Magyar Nemzet, 1948. augusztus (4. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-01 / 175. szám

Arai 60 fillér ■.­ '. I­f­r ■ r I­I­f ' Vasárnap 1948 augusztus­­ IV. év 17­5. szám* Politikus vagy főpap A Magyar Nemzet egy régi ol­vasójától kaptuk az alábbi leve­let: „Szerkesztő úr tudja, hogy a politikai élet zajos fórumától távol élek, mégis a felszabadu­lás óta csendes, de igen figyel­mes szemlélője vagyok a ma­­­­gyar politika változatos esemé­nyeinek. Nemcsak a hazai dol­gokat kísérem figyelemmel, de ezek külföldi visszhangját is, amely a külföldi rádiókban, új­ságokban nyilatkozik meg. Ezért jutott kezembe az osztrák nép­párt napilapjának július 27-i száma, amelyben Mindszenty Jó­zsef bíboros-hercegprímás írta a vezércikket. A cikk végén záró­jelben elhelyezett I. N. S. betűk, mint verzátus újságolvasót fel­világosítottak engem, hogy a hercegprímás ezt a cikket ere­detileg nem a bécsi lap számára, hanem az „International News Service" című nagy amerikai hír­­ügynökség számára írta, melyről köztudomású, hogy az amerikai nagykapitalizmus egyik szó­csöve és így kezdettől fogva ba­rátságtalanul viseltetik a magyar demokrácia iránt. Nem­ kívánom itt részleteiben ismertetni a kardinális cikkét, melyet Szerkesztő úr is bizo­nyára olvasott, de mégis idéz­nem kell belőle a következő bekezdést: „A materializmus ellen harc­ban állunk és ez a harc ugyan­olyan fajta, mint amilyet Faul­­haber és Preysing bíborosok nem is olyan régen folytattak a nácik materializmusa ellen. Most ismét egy totalitásos re­zsimmel állunk szemben, amely üldözi az egyházat." Nem akarok foglalkozni a cikknek azzal a harcias bejelen­­­­tésével, hogy a magyarországi katolikus egyház magatartása engesztelhetetlen marad a demo-­­­kráciával szem­ben, bár ez a hadüzenet engem, mint hitvalló katolikust és a demokrácia meg­­győződéses hívét mélyen érint és — nem tagadhatom el — határozott tiltakozást vált ki be­lőlem. Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a tiltakozás­ban nem állok egyedül, hanem velem együtt tiltakozik sok száz­ezer olyan katolikus, akik a demokráciával nem hadilábon,­­hanem békességben kívánnak élni. De nem fojthatom magam­ba megütközésemet azon az azonosításon, amellyel Mind­szenty bíboros a magyar demo­kráciát a hitlerista barbarizmus­sal teszi egyenlővé. Kérdezem, vájjon Faulhaber és Preysing bíborosok, vagy Galion püspök a náci uralom idején írhattak-e — ha akartak volna — egy amerikai hírügy­nökség, tehát külföldi lapok számára olyan támadó szellemű cikket, mint amilyet Mindszenty bíboros írt most a világsajtó bi­zonyos orgánumai számára? Biztosan tudom, hogy nem. En­nek ellenére az esztergomi prí­­mási palota ura a mai magyar demokráciát ugyanolyan totali­­tásos rendszernek nevezi — és nevezhetik — mint amilyen a német nácizmus volt. Úgy lát­szik ő sohasem olvasta, vagy ha olvasta is, nem hitte el azo­kat a szörnyűségeket, amelyeket a náci rendszer vérebei elkö­vettek. Úgy látszik, nem hallott arkamrákról, amelyekben mil­­ószám égették el nemcsak a zsidókat, hanem a franciákat, belgákat, oroszokat, ukránokat, jugoszlávokat. Így látszik nem olvasta el alaposan­­Faulhaber bíboros be­szédeit, amelyekben tömegeik miatt elsősorban a zsidók em­bertelen üldözése ellen emelt szót. De nem szerzett tudo­mást