Magyar Nemzet, 1950. július (6. évfolyam, 150-175. szám)
1950-07-08 / 156. szám
Szombat, 1950 július 8. SZÍNHÁZ ÉS IűLÖVÉSZET ötszáz művész vesz részt az augusztus 20-i képzőművészeti kiállításon Mint már megírtuk, augusztus 20-án, Alkotmányunk ünnepén, nagyszabású reprezentatív képzőművészeti kiállítás nyílik meg a Műcsarnokban. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége rendezi a kiállítást, amelyen mintegy 500 művész vesz részt. A kiállítók között igen sok fiatal munkás és dolgozó paraszt származású művész is lesz. Kitüntették a „Világifjúsági Találkozó“ és a „Ludas Matyi“ című film készítőit A „Világifjúsági Találkozó“ és a „Ludas Matyi11 című film készítőit érdemes és eredményes munkájuk elismeréséül a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a minisztertanács elnökének előterjesztésére kitüntetésben részesítette. A „Világifjúsági Találkozó» készítői közül a Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozatával tüntette ki az Elnöki Tanács Avanyeszova rendezőt. A Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatával tüntették ki Bobrov főoperatőrt, Beszarov, Kaspij, Szologugov operatőröket, Plunger hangmérnököt és Kiss József rendezőt. A Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatát adományozta az Elnöki Tanács Freizer Pál főosztályvezetőnek, Farkas István gyártásvezetőnek, Sárdi Nándor hangmérnöknek és Paksi István fővilágosítónak, bronz fokozatát pedig Czobor Klára, Berek Oszkár és Littner Imre felvételvezetőknek. A «Ludas Matyi» film készí- tői közül a Magyar Népköztár- sasági Érdemrend IV. fokozatá- val tüntette ki az Elnöki Tanács Révai Dezsőt, a Magyar Filmgyártó NV vezérigazgatóját. A Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát adományozta az Elnöki Tanács Ranódi László rendezőnek, Szinetár György forgatókönyv- írónak és Volkmayer Antal színes lalkiratórium-vezetőnek. A Magyar Népköztársasági Érdemrend arany fokozatát kapta Fári László és Dobrányi Géza mérnök, Vitéz Miklósné gyártásvezető és Fülöp Zoltán díszlettervező. A Magyar Nép-köztársasági Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki Görbe János színművészt, bronz fokozatával pedig Ruttkai Éva és Bozóki István színművészeket. Békeív a színházi pénztárban Háy Gyula beszámol berlini útjáról Hazaérkezett Berlinből Háy Gyula, a kiváló író és Gobbi Hilda, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője. Részt vettek a Volksbühne-Tagen címen hirdetett nagyszabású kongresszuson, amelyen a német kultúra vezetőjén kívül a népi demokráciák is képviseltették magukat. Beszéltünk Háy Gyulával, aki kérdéseinkre a következőket mondotta: — Hatvan esztendővel ezelőtt alakították Németországban a Volksbühne egyesületet, amely akkor a lehetőségek határán belül baloldali eszmékért küzdött a munkások és haladó értelmiségek vezetése alatt. Hitler betiltotta a szervezetet, vagyonát elkobozta, vezetőit üldözte. — A béke jegyében, a béke szolgálatában ültünk össze Kelet-Berlinben. Ezrével jöttek át naponta Nyugat-Németországból lelkes békehívek, hogy aláírják a stockholmi békehatározatot. A színház pénztárainál kitették a békeíveket és alig akadt olyan jegyvásárló, aki alá ne írta volna. A berlini kongresszusnak külön jelentőséget adott, hogy ezzel egyidőben Nyugat-Berlinben a demokrácia