Magyar Nemzet, 1949. november (5. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-24 / 273. szám
fi Staggar tael Csütörtök, 1948 november 24 Magyar Nemzet Főszerkesztő: Mihályi Ernő Felelős szerkesztő: Parragi György Felelős kiadó: Hegedős Gyula Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Bajcsy-Zsilinszky út 34. Telefon: 125-340* Posta.ak. cikksz.: 936510. Előfizetési díj: 1 hóra 12 Ft, negyedévre 36 Ft. Hungária Hirlapnyomda Rt., V., Bajcsy-Zsinszky út 34. Felelős: Daka István A szöveg közötti hirdetések — jellel vannak ellátva ! ~allást”iss„ tat S^Lg S AlA Ait O^E» részben lelakható József- h.“f.naiv fS'lórakonyvezést Wj körútnál 11500 Kettő ^en* Bővebbet. V. re*tpenzbe«zedd foglalko- S hanor'bolkonos leki PU-ut« UzeenáRV. x4sz kereS csekély. óra-Boráros-térnél dunai ki- -——— ---------------------- dókkal potom fizetésért, látássa!, központi fűtés- Azonnalra kaphatók bú . Kegyvvezető_4051_ jel. sei, lakáshivatalmentes, torozott szobák, átuta- Állást kap, mint Evőazonnal beköltözhető 16 zóknak napibérért is. Jut könyvelő, gyors, jóezer. Ezenkívül kettő, Expressnél, Erzsébet- lányos kiképzés. Vak három-, négy szobásak közút tizenhat. Telefon Bottyán-utca 3. IV. 2. József-, Ferenc-körúta- 422—156.____________ Könnyen elhelyezkedken FUaav- Közraktár- virst![i,knek elefláos 101. hét. Átképzés normad nl. döszobás napiszobák. bérekzámo.asra. n Fa’k “i« "m B4kórzi-út huszonhat. I. Miksa utca hét. n. 12. rach._Triefocr. _3Sa—02. három_______________ Délután.___________ Lakáshivatalmentes. üres albérleti szobát ke- Él? Női állásíró szabadrendelkezésű üres konyhahasználattal ^------ — ^ újjáépített lakások, mérnök feleségével. — Megbízható intelligens decemberi, januári. Ajánlatokat kérem Al- házvezetőnő állást kefebruári becötözés- mássvhoz. Vili.. Sálétres. ..Referencia 19273'* re: Krisztinában. Tarom u. 10, II. 11. jel, a főkiadóba.______ Mirt írok-útjárUGar: Szobalát díjtalanul ki- »«rm Píckt főszónok 10.5°0. Egyszo- adom. — Szobák házomindenes állásteke básak: 9—12 000.“Kétzaspárnak egyedüli- kenyérmező-uitca szobásak: 12-14.300- nek, napokra, üresen ------------ig hallal lí—18.000- kaphatók. Lőrinczy rozomindenest, gyepig Leköthetők- Pax- Teréz-krt huszonkettő megszeretőt, azottnaka nál, Csalogány u. 26. 110-309_______________ "elvesz: Erzsébet-körút Telefon- 268—348 ^ , negyvennégy, négy ti-1 ’ - (@!K - ")v. Gyönyörű bútorozott Lenet. Szabadrendelezésű gar- szoba házaspárnak is,! ^;ndenes főzőnő nzonszon. egy-kétszobás új- /V5??szof^ llti!?SZ2áani?Inaira. Fried. Királyjáépie‘t lakások Szent ,vacíó. Ag utca 3. tél-utca 93. Fűzőüzlet.___ Imre herceg-útjánál de Kisebb ízvermp.krtc fercemberi bekötözéssid Albérletet, «Lépcsőházit üígyeletét sétáltatását leköthe',ók. Teletel.: Budán »keresek átuta- vasv teresen,dozr..ut 456-932, 181-123._______zónak Nádor-utca ot, vassa:ia inter!)Wns (ia. Egy szoba. e.ószoba, ------------—__ tat nő. ki háztartásban konyha, kamrás lakás, Gossintéses pazar szoba *s sel fjt napi 4 órára. belterületen, kiszörtinek vidékinek is azonnalra. .Megbízható :24951".__ azonnal átadó. .Körül» Nádor-utca út, 1. egy. Gyorírástanitász, géniroda.—Erzsébet-krt.—42. Bútorozott szobákat ' írástanítást vállal la- Egyszobás hallos, napos, .társbérleteket közp.-'kásán is többévb'zedes nagyméretű, összkom- fűssel is kínál, ke-1 evdzsírósko!»i gyakortorlos, Pannonia-utea res pr ' Benedeknél tettet oklevél"S Borselején, IV. emelet, UH.Múzeum körút 3 ’ irástanár. XI.. Bibiamegosztásból szabadren- Slás [orimért szoba ki I itorfl^NL^--------delkezésü, hozzájárulás adA üres. köznonli fűté- *-«» körkötőgép', c bérrészben lerakható. leköt;ses saoj,4k kaphatóid mun,fát kiadok Jc.ent^ fi:,o0Mé,T;°kI1o i'—h' Házaspárnak szoba kezés azonnal. Rákoskonsíhohasználattal ki-|Paita. Fr»t«r-utca Keletinél és Nemzetinél \ jár Schultz. Ha- nyolc. (67-es villamoskomoly kétszobás kom-jós-utca 26/b. Operánál.tcaD__________________ fortos 11 000. Budán két- _ 1 Kesztyű és sima két szobás komfortos villa- Bidorozott szobát fúr- kötnek jelentkezzenek lakás 500. Mátyás-téren konyhahajz- Rákospalota. Fráter-niegyszobás komfortos sze- falattal keres gyermek-ca (67-es villan párátl lakrész 5000. I^e- *e'cn r. • Bend‘ m0^PI..}.. ve.v. 336—711. József-krt szere o ^ « —Je • Gyermekszerelő. ió’főző kettő.________________ Bútorozott szobákat mindellest hosszú 5170. Krttészobás hallos utcai l^k"31126-4 Dwnl* ^'Bvinnya! .aTO'nal modern lakás Erzsébet !