Magyar Nemzet, 1947. szeptember (3. évfolyam, 198-221. szám)
1947-09-23 / 215. szám
4B 66E 11 Bseb 8 Az Angol Vöröskereszt megbízottja Budapesten A napokban érkezett Budapestre az Angol Vöröskereszt megbízottja, Mrs. Daglish. A megbízott látogatást tett Molnár Erik népjóléti miniszternél, akinek bejelentette, hogy ezentúl az Angol Vöröskereszt is résztvesz Magyarország szociális támogatásában és 12 láda penicillint máris ajándékoztak a MÁV- kórháznak. Ezután elismerését fejezte ki a magyar kórházak, árvaházak és más szociális intézmények állapotáról. Városházi hírek A polgármester az augusztusi 1 4-es szappanszelvények beváltási határidejét szeptember 30-ig meghosszabbította. Az építésügyi miniszter legutóbb kiadta a lakáshelyreállítási kódexet. A főváros 111. ügyosztálya, hogy az ilyen ügyekben a közönség eljárását megkönnyítse, külön füzetekben, magyarázatokkal ellátva kiadja a miniszteri rendeletet. Most csinálnak számvetést arról, mennyibe kerül, attól teszik függővé, hogy esetleg ingyen, vagy pedig egészen olcsó áron adják a közönség kezébe a hiányt pótló útmutató füzetet. A fővárosi státuszrendezés teljes végrehajtását állandóan sürgetik az alkalmazottak. A státuszrendezésel járó rangsororozás ugyanis még nem történt meg mindenütt és az illetménykülönbözet elmaradása károsodást okoz az érdekelteknek. Kérik, hogy a január 1-e óta esedékes különbözeti összegeket mielőbb fizessék ki. Pártközi értekezlet a városházán A városházán kedden pártközi értekezletet tartanak. Ezen a megbeszélésen tárgyalják az Elektromos Művek dolgozóinak azt a kívánságát is, hogy utalják ki részükre a tanszersegélyt és léptessék életbe a már két hónappal ezelőtt letárgyalt illetményszabályzatot. A városházán járt küldöttségnek a polgármester kijelentette, hogy a Gazdasági Főtanácsnál már többször megsürgették az illetményszabályzat jóváhagyását. A pártközi értekezleten megtárgyalják, milyen újabb lépést tesznek ebben az ügyben. Foglalkozik a pártközi értekezlet a Magyar Színház ügyével, azonkívül más pénzügyi problémákat tárgyalnak. Két héttel meghosszabbították a nagytakarítás idejét A nagybudapesti patkányirtást megelőzően a polgármester az elmúlt hetekben általános nagytakarítást rendelt el, hogy a főváros területét megtisztítsák a szeméttől, az omladékoktól és a patkányok egyéb tápláló és búvóhelyeitől. Tekintettel arra, hogy idén a nyár túl hosszúra nyúlt és ezért a fővárosi közönség egy része meghosszabbította nyaralását, ezek távolléte miatt a nagytakarítást nem lehetett kellő mértékben elvégezni. Ezért a polgármester a nagytakarítás időpontját két héttel meghosszabbította, úgy hogy október 4-éig kell a lomtalanítást és szemételtávolítást elvégezni. Az általános patkányirtást október második felében bonyolítják le. Rendőrségi hírek fiámadt vasárnap a Hilvenölgyban, a Bálács-féle vendéglő felett lévő úgynevezett vadaskertben. A tűzoltók félóra alatt eloltották a tüzet, addig azonban mintegy 10 négyzetméter terület leégett. Halál oarte történt a Teréz-körút II. számú házban, ahol a negyedik emeletről az udvarra vetette magát Dénes Rozália 28 éves bejárónő. Ezt megelőzően felvágta ereit. Előző éjszaka már megkísérelt öngyilkosságot, luminált vett be. Azért lett öngyilkos, mert elhagyta férjismerőse. 