ellenségei rendeztek „kulturális összejövetelt“, Frankfurtban is összehoztak valami hasonlót, ennek a társaságnak Sartre egzisztencialista francia író volt a „sztárja“. A mi kongresszusunk megvitatta azokat a feladatokat, amelyek a nagymúltú egyesületet az új helyzetben várják. Háy Gyula, akinek most is műsoron van a német fővárosban „Kamerad Mimi“ című darabja és akinek a felszabadulás óta öt darabját játszották a szabad Németországban, kitűnő ismerője a német színházi és film-ételnek. Mostani tapasztalatairól így nyilatkozott: — A berlini színházak általában kis sérüléssel úszták meg az ostromot és ez az egyik oka annak, hogy a színházi élet teljes lendülettel elindulhatott. A színházak Sztaniszlavszkij tanításai alapján nagyszerű együtteseket formáltak. A Deutsche Theater lengyel darabot játszik, az újdonság éles kritikát gyakorol a németek felett és a német közönség helyesli az igazságos bírálatot. Több sikeres német darabról és filmről beszélt még Háy Gyula, kiemelte a Semmelweisfilmet és Gustav Wangenheimnak Hans Rodenberg rendezésében bemutatott darabját, amelynek egyik jelenete a budapesti VIT-találkozóról visszatért német ifjúság beszámolóját eleveníti meg. — Az ifjúság nevelése a legfontosabb feladat — mondotta —, és ennek csodálatos eredménye volt a felejthetetlen berlini ifjúsági találkozó. Az új színészképzésről is érdekes dolgokat mesélt Háy Gyula. — Webparban, az egykori fejedelmi kastélyban létesítették a legmodernebb színészképzőt Maxim Vallentin vezetése alatt Minden tagja bennlakó. A végzett növendékekből remek együttes alakult, ezek külön vonalon saját autóbuszaikkal és saját díszleteikkel járják öt darabbal a keleti ország városait, sőt falvait. A német ifjúság már mindenütt ezt a haladó, szocialista színházat látja. Büszkén mutatja meg Háy Gyula, a Berlinben kapott ifjúsági jelvényt. — „Az ifjúság barátjáénak választottak be az F. D. J.-be (Freie Deutsche Jugend). Az ember csak ősz fejjel tud igazán örülni ennek a kitüntetésnek. Mindenkit érdekel a Színház és igazi legújabb száma. Képes riport a Vidámparki Színészkarneválról • Szezonvégi beszélgetés Egy politikai hangverseny * A «kis Latyi»-ról portrét fest Szép Ernő * Beszámoló a filmreprizekről * «Paris lángjai»-nak jelmezei » Folytatásos regény — Nagy rejtvényverseny, minden héten jutalmakkal — Világhíredé — Szépségápolás — Teljes heti színházi- és moziműsor — Rádióműsor Ára csak 150 fillér. A Művészeti Szövetségek Házában csütörtökön délután ünnepélyes keretek között tartották meg évzáró összefoglalóját annak a politikai-művészeti tanfolyamnak, amelyet a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége rendezett tagjai számára. A szövetségnek közel száz tagja vett részt ezen a tanfolyamon, amelynek keretében a hallgatók alap- és haladáfokon dolgozták fel a politikai szemináriumok anyagát s ezzel párhuzamosan időszerű művészeti kérdésekkel is foglalkoztak. A négy szeminárium munkáját Borda Ernőné, Havas Lujza, Antal Nóra és Pogány G. Gábor vezették, a tanfolyam felelősével, Farkas Aladárral együtt A csütörtöki évzárón, amely a hallgatók komoly ideológiai és szakmai fejlődését bizonyította, a Magyar Dolgozók Pártja, a Népművelési Minisztérium és az Elnöki Tanács is képviseltette magát. Az évzáró összefoglalót nagysikerű