Magyar Nemzet, 1949. december (5. évfolyam, 279-303. szám)

1949-12-22 / 297. szám

& ■ 1­. Sztálin tanítását követve a kommunisták pártja, mun­­kásosztályunk,­­ ezzel szemben nemcsak áp­ol­ta, de tettekké, bizonyította be, hogy orszá­gunk képes volt a romokból feltámadni külföldi, imperialista úgynevezett segítség nélkül, ké­pes volt feltámadni saját erejé­ből, a Szovjetnió, Sztálin ál­landó baráti támogatásával. «“­• A reakció azt hirdette, hogy hároméves újjáépítési ter­vünk megvalósíthatatlan. Sztálin all­ását követve a kommunis­ták pártja, munkásosztályunk nemcsak álította, hogy három­éves tervünk megvalósítható, hanem, mozgósítva egész né­pünket a terv végrehajtására, a kitűzésnnél csaknem nyo­l hónappal e­lbb megva­­si­otta a hároméves érvét.­­ A reakció azt hirdette, hogy nagyüzemeink, nagy ke­reskedelmünk, bankjaink álla­mosítása csődbe viszi a magyar népgazdaságot, mert szerinte tőkések és kizsákmányolok nélkül nem lehet vezetni a nép­gazdaságot. Sztálin tanítását kö­vetve, a Szovjetunió gazdag ta­pasztalatait hasznosítva, a ma­gyar kommunisták pártja, a magyar munkásosztály bebizo­nyították­, hogy a nagyüzemek, a nagykereskedelem és a ban­kok á­l most ára hatalmas erő­forrásokat nyitott meg népünk számár, a szocalista építés számára, s hogy az ország gaz­dájává vált nép jobban tudja vezetni a népgazdaságot, mint ahogyan a nagytőkések, a nagybirtokosok és bankárok ve­zették. ■— A reakció azt hirdette, hogy népünk, munkásosztá­lyunk nem képes a szocializ­must építeni országunkban Sztálin tanítását követve, Iz ! kommunisták pártja, munkás-­­ osztályunk, nemcsak állította, de­­ tettekkel bizonyította, hogy a­­ Szovje­tn­óra támaszkodva, szo­ros együ­ttműködésben a népi demokrácia többi országaival, igens képesek vagyunk sikerrel építeni és végső fokon se épít­jük a szocializmust Magyaror­szágon.­­ A reakció most azt hirde­ti, hogy a magyar parasztság nem képes a szocializmus útjá­ra lépni, mert individualista, mert megszokta évszázadokon át a kisparcellán folytatott nyo­morúságos egyéni gazdálkodást. Ejp.sa­­Magyar Dolgozók Pártjá­nak * ’útmutatásával pár ászt­sá­gunk .egyikbjit máris .etlekkel bizonyítják, hogy igenis képe­sek a sztálini úton a mezőgaz­daság szocia­is a áta akitásának útján haladni s nem kétséges, hogy az első tízezreket önként, meggyőződésből, saját elhatáro­­zásukból százezerek, majd mil­liók fogják követni.­­ A reakció azt hirdeti hogy a háború, melyet az imperialis­ták lázas sietséggel készítenek elő, elkerülhetetlen Sztálin taní­tását követve, a kommunisták pártja állítja és a tények erejé­vel bizonyítja, hogy a háborút el lehet kerüni, a békét, meg lehet védeni, mert a szocia­ista Szovje­tnió napról napra erő­sebb esz­­men a népi demokrá­cia országai erősödnek, mert a béke erői sokasodnak és szer­veződnek az egész világon, mert, bár a háború veszélye nem csökkent, a béke cselekvő hí­veinek 800 milliós tábora van és ez a tábor tovább növekszik, míg az imperialista háborús tá­bor tovább gyengül. — Sztálin útján haladva, a Szovjetúnió támogatásával, or­szágunk, népünk legyőzte az eléje tornyosuló akadályokat s megvalósította a feladatokat, melyeket a fejlődés eléje tűzött. — Sz­á in­t­ján, a Magyar Dolgozók Pártja, népi demokra­tikus kormányunk, Rákosi Má­tyás vezetésével országunk fel tartózta hala­lenül menete előre a szocia­izmushoz, a ho­rog, müvet, erős Magyarországhoz! — Éljen soká erőben, egész­ségben népünk s az egész haladó emberiség nagy barátja és taní­tója, a mi forrón szeretett, drága Sztálinunk! Gerő Ernő beszéde alatt