2300 forintot sikkasztott a pécsi Tempó Kiadóhivataltól és Pestre szökött Sinner Ignác újságárus. Körözőlevél alapján a fővárosban elfogták. Beismerte a sikkasztást, elmondotta, hogy a pénzt elkártyázta. Veszedelmes kalandor került a gazdasági rendőrségre dr Vészi István orvos-bakteriológus személyében, aki a felszabadulás óta a legkülönbözőbb szélhámosságokat követte el. 1945 júniusában katonapolitikai osztályt szervezett, még ebben az évben letartóztatták, de hamarosan kiszabadult. Folytatta ézelmeit, mire kiutasították az országból. Bukarestben tűnt fel, ahol a honvédelmi minisztérium megbízottjának adta ki magát és Groza miniszterelnökkel magyar-román bank megalapításáról tárgyalt. Ezután visszatért Budapestre, ahol ismét letartóztatták, de hamarosan újra kiszabadult. A múlt hónapban a Műegyetem rektorától, Csűrös Zoltántól, mint a SZER gazdasági hivatalainak vezetője, 4800 forint előleget vett fel fára, Hegedűs Endre olajkereskedőtől pedig 6090 forintot csalt ki. Megverték a lakók a házmestert, Kaspár Istvánt, mert a Garam utca 28. számú ház kapuját véleményük szerint korábban zárta be, néhány perccel tíz előtt. Jancser Ferenc, Kramár Nándor, Kramár Nándorné, valamint Kramár József ellen, indult a verekedés miatt eljárás. Régóta keresett betörő került a főkapitányságra Szmollik Gyula foglalkozásnélküli személyében, akit az R-csoport tetten ért a Rege utca 8. számú villában betörésen. Kiderült, hogy Szmolnnik svábhegyi villákat és dunaparti vikendházakat fosztogatott, tizenöt betörést ismert be. Négytagú betörőbandát fogtak el a főkapitányság nyomozói. Tetten érték betörésen Papp János volt fogházőrt és Fenyvesi Ferencet, kiknek vallomása alapján néhány óra múlva elfogták két társukat, Kenyó Ernő volt fogházőrt és Gészy Lajost. A betörők a városligeti villákat fosztogatták. A textiljegyhamisítási ügyben újabb három őrizetbevétel történt: Schnitzler László, Schnitzler Andor Wesselényiutcai és Smillán Ernő Bajcsy- Zsiliszky úti textilkereskedők kerültek a rendőrségre. Újabb 41 vádlottas összeesküvést büntet A népbíróság szept. 22-én kezdte tárgyalni azt az újabb összeesküvési ügyet, amelynek vádlottjai dr Vargha László egyetemi tanár és 40 társa. A 38 oldalas vádirat a nagyrészt szabadlábon lévő vádlottakat azzal vádolja, hogy mint a magyar közösség tagjai részt vettek abban a szervezkedésben, amely már a dr Donáth György és társai ellen lefolytatott bírósági tárgyaláson kiderült. A terjedelmes vádirat egyenként sorolja fel a vádlottakra rótt bűncselekményeket. A