kerti ünnepség zárta be. ________ War&ar fasset_________ VERSENYSZERZŐDÉSEK a minőség emelésére és selejt csökkentésére A Gamma művek dolgozói hosszúlejáratú verseny szerződéseket kötnek a minőség emelésére, a selejt csökkentésére, és a terv idő előtti teljesítésére. Gyopáros Imre ifjúmunkás sztahanovista, aki a darabbérezés bevezetése óta különösen kitűnő eredményeket ért el, és selejtmentesen dolgozik, már június 13-án befejezte idei tervét. Most kenőanyagmegtitkarítást vállalt, ezenkívül a szerszámtörések kiküszöbölését és munkamódszerének átadását. Az «Ötéves terv» szerelőbrigád 346—350 százalékos átlagteljesítményeikkel ezévi tervüket már befejezték, sőt ezt három hónappal túl is teljesítették. A műszaki értelmiség soraiban Érseki István műszaki rajzoló sztahanovista kezdeménnyezte a munkaversenyt: Pintér Lászlóval újítást dolgozott ki a rajzok elkészítésénél Egymás közt felosztják az egyes műveletsteket és így sokkal gyorsabban is készülnek el a rajzok, amelyek Így hamarabb jutnak a fizikai dolgozók kezébe és elég idő marad azok áttanulmányozására. Érseki és Pintér versenyszerződésükben vállalták, hogy az elő- irányzott 200 munkaóra helyett jobb munkaszervezéssel 100 munkaóra alatt végzik el kitűzött feladataikat. Hétemeletes lakóházakat építenek a Béke-úton a béke ifjú harcosai Utcai virágágyak üde színei között fut a 90-es a Béke-úton. A zsúfolt villamos közönsége érdeklődéssel nézi a lakótelep hat új lakóháza mellett épülő újabb három 7 és 8 emeletes lakóház építkezésének hatalmas arányait. Az emberek mosolyognak, amikor felfedezik, hogy a földből növő falak, a zsaluzások, gépek, üreges téglák tetején, a fa- és vasanyagok végeláthatatlan sorai között csupa rövidnadrágos fiúk és fiatal leányok sürgölődnek, őszig 260 komfortos, kétszoba-konyhás, fürdőszobás lakás épül itt a dolgozók kényelmére. Kétharmadát, a 2-es és 3-as épületeket ifjúmunkások építik. Czukor Anna Kossuth-díjas sztahanovista kérte a DISZ kongresszusán a Központi Vezetőséget, adjon lehetőséget az ifjú építőmunkásoknak, hogy megmutathassák: méltók a Párthoz és az előttük példaképen álló lenini-sztálini Komszomolhoz, így bízta rájuk az építésügyi minisztérium ezt a hatalmas munkát és bizonyos, hogy nem fog csalódni bennük. — Itt aztán igazán megmutathatjuk, mit tudunk — mondja Labancz István, a Magasépítési MDISZ titkára. A Komszomol a Szovjetunióban óriási építési munkát végzett, de Magyarországon ez az első eset, hogy egy hatalmas építkezés az ifjúság kezében van. Az ifi dolgozók létszáma mér felül van a százon. Csak kis részük pesti, a többiek Szombathelyről, Sopronból, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról és az ország legkülönbözőbb részeiből jöttek Fiatal itt a vállalat és a DISZ két építésvezetőjétől, Szecsei Lászlótól és Nagy Sándortól a gépkezelőkig mindenki. Az olyan, mint például Kovács v. b. titkár már az «öregebbjéhez» tartozik — 26 éves... HÁROM IFJÚ SZTAHANOVISTA Három ifjú sztahanovista dolgozik az építkezésen. A Kossuthdíjas Czukor Anna Romániában üdül, de nehezen várja a munkahelye. Márki Lajost a födémezésnél találjuk, széles pallón jutunk fel hozzá. Drapp overalban dolgozik, kemény kötésű, 21 év körüli legény. És már Szt a kápováta És Kossuth-díjas, — Orlovnak köszönhetem — mondja olyan