szinte mondatról-mondatra zúgott fel a taps, hangzott fel az éljen, a magyar nép ünnepelte ebben a tapsban, ebben az éljenben fel­szabadítóját, igaz barátját és útmutatóját, a hetvenéves Sztá­lint. A magyar nép köszönete szállt a felé a férfiú felé, aki megmentette a világot a fasiszta barbárságtól, aki megmutatta a munkásosztály győzelme, a szo­cializmus felé vezető utat, aki felé fordul minden haladó és becsületes ember, akinek szent az emberiség legszebb kincse: a Béke. Felzúgott a viharos taps és éljenzés, amikor Gerő Ernő a béketábor új és új hatalmas győzelmeiről számolt be és ami­kor a magyar nép bölcs vezető­jéről, Lenin és Sztálin legjobb magyar tanítványáról, Rákod Má­yásról beszélt. Gerő Ernő beszéde után a közönség felállva, szűnni nem akaró, viharos tapssal éltette az egész haladó emberiség vezérét, Sztálint. A beszéd után Kovács István, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára felolvasta a hisztilés Sztálin generalisszimuszhoz intézett üdvözlő táviratát, amelyet a kö­zönség viharos lelkesedéssel, helyéről felállva fogadott. Ezután ünnepi műsor követ­kezett, amelyben az Oszipov népi zenekar, az Állami Opera­ház ének- és zenekara, a Ma­gyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezetének Liszt Fe­­renc-kórusa, a Budapesti Rendőregyesület kórusa, a Köz­ponti Honvéd-művészegyüttes tánc- és zenekara, a mester­­utcai általános iskola úttörő kó­rusa, valamint Ladomerszky Margit, Major Tamás, Fodor János és Horváth Ferenc sze­repeltek. Elí©gAdta az Országgyűlés az igazságügyi és a pénzügyi tárca költségvetését Az országgyűlés a díszülés után az igazságügyminisztériu­­mi tárca költségvetését tárgyal­ta. Szirmai István előadó ki­emelte: ma már nyugodtan ál­líthatjuk, hogy igazságszolgálta­tásunk nem marad el az ország politikai és gazdasági fejlődése mögött. Az igazságszolgáltatás területén — mondotta — a leg­nagyobb jelentőségű változás a laikusok bevonása volt. Jövő év április 1-ig az ország minden törvényszékén ott lesznek már dolgozó népünk törvényes kép­viselői is. Gerer­csér György, az MDP szónoka hangoztatta hogy igaz­ságügyi annorátusunk csak ak­kor lesz döntő fegyver a népi demokrácia kezében, ha esz­­ményképe a Szovjetúni 6.,jog­- és­­igazságszolgáltatása. Rámutatott arra, hogy a nép életsegnormádá­­nak emelkedése a bűnözések csökkenését vonta maga után. Sásdi Ernő a laikus bírás­kodásról szólva arról beszélt, hogy az éles fegyver kell le­gyen a b­ürokrácia elleni tá­madások kivédésében. Halász Aladár elismeréssel szólt a népi bíróságok működé­­sére. Kiemelte a bü­ntetőjogi akadémia felállításának fontos­ságát. Az Országgyűlés ezután álta­lánosságban és részleteiben el­fogadta az igazságügyi tárca költségvetését Schiffer Pál terjesztené be a páterügyi bizottság jelentését az 1900. évi költségvetési java­slat­ról, majd megkezdték a pénz­ügyminisztérium költségvetésé­nek tárgyalását. Bíró László előadó hangoz­tatta, hogy a bevitelek jelentős növekedése elsősorban népgaz­daságunk hatalmas fejlődésé­nek eredménye. Az állami vál­laltok hatalmas nyereségbe­­szolgáltatásai eleven cáfolatai annak a reakciós állításnak, hogy az államosítás deficitessé fogja tenni a vállalatokat. Vajda Imre álamtitkár az MDP nevében szólalt fel. Han­goztatta: pénzügyi politikánk célja mozgósítani a népgazdasá­gi terv végrehajtásához szüksé­ges tartalékokat, előteremteni mindazokat a gazdasági eszkö­zöket, amely dolgozó népünk felvirágozásához­­ szükséges. Pénzrendszerünk azért szilárd és megingathatatlan — mondot­ta —, mert a Szovjetúnió segít­ségére