Gáb­on püspök beszédeiből arról sem, hogy a nácik eleinte sterilizálták, később pedig egy injekcióval megölték az elmebe­tegeket és az öregeket. Úgy lát­szik arról sem tud, hogy millió­szám hurcolták el a­­ megszállt országokból az ifjúságot, a munka­nő férfiakat, mindenek­előtt az értelmiséget. Arról sem tud úgy látszik, hogy Tiso szlo­vák államelnök tudomásával hurcolták el ezerzámra a szlo­vákiai zsidó leányokat a német tábori bordélyházakba. Ezt a pokoli rendszert, amely emberiség történelmének Je® f elvetemültebb gaztetteit követte el, azonosítja a magyar bíboros­prímás azzal a rendszerrel, amely ma Magyarországon van. Mint katolikus ember mélyen aggódom, hogy a bíborosprí­más, mint lelkipásztor is hitelét fogja veszíteni hívei előtt, ha szemmértéke politikai vonat­kozásban ennyire egyéni. De folytatom: a fasizmus rendsze­rében egyáltalában nem volt hitoktatás az iskolákban, ahol a Hitler-Jugend férfi- és nőtag­­jait közös táborokban fogták össze, amelyekben a katolikus egyház és általában semilyen pozitív vallás nem kapott álla­mi támogatást, mint nálunk, hanem a legkegyetlenebb üldö­­zésben volt része. Mindenesetre önérzetes dolog­nak tartom bíborosprímásunk részéről, ha magát Faulhaber, Preysing, vagy Galion kimagasló egyéniségeihez hasonlítja, ugyanakkor azonban legalá­bb több tárgyilagosságra volna hi­telezve. De helytelennek is mi­nősítem az összehasonlítást. Az említett német főpapok a krisz­tusi szeretet, a kereszténység tanításai nevében emelték fel szavukat a náci barbarizmus el­len. Mindszenty Józsefből azon­ban nem a Krisztus főpapja szól, hanem a politikus, aki a demokrácia ádáz ellensége, aki a magyar demokrácia törekvé­sei iránt soha megértést nem mutatott, az újjáépítésben soha segítséget nem nyújtott, hanem a saját hazája fejlődése elé, ahol lehetett, akadályokat gördített. Lelkiismeretem hangjának en­gedelmeskedem, amikor e soro­kat írom, hogy megkongassam a vészharangot, mert ami most Esztergomban történt, elsősor- . -ban a magyar katolicizmusra nézve jelent egyre súlyosodó terheket és egyre végzetesebb következményeket.­­ Rá kell mu­tatnom arra, hogy mily súlyos veszedelmek származtak már ed­dig is és származnak még majd ezután Mindszenty József feudá­lis politikájából. Itt volna az ideje, hogy mind a hazai, mind a külföldi közvélemény meg­lássa ennek a végzetes politizá­lásnak rugóit és hatásait, mert sajnos, sem a hazai, sem a kül­földi közvélemény nem lát tisz­tán. Nem látják elsősorban azt, hogy­­Mindszenty József mögött túlnyomólag azok a tömegek sorakoznak fel, akik annak ide­jén tapsoltak a német totalitá­sos rendszernek, akik örültek a gázkamráknak, akik akkor zsi­­dóbérenceknek, a bolsevisták cinkosainak mondották Fausha­ber, Preysing bíborost és Gáb­­on püspököt. Ezt idehaza a kö­zelmúlt ismerői jól tudják. De bizonyára nincs tudomásuk er­ről azoknak az ír katolikus püspököknek és ama svájci ka­tolikusoknak, akik a „Magyar Kurír" közlése szerint néhány héttel ezelőtt táviratban üdvö­zölték Mindszenty prímást. Ez üdvözlő táviratokkal kap­csolatban meg kell állapítanom, hogy magam is boldogan örül­tem volna ezeknek, ha Mind­szenty Józsefet valamely na­gyobb jelentőségű hib­uzgalmi, vagy morális, vagy egyházkor­mányzati, szóval főpapi hivata­lából folyó tevékenysége miatt