egyszerűen, hogy egyszerűbben már nem is lehet mondani —, az ő módszerével értem el 240 százalékos állageredményemet a komlói bányászlakásokon, ahonnan idejöttem. Legnagyobb örömöm, hogy itt sok ifjú társamnak adhatom át munkamódszeremet. Munka kedvem, munkaerőm van, tudom miért dolgozom ... A másik sztahanovistát, Weiss Ottót a hatalmas kultúrteremben találjuk terített asztalnál, éppen jókora darabokat harap az ízes sülthúsból. Weiss Ottó kiváló szakmunkás, a nálunk járt Savljugín, meg Pozsonyi Zoltán tanítványa. Róla mondta Apri Antal a sztahanovista kongreszszuson, hogy „mindenben sztahanovista: 20 éves és két fia van“. Csak el ne bízza magát... A szőke, kékszemű, sudárnövésű fiú az ebédből is a problémákat beszéli meg a DISZ építésvezetőkkel. —Most oktató munkát végzek — felelt kérdésünkre «— a sztahanovista iskolát vezetem, elméletben és gyakorlatban tanítom Savljugin 5-ös „Kanalas részlegbrigád“ módszerét és az Orlov-féle 3-as brigád „csúsztatási“ módszerét. — Hogyan oktatják ezt a gyakorlatban egy nagy empítkezésen? «-» Úgy, hogy minden két órában kiadok egy rajzot egy épületrészről. A végrehajtást mindig egy másik felelősre bízom, így mindenki minden beosztást be- gyakorol. Magamnak is van egy újítási módszerem — folytatja —, ami feleslegessé teszi a kanál használatát. A leggyakorlatlanabb segédmunkás is ügyesen dolgozhat vele. Újításomat bevezették a vállalatnál és országosan is, legutóbb Újpesten mutattam be. ELSŐ A „KOMSZOMOL“-BRIGÁD“ Pajor István, a legjobban teljesítő segédmunkás-brigád, a szombathelyi «Komszomol»-brigád vezetője is megszólal: «Mi szombathelyi fiatalok is áteresztik Rákosi Mátyás szavait. Egy év óta összeszokott a brigádunk, átlagosan 250—300 százalék között teljesít. Mindenkor «Ujuk a versenyt az «öregekkel» Megmutatjuk, hogy az ifjúságra építeni lehet.» Ehhez ismét Weiss Ottónak van lelkes hozzáfűznivalója: «Nekünk, ifjaknak fő célunk megfelelni a Párt és a minisztertanács határozatának, behozni lemaradásunkat az építőiparban. Mi frontharcosai vagyunk a békemozgalomnak és példát akarunk mutatni.» Az ifjúság erőfeszítéseiben hatalmas segítséget nyújtanak a szovjet habarcskeverő és habarcsfelnyomógépek. Amint elhaladunk közöttük, vastestük duplán önti a hőséget. Odébb is áll egy szürkére festett gép- monstrum, meg szétszedett állalmiban : nagyteljesítményű szovjet daru. Rövidesen megkezdik a szerelését Szabó Evelenc kőbányai liftkezelő fiú nagyon szerelheti ezt a gépet, mert izgatottan mondja: «Lehet, hogy ezen fogok dolgozni...» NEM PÉNZÉRT JÖTTÜNK IDE... Fekete György, a kecskeméti brigád tagja az étkezde felöl jön kék munkaruhájában. A szovjet fiatalokat követő újtípusú magyar ifjúmunkások nyelvén szól, amikor azt mondja: — Mi nem a pénzért jöttünk ide, hanem tanulni. És azzal a tudattal, hogy munkánkkal a béke ügyét szolgáljuk. A Béke-úton a béke ifjú frontharcosai, a jövő szlavánovistái nemcsak munkáslakásokat, hanem jövőt, szocialista országot is építenek — önmaguknak, B. I. A magyar szakszervezeti és kulturális küldöttség megérkezett Szófiába Szófiából jelentik. Csütörtökön este a magyar szakszervezeti és kulturális küldöttség megérkezett a bolgár fővárosba. A küldöttség tagjai: Molnár Erik, a Történettudományi Intézet főigazgatója, Komáromi Béla, a Kultúrkapcsolatok