Magyar Nemzet, 1947. április (3. évfolyam, 74-97. szám)
1947-04-01 / 74. szám
Kedd, W47 éprítik 19 Záróra a felszabadulás ünnepén Április 4-én az ország egész területén minden nyílt árusítási üzlet délután 6 óráig, a fodrászüzletek pedig délután fél 6-ig tarthatók nyílva. Április 5-én, a felszabadulás ünnepén az élelmiszer- és tüzelőanyag-kereskedések reggel 8-tól déli 12 óráig, a fodrászüzletek fél 8-tól 12 óráig, a virágüzletek reggel 11-től délután 4 óráig és a kizárólag cukorkát árusító üzletek reggel 9-től este 8 óráig tarthatók nyitva. Valamennyi többi üzletet a felszabadulás ünnepén zárva kell tartani (MTI) Téves hír a tiszta búzakenyérről Budapest polgármesteri hivatalának félreértett közleményével kapcsolatban a budapesti lapokban olyan hírek láttak napvilágot, mintha ezután tiszta búzalisztből készítenének kenyeret. A közelátásügyi minisztériumban illetékes helyen megállapítják, hogy a kenyér keverésére szűkös gabonakészletünkre való tekintettel továbbra is szükség van és ezután is kevernek majd kukoricalisztet, illetőleg pehelylisztet a kenyérire. Az amerikai gabona beérkezése után a kenyér minőségének jelentős javulása várható. (MTI) Az Ernst Múzeum kiállítása Három művész gyűjteményes kiállítása nyílt meg szombaton az Ernst Múzeumban. Órabér Margit Perlrott Csaba Vilmos és Szobotka Imre képei töltik meg a múzeum négy termét. Günther Margit és Szobotka Imre egy-egy teremben, Perlrott Csaba pedig két teremben és az előcsarnok egy részében mutatja be munkáit. Az udvariasság szabályai szerint beszéljünk először Graber Margit műveiről, amelyek közül nekünk elsősorban kréta, tus és szénrajzai tetszettek, a Vonalak kitűnő vezetésével, továbbá „Anyám?" című rölsrajza, amely valami különös emberi mélységet tükröz. Perlrott Csabát indulatos temperamentumú művésznek nevezhetjük, aki elsősorban kompozícióival hat. Rendkívül érdekesek csendéletei; az a mód, ahogy ezekbe a képekbe lelket visz és a tárgyakba életet lehet, bizarr más megragadó. Szobotka Imre egy kép kivételével pasztell és olajtechnikával készült tájképeket állított ki. Nekünk ez az egy képe tetszett igazán, „Havas önarckép" című olajfestménye, amely a művész lelkéből árul el egyet-mást. (r. zs.) Világjáró motorkaravánok az angol exportcsatában Exportálni, vagy meghalni! Ez a jelszó és kevésbé patetikus változatai hangzanak fel nap,nap után Angliában, mely már a háború kellős közepén, rádöbbent, hogy totális szövetséges győzelem esetén is csak végsőkig fokozott kivitellél billentheti helyre megrendült gazdasági egyensúlyát. A totális győzelem be is következett, viszont az amerikai gazdasági előretörés és az anarchizált világpiac átrétegeződése következtében az angol gazdasági élet sokkal hátrányosabb helyzetbe került, mint feltehető volt. A kivitel fokozása így még parancsolóbb szükségességgé vált, még a hazai fogyasztás fájdalmas megszorítása árán is. Termelési csatával kezdődik fokozott kivitelnek azonban fokozott termelés az előfetétele. Az erre vonatkozó terveket az angol kormány nemrég közzétett Fehér Könyve ismerteti. E nagyvonalú gazdasági menetrendet *Az 1947-es termelési csata, (The Battle for Output—1947) címmel népszerű formában most a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tették. A képekkel tarkított füzet e pillanatban Anglia legnagyobb könyvsikere. Mohón olvassák, vitatják, erőt merítenek belőle s ez eggyel több reményt nyújt arra, hogy a termelési csata körül nem is lesz baj. Annál nagyobb gondot okoznak a kivitel útjában álló akadályok. A kivitel fokozásával kapcsolatban felmerült számos gondolat között egészen különálló helyet foglal el Ward kapitány ötlete, melynek a „ British Export Gazette» is megkülönböztetett figyelmet szentel. A. S. W.Ward kapitány, aki 1932-ben a london Cape Trade Expedítion gazdasági tanácsadója volt és az angol ipar délafrikai propagandáját fényes diadalra juttatta, tapasztalatait továbbfejlesztve és rendszerezve, megalapította a, Trade Expeditiom Ltd.