Magyar Nemzet, 1948. augusztus (4. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-01 / 175. szám
Arai 60 fillér ■. '. Ifr ■ r IIf ' Vasárnap 1948 augusztus IV. év 175. szám* Politikus vagy főpap A Magyar Nemzet egy régi olvasójától kaptuk az alábbi levelet: „Szerkesztő úr tudja, hogy a politikai élet zajos fórumától távol élek, mégis a felszabadulás óta csendes, de igen figyelmes szemlélője vagyok a magyar politika változatos eseményeinek. Nemcsak a hazai dolgokat kísérem figyelemmel, de ezek külföldi visszhangját is, amely a külföldi rádiókban, újságokban nyilatkozik meg. Ezért jutott kezembe az osztrák néppárt napilapjának július 27-i száma, amelyben Mindszenty József bíboros-hercegprímás írta a vezércikket. A cikk végén zárójelben elhelyezett I. N. S. betűk, mint verzátus újságolvasót felvilágosítottak engem, hogy a hercegprímás ezt a cikket eredetileg nem a bécsi lap számára, hanem az „International News Service" című nagy amerikai hírügynökség számára írta, melyről köztudomású, hogy az amerikai nagykapitalizmus egyik szócsöve és így kezdettől fogva barátságtalanul viseltetik a magyar demokrácia iránt. Nem kívánom itt részleteiben ismertetni a kardinális cikkét, melyet Szerkesztő úr is bizonyára olvasott, de mégis idéznem kell belőle a következő bekezdést: „A materializmus ellen harcban állunk és ez a harc ugyanolyan fajta, mint amilyet Faulhaber és Preysing bíborosok nem is olyan régen folytattak a nácik materializmusa ellen. Most ismét egy totalitásos rezsimmel állunk szemben, amely üldözi az egyházat." Nem akarok foglalkozni a cikknek azzal a harcias bejelentésével, hogy a magyarországi katolikus egyház magatartása engesztelhetetlen marad a demo-kráciával szemben, bár ez a hadüzenet engem, mint hitvalló katolikust és a demokrácia meggyőződéses hívét mélyen érint és — nem tagadhatom el — határozott tiltakozást vált ki belőlem. Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a tiltakozásban nem állok egyedül, hanem velem együtt tiltakozik sok százezer olyan katolikus, akik a demokráciával nem hadilábon,hanem békességben kívánnak élni. De nem fojthatom magamba megütközésemet azon az azonosításon, amellyel Mindszenty bíboros a magyar demokráciát a hitlerista barbarizmussal teszi egyenlővé. Kérdezem, vájjon Faulhaber és Preysing bíborosok, vagy Galion püspök a náci uralom idején írhattak-e — ha akartak volna — egy amerikai hírügynökség, tehát külföldi lapok számára olyan támadó szellemű cikket, mint amilyet Mindszenty bíboros írt most a világsajtó bizonyos orgánumai számára? Biztosan tudom, hogy nem. Ennek ellenére az esztergomi prímási palota ura a mai magyar demokráciát ugyanolyan totalitásos rendszernek nevezi — és nevezhetik — mint amilyen a német nácizmus volt. Úgy látszik ő sohasem olvasta, vagy ha olvasta is, nem hitte el azokat a szörnyűségeket, amelyeket a náci rendszer vérebei elkövettek. Úgy látszik, nem hallott arkamrákról, amelyekben milószám égették el nemcsak a zsidókat, hanem a franciákat, belgákat, oroszokat, ukránokat, jugoszlávokat. Így látszik nem olvasta el alaposanFaulhaber bíboros beszédeit, amelyekben tömegeik miatt elsősorban a zsidók embertelen üldözése ellen emelt szót. De nem szerzett tudomást Gábon püspök beszédeiből arról sem, hogy a nácik eleinte sterilizálták, később pedig egy injekcióval megölték az elmebetegeket és az öregeket. Úgy látszik arról sem tud, hogy milliószám hurcolták el a megszállt országokból az ifjúságot, a munkanő férfiakat, mindenekelőtt az értelmiséget. Arról sem tud úgy látszik, hogy Tiso szlovák államelnök tudomásával hurcolták el ezerzámra a szlovákiai zsidó leányokat a német tábori bordélyházakba. Ezt a pokoli rendszert, amely emberiség történelmének Je® f elvetemültebb gaztetteit követte el, azonosítja a magyar bíborosprímás azzal a rendszerrel, amely ma Magyarországon van. Mint katolikus ember mélyen aggódom, hogy