üdvözölték volna. Az ilyent az egész magyar katolicizmus büsz­keséggel és önérzettel vette volna tudomásul. Sajnos, Mind­szenty Józsefet nem ilyen fő­papi funkciók emelik ki a ma­gyar egyházfejedelmek sorából. Annál inkább kiemeli az a po­litikai agitáció, amelyet egyre szenvedélyesebben, egyre irreá­­lisabban folytat oly módon, hogy hamis illúziókat ébreszt a magyar társadalom egy részé­ben és ezt a társadalmat a tel­jes anyagi pusztulásnak és ideg­emésztő kiábrándulásoknak te­szi ki. Ennek bizonyítására elégsé­ges, ha rövid­ visszapillantást vetek Mindszenty József politi­kai szereplésére. Közéleti szereplését azzal kezdte, hogy a magyar ható­ságokhoz intézett távirataiban nem főpapként, a lelkek veze­tőjeként jelentkezett, hanem az ország első zászlósuraként. Foly­­ ­t . A Magyar Dolgozók Pártja Árpádot jelölte köztársasági elnöknek Szakasits Az MTI jelenti. Szombaton, július 31-én a Magyar Dolgozók Pártjának központi vezetősége, kibővítve a központi ellenőrző bizottsággal, a nagybudapesti kerületi titkárokkal, a megyei párttitkárokkal és más felelős pártfunkcionáriusokkal, ülést tartott. A kibővített központi vezetőség Rákosi Mátyás beszá­molója alapján foglalkozott a köztársasági elnök lemondását előidéző kérdésekkel és az el­nök lemondásával előállott hely­zettel és egyhangúlag a követ­kező határozatot hozta: , HATÁROZAT 1. A kibővített központi veze­tőség tudomásul veszi és elfogad­ja a köztársasági elnök lemon­dását. 2. Helyesli és teljes egészében jóváhagyja a politikai bizott­ságnak a köztársasági elnök le­mondásával kapcsolatos tényke­dését. 3. Megállapítja, hogy sikerült meghiúsítani az imperialisták újabb provokációs kísérletét a magyar népi demokrácia ellen, ami nép­demokráciánk meg­növekedett erejét és szilárdság­­át bizonyítja. 4. Fokozott éberségre hívja fel a Magyar Dolgozók Pártját és a többi demokratikus erőket az imperialisták és e megvert, de még meg nem semmisített belső reakciós erők újabb provokációs terveivel és aknamunkájával szemben. 5. Tekintve, hogy a július 30-án megtartott pártközi érte­kezlet egyhangúlag arra az ál­­láspontra helyezkedett, hogy a köztársasági elnök tisztségére a jelöltet az ország legnagyobb és legerősebb pártja, a Magyar Dolgozók Pártja adja, a kibőví­tett központi vezetőség köztársa­sági elnökül Szakasits Árpád, elvtársat jelöli. Moszkva a dunai értekezlet első napjáról A moszkvai rádió jelenti: A belgrádi nemzetközi érte­kezlet feladata, hogy megállapo­dást dolgozzon ki a dunai ha­józás kérdésében. Ezt a kérdést a USA és Nagy-Britannia ve­tette fel a román, bolgár és magyar békekötéssel kapcsolat­ban. Az Egyesült Államok és Nagy- Britannia arra törekedett, hogy állandósítsa a dunai hajózás háború előtti rendszerét, amikor is ennek a hatalmas víziútnak nem a Duna melletti államok, hanem sok száz és ezer­­kilo­méter távolságban fekvő hatal­mak voltak az urai. A szovjet megbízott a külügyminiszterek tanácsában tiltakozott az igaz­ságtalan követelés ellen és ki­tartott amellett, hogy a dunai hajózás kérdését valamennyi dunai állam részvételével oldják meg. A belgrádi értekezlet meg­nyitóján Szimics jugoszláv kül­ügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közelm­ltban nem volt sem­mi olyan nemzetközi intézkedés, mely megakadályozhatta volna a