-et, mely új formáját jelenti a itúlkereskedelemnek. Őfelsége kapitánya Ward kettős feladatot tart szem előtt. Először: hatalmas motorkaravánokat szervez és ezek segítségével a világ minden részén kiállítja a brit ipar termelvényeit.. Másodszor: minden nagyobb államban diákvállalatokat alapít a magáncserekereskedelem előmozdítására, hogy ezzel lehetővé tegye a külföldi vásárlók részére az angol áruk megvételét. Ward kapitány 46 ilyen fiókvállalat alapítását vette tervbe a következő hét évre. Az első motorkaraván ez év őszén indul el és első útja a délamerikai államokba vezet. A konvojok hathónapos időközökben indulnak Angliából és Dél- Amerika után az Egyesült Államok, Közép-Amerika, Kanada, Kína és Dél-Afrika következnek sorra. A karavánok két évig lesznek távol Angliától s egyenként mintegy 50.000 mérföld utat tesznek meg. Út vonalukat úgy állapítják meg, hogy minél több olyan pontot érintsenek, ahol eddig még színét sem látták brit iparcikkeknek. Egyenruha, kiképzés, tasfegyelem Minden konvoj 60 kocsiból áll és 25 főt számláló személyzete úgy él ezeken a különlegesen épített, nagyméretű, lakóházszerűen berendezett járműveken, mint egy hadihajón és ennek megfelelően ugyanolyan katonai fegyelemben is. A karaván tisztikara és legénysége természetesen egyenruhát visel és tagjai sajátos feladataik szerint valamennyien válogatott szakemberek. Személyzetüket elsősorban leszerelt katonák közül toborozzák és további különleges kiképzésük nyolc hónapot vesz igénybe. Londoni iskolájuk már meg is kezdte működését. Valamennyi konvojhoz filmkülönítmény tartozik, mely egyrészt mozielőadásokkal szórakoztatja a felkeresett területek közönségét, másrészt maga is felvételeket készít útjáról és a karavánok kölcsönösen kicserélik filmjeiket. A filmelőadások elsősorban az angol gazdasági élet és kultúra propagandáját szolgálják, de kulturfilmeken kívül az agol filmgyártás legkiemelkedőbb alkotásait is bemutatják. A propagandát másrészt könyvek, füzetek és röplapok bőkezű osztogatásával is alátámasztják. Szabályos cserekereskedelem A karavánok és fiókvállalatok nemcsak az angol iparcikkek kiállítását és eladását tekintik feladatuknak, hanem ahhoz is segédkezet nyújtanak, hogy a külföldi vásárlók is vevőt találjanak termelvényeikre. Ez a kölcsönös segítés — bátran nevezhetjük cserekereskedelemnek is _agy mértékben megkönynyítheti a brit áruk elhelyezését Lord kapitány a következő célral világítja meg e reményét: A Trade Expeditions valamely brazíliai ügyfelének brit gépekre van szüksége, de nem tud addig fizetni, míg kávéját nem adja el. A Trade Exp. megveszi a szükséges angol gépeket és Ne felejtse el osztálysorsjegyét befizetni. Húzás Kár április 12-én kezdőik Azok részére, kik személyesen veszik át sorsjegyeiket, a főárai silók a sorsjegyeket április 8-ig tartják fenn. HISZEL JÓZSEF és SZOLEL SZUSI értesítik barátaikat és üzletfeleiket, hogy vendéglátóipar ügynökségi irodáink április 1-től Erzsébet-körút 23 (Wesselényi-út sarok) megnyílik. Kérjük szives érdeklődésükkel felkeresni délelőtt 9—12-ig, délután 2—6-ig. Telefon 229-919. V^^^HASHAJTá HORTHY MIKLÓS vallomását közli aLeocsemaucids húsvéti ssázssal Mi lesz a házmegbízottak kétmillió forintjával? ’ Két megdöbbentő haláleset miatt eljárás Indult két ismert pesti orvos ellen Szerkeszti: KEMÉNY ISTVÁN Ára 1 forint ... "'* i"—x Rosol-aímei-magy-u- önálló levelező “c*mTm MÉRLEGKÉPES ÁRUSÁBAN KÖNYVELŐ . .... . . húszéves vezető állásbeli gyakorlattal, hiXBJ-szobák kaphatótt penzióval, megfelelőm elhelyezkedne. ..Diplomás _________________________ 2.A jeligére a kiadóba. !■ jlié^ hogy felöltője, ÖLTÖNYE GYŰRÖTT FOLTOS. KIT 152 HTJA? KOVÁID 7*«£SEa / ff "Uttfc I I V? .??