támaszkodva megvalósít­hattuk országunk gazdasági és politikai függetlenségét Pén­zünk szilárd, mert gazdasági életünk egészséges, termelésünk állandóan növekszik és demo­kráciánkban a szocialista rend uralkodik. Bencsik István rámutatott ar­ra, hogy a költségvetés bevételei a termelés további eszközeivé­ válnak, a beruházásokra fordí­tott összegek visszakerülnek a­z­énhez. Az országgyűlés ezután egy­­hamnásan elfr­e­dja általánosság­ban és részletében is a pénzügy­minisztérium költ­égvetését. Az­­ ors-'ág­gyűlés feekózelebbi­­ ülését csütörtökön délelőtt 10 órakor tartja. A Magyar Népköztársaság kormá­nyának és a Magyar-Szovjet Társa­ságnak üdvözlő távirata Sztálinhoz A Sztálin 70. születésnapja alkalmából rendezett operaházi díszelőadásról a Magyar Nép­­köztársaság ,, kormánya és a Magyar Szovjet’ Társaság a kö­vetkező üdvözlő táviratot küldte Sztálinnak, «Sztálin generatisszimusznak, a Szovjetunió Minisztertanácsa El­nökének, Moszkva, Kreml. A Magyar Népköztársaság kor­mánya és a Magyar-Szovjet Tár­saság együttes díszüléséről forró szeretettel és hálával köszöntjük Önt a magyar dolgozó nép nevében 70. születésnapján és kívánjuk, hogy sokáig éljen erőben, egészségben a világ min­den­­dolgozója és népe üdvére. Köszöntjük Önt, mint felsza­badítónkat, akinek dicsőséges szovjet seregei leverték kezünk­ről a fasiszta rabság bilincseit és megnyitották az utat előttünk a független, szabad és boldog élet felé. Köször­jük Önt, mint füg­getlenségünk és békénk legfőbb őrét, akinek elsősorban kö­szönhetjük, hogy békében élhe­tünk és építhetünk s akinek bölcs irányítása alatt harco­lunk a világ valamennyi béke­­szerető népével együtt a hábo­rús uszítók és ügynökeik ellen a legdrágább kincsért, a tartós békéért. Köszöntjük önt, mint népünk nagy barátját és nagy tanut­ója,­ akinek segítségével és rá­geszű útmutatásai nyomán épül ha­zánkban a szocia­izmus, emel­kedik az életszínvonal, terjed a kultúra s vá­­k mind önt a­dalosabbá munkásosztályunk és dogozó­­­épünk. Köszöntjük Önt, mint a meg­valósult szocializmus és az épülő kommunizmus hatalmas országának, a Szovjetúniónak vezérét, a világ dolgozóinak támaszát és reménységét. Sztá­­i Generalisszimusz! A magyar munkásosztály, do­gozó parasztság és haladó értelmiség megfogadja az ön 70. születés­­napján, hogy megingathatat­a nin és éberen áll őrt a béke magyar frontszakaszán Szívébe zárva Önt és az ön tanításait, dolgozik és harcol a szocializ­mus felépítéséért, a halhatat­lan lenini-sztálini eszmék dia­daláért hazánkban. Éljen sokáig a bölcs, a sze­retett, a nagy Sztálint Éljen a béke erős támasza: a győzelmes­­ szocializmus or­szága, a Szovjetunió és nagy vezére: Sztálini A Magyar Népköztársaság kormánya és a Magyar Szovjet Társaság. Díszhangverseny a csepeli Sportcsarnokban A Magyar-Szovjet Társaság Sztálin 70. születésnapja alkal­mából szerdán este díszhangver­senyt rendezett a csepeli WM­­Sportcsarnokban. A Sportcsar­nokot zsúfolásig megtöltő kö­­zöns­ég felállva percekig viha­ros lelkesedéssel ünnepelte a világ dolgozóinak bölcs vezérét, Sztálint. A hangversenyt a magyar és a szovjet himnusz nyitotta meg, majd a WM-énekkar, a Vasas Szakszervezet központi énekka­ra és tánccsoportja adott elő nagy sikerrel ünnepi műsorszá­­mokat. A díszhangverseny a Sztálin-kar­tátával ér véget. A csepeli ünnepség mellett nagysikerű díszhangversenyt rendezett a MSZT a Zeneakadé­mián és a Városi Színházban. Káprázatos tűzijáték, méteres transzparens és ágyúk díszsortüzei A nagy ünnep méltó­­befeje­zése volt a káprázatos esti tűzi­játék. A