^A'-lér 4 ” ' teWtelek. . Megbeszélés: királyné-úton átadó vagy —---------- -Sí fn,t tetvan-korút _ hualacsonyan fekvő lakás- Albérletét díjtalanul ki-szomnat. Schiff lakasbera cserélhető. „14“ jel- a»dia, albérletet kínál rendezőnél.__________ igére főkiadóba. Szőke 310—401. Teréz- Megbízható sólfőző ház-Szondy-utcában egyszó- krt huszonid.'enc. „11188 geydónő otthont keres, bás fürdőszobás lakás |$A(;uezAy C».Sn |'„agySn 5'i Pacsirta-utca az annaira átadó vagy Jt 1.■ v57íz/. H & ff| 43. Pestszinterz, bet. társbérletre cserélhető. KERESEK SZOBÁT. Kitűnő referenciákkal ..Sürgős 5000“ jeligére • Leírással, árral szerény, otthont szerető kiadóba._____________.Jó’szilváit 34998» főkötő nőt kis háztarta-Vmban parszón 6500. Vidékinek havi ttérbe somba felveszek Mo- Vérmezőnél. Alkotás-ut- szobát keresek Kriszti- zsúr-utca 9. I. S. cában, garszónok ut- nába. Sokat vagyok tá- M fik adók. Abendorff. Kr'sz- vol. Telefon: 422-156, Ql___»Ktatás ura-könit 117. (Ka- Express. Erzsébet-kör ... ... , rátsony Mitvánál. út 16. Könyvelővé, a anfoktól Széna térnél kettőszo- It*1»» bútorozott szoba fszemi és ál!rA könyvebás. Várban kettőszo kot‘oly uolSozonak ki- ]ést tan[t jincvfi könyvbás ha’los. kőrkilát.ásos. a te. \eres I álné-u. 5. szak{rt^ tanár szeminálakási hatalmentes. el- ----------------------- muma Somogyi Bélaadók. Abendorff, Krisz- Keletinél bútorozott út.26. TV. 4. T.: 116-448 tina-körút 117. (Kará- S/Dina egy férfi részére Jelentkezés 4—6-ig. zsonya utcánál.) kiadó: Bethlen-utca 6. or------------Tm— ---------- n . Tk. H 1. Na Eilveit vallalk. Lakást keres "B Szép különbejáratú bú- . , . . ", „ , , „."„T. ~ . torozott szobakét férfi-Babasmegoszlási hely-Budaiak!! Minden mellaj. kiadó. Erzsébet- beállítást, tatarozást retben jelentsék átadó,kenii huszonhét I há- kölcsönből megépíti galakánkat legjobban rom ranciával_ lakbértőr leszazonnal értékesítiük.1 ‘ * , ------- ” ' léssel Róna építész, Abendorff. 468—458. Konyhából nyíló tiszta, Széchenyi-rakpart há-Krisztina-körút 117____(fűthető bútorozott szó- -nm__Telefon .911 170. Közfitelek, privátok ri-j^7Jfrn.,ak kiadói Tesiápolás. Fogyasztó■.7prt» Jő ore «eV eavszobás-' -----.-----massage. Kozmetika, tól négyszobás kT^Hrás' KíBün bejáratú bútoro- Hárófa-u. 17. fszt 2. bikosü^t.0 magas^ téri- jP’it __________ tést azonnal fizetünk ^IW 1I!IW' szempil.afe'es, Szőke. 310—401. Teréz- ?rzjéhetkrt_4.._mv 15. fogyasztás. Pedikür, körút huszonkilenc. If 4—4M lemtip kis,L Múzeum-utca kilenc, ------------------------------— ink dntalanul szobáját ,t-Háztulajdonosak, figye- jólszimnált hölgyeknek, ----- a, lem! Lakásmegosztást, férfiaknak. Elegáns Mm TÁRS helyreállítást finansziro- szobák kaphatók Baj- »il piw7’ H zok legelőnyösebben. — csv Zsilinszky-út 39 ^88 rtm «’Sjv Telefonértesítés: 468-458, ^moneV 7* . . ' ~ ~ —.--------1--------------------- Sütöde, jomemete,i, kis Gyorsan közvetítem Információképes gyér- üzletemhez társat keretakását, öröklartását, mektelen közalkalmasok. Lehetőleg péket, de vibáját. Lakások őse- Zolt házaspár keres nem fontos. „Ki iparos“ rék nagy választékban, különbejáratú bútoro- H cére főkiadóba, Frinczy Teréz-kórut 70„ szobát, kevés Háromezret “Taszoító. hu:/onk,ttó. konyhahasználattal szt,se,fcrc. befektetnék. ®***TM®****®®®""^ bárhol. «Kettőszáz- flsszigszerű részesedési KÖZÜLETEK ^enlB fok*" ««platót kérek.. .Csal np0^r-nr ----------------------— kéz:zalogra 4087 • . REOZERE Központi fűtésű úri- jgtí * “ fev 1. 2. 3 szobás szoba információképes- HÁZASSÁG-^ LAKÁSOKAT nek azonnalra Honvéd- l$5h pvPJ UB keresünk. _ , utca 18. I. 4.________W^ rímnzbeír^va^gv cs^re- EgyedüláHó fiatal nő Középkorú kocsmárosné lato és aynnS bútorozott lakrészt házasság céljából szakátírását vagy társbernetet keres mabeli fér-ismeretsé . azonnal elnézzük. *"›?deTM gőzfűtésest. „ét keresi csekély tőke- Saját érdekében ffM—517 telefon. 1—a vei. ..Berendezett üzlet › jelen'.se be átadó, ________________134922‘‘ fel. főkiadóba. vagy cserelakását. Okközió! 120-ért Nyu- Jóbszituált özvegy férfi r * catinál ecryszobás kom- hez menne. lehetlec Mzarolagos • fortos albérletet kap- üzlettel rendelkező vacj .nrtrt9g. K hat fürdőszobahaszná- nyugdíjashoz. Az üzlet' jüjydl. fi lattal 2200 felakbab' nek bármit'V'sn ágábar • 1 p:....... 