*■-«*» C m / VL a * / / l jb fo-ojc-tenag74 g L^aae-.?. J BJJllPfFÉST BUDÁN Karács Ariért háztartási, ^lárekere* kedő 01 cim. n. Mártirok útja hitelesíiiiiAiÉ szerdán, 2-án délután 5 órakor, felszabadul** nik kitéve* évfordulóján találkozunk . ennek ellenében átveszi a brazíliai ültetvényestől a rakomány kávét Előfordulhat azonban, hogy Angliában nem talál vevőt a kávéra, de például Új-Zélandban eladhatja. Ez esetben, újzélandi fiókvállalata útján jut hozzá pénzéhez és tisztes hasznához. Tehát sem itt, sem ott nem ment ki pénz az országból: a brit gyár megkapta pénzét, a brazíliai kávétermelő a szükséges gépeket és az újzélandi gyarmatáru nagy kereskedő a kávét A karaván által propagált brit cégek havi 150 font sterlinget fizetnek fél tonna súlyú áru kiállításáért, amiben a szállítási, biztosítási, fira- és sajtópropaganda költségei is bennfoglaltatnak. Ez pedig nem több, mint egy átlagos helyi képviselet költsége. Ráadásul azonban a Trade Exp. még le is bonyolítja a kínálkozó üzleteket és a vevők fizetési lehetőségét is elősegíti. Az „exportcirkusz" első délamerikai vendégszereplése elé nagy várakozással tekintenek angol gazdasági körökben. Gáspár László Irodalmi pályázat a Virágkedvelők Egyesületében A Virágkedvelők Egyesületében meghitt hangulatú ünnepség zajlott le. Az egyesület *Virág (növény) az ember életében* címmel irodalmi pályázatot hirdetett, melyen részt vehettek Budapest összes iskoláinak növendékei. Egnek a pályázatnak eredményét hirdette ki az egyesület csütörtök délután és osztotta ki a nyertesek között a díjakat A legjobb dolgozatok írói pénz- és virágjutalmat kaptak, az ügyes fogalmazású elemista pályázóknak pedig Sándor Arnoldné, az egyesület ügyvezető elnöke cukrot és kis zöldnövényt ajándékozott. Az első díj nyertese Fodor Pál, a Madách-gimnázium VIII. osztályú növendéke. A földreform befejezése A földművelési kormányzat hétfői értekezletén megjelentek a mezei földhivatalok vezetői és a telekkönyvi csoportvezetők. Veres Péter építésügyi miniszter hangoztatta, hogy a telekkönyvvezetéssel jogbiztonságot kell szolgáltatni a földbirtokpolitikával kapcsolatban földhözjuttatottak számára. Bárányos Károly földművelésügyi miniszter a nyugalmi állapot megteremtéséről beszélt. Hajdú István, a földhivatal vezetője közölte, hogy 227 községben már befejezték a telekkönyvi munkálatokat, mellyel egyidőben 1,409 000 hold földterületen a műszaki munkák és a kiosztási tervezetek elkészítése is befejeződött. 1660 községben körülbelül 1,7 millió kát. holdon most folynak a mérnöki munkálatok és csupán 309.000 hold, vagyis 2.300 érintett község az, ahol a szakemberek még nem kezdték meg működésüket. Az összeesküvők iratait ismertették A Magyar Országos Tudósító jelenti: Hétfőn reggel 9 órakor nyitotta meg Jankó Péter tanácselnök az összeesküvők bűnperének folytatólagos tárgyalását. Az iratanyag ismertetésére került sor. Először Donáth György dolgozatát ismertették, amelyben többek között megállapítja Donáth, hogy az elmúlt huszonöt esztendő a gazdasági és szociális fejlődés útján indult el. 1944 október 16-ának katasztrófáját nem abban látja, hogy a háborút tovább folytatták, hanem hogy az államfőt kiszolgáltatták a németeknek. Ezután Szentmiklóssy István «Magyarország problémájának lényege 1946-ban» című dolgozatát olvasták fel. Ebben újabb háborúra számítva oroszellenes politikát követel. Felolvasták, a Magyar Közösség avatóbeszédét és fogadalmi szövegét. A vádlottak az ismertetés után kijelentették, hogy az avatási szertartást a felszabadulás után mindig Fáy Aladár végezte. Ezután ismertetésre került az 1943 májusában kibocsátott FÉB-anyag. Ebben a Magyar Közösség vázolja tagjai előtt a magyar faj jellemző típusát. Az 1943 szeptemberében kelt FÉB-anyag ismertetésében szó van a zsidó világuralmi szánd* dékról, továbbá arról, hogy a bolsevizmus az értelmiségi réteget kiírtja, ezentúl