Dunának fasiszta támadás céljaira való felhasználását. Kamenov bolgár megbízott indítványát, hogy a megnyitó ülés elnökévé Szimicset válasz­szák, Visinszkij és több más kiküldött is támogatta. Hosszabb vita folyt arról, mi legyen a konferencia hivatalos nyelve. Visinszkij az orosz és francia nyelvet javasolta, de barátságos gesztusként hozzá­járult, hogy a tanácskozás an­golul is folyhasson, az angol­szász hatalmak viszont azzal érveltek, hogy nem terjeszthet­nek idegen nyelven kiállított okmányokat kormányaik elé. Visinszkij kimutatta, hogy az 1920-ban kidolgozott dunai egyezményt ugyancsak francia nyelven szövegezték meg. A szavazásnál az amerikai, az angol és a francia megbízott, bár nem tudott válaszolni Vi­sinszkij érveire, mégis az ellen szavazott, hogy a hivatalos nyelv az orosz és a francia le­gyen. A többség azonban ilyen értelemben határozott (MTI) A Dana-értekezlet második napja Belgrádból jelenti az MTI. Az értekezlet második nap­ján, szombaton, a francia kül­döttség vezetője, Thierry követ nagy meglepetésre — mint a tárgyalások további folyamán kiderült, az Egyesült Államok­kal és Angliával egyetértésben — nyilatkozatot olvasott fel, amely szerint a francia kor­mány csak akkor egyezik bele a szerzett jogok megváltoztatá­sába, ha ebbe valamennyi ér­dekelt ország beleegyezik. Ez — mondta a francia küldöttség vezetője — feltétele annak, hogy a francia delegáció részt vegyen az értekezleten. Ana Pauker Románia nevé­­ben ultimátumnak bélyegezte a francia nyilatkozatot. Felvetette a kérdést: felvonulási utat akarnak a Szovjetúnió ellen? Ez — mondta — többé nem le­hetséges. Anglia kiküldöttje, Peake csatlakozott a francia indít­ványhoz. Molnár Erik külügyminiszter, a magyar delegáció vezetője rámutatott arra, hogy mi azok a feltételek, amelyek mellett az 1856. és 1921. évi megállapodá­st fedast­­ó politikai szempontból egyaránt gyökereiben megváltoztak. A dunai népek többé nem eszkö­zök az imperialista hatalmak kezében, erősek, szabadok, füg­getlenek. Visinszkij, a szovjet küldött­ség vezetője rámutatott, hogy a francia nyilatkozat, amelyet Anglia és az Egyesült Államok is osztanak, ultimátum jellegű. Ez nem az együttműködés nyelve, hanem diktatórikus nyelv, amelyet a Szovjetunió a leghatározottabban visszautasít. Ultimátumot nem fogadunk el és nem veszünk tekintetbe. Nyíltan meg kell mondani, az ajtó nyitva volt, hogy az Egye­­sült Államok, Anglia és Fran­ciaország bejöjjenek, azonban ugyanaz az ajtó nyitva is van, hogy ki is menjenek, ha ezt akarják. Ezután Visinszkij az adatok sorozatával még nem cáfolha­­tóan­­ bebizonyította, hogy az t l°?i-es ( i.-.rzö-.ic), amely 7- a ’ r.y.;gaU.i k hivatkoznak, jogsag sem létezik többé. Idézte Molnár Erik szavait­­arról, hogy a magyar békeszer­ződésbe bevettek egy cikkelyt (a 38. §-t), amely elvben állást foglal a Duna-hajózás kérdésé­ben. Ha — mondta Visinszkij — érvényben lenne az 1921-es megegyezés, akkor nem kellett volna a magyar román és bol­gár békeszerződésekbe a Duná­ra vonatkozó pontot beiktatni. A mostani értekezlet kidolgoz egy dunai megállapodást és azt a többség elfogadja, a kisebb­ségnek pedig joga és kiváltsága, hogy vagy elfogadja a többség határozatát vagy ne® Mi­t mondotta a nyugati hatalmak felé fordulva Visinszkij — nem kényszerítünk önökre