1 előleggel. Dr. Schultz, jártas vagyok leheteles rovarosi ^ p T-takós-utca 26/b. _____ vidékre szerelnek. .5^— ' i Ingatlanközvetitő I HSs n6 keres bútorom között- jeligére fő ■ . K. V. I 7.oU szobát. «Belterü- -------------- . V. Wekerle Sándor- ^ leien» jeligére Patak- Megbízható, gyem^uutca 22 f. hoz. Bajcsy Zsilinszky szerető he-áronc eges^S 449 sten 1 út ‘‘‘Q naiPi elfogla’'ságga! fel’ B- T.ellf.jjiu-wiJ-^i n,|^9, || ^ z~!~b-----15FT1—T' ut ca 46. ’ Azonnal fizetünk átadó bútorozott szoba fér i- — »■ —----------lakásáért. Express, ter.ak kiadó. Bálint. Ga- O VEGYES mi le on: 422—156, Erzsé- ray utca 7. SI u i'pn W t het-körú» 16._________ J-—MIKU. ^ ' i helyiségi irhatisztítás, lakást keresek. 4.Azon- — - » ------- I festés mestere: KFZES. nal ficelő. jelístére Bo Tn!o ésSorsiP!!y árusiJ Síl'ágyi utca egy. ros!;og ,,Andrúss£mt_M.jlák fiwelemI utcai ÜZJ----Te e'on: 3 *nilie,l!l*lá lethelyisée, egynyilátú, Tissteletel értesíteni LEYnlaadIsSlal Arany János-utca. Nem-kedves megrendelőimet 4, ti'íRénííííszeti Vállalatok központ-üzletfeleimet, hogy Ga 18 SoBIHNIlfiában átadó. Jel. . Havi «Pristika. orvosi ortho- LAKÁST KERESEK. 75 Ft 34945“ a főkiad. féd műszere** üzlete- LÁSZIÓ ír Baiosv- * . met Galamb utca 6 alól 5 A Wkladoba- !-lonhal heuern- V K-Arf SzThAidrpnd-lV-'---' « Tisztelettel idb Petras« kasn. .^zapaoreno iK ■. I 505 Ft trafiknak I rie*lui su főnyijén. — Fizetés I megfelelő helyiségén I ,r-----«•—-----------vr soromkiviV. „Vidékre. | jr^rom engedélyezés ? Miku ás ot.rtes. új. 3ymn7“ fóka,aóba.______ | AA Hk_ J flkTM4l0ra'Utra‘ Spaniel * fajtiszta * fekete ----------—- köh’k&k tenyésztőtől el Misére Ifik' 50-50 m*. s*á- adók. Megtekintheti adóba ““jrazat keresek ol»só vasárnap dé'elő'.t: Ró -------:------------------:----- ihérűl. Lehet udvari bezsadomb. Áfonya 6. Kitelepítettnek kétesek; járat i«. IV., V., VI., Au'oHusz megállóhednék főútvonali ké'.szobás. VII., VIII. kerületben. Hedding nyomógépesi komfortos utcai lakást.j. Raktározás** jel. Ba-vágógép olcsón eladó. Benedek. Teréz-körutibaboz. Szent István-Csengery 72. II. 145-130. Telefon 111—-272. A körút 9. *8 között. Öröklakások beköltöz- Gyümölcsös: Hatszáz- ffP* B n-n^ 0, X. műn. & Lakáshivatali nente ahetők ötes. részletre, három- H W* M egyszobás, teakonyhás Gellértné! kétszobás szerért. Pompás vi- B ^ B Sí tsi garszónok: Andrássy-út komfortos, újonnan kendház. őszibarackos- csont figurákat e^el^T1- Kiss József utcahelyreállitott, lakással, négyezerért. Mese kínai sakkotóban- 8900* hivatalmentes 40.000. víkendház, kettőszo borostyánt Lakáshivatalmentes Operánál egyszobás bás előszobás, bekerüett. DunhiU gyártmányokat ezobás halmonykomfortos újjáépitett nyolcezer piszazért. Ha veSz1.nk GAILWITZ, ^0m^° rk0s* . IclakhalDA 12.G0O. rorvezeröles gyümöl- 'eSZUnKrV pit,?. q Szent István. Erzsébet László Dániel -iroda. esős. vikendel. ol- főnostával kő ni taken 18.000. Hun’’aicsv Zsilinszky-út 12. csőn eladó. — Nagyipé, a T«nhpn • falvi utcaban 14.oOO. ^ ^ ------7 . 7“ r Dohány-utca hetven- ^------'0a 1----m Lakáshivatalmentes. leioraro8-terne! kétszoba nyolc. Príma már*más_ karorat. lakható kellőszobás hal lallos, megosztásból j ~ .. szép ezüstnemut, perzsa- ljOS összkomfortosak: újjáépített. szabad terv-j g® 0, szőnyeget vásárolnék. Bimbó-út elején 20.000. dekezésü, nagyméretű Emitől gx? „Privát vevő 35407“ ló- Dózsa György-úton, Hősköklakás 45.000-ért, Wl ANYAG M kiadóba.______________sök-terénél 25.000. Sziazonnalra beköltözhető. ------—-------Tündérbabák halasak get-utcában 22.000. Par?fermn^9fi?“ÍRUtCa Használt fagerendát, alvók, babaruhák kapsaréten. gyünwlcsös~bm„ ,J~ |des*kát, ajtókat, építési hajók. Múzeum-krt 7. ken, 20 ezr. Bo-Lakottak, hypermoj'lyagokat vésték. Havas. National Cassa, kédhaj- M 500 elem kivitelben, min-1 Ja-' cm hamilítása- kifogástalan, Ká-hivatali mentes leden nagyságban, f ^ c’ c-A-y: ---------- üzemképes, valamint K... háromszobás Pesten. Budán, kény- feladó 5 drb moder új hetven hektoliter úsz- Nagy szerárakon. Bardócz, hatszárnyas ablaktokán kezelt boroshordó. 7... jg I 129-651. Személy- 1 szárnyakkal. Pestszent- khebb-nagyobb, eladó, elején n&k-utca huszonhét, lárinc. Kert vám. Ab- Cím főkiadóban. Ímvvi “^TERÉZ KÖRÚTON r“£l“ - 4\_________ tiszta ^akocsi föná Dániel iroda, r.T.v.f., M.