transzparensekkel, zászlókkal, képekkel gazdagon feldíszített főváros népe az esti órák­ban megindult a Dunapart felé. Az időjárás is kedvezett, derűs, tiszta enyhe idő volt. Pontban tíz órakor a Gellért­hegyen felröppentek a tűzrálék első rakétái és megszólaltak az ágyúit dísz­sortüzei. Feketéllett a tömeg a Dunaparton és nagyobb tereiken, ahonnan szabad kilátás nyílt a hegy felé és ámuló szem­mel figyelték az emberek a fel­ragyogó, hatalmas transzparenst a hegy tetején. A felszabadulási emlékmű hatalmas szoboralakja szinte eltörpült az óriás vörös csillag mellett. A csillagot zöld babérlevelekkel övezték és kö­zepeiben fehéren világított a Szánt­ 70. Jóval alatta, a hegy oldalában még egy, több emelet magas világító felirat gyulladt ki: „ Éljen Sztálin!. A 42 méter magas transzparens 3500, hatal­mas fényerejű színes villany­­körtéje a tűzijáték rakétáival együtt valósággal fényárba borí­totta a várost. Az ünneplő nézők lelkesen megtapsolták a csodálatos lát­ványt, majd a tűzijáték végezté­vel csoportosan, énekszóval oszoltak széjjel a város minden irányába. Elindultak a pesti trolleybuszok Sztálin születésnapján Szerdán délen a városligeti nagy körönd széles útján egy­más mögött sorakoztak fel a gyönyörű szovjet trolleybuszok, hogy Sztálin születésnapján el­induljanak első útjukra. A Dó­zsa György­ út és a Vilma ki­­rálynő­ út torkolatánál ezrekre menő közönség várta ünnepélyes hangulatban a nagy pillanatot, amikor a trol­eybusz megjelentik a pesti utcán. Az ünnepségen részt vettek a budapesti szovjet kereskedelmi küldöttség képvi­selői, zászlók alatt vonultak fel a népi szervezetek küldöttei, a környék lakói. Bojtor György üdvözlése után Juhász Ferenc bejelentette, hogy 11 nappal a határidő előtt vé­gezték el a vonal szerelési mun­kálatait. Pongrácz Kálm­án pol­gármester kifejezte a főváros közönségének háláját a szovjet ipar dolgozói iránt, akik ezt a remek közlekedési eszközt al­kották. Köszönetet mondott a magyar munkásoknak is, akik szocialista munkával teljesítet­ték sztálini felajánlásaikat. . Bebrics Lajos közlekedési mi­niszter arra utalt, hogy a kör­nyék sok évtizedes közlekedési elmaradottságát számolták fel a trolleybusz üzembehelyezésével De továbbmennek a megkezdett úton, gyorsabb lesz a HÉV, megszüntetik az emberfü­rtök ló­gását. Hamarosan megindul az új földalatti vasútvonal építése Mindezeket az eredményeket a Szovjetunió messzemenő támo­gatásával értük el. A beszédek elhangzása után a megjelent közönséget meghívták tegyen körutazásra a trolleybuszo­­kon. Az elő három kocsit női sofőrök: Korpácsi Tivadarné, Csepregi Katalin, Tiffinger Emma vezették. Pillanatok alatt megtelt mind a 25 kocsi az első bol­dog hivatalos «potyautasokkal». Anyák ültették ölükbe örömtől sugárzó arcú kisgyermeiket, él­munkások foglaltak helyet a bőrüléses, kényelmes, fűtött ko­csikban, amelyeket belül a szla­­bánovistákat, az ötéves tervet éltető jelmondatok díszítettek. A közönség éljenzése közben indultak el a fényes trolleybuszok, homlokzatukon vörös drapé­riákkal övezve Sztálin képével. Az útvonalon végig a járókelők lelkendezve üdvözölték a jár­műveket, melyek a magyar­­szovjet barátság alkotóerejét, a szovjet ipar dicsőségét hirdetik és új, világvárosi színnel gaz­dagítják fővárosunk­­utcáit. Sok áru a piacokon A karácsony előtti nagy élel­miszerfelhozatal a hét közepére kissé alábbhagyott, mert már nagy készletek vannak minden­ből felhalmozva. Szerdán 38 vagon áru érkezett a Nagyvásár­­telepre és a környékbeli őster­melők is jelentős mennyiségű élelmiszert