt gyerek) (2. 4, 6. 8s­vas.. finn H12. V­1. H4. H6. H8) SAVOY: Utolsó pillánát (amerikai) VM. Ha. H8. vasár és fin­nep H1 is) STÚDIÓ: Végre egy 16 házasság fH2 Ht Ha H8 vas finn H12. Isi SzsiMÓR'G: Tornedótémadás (aw) (HL Ha, HS) TATRA: Csak rrgyalom nak van szárp'-tót (Vr( %6. H8 v. fi. H3 Is) TINÓDI: Igy é’n! jó (amer.) (HL Hfi 'H 8. v 0 H2 Is) TÚRÁN: Tarzan ti'kos k'ncse (amer.1­­2. 4. 6. 8. v. fi. H12) VESTA: Tarzan titkos kkicse (12. 1, 4. 4. 3) Sportsíírcíi A magyar férfícsapat ■# verMiget szenvedett Fázisban a Swaythling* kupáén folyó asztali ten­szim*rk­ Vzé* I&U során Az Egyesült Államok csa­pata 5:1 arányban Győzte le és foj a magyar csapat a m­afíí csoportjában a 3-ik helyre szorult az USA és Franciaország mögött A csapatver­­seny egyéni teljesítményei alapján, a máig ugyancsak megkezdődött egyéni­es versenyért.Mi sem várhatunk győzel­­met sem férfi, sem női játékosainktól. A »zeeon !i­ímutalsádo*abb szórakoiÁsa P «M KABARÉ . ESTÉLYE sjonbaton, március 6-án- este' 9-tő! reguel 6-i« * FilU"TÜL-SZ.A l.t.a ÖSSZK­S TEntIEl- REN. - MVOf” •■■"•‘5 KfiTr'U'-A Mt*hivA1Vi,ajlt*: P A D N­T M. 421-172 NEW YORK JEGYIR­ODAK 22-09-33. 122-122 S*6bct n-n-'frés, ~ '•■•alt SS. ti. JOH­N CRAWFORD és MELVYN DOUIGLAS merés­ témáus filmje. CSÜTÖRTÖKTŐL PALACE WMot,ei­,i,m KOSSOTH is Végre Ki az új MILLIÓ ASSZONY LÁTJA MEG SAJÁT SORSÁT! A SZERETŐ KÉT ARCA és a KÉT BŰVÉSZINAS Holnaptól

Next