bíróság a tárgyalásra 60 tanút idézett meg. A hétfői tárgyaláson a bíróság a személyi adatokat vette fel, majd sor került a fentebb említett vádirat ismertetésére. Dr Kádár Géza külügyminisztériumi főtitkár védője védence fogvatartásának megszüntetését kéri a vádlott betegségére való tekintettel. A tanács rövid megbeszélés után a kérelemnek helyt adott. Ezután dr Varga László műegyetemi tanár, elsőrendű vádlott kihallgatására került a sor. A vádlott elmondotta, hogy 1940-ben lett tagja a magyar közösségnek, a háború alatt a honvédelmi minisztériumban dolgozott, a felszabadulás után az újjáépítési minisztériumba került miniszteri tanácsosi rangban, majd egyetemi tanárrá nevezték ki. Vallomása szerint közösségi tevékenységet semilyen beosztásában, nem fejtett ki. A bíróság ezután megkezdte a nagyarányú per többi vádlottjainak kihallgatását. Kedd, 1947 szeptember 2. A tábla elnökének eskütétele A tábla hétfőn megtartott teljes ülésén az újonnan kinevezett alelnöke, dr Guthi Károly, tette le esküjét. Beszédében kifejezte, hogy az igazságszolgáltatás alapelveiben az állami és társadalmi rendszer korszakalkotó átalakulása közben sem szenvedett törést. Egy kultúrállam berendezkedése nem képzelhető el a bíráskodás pártatlansága és függetlensége nélkül. Ha az ország törvényei megváltoznak, a bírónak alkalmazkodnia kell az alkotmányos úton megalkotott új joghoz Vagyondézsma és tetőkölcsön Az alábbi sorokat kaptuk: Tetőhelyreállítás céljából kölcsön kapható, amelyet másfél év alatt kell kamatokkal és egyéb költségekkel együtt visszafizetni. A mai magas lakbéradó miatt ez a visszafizetés is roppant nehézségekbe ütközik. Ezt az újjáépítés szempontjából fontos és hatóságilag előírt tetőhelyreálítást azonban elgáncsolja a vasgyond szmarendelet, amely egyáltalán nem veszi figyelembe a tetőkölcsönt igénybevevők anyagi helyzetét. A deszmarendeletben ki kellett volna mondani, hogy a tetőhelyreállítási kölcsön viszszafizetése betudandó a vagyondézsma összegébe, vagy pedig olyan intézkedés kellett volna, hogy a vagyondézsma fizetését csak a tetőkölcsön letörlesztése után kell megkezdeni. Mert a mostani helyzet odavezet, hogy a vagyondézsmát ugyan befizetik, de az újjáépítés elmarad. Egy háztulajdonos* wr» / # J1 t ' k Szőnyegeket I Zoílforafkulást \S ruhA2at El E L A D ® l—u Dto^&4„1| Mtu u***. ||Száz«egya^rkbaS: _■%.I%■* aurtulliruvicst;!! legmagasabb Árban ... , ®l gSgf éhtMSF'B lévő, sürgősen eladó gépet most induló pazar, háromszobás, “ veszek. SCHILLINGER, szakbirálatot, ^ vétel el* MF WFM 9FIG.4 Mérleg-utca 12. Ven- irodám részére pri- hallos, beküldözhető, új Teréz-körút 15. adásnál szakszerűen , - , . 