hoztak fel Különösen sok burgonya, élő- és vágott­­baromfi, hagyma, káposzta, más egyéb főzelék, zöldség és öt va­gon tojás érkezett többek között. A vásárcsarnokok és piacok el vannak árasztva a legkülön­bözőbb élelmiszerekkel. Minden korlátlan mennyiségiben kap­ható, és a közönség részéről tapasztalható az ünnepi vásárlás­­kor. Csütörtök, 1949 december 22 Nemzetközi Sztáliniját alapított a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége A Szovjetúnió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének rendelete nemzetközi Szí­án-díjas napil a népek közti béke megerősí­tésére: 1. Nemzetközi Sztá­­n-díjat alapítanak „A népek közti béke megerősítésére“, melyet a há­borús usztrák el­lni harcban és a béke ügyének megerősítése érdekében kifejtett kiemelkedő szolgálataiért bármely ország polgára elnyerhet — függeté­­nü­ politikai, va­lási meggyőző­désétől és faji hovátartozandó­ságától.­­ Az a személy, akit a Nem­zet­közi , Szt­álin-díjra jutalmaz­nak: a) oklevelet kap a Sztálin díjra! b) arany érdemrende­ kap Sztálin képmásával, öt száz­ezer rubel pénzjutalomban ré­szesül. 3. A népek közti béke meg­­erősítéséért adományozott nem­zetközi Sztálin-díjból évente öt-tíz díjat osztanak ki. A díjak oda­félés­ére a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksége különbizottságot alakít a külön­böző országok demokratikus erőinek képviselőiből. 4. A nemzetközi Sztálin-díjat minden évben december 21-én, Joszif Visszarionovics Sztálin szü­letésnapján ítélik oda. Az első díjak odaítélése 1950- ben történik A Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének enöke N. Svernik. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára .4. Gork n. Moszkva, Kreml, 1849. dec. 20. A Szovjetúnió Erői minisztériumánál­ ünnepi ülése J. V. Sztálin 70. születésnapja tiszteletére A Szovjetunió Fegyveres Erőinek minisztériuma decem­ber 20-án, a Vörös Hadsereg központi házában ünnepi ülést tartott J. V. Sztálin 70. szüle­tésnapja tiszteletére Az elnök­ségben és a teremben a Szovjet­unió marsalljai, az egyes fegy­vernemek marsalljai, a Szovjet Hadsereg tábornokai, admirá­lisai és tisztjei, valamint csa­ládtagjaik foglaltak helyet Az ünnepi ülést Vasziljev­szkij, a Szovjetunió Fegyveres Erőinek minisztere , a Szov­jetunió marsallja nyitotta meg. Az egyes fegyvernemek sze­mélyi állománya nevében J. V. Sztálint az alábbiak üdvözöl­ték: a Szovjetúnió Fegyveres Erői vezérkara tábornokainak, admirálisainak és tisztjeinek nevében Szlyemenko hadsereg­tábornok, a gyalogos alakula­tok nevében Malinyin vezérez­redes, a légierők nevében Zsi­­ganov vezérezredes, a tengeré­szeti erők nevében Okiyabrszkij admirális, a tüzérség nevében Csisziyakov tüzérségi marsall, a páncélos és gépesített egysé­gek nevében Bogdanov páncé­los-marsall, a legfőbb politikai parancsnokság nevében Kuz­­nyecov vezérezredes. Az ünnepi ütés óriási lelke­sedéssel fogadta el a Sztálinnak szóló üdvözletét. Ünnepi díszben a Szovjetúnió városai Moszkvából jelentik. Sztálin 70. születésnapján cso­dálatos képet nyújt a Szovjetek Országának fővárosa. Moszkva ünnepi dísat öltött. A körutakat, a széles utcákat frissen esett hó borítja. A házak homlokza­tán zászlók lengenek. A gyárak, üzemek, intézetek, közintézmé­nyek homlokzatát feliratok és Sztálin hatalmas arcképei díszí­tik. Az utcákon mind­enütt jel­szavakat látunk: «Éljen a nagy Sztálini» — «Dicsőség Sztálin­nak!» A Vörös-téren mindenütt transzparensek, feliratok kö­szöntik a világ dolgozóinak nagy vezérét, a 70 éves Sztálint. Különös ünnepi pompát öltött