«. babák, gyermek’holmik, Bajcsy-Zsinszky-út 12. újjáépített '*jg MILLI zsúrkocsi, egyebek cl- Teefon- 187—732 három hét alatt ÖZEM W Sftrilketftk' "Bármiv€' beköltözhető BEKÖLTÖZHETŐ ———-----------P*1 . *•1 J . pasaréti szabadrendezke-ÖRÖKLAKÁSOK Budai csarnoktéri sőn- A Mindent vesz zálog. Izésű 2 szoba hallos, ^ ,e ,,, ‘és lakással özvegytől | jegyet is. Roth, Ki-1 központi fűtéses lakás, egyszobás 16.00 Ft.. ]t úrbe, elszámolásra, * nizsi u. 11. 187—516. | Vénusz, Szent István-krt kettőszobás kmf. Sz.fiM. eset]e^ társulható. • négy, telefon 127—827. kettőszobás halos 38.VÍKJ. Krúdy-utca 16, Nád- 12 lyukas Zephirkály-BENEDEK. úri vagy ha. komód szekrények. Nagy lakások meg Teréz-körút 30. 111-272 XI. kerületben forgal- tükör, vázák garnitúra. gAsát ^„lang''J'!' . öröklakás egyszobás mas vegyes kiskeres 'V UroV. - Róenberg. tekm .! Pax. Liato-1 komfortos beköltözhetedésemet betegség, Zichy Jenő utca.„24.---- . tő 16.000.—. Szőke, miatt átadom. vagy Vadcsemeték. alma. ii,1 1 1 ’ '............... 310—101. Teréz-körút iparigazolvánnyal • ren- köite. Doucin-. birs- Egy-, kétszobás halos. huszonkilenc.__________ delkezővel társulné,k. sajt. cseresznye, kajszi, újjáépített lakások. Betörök lakások Király-ut Érdeklődni. Telefon: keserű mandula diósze- városban. Astoriánál, hiában félárakon. Kna- 228—137. 10—5-ig. l'doosz'enye 200—400 Ft Piaristaháznál. El válaszaik. Szentkirályi utca 4. ^ ■ .■■« ezren kint. Rosa canina tott budai, pesti laká-Kettőtől. RÉGI ® 2/3-as m 3/5-ös 200 Ft. sok kaphatók. Dr. Ká-4gTZ? '.,r TTTVT,mWk Hl Szükséglet 16.000 khként. tamé: 126—157.______ 5*ár Telik, bírtak^ 1§| KUNfVtK, Rónánál et» 25.090. BlmbA-Alon lakáshiva,, , „ .. . , , . . . Kolaudi Faiskola, Sze- taimentes kettőszobás Eladó telkét jelentse. Műszaki könyveket vasa- Ked. hallos. lelakhatással; legjobban azonnal érte- rolok válalatom részé- Németvölgyi-úton kettékesítjük. Abendorff, re. «Főmérnök» jeligére Mk cziih-u komfromos át-468-458. Krisztina-kör- főkiadóba.____________M LaKÁSOk adók - Abendorff. it!_147._______________Kiselejtezett könyveket Krisztina-körút 117. Tekek . “tedenim ér- keresek Orvosit !*.__- -----------------------9* Azonnal beköltözhető lékük töredékéért. Dr. „Bármely nyelven 26418 apr—-——------------~S*k Korámni-térnél 2 szoba Hegyi Pökk Szilárd- fokiadéba,___________ Lakáscsere halkw gőzfűtéses lakás. nfenjiat—lel. Újonnan megnyílt bon- _ . Vénusz. Szent István-Kispest kertvarosban gészde. Rákóczi-út 11. Elcsertmérő Krisztia-körút é— T. 127-827. udvarhely-u. 42. villa-(Bejárat Puskinnica-körúti 2 szobás komfor, Hivatalmentesek siélszételek, összközműves, bél.) Filléres árak. __ te* (második emeleti) .. s.eméyzetivel Lipótvaskerítve. gyümölcsfák- Mielőtt bármely kooy M^svetaíl^városban 15.000. Krisztik? ^f.s6n eladó. Ügy- vet értékesil. okvetlen fogSlmában 14.000. Garszon alíc 4.aZVa' Tulajdonos telefonáljon cavszázhúsz- iffonlvff.'. fiókkiadóba Budáo 8000. Dunapartcm 3ML-26_b.______________kilencnegyvenkettőnek. á®s,„hátvérív ér háromszobás hallos 20 11.500 négyszögöles l er- mindennyelvű műszaki, '''gr. ezer. Társbérlet: kétszőlészetre alkalmas patak- kereskedelmi, ipari és u*5.0*0a?41,1 lev0.,ov?n" bás Népszínház-utcában menti pesti belterv.ct nyelvtudományi szak- lymnos, szamna- Temmer. Szinyei ,ladó. vagy bérházért könyvet állandóan vesz ?a„ lakasoma‘ 'Merse tizenhat. 128-974. ^cserélhető 184-720. Lukács antikvárium, “teottás hallosra, vagy fivilmölcsösnek ezerhat- Nádor-utca 8. belterületi _ kismell Lukasok. Pasarétén százas házhely Ilka- ulfcáJTkanyveket. ^-^135^805 ^ JASI majornál tizenkétezerért sekönyveket. fotó-, mfl- --„-.Vrrf 'i'innTV k®5P'. ^n'nm^yvil eladó. Bajcsy Zsilinszky szak.-, kémiai könyve- EGYEDÜL LAKHATÓ eséssel, 20.000. Wesút 39. Sznopek. __ _ ket keresek magas áron. I---»««/» .«v81m ’ Rákcsütet 160 D-öl .120 942._____________I II R V 13 erkéllyel* MC» -telkem b eladó. „Sürgős Könyvel, könyvtárakat SIlAKc W3190 Egyszobás hallos. 34949** jel.____________[állandóan vesz Szalay, Széher-úton. szabdrend 13 000* Balatonfüreden átírható Dob-utcai hetvenegy. Te- ^ .Zala». XL. Bartók, 924 pl «zo.o és 1800 plefon.:_^2 87L----------- elcserélhető bármilyen Béla-út 87. 468-792.1 térházzal,in eladó. Vp£i A 7 AKKÖMVV FKFT 18 OoTellA «515330-ingatlaniroda. Balaton- tfLIUXAUll I I LALI, p*u£Zs1| z'L ö irkáshivatalmentes. 12 füred.________________ | T'lüimm enciklopédiát, 187—72 * ezer. Abendorff. Krisz-Bérháztelek: Apponyi- I.unge— Berit. Sauvageot ,jTv..T_—nhn”loTivhás ’ino-körúLllT,______O térnél élenként 1000 Ft. és Voiland-szótárakat. 