'YM&KBt • déglő. Tel.: 185—494. vóttól sürgősen ve- nagyméretű luxuslakás. DÍJSZABÁS MonlinmhC Oldtdh Alapítva 1906. Bartos Dezső, férlírnlíaert J.K -------------------------------szék Tel.: 181-356. sál, garázs, házmesternCilKUINIU) Ft zklkteszni vételek eladása. Bécsben végzett hangod, ... üzemképes állapotban, Háromtonnán Diesel lakás, 140 000. Ugyan-Apróhirdetések szavankint koznap 0.60, va- 2 szem. »jaa .. --------—----------------— bauberger ési Gloss taletftonbetfizetek 80%,os gumikkal, Skoda sürgősen eladó. H .... hathengeres ott kettőszoba hallos, 8ámnap 1.20. (Állást keresők a felet fizetik.) 9 drb t Selyeraperzsa, gyönyörű oltványa. Eötvös u. 23 b LFSTERSDORFER DKW féltonnás furgon, Zsirvay Leó u. 15. fdsz. ^ . nyersolajszivaly- nagyméretű, luxus, be. Keretes apróhirdetés köznap 1— vasárnap Nagyobb szekréncn Öt ritka példány, magi- Telefon: 424-924. m tó. üzemképes állapotban! 2. 122-147. 93-ig körtözhető M.000 ért él. 2— Az első és minden vastagon szedett szó szép szövettel JaOUTI -osnak eladó. Honvéd a sarok Tel 220-674 90%-os gumikkal. __________________ kmvesztosTMállapot- adó. Dr Hegyi. “* ^köznap hk SSffi 2-TfI. --------- HANGSZER -------------------------------1 gumiabmnesos és ^Auló alkatrészbán is Htováth, Váci- -p^kővéhá.•------------—------------------------------------------- Szönyegiu vllá. 'abTM' ZONGORA .shi^'^^et^Urfl TEHERAUTÓ Meredev —- -------------7-------- 'ál. primán épült a bérén.-fc „sat*. is*, szjsfírta«*. 'SwS. „ssa JVsre&rsssaisskivsse i oázis I BÚTOR «•' SkaS** ‘ - MBMEMtM Ssss. I fi «!*=» igMgjgg*.* tvStri p ==T=rS; in túBvegeztsi S . nawme íR‘ SC &Advim^ «S. SSSWT H 0 dnar am jSSU bZUIM YtULI ■'Itotdlágyak 55vN bUKKIAAtKU fáiból hihetetlen dicsőn IlllllM utazás miatt olcsón el- flVegcsi«zöMa Ernőn bolyhozogep retü kettoszoha.ha los. mindenfajtát IRODABÚTOR KONYHÁK^ TN / _... „ válogathat részletre is. ^ MA adó. Lorencz, Nap-utca v Ro’.hermer.’-u! 16. koledeknek, 100 szedeUettesü, azonnal be-WéggeléPYÜU. 29. 1.5 GOMBOSKál^bau 26 vábsztéle ([ | PULTOK ToVtLETEB |^uf--- m i28~S29- fIad6' JILSUI'* ------.--------------------- v._au II *a A*endéglői berendezések, j ^^7*^ Átszabások. Előnyös AB MotorkeréknárIB v.oltAKp üzemház, birtok, ma-Kombinált, háló- és Glit** porcellánok, üveg- és feltétel. Párt61-utca 2 ▼▼ M ■* lom, vállalati üdülők, úriszoba , sz^veg^Y1 tlmtücétsze: Palpaccaáruk. ERZSEBET-KORCT |Q Tel.: 384-471._______ leme^arosszéria. Százas Sachs, kifogás- Mrrtanik„ szövőgépe. yt kiif'Arf UOCzol/ mélyes parcellánt, ezüst- kedves mímvs (Barcsay-utca sarok) 151 V3||UTf^ tf «a # ál'amtiHfln vífí1’ !31.rgösen e..ado- két megvételre keresek. i^cVték — D- Hegyi DUlOrt veszett készletet, bronzfigura- L---- KfH.ESONZONGORAK X»UjV0illC AHT., _ Déry.u kdene Sürgos. Készpénzfizetés- R5kk Szilárd utca eladok. Mandel lak- ^ ^ ir l»afe |^ TH " beunica“hkrnancbnet/c.er ^“"FsMerwz^"^?’ ti2GISB^3 KVRVCVK TONnnRAlf * előnyös feltételekkel kizáró, "'ia^^umS, 591) as NSU prima mo- *Kisfizern 43-ie^Sére. Bécsi IV-emelstes dup-Telefon: 226-924, ".......KERESEK £UNAUKAI SZEMERE HEXAILT ^ . és VnlytrzéHs marógépek. ^Xeré^ném |/I WivnoTT*v m —.Halószoba, epedas fo. elektromos rezsót, tűz- pianinók, tangóharmo- grácsnél Od2t ,»i» . e Kovács nehringer gyártm., Norv011ja budatestire * V . &zekr^^ keféjét. b0y^lZ: RE is S M A bfV C M*A R T ONT- üz.^átlípo^n, ^ :e, !a kis doba. jo bútort? £;&, -sas l7' TlST * oo Látogassa meg holtót , Ka naráh ,Két gyermekágy, sód- Steinway, Bechstein, ÓRI AS, ÖSSZEGET Fiat 1500-as. üzemben Imre herceg-út har- V'Uv-k! Bal?t?'nál. Jl' R ' eloeggel. Árban, ronnyal gyermekfürdő HódlóhÁZ Rosendorfer. Förster, FIZETEK leve ,aJ1. 'Ben jo al- mincnégy, vendéglő, telefon. 124 088._____ szobás, emeletes 26.000-Firkpl MikCA Síé ■Fichl.r Ksuv' |kán. tölgyfa ebédláasz- VII., Király-utca 59/b. Stingl. stb. zongorák FÉRFIRUHAÉRT kapuiban, új gumikkal -------------------------_ Szalagfűrész, kéthenge-ClCí.c! JUsKSd - lal élesen eladó. Pod- Telefon: 222—518. p, man nek imn ahd Reiss. Kazár-utca 4—6. tzenhétezer. Csopaki u. £ Egyéb jármű Ü rés, motorral. 3200. ^!!' - v - mező-utca huszonöt. maniezty 16. fdsz 6. ----------,--------------------- 65 P 0 ar?’ a.‘u!’ Telefon: 226-251. 3/l0- Bartók. **----—---------------» Botos Doboziu 41 fsz. ért e.J adoS- Bálint’ Gagyjr j-iai tmmmwtmmmwmimm, -------------------------------- _ _ _ _ _ ^ részletre is. Fenyőne,------------------------------------------------------------------ F ■■ T . ____________* ray-utca 7. * U. BÚTORT I A P- Erzsébet'krt huszonhat. P / f« B1L/ / . fHEVROLET ta^ás^rt gazdának ki M Budán úrinegyedben lakttörendeZÖK ^ LBG?';^BA^„nn rertiruh^eit LnEVf'ULCI adnék .Lelkiismeretes ^ INGATLAN m bérvillám három ah.snssurtsss 5 ***%%& restaurálás JS?*. iTtJ&VSS: M 5__JP -Kí -ja es‘SLJr r Jsa *ras? ssr.osrslí c_itaiz* s,,ss. ________|------------------ fizetési kedvezményt tályüvegből, fából, ko- ----------------------------------------------------------------- ---------félemelet.______ | iC Parlamentnél (Tőzsde- igére Szöllösy hirde-Rombútorok helyreállt- Vám OS-tól, Mester-u. 15 vácsolt vasból Zongora, modern, ke- Eladja Ica és Heesi Adler-Junior furgonra ~~ nél) exponált sarok- tőke Izabella-utca 23. tája, antikstílű búto- Telefon: 130-013. (Vieszthúros, páncéltökés, ren^k.hJl .oIS?6 . átalakított autó, k-fo- ^ bérpalota, lifttel, el mrmm w m fok jutányosan, fizetés- Hálót és kombináltál —W§0 !\3n(?shnrnPr eladó Ferenc-körút l‘~ a belváros Ágástalan, eladó. VI.. |S5 GÉP, Pl foglalható, sérült, sok J SJjBj.A kedvezmény. Berényi, ntanas áron veszek. Ili IXdUCiUUl iJCI t * ' c korut ig‘ nők modeddarabjait, Lázár.utca 20 Varga SZERSZÁM ^ helyiséggel, kétemele es ^ _r II., Hunyadi János.út ■■ —— - ,U j}//S Szent Tctván-körút öt f5ldszmnt 8- IV., Váci-utca tíz. II. -- ^ y ráépithtetőséggel (250 RWJEPAX Rádióját «iv^r«, cngoi eeitős« T « « megvesszük ^mm leng-^ t SM háló 1600 2 személyes ast.1? szinben. űrt Eladó ht-tól comp.ette heren- clhozatjuk. magas férfinak, eladó. Hatható áron eladó. _____Telefon. 