Moszkva Sztálin-kerülete, amely a nagy vezér nevét viseli. A ke­rület dolgozói december 20-án ünnepi nagygyűlést tartottak, amelyen egyhangú lelkesedés­sel választották díszelnökséggé a Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártjának Központi Bi­zottságát élén Sztálinnal. A moszkvai üzemek a terme­lésben elért új kiemelkedő sike­rekkel köszöntik az ünnepet. Ugyancsak ünnepi díszt öltött Leningrád, Kiev, Sztálingrád, Tbiliszi, Gori, Sztálin szülő­városa és a hatalmas Szovjet­unió minden városa. ünnepségek világszerte Szófiában ünnepi gyűlést tar­tottak, amelyen Ko­­ro­j minisz­terelnök mondott ünnepi beszé­det. A Várnában megtartott tö­meggyűlés szónoka Pop­omov külügyminiszter volt. Bukarest­ben nagy ünnepséget rendeztek, amelyen Vasile Luca, a Román Munkáspárt titkára, helyettes miniszterelnök és pénzügymi­niszter beszélt. Varsóban Bierut köztársasági elnök mondott ün­nepi beszédet. A Német Szocia­­lista Egységpárt ber­­ni ünnep­ségén Wilhelm Pieck, a Német Demokratikus Köztársaság el­nöke volt az ünnepi szónok. A német köztársaság öt tartomá­nyában a Tartományi népképvi­­seletek külön ünnepi üléseket tartottak és ünnepségeket ren­deztek a demokratikus német tömegszervezetek is. A Német Demokratikus Köz­társaság kormánya és a parla­ment mindkét háza szerdán délben az Operaházban ünnepi ülést tartott, amelyen Heinrich Ana tervgazdálkodási miniszter mondott ünnepi beszédet. Bécsben az Osztrák Kommu­nista Párt a Konzerthausban tartott ünnepi gyűlést. O­asz­­ország valamennyi városában és falvában az Olasz Kommunista Párt ünnepi gyűléseket rende­zett. Párizsban nagygyűlésen ünne­pelték meg Sztálin 70. születés­napját Marcel Cachin elnökle­téve­. Ünnepélyesen nyújtotta át egy küldöttség Bogomolov szov­jet nagykövetnek a francia nép ajándékait is. A londoni Islington-kerületben a város­házán nagygyűlést tartottak, amelyen Palme Dutt, az Angol Kommunista Párt alelnöke mon­dott beszédet. Pekingben a Kínai-Szovjet Társaság rendezett ünnepi fo­gadást és Mao Ce Tung elnök üdvözlő táviratot intézett Sztálin gen­eralisszimeszhoz.­­ A Nemzetközi Újságíró Szer­vezet nevében Judin alelnök és Hronek főtitkár küldött üdvöz­lőtáviratot Sztálinnak. Ünnepségeket tartottak világ­szerte a kapitalista államokban is és a dolgozók, valamint a haladó erők mindenütt lelkese­­déssel és hálával emlékeztek meg Sztá­ln 70 születésnapjáról. A cseh radovák lapok hosszú eik­keket közölnek Sztálin Vé­­kenységéről és életéről, eze­úttal beszámoltak Sz­álin születésnap­énak vitaszerte folyó meg­ünnepléséről. A csehszlovák szakszervezetek lapjának a Proce-nek a vezér­cikkét 7.áoroboc,a minszterelnök írta. Ploihár atya közegészség­­ügyi miniszter a Katolikus Nép­párt központi lap’ábart a Trd­va Demokracie-b'm meg­’ent ck­­kében a többi között ezeket írja: Ma már világoson lát­uk, ho­gy a II.nev Októberi tsta Forradalom és Sztálin mutatta meg nekünk a helyes utat, amelyen mindig is halad­nunk kellett volna. A csehszlo­vákiai megvár dolgozó’' Pozsony­ban megjelenő nap Pap­'a, az Új Szó, szinUn d'szes kiv­aló ünnep, számot adott ki Sztálin -g oneralisszinvusz 70. születésnap­ján. '. Az A­lbán Munkájáért Köz­ponti Vezetősége kedden este nyilvános ünnepi ülést szentelt Sztálin generáli­azimusz 70. szü­letésnapjának. Enver Hoxha, az Albán Munkáspárt főtitkára mondotta az ünnepi beszédet, amelyet sűrűn s­zz'-'tolt meg Sztálin percekig tartó lelkes éltetése. Enver Hoxha beszédé­­ben kiemelte, hogy Sztálin a vil­ág tartós béké'éjj­ek lejtőt-) őre.­tz albán nép megmentőji és najig támasza. . .

Next