a gondolkozni akaró munkásságot és a jobb sorsra érdemes parasztságot is kiírtja. A zsidóság csak addig szövetkezik a kommunistákkal, míg világuralmát eléri. Kiss Károly, Donáth György és a többi vádlott kijelenti, hogy a felolvasott anyag a Magyar Közösség FÉB-anyaga. Ezután sor került a faji élet* bölcseleti anyag ismertetésére.A népbíróság ezután a cHall* gassátok meg testvéreim tuda* tos figyelemmel a magyar bölcselet tanácsát® című iratot ismertette, amely a magyar faj uralomra jutásának és térhódításának problémáival foglalkozik. " A népbiróság végül a népügyész kérésére «A magyar kérdés 1946 nyarán® című iratot imereti. Ez a brosúra beszámol az ifj. Horthy Miklós— Szent-Iványi féle iroda munkájáról a háborúból való kiugrással kapcsolatban. Ezután az elnök a tárgyalást félbeszakította és annak folytatását kedden reggel félkilinc órára tűzte ki. Bonyodalmak egy kórház körül Néhány hónappal ezelőtt a Joint támogatásával újból megkezdte működését a Budai Izraelita Szentegylet Maros-utcai kórháza, amelyet annak idején a nyilasok teljesen elpusztítottak és orvosait, betegeit megölték. Az ötvenágyas kórház körül most bonyodalom támadt. A Szentegylet vezetősége ugyanis nem hosszabbította meg az ideiglenesen alkalmazott orvosok egyikének megállapodását, mire az Orvos Szakszervezet — nem várva be a jogviszony tisztázására indított per kimenetelét — „tilalmat”" rendelt el a kórház orvosai számára. A Szentegylet sürgönyileg kérte a népjóléti minisztert és a Szakszervezeti Tanács beavatkozását, mert ha az Orvos Szakszervezet ragaszkodik határozatához és fenntartja „tilalmát", akkor az ötvenágyas kórháznakbe kell szüntetnie működését is gondoskodni kell az orvosi kezelésre szoruló súlyos betegek másutt való elhelyezéséről. Bipárnap találtaani magával( ha előbb a nagyenyedi | Kovács-krémé!) használja üde, fiatal lesz orcája !| Éjjelre kék, nappalra sárga csomagolásban, aj A csepeli munkások küldöttsége a kultuszminiszternél Hétfőn délelőtt a csepeli munkásság negyventagú küldöttség© kereste fel hivatalában dr Ortutay Gyula kultuszminisztert. A küldöttség vezetője kijelentette, hogy a csepeli munkásság nem azonosítja magát azzal a küldöttséggel, amely az elmúlt napokban a szabad választású hitoktatás bevezetése ellen foglalt állást. Biztosította a minisztert, hogy a szabad választású hitoktatás bevezetésének nehéz munkájában a csepeli munkásság egész erejével támogatni fogja. A miniszter tájékoztatta a munkásokat a vallásoktatás külföldi helyzetéről. Beszédét a következő szavakkal fejezte be: — Örülök, hogy a magyar munkásság egyetért velem és a demokrácia kormányzatával. Vigyék szét a hírt a csepeli Szemekben és mindenütt az ország,ban, hogy ami most történik, az a demokráciáért s az egyéni lelkiismereti szabadságért van. (MTI) Egy 88 éves fiatalember A párisi L'Ordre írja, hogy a 88 éves svéd királyt orvosai eltiltották a tenniszezéstől. Azóta a király minden reggeli vadászatra indul. Esőben, hóban, fagyban, szélben egyaránt hódol új szenvedélyének. Egy svéd újságíró nemrég megkérdezte az uralkodót: — Miért nem golfozik inkább, felség? A 88 éves király így felelt: — Go//? "Nemi Ez öregeknek való sport! RÉGI K.F.T. KERET fatermelőknek vagy kereskedőknek azonnal átadható (épület- és tűzifára) GÁSPÁR, Pozsonyi-út 17. Telefon: Egyszázhúsz—háromötvenSI. HAJFESTÉS TARTÓS OIDULAJAS Elsőrangú munka, ETOILE fodrász-szálén, IV. Fehérhajó-utca kettő. (Bécsi-utca sarok.) Telefon 180435. ESZTERGAPADOK legmodernebb kivitelben raktárról, egyéb saerssdmfjfvpcji és ssersswfffieh dús választék!*®. girjáure, la »TM. Veovisvár keres épületekkel. Irodával rendelkező lsei telepet Nagy-Budapest területén többévi bér letre. Iparvágánnyal rendelkezők előnyben Ajánlatok „Solveos" jeligére Bloekner 1. hirdetőjébe, Városháza u. 10 ink anp VISS JÓZSEF-KRT 23 - VII* ERZSÉBET-KRT 48