a bíborosprímás, mint lelkipásztor is hitelét fogja veszíteni hívei előtt, ha szemmértéke politikai vonatkozásban ennyire egyéni. De folytatom: a fasizmus rendszerében egyáltalában nem volt hitoktatás az iskolákban, ahol a Hitler-Jugend férfi- és nőtagjait közös táborokban fogták össze, amelyekben a katolikus egyház és általában semilyen pozitív vallás nem kapott állami támogatást, mint nálunk, hanem a legkegyetlenebb üldözésben volt része. Mindenesetre önérzetes dolognak tartom bíborosprímásunk részéről, ha magát Faulhaber, Preysing, vagy Galion kimagasló egyéniségeihez hasonlítja, ugyanakkor azonban legalább több tárgyilagosságra volna hitelezve. De helytelennek is minősítem az összehasonlítást. Az említett német főpapok a krisztusi szeretet, a kereszténység tanításai nevében emelték fel szavukat a náci barbarizmus ellen. Mindszenty Józsefből azonban nem a Krisztus főpapja szól, hanem a politikus, aki a demokrácia ádáz ellensége, aki a magyar demokrácia törekvései iránt soha megértést nem mutatott, az újjáépítésben soha segítséget nem nyújtott, hanem a saját hazája fejlődése elé, ahol lehetett, akadályokat gördített. Lelkiismeretem hangjának engedelmeskedem, amikor e sorokat írom, hogy megkongassam a vészharangot, mert ami most Esztergomban történt, elsősor- . -ban a magyar katolicizmusra nézve jelent egyre súlyosodó terheket és egyre végzetesebb következményeket. Rá kell mutatnom arra, hogy mily súlyos veszedelmek származtak már eddig is és származnak még majd ezután Mindszenty József feudális politikájából. Itt volna az ideje, hogy mind a hazai, mind a külföldi közvélemény meglássa ennek a végzetes politizálásnak rugóit és hatásait, mert sajnos, sem a hazai, sem a külföldi közvélemény nem lát tisztán. Nem látják elsősorban azt, hogyMindszenty József mögött túlnyomólag azok a tömegek sorakoznak fel, akik annak idején tapsoltak a német totalitásos rendszernek, akik örültek a gázkamráknak, akik akkor zsidóbérenceknek, a bolsevisták cinkosainak mondották Faushaber, Preysing bíborost és Gábon püspököt. Ezt idehaza a közelmúlt ismerői jól tudják. De bizonyára nincs tudomásuk erről azoknak az ír katolikus püspököknek és ama svájci katolikusoknak, akik a „Magyar Kurír" közlése szerint néhány héttel ezelőtt táviratban üdvözölték Mindszenty prímást. Ez üdvözlő táviratokkal kapcsolatban meg kell állapítanom, hogy magam is boldogan örültem volna ezeknek, ha Mindszenty Józsefet valamely nagyobb jelentőségű hibuzgalmi, vagy morális, vagy egyházkormányzati, szóval főpapi hivatalából folyó tevékenysége miatt üdvözölték volna. Az ilyent az egész magyar katolicizmus büszkeséggel és önérzettel vette volna tudomásul. Sajnos, Mindszenty Józsefet nem ilyen főpapi funkciók emelik ki a magyar egyházfejedelmek sorából. Annál inkább kiemeli az a politikai agitáció, amelyet egyre szenvedélyesebben, egyre irreálisabban folytat oly módon, hogy hamis illúziókat ébreszt a magyar társadalom egy részében és ezt a társadalmat a teljes anyagi pusztulásnak és idegemésztő kiábrándulásoknak teszi ki. Ennek bizonyítására elégséges, ha rövid visszapillantást vetek Mindszenty József politikai szereplésére. Közéleti szereplését azzal kezdte, hogy a magyar hatóságokhoz intézett távirataiban nem főpapként, a lelkek vezetőjeként jelentkezett, hanem az ország első zászlósuraként. Foly t . A Magyar Dolgozók Pártja Árpádot jelölte köztársasági elnöknek Szakasits Az MTI jelenti. Szombaton, július 31-én a Magyar Dolgozók Pártjának központi vezetősége, kibővítve a központi ellenőrző bizottsággal, a nagybudapesti kerületi titkárokkal, a megyei párttitkárokkal és más felelős pártfunkcionáriusokkal, ülést tartott. A kibővített központi vezetőség Rákosi Mátyás beszámolója alapján foglalkozott a köztársasági elnök lemondását előidéző kérdésekkel és az elnök lemondásával előállott helyzettel és egyhangúlag a következő határozatot hozta: , HATÁROZAT 1. A kibővített központi vezetőség tudomásul veszi és elfogadja a köztársasági elnök lemondását. 