222—*24. nagyjövedelmü liftes 85 000. r. kaimé ' ISO Bűtor. SZobák,„ava„t.khink HÁROMAJTÓS dt kardos meisseni pav Vennék hatéves kis. «Priváltól 91. je.igere. , bérpalola egynegyede Szamosi ingatlaniroda, pince Dob u ’ 58. Fize- P, ^!asatíkbS"' GARDERORF. megbízásból, 6 szem. íf i'ÍSUfr Un k bundát. Stur , ■ üzemképes C Ú D C 7 íl A If (75 000). Endler, »•. Szilágyi Erzsebei^ kbd—edy-______ SS*■^TeCeu^- ^’SSJtL ^ D- GEPSZIJAK, HASZNÁLT bútor csere. 1'1‘Sfbh ^r;,|!er- _ !Win« Urgyak.^remek aU«lmt --------------------------------- Szenzáció, árak a" W^rman^uto. ' FK^ZIJAK Nemzetiné. 460 «Jen Telefon: 457-507. szekrények eOTes bú- Rirkaszép barokk kom- ^ Itc'a a/b Kis „OCCASIO- , ,* FIZETEK 7~ aT ' r ^ 5 emeletes Andréssy-úti villan*sfcas*-~-£tf assu“» '' •“""sa.isr rádiókstsr’gmsr- rab*super swth2 srtt tr S SS5C5SSCTer 5::» Zj&z&n ’stvstjgi' '■„ses-iz*irs.« » ZY2 KzrSSt s aS^ysrTMi®*?IWSSSA^ír&ass SzCTyjrtUyl.utca-34.. Dalmady Gyóza-u. ha- Rózsa-utca hatvannégy tál!lakkeresdező'.'E^e- Siemens 14 G W Unifes fiúnak D u. Tel.: 201-828. hétfőtől. vllóműhely. Leg^tás rosmajornál 'négyrom- L _________ír II. 2. teme u. 7. Tel. 1847.35 .-erzálU CSECSSZUPFR ",4'1S Bartók Béla-u. -----------_------------------. GYERMEKKOCSIK sürgősen eladó szobás hallos, köz-HasználtALTOR „ . . . . ------- 1 lm,a ver~lLS LSCCbSZUPER hatvanegy, H. 2, Fiat 503, féltonnás te. nagy választékban. Székház é, nyug ponti fütésml. bevétel, csere, eladás. Kony.iabutorok szőnyeg-------------| Tűzmentes nagy irat-| Lapható zVarázsszeml .. | , , Iher, javításra szorul, I b A C H R A C H. N díjpénztáro* céljaira ||| költözhető, ép villái nagy SÁNDOR .Ídi nagy választékban, dl- I4V|Tic szekrény olcsón eladó rádiód, Kossuth Lajos- tertiruhaért PfP‘Pa al A,3500..f°- DOHÁNY-UTCA AQ nagyon alkalmas. TM°°°- AbendorH' Somogyi Béla út csón. fiz. kedvezmény. Budapest, Fóti út 34. ut.a udvarban. szmókínaért TM.tért-,. G.rdt. ..Nafty Tel.: 222— 687. O. Gárdonyi, 129-738. 27.-222. y^ogyi iseia ui------- Cim.mfg, vénnyel.-, tisztítás, festés művé- Könyvüzlet.___________ - ftTM?.1 LaJOS uiralyné-ut 192 -------------------------------- " Használt 1SIÍTOR I prmafiacahh ázat GOLDMAmTar Zephirkályhá,l 10~12 H FOTÓ m GYŐZŐDJÖN MEG! " Ooci-BIHI ÍRÓGÉP Modern bérházat bel- Nagy Lajos kir«y.út— • «*•- gi»ll,4ltsnnisrans 1 P rém. .13l„ ""oL,“pr-sssjsr&xtAsrJsara 22 -»o(iso.. tall!,írl perzsa- H....TM.., o. ^naLiATOzfA°“ rg-Tmnvgv-.------------- felosztott háztartásér . SZŐNYEGET |«W*hehér cserép- hajóerős áramfejlesztő- Tel 381-064 Szentkirályt u. tizenhét. KARBANTARTÁS ■ | l’akocs. BÜTOBVEV^GYELEMI FBCbSkwmBzW ,básat is. maga* árban tartozékkal, '^^je^. ^ 137-65. y SZÉKHÁZNAK ---------------—. Veszek hálószobát, kom- gomjm^n** k* tbeihat Hongaria-Mrtt M " "T ^ Cjonnan generálozott TELEFON: 129-220. bérház''főútvonalon. kehidetőTiílii kárpitos áruk. szőnye- binált bútort, zongorát, Erdélyi-u! 12. 