semmit, de nem fogadunk el semmiféle ultimátumot. Visinszkij felszólalására senki sem válaszolt. A vita ezzel befejeződött. A szavazás során 7 szavazattal 2 szavazat ellenében (Franciaor­szág tartózkodott a szavazástól)­ elfogadták azt a szovjet indít­ványt, hogy Ausztria tanácsko­zási joggal résztvehessen az ér­tekezleten. A legközelebbi ülés hétfőn délelőtt 10 órakor lesz. (MTI) Csehszlovák tiltakozás Belgrádban Taufer, belgrádi­ csehszlovák nagykövet, Vlahov jugoszláv külügyminiszterhelyettes­­ előtt erélyes hangú tiltakozását fe­jezte ki a jugoszláv rendőrség zaklatásai miatt. A nagykövet magyarázatot kért, hogy július 24-én és 25-én egy jugoszláv kirándulóhajón miért igazol­tatta őt a rendőrség hat ízben. Vlahov külügyminiszterhelyet­tes sajnálkozását fejezte ki. A CTK belgrádi levelezője szerint egy jugoszláv rendőr a kiránduláson közöné a nagy­követtel, hogy külön engedély nélkül nem hagyhatta volna el Belgrádot. (MTI) A külpolitika latrei New Yorkból jelentik: A nürnbergi amerikai katonai tör­­vényszék Alfred von Krupp né­met nagyiparost bűnösnek ta­lálta a németek által a háború alatt megszállt területen történt ipari fosztogatásokban és ezért 12 évi f­egy­házra, valamint A II I 1» — K„ Á­­sára ítélte — jelenti az ameri­kai rádió. (MTI) ♦ Heinrich Rau, a keletnémet gazdasági bizottság elnöke, a szovjet hatóságok megbízásából bejelentette, a gazdasági bizott­ság gondoskodni kíván egész Berlin tüzelőanyagellátásáról, val­­amint arról is, hogy Berlin nyugati szektorai elektromos áramot kapjanak. ♦ Az Exchange Telegraph je­lenti,* Bevin külügym­niszter el­határozta, hogy a hétvégét is az angol fővárosban tölti, a mosz­kvai angol követség távirataira várva. Páris és­­ Berlin Pária, július végén A világ minden országának lapjai első oldalukon közlik a berlini dráma fordulatairól szóló jelentéseket, a francia kisember figyelme azonban csak mérsé­kelten irányul a határokon túl­ra. A Marie-kormány megalaku­lásának előzményei, majd az azóta történt események foglal­koztatják legelsősorban a pá­risi sajtót, amely hagyományos szenvedélyességgel fejti ki a maga álláspontját a francia belpolitikának valóban nem ép­pen ön endekes alakulásával szemben. Így azután az itteni újságolvasó belpolitikai problé­mákkal találkozik lapjának első oldalán — és­ ebben nincsen különbség a Populaire és a Com­­bat, a l’Humanité és a Paris Presse, a VAube és a Ce Soir között —, hozzászokik tehát ahhoz, hogy az egész világot izgalomban tartó berlini pro­blémát csak mintegy madártáv­latból szemlélje. Ez annál meglepőbb jelenség, mert hiszen a „német veszede­lem" egyetlen országot és egyet­len népet sem foglalkoztatott és foglalkoztat annyira, mint Fran­ciaországot és a franciákat. En­nek persze elsősorban földrajzi okai vannak: sokkal élénkebben élnek minden franciában a két világháború alatti német elözön­­lés emlékei, semhogy azokról akár egy pillanatra is megfeled­kezhetnének. Ami pedig külön­legesen Párist illeti, a norman­nok sorozatos pusztításait nem is számítva, a százéves háború­ban az angolok, Napóleon után a szövetséges hadak két izben is bevonultak falai közé, a néme­tekkel pedig három ízben ismer­kedhetett meg rövid háromne­gyed évszázad alatt a főváros népe. (Igaz, hogy az első világ­háborúban maga a megszállás