Intézetétől, Képes Géza Botev-fordító, költő, Ari Kálmán, a «Szabad Föld» szerkesztője, Gyurkó István sztahanovista bányász és mások. A magyar vendégeket a pályaudvaron Katya Avranova, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Bolgár-Magyar Társaság helyettes elnöke, a Magyar Népköztársaság szófiai követségének tagjai, a Tudományos, Művészeti és Kulturális Tanács, a Közoktatásügyi Minisztérium, a Bolgár Író Szövetség Elnöksége, a Magyar Kulturális Intézet és a szófiai magyar kolónia képviselői fogadták. 5 A Szabadságharcos Szövetség levele az imperialisták koreai agressziójáról Levelek, táviratok a békemozgalom Országos Tanácsához Országszerte elemi erővel tör ki a dolgozókból a felháborodás az amerikai imperialisták koreai agressziója ellen. Dolgozó népünk munkalendületét még jobban fokozza a béke ellenségeinek újabb támadása. Mindenünnen levelek, táviratok tömege érkezik a «Megvédjük a békét» Mozgalom Országos Tanácsának Titkárságához. Szeretet és gyűlölet szól a levelekből, szeretet és meleg együttérzés a szabadságáért harcoló hős koreai nép iráni, elszánt gyűlölet az imperialista agresszorok és szövetségeseik, ízelső ellenségeink, a klerikális és kólák reakció, a jobboldali szociáldemokraták ellen. A Magyar Szabadságharcos Szövetség országos vezetősége levélben kiemeli: a mi szabadságunkat a Szovjetunió, a német fasizmus elleni véres harcban vívta ki, ezért tudjuk különösen értékelni, mit jelent a koreai nép számára a szabadságára törő aljas támadás. A szabadságharcosok levele rámutat a béketábor óriási erejére, amelynek a stockholmi békeívek aláírása is egyik fő bizonyítéka volt. «Feladatunknak látjuk — írják —, hogy Pártunk vezetésével, munkánkat fokozva még jobban erősítsük a béketábort, így segítve a koreai népet az imperialisták ellen vívott harcában. Biztosak vagyunk abban, hogy a koreai néphadsereg, amely országának igazi érdekeiért harcol és egyre,másra méri csapásait a nép ellen küzdőkre, győzelemre fogja vinni a szabadság zászlaját. Éljen a koreai nép nagy és igazságos harca, a béke ellenségei, a háborús uszítók ellen.» Értekezletet tartottak a szakszervezeti központok békebizottságai A «Megvédjük a békét» országos mozgalom titkársága július 6-án ankétot rendezett a szakszervezeti központok békebizottságai részére. Mester Erzsébet, a «Megvédjék a békét» országos mozgalom titkára megnyitó szavai után Komlós Istvánné szervezési kérdésekről szólt. A békebizottságoknak mozgalmi szerepet kell betölteniük, végezzenek népnevelő munkát, s munkájukban támaszkodjanak szorosan a Párt segítségére — mondotta. Ezután a megjelent békebizottsági tagok számoltak be a békebizottságok munkájáról, kicserélték tapasztalataikat s megbeszélték feladataikat. A francia jobboldali szocialisták expedíciós hadsereget akarnak küldeni a koreai nép ellen Párizsból jelentik: Heves jelenetekre került sor pénteken a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülésén. Fajon kommunista bizottsági tag határozati javaslatot nyújtott be, amely megbélyegzi az amerikaiak koreai beavatkozását, s megállapítja, hogy ez az intervenció megszegi az ENSZ alapokmányát. Gachin, Madelaine Braun, Biscarlet és Arthaud kommunista, valamint de Chambrun haladó képviselők a javaslatot támogatták. A vita során éles szóváltásra került