137-094 —--------------------------- -------------'fl JÁRMŰ O effrtonnn" kls^her" *01 Silli vizszivó motor, uj bekolloAdő sájgel^ köz't-kedésnél. Lehet gi.k ^.aszlaokban- hozza utca huszonhét, prizsaszönyegek úri u. Arnheim kassai Jóminőségü IFI .ah XI., Fehérvári-út I eladó. Bástya-utca 11.11 galaniroda, II.tszi- [I ntolcvanezerig5**^. I ÉS TEXTIL R.-T. Telefon: 424-031. káték feloszlatásából privátnak olcsón M o.'JI"i.“ ...x harmincnyolc/A. -Príma, sokszorosító. Mftyi. .Erzsébet-fasor Abendorff. 223-222. ii I is.1 Ferenc-tó- Kt .7—1—T7—1—1----------- eladók Dr Frankné. eladó ... kapiato.g| Személyautó Wti -------------------------------- ------------------------------- 9. (12-es autóbusz_____________________ —1——----------------------" Kombinált szekrény. mo. Tfrz,.körút 50 I. Erzsébet-krt 3,9 H 10 K?Tves Emil, fotó, op- 5 tonnás Opel Blitz, Szabóvarrógép, új. nagy végállomásánál.') Szídónflamitúra. 6 modern, intarziás cseresz- ---------------------:---------- ... tlka ^ Bárczy István- személyautó. Praga % tonnás Skoda, 12-es „i,ha gehte Teleton: 457-507 Eladnám beköltözhető rai-os, antik, .eladó, nyelvjarmtura mubútor, perj,aSz8nyegek alkal- ^ ^ utea. 3. K°zp_vársohaza. B.,by, négyszemélyes, luxus Tátra, minden R,r„c „te. rx ......... . .. 1 budai villácskám, faj-Bajcsy-Zsilinszky-út 74. rekamték, konyhabumi áron eladók. Podma- A8 HANGSZER HA telefon: 381—061. teljesen generálozva, ph- elfogadható árért et- aer a romca '• gyümölcsössel, negy-II. 3. Fülöp. tor- rövli szingl zon- „iczky-u. 17 I. 2. *9 RÁDIÓ B sí, váttól eladó. Telefon: adók, Abonyi-u. 15. II. 6. Bajcsy-/-suinszky-ut- n venezerért. Megbeszélés Ih_u. Kud------—_ Korai festmények, tel. ------—--------------------- 'H KAUIU W C' Volktlander-Bessa 222-140. 111-ig. ------------------------------------------------------------------, e-sorangu. négyeneletes Fürst Sándor utca T-h. Hálószoba. komplett, s lakói berendezés da- Mindenfajta távmérős Skopar 1.3.5, -----*-------------------— ||,|,p írógépet magánostól bérpalota, 108.000 bér- j o. Lloyd moziház, fehér lakkcsiszolt, el- rabonként priváttól el- SZŐNYEGET Vennék zongorát, piadokkal eladó IX., Vas- Skyr 55. személy- t vennék «Keveset hasz- Jövedelem, eladó eset- ------------------------------__ adó. Megtekinthető Tricsón eladók. Tulajdon magas árban veszek, ninct. Sasváry, Erzsé- . ’ 0T _ kocsi, jókarban, olcsón pótkocsival, príma álla- lég egynegyede 50.000- fFalutatn in bon-nál 9—tiszt Üllőinos telefonja 222-140, Vogel Úszó, Akácfa.u. bet-körút huszonegy, kapu-utca 22. III. 7. kiadó. 5-6 között. Tel.: pótban, eladó, miltat. Jellére a »• ért. Kizárólag Szabó. ,, nS \ it tizennégy. Alig. tizenhárom. T.: 422128. Telefon: 426—819. Délután 6 óra után. 162-077. Telefon: 184—369. kiadóba kérem. Sziget 29. kettőtől hatig ill. oldalon) J ' • • • • •• 1 .. . . ■ . .