1 1,SSmI hokisok. Lakáshivatal-Bartók-úton 120 és 15 rtvT 15 TIPESIiliS v vagy VI kerületbenl mentesek. Naphegyen, ezer. Mártírok útján sa ItlIlL, I tbillfilli A Joba konyhásra. Meg- Garsonok. Kettőszobás tarrtAtp» » rom utcafronttal 60.000. £zel'z, „véh ! 27 s'l‘*ra szobás hallosak 14.000. Etete-úton 230 ölvíkend .. ' ‘ *—Egyszobás hallosak. ^ a mim vesz s ,£TSrokjsr^srsffiS: pur után sarok 600 ol 25X0*1. Tf»Tpfnn* i n i _749 „vet Rok^v 7«?ilin^7kv- lakások. Harom-négy-Nagy választék kisebb lehet?,n. 18 17„«d, pest Bajcsy Asumszky haliosak. Kere. telkekben is! Pax, C,sa- Egyszáz forintért ve- ut 17. Sz • sec átadó lakásokat loaány-utca 26. Telefon: szek: Jóadopotu Hvoznar I ál. minden méretben Zakó ______ szótárlReSZI—IL. £ZS ^1 L«ká«t kmnyT» “ l ! Síbb SzrA‘ Lakásmegoszlás». hely- A go^Kö I Sík 12.000. ..Zaina. I diál integrált I—II.. Be- ráállítást tatarozást rejtvé. szabad rendel I XI. Bartók Béla 87. f nedek: Magyar mese- kölcsönből megépíti aa- kezéssel belakhatosi -! 168-792 és mondavilág I-X. randával, lakbértorlesztta.. erkédes. 12AXK) Hatvan forintot fizetek: léssel. Róna építés*, egyszobás halo«, sza Figyelem!! Bécsi-útnál p^sj. y lágirodalmi Széchenyi-rakpart \r\fTCn7u^i' ipfJr» 300 öl gyümölcsös 10.500. lexikonért I- III.. Várom. Tel.: 311—170.__16*122v wi Farkasréten 300 öl 6000. nyj. Magyar irodalmi Szobakonyhások. egy-, kárértékemitő. Rakosx Bartók Béla-úton 120 ol lexikonért negyen fő- kettő-, háromszobás kom- negyven hét. 1. o 114.000. Azonkívül Budán, Kintot Simonidel: Világ fortosak, villalakások. ---------------------------Pesten telkek nagy vá- vallásai I—II., 25 form- garszónok. társbérletek Lenke-térnél szabadtemasztékban eladók. Aben- Várkonyi: Sima* Szőkénél. 310—401. Te- 'delkezésü egyszobás dorff, Krisztina-krt 117. oszlopáért. Veszek réz-körút huszonkilenc~ hal’ost azonnal beköt (468—458.)____________ könyvtárakat. egyéb Háztulajdonostól lakás- tűzhető 12.000. Lopodi Domonkos templomnál egyes könyveket. Keleti hivatalmentes kétszobás utcában kettőszobás nagyértékű helyen oszt könyvüzlet Bajcsy Zsihallos, harmadik eme- hailos, saabarendelke ható nagy saroktelek 50 linszky út huszonhét, teli lakások építési hoz-zésíi háromszobásak 1. ezerért. D'ov. 496—294. M4r.« *„nv vr izp) rájárulással, februári ezerért. Opra. Szentki Gizella-út_47._________MAGAS ÁRON VESZEK beköltözésS€l kiadókirályi-utca kettő. 138-Fíkri-utca elején pompás Bréhm Hernád-utca 45. (Dam- _980.-----------.---------------villatelek kényszerből — Művészeti. Janich-utcánál.)_______ Várban, Hunfalvy-utca 13.000-ért Monnaleladó. Ui Lipótvárosban 2 s*o- 11»"- egy szoba összkom Centrum, Körtér—2. »• ^,“V""Ohiba hallos. 2 szoba kom- '°r,os szabadTendelne Lágymányoson Duna ko- 2. Kelemen-Thienemann fortos. Budán utcai hal- Ft h,azA zenében kisebb hattel- , v0 ian(i gvótárakat 'los garszon átadó. Ná- ««onoali-a 14.600 ért ket keresek sürgős. vé- 3‘ ' TM lám jelentse újHpótvá-P«; %£%&***“ 26 leire. Taksonyi Andras. MUZEUM i rcwi lakását, azonnal ■ °*— ------Méljgzsubár-utca húsz._ jfizetem. Vsegrádi-utca Gellérthegyen négysíp Fodor-utcánál hatszá* KOnyVKBrBSHGuBa kk 312—525. ______ |bás komfortos, szabadj '■les bekerített, össz- Múzeum-körút 5. Széna-tértől első autó- reiwirlkezfe® lakás\ , közműves gyümölcsös____TeUISöSi_____'buszmegállóná! belöi- 9M6 ’«'abbat* villatelek 85.000-ért. Könyvesbolt köny v. itözben. szabadrendes- Hkl' BartAli Béla-ut ot Gellértnél főútvonalon vásárol. Nagyfuvaros ikeresű lakások januárra Ven—V----------------------egyszázhúsz öles sarok utca 2/B, Lőwv. átadók. Tel.: 121—338. Hivatalmentes, azonna 72,090. Szép Ilonánál ----------.---------^ 'Figyelem! Kerepesi-út- bekötörhelfi egyszob. háromszázoles összkoz -w* toknál új kétszobás kom-.^*1»8 ^érZ Pa,nantfives ^floo-ért. Zw» ® , Hortds és garszoni Ná- Dohany-utca . 46.--------Inner Grozo. Rákóczi- V*J AD., VETEL***' dor-utcában kétszobás "fai" lakások: egysiont 13. telefon 326—872. --------—------komfortos (Peterdy-utha konyha*, egyszobs Nagyon szép telek cában. Ferein-körúton hallos, kettő-tiarom Andrássy-út Körönd biValai ,társbérlet), Géza-, Sza-szoba komfortosak » közelében harminceze- , dar-utcákban garszonok, város egesz területen 1-ért eladó. Faragó io- VeSZ&K !kétszobásak, újak. Vári- Lakáscserék. ..Körút da. Szív-utca tizenhat - . - , - n út. Ráday-. Népszínház- iroda. .Erzsébetkrt—42^ pog—"58 ISÍISTIJ! «zu,szm“ves ö utcákban háromszoba- Utcai bútorozott szoba Frdparkiárosban------26s ” .'Varsak! Tel.: 422-156. vagy üresen házaspár■ lesz vikbölcsös kőből 2 hags' üvegfal ajtóval, Express, Erzsébet-körútnak is kiadó. Molnárénült v^endhárz“! k«kér«éses _Amerika-tizenhat,_____________álca 47. Gulyás. ’'cskeritésse'" 7009-- '10! kályha és egyéb ■■ ivárosai egyszobás NemnBerinél ké szobás. 