sor Daniel Mayer szocialista volt munkaügyi miniszter és a kommunista bizottsági tagok között. A szóváltás hevében Daniel Mayer — az UFI parlamenti tudósítója szerint — a kommunisták felé fordult és a következő szavakat kiáltotta feléjük: «Önök azt állítják, hogy meggyűlöltetnek engem minden francia anyával, mert híve vagyok az atombombának. Hozzátehetik, hogy híve vagyok egy Koreába küldendő expedíciós hadseregnek is.» A bizottság Fajon javaslatát 25 szavazattal 13 ellenében elvetette. Ugyancsak 25 szavazattal 13 ellenében a jobboldali többség határozatot fogadott el, amely fenntartás nélkül helyesli az amerikai beavatkozást. Kiosztották a népművelési minisztérium filmnovella-pályázatának díjait A népművelésügyi minisztérium tanácstermében pénteken délután osztották ki a filmnovella pályázat nyerteseinek a pályadíjakat. A jutalmazott írók majdnem teljes számban megjelentek. Kende István, a minisztérium filmfőosztályának vezetője üdvözölte a pályázat nyerteseit és hangoztatta, hogy ez az első ilyen természetű pályázat, amelynél a részvevők tömege és a pályázatok minősége , mutatja, mennyire megnőtt a nép érdeklődése a film iránt. Idézte Lenin szavait, aki szerint a film a legfontosabb művészetek egyike és ezért tulajdonítanak olyan nagy fontosságot a filmnek, mert olyan hatalmas tömegekhez jut el, amilyet más művészet nem tud elérni. A magyar filmek között is van olyan, amelyet kétmillió ember nézett meg. Utalt a nagysikerű magyar filmekre, amelyek a Szovjetbillióban is elismerést vívtak ki. Erre, a pályázatra 615 novella érkezett és megelégedéssel tapasztalták, hogy a pályamunkák többsége a ma új emberét érdeklő, mai kérdésekkel foglalkozik. Hiányzik ugyan a pályaművekből az olyan téma, amely a béke megvédéséről, az imperialisták elleni harcról szól. A jövőben ilyen kérdésekkel is foglalkozzanak az írók. A pályaművek javarésze komoly elmélyedésről, a mai problémák komoly ismeretéről tesz tanúságot. A pályaművekből kitűnik, hogy íróik szeretik azt a népet, amelyből valók és tudják is helyesen ábrázolni a ma új emberét. A továbbiakban kiemelte a legsikerültebb pályaművek egyikét-másikát. Így Lórencz Mária: Új utakon című művét, amely a vasutasoknak a termelésért folyó harcáról szól. A szerző megérti és átérzi, mit jelent a Párt segítsége a termelő munkában és pályaművén létezik, hogy gondosan figyelte a szovjet filmeket és hasznosította az azokból nyert gazdag tapasztalatokat. Sallai Júlia: Szovjet ösztöndíj című pályaművében saját mai környezetét ábrázolja. A Szovjetunió, a Párt, a tanulás iránti szeretetre tanít. Sokan írtak a falu átalakulásáról, a falusi osztályharc fejlődéséről. Számos díjnyertes pályamű az üzemi termelés ebőlvette témáját. Egyeseknél az a hiba, hogy sablonos, papírból kivágott ellenségek szerepelnek bennük. Az írók javarésze helyesen fogta fel feladatát, a valóságnak megfelelően imitálja be az új embertípust, ami annak következménye, hogy az írók is ezek közül az új emberek közül valók, a munkapad, az eke mellett fejlődtek új emberekké. Sebes Árpád mondott köszönetet a díjnyertesek nevében, majd kiosztották a pályadíjakat. Ki merte a kétheti ingyen nyaralást és a többi értékes díjat? A keresztrejtvény verseny nyerteseinek jegyzékét közli a legújabb száma. Új, folytatásos regényt !