2. Helyesli és teljes egészében jóváhagyja a politikai bizottságnak a köztársasági elnök lemondásával kapcsolatos ténykedését. 3. Megállapítja, hogy sikerült meghiúsítani az imperialisták újabb provokációs kísérletét a magyar népi demokrácia ellen, ami népdemokráciánk megnövekedett erejét és szilárdságát bizonyítja. 4. Fokozott éberségre hívja fel a Magyar Dolgozók Pártját és a többi demokratikus erőket az imperialisták és e megvert, de még meg nem semmisített belső reakciós erők újabb provokációs terveivel és aknamunkájával szemben. 5. Tekintve, hogy a július 30-án megtartott pártközi értekezlet egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy a köztársasági elnök tisztségére a jelöltet az ország legnagyobb és legerősebb pártja, a Magyar Dolgozók Pártja adja, a kibővített központi vezetőség köztársasági elnökül Szakasits Árpád, elvtársat jelöli. Moszkva a dunai értekezlet első napjáról A moszkvai rádió jelenti: A belgrádi nemzetközi értekezlet feladata, hogy megállapodást dolgozzon ki a dunai hajózás kérdésében. Ezt a kérdést a USA és Nagy-Britannia vetette fel a román, bolgár és magyar békekötéssel kapcsolatban. Az Egyesült Államok és Nagy- Britannia arra törekedett, hogy állandósítsa a dunai hajózás háború előtti rendszerét, amikor is ennek a hatalmas víziútnak nem a Duna melletti államok, hanem sok száz és ezerkilométer távolságban fekvő hatalmak voltak az urai. A szovjet megbízott a külügyminiszterek tanácsában tiltakozott az igazságtalan követelés ellen és kitartott amellett, hogy a dunai hajózás kérdését valamennyi dunai állam részvételével oldják meg. A belgrádi értekezlet megnyitóján Szimics jugoszláv külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közelmltban nem volt semmi olyan nemzetközi intézkedés, mely megakadályozhatta volna a Dunának fasiszta támadás céljaira való felhasználását. Kamenov bolgár megbízott indítványát, hogy a megnyitó ülés elnökévé Szimicset válaszszák, Visinszkij és több más kiküldött is támogatta. Hosszabb vita folyt arról, mi legyen a konferencia hivatalos nyelve. Visinszkij az orosz és francia nyelvet javasolta, de barátságos gesztusként hozzájárult, hogy a tanácskozás angolul is folyhasson, az angolszász hatalmak viszont azzal érveltek, hogy nem terjeszthetnek idegen nyelven kiállított okmányokat kormányaik elé. Visinszkij kimutatta, hogy az 1920-ban kidolgozott dunai egyezményt ugyancsak francia nyelven szövegezték meg. A szavazásnál az amerikai, az angol és a francia megbízott, bár nem tudott válaszolni Visinszkij érveire, mégis az ellen szavazott, hogy a hivatalos nyelv az orosz és a francia legyen. A többség azonban ilyen értelemben határozott (MTI) A Dana-értekezlet második napja Belgrádból jelenti az MTI. Az értekezlet második napján, szombaton, a francia küldöttség vezetője, Thierry követ nagy meglepetésre — mint a tárgyalások további folyamán kiderült, az Egyesült Államokkal és Angliával egyetértésben — nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a francia kormány csak akkor egyezik bele a szerzett jogok megváltoztatásába, ha ebbe valamennyi érdekelt ország beleegyezik. Ez — mondta a francia küldöttség vezetője — feltétele annak, hogy a francia delegáció részt vegyen az értekezleten. Ana Pauker Románia nevében ultimátumnak bélyegezte a francia nyilatkozatot. Felvetette a kérdést: felvonulási utat akarnak a Szovjetúnió ellen? Ez — mondta — többé nem lehetséges. Anglia kiküldöttje, Peake csatlakozott a francia indítványhoz. Molnár Erik külügyminiszter, a magyar delegáció vezetője rámutatott arra, hogy mi azok a feltételek, amelyek mellett az 1856. és 1921. évi megállapodást fedastó politikai szempontból egyaránt gyökereiben megváltoztak. A dunai népek többé nem eszközök az imperialista hatalmak