11^-anntt 'fifOTöles szőlő ?f r,s,°.k ... eladok. Cin»!garszon. fürdőbeo vü- komfortos, azonnali bez. rv flmfilcsös i óno f akkratoban. Endresz ’anyboyler átadó. Iroda: költözéssel 6000-ért! Pál-Maer Lajor Bajcsy György-tér -----3--6-^,182-696. u ral. J Dohány-utca " Zsilinszky-út 17. tel.: Orvon "mikroszkopa. Átadók: Kettőszobás,így szoba hallos első 106—314. vennek. „Favattói pii- komfortos, ketlőszobás. °imeleti Erzsébet-kör.... II....,, üi,- vútnak_ _36487 jeligére, hallos, kiszpantiffitéses.pron.: Rákoshegyen szóll Vegyf.9 Ingall.ír hármas tolóléírók. cím Három szobásak. nerry-ba-konyhás, gyümölcsös, festő szerszámok el-szobásak. 126 457. „Dusei, kétszobás komfortos Lakásmerfoóztást, hely adók. Cim: Lendvainál, na**. Marx-tér 4. ___ azonnal f*a. Molnár-utca reállítást, tatarozás! IVréz-körút 22-________IVér oldalában egyszer negyvenhét Gulyás.____ kölcsönből mellékli sa Két drb 3 ású ezüst hás halos. Hkáshiva al Bocskay-útnál egy szoranciával. lakbértorlesz [barokk gyertya tartó el-j mentes, teljes lelakha bás hallos, cselédszobás léssel Róna építészadó. Leveleket „Két ki"l ássál. 14.000. _ — Aben- lakás hivatal mentes. át- Széchenyi-raknart halogramm 6733“ jel. fődorff. Krisztina-körút adó. Abendorff, Krisztom. Tel.: 311—170. J kiadóba kérek. * 117. lina kőret 117. nini nninti I I I IIIIII—II ........... ............■■■ i.n.i i il I 11 >~ r ....... »«a—— Krieffné! I-emeletes ber- « Vili, Zugló melletti villamosház 30.000. Újlaki w M- V»W ■■ .nál újjáépitett szobalomnál négy lakásos 40 kotlohás, 16.500-ért. — ezer. Bérházak válasz-Keresek Zuglóban be- Cinkotánál kétszobás, tekban. Opra, Szent-költözhető és lakott 1 előszobás, magasépít.ésü királyi-u. kettő. 138-980. 2—3 szobás családi gili válaszertt családiház Bérház Keletinél 27 mo- bérházat, örök- gyümölcsösben 24.000-der. komfortos laka- lakásokat telket, bár Zuglóban háromsokkal 66.000-ért. milyeni eladó ingatlanok,szobás közműves csalá-Ritkasági Corvin áru- Nagy-Budapest mundiház 35.000-ért, bekölt háznál Ill-emeletes, dent részén. Szabó iroda, Jözhetők. Eötvös-utca óriásfrontú bérház, Resiko utca_46. 496—69— 4/b. Nagy. Nyugatinál- 34.000 jövedelemmel, Stefánia út legszebb bér- 'Eladó: Beköltözhető rendkívül olcsón. — villájának félrésze mill-, öröklakás Bazilikánál, 75.000-ért. den arontószobás cselédszobás Emke-kávéháznál sa- «onyi Aitcáras. Népszm- összkomfortos. 126—157 rakház, újjáépítési adó- házi utca_20,__________ ..Duna", kedvezményes /mintszint Mogyoródi-úton 400 □jövedelemmel. 126-000- l figUUUlib 6I5n beköltözhető szol!2'. . , . , , 1/ ruMI bakonyhás 30.000. Feulodemberhaz város- V N N I ---- renc-körút 24. Hurraeh. ligeti villarayonban. . . . n .j . Tel.: 385—112. 18X3 szoba hallos Insus ELADNI komfortos lakásokkal, legjobban lehet tású 2 szobakonyha 500 öles parkban gaz- . verandás ház 25.000, dapon antív*’. ” * E U - H 0 1 sürgősen eladó. Meszlövedelmezoséggel 170.000- \aci-utca 22 „giné. III. Daru-u. 11. évt. Telefon: 185—391. _— --------------------Villa Szabadsáhegyen immiHiiiinmai.imM. ■) fo.ZuZ, 4 szobás legnagyobb * ^-----“51055— lugus^komforttal eP^A.: leszjobban azonnal érté- ( zemházakban legnabekolto/hető . na!’y kesitink. Abendorff. gyobb választék. Dr. parkban 100.000-crt 4(18_45). Krisztina-kör- Hegyi. Rökk Szilárdöröklakás villában. M 1]7 „tra hat. Tel.: 136-761. Rózsadombon, lakott ----------------------- “ szoba hallos, központi- 7 |l r I Ó I Újpesten üzemhaz befűtéses 30.000-ért. Po- •' p pS-nTlipf vt körözhető lakással 25 zsonyi úton 2 szobás ,é?., ^ESTJJHELYI ezer forintért eladó, luxuskomfortos lakott családi házát, villáját. Újpesti Faragó, Árpád- 25 «10-ért Beköltözhető vérhát. lakottan vagy út 71. T.: 292-391. ..i ii. Onnipri Qz-’tl bekoi,űzhetoen eladom« .«»«■< », ■». ■" ......""""yffh. Jelentse irodámnak! gl Örültlakás fónál 2 szoba bános. KÁLLAY Dór cérnái- «------------------------** Zimányi Alkotmányi: ^ca 152,^297-028^ Öröklakások. modern o« Távion • 101—235 Pasaréten, Rózsadom- egyszobásak, lakottak. —----——--------------- boci komoly, beköltöz- eladók! Bojár építész. Tizennnégyezret • jövedelhető félvillák. Hideg- Telefon 121—338.