elmaradt, de a szüntelen légi­támadások eléggé drasztikusan dokumentálták az északi örök­­ellenség jelenlétét.) Mivel­ pedig a franciák — pártállásra való tekintet nélkül — fanatikus szeretettel csünge­­nek fővárosukon, egyáltalában nem lenne csodálatos, ha a né­met fővárosnak most „vissza akarnák adni a kölcsönt". Az eféle teatrális jelenetek am­úgy­­is elég sűrűek a francia-német viszonylatban — gondoljunk csak arra a szerencsétlen vasúti kocsira, amely 1918-ban a compiègnei erdőben a Foch­­féle fegyverszünet aláírásának színhelyévé vált és amelyet azután Hitler csaknem negyed­ század múlva pontosan ugyan­arra a helyre vonszoltatott el, hogy az „Új Európai Rendet" megállapító feltételeket ugyan­abban a környezetben kénysze­rítse legyőzött és megalázott ellenségére... De a francia dol­gozó rétegek most egyáltalában nincsenek teátrális hangulat­ban. Már Seignobos megírta, h­ogy a francia nép mindig elemi csapásnak tekintette a Miorife *é­­dől*, természetesen főleg az 1871-es katasztrófa óta áll és nem kétséges, hogy a náci­ invázió kegyetlen tapasztalatai ezt a háborútól való irtózást még csak fokozták. Páris tehát nemcsak, hogy nem volna hajlandó háborúba szállni Berlinért, hanem arra is csak vonakodva kapható, hogy az angolok és főleg az amerikaiak németországi politi­kájának időnként elég agresszív] kilengéseit alátámassza. A né­met probléma ag­.vHa hí*»»»»_ sági érzése eléggé csekély, a germán támadószellem legki­sebb feltámadás­ kísérletét is bizalmatlanul és gyanakodva fi­gyeli, — ámde ösztönösen elzár­kózik még a gondolatától is annak, hogy ebből a probléma­­komplexumból újabb világégés körvonalai bontakozzanak ki — amikor még az elmútt hábo­rú sebeinek nagy része is gyó­gyulás helyett üszkösödik. A francia kisember nem akar há­borút és szava ma sokkal dön­tőbben esik latba, mint bármi­kor azelőtt. ■ é Ünnepségek az első terv­év fordulói) Az egész országban ünnepelj­­ék az első tervév eredményeit. Az Országos Tervhivatal kerü­leti osztályának értekezletén Béres Andor főtitkár a terv­hivatal elismerését tolmácsolta és a legjobb­ munkát végzett önkormányzati tervmegbízot­tak között jutalmakat osztott ki. A budapesti gyárak közül a Ganz-vagongyár élmunkásai­nak Lakatos Béla, a Szakszer­­vezeti Tanács megbízottja adta át az élmunkás-jel­vényt­ Tata-­­­bányán Apró Antal országgyű­lési képviselő 35 bányászmun­kást tüntetett Isi és Péten Ha­­rustyák József, s a Szakszervezeti Tanács elnöke meleg szavak kíséretében nyújtotta át az el­ismerés jelvényét a munkások­­nak. A Győri Textilművek a terv­­ünneppel­ egyidejűleg üzembe­­helyezték új szövőtermüket. Itt Barti Zoltán főispán — aki tizermet évig dolgozott a gyár­ban — négy kitűnő munkás mellére tűzte a kitüntető jel­vényt. A Győri Vagongyárban Török István országgyűlési kép­viselő a Magyar Dolgozók Pártja és a Vasas-szakszervezet nevében üdvözölte a dolgozók hőseit, majd kiosztotta az él­­munkás-jelvényeket. A dorogi szénbányában Kossa István, a Szakszervezeti Ta­nács főtitkára mondott ünnepi beszédet a jelvények szétosz­tása alkalmával. Megemlítette, hogy a bányászok külön ér­deme a munkaverseny meg­indítása. A diósgyőri vasgyár szomba­ton avatta fel ünnepélyes kere­tek között 50 tonnás fárasztó­ját. Ózdon a mérnökszakszer­vezet főtitkára, Zentai Báli

Next