kezében, erősek, szabadok, függetlenek. Visinszkij, a szovjet küldöttség vezetője rámutatott, hogy a francia nyilatkozat, amelyet Anglia és az Egyesült Államok is osztanak, ultimátum jellegű. Ez nem az együttműködés nyelve, hanem diktatórikus nyelv, amelyet a Szovjetunió a leghatározottabban visszautasít. Ultimátumot nem fogadunk el és nem veszünk tekintetbe. Nyíltan meg kell mondani, az ajtó nyitva volt, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország bejöjjenek, azonban ugyanaz az ajtó nyitva is van, hogy ki is menjenek, ha ezt akarják. Ezután Visinszkij az adatok sorozatával még nem cáfolhatóan bebizonyította, hogy az t l°?i-es ( i.-.rzö-.ic), amely 7- a ’ r.y.;gaU.i k hivatkoznak, jogsag sem létezik többé. Idézte Molnár Erik szavaitarról, hogy a magyar békeszerződésbe bevettek egy cikkelyt (a 38. §-t), amely elvben állást foglal a Duna-hajózás kérdésében. Ha — mondta Visinszkij — érvényben lenne az 1921-es megegyezés, akkor nem kellett volna a magyar román és bolgár békeszerződésekbe a Dunára vonatkozó pontot beiktatni. A mostani értekezlet kidolgoz egy dunai megállapodást és azt a többség elfogadja, a kisebbségnek pedig joga és kiváltsága, hogy vagy elfogadja a többség határozatát vagy ne® Mit mondotta a nyugati hatalmak felé fordulva Visinszkij — nem kényszerítünk önökre semmit, de nem fogadunk el semmiféle ultimátumot. Visinszkij felszólalására senki sem válaszolt. A vita ezzel befejeződött. A szavazás során 7 szavazattal 2 szavazat ellenében (Franciaország tartózkodott a szavazástól) elfogadták azt a szovjet indítványt, hogy Ausztria tanácskozási joggal résztvehessen az értekezleten. A legközelebbi ülés hétfőn délelőtt 10 órakor lesz. (MTI) Csehszlovák tiltakozás Belgrádban Taufer, belgrádi csehszlovák nagykövet, Vlahov jugoszláv külügyminiszterhelyettes előtt erélyes hangú tiltakozását fejezte ki a jugoszláv rendőrség zaklatásai miatt. A nagykövet magyarázatot kért, hogy július 24-én és 25-én egy jugoszláv kirándulóhajón miért igazoltatta őt a rendőrség hat ízben. Vlahov külügyminiszterhelyettes sajnálkozását fejezte ki. A CTK belgrádi levelezője szerint egy jugoszláv rendőr a kiránduláson közöné a nagykövettel, hogy külön engedély nélkül nem hagyhatta volna el Belgrádot. (MTI) A külpolitika latrei New Yorkból jelentik: A nürnbergi amerikai katonai törvényszék Alfred von Krupp német nagyiparost bűnösnek találta a németek által a háború alatt megszállt területen történt ipari fosztogatásokban és ezért 12 évi fegyházra, valamint A II I 1» — K„ Ására ítélte — jelenti az amerikai rádió. (MTI) ♦ Heinrich Rau, a keletnémet gazdasági bizottság elnöke, a szovjet hatóságok megbízásából bejelentette, a gazdasági bizottság gondoskodni kíván egész Berlin tüzelőanyagellátásáról, valamint arról is, hogy Berlin nyugati szektorai elektromos áramot kapjanak. ♦ Az Exchange Telegraph jelenti,* Bevin külügymniszter elhatározta, hogy a hétvégét is az angol fővárosban tölti, a moszkvai angol követség távirataira várva. Páris és Berlin Pária, július végén A világ minden országának lapjai első oldalukon közlik a berlini dráma fordulatairól szóló jelentéseket, a francia kisember figyelme azonban csak mérsékelten irányul a határokon túlra. A Marie-kormány megalakulásának előzményei, majd az azóta történt események foglalkoztatják legelsősorban a párisi sajtót, amely hagyományos szenvedélyességgel fejti ki a maga álláspontját a francia belpolitikának valóban nem éppen ön endekes alakulásával szemben. Így azután az itteni újságolvasó belpolitikai problémákkal találkozik lapjának első oldalán — és ebben nincsen különbség a Populaire és a Combat, a l’Humanité és a Paris Presse, a VAube és a Ce Soir között —, hozzászokik tehát ahhoz, hogy az egész világot izgalomban tartó berlini problémát csak mintegy madártávlatból szemlélje. Ez annál meglepőbb jelenség, mert hiszen a „német veszedelem" egyetlen országot