______ mező bérház hatszázas kúti úton 400 ölön be- G g, 8ra beköltözhető telken Thokoly-ut.is költözhető háromszobás í-tkr.tt Arfik-lakásnkbannmoezerért eladó. 75^6 Abendorff. £„ 'tgnagyobb'“Bajcsy Zsilinszky-ut 39. (4681-468)!------------------- ték Dr Hegyi. Rökk -----------------—Bérházat, villát, családi Szilárd utca hat. Tele-Keleti Károly utcánál házat, öröklakást, telfon. 136—761. 863 kétemeletes bérház két-,két és újjáépített lakást rr.-1z.^1 és háromszobás kom-keresek. Benedek, Te-f Nagyobb orokiak a-1 fortos lakásokkal fenyyréz-körútra Telefon: I sok megosztásat vál- f háromszobás beköltöz- m—272.______________f laVia Pax. Csalogány-( hető) Najviti- Majnovszky-fasornál. -u'ca * " “ ranal. 360 o.es telken, beköltözhető háromszo- Eladó öröklakását feketeméretes, bás, összkomfortos. 120 lentse. legjobban azoo-Tak a sokkal 14(. • A). ezer Had'apn’xl-utcánál nal értékesítjük. Ahen^-■y . Ln.1tos- szobás 100.000. Szadorff. 468—458. Krisztoc noiA ~U1 1/§ 10sabadság-hegyen, újjáépítin a körút 117._________ 126 314.----------------------tett, 2x2 szobás, beköl- Andrássy-útná! örökla-Bérházak, egy- és két- tűzhető, olcsón. Belvakások. Háromszobás szobás öröklakások és rosi Ingatlaniroda. Szer- összkomfortos, lakott, szabadrendelkezésű la- vita-tér nyolc. 18-14 05. tizenháromezerért. Retkások kaphatók Bene- lakás hivatalmentes bűtőszobás összkomfortosleknél. Teréz-komtot. dg. villa, nagyon szép ugyanitt hétezerért. Tel.: 111—2/2.______ helyen hallos háromszo- Bajcsy Zsilinszky-út *S9. ilkolul Mimi^ bás, beköltözhetően. Ssznepek:_______|-------KISPESTEN! príma karban sürgősen öröklakások börtéméi. eladók: 1 eladó garázzsal. Faragó kettőszobás luxus 18 Legmodernebb nagy iroda. Szív-utca tizen ezerért. Budakeszi-út, emeletes ház, legjobb | -------------- elején kettőszobás, vishegyen, piactérrel- Gellérthegy alján három- fában, 20.000-ért. Balett. Ugyanott nagy - szobás komfortos, beköltannia-szállónál kettő-szérház, nagy telken. Elözhető villarész gyű- szobásak 16.000-ért. Főutcában üzletház e mölcsössel 55.000-ért. Marx-térnél háromszolakásokkal. telek- £ laki, Bartók Béla-út öt- bás 9000-ért. kettőszoáron! ive négy._______________ bás 7000-ért. egyszobás Rendkívüli alkalom! rajtja Budán, háromszo- 6500-ért, azonnal leköt- Klár Lajos, Kispest, £ bás, luxus- beköltözhetők. Iroda: And-Vöröshatiserec-útja : hető, szabadrendelke rássy-út_27. 421.-276._. 138. Tel.: 183—538. grésö 65.000. Szőke, 310— Beköltözhetnek: szabad- 401. Teréz-körút haszon- rendelkezésűek: Statisz-Bérház, Erzsébet-téri kilenc.________________ tikánál garszon 20.000. legmodernebb satrokbér- Érd parkvárosban, hat Üllői-úton elsőemeletesi ház, 41.000 bérrel, 170 százöles nemes gyümöl- megosztásból egyszobás ezerért; Damjanch-ut- esésben, modern egysze- összkomfortosan nagy cánál príma modern bás, üvegverandás ház- forrasszal 30000. Terézötemeletes, 30.000 bér zal. 20.000. László Dá- körúton megosztásból jövedelemmel, 100.000- mel iroda, Bajcsy-Zsi- kettőszobás összkomforért. Városliígetben mo Inszky-út 12. les 60.000. Nyul-utcában dern, komfortos lakó- városmajorban beköl- luxus villa, nagyméretű sokkal, 12.000 hérrel, tűzhető nyolcszobás mo- 70.(MX). 43.000-ért eldó. Közölje nem vila 150.000. Kör- Lakottak: Lapot-. Mareladó , ingatlanát, gyor- térnél beköltözhető hágit-körútakon Barosssan, jól eladom romszobás összkomfor- térnél, Karolina-, Brez-Villa, Gellértszállónál. tosélvilla 60.000. Löver no-, Bogár-. Keleti Kabeköltözhető négyszobas von_711 Tózsef-körút 2 roly-utcákban. Fax, pompás lakás a 240 Csalogány-utca huszonezrerért. Gyarmat-utca- . .uj, Csömöl- hah_Tel.._268-348.____ ban. parkban, három- csö^ öt^bás kom- Szent Domonkos tempszobás beköltözhető fa- ^ beköltözhető ka- ^mnál háromszobás be- Lással 60.00Rúrt eladó. °Vj ász’ó Dá- költözhető bérvillarész Dr. Hegyi. Rokk Sz- "A ■*£*»• 48.000. Dr. Kátainé. S f hat- Telef0n AAizeS. 126-157. _ __________ T^0-info— ^_c*^rház_® bérház. Gellért-fürdő Óbudán nyaraló, télen vállalom. Pax. Usanél, 25.000 tiszta jó- is lakható kétszoba, legány-utca 26. lel.: védelemmel, adóból konyha, veranda hat- 268 348. ^ terjeszthető kölcsön- száll,az ölen, vaskerítve. Nem beköltözhető örök- TM'T 10?!?