és egyetlen népet sem foglalkoztatott és foglalkoztat annyira, mint Franciaországot és a franciákat. Ennek persze elsősorban földrajzi okai vannak: sokkal élénkebben élnek minden franciában a két világháború alatti német elözönlés emlékei, semhogy azokról akár egy pillanatra is megfeledkezhetnének. Ami pedig különlegesen Párist illeti, a normannok sorozatos pusztításait nem is számítva, a százéves háborúban az angolok, Napóleon után a szövetséges hadak két izben is bevonultak falai közé, a németekkel pedig három ízben ismerkedhetett meg rövid háromnegyed évszázad alatt a főváros népe. (Igaz, hogy az első világháborúban maga a megszállás elmaradt, de a szüntelen légitámadások eléggé drasztikusan dokumentálták az északi örökellenség jelenlétét.) Mivel pedig a franciák — pártállásra való tekintet nélkül — fanatikus szeretettel csüngenek fővárosukon, egyáltalában nem lenne csodálatos, ha a német fővárosnak most „vissza akarnák adni a kölcsönt". Az eféle teatrális jelenetek amúgyis elég sűrűek a francia-német viszonylatban — gondoljunk csak arra a szerencsétlen vasúti kocsira, amely 1918-ban a compiègnei erdőben a Fochféle fegyverszünet aláírásának színhelyévé vált és amelyet azután Hitler csaknem negyed század múlva pontosan ugyanarra a helyre vonszoltatott el, hogy az „Új Európai Rendet" megállapító feltételeket ugyanabban a környezetben kényszerítse legyőzött és megalázott ellenségére... De a francia dolgozó rétegek most egyáltalában nincsenek teátrális hangulatban. Már Seignobos megírta, hogy a francia nép mindig elemi csapásnak tekintette a Miorife *édől*, természetesen főleg az 1871-es katasztrófa óta áll és nem kétséges, hogy a náci invázió kegyetlen tapasztalatai ezt a háborútól való irtózást még csak fokozták. Páris tehát nemcsak, hogy nem volna hajlandó háborúba szállni Berlinért, hanem arra is csak vonakodva kapható, hogy az angolok és főleg az amerikaiak németországi politikájának időnként elég agresszív] kilengéseit alátámassza. A német probléma ag.vHa hí*»»»»_ sági érzése eléggé csekély, a germán támadószellem legkisebb feltámadás kísérletét is bizalmatlanul és gyanakodva figyeli, — ámde ösztönösen elzárkózik még a gondolatától is annak, hogy ebből a problémakomplexumból újabb világégés körvonalai bontakozzanak ki — amikor még az elmútt háború sebeinek nagy része is gyógyulás helyett üszkösödik. A francia kisember nem akar háborút és szava ma sokkal döntőbben esik latba, mint bármikor azelőtt. ■ é Ünnepségek az első tervév fordulói) Az egész országban ünnepeljék az első tervév eredményeit. Az Országos Tervhivatal kerületi osztályának értekezletén Béres Andor főtitkár a tervhivatal elismerését tolmácsolta és a legjobb munkát végzett önkormányzati tervmegbízottak között jutalmakat osztott ki. A budapesti gyárak közül a Ganz-vagongyár élmunkásainak Lakatos Béla, a Szakszervezeti Tanács megbízottja adta át az élmunkás-jelvényt Tata-bányán Apró Antal országgyűlési képviselő 35 bányászmunkást tüntetett Isi és Péten Harustyák József, s a Szakszervezeti Tanács elnöke meleg szavak kíséretében nyújtotta át az elismerés jelvényét a munkásoknak. A Győri Textilművek a tervünneppel egyidejűleg üzembehelyezték új szövőtermüket. Itt Barti Zoltán főispán — aki tizermet évig dolgozott a gyárban — négy kitűnő munkás mellére tűzte a kitüntető jelvényt. A Győri Vagongyárban Török István országgyűlési képviselő a Magyar Dolgozók Pártja és a Vasas-szakszervezet nevében üdvözölte a dolgozók hőseit, majd kiosztotta az élmunkás-jelvényeket. A dorogi szénbányában Kossa István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára mondott ünnepi beszédet a jelvények szétosztása alkalmával. Megemlítette, hogy a bányászok külön érdeme a munkaverseny megindítása. A diósgyőri vasgyár szombaton avatta fel ünnepélyes keretek között 50 tonnás fárasztóját. Ózdon a mérnökszakszervezet főtitkára, Zentai Báli