°-fi57 Szé- se,'tél- karomfiotak ti- lakosok. Vérmezőnél, dec** 129 bot. .ize zennéluezör. UR.venott vrimpivelovi-ülo«! keltőmélynek utca húszon- 705 eles.telek nyolcezer. S zép]ji‘ hallosak, »0...................Bemutatja Romai allo- rottya. Légrády Károly-Nemzetinél ötemeletes másépületbCT. —URMs?- utcákban orv-, kettőszolifzes sarok. 25.000 ho- és3° négyszögölön otlakábás hallosak. Körtémés rummal, 75.000-ért. s°s. egyik beköltözhető, négyszobás 30.000. Aben-Krisztína templomnál 16.000. Kétszobás előszó- dorff. 468—458. Kriszkettőemeletes modern hús. fürdőhelyiséges tina-körút_117._________ központi fűtése*. sérült villaszerű kertes ház 20 Stefániái egyszobás, két- 36.000-ért. Kossuth-tér- .eger* Duplatetős kella-sz0,bás hallos lakott nél, főútvonalon, négy- ácsos, közműves családi- öröklakások 7000-től. emeletes liftes, sarok, ^aztavaszi lakáscserével piósy. 496—294. Gizella' 62.000 hozammal. 220 l^.OOQ. Pestszenterzsebet, ,jj negyvenhét._______ ezerért. Zwillinger \ orosmarty_ 106._Kővári. Fiadó egyszoba halle« Győző, Rákóczi-út 12., Zuglóban 2x2 szobás modem, lakott örökla' Tel.: 226^^872,-------------- komfortos, parkettás, j.^s Lipótvárosban, tu Nagymező-utcában H . családiház M.000. lajdonostól Tel. 129-137 hamm em. 1 ^Z°rqo Benkő-utca _______ sarok, modem ~ ---------— Egyszobás komforto: B r n u á 7 9 Vennék budai nagyker- öröklakás 44-es villamo-EL Bi I d eV im Btes családiházat, berhá-i Végállomásánál elcserél komfortos lakásokkal. H zat. Árajánlatot „arhető ráfizetéssel egy nagy jövedelemmel B'gős 35477‘l_jel. főkiad. szoba alkevos lakással sürgősen .IOO.&CO-ért . Dunakeszin kétlakásos Benedek, Teréz-körút 30 CSÉPEL irodája, 1.családiház 500-as telek-[Telefon: 111—272.__ József * nádor-tér 12. sikel eladó. Bécsikaput- Dunára néző újjáépitet Telefon: 188—696. tér 1. iszt — —--------ideköltözhető kétszoba: wmxsmmaamBBBSXSSmg3 Vennék összkomfortot Összkomfortos, 35.000 Keresek lehetőleg budai kertes kétszobásat mel- Astoriánál beköltözhető modern bérházat hétlékhelyiségekkel. Bu- kétszobás hallos luxus venezerig, azonnali ledán. Óbudán. „Beköl- 50.000. Lakott hipermo kötésre. Faragó iroda, törhetőt 40 ‘. _________idem öröklakások nagy Szív-utca tizenhat. — Németvölgyi-útnál mo- választékban. Belváros *228—758. dem kétlakásos család Ingatlaniroda. Szervita “ 7 771 diház, 40.000, eladó, tér nyolc. 18-14^05. híC,350 n töltve‘e modero Tóth._ Baross-utca 45. . Apponyi-térnél három lui ácol lal kocsibbal- vi 5!amn* mentén kettő- szobás beköltözhető lá«al ükmhtíriSe! «»hfc. mellékhelyisé- örök házrész 45.000-ért nAvLiercrfrt riadó. Kfkkd. ívevezett ve. Magyar Színháznál hár^r .v .,_ randa« ház TO.OOO-ért.'romszobás összkomform^,, Tj' L Tf.]p Krúdy-utca 16. Nád- tos, haikonos, albetéte. szor.hét. II. kettő. Tele- udvary_ fluxwáröklakás 18.500 m. , Eladó 2 szoba, előszoba, árt. Thököly-úton két Keresek bérházat won- konyha éléskamra. 150 szobás összkomforto n a megvételre kettő- 5, telekkrit beköltöz- 8000-art riadók. Gárdos százötvenezen R. BarMo h ,6 Rákosszentmihály 'Hársfa-utca negyven lila^_iSo-V8 Hermina-út_26.________ 1420-505. _______ nat* ■ —-----------— Ujpesten kettőszobás Hétezerért eladó lakott Alkalmi vételek Váci- család:ház azonnal be- kétszobás komfortos útnál: príma bérház 6250;kLUK/hető. ..30.000 fő-öröklakás, másik hó bérhozammal (havi 250 kiadóba:_____________romszobás utcai tizede tisztán megmarad). pol-onnal beköltözhető vert Mártirok útjánál töm 25 000. Ferenz-kör- hétszobás családiház hu-Faragó iroda. Szív-utca útnál ötemeletes, liftes, szánnégyezerért eladó, tizenhat. 728—258.____ összkomfortos felerésze Scheffnerné. Pestszent- Budán beköltözhető 60.000, esetleg negyede erzsébet. Török Flóris- egyszobás félkomfortos 30.000. Ferenc-körút 24. .,ha 97 (f.mváziumnál 1) öröklakást keresek sör- Haracki. Telfon 385_m B,k5!tiile!6 kprtp5 csa. 'ősén !tizenketMSezerrel Háromometeres Rvcnye- h.ádiházak: Villamosnál fok.'adohan, ,űrű bérház. 28.000 bér- háromszobás 25.000-ért. Budán ideköltözhető jövedelemmel, mind Balatonalmádin kettő- kettőszoba hallos sza komfortom lakásokkal, szobán 18.000 ért. Alsó- hadrendelkezésű örökegynyolcad leköthető, őrsön kettőszobás, az- lakás eladó. Egyszoba potom 15.ono-ért. Telelethelyiséggel: 19.000-ért hallos (garson) lakotton: 328—709. 3—5-ig..eladók. Bálint: Garay-lak eladók. Preyn.Ka-Karády.utca 7. rázsonyi u. 4/a, fszt. 1.